A VILÁG A CORONA UTÁN Franz Alt (82), német öko-konzervatív újságíró

A frankfurti Zukunftsinstitut (Jövőintézet) négy lehetséges jövőszcenáriót vázolt föl, hogyan változhat meg életünk a corona-krízis után. A negyedik az optimista jövőkép, amikor a válság átélése egy resziliens világot hoz - új, egymásra figyelő magatartással. Matthias Horx visszapillantó-perspektívából írja le az ideális kimenetelt, hogy mint fogunk csodálkozni a válság után.

Sokan kérdeznek, mikor tér vissza minden a normalitásba, miután a krízis "elmúlt". Válaszom: sohasem. Vannak történelmi pillanatok, amikor a jövő új irányt vesz. Ezt mi bifurkációnak nevezzük. Vagy mélyválságnak. Most ennek az ideje jött el.

A világ "as we know it" éppen fölbomlásban van. De mögötte egy új világ rakódik össze, amelynek formáját csak sejthetjük. Ehhez egy gyakorlatot mutatok Önöknek, amivel a vállalatoknál, jó tapasztalatokat szereztünk. Ezt mi "regnózisnak" nevezzük. Ellentétben a prognózissal, ez a technika nem a jövőbe néz, hanem a jövőből vissza a mába. Furán hangzik? De próbáljuk ki!

REGNÓZIS: VILÁGUNK 2020 ŐSZÉN

Képzeljünk el egy helyzetet ősszel, mondjuk 2020 szeptemberében. Egy nagyvárosi kávézóban ülünk. Meleg van, az utcán ismét emberek mozognak. De vajon másképp mozognak? Vagy minden olyan, mint régen? A bor, a koktél, a kávé ugyanúgy ízlik? Vagy talán még jobban? Min fogunk, visszatekintve, csodálkozni? Azon, hogy azok a szociális lemondások, amiket meg kellett tennünk, ritkán vezettek elmagányosodáshoz. Ellenkezőleg: A sokkhatás után, sokan inkább megkönnyebbülve érezték magukat, hogy az örökös rohanás, beszéd és kommunikáció abbamaradt. A lemondások nem kell, hogy föltétlen vereségek legyenek, hanem még új lehetőségeket is megnyithatnak. Ezt némelyek már átélték, akik pl. időszakos böjtöt próbáltak ki - és azután az étel ismét ízesebbnek tűnt.

Paradox módon, a vírus által kikényszerített testi távolság egyidejűleg új közelséget is teremtett. Emberekkel ismerkedtünk meg, akikkel nem is találkoztunk volna. Régi ismerősökkel ismét gyakrabban beszélgetünk, eddig gyönge és laza kapcsolatokat megerősítettünk. Családok, szomszédok, barátok közelebb húzódtak egymáshoz és még konfliktusokat is sikerült megoldaniuk. A társasági udvariasság, melyet régebben hiányoltunk, ismét erősödött. Most, 2020 őszén, a futballmeccseken is teljesen más a hangulat, mint az év elején, amikor ocsmány viselkedés uralkodott. Csak ámulunk, mennyire megváltozott ez is.

Azon is csodálkozunk, milyen hirtelen váltak be a gyakorlatban a digitális kultúrtechnikák. Tele- és videókonferenciák, amelyektől a legtöbb kolléga mindig is ódzkodott (mert az üzleti repülőutak jobbnak tűntek), egyszerre gyakorlatiasnak és produktívnak bizonyultak. A tanárok az internetes oktatásba bedolgozták magukat. A home office sokak számára természetessé vált, a hozzá kötődő rögtönzésekkel és idő-bűvészkedésekkel együtt. Egyidejűleg elavultnak vélt kultúrtechnikák reneszánszukat élték. Telefonáláskor egyre gyakrabban nemcsak az üzenetrögzítő, hanem élő ember is jelentkezett. A vírus visszahozta a hosszú telefonálgatásokat, minden second screen nélkül. A messenger-üzenetek is maguk egyszerre új jelentőséget kaptak. Tényleg igazi kommunikálás vette ismét kezdetét. Senkit sem utasítottak el, senkit sem ráztak le, az elérhetőség és az elkötelezettség új kultúrája született meg.

Emberek, akik az örökös rohanásban soha nem leltek egy nyugodt pillanatra - ahogy a fiatal emberek is - egyszerre hosszú sétákat tettek - holott eddig ez idegenszó volt a számukra. Az olvasás hirtelen kultusszá vált. A reality shows egyszerre sokaknak kínos lett. Az egész trivia trash, a végtelen lelki szemét, ami eddig a csatornákon ömlött, nem tűnt el egészen, de jelentősen vesztett értékéből. Emlékszik még valaki a political-correctness-vitákra? A végtelen kultúrharcokra - miről is volt valójában akkor szó?

