KÖNYVGERILLA: 2020 KRÓNIKÁJA



 

BOLDOGSÁG A MEKONG FELSŐ FOLYÁSÁN?

Az „Evezz velünk” bátor hajósa 2006-ban 5 napot evezett Laoszban a Mekongon, Huay Xai és Luang Prabang között. Amióta az ember nem vadászik mamutra, keresi a kalandot. Idéztem intakt társadalmakat (nyenyecek, nyambikvarák, szentinelézek), most a laokról hallom: „Mindent áthatott a béke, a kedvesség és a szeretet”. Versengtek, ki lássa vendégül ezt a furcsa idegent. (Feleséget is kínáltak). Ezek a félmeztelen, civilizálatlan vadak? Nem maradhatnak le a „fejlődéstől”, jön a fehér ember, elhozza nekik az okostelefont – és akkor vége a vendégszeretetnek és a paradicsomi életnek!

Igazából nekem nem is az fáj, hogy ismerőseim pusztítják a környezetet, hanem, hogy elengedik magukat, magyarán: lemennek kutyába. A könnyű, átlátszó, sav- és lúgálló, jól zárható palackot – és egy sereg jól használható holmit - kidobnak. Ezzel azt mutatják: nem becsülik a munkát (sajátjukét sem), sem a természeti kincset. Autóval mennek a sarki boltba. A fiatalember a metrókocsiban le-föl járkálva hangosan telefonál, az orvos a fejünk fölött beszéli meg a nővérrel intim dolgait. Ezzel azt üzeni: rajtad átnézek, te senki vagy, le vagy ejtve. Nagy László meghagyta: Csókolom őket, ha emberi arcuk lesz...

Az ökokiskátéban meg ez áll: Előbb embernek kell lenni, aztán zöldnek.

Ha emberek maradtunk volna, ma nem lenne gondunk, hogy mint emberek, megmaradjunk.

 

BETILTANI A GAZDAGSÁGOT – Két recenzió

Christian Neuhäuser: A gazdagság mint erkölcsi probléma (2018)

Recenzió 1.A gazdagságot be kell tiltani, ha az erkölcsileg problematikus. A Dortmund-i filozófus, Christian Neuhäuser szerint az a gazdag, akinek jóval több pénze van, mint amennyi szokás szerint ahhoz elégséges, hogy megfelelő módon értékelje magát és önmagát, mint másokkal egyenlőt tisztelje. Irányadó az átlagos nemzeti nettó jövedelem két-háromszorosa. Ezzel az egyetemi tanárok ki is volnának a vízből. Ha valakinek ennél több van, azt az állam tiltsa be. A gazdagság erkölcsileg akkor is problémás, ha a pénz más emberek önbecsülésének elősegítésére szolgál.

FAZ: „A globális ínség méreteire való tekintettel ez a föltétel, mármint a jótékonykodás, gyakorlatilag mindig kielégítve van.” Az újság csupán azon akad fönn, hogy az átlagos nettó jövedelem 200-300%-os határa kissé alacsonyra sikeredett. Esetleg ő is érintett lenne, nem csak az erkölcstelen kapitalisták? Az FAZ nem fukarkodik a dicsérettel. A szerző jól tájékozottan egy fontos témát vesz elő és helyez el a további filozófiai vitában. „Meggyőző az a tézise, miszerint a társadalom gazdasági szétválása akkor is egy probléma, ha senki sem olyan szegény, hogy az létkérdéssé válna.”

A könyvet rögtön megrendeltem. Egy szép példája a dühöngő intellektuális antikapitalizmusnak, amely kevésbé a szegénységen, hanem inkább a gazdagságon akad ki. „Miért vetik meg az értelmiségiek a kapitalizmust”, kérdi a Neue Zürcher Zeitung 2018. április 21-én és válaszol is ezekre a fantazmagóriákra és ideológiákra. Főleg az értelmiségi körökben, a 'kultúragyártóknál', és a tömegmédia nagy részénél elkönyvelt: kizsákmányolás és elnyomás, igazságtalanság és környezetmérgezés, klímakatasztrófa és nyomor és elidegenedés és boldogtalanság – mind a kapitalizmus bűne. Hol a turbokapitalizmus, hol a pénzkapitalizmus, de a neokolonializmus és a neoliberalizmus és ne feledjük - a globalizáció felelős mindenért. Aki ezt még gátlástalan, brutális és aszociális jelzőkkel is jól megspékeli, nincs is érvekre és számokra tovább szüksége, legfeljebb képekre – fuldokló menekültekről vagy nyomornegyedekről, az ún 3. világból. Az állítólagos gondolkodó osztály számára sugárzott tévéadásokban (kulturzeit 3SAT, Aspekte ZDF, ttt ARD) ezek a hívószavak elegendők, hogy mindig ugyanazt az asszociációt keltsék. A kapitalizmus erkölcsileg eleve diszkvalifikált, bukásra ítélt rendszer, amelyben a profit, az önérdek, az anyagi sóvárság vezet az embertelen cselekvés degeneráltságába.

Ehhez jön „a profitgondolkodás rituális kiátkozása és minden életterület ökonomizálása”. Ez a pénzkereset álvallásos megvetéséből ered, a gazdaságról való általános gondolkodásból, ahol csak a felületesség, a materializmus, vulgaritás és a potenciális barbarizmus érhető tetten. Végül is a metafizika uralmáról van szó, a világot átszövő tervről – mint Marx-nál, aki a tőke mozgástörvényeit vélte fölfedezni. Mindez óhatatlanul tereli be az értelmiséget egy avantgárd szerepbe, aki a „Verblendungszusammenhang” (elvakító összefüggés) /Adorno/ által a nép valós szükségleteit elfedve mutatja az utat.

wallstreet-online.de, 2018. 04. 22.

Recenzió 2.A szokásos igazságosság-elméletek a szegénységből indulnak ki. CN a méltóságsértő pénzhalmozás ellen tiltakozik. Az „igazságosság határelméletéből” kiindulva a gazdagság olyan elosztását keresi, amely emberi méltóságot megőrző életet tesz lehetővé. Ezt alátámasztandó, Avishai Margalit, Peter Schaber és Ralf Stoecker szerzőkre hivatkozik. Az emberi méltóság az önbecsülésből fakad, ez pedig bizonyos alapjogokat és tisztességes társadalmi interakcióformákat föltételez. Neuhäuser tudatában van annak, hogy az eféle normatív méltóságkoncepciók vitatottak, mégis bízik abban, hogy ezek a gazdagsággal való szembesítéskor kézenfekvőnek bizonyulnak.

Később a szabadságjogokhoz kötött méltóságdefinícióját finomítja: nem csak egy ember ésszerű és autonóm személyiségéről van szó, hanem összecserélhetetlen jellemvonásai és élettörténetei által meghatározott egyéniségéről. A továbbiakban a gazdagságot a pénzre korlátozza. Az aktorok akkor gazdagok, „ha az önbecsülésükhöz elegendő mennyiségűsok pénzük van”, vagyis, ha önmagukat kellőképpen tudják értékelni és becsülni (sich selbst achtgeben und Selbstachtung). Mindkét esetben a pénz megkönnyíti az önbecsülést, pl. szükséges dolgok beszerzésénél vagy teljesítményük kellő díjazásánál. A gazdagság alsó határa a mindenkori átlagos nettó kereset 200-300%-a. Eddig a határig a gazdagság nem számít problematikusnak.

„A gazdagság problémája akkor kezdődik, ha mások önbecsülésére szisztematikus veszélyt jelent”. Ez többek között azért lehetséges, mert a növekvő gazdagsággal együtt jár a hatalom és a státusz nyeresége is. Másrészt a gazdagság erkölcsi problémává lesz, ha az elmulasztott segítségnyújtás esete áll fönn, vagyis, ha a fölös pénz nem a sérült önbecsülésű emberek megsegítségére szolgál.

A továbbiakban a szerző a tisztességes társadalmak és a tisztességes világ számára problematikus gazdagságot elemzi. Társadalmi szinten a relatív szegénységet, a tisztességtelen munkát, a munkanélküliséget és a demokrácia elvesztését elemzi. A relatív szegénység növekedése akkor lesz erkölcsi probléma, ha a növekvő gazdagság egyenlőtlenül kerül elosztásra és az érintett személyek a többség fogyasztói társadalmából ki lesznek zárva. A szerző számára jóléti társadalmakban a gazdagság elosztása akkor is problémás, ha a munka tisztességes.

A pénzgazdagság betiltásával a probléma orvosolható, miközben a munkapiacot támogató befektetések érintetlenek maradnak. CN itt a takarék- és a befektető-kvóták közötti pozitív összefüggésre utal. Elegendő takarékhoz nem kell gazdagság, csupán jólét.

Kétlem, hogy nagyobb munkatámogatói befektetési hiteleket csupán makrogazdasági szempontból tisztázni lehet. Tekintettel az igényes bankstressz-tesztekre, a pénzintézetek nagy befektetésekhez nagy biztosítékokat követelnek. Ezeket a közép és kisvállalkozók nem tudják teljesíteni a Neuhäuser-féle gazdagsági határ alatt.A szerző azt is javasolja, hogy az alig piacképtelen munkából az embereket jól fizetett állásokba kell átvinni úgy, hogy ezeket a sok túlórás munkákat elosztják és az általános munkaidőt megrövidítik. Ez ugyan alacsonyabb bérekhez vezetne, de az árak is lemennének. Ha a jövedelemkülönbségek a gazdagság megszüntetésével csökkennének, a státuszfogyasztás is visszaszorulna.

Globális síkon az abszolút szegénység, a klímaváltozás és a piacok törékenységének problémáit mutatja be. Úgy látja, a tehetős társadalmak strukturális gazdagság-irányultsága vezet a magas energiafogyasztáshoz, vagy az óriási szabadon mozgó tőke-fölhalmozódásokhoz. Ám vajon a státuszfogyasztói magatartás általi gazdagság-orientáltság szerkezeti okokra vezethető-e vissza vagy csupán szerkezetileg kellene kezelni, ahogy CN végig hangsúlyozza?

Kétségeim két elgondolásból erednek:

1. Valóban képes igen kevés gazdag ember sok ember státuszfogyasztását meghatározni? Ha CN nem is erre gondol, mert ő a szupergazdagok és nem a tehetősek státuszfogyasztását bírálja, akkor a gazdagság-irányultság esetében nem szerkezeti jelenség, mely a társadalom többségét érinti.

2. Ahogy a szerző később beismeri, a gazdagok egyéni életvitelét nem könnyű megkérdőjelezni, mert talán ettől függ a méltóságuk. (Ha nincs 3 luxusautójuk, akkor méltóságuk sérül?RS20IX8). Ez nem annak a beismerése, hogy a gazdagság a személyes (hatalom-, pénz-) törekvés terméke és az etika talán a gazdagok szerénységét is firtathatná?

Egyébként neuropszichológiai pénzmohóság-kutatások kimutatták, hogy az emberi agy a fölvillanó pénznyereségekre boldogsághormonokkal reagál (Westerhoff 2008). Ez is a gazdagság-irányultság strukturális okai ellen szól. Így a homo oeconomicus-modell jogossága merül föl a közgazdaságtanban. Ez bizonyos életterületeken nem eléggé kézenfekvő föltevés?

A könyv erőssége, hogy a 7. fejezetben a „gazdagság védelme” érveire is kitér. Itt áll, hogy a gazdagság betiltása kisajátításokhoz és a gazdagok méltóságának megsértéséhez vezetne. CN ez ellen azt veti föl, hogy a tulajdonjogok a gazdagságküszöb alatt továbbra is relevánsak maradnak. Ezen felül a személy méltósága, mely az egyenlőtlen elosztás miatt a szegényeknél sérül, nagyobb súlyú, mint a gazdagok státusz-személyisége.

Végül három érvet sorol föl, mely a gazdagságot mint a gazdaság motorját védi és ezért a gazdagság tilalma ellen szól:

1. A gazdagság szükséges, hogy az embereket kellő nagy teljesítményekre ösztönözze.

2. Csupán gazdag vállalkozók vághatnak bele olyan innovációkba, melyek sikere bizonytalan.

3. A gazdagság befektetéseket generál és a gazdagság tilalma beindítaná a tőke menekülését.

Ezért a szerző teljesítmény és az innováció fokozásához a gazdagságot nem tartja szükségesnek. Vannak más motiváló erők is, pl. a munka öröme, kötelességtudat, vagy az igény, „a dolgokat jól végezni”. A tőke menekülését fokozatos reformokkal állítaná meg. Ezek a kis lépések az utolsó fejezetben olvashatók („A káros gazdagság meghaladása”. Több generáción átívelő adógörbe-módosítás kell, és a csúcsadót 100%-ra kell emelni. Továbbá erősítené a középosztályt és az oktatást, támogatna egy „globális nagybankoktól független pénzgazdaságot”), kísérve a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével. Hogy egy jóléti társadalom gazdagság nélkül reális utópia lenne, mert a megnevezett reformok „gyakorlatilag bevezethetők”, vagy a gazdagság eltörlése csupán tiszta utópia marad, a jövő fogja megmutatni. Bizonyos, hogy a szerző gondolatai a gazdagság és a méltóság kapcsolatát jelentősen megvilágítja. Ez a kapcsolat kritikus reform-potenciált jelent, mert az emberi méltóság ideája Európa történetében fontos szerepet játszott és remélhetőleg továbbra is játszani fog.

ethik-und-gesellschaft.de 2020/2

Föld és telek államosítása

„Részjavítgatások és rendelet-salaktanítások helyett a tulajdonviszonyok forradalma szükséges. A várost ki kell szabadítani a spekulánsok karmaiból” - követeli Niklas Maak, FAZ. „Föld és telek ne legyen többé a féktelen piaci erőknek kitéve, hanem, mint a levegő és a víz, alapélelmiszernek tekintessék.” (Régi követelmény, hogy a föld ne legyen áru, mert nem szaporítható, termelhető jószág. RS).

Az FAZ szerkesztő nagyon rokonszenvez a „reformátorokkal”, akik a magánföldtulajdont anomáliának tartják és követelik, hogy a városok és települések visszavásárolhassák földjeiket. Csak ez „mentheti meg a várost, mint a civilizáció modelljét.” Az alternatíva az lenne, „ha Porsche-val a posztfordisztikus luxusnegyedből az operába tart valaki, az első piros lámpánál egy ágyú irányuljon a szemi-szilícium alapú cyborg homlokára.”

Az értelmiségi rajong az antikapitalizmusért, ennek egy egész fejezetet szentelek új könyvemben. („A kapitalizmus nem a probléma, hanem a megoldás”).

Az FAZ cikkírója a kapitalizmus bírálók tipikus képviselője. A „piaci erők” az antikapitalista értelmiségiek számára egy szitokszó és előszeretettel emlegetik a „féktelen” jelzővel. Az ingatlanbefektetések nyeresége számukra „teljesítmény nélküli nyereség”. És a legszörnyűbb szitokszó természetesen a „lakáspolitika neoliberális fordulata”. A neoliberalizmus és a piac fogalma egy antikapitalista értelmiségit megbotránkoztat. És ha alternatívát kérünk, rögvest az állam után kiáltanak.

