KÖTELEZŐ VAGY VÁLASZTHATÓ EURÓPA?

11 tézis egy olyan Európáról, mely egy gazdasági közösségnél több kell, hogy legyen - Otfried Höffe, Uni Tübingen

70 éve, hogy Winston Churchill Zürich-ben az "Egyesült Nemzetek" fölépítését követelte továbbá, eme világátfogó koncepción belül, az európai népcsaládot is egy regionális szervezetben való összefogását, amit talán "Európai Egyesült Nemzeteknek" lehetne nevezni. Egy ilyen "európai népek újjászervezése"-projekt céljából két formáció mutatkozik: egy minden európai állam számára kényszerítő együttélés-forma, tehát egy Kötelező Európa (Pflichteuropa) és egy, az államok számára szabadon választható fokozott együttműködés, tehát egy Választható Európa (Wahleuropa). Mindkettőben a társadalmi szerződés gondolata a közös. Szerencsére ez ahhoz az örökséghez tartozik, amely Európát minden határon és különbözőségen át összeköti.

Ez már az első államelméleti szövegekben fölmerül, Platón Kriton-dialógusában. Szókratész méregpohár-ürítés előtti éjszakáján, barátja, Kriton, megpróbálja a filozófust szökésre rábeszélni. Szókratész ellenveti, hogy ő Athénnel egy szerződést kötött, nem kifejezettet, hanem egy hallgatólagosat, még pedig Athénban való életével gyakorolt szerződést. Az újkorban Hobbes dolgozza ki a társadalmi szerződés gondolatát, mely egy kényszerjogosult jog- és államrend legitimációjának az alapfogalma. Őt követi Spinoza, Locke és Rousseau. Nyúljunk bár vissza a platóni gyökerekhez, vagy gondoljunk az újkori kialakításokra - a jogalakú, kényszerre fölhatalmazott együttélés politikai alapszerződése nem választja el Európa államait, hanem egyesíti.

Ebből jöhet az 1. tézis:

A társadalmi szerződés egy európaközösségi gondolat, egy köztestület legitimációja, melynek a joggal és az erre illetékes közjogi erőszakkal kényszerjelleget ad.

Hogy az emberek együttélése uralom formájában kerül megszervezésre, ez igazolásra szorul.

És ez vezet a

2. tézishez:

A uralom igazolása korlátozásával szorosan együtt jár.

Másképp a legmagasabb közerőszak teljes szabad kezet kapna, mint az abszolutizmusban.

Minden szakszerű szerződéselmélet a közerőszak igazolását korlátozásához és szabályozásához köti. Ez a fajta társadalmi szerződés talán nem kizárólag, de világosságában csak Európa filozófiájában fejlődik ki.

Ebből adódik a 3. tézis:

Sok államteoretikus számára - nem kötve Európa különlegességéhez - a társadalmi szerződés érvelési alakja képezi annak a politikai rendnek a filozófiai alapját, mely legitim kell, hogy legyen.

Általános érvényű, hogy a közerőszak kizárólag az érintettek hozzájárulás-képességével igazolható. (Beleegyezik, hogy fölakasztják? RS20II28). Hogy az erőszak senki számára ne legyen nyers erőszak, hanem följogosított hatalom, ez egyhangúságot követel. Hozzájárulásunkat adjuk, mert a jogrendtől és a közerőszaktól nagyobb előnyre számítunk.

A 4. tézis ennek föladatát fogalmazza meg:

A társadalmi szerződés a politikai legitimációt minden egyén hozzájárulásához köti, következésképp minden egyénre érvényes előnyhöz is.

Egy föderális közösség nemcsak polgárokból áll, ehhez jönnek a sajátjogú közösségek: szövetségi államok, kantonok vagy tagállamok. A megfelelő szövetségi államnál (Bundesrepublik), a tagállamok között, minden erőszak a jogtársak összességéből ered, a tagállamok népeiből; az összállamnál viszont mindkét oldalról: az össznépből és minden tagállamból.

5. tézis:

A föderális közösségben a társadalmi szerződés szükségszerűen kétlépcsős. Egyrészt az össznép hozzájárulása szükséges, másrészt a tagállamoké.

A kérdés, mely szerződés hozza létre az összesség és az egyén számára a kollektív előnyöket az egyhangúság céljából, az emberek szokásos érdekeivel nem válaszolható meg. Ezek, legalábbis a modernkor pluralisztikus társadalmaiban, annyira sokrétűek, hogy az egyhangúság itt ki van zárva. Más a helyzet a magasabb fokú érdekeknél, azon föltételeknél, melyek ahhoz szükségesek, hogy ezek az érdekek egyáltalán kialakulhassanak, kifejeződhessenek és céltudatos megvalósulásuk lehetséges legyen.

MINDEN EMBER JOGA

6. tézis:

Csupán a cselekvőképesség általános föltételei védelmével a legitim uralom igazolható.

Erre világos példát nyújt a test és élet érdeke. Aki öl, a másik cselekvőképességének vet véget. Mivel ezt senki sem akarja, "becseréli" ölési képességét egy másik ugyanilyen képességére. Ahelyett, hogy ölés áldozata és tettese is legyen egyben, előre kerül a "sem-nem-áldozat, sem-nem-tettes", mely a kölcsönös, szavatolt élethez való joghoz vezet.

Ezzel az érvelésmintával az elengedhetetlen érdekek elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogok olyan rangjára emelődnek, amelyeket emberi jogoknak nevezünk. Ezek szükségesek, de nem elégségesek. A jog- és államrend működéséhez sokkal több szükséges. És mivel sem emberi jogok, sem törvények maguktól nem születnek, következik a

7. tézis:

Legitim közösségiséghez a hatalom triásza tartozik: törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás.

Ez a tézis számos finom vitát generál. Elvileg ezek azonban nem többek néhány régi igazságnál, melyek már régen megtalálták a helyüket az állampolgárságtanban. Komoly problémát csak az a körülmény vet föl, amit a nagy jog- és államfilozófusok közül csak Kant tisztázott érdemben: államok csak többesszámban léteznek. Ezért a társadalmi szerződés legitimációfeladata ismétlődik.

Mint a természetes egyének, az államoknak is vannak úgy elemi jogaik más államokkal szemben, mint feladatuk is, miszerint jogaik nem saját, partikuláris álláspontjuk alapján, saját hatalommal, hanem közös - itt nemzetközi közösséggel - kifejtett erőszakkal valósíthatók meg. A vázolt versenykonfliktusból, az európai egyesülés vezércéljai közül, egy sem került ki kizárólagos győztesként. Alternatív témák helyett egymást kiegészítő, nem konkuráló vezérfeladatokról van szó.

Itt 7 indok ismételhető el, melyek az európai egyesülés céljából fölhozhatók:

1. Minden egyes állam biztonságát szavatoló béke.

2. A jog uralma.

3. A nemzethatárok meghaladása.

4. Növekvő jólét, újabban megerősítve az

5. európai szolidaritás követelményével.

6. A kereskedelmi és külpolitikai befolyások összpontosítása Kína, Oroszország és az USA nagyhatalmakkal szemben. Ide tartozik még egy feladat, mely a nyilvános vitákban rendre háttérbe szorul:

7. Az EU-szerződésbe foglalt támogatási kötelezettség, egy fegyveres támadás esetén, egy tagállam fenségterületén. A többi tagállam minden hatalmában levő segítséggel és támogatással tartozik.

Bár minden indok meggyőző, egymás között azonban annyira heterogének, hogy egyetlen társadalomszerződést sem igazolnak. Az első két indok, a legelső vezérfeladat világos előrehozásával, az egész kontinenst átfogó "Kötelező Európát" igazolnak, a többi négy az EU-ban realizált "Választható Európát". Az utolsó feladat pedig mindkét Európához hozzárendelhető.

A természetes személyek emberi jogai analógiája alapján az államok "emberi jogairól" is beszélhetünk. E szerint minden állam jogerkölcsi igénye polgársága és területe kollektív biztonsága. (Kivéve Krímet.RS20II29).

Az erre illetékes társadalmi szerződés (8. tézis) kötelező szerződés rangú. Az ENSz példaképe nyomán, ez az "Európai Békeszövetség", mely korlátlan kötelező békeimperatívusszal bír. Kötelező minden európai államra, az ennek megfelelő Európa a Kötelező Európa. Míg az európai államok békés együttműködése jogerkölcsi parancs jellegű, a többi európai vezércél elismerése nem kötelező. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy az állam határainak megnyitása saját jólétére csak hasznára van. Más államokkal gazdaságilag kooperálhat. Ám egy államnak sincs arra joga, hogy ezt az előnyt másoktól is megkövetelje.

TÖBB MINT UNIÓ

9. tézis:

Az európai kötelező szerződéstől (Pflichvertrag) egy második európai szerződés különböztetendő meg: az önkéntes vagy választható szerződés (Wahlvertrag), mely az erre hajlandó és az azt elfogadó más államokkal egy Választható Európát alkot (Wahleuropa).

A kötelező Európához kivétel nélkül, minden európai állam hozzátartozik: Izlandtól, Norvégiától kezdve, Svájc, Liechtenstein, Horváto., Szerbia államokon át, Oroszországig - Fehéro.-ot és Ukrajnát is beleértve. A Választható Európa jogilag teljesen más képet ad. Már csak azért is, mert a Kötelező Európa önrendelkezési joga minden államnak sajátosságot, sőt, önakaratúságot enged meg. Belépésre az európai közösség nem kényszeríthet egy államot sem, még egy belépési kérelem elfogadására sem. A Wahleuropa-hoz minden olyan állam hozzátartozik, melyet fölvettek és a többiek által mint befogadott állam elismerést nyer.

A jelenlegi 47 európai állam egyetlen unióba való egyesítését csak extrém fölhígításként képzelhető el, vagyis az EU leépítését egy laza államszövetséggé. Ha csupán egy szabadkereskedelmi zóna kellene, hogy maradjon, nem volna többé Kötelező Európa, hanem csak egy békeszövetség, mely bizonyos gazdasági kooperációval (szabadkereskedelemmel) bővülne.

10. tézis

Egy nagyvonalú mennyiségi bővítés veszélyeztetné a minőséget, melyet a Választott Európa az első európai közösségtől a mai EU-ig fejlődése útján magának kidolgozott.

A kérdés "milyen Európát?" csupán az elengedhetetlen érdekekkel nem válaszolható meg. Sokkal több tapasztalatra van szükség, pl. ilyenre: A német-francia barátság felújításakor Macron ezt mondta: "Németország megismerése számomra először az irodalmán át vezetett. Számomra a gyorséletű benyomások helyett, fontosabb volt a valódi irodalmi, filozófiai és zenei viszony kialakítása Németországgal." Ez a kétségkívül speciális tapasztalat óvatosan egy alig vitatható válaszig terjeszthető ki.

11. tézis

A Választható Európa belül, unióintern, - az ökonomikus kurtítással szemben - Európa összes gazdagságát bírja.

Eközben nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális, továbbá nyelvi, kulturális és tudományos gazdagságot is gyarapít. És kifelé is, a Wahleuropa teljes súlyát mutatja és nemcsak gazdaságát erősíti.

Neue Zürcher Zeitung, 2020. február 20.