A krízisek főleg azáltal hatnak, hogy régi jelenségeket föloldanak, fölöslegessé tesznek. Ezért a cinizmus - ez a nyegle mód, a világot lefitymálással lerázni magunkról - hirtelen elpárolgott. A médiumokban a túlzás és a félelem-hisztéria, az első kitörése óta, még tartja magát, de határok között.

Csodálkozunk, hogy még a nyáron ellenszereket találtak, amivel a túlélési rátát megemelhették. A corona-vírussal is el tudtunk bánni, mint az influenzával és más betegségekkel. Az orvostudomány segített, de azt megtapasztaltuk, hogy nem a technika, hanem a szociális magatartás változtatásai voltak a döntők. Hogy az emberek a drasztikus korlátozások ellenére is szolidárisak és konstruktívak tudtak maradni, azt mutatja, hogy erősödött a humán szociális kompetencia. Az egekbe emelt mesterséges intelligencia a vírusnál csak korlátozottan tudott hasznunkra lenni.

TECHNOLÓGIA ÉS KULTÚRA ÁTÉRTÉKELVE

A technológiához és a kultúrához való viszonyunk eltolódott. A válság előtt a technológia csodaszernek tűnt, minden utópia megtestesítőjének. Ma már senki - vagy csak a csökönyösek - hisznek a digitális megváltásban. A nagy technika-hype a múlté. Ismét többet figyelünk a humán kérdésekre: Mi az ember? Mit jelentünk egymásnak? Visszatekintve csak ámulunk, mennyi humor és emberség született a vírus napjaiban. És csodálkozunk, mennyire tudott zsugorodni a gazdaság - minden "összeomlás" nélkül - amit korábban minden kis adóemelésnél vagy állami beavatkozásnál a falra festettek. Bár volt egy "fekete április", egy kiadós konjunktúra és tőzsde-zuhanás, bár sok vállalkozás megszűnt, zsugorodott vagy átalakult, mégsem jött a nullapont. Mintha a gazdaság egy lélegző lény lenne, mely szundikálni vagy aludni, netán álmodni képes.

Ma, 2020 őszén, ismét él a világgazdaság. A globális just-in-time produkció, ágas-bogas értékteremtő láncaival, amelyeknél alkatrészek millióit hurcolták körbe a bolygón, túlélte a krízist - de épp most bontják le és építik újjá. Mindenütt a termelésben és a szolgáltatásban szaporodnak a közbenső tárolók, raktárak, tartalékhalmazok. Helyi termelések virágoznak, hálózatokat lokalizálnak, a kézművesség reneszánszát éli. A globális rendszer a glokalizáció felé halad: A globális lokalizációja irányába.

Csodálkozunk, hogy a vagyonveszteségek, a tőzsdei fekete napok ellenére nem fájnak annyira, mint kezdetben hittük. A corona utáni időben a vagyon egyszerre nem játszik döntő szerepet. Fontosabbak a jó szomszédok és egy virágzó zöldséges kert. Lehetséges, hogy életünket a vírus abba az irányba terelte, amely felé amúgy is változni akart?

REGNÓZIS: JELEN-FÖLDOLGOZÁS, JÖVŐBE-UGRÁSSAL

Miért hat ez a "visszafelé" szcenárió másként, mint a klasszikus prognózis? Ez jövőérzékünk speciális tulajdonságaival függ össze. Amikor a "jövőbe tekintünk", többnyire csak veszélyeket és problémákat látunk, melyek áthatolhatatlan gátnak tűnnek. Mint egy mozdony az alagútban, mely felénk robog. Ez a félelemgát választ el bennünket a jövőtől. Ezért mutathatók be a horrorjövők a legegyszerűbben.

A regnózis ezzel szemben egy fölismerés-szalagot képez, amelyben mi önmagunkat, belső fordulatunkat képzeljük bele a jövőnkbe. Belsőleg kötődünk a jövőhöz, így a ma és a jövő között hidat hozunk létre, egy "future mind"-ot, egy jövőtudatot. Ha jól csináljuk, olyasvalamit hozunk létre, mint a jövőintelligencia. Olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amelyben nemcsak a külső történéseket, hanem a belső adaptációkat - mivel a változott világra reagálunk - is képesek leszünk anticipiálni. Ez teljesen másképp érezhető, mint egy prognózis, amely apodiktikus jellegében, mindig valami holtat, sterilt tartalmaz. Kilábalunk a félelem-merevségből és ismét az élénkségben leszünk, amely minden igaz jövőhöz hozzátartozik.

Mind ismerjük a félelem legyőzésének érzését. Amikor fogorvoshoz megyünk, előre izgulunk. A székbe ülve elveszítjük az ellenőrzést és már akkor fájdalmat érzünk, mielőtt benyúltak volna a szánkba. Az érzés anticipációjával félelmeket generálunk, melyek teljesen eluralkodhatnak fölöttünk. Ám amire a procedúrát végig szenvedtük, elönt a coping-érzés. A világ ismét friss és fiatal, tele vagyunk újból tetterővel.