Hát már elfelejtettük volna? Föld és telek közösségi tulajdonban – ezt már egyszer kipróbáltuk, még pedig a néhai NDK-ban. Bár Honecker alatt a lakásépítés első föladat volt, itt mutatkozott meg a legvilágosabban a tervgazdaság és a piacgazdaság közötti különbség. Bár a lakbérek az NDK-ban kedvezőek voltak, a lakosok csak több év várakozás után juthattak panel-lakáshoz. A régi többlakásos épületek állaga Lipcsében, Drezdában, K-Berlinben, Erfurtban, stb., annyira lepusztult volt, hogy az újraegyesítés után csak sok mrd euró támogatással (Fördergebietsgesetz – terület támogatási törvény) sikerült a szanálás. De a panelek is javításra szorultak – a nyugati magánbefektetők segítségével. Ráadásul a lakásínség megszüntetésére még jelentős számú új épületekre is szükség volt. A 90-es években adótámogatással 838 638 úl lakás épült a keleti országrészeken, 84 mrd eurós költséggel.

Rainer Zitelmann, wallstreet-online.de, 2018.4.15.

 

NAPELEM-BURJÁNZÁS

Szurkolok, nehogy fölismerjenek és kirúgjanak, mert legutóbb visszabeszéltem a Paks-főmérnöknek és 200 embernek (Lásd: CSÖRTE).

A BME Q épületébe (luxuspalota, stb.) hív az Energetikai Szakkollégium 2019. febr. 14-én, a napelem-hálózat előadásra. Ezt a diákszervezetet soha sem fogom megszokni: míg Németországban az ilyenek a legharciasabb ellenállók, ezek itt kemény atomosok, az energia óriáscégek előretolt katonái, rendezvényeiket azzal kezdik, hogy kiakasztgatják a MOL és társai zászlait.

Pedig most az előadó, Hajdú-Benkő Zoltán, e percben atomellenes, anélkül, hogy ezt egy szóval is kimondaná. Volt E.ON-os, a Nemzeti Közművek hálózat és napelemes felelőse – ő adja (seregével) nekünk mindennapi áramunkat! Először hallom itt: decentralizált energia. A német Rekommunalisierung-harc (visszavenni az energia-rendelkezést az óriásoktól) idestova már 40 éves. Tisztes szakelőadást kapunk az ország villanyellátásáról (másutt cégeknek 100eFt a belépő!), ha olykor el is veszünk az elektro-dzsungelben. Hajdú elpanaszolja, hogy a napelemek a fejükre nőttek. És tovább nőnek, mint a gombák. (Nem lehet betiltani, mint a szélerőt... Jaj! Nem is szóltam!) Minden kártyáját kiteregeti (?!), nagy lehet a nyomás. Megszállottan tervezik a napelemek fölös termelése hálózatra kötését (200 mrd Ft, de honnan?). Halljuk, hogy itt a 24h-akku az e-autókban; mennyire „rángatja” a gridet a sok megújuló; mekkora probléma, ha mindenki klímát nyáron vagy kávéfőzőt kapcsol be - egyszerre foci-közvetítés után.

Simán le is futna az egész, ha nem lenne itt egy ökobetyár: - Micsoda esztelenség, non-stop, 24 órán át óriási energiákat pumpálni a hálózatba! Intelligens áramszolgáltatás az lenne,

hogy akkor adjon, amikor kérem és annyit, amennyit kérek. És olyat, amilyet kérek: egyenáramot!

Hisz ma már minden kütyünek ez kell. Minek a sok transzformátor? Pusmogják, hogy a váltóáram tévedés volt, jön az egyenáram. A kínaiak már építik az 1000 km-es vezetékeket – ha csak nem kínai kacsa az egész! Az eddig flott, profi előadó teljesen lebénul: No komment.

-De nem ám úgy! Legalább azt mondja meg, mi lehet a maga számára az intelligens áramszolgáltatás? Visszavetíti a Szeged/Zsombó Smart Grid projektet, mostanában adják át. A szolár park tényleg csúcstechnika: a napelemesek elosztják egymás között az áramot, a fölöst föllövik a gridre.Előadás után odarohanok: Csak nem azt akarja mondani, hogy ezt a kínai sztorit tőlem tudta meg? Rendeljenek nálunk pedálos generátort – reklám célokra!Szinte szánom, hogy bekavartam. Te jó ég, lehetséges, hogy az 1000 km-es váltóáram- hálózatot újra kell tervezniük – egyenáramra?

 

TISZELT POLGÁRMESER ÚR!

Újbuda ingyenes újság: Botrány! A XI. ker. havonta kétszer szór meg bennünket 80 000 db. „Újbuda” c. ingyenes reklámújsággal.

-Az új önkormányzat kritikátlanul vette át ezt a gyanús Mediaworks-terméket. (Ahogy a Pont-magazint is).

-2019-es beadványainkat máig nem válaszolták meg.

-Mi, civilek is Rátok szavaztunk, mikor hívtok végre össze bennünket?

-Ne adj isten, Ti jönnétek hozzánk, pl. lakossági fórumokon a kultúrházakban?

-A papír-alapú korszaknak vége, a kerület honlapján bárki tájékozódhat, ha igazán akar.

-Ez a nagy klíma-harcotok, amikor mérgezitek a klímát és a lakosságot?

-Ha ragaszkodtok a papírhoz, vegye át a főpolgármester a kerületi lapok koordinációját, legyenek közös számok, pl. a szomszédos kerületekkel. (XII. ker. lapja egész jó).

-Ha mégis papír, legyenek időszakos szórlapok, mint pl. kuka-ügyben.

Dr. Rózsa Sándor, Szelíd Energia Alapítvány, 2019. dec. 6.

MÁR OKOS VAGYOK, VAN OKOSTELEFONOM! RózsaS

-A kormány elrendelte, hogy mindenki hordjon magával egy kis fénylő dobozt és kövesse az azon látható utasításokat.

-Vettem egy okostelefont 60 ezerért, de nem tudta megmondani, miből fizessem vissza a 60 ezer kölcsönt.

-Este ott felejtettem a telefonom az asztalon – másnap megjelentem az interneten meztelenül.

-Ha mindent elmondok a telefonba, mit mesélek el, ha haza értem?

-A Halál megállt a küszöbön. Semmi. Mindenki a kütyüjét kaparászta tovább. -Én a Halál vagyok! - recsegte mérgesen és dobbantott. Semmi. Erre földhöz vágta kaszáját és el.

-És a valóságban, ott is vannak ilyen lények? A gyerek egy pillanatra fölpillantott: -Mi az, hogy valóság?

-Eltévedtél, Pistike? Ne sírjál, csak mondd meg, mi a címed! -Pistike.hu!

-Főtt tojást akartam enni, de nem tudtam tüzet csinálni. Erre fogtam a telefonom és azzal főztem meg a tojást.

-Valahol elhagytam a papírjaim, de nem emlékeztem, hogy hol. Fölhívtam a telefonközpontot, mondják meg, merre jártam egész nap?

-Nekem nincs okostelefonom - én az eszemet használom!

 

LEMENT KUTYÁBA

 

négyről

két lábra állt

de a sok út közül

a legkönnyebbet választotta

a gépekét

 

ez becsábította a városba

ott meggazdagodott

de elhagyta istenét

elűzte barátait

 

és ismét négy lábra állt

lement kutyába

 

körülötte tömegek

még sincs senkije

 

MINT MIKOR SZÖKŐÁR ELŐTT

mint mikor

szökőár előtt

visszahúzódik a tenger

az emberek kíváncsian

kagylókat gyűjtenek

vissza-vissza néznek a partra

megfeledkeznek

 

ZSÍR+CUKOR: MINT A DROG Zachenhofer: Lefogyni reménytelen esetekben (Ő csoki-ellenálló - Én pityizálok...

A bécsi idegsebész és pszichiáter, Iris Zachenhofer (46), a chips, sültkrumpli és fagylalt utáni vágyat az alkohol és a heroin iránti hiányérzettel hasonlítja össze. Diéta helyett saját étkezési szokásaink fölülvizsgálatát és gyökeres változtatást javasol.

DER SPIEGEL: Z. asszony, mennyiben hasonlítható össze egy keksz megevése a heroin-fogyasztással?

Z: Patkányok, miután kokaint és heroint kaptak, választhattak egy bizonyos kekszfajtát is. Az édességet választották. A zsír és a cukor kombinációja az agyban úgy hat, mint egy drog.

Sp: Mi ennek a magyarázata?

Z: Az élelmiszer-ipar intenzív ízű "nyalánkságokat" dob piacra, melyek függőséget okozhatnak. Ezeket "kémiai caving" néven tartjuk számon, sokakban vágy alakul ki ezek fogyasztására.

Sp: Melyek ezek?

Z: Pl. a tejcsokoládé, jégkrém, pizza biz. fajtái; továbbá chips, sültkrumpli, kekszek, muffinok, sütemények.

Sp: Mindenki, aki ezeket szereti, máris függővé válik?

Z: Nem, de könyvünkben azt tanácsoljuk, érdemes kiértékelni étkezési szokásainkat. A táplálkozás milyen helyet foglal el életünkben? Aki bizonyos élelmeket kerülni akar, ez mennyiben sikerül neki? Mikor csábul el? Ezt a helyzetet a szenvedélybetegeink is jól ismerik.

Sp: És akkor mit tanácsol?

Z: A problémával akkor szembesülünk, ha stresszbe kerülünk - vagy unatkozunk - és viselkedésünket nem tudjuk kordában tartani. Betegeink ekkor nem az evés iránt éreznek "craving"-et, hanem alkohol, heroin vagy kokain iránt. Ő velük ezeket az érzéseiket elemezzük, föl kell ismerniük, ha ellenfelükkel szemben tehetetlennek érzik magukat. Meg kell tanulniuk, milyen erős bennük az ilyen vágy.

Sp: És utána mi következik?

Z: Egy ilyen craving-ot mint egy hullámot kell elképzelnünk. Ellent kell álljunk. Ezt úgy tehetjük, hogy lekötő tevékenységet találunk, ami oldja a feszültségünket és gyöngíti a szer utáni vágyat. Itt két változat közül választhatunk. A szelíd út olyan, mikor a zenehallgatás jól esik, ahogy egy séta, sport vagy kézimunka is.

Sp: És a kemény túra?

Z: Ha a feszültség igen magas, a hullámot gyengíthetjük, ha olyasvalamit csinálunk, ami nagyon fájhat: olyan hangos zenét hallgatunk, amit nem szeretünk, egy csilipaprikát rágunk vagy erős wasabi-borsót eszünk, gumigyűrűt pattogtatunk az alkarunkon. Jéghideg vízzel tusolunk. Vannak olyan pácienseink is, akik forró gyertyaviaszt csöpögtetnek a kezükre.

Sp: Sérülést okozzunk magunknak?

Z: Nem, ezt senkinek sem tanácsolnám. Ám a rövid fájdalomimpulzusok háttérbe szoríthatják a vágyat. Tudjuk: "Mindjárt befalok egy egész tábla csokoládét." De ellenállok, vagy szelíd, vagy kemény módszerrel és akkor levezettem a feszültséget.

Sp: Az Ön listáján mi van?

Z: Csokoládé. Ezért a gyerekeknek csak olyan csokoládét veszek, amilyent magam sosem ennék: drazsé-cukorbevonatút, vagy eperkrémeset. Így elkerülöm a kísértést. (És a gyerekek váljanak függővé? RS20I18)

Zachenhofer/Schindler: Abnehmen für hoffnungslose Fälle, 22€.

DER SPIEGEL, 2020. jan.11.

 

DAVOS 2020: MEGMENTHET BENNÜNKET A KAPITALIZMUS? Ma találtam, ma küldöm!

A jövő heti világgazdasági fórum (Greta Thunberg, Trump, Merkel, stb.) fő témája a környezet és a klíma. ("How to survive the 21st century"). A politikai-erkölcsi problémából gazdasági lesz, mert a tőkepiacok fölébrednek. Sem az egyéni erkölcsi magatartás, sem a globális politika egyedül nem mentheti meg a világklímát. Ám a probléma természete változik, reményteljes fejlődés van kibontakozóban.

Veszélyben a tőke

Többé nem az etikus és altruista viselkedés az elvárás, hanem a nyereségre való törekvés, kockázat-kerülés és szabályzás. A sokat szidott tőkepiac kerül a figyelem központjába. Larry Fink, a világ legnagyobb vagyonkezelő Blackrock cég főnöke leveléből idézünk ("Brief an die CEOs"): "Vállalatok és államok, melyek a részvényeseik igényeit és a fenntarthatósági kockázatokat mellőzik, idővel a piac kétségeivel kerülnek szembe. A következmény: magasabb tőkeköltségek."

Komoly fenyegetés jelent: aki az éghajlatváltozást ignorálja és tovább folytatja, ahogy eddig, attól a tőkepiac elfordul. Ezek a vállalatok nehezebben jutnak pénzhez, többet kell befektetéseikre áldozniuk - ez érzékelhető versenyhátrányt hoz. Ezzel szemben aki "tisztább" lesz - ökológiai és etikai értelemben is - a jövőben könnyebben juthat tőkéhez, hosszú távon is fizetőképes befektetőktől. Fink szavának súlya van, a Blackrock 7 billió dollár fölött diszponál, szinte minden német DAX-cégben benne van. (Ez a botrány!RS20I19).

Mi tönkre tesszük és ti meg fizetitek

Így a Blackrock üzletfeleitől azt kéri, adják meg klíma-kockázataikat, szcenárióikat arra az esetre, ha a 2015-ös párizsi egyezmény céljai nem valósulnának meg. Milyen hatással lenne üzleti modelljeikre, ha a 2*C alatti hőfok tartása rájuk is kihat? Milyen kockázati biztosításokat terveznek? Ezzel válik a klímaváltozás nyereség-kockázattá. A fölmelegedés és következménye mára már rég valóság. Ez a változás többé már nem állítható meg, csupán fékezhető. Csapadék, hőhullám, aszály egyre gyakoribb és hevesebb. Az extrém időjárás-jelenségek a vagyonok értékét fenyegetik: házak, gyárak, utak, egész városok és népgazdaságok károsodhatnak. Nem az egész Földön, de egyre nagyobb területen (lásd McKinsey Global Institute friss tanulmányát).

Tengerparti villák víz alatt

Párhuzamosan növekszik a nyomás, hogy a klímakárosító gázok kibocsátóit megbírságolják ill. teljesen fölszámolják. Ez által megváltozik a vállalkozások befektetési környezete. Nem valamikor, hanem a közeli jövőben. A pénzpiacok elkezdik a jövő kockázatait a jelenbe előrehozni. A pénzágazat az ún. "stranded asset"-ektől tart, zátonyra futó vagyonértékektől, mint pl. a szénerőművek. Ezek, a CO2 árak miatt, nem versenyezhetnek az egyre hatékonyabb szél- és naperőművekkel, ezért még kifutásuk előtt leállításra kerülnek. Értékük a nullára zuhan. Tulajdonosaik ezeket az erőműveket leírhatják. Ez a bankok és a befektetési társaságok mérlegeibe lyukakat üt. Akik ezeket a berendezéseket pénzelték, futhatnak a pénzük után.

Másik példa: ártéri és viharzóna területeken álló ingatlanok (pl. Florida partjain) a klíma romlásával egyre kevesebbet érnek. Nemcsak tulajdonosaik, de biztosítóik és a pénzelő bankjaik is érintettek, melyek nyakán ott maradnak az értéktelen ingatlanok. Vagy: energiakonszernek, melyek milliárdokat fektetnek be föltárandó olajmezőkbe - gazdaságtalanná váló vállalkozásokba. Ki fog ilyen lóra tenni?

A kapitalizmus zöldítése

A klímaváltozás nemcsak az embert és a természetet fenyegeti, hanem a pénzügy-stabilitást is. Vállalatok a fizetésképtelenséget, bankok a krachot kockáztatják - a pénzrendszer krízise fenyeget. Így jut el a klímakérdés a kapitalizmus szívéig. A rendszer beindítja védelmi mechanizmusait. A befektetők (lásd Blackrock) sürgetnek. A pénzpiacszabályzók, különösen a jegybankok, a bankok és biztosítók mérlegében rejtőző klímakrízist kezdik számba venni és csökkenteni. Ez néhány befektetési üzletet a háttérbe szorít.

Ami eddig hiányzik: az az egységes zöld számvitel. De egy ilyen környezet-könyvelés általánosan elfogadott szabálygyűjteménye hamar itt lesz. Ez számos aktor üzleti érdeke: topmenedzserek, akik befektetőket akarnak meggyőzni, akik pénzüket féltik a klímakárok, a magas energia- és emisszióköltségek miatt; a nagy gazdaságkutató társaságok, akik új üzleteket szimatolnak; a jegybankok és más szabályzó intézmények, amelyek a következő, vagy az azon túli csődöt akarják megelőzni.

Mindezek a DAVOS 2020 központi témái lesznek. A kapitalizmus kiváló az új körülményekhez való alkalmazkodásban. Ha az árak és a kockázatbecslések változnak, a kapitalisták reagálnak. Pénzeiket legszívesebben oda adják, ahol a lehető legbiztosabb nyereség várható. A klímaváltozás azonban alapvető bizonytalanságot szül. Méreg a piacok számára, melyek elkezdenek védekezni.

Természetesen a kapitalizmus zöldítése korántsem sem biztos, hogy megmenthet bennünket. Ám a gazdaság átépítése gyorsabban elkezdődhet, mint gondoltuk.

(A nagy rendszerek csak lassan reagálnak, évtizedek kellenek - ennyi nincs. Honnét jönne a nyereség, ha mindenki biciklizik és sárgarépát eszik? Hogyan lehet a cementgyárakat zöldíteni? A legjobb kapitalizmus sem képes föltölteni a bányákat. Kicsit Münchhausen-i az egész - de legalább reménykeltő! RS20I19)

DER SPIEGEL online, 2020. 01.19.

 

AZ INTERNET KLÍMAROMBOLÁSA

1 Mb e-mail 20 g CO2 emisszióval jár (Horváth Levente, Telekom).

Egy Google-keresés 0,3 Wh áramot fogyaszt; 20 keresés annyit, amennyit egy takarékos égő egy óra alatt. 30 perc videó-streaming annyi CO2-kibocsátással jár, mint 6 km autózás.

2018-ban a videó-streaming összes áramfogyasztása világszerte meghaladta Lengyelország, Itália és Németország együttes villanyfogyasztását. Ha az internet állam lenne, a 6. helyet foglalná el a villamos energiafogyasztásban. ("The Shift Project" thinktank, 2019).

A különböző digitális megoldásokkal sok területen jelentősen csökkenteni tudjuk a kibocsátásunkat, akár az egyén szintjén is. Ilyenek lehet például a különböző távvezérlők és okosmérők használata. Azok a smart eszközök, amelyek megtanulják szokásainkat, amelyeken különböző energiaprofilokat állíthatunk be kedvezőbb energiafelhasználással üzemelnek, és ha okostelefonunkról tudjuk vezérelni például a fűtést vagy a világítást, sokkal gazdaságosabban működtethetjük ezeket a rendszereket. A mesterséges intelligenciával vezérelt folyamatok bevezetése akár háromszor akkora kibocsátáscsökkentéshez vezethet, mint amennyi energiát működésük során felhasználnak – mondja a szakember. (Horváth)

A digitalizálás előnye, hogy növelheti az energiahatékonyságot. Erre jó példa az utcavilágítás, amikor sötétedésre gyulladnak ki a lámpák. Világszerte valós időben energiafogyasztás-adatok kerülnek begyűjtésre, így föllelhetők az energiamegtakarítás poltenciáljai.

Másrészt digitalizálás növekvő problémákat hoz. Egyre nagyobb adathalmaz, pixelszám, gyorsabb internet - mindez sok kényelmet ad, de az emissziókat is növeli. Az össze információs és kommunikációs technika (ICT), beleértve a személyes készülékeket, mint okostelefon, PC, smart-tv, de főleg a számítógép-központok, elosztók, szerverek, mobilhálózatok ma már világszerte az összes CO2-kibocsájtás 2%-át adják. A klímamérlegben elérték a légi forgalom energiafogyasztását. Szörfölés az interneten - az új repülés?

Mennyi áramot fogyaszt a Google-használat?

A CO2-kibocsájtás főleg az áramfogyasztásból ered. Nemcsak a PC, az okostelefon, a tablet, a smart-tv villanyfogyasztásáról van szó, hanem az óriás tech-cégek infrastrukturális fogyasztásáról is. Ezek a Google, a Facebook, továbbá a streaming-cégek: Netflix, Amazon vagy Youtube. Hogy egy keresőkérdésre a Google-on válasz érkezzen, a cég óriási számítógép-központokat kell, hogy működtessen, ezek áramot fogyasztanak és CO2-őt generálnak az erőművekben. Egy mp Google-keresés széndioxidja világszerte 23 fa CO2-elnyelésének felel meg.

Google és streaming

A "guglizás" eltörpül a streaming mellett. Az USÁ-ban az internetezés 70%-a már streaming, és ez csak tovább nő. Ez nem is csoda, mindja Christian De Schryver, IT-szakértő a Kaiserslautern-i műegyetemen. Mozgóképek szállítása az interneten rettentő energiaigényes - óriási adathalmazokról van szó. Minél magasabb a kép föloldása, annál több adatot kell továbbítani, a szerverkapacitásokat annál nagyobbra kell növelni. Ezzel emelkedik az áramfogyasztás, a CO2-kibocsájtás is. A készülékeket hűteni is kell - a klímaberendezések óriási áramokat nyelnek el. Ehhez jön, hogy a streaming-kínálat személyesen kerül továbbküldésre. Míg a hagyományos tévénél az üvegszálas kábelen át egy jel több háztartást lát el, a streamingnél mindenki személyesen, különböző időkben szolgáltathatja ki magát. A nagy szolgáltatók ezért világszerte számítógépek millióit működtetik, hogy pl. olyan sorozatokat, mint a "House of Cards" minden időben lehívhatóvá tegyék.

Miért probléma a "felhő"?

A "cloud" lehetővé teszi, hogy adatainkat ne saját gépünkön, hanem távoli, idegen gépeken tároljuk. Ezek nagy kapacitású, bérelt számítógépek, melyek bármikori és bárhonnani lehívást tesznek lehetővé. Ilyen pl. a fotó-cloud: amikor innét egy fotót lehívunk, hogy gépünkre ismét föltöltsük, az út az interneten vezet. Ez költségekkel és emissziókkal jár. A legtöbb ilyen cloud-szolgáltató külföldön üzemel és igazából nem tudható, mit csinálnak az adatokkal. Éppen ezért az ilyen adat-bizonytalanság miatt sok vállalat érzékeny adatait ismét magánál tartja, ha erre külön drága infrastruktúrát is kell kiépítenie.

"Green-Computing - a jövő modellje?

Hogy a digitalizálás valódi problémává vált, ennek sok óriás tech-cég tudatában van, látja a magas villanyszámlákat is. Ezért pl. az Apple a green-computing elve szerint saját megújuló, klímasemleges áramtermelőket állított be. Továbbá az iPhon és egyéb készülékek gyártásánál ügyel a fenntarthatóságra és a kevesebb CO2-re. Az Amazon 2030-ig teljesen CO2- semleges akar lenni, a Google is igyekszik, a kínaiak nem.

Landesschau Rheinland-Pfalz, SWR 2020.01.28, Weltweiter Stromfresser.

Index, 2020.01.28, Digitális megoldásokkal a környezet védelméért.

Nem zéró-toleranciáról van szó, csak arról, hogy lehetőleg közérdekűt rakjunk föl, és ne cica-fotókat, meg zaba-videókat! Mindenkinek joga saját fölvételét fontosnak találni? Joga tönkretenni a bioszférát? Lépjen közbe a tech-óriás és az állam! (RS)

 

V. MAPER-AFINET konferencia és ÉLELMISZER ÖNRENDELKEZÉS

2020. január 24 + 25 (Villányi út és CEU)

Győzködöm Földi Misit, nem szabad kihagynia, kéreti magát. Aztán: telitalálat! ZajaP, BorsosB, NagyG, GerzsányR, Fidusz - mindenki itt, öreg pionírok, csak Kili hiányzik! Mikor is találkoztunk először? Magyarlukafán, 1991-ben, ahonnét 10 km-t gyalogoltunk Visnyeszéplakra. Másnap, a CEU-n: mintha megtaláltam volna ökológiai hazámat! Csupa fiatal, lelkes, értelmes ember; laza hangulat, gördülékeny konferencia, senki sem beszél sem hosszan, sem haszontalanságot. Cédulázom, igyekszem minél több embert megszólítani. A globális szekcióba, Fiduszhoz ülök be - jó helyre. Mindnyájan lelkesen vitatkozunk (Johanna, Dorka, Melinda, Kinga, Bea), alig tudunk leállni. Szinte mindenben egyetértünk (kivéve az egyéni felelősséget, amit Fidusz szeret elhárítani.) Még az ÖKOBETYÁR KÖNYVÉT is bemutatom, a SZEA-füzeteket, a személyes karbonlábnyomot.

Védegylet: Balogh Lili

Lokális projekt – PTE doktori iskola:  Balogh Pál Géza

Polányi Károly Globális Társadalmi Tanulmányok Kutatóközpont (Corvinus): Mendly Dorottya

Szolidáris Gazdaság Központ: Sidó Zoltán és Márkus Benjamin 

KRTK Békéscsaba: Mihály Melinda 

Felelős Gasztrohős: Lehel Zsuzsanna

ESSRG: Szakál Dia és Pataki György

TVE-KÖKISZ: Perényi Zsófia

Cargonomia, Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszék: Lazányi Orsolya 

Corvinus Gazdaságetika Központ doktori iskola: Veress Tamás

MAPER: Szilágyi Alfréd, Kardos Etelka

SZIE Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék: Szalai Zita és Gál Izóra

MTVSZ: Fidrich Róbert 

Magház: Lipka Borbála  

Pataky György

 

JÓ A KLÍMÁNAK, DE NEM AZ RWE-NEK Kiszállás a szénből

- Az RWE-vezér, Rolf Schmitz, elmondja a SPIEGELnek, miért is járnak neki milliárdok, hogy miért bosszantják a klímaaktivisták, és hogyan látja saját jövőjét -

Schmitz (62) 2016 óta az energiaóriás RWE vezérigazgatója, ő tárgyal a kormánnyal szénerőművei bezárásáról.

SPIEGEL: Schmitz úr, Önt a konkurencia egy spílernek titulálja. Ezt belátja?

Schmitz: Nem, nem látom be. Sosem kártyázom, fogalmam sincs, miről beszélnek.

Sp: No, azért nem olyan nehéz kitalálni. Ön évekig kitartóan kivárt, míg az adófizetők most 2,6 mrd eurót fizetnek néhány lerobbant barnaszén-erőművéért. Ez egy igazi póker kunsztstikli.

Sm: Ezt másképp is lehet nézni. A szénstoppal nálunk, az RWE-nél, 3,5 mrd euró veszteségünk van. Nem is számítva a következő évek nyereségeit, amit realizálhattunk volna. Tehát a vállalatunk 900 milliót kell, hogy ráfizessen. Ha Ön ezt spílerségnek nevezi, akkor én igen gyatra spíler vagyok.

Sp: Ön a saját teljesítményét kisebbíti. Ön adópénzeket kap, mert pár évvel korábban kiszáll a barnaszénből, abból az energiahordozóból, mely amúgy is a CO2 kibocsájtás miatt gazdaságtalan lesz.

Sm: Igen, ismerem ezt a kritikát. Csakhogy ez nem stimmel. 2 mrd euró tartalékot kell képeznünk a felszíni fejtésre és 300 milliót a személyzet csökkentésére. További 600 millióba kerül gépeink átépítése, mert az ellátó láncból erőművek esnek ki, de a maradék berendezések tovább kell, hogy áramot termeljenek. És még további 800 milliót le kell írnunk. Mindezt, mert korábban kiszállunk a szénből és ez nem lesz teljesen pótolva.

Sp: Ön több 40 éves erőműről beszél, melyek már sok éve leíródtak és melyeknél a technikusok imádkoznak, hogy csak darabok ne essenek le róluk, mert megjavítani nem lehet. Így érthető-e Ön számára, hogy a klímaaktivisták úgy hiszik, ezeket az adópénzeket értelmesebben is ki lehetne adni.

Sm: Nem, nem értem. Mi 7 évvel hozzuk előre a szénkiszállást és 2030-ig 6 GW kapacitást zárunk be. Ez sok pénzünkbe kerül, ennek csak egy részét kapjuk meg. Ez jó a klímának, de nem jó az RWE-nek.

Sp: Akkor ezt el kell vetniük.

Sm: Nem, mert meggyőződésünk, hogy ez energia- és klímapolitikailag a helyes út és mi ebben a késhegyre menő vitában az össztársadalmi békéhez hozzá akarunk járulni. Ezért kellett mérlegelnünk.

Sp: Ezzel a magyarázattal lépnek a részvényeseik elé?

Sm: Igen, más nincs. Meggyőződésem, hogy ez a helyes döntés. Minden más alternatíva fenyegetés volt.

Sp: Mie gondol?

Sm: Ha nem megyünk bele, a Bund rendjogi konzekvenciákkal fenyegetett. Konkrétan: a kormány egyszerűen elrendelhette volna az erőművek bezárását. Ekkor éveken át húzódó pereskedésen kívül talán semmit sem kaptunk volna.

Sp: Szívesebben elajándékoztak 900 milliót?

Sm: Egyszer elég volt a vitákból, legalábbis nekem elegem volt. Ez nem volt egy normális vita volt a szén körül, ez egy társadalmi konfliktus volt, mely minden határon túlment. Finoman kifejezve, nehézzé vált racionális érvekkel áttörni.

Sp: Más szavakkal: Önnek tele lett a hócipője.

Sm: Ha tudni akarja: igen! Az RWE-t egy teljesen új útra akarjuk állítani. 2040-ig klímasemlegesek akarunk lenni, eredményeink már hamarosan 60%-ban megújuló energiákból fognak állni. Itt nem lehet örökösen régi terheinket az orrunk alá dörgölni.

Sp: A barnaszén, amiért évek óta küzdöttek, most hirtelen "régi teher"? 2 éve még a Hambacher Forst-ban szabályos ütközeteket vívtak egy állítólagos nélkülözhetetlen felszíni szénfejtőért. Ez csak egy show volt, hogy megkaparinthassák az adópénzeket?

Sm: Nem, egyáltalán nem. Ennek a konfliktusnak a tetőfokán, szilárdan meg voltunk győződve, hogy a felszíni szénfejtő Hambach tervszerűen tovább fog működni. Tehát az erdőt ki kellett volna vágatnunk. De akkor összeült a szénbizottság és megkaptuk a leállítást. Ez egy új helyzet volt.

Sp: Ez azonban azt jelenti, ha megfordítjuk, hogy még 1,5 éve Önök a klíma- és energetikai fordulathoz való társadalmi és politikai akaratot teljesen tévesen ítélték meg.

Sm: Ezt így nem nyugtáznám. Számunkra világos volt, hogy jön a szénkiszállás. Ám mi úgy gondoltuk, hogy itt, Nordrhein-Westfalen-ben, a barnaszén, mint az olcsó ipari áram garanciája marad. A barnaszén pontosan ezt a szerepet játszotta a Ruhr-vidéken , ahogy az atomerő Dél-Németországban. Ez ma többet nem igény és ezzel teljesen új keretföltételeket kaptunk. Ezenkívül akkor még nem hittük volna, hogy a szénkiszállás kárpótlásait ilyen egyenetlenül osztják el, ahogy ez bekövetkezett.

Sp: Mire gondol?

Sm: Németországban két barnaszén-lelőhely van: egy Keleten, másik itt nálunk, Nyugaton. Azt föltételeztük, hogy a két hely között igazságos elosztás történik majd. A tárgyalások során azonban kiderült, ez nem így lesz és nekünk itt Nyugaton egyik erőművet a másik után kell bezárnunk, míg a keletiek évekig tovább működhetnek.

Sp: Áldozatnak érzik magukat, mert a Bundesregierung a keletnémeteket megkímélte ezektől a fájdalmas intézkedésektől?

Sm: Nem, nem vagyunk áldozat. De nem számoltunk az aktorok ilyen kemény kompromisszum-kizáró magatartásával.

Sp: Akkor miért nem robbantották a deal-t?

Sm: Számunkra fontos volt, végre bizonyosságot elérni. Munkatársaim azt mondták, elegük van az alkudozásokból. Ezt mondták: "Tegyél végre pontot a végire, hogy mi mindnyájan, családostul, ismét tudjuk, hányadán állunk." Ilyeneket lehetett hallani az üzemi tanácsoktól a folyosókon. Ezt a bizonyosságot most elértük - úgy a vállalat, mit a munkatársak számára. Most az a feladatunk, hogy stratégiánkat megvalósítsuk és a konszernt egy új jövőbe vigyük.

Sp: Ez úgy hangzik, mintha a klímaaktivisták Hambach-ban győztek volna, mintha az Önök szétmorzsolás-stratégiája nem hatott volna.

Sm: Nem. Hambach sosem vált volna ilyen szimbólummá, ha a Bund helyesen cselekszik.

Sp: Ezt meg kell magyaráznia.

Sm: Az erdő miatti viszálykodás már több éve kezdődött. De ez csak egy helyi téma volt. Az erdő csak akkor vált szimbólummá, amikor Berlinben megalakult egy szénbizottság és az aktivisták az erdőt bevitték ebbe a bizottságba. Akkor Berlinben valakinek sarkára kellett volna állnia, és kijelentenie, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ez nem történt meg és Hambach a szén elleni ellenállás jelképe lett. Nem értettem, ezt a Bund miért engedhette meg.

Sp: A következő bosszúság már borítékolt. Ön bejelentette, hogy a barnaszénből való kiszállás ellenére további falvakat dózerolna le és telepítenek át. Nem tart attól, hogy a blokádok és a tiltakozások tovább folytatódnak?

Sm: Ezeket a terveket a falvak lakosai már évek óta ismerik és többnyire örülnek, ha új otthonokba költözhetnek át. Remélem, nem kerül sor nagyobb tiltakozásokra. Határozatunk van, amelyben a kiszállás útja egyértelműen és világosan le van írva. Abból indulok ki, hogy mindenki tartja magát ehhez és a folyamat békességgel zajlik le.

Sp: Ez hogyan lehetséges, mikor maguk a szénbizottság tagjai fölpanaszolták, hogy kételyeiket nem vették figyelembe és pontosan a szénkiszállás-határozat meghozásakor Datteln-ben a köztársaság egyik legnagyobb szénerőművét avatják föl. Ezt Ön nem tartja provokációnak?

Sm: Először is Datteln nem a mi konszernünkhöz tartozik, hanem az Uniper-hez. De nem akarok a válasz alól kibújni, mert ez a lépés klímapolitikailag jól indokolható. Párhuzamosan öreg szénerőműveket kell kivonni a forgalomból, melyek kevésbé hatékonyak és magas a CO2-kibocsájtásuk. Az Uniper ilyen megoldásokat már fölkínált.

Sp: Amiket aztán a keletnémet miniszterelnökök elvetettek, mert ezek állítólag a keletnémet barnaszén-körzet munkahelyeit veszélyeztetik. Így van?

Sm: Ezt nem szerteném kommentálni.

Sp: Nem gondolja, hogy Datteln lesz az új Hambach?

Sm: Nem zárhatom ki. Kár volna. A szénkiszállásra találtunk egy társadalmi konszenzust. Nagyon rossz volna, ha ezt azok tennék tönkre, akik maguk is aláírták. Ekkor viágossá válna, hogy egy ilyen kompromisszum némely csoport számára nem jelent értéket és ők valójában nem az országért küzdenek.

Sp: Ezek kemény vádak. Kire és mire gondol?

Sm: Az erőművek elleni óvások és vádak - az érintett emberek részéről - nem újdonság. Ilyen mindig is volt. De korábban az érintettekkel megegyezhettünk. Ma ez már nem lehetséges, mert valamiféle csoportok, akik közvetlenül nem is érintettek, köszönve az új szövetségvádjognak (Verbandsklagerecht), a legutolsó instanciáig pereskednek. És nemcsak a szénerőművek vagy a felszíni fejtők ellen, hanem szélturbinák, szolárparkok vagy vezeték-nyomvonalak ellen is. A közjólét biztosítása őket hidegen hagyja. A törvényhozó ezt meg kell, hogy állítsa, mielőtt az egész ország leáll.

Sp: Mely csoportokról beszél? A Hambacher Forst aktivistáiról? A Fridays for Future-ról?

Sm: A Hambacher Forst aktivistáiról beszélek, de a BUND-ról és a GreenPeace-ről is. Ez a két csoport még arra sem volt hajlandó, hogy velünk közösen fölhívást intézzen az erőszak elkerülésére, a szörnyű túlkapások után. Az FFF-et határozottan nem sorolom ide.

Sp: Miért nem?

Sm: A klímadiskurzust helyesnek és sürgősen szükségesnek tartom, ha békés eszközökkel történik. Erre szükségünk van, mert különben hamarosan a klímaváltozás a végzetünkké válik.

Sp: Ez a belátás kissé későn jön. Épp az energiaágazat védekezett évtizedekig minden oly kicsiny változtatás ellen is. A megújulók az ördögtől valók voltak. Az atom és a szén voltak a megbízhatók, melyek nélkül állítólag áramszolgáltatás sem létezett volna.

Sm: Tőlem ezt sosem hallhatta. 3 éve vagyok az RWE élén és kérném Önt a következő idősor tudomásul vételére: A nagy Hambach-viták 2018-ban kezdődtek. A szénbizottság határozata ma kerül megvalósításra. A határozatot, hogy leányvállalatunk, az innogy hálózatát és szolgáltatását az E.on-nak átadjuk, 2017-ben hoztuk. Ettől kezdve koncentrálunk teljes egészében a megújuló energiákra.

Sp: Ezzel mit akar mondani?

Sm: Azt, hogy megújulásunkat, a fosszilis energiahordozókból való kiszállásunkat saját elgondolásunkból kifolyólag döntöttük el. Mérnök vagyok, foglalkoztam termodinamikával. Számomra mindig is világos volt, hogy energiapolitikailag irányt kell váltanunk, hogy ezt az érzékeny egyensúlyt bolygónkon ne veszélyeztessük. Amit hosszú ideig alábecsültem, a gyorsaság, ahogy a klímaváltozás előre tör. Hogy önerősítő folyamatok lehetnek, az csak az elmúlt években vált számomra világossá. De épp ezekből az ismeretekből kifolyólag döntöttünk az új útról. És ez bármilyen keményen is hangzik, a szén és az atom most már a vége felé közeledik.

Sp: Ez jól hangzik. De vajon így volt-e? A stratégiaváltás időpontjában az RWE háttal a falnak állt, mert a Bundesregierung az atomkiszállást eldöntötte. A CO2 egyre drágább lett és az áramkonszernek üzleti modellje egyszerűen szétesett.

Sm: Igen. De nem volt könnyű döntenünk és akkoriban 40 különböző üzleti modellt vizsgáltunk meg - beleértve az útépítést is. Utunkban a jövő felé a megújuló energiákat választottuk. Erre senki sem kényszerített bennünket.

Sp: Egyik előde, Jürgen Großmann ezt szintén megígérte, aztán csúnyán elbukott vele. Mára mi változott meg?

Sm: Akkoriban 8 mrd eurót fektettünk be zöld projektekbe. Azután az atom-kiszállás miatt hiányzott a pénzünk és sok mindent vissza kellett vennünk. Az E.on-nal való deal után ma más a helyzet. Ez mellett a megújulók időközben technikailag annyit fejlődtek, hogy ma vállalható költséggel építhetők és versenyképessé váltak. Ezt az esélyt meg kellett ragadnunk.

Sp: Néhány keletnémet miniszterelnök és az ex-BASF vezér, Jürgen Hambrecht szerint át kellene gondolni atomerőművek újraépítését.

Sm: Ez - teljesen függetlenül a meg nem oldott ártalmatlanításról - teljes gazdasági értelmetlenség. Mért fektessünk be milliárdokat egy technológiába, ahol egy kWh áram legalább 10 centbe kerül, míg a szélturbináknál 4 centbe? Nem fogom föl. Ezért fektetünk mi be a következő években milliárdokat új szélparkokba, szolár berendezésekbe és tárolókba.

Sp: Csak nem Németországban. Miért nem itt?

Sm: Szívesen tennénk! Ám Németországban bizonytalan a jogi helyzet és a véget nem érő engedélyezési eljárások miatt alig van olyan projekt, melybe kockázatmentesen lehetne befektetni. Ennek gyorsan meg kell változnia, főleg a tengeri szélkihasználás esetében. Amíg itt a keretföltételek nem versenyképesek, pénzünket jól jövedelmező külföldi projektekbe tesszük és azon fáradozunk, hogy, mint a világon egyik vezető zöldáramtermelő, helyzetünket megerősítsük.

Sp: Az Ön vezetése alatt?

Sm: Most igen, de a továbbiakban a felügyelő bizottság dönt. Ami előtt állunk, az egy nagyon nemzetközi projekt. Sosem dolgoztam külföldön és jövőre 64 leszek. Ez egy jó alkalom lenne a stafétabotot egy fiatalabbnak adni át. Különben egyszer elkezdem önmagam idézni és ez köztudottan veszélyes.

Sp: Schmitz úr, köszönjük a beszélgetést!

DER SPIEGEL, 2020. január 25.

 

UNTERGANG-SZCENÁRIÓ BUDAPEST 2030/RózsaS

-Mi történne velem, családommal, szomszédaimmal - ha megszűnne az ellátás Budapesten?-

Míg fővárosi házhelyünk 100 évig is óriási előnyökkel, kényelmekkel szolgált – jó kereseti, kulturális lehetőségek; csomóponthoz, belvároshoz közel – mégis csendes, sok zölddel, jó levegővel – 2030-ban halálos csapdává válhat: sem élelme, sem tüzelője és a központból menekülő, éhes, erőszakos menekülők áldozatává is válhat.

Boltok kiürülése

Először az édes ital és a tartós élelem (konzerv) fogy el. Aztán a drágább szeszek, a benzin, az önvédelmi eszközök, a fegyver - minden, ami ehető vagy eltüzelhető, vagy erőszakra alkalmas.

Élelem

A boltok napok alatt kiürítve, a fekete piacon csereáruért (arany, ékszer, alkohol, benzin) még lehet ennivalót kapni. Vidékről beszerezni kizárva: az utazás nem biztonságos vagy lehetetlen, a rokoni (baráti?) kapcsolat amúgy sem olyan. A bespájzolt tartalékunk (olaj, liszt, cukor) csak 3-6 hétre elegendő. A nagyétkűeket nem lehet a racionálásra rávenni. Egyes cikkeket csereáruként is be kell vetnünk. Ha a szomszédokkal védközösséget sikerül összehozni, velük is meg kell osztanunk az élelmet.

Ivóvíz

A csapok csak hörögnek, minden kaniszter már üres, honnét vizet? Gyűjthetünk esővizet, ha épp zúdul le az eső. Ha aszály van, kiáshatjuk a betemetett kutunkat a kertben. Két kerttel odébb van egy medence, az az egész szomszédságot elláthatná – ha jóban lennénk a gazdájával. De nem is ismerjük. Ha összeáll az ínségközösség, megismerkedhetünk, de önző, individualista, anyagias lakosoknak, akik eddig a parkoláson is összekaptak, bajos lesz egyszerre összezárni.

Biztonság

A központból, nyugatra éhező, dühös, fegyveres csoportok az elmenekült tulajdonosok villáiba törnek be, de ezek előtt mi vagyunk. A szegényesebbnek tűnő házak először megúszhatják, különösen ha már kiraboltnak tűnnek. (A boltosok éjszakára kihúzzák az üres kasszafiókot, hogy látszódjon, nincs pénz benne). Az jár jól, aki nincstelennek látszik. De ahol mozgás, ott ember, ott élelem. Ha a házblokknak sikerül fegyveres védőszolgálatot megszervezni, azokat etetni, itatni kell – egy közös tartalékból. Az első napokban a boltokból még szerezhető valamilyen lőfegyver, gázszpré (medve-szpré), egyeseknek lehet tartalékban is.

Kert

Ha volna is vetőkrumpli és jó idő, míg abból élelem lesz: 3-4 hónap. Locsolni, őrizni kellene. Ha mindenki éhes, a kerti krumplira várni abszurdum.

Fűtés

Ha télvíz idején tör ránk a válság és gáz sem jönne, elkezdhetnénk mindent eltüzelni, ami ég. De kályhánk sincs! Szerszám, anyag, ember van: egy kezdetleges tűzhelyet összerakhatunk. Aztán mindent földarabolunk és eltüzelünk: kerti fákat, bútorokat, ládákat. A füst persze ide vonzhat olyanokat, akik fáznak és éheznek.

Védközösség

Vajon ehhez az ínség kellő szolidaritást hozhat-e a szomszédos lakosokból elő? Nem is ismerjük egymást. De mivel sok a diplomás, racionális ember, aki maradt – a csoportszervezés elképzelhető. Ha néhány erős, domináns, tapasztalt személy az élre áll, létrehozhat egy túlélő közösséget - szabályokkal, feladat-megosztással, erőszak-joggal, ahogy az államszervezés történik. A maradás persze nem húzható sokáig: ha összeáll egy mozgóképes csoport, ha van egy útiterv és cél – indulnunk kell, minél gyorsabban, annál jobb. De ki lesz képes nehezen mozgó vagy beteg szeretteit magára hagyni? Csak erős, eszes fiatalokból álló, a túlélést gyakorolt csoportok („magyarpreppers”) lesznek esélyesek, hogy az előkészített vidéki menhelyeiket elérjék.

 

TÚLÉLŐ ESZKÖZ- ÉS ANYAGLISTA
Eszközök, szerszámok:
-Álcaháló, hőkamera ellen
-Arcmaszk, papír
-Ásó, éles, tábori
-Bicikli, utánfutóval
-Biofilter, fertőzött vízhez
-Első segély doboz:
sebvarrótű, fonál, csipesz, olló, sebkendő,
fertőtlenítő, antibiotikum
-Feszítővas
-Fresnel-lencse, tűzgyújtáshoz, 1x1m, műanyag
-Fejlámpa, LED, tölthető elemmel
-Fűrész, fa-, vas-
-Gázgyújtó, szikrás, tűzkővel; gyufa, öngyújtó
-Gázpalack, patron, tartály, flakon; fojtószeleppel
-Gázmaszk
-Generátor, benzines, gázos, pedálos
-Kerti szerszámok
-Kés, vadász
-Láncvágó
-LED-lámpák, tölthető elemmel
-Légszűrő
-Mászóöv, famászáshoz, heveder
-Medvespray, 5m-re lövell
-Napelem, 10W
-Patkányfogó, rugós
-Pedálos gépek: generátor, daráló, fűrész
-Pergőfurdancs, tűzgyújtáshoz
-Petróleumlámpa
-Pumpa, 25m mélyre, PVC-csövekből, dugattyú,

-Rádióvevő, napelemes, kurblis
-Rádió adó-vevő, walky-talky
-Ragasztószalag, több féle
-Spirituszégő
-Szerszámosláda, fogók, kalapács, fűrész
-Szűrős szívószál, szennyes vízhez
-Varrókészlet
-Víztartály, összehajtható, 350 literes, kádban
-Vízgyűjtő, esővíznek
-Vízszűrő -VödörWC
Anyagok:
-Aktívszén, faszén, koksz; víz-, légszűrőbe, porítva
-Algásodás elleni tabletta, víztartályba
-Alkohol, benzinkútnál, üzemanyag E86
-Alkoholos ital, vodka, rum, pálinka – csereáru
-Enzimes tabletta, ürüléklebontáshoz, szennyvízbe
-Homok, vízszűréshez
-Jódtabletta, moszatpor, sugárzás ellen
-Kocsonyapetróleum, vattával hosszan ég
-Üzemanyag: benzin, gázolaj, petróleum, fáradt olaj, fa, cukor
-Vetőmag (ERLO-, önszaporító; nem hibrid, nem GMO)
LŐFEGYVER KOCKÁZATOS! BALESETVESZÉLY!
TÉGED SEBEZHET GYAKORLÁSKOR, ELLENED FORDÍTHATJÁK!
Jobb: kitérni, rejtőzni, túlélő csoportot szervezni.
Lásd még: Szelíd Energia Füzetek 12, Robinzon-ház

 

DERŰLÁTÓK ÉS KOLLAPSZOLÓGUSOK

A klímakatasztrófa elleni harcot elveszítettük, mondja Jonathan Franzen. Néhány kutató már azt is állítja, hogy civilizációnk még ebben az évtizedben összeomlik.

Az US-író, J. Franzen (lásd itt, korábban: Az Amazon szörnyen gonosz, 2019. aug.) bestseller-jei révén világhírnévre tett szert. Tavaly a New Yorker-ben közzé tett klíma-esszéjével fölkorbácsolta a kedélyeket. Érve: az emberiség már 30 éve tud a fölmelegedésről, mégsem képes a CO2-kibocsájtást megfékezni. Minden fogadkozások ellenére az utóbbi 30 évben annyi CO2 került a légkörbe, mint előtte 200 év alatt. A szükséges irányváltás herkulesi feladat. Ezzel megbírkózni lehetetlen, egyszerűen azért, mert az emberi természet belátható időn belül képtelen megváltozni, mondja Franzen.

Ezért a téziséért Franzen kemény kritikákat kapott. Klímavédők szemére vetették, hogy ezzel eltántorítja azokat, akik az ökológiai fordulatért harcolnak. Klímakutatók azért bírálják, mert érvelésében sok a pontatlanság. Azok pedig, akik az ügyet amúgy is csak fölfújtnak tartják, nevetnek az aggódó természetbarátokon. Egy pontban azonban Franzen-nek igazat kell adnunk: mindmáig semmi jele annak, hogy a fölmelegedés megfékeződne. Számos tanulmány, konferencia, fölszólítás, nemzetközi egyezmény születik a klíma megőrzéséért, még az óriásvállalatok is megnyilvánulnak, ám minden évben több CO2 kerül a levegőbe, mint az előző évben. A kutatók minden évben rekord-melegeket mérnek, a sarki jégsapkák erősödő olvadását jelentik. Az ENSz óceán-biztosa, Peter Thomson, a helyzetet a II. világháború előttihez hasonlítja. "A politikusok próbálkoznak itt-ott visszafogó rendelkezésekkel, ám el kell kezdenünk úgy gondolkodni, ahogy az egy háborús helyzetben szükséges." 1933 óta a tengerszint évente 3,15 mm-rel emelkedik, Thomson szülőföldjét, a Fidzsi szigeteket egyre erőteljesebben támadja a tenger és a trópusi vihar. "A lakosoknak ez háborús állapot".

Eltúlzottnak tűnik? Fölhívtuk Peter Höppe-t, aki sokáig a Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosítójánál vezette a kockázati kutatást. Nem gyanúsítható téves riasztással, munkája a klímaváltozás következményeinek józan számbavétele. De még ő is mondja: "Semmi jele, hogy a következő években kevesebb üvegházgáz kerül a légkörbe, pedig a nemzetközi jog erre kötelezné az államokat, a két-fok-limit betartása érdekében." A Munich Re adatai már most mutatják, hogy az időjárás okozta természeti katasztrófák egyre gyakoribbak, 1980 óta a háromszorosára nőttek. Höppe óriási problémának látja, hogy a klímaváltozást nem fékezhetjük meg egy olyan szinten, amelyen az emberiség még nagy gazdasági és humanitárius katasztrófák nélkül elboldogulhat.

Tehát Franzen föltételezése, hogy a klímaváltozás fékezetlenül tovább folytatódik, nem is annyira valóságtól elrugaszkodott. Legalábbis lehetségesként kell kezelni. Vegyük számba ezt a szcenáriót! Föltéve, hogy a klímakatasztrófa be fog következni, hogyan készüljünk föl rá?

Ezzel egy egész sor kutató foglalkozik, témájukat "kollapszológiának" lehetne nevezni, ahogy azt a francia ökológus, Pablo Servigne 2015-ben elkeresztelte. (A kollapszológia kézikönyve, Comment tout peut s'effondrer: Petit manuel de collapsologie, Editions Seuil). Szerzőtársával, Raphael Stevens-szel egy civilizáció fejlődését nem lineárisnak, hanem körkörösnek tartja. Másként: A társadalmak valamikor meghaladják csúcspontjukat és látványosan összeomlanak - ahogy ezt az evolúcióbiológus, Jared Diamond "Kollaps" c. könyvében a korai kultúrákról leírja.

Jem Bendell hasonlóan gondolja, aki most a legbefolyásosabb kollapszológus. Könyve, az "Útmutató klímakatasztrófa esetén", a kollapszushívők evangéliuma lett. Félmillió letöltése mellett, nyomában számos fórum és facebook-csoport alakult, ahol koncepcióját, a deep adaptation-t (mélyalkalmazkodás) vitatják. Tudósok a homlokukat ráncolják: Bendell írását inkább véleménynek, semmint tudományos munkának tartják. Szaklapok visszautasították, jelentős korrekciókat kértek, de Bendell kirakta saját honlapjára és ezzel elképesztő visszhangra talált - bizonyos körökben. A fenntarthatóság-kutató (Uni of Cumbria, London) meg van győződve, hogy "elkerülhetetlen társadalmi összeomlás következik be, a klímaváltozás következményeként." Az eddigi alkalmazkodási stratégiákat elégtelennek tartja. Ezek társadalmunk normális működésére vannak beállítva. Ám Bendell "diszruptív és ellenőrizhetetlen" változásokat lát közeledni, minden síkon egyidejűleg. A mezőgazdaság és a halászat hozamai elmaradnak, éhínség lép föl; árvizek, epidémiák jönnek, 100 millió menekült indul el, ez a globálisan összekötött világ biztosító rendszereit letarolja.

Bár Bendell bevallja, ő sem tudja pontosan, hogy fog a jövő valójában kinézni, ám ezt a jövőt meglehetősen sötétnek tünteti föl: "Az áramszünet következtében egy csöpp víz sem jön az ön vízcsapjából; hogy ennivalót és meleget kapjon, csak a szomszédjai segítségére lesz rászorulva. Hamarosan alultáplált lesz. Nem fogja tudni, induljon-e, vagy maradjon. Retteg attól, hogy megölik, mielőtt éhen halna."

Nem csoda, hogy ilyen prognózisok után az internet-fórumokon az "inevitable near term human extinction" vitája folyik. (Az ember rövidtávú elkerülhetetlen kihalása.) A prepper-szcénában (to prepare = fölkészülve lenni) élelem tárolási és védőbunker építési tanácsok keringnek. A klíma-apokaliptikusok és a "népi" szélső jobbosok között részben furcsa szövetségek alakulnak. Egy zavaros "népek végharcára" készülnek föl.

Ám Bendell-nél nem ilyen erőszak-képzelgéseket találunk. Koncepciója a "mélyalkalmazkodás", inkább az elkerülhetetlen belátását akarja megkönnyíteni. Honlapján egész sor pszichológiai tanácsadót és Facebook-csoportot ad meg, amelyek az összeomlás miatti sokkot és gyászt segítenek földolgozni. Olyanokról van szó, mint a "Klíma-pszichológusok Szövetsége", az "Aching Heart Movement" (A Fájó Szivek Mozgalma), a "Human Near Term Extinction Support Group", vagy a halál-kávézók, ahol kávé és süti mellett a halálról méláznak és saját végesség-tudatukat erősítik. Ettől eltekintve B. azt tanácsolja, gondoljuk át életünket ("karrier-játékokra már nincs időnk") és szövetkezzünk másokkal. "Kommunális párbeszédre" szólít föl, amelyben megfontolnánk, miket vagyunk hajlandók föláldozni ( tenger- és folyóparti házakat, ipari létesítményeket) és miket kellene újra fölfedeznünk (renaturálandó tájakat), nem-elektronikus alapú játékokat és mindazt, ami válság esetén fontos lenne, pl. gyógyszerek (aszpirin) gyártása kis mértékben. (Szalicilsav + ecetsavanhidrid, de eléggé pepecselős.RS20II6).

Egy általános menetrendet, kollapszus esetére, sajnos senki sem tud összerakni, vallja be B., hiszen "Egy ilyen kísérlet olyan helyzetből indulna ki, amire kiszámítható menedzsment-intézkedések alkalmazhatók - holott valójában olyan összetett problémával kell szembenéznünk, melyet kezelni képtelenség." Meg sem kísérli fölmérni, hogyan futna le civilizációnk eróziója, honnan kezdődne, mennyire terjedne ki és meddig tartana. Ehelyett a teljes összeomlást föltételezi, slussz, ausz, vége. A ZEIT kérdésére azonban megnevez egy időpontot: "Becslésem szerint 2018-ig a szociális összeomlás a világ minden pontján kezdetét veszi."

B.-t még a kollapszológusok köre is hevesen bírálja. "Vad spekulációkat hord össze katasztrófa-szcenáriókról, minden hihető alátámasztás nélkül.", mondja Simon Beard, Centre for the Study of Existential Risk, Cambridge. "Kiábrándító, hogy ennél a témánál ilyen fekete-fehér gondolkodás uralkodik. Egyrészt az emberek azt hiszik, a klímaváltozás elkerülhetetlen katasztrófa, másrészt, hogy teljes mértékben megakadályozható."

Hasonlóan érvel Alice Hill és Leonardo Martinez-Diaz, Obama volt klímapolitikai tanácsadója. Friss kézikönyvük címe: Building a Resilient Tomorrow, Oxford University Press (A közeledő klímapusztítás kezelése). Bár ők is elkerülhetetlennek látják a klímaváltozás hatásait, Bendell összeomlás-tézisét eltúlzottnak tartják. "A klímaváltozás nem fog mindenkit ugyanúgy érinteni. Egyes társadalmak óriási problémákkal fognak szembesülni, mások meglehetősen hosszú ideig stabilak maradhatnak." Ezenkívül a katasztrófát elhárítani még egyáltalán nem késő. Akkor is, ha a CO2-emisszió tovább növekszik, nagy különbség, hogy a fölmelegedést 2, 3 vagy 4 foknál állítjuk meg."

Sok kollapszológus ezért azon fáradozik, hogy a katasztrófa-kockázatot egzaktabban írja le, mint ahogy azt B. teszi. Ehhez már rendelkezésre áll néhány "billenő pont" (Kipppunkt), melyek különböző fölmelegedésekhez köthetők. (Lásd grafikon). Nehezebb megmondani, mikor válik a fölmelegedés az emberiség számára létkérdéssé. Néhány kutató már a 3 fokot is végzetesnek találja, mások 5 fokot jelölnek meg. Az ilyen veszélyes állapot föllépésének valószínűségét a század végéig némely tanulmány 5%-ra, mások 10%-ra becsülik.

A helyzet semmi esetre sem annyira reménytelen, ahogy azt B. sugallja. A változás nem máról holnapra jön, hanem fokozatosan. Ez egy probléma, de lehetőség is. Probléma, mert az emberek hozzászoknak a lassú katasztrófához és elmulasztják a cselekvés időpontját. Másrészt esély, mert marad elegendő idő a kihatásokra reagálni és ellenintézkedéseket tenni. Olyan kollapszust, amely hirtelen jön, Beard nem tart realisztikusnak. "Természetesen a klímaváltozás legrosszabb következményeit jobban féken tartanánk, ha idejekorán kezdtünk volna cselekedni. Ám még mindig megakadályozhatjuk, ha a helyes utat választjuk."

De melyik a helyes út? Fölkeresni a klímapszichológusokat és a szomszédokkal szövetkezni, ahogy B. javasolja? Vagy kövessük J. Franzen-t és foglalkozzunk kevesebbet a CO2-kibocsájtásokkal (mert ezt a harcot már úgyis elveszítettük), hanem inkább a természetvédelembe fektessünk be és a jogállami intézményeket erősítsük (mert a káoszban az erősebb joga fog érvényesülni)? Hill és Martinez-Diaz: "Franzen-nal egyetértünk annyiban, hogy föl kell készülnünk a klímaváltozás hatásaira. Azt az érvét is támogatjuk, hogy a klíma-káosz elleni legjobb védekezés a demokrácia, a jogrendszer és a civiltársadalom erősítése." Ám Bendell-lel szemben is tagadják, hogy a klímaváltozás elhárítása már késő és többé már nem fontos az emissziók csökkentése. "Nagyon fontos, milyen gyorsan stabilizáljuk a kibocsájtásokat. Egyidőben nem engedhetjük meg többé, hogy ignoráljuk az ellenállóképesség (resilience) erősítését, ezért a politika szembe kell, hogy nézzen a klímaváltozás gazdasági következményeivel." (A megelőzés olcsóbb, mint a kárbehatárolás). Több egyszerű intézkedést javasolnak. "Intézményes fantázia" szükségeltetik: "A képzelőerő gyakorlata legyen rendszeres és kötelező." Nem lehető egzakt prognózisról van szó, hanem arról, "milyen lehetséges jövők ölthetnek formát, függetlenül attól, milyen valószínűnek tűnnek."

Egy ilyen jövőszcenárió lehetne az is, ha a megszokott biztosítási rendszerek összeomlását eljátszák - hogy elgondolhassák, mi minden történhet és milyen elővigyázatossági intézkedéseket kellene előkészíteni. Simon Beard: "Tisztában kell, hogy legyünk azzal, hogy senki sem tudja, milyen lesz a jövő, de a mai viselkedésünk nagy mértékben fog rá hatni."

És aki úgy hiszi, a jövő válságaira nincs kellőképp fölkészülve, nem kell rögtön halál-kávézóba mennie. Kezdetnek az is szép lenne, ha saját otthona ellenállóképességét növelné, pl. úgy, hogy 10 napra elegendő élelmet és ivóvizet tárol. Ezt javasolja a Bundesamt für Bevölkerungsschutz (lakosságvédelmi hivatal) is, 70 oldalas katasztrófavédelmi tanácsadó füzetében.

DIE ZEIT, 2020. január 30.

Be kell valljam, én is kollapszológus vagyok, már jó ideje. Az 5 jövőszcenárió utolsó lehetősége: visszahúzódás a régiókba. 1993-as előadásom címe: Lesz-e Budapest 30 év múlva? "33 kockázati tényező." Az nem igazán katasztrófa, amiről tudjuk, hogy jön. A klímán kívül tucatjával fenyeget más, ami előbb törheti ki a nyakunkat. (A 26. épp most dúl: fölriasztott vírusok.) Világvéget hirdetni felelőtlenség, végkiárusítás-hisztéria törhet ki. Megszóltam egy klímakutatót, mert 10 évet mondott a visszafordíthatatlanságig, aztán magam is így címeztem egy előadásomat: Nem fognak megöregedni. Szerencsére (?) nem okoztam nagy fölzúdulást, ha a közönyt szerencsének lehet mondani. Igazából nem is az fáj a legjobban, hogy embertársaim pusztítják a környezetet, hanem az, hogy lemennek kutyába: megalázzák, becsapják, semmibe veszik egymást. Nagy László meghagyta: Csókolom őket, ha emberi arcuk lesz... Pedig milyen szép volna emelt fővel, dalolva alámerülni - ha tényleg itt az idő!(RS)

 

MENNYIRE JÓL MEGY A DOKTORANDUSZOKNAK NÉMETORSZÁGBAN?

A német doktoranduszok pénzügyileg elegendően támogatva érzik magukat; lelkesen, nagy elánnal kutatnak. Legalábbis ezt mutatja egy 20 000 fiatalt kérdezett stúdium. (Deutsches Zentrum für Hochschul- und Wissenschaftsforschung, DZHW). A kép derűlátó generációt mutat, amely a nagy munkateljesítmény ellenére azonosulni tud projektjeivel. A "promóciónál" a tudományos idealizmus mellett pragmatikus körülmények is közrejátszanak. Az interjúvoltak fele a doktori titulust karrierje szempontjából szükségesnek látja. Átlagban 31 évesek, főleg határidős részmunkából tartják fent magukat. 60% egyetem vagy kutató intézet alkalmazottja, 17% máshonnan kap fizetést; 16% ösztöndíjas, 13%-ot szülei vagy élettársa támogat. Ez ugyan szegényesnek tűnik, de 70% kielégítőnek tartja. Két csoport között föltűnő a különbség: míg a mérnöki szakokon 77% jut teljes álláshoz, a bölcsészeknek 84%-a részmunkaidős állást kap. Az eredmények azt is elárulják, hogy némely doktorandusznak, teljes állásnál, nehezére esik elég időt szakítani a kutatásra. (Minden 5. mondja, hogy még heti 10 órát sem tud kutatni). A családalapítást sokan elhalasztják, 83% gyermektelen. 60% szerint a dr-cím később jól jöhet, a bölcsészek 40%-a az egyetemen szeretne maradni. (https//nacaps-datenportal.de).

Magányos tevékenységnek tűnik

Helene Kraus (29), bölcsész, Uni Bielefeld

Munkanapjaim két félék: szemeszterben az intézetben dolgozom, hallgatókat segítek, vizsgáztatok, bizottságokban ülök. Ekkor nehéz saját kutatásommal is törődni. Ehhez főleg a szemeszter-szünetekben jutok. Ekkor hetekig Weimar-ba vagy Marbach-ba utazom, az irodalmi archívumba. Ez magányosabbnak tűnik, mint amilyen. Ugyanazokkal a fiatal kollégákkal találkozom, sok időt töltünk el a könyvespolcok között, hasonló témákkal - ez összeköt. A XVIII. és a XIX. sz. szövegeivel folalkozom, köztük olyan ismertekkel, mint Schiller: Die Räuber vagy Goethe: Werther. Azt vizsgálom, akkoriban milyen hatással volt a névtelenség a szövegek érzékelésére és terjesztésére. Ehhez szerzők és kiadók leveleit, korabeli fogalmazásokat, történelmi könyvlistákat és könyvtári katalógusokat nézek át. Tervem, hogy később könyvtárban vagy archívumban dolgozzak. Ott a doktori cím föltétel. De doktorálásom egyetlen célja nem ez volt. Inkább az, hogy a stúdium után folytassam a kutatást, ami az utóbbi években sikerült is. Lelkesedésem csak erősödött. Ezenkívül van még egy erős motivációm, amely lassan körvonalazódik: könyvem megjelentetése!

Megélhetéshez inkább kevés a pénz

Dr. Robert Vief (27), HU Berlin, város- és régiószociológia

Félállásban vagyok egy kutatóprojektben. Kevés a pénz, de a kutatásért fölvállalom. Másként, mint volt kollégáim New York-ban, nekem legalább nem kell eladósodnom. E mellett más projektekbe is bedolgozom, statisztikai kiértékeléseknél, továbbá szemináriumokat is vezetek.

Az egyetemen az oktatók nagyon alulfizetettek, a fizetés egy egész szemeszterre 1000 €. Ha ezt egy tanórára átszámítom, mélyen a minimálbér alatt vagyok. Ám ezt amúgy is inkább instrinsic vállalom. A sok kötelezettség miatt a kutatásom néha elhanyagolom. A szétszóródás veszélye fenyeget.

Témám a szegregáció a berlini elemi iskolákban. A szülők tömegesen kerülik beiskolázási körzetüket, ez kihat a szociális egyenlőtlenségre. Politikailag érzékeny és aktív vagyok, bosszant a hiányzó egyenlőség-esély, személyes síkon is. Tudományos objektivitásomat azonban ez nem szabad, hogy befolyásolja.

A master-diplomám után a gazdaságba is mehettem volna, akkor most anyagilag jobban állnék. A szociológusok munkalehetősége - a közhittel ellentétben - igen jó. Jól kiismerem magam kvantitatív módszerekben, statisztikus elemző eljárásokban, geo-adat-gyűjtésben - ezért jó állást kaphattam volna. Ám inkább a kényszer nélküli kutatást választottam, semmint, hogy főnökeim témákat tukmáljanak rám. Így kötöttem ki a promóciónál és intellektuálisan nagyon meg vagyok elégedve. A disszertációmat szívesen tovább folytatnám. Akkor is, ha jól tudom, a tudományos rendszerben fölfelé a témák fogyatkoznak és ezzel nő a konkurencia. Csak kevesen promoválnak.

A dr. segít fölfelé

Cornelia Kiefer (35), informatikus, GSaME Uni Stuttgart

A bachelor-om után rögtön egy start-up-pal kezdtem, később a master-em a számítógépes lingvisztikában szereztem. Nyilván nem kell föltétlen promoválni, hogy az IT-brancsban kapjunk állást. De úgy gondoltam, biztos örömteljes lesz pár évig kedvenc témámmal foglalkozni. Tudatosan a Stuttgart-i graduál-képesítő iskolát (GSaME) választottam, mert itt a gazdasággal szoros kooperációban kutatnak.

Szakterületem a szövegelemzés, ha pl. az interneten egy termékhez kommentárokat fűznek. Ezeket a mesterséges intelligenciával ki lehet értékelni. Ezek azonban tele vannak gépelési hibákkal, rövidítésekkel. Írásjelek ritkán fordulnak elő. Az automatikus szétválasztást pozitív és negatív kommentekre ez megnehezíti. Azon dolgozom, hogy a szöveganyag jobban értelmezhető legyen, hogy a vállalat abból használható következtetéseket vonhasson le. (És jobban átverje a fogyasztót?RS20III10).

Mikor belevágtam a doktori munkámba, már volt egy gyermekem. A promóció alatt született a második. Sokan úgy gondolják, ez nem egyeztethető össze. Ám az informatikában, ahol nem szükséges laborban dolgozni, hanem csak a laptop mellett ülni, ez jól működhet. Előny számomra, hogy a magánéletem már fölépítettem, míg sok doktorandusznak a családalapítással még várnia kell. A doktori után valószínűleg a szabad gazdaságba megyek, legszívesebben egy nagy konszernhez. Hogy a titulus előnyöket jelent-e az elhelyezkedésnél, nem hiszem. De hosszabb távon segít a fölfelé haladásban, nemcsak azért, mert a disszertáció szakmai elmélyülést hoz. Az utóbbi években sokat tanultam, prototípusokat implementáltam (emberekbe?RS20III10), prezentációkat készítettem, egyetemistáknak tartottam előadásokat, egy nagy, saját projektet zártam le. Ezeket mind hasznosítom a munkámban.

Az az érzésem, értelmes munkát végzek

Nils Leuthold (28), fizikus, IPP Garching

Garching-ban (Max-Planck-Institut für Plasmaphysik), ahol egy magfúziós reaktor áll, kb. 700 ember dolgozik. Egyikük én vagyok. Valójában normál iroda-munkám van, azzal a különbséggel, hogy nincs a nyakamon egy főnök, aki sürget. A stresszt én csinálom magamnak. Különösen az frusztrál, ha egy kísérlet semmi eredményt nem hoz. Ekkor összes hipotézisünket kidobhatjuk. Sokat forgunk egy körben, míg a végén egy szikrányi igazság kerül napfényre.

Ami engem motivál, az érzés, hogy értelmes dolgot teszek. Munkánk hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberiség energiaproblémája megoldódjon. A magfúziónál nem nehéz elemeket hasítunk szét, hanem könnyűeket ragasztunk össze. Ehhez a Föld, mint energiaforrás, gyakorlatilag kimeríthetetlen és messze nem olyan veszélyes, mint az atommaghasítás. Még olyan reaktor nincs, amely több energiát termel, mint amennyit elnyel. Sok akadállyal küzdünk. De ezek néhány évtized múlva legyőzhetők. Ezért a jövőkilátások sok doktoranduszt motiválnak, köztük engem is.

A tudományos szcéna kicsiny, a nemzetközi konferenciákon mindig ugyanazok az arcok. Ezek a kutatók mind egymással össze vannak kötve. Aki a kutatásban akar maradni, annak egy külföldi gyakorlatot ajánlatos abszolválni. Én ezen a nyáron 2-3 évre az USÁba megyek. San Diego-ban üzemel az egyik legismertebb fúziós reaktor. A projekt egy privát technológia konszernhez tartozik, pénzeket kap az US-energiaminisztériumtól. Mint kutató-utánpótlás, ott sokkal jobbak az esélyek egy tartós állásra. De Dél-Franciaországba is juthatok. Ott építik épp a kísérleti ITER reaktort, melyben Európán kívül Kína, Dél-Korea, Japán, Oroszo., Japán és az USA is részt vesz. Mindenesetre már kinéztem magamnak néhány francia nyelvtanfolyamot.

DIE ZEIT, 2020. FEBR. 27.

(1982-ben sikerült a német Kalkar-ban leállíttatnunk a magfúziót, mely technika határidejéről, a kérdésről, mikor lesz kész, a válasz: "Mindig 40 év múlva, amikor kérdezik." Ő is ezt mondja: "Néhány évtized múlva"RS20III10).

 

KÖTELEZŐ VAGY VÁLASZTHATÓ EURÓPA?

11 tézis egy olyan Európáról, mely egy gazdasági közösségnél több kell, hogy legyen - Otfried Höffe, Uni Tübingen

70 éve, hogy Winston Churchill Zürich-ben az "Egyesült Nemzetek" fölépítését követelte továbbá, eme világátfogó koncepción belül, az európai népcsaládot is egy regionális szervezetben való összefogását, amit talán "Európai Egyesült Nemzeteknek" lehetne nevezni. Egy ilyen "európai népek újjászervezése"-projekt céljából két formáció mutatkozik: egy minden európai állam számára kényszerítő együttélés-forma, tehát egy Kötelező Európa (Pflichteuropa) és egy, az államok számára szabadon választható fokozott együttműködés, tehát egy Választható Európa (Wahleuropa). Mindkettőben a társadalmi szerződés gondolata a közös. Szerencsére ez ahhoz az örökséghez tartozik, amely Európát minden határon és különbözőségen át összeköti.

Ez már az első államelméleti szövegekben fölmerül, Platón Kriton-dialógusában. Szókratész méregpohár-ürítés előtti éjszakáján, barátja, Kriton, megpróbálja a filozófust szökésre rábeszélni. Szókratész ellenveti, hogy ő Athénnel egy szerződést kötött, nem kifejezettet, hanem egy hallgatólagosat, még pedig Athénban való életével gyakorolt szerződést. Az újkorban Hobbes dolgozza ki a társadalmi szerződés gondolatát, mely egy kényszerjogosult jog- és államrend legitimációjának az alapfogalma. Őt követi Spinoza, Locke és Rousseau. Nyúljunk bár vissza a platóni gyökerekhez, vagy gondoljunk az újkori kialakításokra - a jogalakú, kényszerre fölhatalmazott együttélés politikai alapszerződése nem választja el Európa államait, hanem egyesíti.

Ebből jöhet az 1. tézis: A társadalmi szerződés egy európaközösségi gondolat, egy köztestület legitimációja, melynek a joggal és az erre illetékes közjogi erőszakkal kényszerjelleget ad.

Hogy az emberek együttélése uralom formájában kerül megszervezésre, ez igazolásra szorul.

És ez vezet a 2. tézishez: A uralom igazolása korlátozásával szorosan együtt jár.

Másképp a legmagasabb közerőszak teljes szabad kezet kapna, mint az abszolutizmusban.

Minden szakszerű szerződéselmélet a közerőszak igazolását korlátozásához és szabályozásához köti. Ez a fajta társadalmi szerződés talán nem kizárólag, de világosságában csak Európa filozófiájában fejlődik ki. Ebből adódik a 3. tézis:Sok államteoretikus számára - nem kötve Európa különlegességéhez - a társadalmi szerződés érvelési alakja képezi annak a politikai rendnek a filozófiai alapját, mely legitim kell, hogy legyen.

Általános érvényű, hogy a közerőszak kizárólag az érintettek hozzájárulás-képességével igazolható. (Beleegyezik, hogy fölakasztják? RS20II28). Hogy az erőszak senki számára ne legyen nyers erőszak, hanem följogosított hatalom, ez egyhangúságot követel. Hozzájárulásunkat adjuk, mert a jogrendtől és a közerőszaktól nagyobb előnyre számítunk.

A 4. tézis ennek föladatát fogalmazza meg:A társadalmi szerződés a politikai legitimációt minden egyén hozzájárulásához köti, következésképp minden egyénre érvényes előnyhöz is.

Egy föderális közösség nemcsak polgárokból áll, ehhez jönnek a sajátjogú közösségek: szövetségi államok, kantonok vagy tagállamok. A megfelelő szövetségi államnál (Bundesrepublik), a tagállamok között, minden erőszak a jogtársak összességéből ered, a tagállamok népeiből; az összállamnál viszont mindkét oldalról: az össznépből és minden tagállamból.

5. tézis:A föderális közösségben a társadalmi szerződés szükségszerűen kétlépcsős. Egyrészt az össznép hozzájárulása szükséges, másrészt a tagállamoké.

A kérdés, mely szerződés hozza létre az összesség és az egyén számára a kollektív előnyöket az egyhangúság céljából, az emberek szokásos érdekeivel nem válaszolható meg. Ezek, legalábbis a modernkor pluralisztikus társadalmaiban, annyira sokrétűek, hogy az egyhangúság itt ki van zárva. Más a helyzet a magasabb fokú érdekeknél, azon föltételeknél, melyek ahhoz szükségesek, hogy ezek az érdekek egyáltalán kialakulhassanak, kifejeződhessenek és céltudatos megvalósulásuk lehetséges legyen.

MINDEN EMBER JOGA 6. tézis:

Csupán a cselekvőképesség általános föltételei védelmével a legitim uralom igazolható.

Erre világos példát nyújt a test és élet érdeke. Aki öl, a másik cselekvőképességének vet véget. Mivel ezt senki sem akarja, "becseréli" ölési képességét egy másik ugyanilyen képességére. Ahelyett, hogy ölés áldozata és tettese is legyen egyben, előre kerül a "sem-nem-áldozat, sem-nem-tettes", mely a kölcsönös, szavatolt élethez való joghoz vezet.

Ezzel az érvelésmintával az elengedhetetlen érdekek elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogok olyan rangjára emelődnek, amelyeket emberi jogoknak nevezünk. Ezek szükségesek, de nem elégségesek. A jog- és államrend működéséhez sokkal több szükséges. És mivel sem emberi jogok, sem törvények maguktól nem születnek, következik a 7. tézis:

Legitim közösségiséghez a hatalom triásza tartozik: törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás.

Ez a tézis számos finom vitát generál. Elvileg ezek azonban nem többek néhány régi igazságnál, melyek már régen megtalálták a helyüket az állampolgárságtanban. Komoly problémát csak az a körülmény vet föl, amit a nagy jog- és államfilozófusok közül csak Kant tisztázott érdemben: államok csak többesszámban léteznek. Ezért a társadalmi szerződés legitimációfeladata ismétlődik.

Mint a természetes egyének, az államoknak is vannak úgy elemi jogaik más államokkal szemben, mint feladatuk is, miszerint jogaik nem saját, partikuláris álláspontjuk alapján, saját hatalommal, hanem közös - itt nemzetközi közösséggel - kifejtett erőszakkal valósíthatók meg. A vázolt versenykonfliktusból, az európai egyesülés vezércéljai közül, egy sem került ki kizárólagos győztesként. Alternatív témák helyett egymást kiegészítő, nem konkuráló vezérfeladatokról van szó.

Itt 7 indok ismételhető el, melyek az európai egyesülés céljából fölhozhatók:

1. Minden egyes állam biztonságát szavatoló béke.

2. A jog uralma.

3. A nemzethatárok meghaladása.

4. Növekvő jólét, újabban megerősítve az

5. európai szolidaritás követelményével.

6. A kereskedelmi és külpolitikai befolyások összpontosítása Kína, Oroszország és az USA nagyhatalmakkal szemben. Ide tartozik még egy feladat, mely a nyilvános vitákban rendre háttérbe szorul:

7. Az EU-szerződésbe foglalt támogatási kötelezettség, egy fegyveres támadás esetén, egy tagállam fenségterületén. A többi tagállam minden hatalmában levő segítséggel és támogatással tartozik.

Bár minden indok meggyőző, egymás között azonban annyira heterogének, hogy egyetlen társadalomszerződést sem igazolnak. Az első két indok, a legelső vezérfeladat világos előrehozásával, az egész kontinenst átfogó "Kötelező Európát" igazolnak, a többi négy az EU-ban realizált "Választható Európát". Az utolsó feladat pedig mindkét Európához hozzárendelhető.

A természetes személyek emberi jogai analógiája alapján az államok "emberi jogairól" is beszélhetünk. E szerint minden állam jogerkölcsi igénye polgársága és területe kollektív biztonsága. (Kivéve Krímet.RS20II29).

Az erre illetékes társadalmi szerződés (8. tézis) kötelező szerződés rangú. Az ENSz példaképe nyomán, ez az "Európai Békeszövetség", mely korlátlan kötelező békeimperatívusszal bír. Kötelező minden európai államra, az ennek megfelelő Európa a Kötelező Európa. Míg az európai államok békés együttműködése jogerkölcsi parancs jellegű, a többi európai vezércél elismerése nem kötelező. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy az állam határainak megnyitása saját jólétére csak hasznára van. Más államokkal gazdaságilag kooperálhat. Ám egy államnak sincs arra joga, hogy ezt az előnyt másoktól is megkövetelje.

TÖBB MINT UNIÓ9. tézis:Az európai kötelező szerződéstől (Pflichvertrag) egy második európai szerződés különböztetendő meg: az önkéntes vagy választható szerződés (Wahlvertrag), mely az erre hajlandó és az azt elfogadó más államokkal egy Választható Európát alkot (Wahleuropa).

A kötelező Európához kivétel nélkül, minden európai állam hozzátartozik: Izlandtól, Norvégiától kezdve, Svájc, Liechtenstein, Horváto., Szerbia államokon át, Oroszországig - Fehéro.-ot és Ukrajnát is beleértve. A Választható Európa jogilag teljesen más képet ad. Már csak azért is, mert a Kötelező Európa önrendelkezési joga minden államnak sajátosságot, sőt, önakaratúságot enged meg. Belépésre az európai közösség nem kényszeríthet egy államot sem, még egy belépési kérelem elfogadására sem. A Wahleuropa-hoz minden olyan állam hozzátartozik, melyet fölvettek és a többiek által mint befogadott állam elismerést nyer.

A jelenlegi 47 európai állam egyetlen unióba való egyesítését csak extrém fölhígításként képzelhető el, vagyis az EU leépítését egy laza államszövetséggé. Ha csupán egy szabadkereskedelmi zóna kellene, hogy maradjon, nem volna többé Kötelező Európa, hanem csak egy békeszövetség, mely bizonyos gazdasági kooperációval (szabadkereskedelemmel) bővülne.

10. tézisEgy nagyvonalú mennyiségi bővítés veszélyeztetné a minőséget, melyet a Választott Európa az első európai közösségtől a mai EU-ig fejlődése útján magának kidolgozott.

A kérdés "milyen Európát?" csupán az elengedhetetlen érdekekkel nem válaszolható meg. Sokkal több tapasztalatra van szükség, pl. ilyenre: A német-francia barátság felújításakor Macron ezt mondta: "Németország megismerése számomra először az irodalmán át vezetett. Számomra a gyorséletű benyomások helyett, fontosabb volt a valódi irodalmi, filozófiai és zenei viszony kialakítása Németországgal." Ez a kétségkívül speciális tapasztalat óvatosan egy alig vitatható válaszig terjeszthető ki.

11. tézis A Választható Európa belül, únióintern, - az ökonomikus kurtítással szemben - Európa összes gazdagságát bírja. Eközben nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális, továbbá nyelvi, kulturális és tudományos gazdagságot is gyarapít. És kifelé is, a Wahleuropa teljes súlyát mutatja és nemcsak gazdaságát erősíti.

Neue Zürcher Zeitung, 2020. február 20.

 

LÁZAS VILÁGGAZDASÁG (NZZ Zürich)

- A koronavírus a felszínre hozza, mennyire függ a világgazdaság Kínától és a beszállítóláncoktól. Az epidémia visszanyesheti a globalizált világgazdaságot. A gazdasági terek szétválasztása azonban rossz válasz lenne -

A koronavírus veszi globális útját és helyi kihatásai is erősödnek. A remény, hogy a tüdőbetegség Kínára korlátozódik, tévedésnek bizonyult. Svájcba ezen a héten érkezett meg a vírus és vele egy diffúz félelem. A kollektív verítékezés a pánikbevásárlásokban, a tömegrendezvények nyomasztó érzésében, a szaporodó kézmosásokban és a blikkfangos szalagcímekben fejeződik ki. A Bundesrat átmenetileg, március közepéig, betiltott minden 1000 főt meghaladó rendezvényt. Az ember természetébe van oltva, hogy a statisztikailag hasonló kockázatokhoz képest, az új fenyegetéseket túlreagálja. A pánik nem kívánatos, az epidémia józan megfékezése annál inkább. Ami most kell: átlátható politikai kommunikáció.

A fertőzött globalizálás

Minél hosszabban tart a járvány és minél jobban terjed ki, kihatásai prognózisai annál vészjelzőbbek. Bár egy világias társadalomban a virus már nem számít istencsapásnak, mégis ilyenkor szaporodnak a világértelmező doktorok diagnózisai, melyek a vírust társadalmi betegségként magyarázzák. Retorikailag ártalmatlanabbak, de következményeiben súlyosabbak azok a károgások, melyek a világgazdaság fertőzöttségét fújják föl.

Kétségkívül, pillanatnyilag ez a vírus a legnagyobb fenyegetettség a világkonjunktúrára. Maguk a részvénypiacok, melyek egyébként mindent kibírnak, most esni kezdtek. A világkereskedelem már a járvány előtt köhögött és most tovább gyengélkedik. A globális ipari recesszió kockázata nő. A növekedés-rekorder Kína számára az elemzők az első negyedévre visszaesést jeleznek. A közép birodalma nemcsak nagy keresleti szereplő, de sok határon átívelő szállítólánc fontos termelője is, melyek a mai globalizáció-fázis kiemelkedő jellemzői. Egy termék gyártása különböző országok között oszlik meg. Egyre gyakoribbak lehetnek a termelés-megszakítások és a teljes leállások is. A költséghatékony just-in-time eljárás, mely a nyersanyagok és a félkésztermékek folyamatos beszállítására van ráutalva, most csapdává válhat.

Szerencsére a gazdasági kisértet gyorsan föloldódhat, ha az újfajta koronavírus visszaszorítása megtörtént. Az emberi szenvedés mellett az intézkedések is fájnak, melyek a covid-19 megfékezésére szükségesek. Ezek magas gazdasági költségeket és magatartás-változtatásokat vonnak maguk után. Ha vége a korlátozásoknak és a vesztegzáraknak, a gazdasági kisiklások is megszűnnek és a gazdaság folytathatja növekedési útját. (Orrvérzésig?RS20III7).

Ezzel azonban a történet még nincs lezárva. A vírus leleplezte a világ előtt, mennyire komplex és törékeny a gazdasági hálózatunk. Ha nem is a híressé vált lepke szárnycsapása, de egy denevér közvetíthette a betegséget, mely lebénítja a beszállító láncokat. Ezzel föléled a Trump által forszírozott vita a Kína-USA gazdaságai szétválasztásáról. Ezt lehet tovább szőni, a tekintélyes kereskedelem-közgazdász, Gabriel Felbermayr, a vírusról azt mondta, ez lehet a globalizálás "Lehmann-momentuma". Az US- befektetőbank összeomlása olaj volt a tűzre, a pénzügyi válságkor. Most kevésbé a tényekről, inkább a gondolkodás fordulatáról van szó. A vállalatok régi bizonyossága a termelés-kiszervezés költségcsökkentő hatásáról mára meginogni látszik. Erre általános védőoltásként a beszállító láncok földrajzi diverzifikálása ajánlott, hogy növeljék a függetlenséget. Ez elvileg helyes volna; némely terméknél, mint bizonyos gyógyszeripari nyersanyagoknál és hatóanyagoknál a termelés földrajzi koncentrációja valóban hátrányos lehet. De a diverzifikálás rövid távon nem sokat ér. Ezenkívül, egy pandémiánál, egy világszerte bénító vésznél, vajon hová diverzifikálni? És a cégekre ugyanaz érvényes, ami a hálóművekre: párhuzamos szervezetek és redundanciák igen sokba kerülnek. Peter Navarro, Trump elnök gazdasági tanácsadója, a koronavírust ébresztőnek tartja, mely az USA Kínától való függésére figyelmeztet. Kifelé az ellátás biztonságáról beszélnek, a hátsó gondolat azonban, a gyárakat és a munkahelyeket ismét visszatelepíteni az USÁba. Ehhez a járvány kitörése rossz indok, mert azt föltételezi, hogy egy vírus csak kívülről jöhet. Bezárkózni pedig nagyon nehéz, ahogy ezt a friss események mutatják.

A beszállító láncokat megtörni

Még fönnáll a remény, hogy a vírus aránylag gyorsan visszaszorításra kerül és követlen gazdasági következményei nem lesznek súlyosak. De még ekkor is a globalizálás egy erős stressz-tesztnek lesz kitéve, mert bizonyosságok kérdőjeleződnek meg. Már 10 éve - messze a Trump által kiváltott kereskedelmi konfliktus előtt - a kereskedelem és a befektetés részaránya a globális gazdasági teljesítményben stagnál. A világszerte folyó integráció is veszített dinamikájából, mert mára kevesebb lett azon régiók száma, melyek nem vesznek részt a világkereskedelemben. (És akik most jól járnak?RS20III7). A klímapolitika miatt idővel a szállítási költségek is növekednek és a határokon átívelő energiajavak kereskedelme is visszaeshet. Valamennyire a technika maga is csökkentheti a globalizálás mértékét: a 3-D-nyomtatás vagy a növekvő robot-bevetések a bérköltségek súlyát csökkenthetik, ami az ipari termelés a fejlett államokba való visszatelepítését eredményezi. A szállítási utak rövidítésével kockázatcsökkentésre kerülhet sor, hogy az ügyfélhez közelebb kerülhessenek. Ehhez jön, hogy a globalizáció veszteseinek politikai hangja fölerősödik.

Gyakori érv, hogy a kereskedelmi áramlatok a szolgáltatásokkal fölfelé ívelnek majd. Ám ebben az ágazatban a liberalizálások jóval nehézkesebbek, mint a javak kereskedelmében. Több szolgáltatás, mint pl. a hajvágás vagy az ápolás határokon át nem igen adható-vehető. A közgazdász, Richard Baldwin szerint a digitalizálás óriási fordulatot hoz. Ez a jelenség a "telemigráció", ez egy virtuális vándorlás. Így pl. némely műtét elektronikus segédeszközökkel távolból is elvégezhetővé válik. Így epidémia esetén is a szolgáltatás-kereskedelem lehetséges lesz.

A történelem azt mutatja, hogy úgy a technológia, mint a politika a globalizálást hajtja. Protekciós fázisokat mégis többnyire a politika generált. Ebben áll a koronavírus legnagyobb veszélye a világgazdaságra: egy fölgyorsult, politikafüggő globalizáció-mentesítés és a világ régiókra való fölosztása. Gazdasági és más kölcsönhatások törékenységet jelenthetnek, ami félelemhez vezet. Ez politikailag kihasználható. Azonban a kölcsönös függőségek és a kereskedelem a legjobb mód világszerte a legnagyobb számú jólét garanciájára. Védőmaszkok mögé rejtőzni - a koronavírusnál is - egy téves biztonságérzéshez vezethet.

Neue Zürcher Zeitung, 2020. február 29.

 

5. VISSZAHÚZÓDÁS A RÉGIÓKBA Minden városi építkezés (épület, metró, híd) értelmét veszti, mert egy ház 100 éves életében lakóinak ellátása megszakad. Távvezetékek (gáz, olaj, tel.) építése téves: felrobbantják. Olaj szállítása csakis katonai konvojjal lesz lehetséges. A távutazás megszűnik: nincs üzemanyag, sem cél, sem biztonság.. Az esztelen anyag- és személyszállítás megszűnik. Vége a világkereskedelemnek és a globalizációnak. A források kimerülése világszerte, a gazdasági pangás, a klímaátcsapás életmód-változtatást kényszerít ki. A kormánynak sikerül a lakosságot ésszerű fogyasztásra rábírni, nagyban csökken a pazarlás és a létalapok fölélése. A visszaesés lassan jön, így van idő átállni egy ésszerű, józan életmódra. Az élet visszahúzódik mentsváraiba: a régiókba. Itt régiópénz lesz a fizetőeszköz, ill. visszatér a barter és cserekereskedelem: élelmet olajért, szolgáltatást szerszámért. Kisvasutak vezetnek a városokból a vidékre. Az ország ismét egyenletesen belakott. Új közösségek alakulnak, az élet olcsóbb és emberibb lesz. Mindenkinek lesz munkája: műveli a kertjét, építi a házát. Visszatérnek az igás állatok, az emberi erők. Az emberek nem fitnesz-centerekben edzenek, hanem zsákolással és pedálos generátorral. Az új technikákat (LED-világítás, napelemek) kombinálják a hagyományosokkal. Mielőtt az óriásgyárakat bezárják, örökéletű gépek gyártanak, kopó alkatrészek tartalékolásával. A maradék energiahordozókat és nyersanyagokat csak állam- és életvédelmi célokra tartalékolják.(5 jövőszcenárió, ökobetyár könyve, 2014)

 

GAZDASÁGI KLÍMAUTAK Intézkedések előnyei-hátrányai

Európa színre lép: Az EU, Leyen-nel az élen, "a világ első klímasemleges kontinensét" akarja megteremteni, ahová egy sor újítás az energiagazdaságban, építőgazdaságban, iparban és a közlekedésben kell, hogy vezessen. Ám Európa a klímapolitikai ellentmondások kontinense is. Pl. a klímavédelemben ismételten kivételeket engedtek meg - rendszerint épp az ipar legnagyobb klíma-bűnösei számára. Nagy szándéknyilatkozatok mellett új szénerőműveket nyitnak, melyek ezt a kommunikációt abszurddá teszik. Míg Németország szívesen tisztasági angyalnak mutatja magát, fejenkénti CO2 emissziója jóval magasabb Franciaországénál. A kormány tovább védelmezi a hazai autógyárakat Brüsszel szigorodó kibocsájtás-határértékei ellen.

Hogyan valósulhat meg tehát a "green deal" Európában, hogy a párizsi egyezmény szerint, 2050-re, a klíma rendben legyen? A válasz: Olyan gazdaságpolitikára van szükség, amelyben az egyes elemeket együtt tervezik és hangolják össze. És mindenekelőtt sok pénzre van szükség, főleg az államtól. Hogy ne legyen az, amit már többször át kellett élnünk: Klímacélokat tűznek ki, aztán elhibázzák. 2020-ra már 40% CO2 visszafogást kellene elérni, az 1990-hez képest - de csak -32% valósul meg. Ennek egyik oka, hogy a klíma befolyásolása gazdaságpolitikailag igen fantáziátlan. A gyakorlatban csak két durva eszköz számottevő. Az első a CO2 beárazása emisszió-kereskedelemmel, adókkal és más megszorításokkal, melyek a klímaterhelők életét megdrágítják. Ehhez jönnek a megújuló energiák, az infrastruktúra, a klímavédelmi technikák jelentős támogatásai.

Ám mindez nem elég. A politikusok ezt tudhatták. A közgazdászok idejekorán egész sor javaslatot tettek, amelyek szerint a gazdaságpolitikát alakítani kellene.

Ezeket most bemutatjuk, előnyükkel és hátrányukkal együtt. Némelyik már bevált, mások újak. A politikusok rögtön élhetnek velük. Ám egyet-kettőt kiválasztani, mint egy svédasztalnál, hiba volna. Több gazdaságkutató és szervezet is, köztük az IMF és a Világbank, így érvel: Csak ezen eszközök egyidejű bevetése vezethet a kitűzött klímapolitikai célok eléréséhez. Összhangoltan kell őket alkalmazni, hogy erősítsék és ne kioltsák egymást.

Hogy ez miért ilyen fontos, mutatja az emisszió-kereskedelem, mely az EU-ban már 2005 óta folyik. Leegyszerűsítve: bizonyos számú jogosítványokat hoznak forgalomba, aki ebből vásárol, bizonyos mennyiségű CO2 kibocsájtására lesz jogosult. Ezekkel a tanúsítványokkal úgy lehet kereskedni, mint az értékpapírokkal. Ez egy közgazdász-találmány, mely hatékonyságot ígér. A tézis: ahol ezeket adni-venni lehet, ahol piacok, árak kezdenek szerepelni, ott a források a leghatékonyabban kerülnek fölhasználásra. Ám ha több klímapolitikai eszközt együttesen szemlélünk, ez már kevésbé tűnik hatékonynak. Ezen a piacon az árak hétről-hétre jobban ugrálnak le-föl, mint a részvénytőzsdén. Ebben a kereskedelemben viszonylag még kevés vállalat vesz részt rendszeresen. A cégek nehezen tudják CO2-papírjaik árát előre belőni. Ez elveszi a zöld befektetések tervezési biztonságát. Fektessenek be egy új szűrőberendezésbe? Döntésük attól is függ, a jövőben mennyibe fog nekik kerülni, ha ezt nem teszik. A CO2 közvetlen megadóztatása biztosabban vezet zöld beruházásokhoz. Ám ezt az eszközt sem szabad magában vizsgálni.

Az európai "green deal" nagy előnnyel bír: határon átívelő és egy egész világrészre tervezett. Ez mindenképp reménykeltőbb, mint az egyes nemzeti kezdeményezések, melyek ráadásul még egymásnak is ellentmondanak. E mögött az állhat, hogy az elmúlt években a klímapolitika nemzetközi koordinációja és a Kyoto-i jegyzőkönyv - a nemzeti különutak miatt - meghiúsult.

A ma legfontosabb klímaegyezmény, a párizsi, lemond a nemzetközi koordinációról. Ajánlásokat kimond ugyan, de a nemzetállamok saját klímacélokat tűzhetnek ki, így az egyes gazdaságpolitikai intézkedések a nemzeti politikusok kezeiben maradnak. Hogy ez tényleg működhessen és a világon a klímavédelem el ne akadjon néhány jószándékú szigetmegoldásnál, az egyes gazdaságpolitikai eszközöket további kritériumokra is meg kell vizsgálni. Alkalmasak-e nemzetközi koordinációra? Hoznak-e be olyan bizonyos tulajdonságokat, melyek más országokat követésre ösztönöznek? Tehát a kooperáció-kész szomszédoknak előnyöket hoz-e?

Aki ezt részletesen elemzi, gyorsan észreveszi: Az eszközök kiválasztása meglehetősen komplikált, ellentmondásos, tele célkonfliktusokkal.Több zöld invesztíció serkentésére a CO2-adóztatás javaslata merült föl. Ám a CO2-adóban a nemzetközi kooperációs készség igen csekély. Egy ország, amely CO2-adót vet ki, a hazai vállalatokat - a külföldi konkurenciához képest - megterheli. Bár a klímának jót tesz, de más országok előtt megnyitja a potyautazás lehetőségét. A jobb klímából ők is kapnak, de mivel náluk a szén-dioxidot adóval nem terhelik, vállalataik költségelőnyt szereznek. Sok közgazdász ezért egy CO2-importadót javasol. Ha termékeket vagy szolgáltatásokat CO2-adózatlan országból hozzák be, akkor a különbséget a vámhatáron kifizettetik. Ám az évtizedes kereskedelem politikai tapasztalata azt mutatja, aki ilyenre adja a fejét, sokakat magára haragít. A napjainkban egyébként is dúló kereskedelmi háború ezzel csak fokozódik.

Erre a javallat: Először integrálva gondolkodni, aztán cselekedni. Meg kell érteni az esetleges politikai előírások együttes hatását, ezután az alkalmas szabályokat összefogva, határokon és piacokon át, elfogadtatásukra törekedni. Egy példa: Meglehet, hogy egy importadó a kereskedelmi partnert földühíti. De mi van, ha egy állam egyidejűleg zöld köcsönkötvényeket kínál föl (Anleihen) és kooperatív kereskedelmi partnereknek biztos befektetési lehetőségeket nyújt? Mi van, ha ez az ország klímabarát technikát exportál és ezt szubvencionált zöld portkreditekkel kombinálja? Ilyen "paketdeal" a kereskedelmi politikában már évtizedek óta jelen van és ezeknek a nemzetközi klímapolitikába is bele kell kerülniük.

Ha a klímamegmentésének sikerülnie kell, a tanácsadó gazdaságpolitikusoknak és közgazdászoknak igencsak sok dolga lesz.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

 

UTÓPIÁKBA MENELÜLÉS M. Binswanger, FH Olten, Svájc

-A Bundesregierung klímacélja ignorálja a gazdaság növekedéskényszerét és megtéveszti a nyilvánosságot-Prof. Mathias Binswanger az Olten-i Nordwestschweiz főiskola népgazdaságkar tanára

A mai klímapolitika elrugaszkodott a valóság talajától. Míg az üvegházgáz-emissziók világszerte növekednek, Németország és Svájc kormánya is klímasemlegességet tűzött ki 2050-ig. 30 év múlva meg kell szűnnie a klímakárosító gázok kibocsájtásának. Ezzel azonban a probléma koránt sincs megoldva.

A mai valóságosan létező kapitalista gazdaságban nem a CO2 csökkentés, sem a klímavédelem a legfőbb cél, hanem egy lehető magas növekedés. A kapitalista gazdaságok rá vannak utalva a növekedésre, hogy a vállalatok többsége, hosszabb távon is, nyereséget realizáljon. Ha nem ez történik, a gazdaság megindul lefelé. Ezt az összefüggést részletesen könyvemben leírom. (Der Wachstumszwang). Ha a gazdaság stagnál, több vállalat megszűnik nyereséget termelni. Tevékenységüknek le kell állnia és mint a félkész-termékek és befektetési jószágok megrendelői, is kiesnek. Ezt elbocsájtások követik, a fogyasztás visszamegy, ez egy spirális zuhanás lefelé. Ezért csak két opció van: növekedni vagy zsugorodni.

Ám a növekedés a környezetterhelés erősödését is magával hozza. Döntő tehát, mennyire lehetséges ezt a folyamatot zöld sínekre terelni? Lehetséges lesz-e a jövőben az emissziókat teljesen nullára leszorítani?

A gazdaságok, 1990 óta az ipari államokban - a statisztika szerint - a helyes irányba fejlődtek. Németországban és Svájcban az utóbbi években a végenergia-fogyasztás stagnál - a növekedő gazdaság ellenére. A CO2-kibocsájtás csökkenőben van. Ez azonban részben a környezetszennyező eljárások külföldre való kitelepítésének köszönthető. Ezt a Schweizerische Energiestiftung Svájcra pontosan kiszámolta. Ha az importjavak (beleértve az energiahordozókat is) külföldi CO2-terheléseit a hazaiakhoz hozzáadjuk, a statisztikailag kimutatott mennyiség több mint kétszeresére jutunk! Ezért a CO2 leválasztását a gazdasági növekedéstől, globálisan kell megközelítenünk.

Ám ha csak Németországban törekszünk a klímasemlegességre, alaposan bele kell nyúlnunk a gazdaságba. Ennek semmi nyoma. A Bundesregierung 2050 klímavédelmi tervében megfogalmazott intézkedéseket abból a szempontból akarja megvizsgálni, hogyan kellene az adó- és a járulékrendszert tovább fejleszteni, hogy a klímacélok megvalósulhassanak. E közben figyelembe veszik az alacsony jövedelműeket és az érintett ágak nemzetközi versenyképességeit is. Ezt óvatosabban és ködösebben aligha lehetne megfogalmazni.

Ez a dilemma. A politika radikális célokat tűz ki, de nem akarja, vagy nincs olyan helyzetben, hogy céljai eléréséhez hathatós intézkedéseket foganatosítson. Most ezzel veszélyezteti a gazdasági növekedést és a szociálállamot is. