A vírus a természet figyelmeztető lövése – M. Gabriel filozófus, Bonn

A Bonn-i professzor (40) „Erkölcsi haladás a sötét időkben” c. könyvében morális eszmélésre hív föl, amely egy istent nem zár ki, de nem is igényel.

SPIEGEL: Professzor úr, Ön aktuális könyvében egy új erkölcsöt akar, végül is egy új fövilágosodást. De ilyen már volt a XVIII. században , amikor a józan észt kiáltották ki legfelsőbb elvnek és lefektették az emberi méltóság ideájának alapjait. Ha most egy új fölvilágosodásra van szükségünk, ezt értsük úgy, hogy visszaestünk a sötét középkorba?

GABRIEL: Visszafelé forduló fejlődés van, a gondolkodás elhomályosodása. A liberális demokráciák válsága észlelhető,. A pandémia után végérvényesen kiderült, újra kell gondolnunk a világot.

Sp: A régi fölvilágosodás mikor kezdte elveszíteni hatását?

G: A modern kor természetesen a francia forradalommal indult el, „szabadság, egyenlőség, testvériség”, ezzel a kiáltvánnyal kezdtek hatni a fölvilágosodás eszméi. A gondolkodás ezen modernizálásából indult el az iparosítás. A technikai és a morális haladás kombinációja mindent megváltoztatott és fölgyorsított. Ám a természettudományos-technológiai haladás elszakadt az erkölcstől. Mára gazdasági síkon olyasvalami van, ami én „burn-out-kapitalizmusnak” nevezek. Ez erkölcsöt többé nem ismer. Ez a krízis most még egyszer világosan megmutatja, hogy így tovább nem mehet. A piac és a morál közötti fölvilágosodási összhangot ismét helyre kell állítani.

Sp: Mért nem mehet az élet legtöbbünk számára úgy, mint eddig?

G: Mindegyikünk tapasztalt valami figyelemre méltót a járvány alatt. Jómagam egy lázcsillapító szerért mentem a patikába, de azt mondták, India nem tud szállítani. Persze, tudtam a globális termelésről és a szállítóláncokról, de ekkora függőség meglepett. Ezekben az országokban a termelés szociálisan és morálisan igazságtalan és ezt az állapotot mi hoztuk létre. De a kérdések már a pandémia előtt szaporodtak, pl., hogy a fenyegető klímakatasztrófa milyen etikát követel ki?

Sp: A világjárvány szó szerint lecsapott az emberiségre. A fölvilágosodás eszméit, az értelem elvét, ismét fölerősíteni időigényes.

G: De arról, hogyan kellene élnünk és cselekednünk, azonnal kirobbant a vita! Az első talkshow-k filozófiai szemináriumokra hasonlítottak. Szinte minden német tagállamelnök közismertté vált, nem politikai nyereségszerzésből, hanem mint válságkezelő, akik azt kérdezték, melyik stratégia lehet etikus. Ez a demokráciába vetett bizalmat csak erősítette.

Sp: A válságnak valószínűleg egy oltóanyag véget vet. Ekkor mi lesz az Ön új etikájával?

G: Ez a betegség nem fog eltűnni, csak képesek leszünk ellene jobban védekezni. Persze, a sóvárgást a járvány előtti világért, amire céloz, értem. Most mindenki Mallorca-ról beszél. A sziget szimbolikusan mutatja a régi körülményekhez való visszatérés óhaját. Ám most a visszatérőktől félnek – mintha ezek a régebbi élet zombijai lennének, a burn-out-kapitalizmus élőhalottjai, akik jönnek, hogy ismét fertőzzenek. Ám a régi életünkhöz való visszatérés új pandémiát fog hozni. Ebből fakad a kívánság: gyökeresen változtatni.

Sp: Ha a vírus egy erkölcsösebb életet kényszerít ránk, logikus volna üdvözölni a pandémiát. Egy ilyen cinikus gondolat megengedhető?

G: Természetesen minden halott gyászolandó, de úgy tűnik, az emberiség ebbe bele kellett, hogy csúnyán botoljon, hogy megkérdezze magától, jó úton jár-e? Rendszerünk gyöngesége valami láthatatlant hozott felszínre. Tudjuk, mennyire érzékeny az emberiség az új betegségekre, tudjuk, milyen fontosak a radikális higiénés rendelkezések. Ez a vírus a változtatás ideális föltételeit hozza magával. Dúlni hagyni egyértelműen veszélyes. Szerencsénkre, nem olyan halálos, mint az ebola – de ez a vírus a természet figyelmeztető lövése.

Sp: A katasztrófák gyakran fölráznak. A II. Világháború tapasztalatai után fogalmazódott meg az alaptörvény és a békeprojekt Európai Unió. Ám épp most mutatta meg az EU-csúcs Brüsszelben, hogy nem mindenki osztja ugyanazokat az értékeket. Lehet egyáltalán szó közös morálról?

G: Minden, amiről eddig az EU-ban vita folyt, tisztán gazdasági úton nem oldható meg. Digitalizálás, klímavédelem, populizmus, a Nyugat vége, Kína előretörése. Hogy ezeket a kihívó kérdéseket megválaszoljuk, közös értékekre van szükségünk.

Sp: Dehát ez hogy sikerülne? Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, nem fogadja el az európai értékeket.

G: Először is fontos, hogy az újjáépítési alap összeállt. Most az EU-nak támogatnia kell a progresszív erőket. Lengyelországban pl., az EU másik fenegyerekénél, a lakosság szinte fele jogállami elveket vall.

Sp: Mégis az EU nem tehet mást az örökös kompromisszum- kötéseknél. Gyakorlatilag ezzel fölhígítja a demokráciát, amiket Ön erősíteni akar. Mint a klímavédelemnél: ésszerű követeléseket tompítottak gazdasági érdekekből.

G: Úgy hiszem, a demokrácia, ahogy nálunk kialakult, mindent a kezünkbe ad. Ezt biztosítja a kitűnő alkotmányszövegünk. Platón és Arisztotelész ámulna, ha ezt látná, mert már a kezdetén az emberi méltóság áll. Nálunk a „Fridays for Future” aktivistái olyan szabadon nyilatkozhatnak, hogy még egy olyan konzervatív államelnök, mint Markus Söder, aki egy ideig az AfD-t követte, ma úgy beszél, mint egy zöld. Az AfD-n kívül nincs egy párt, amely ne az ökologikus imperatívusz szellemében politizálna. Ez egy jól sikerült demokrácia. Ezen felül a pandémia megmutatta, hogy nem mindig a gazdasági érdeket tesszük az első helyre.

Sp: Ám vannak kérdések, amikre nincsenek abszolút helyes vagy abszolút rossz válaszok. És amikor igazunkban nem kételkedünk, a demokráciában akkor is csak közeledünk a morális értékekhez.

G: Ha célul megengednénk az abszolút jót és a társadalom minden részszerkezetét erre ráállítanánk, egy Platón-féle diktatúrát kapnánk. A filozófiakirály kormányoz. Angela Merkel-lel ehhez nagyon közel jutottunk, ő gyakran a jót tartja szem előtt és megkísérli a társadalom részrendszereit is ebbe az irányba terelni. De persze ő nem királynő, kompromisszumokat kell keresnie. Ez fölhígításhoz vezet, de szerintem a víz nem olyan zavaros. (Kivéve, ahol Orbán halászik és Merkel akasztja horgára a halat. RS20VIII18).

Sp: Ön egyértelműen az optimista filozófusok közé tartozik.

G: Okkal. Mi – talán történelmileg először ilyen nagyságrendben – a helyest választottuk és az egészség mellett döntöttünk, szinte majdnem minden gazdasági áron. Ha Friday for Future szószóló lennék, ezt mondanám a kormányzóknak: Ti a pandémia alatt bebizonyítottátok, hogy mindent gyorsan végbe tudtok vinni. Ezért, hogy a klímaprobléma demokratikus eszközökkel nem oldható meg, politikai hazugság. Egy kevésbé veszélyes virális problémát is sikerült kezelnetek.

Sp: Ám a fölvilágosodás a Nyugat projektje. Az Ön fölhívása a szabadság és az emberi méltóság fölélesztésére csak a világ ezen részére korlátozódik?

G: Egyáltalán nem. Ezek egyetemes értékek.

Sp: Ön olyan érzékenységekbe ütközik, melyek a Nyugat fölényérzetét, mint posztkoloniális pózt látják testet ölteni. Nemcsak Ázsiában, Afrikában, de Kelet-Európában is ezt mondják: Ti mindig azt hiszitek, amit magatoknak kitaláltok, jó az egész világnak.

G: Az univerzális értékek európai kitaláció lenne? Képtelenség. Akkor nem lennének univerzálisak. Együtt dolgozom japán, kínai, latin-amerikai filozófusokkal. A morális ítélet arról, mit kell tennünk, mindenütt hasonló: Tedd a jót, hagyd a rosszat! Ez nem tradíció, amit egyesek zsidó-keresztény kultúrának neveznek.

Sp: Ám magában a keresztény érték-közösségben is vita dúl, pl. a férfi és a nő egyenjogúsága kérdésében. Tehát megegyezni egyetemes kérdésekben nem is olyan egyszerű.

G: Mégis univerzálisan nyilvánvaló, hogy téves, ha nincs egyetemes férfi-női egyenjogúság; amikor régen a kínai nők lábfejét zsugorították, az afrikai nők nemi szerveit megcsonkították, vagy amikor nemrég még nemileg nem besorolható gyerekeket itt, Németországban, „helyre-műtöttek”.

Sp: Ha az evidens helyest az evidens helytelentől olyan könnyű lenne elválasztani, nem lenne ennyi vita az identitásról, a helyes és helytelen nyelvről: a Binnen-I (közbenső I betű, mindkét nem egy szóban való megnevezéséről: SchülerInnen), a gender csillagocska, a bőrszín helyes megnevezéséről.

G: Könyvemben egész fejezetet szentelek az identitáspolitika ellen. Egy kisebbség, mely szót kér és az egyenlőség mértékét követeli, először meghallgatást érdemel. Kapásból nem lehet dönteni. Szerintem az is erkölcsileg megvetendő, hogy akik a múltban egyenlőtlenség miatt szenvedtek, vagy most is szenvednek, saját identitást kell kapniuk. (Nyilván a HIV-halottak térkőire vagy a pride-tüntetésre is gondol. RS).

Sp: Az Ön számára nincsenek egymástól jól elhatárolható identitások?

G: Pontosan. Vannak bizonyos szempontok, mi szerint pl. valakit-valamit férfinak vagy nőinek nevezünk, de ezek saját identitásfogalmaink. Ha nekem, mint férfinak, van egy ilyen identitásom, ez szerintem erkölcsileg kevésbé jelentős. Ember vagyok és az alaptörvény előtt minden ember egyenlő.

Sp: De hogy tendenciákat ismerjünk föl, néha kategorizálnunk kell. Hogy dolgozhat pl. a szociológia, ha többé nem különböztethet meg férfit és nőt, fiatalt és időset?

G: Vannak különbségek. Ám ezekre a differencia fogalma sokkal alkalmasabb, mint az identitás fogalma. Én egy férfi vagyok, ő egy nő, természetesen van különbség közöttünk, de valószínűleg érdekeink és ezzel közös ismérveink kettőnk között nagyobbak, mint közöttem és egy másik férfi között. Természetesen vannak idős fehér férfiak, akik erőszakosan nyilatkoznak meg és így is cselekednek. De Szubszahara-Afrikában gyakran öreg fekete férfiak az erőszaktevők, pl. afrikai diktátorok. Nem látom be, mért lennének idős, fekete férfiak erkölcsileg megvetendőbbek, ha valami rosszat tesznek, mint fiatal fekete lányok.

Sp: Ha sokan közülünk úgy fejezik ki magukat, hogy az senkit sem sértsen, az Ön számára abszurd? Ön nem beszél „Studentinnen, Studenten” hallgatókról?

G: Persze, én is teszem, hogy gyakoroljam éberségemet, ha valahol morálisan tévedek. (Iszom, hogy ne felejtsem az alkohol káros hatását? RS). Egy ilyen nyelvkorrektúra mindig morálisan megalapozott kell, hogy legyen. Tiszta érzékenységekre tekintettel lenni, először kevésbé jelentős.

Sp: Mi következik ebből az Ön számára a mai morálról és morálisról szóló vitákban?

G: Itt a türelem elve mellett vagyok. Az emberek bánjanak egymással türelmesen és ne vegyenek részt „shitstorm”-okban. A twitter-moralizmus, ami ma dívik, nálam nulla rokonszenvre lel.

Sp: A közösségi oldalak elve figyelmet kelteni, ehhez hangosnak kell lenni. A türelmesek nem elég hangosak.

G: Igen, a közösségi oldalak nagyban hozzájárulnak a Trump-problémához. Én ezeket olyan gépeknek tartom, amelyek aláássák a liberális demokráciát és a fölvilágosodást. A Facebook egy ilyen veszélyes posztmodern masina, mely az igazságot, mint értéket zúzza szét. Maga Zuckerberg vallotta be, hogy az FB nem illetékes az igazságkeresésben. Épp ezért lehet Trump az USA elnöke. A keresőgépek szintén a problémákat gerjesztik.

Sp: Mennyiben?

G: Ösztönzik affektusainkat és érzelmeinket. Így ma Kant kategorikus imperatívusza nem jut többé érvényre. A tantétel, „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.”, a Google-világban nem működhet. A Google izgalmas, virágról-virágra visz bennünket, mert úgy van kialakítva, hogy a képernyőre ragasszon bennünket. Föl kell ismernünk, hogy ezek a rendszerek olyan veszélyesek, mint a drog.

Sp: Mi a teendő?

G: A techóriásokat minden tekintetben szabályozni kell. Politikailag mindenképp, de a felhasználó szemszögéből is.

Sp: Sokan közülünk nem tudnák elképzelni az életüket a Google nélkül.

G: Mikor a járvány elindult, legelőször az FB és twitter fiókom számoltam föl. (Csak hiszed.RS). Aztán átálltam a DuckDuckGo keresőre, ami fáj, mert persze a Google trükkjei szórakoztatóak, vagyis most drogelvonón vagyok.

DER SPIEGEL, 2020. augusztus 1.