Coping annyit tesz, legyőzni. Neurológiailag a félelem-adrenalint kiszorítja a dopamin, testünk jövő-drogja. Míg az adrenalin menekülésre vagy harcra ösztökél, (mely a fogorvosnál nem igazán produktív, ahogy a corona elleni harcban sem), a dopamin kinyitja agyszinopszisainkat: kíváncsiak vagyunk, mi jön; előre akarunk látni. Ha a dopamin-szintünk egészséges, terveket kovácsolunk, vizionálunk - ezek előrelátó cselekvésekre késztetnek bennünket.

Meglepő módon a corona-krízisben pont ezeket tapasztaljuk meg. Az ellenőrzés teljes elvesztéséből hirtelen csupa pozitív mámorba kerülünk. A megdöbbenés és a félelem után, belső erő tölt el. A világnak "vége", de tapasztaljuk, hogy mi még itt vagyunk, ezáltal belül születik egy új-lét. A civilizáció shut down-jának közepében, erdőkön és parkokon, üres tereken haladunk át. De ez nem apokalipszis, hanem újrakezdés. A fordulat új igényeket kelt bennünk, másként érzékeljük a világot és másként kötődünk hozzá. Ekkor néha épp a rutinnal, a megszokottal való szakítás szabadítja föl jövőérzékünket; az elképzelés, hogy minden másképp is lehet, sőt, jobb is. Talán még csodálkozni fogunk, hogy Trump novemberben elbukik és az AfD szétesőben lesz, mert a rosszindulatú, bomlasztó politika nem illik a corona-világhoz.

A 2020-as őszi regnózis szemszögéből a corona-krízis világossá tette, hogy azok, akik embereket akarnak egymásra uszítani, a valódi jövőkérdésekhez semmivel sem járulnak hozzá. Ha komolyra fordul a helyzet, fény derül a destrukcióra, ami a populizmusban lakozik. A politika, ősi értelemben társadalmi felelősségek kialakítása, ezen krízis folyamán új hitelességet, új legitimációt kapott. A politika épp azáltal nyerte vissza a bizalmat,, hogy "autoriter" módon kellett cselekednie.

Ebben a próbatételben a tudomány is meglepő reneszánszát élte át. Virológusok és epidemiológusok váltak médiasztárokká, ahogy "futurisztikus" filozófusok, szociológusok, pszichológusok, antropológusok szintén. Ők, akik eddig inkább a polarizált viták szélén álltak, most ismét szót kaptak és fölértékelődtek. A fake news viszont gyorsan veszített piaci értékéből. Az összeesküvés-elméletek is vesztettek népszerűségükből, habár eddig sokan éltek velük.

EGY VÍRUS FÖLGYORSÍTJA AZ EVOLÚCIÓT

Megrázó válságok a fordulat egy további alapelvét hívják elő: a trend-ellentrend szintézisét. A corona utáni új világ a megatrendek szétszakadásából keletkezik. A konnektivitás megszakítása határzárok, szeparációk, elszigetelődések, karantének révén azonban nem vezet a kapcsolatok teljes megszakításához. A konnektomok újjá szerveződnek, ez tartja össze világunkat és visz a jövő felé. A szocio-gazdasági rendszerekben fázisugrás történik.

A jövő világa ismét értékeli a távolságot - és éppen ezáltal a kötelékeket jobb minőségben újítja meg. Autonómia és függőség, nyitás és zárás, új egyensúlyt kapnak, a világot komplexebbé és stabilabbá teszik. Ez az átalakulás egy vak evolúciós folyamat. Az egyik meghiúsul, a másik, a túlélőképesebb érvényesül. Ez fejbe kólinthat, de később föltárul belső értelme: az a jövőképes, amely a paradoxonokat új síkokon tudja összekötni.

A komplexálás folyamata - nem tévesztendő össze a komplikálással - alakítható. Akik erre képesek, akik beszélik a komplexitás nyelvét, azok lesznek a jövő új vezető alakjai, reményhordozói, az új Gréták.

Minden mély válság maga után hagy egy sztorit, egy narratívát, mely messze a jövőbe mutat. Egyik ilyen vízió, amit a corona hátra hagy, azok a muzsikáló olaszok a balkonokon. A másik víziót a műholdképek mutatják, amelyek a kínai iparvidékeket egyszerre tisztán, szmog nélkül mutatják. A CO2-kibocsájtás 2020-ban fog először az emberiség történetében csökkenni. Ez a tény fog velünk valamit tenni. Ha egy vírus ilyesmit tud, mért ne tudnánk mi is? Ez a vírus talán a jövő egyik küldönce volt. Szigorú üzenete: Az emberi civilizáció túl sűrű, túl gyors, túl forró lett. Egy olyan irányba rohan, ahol nincs jövő. Ám képes egy új jövőt föltalálni.

*System reset!

*Cool down!

*Muzsika a balkonon - így megyünk a jövőbe!

sonnenseite.com, 2020. március 21.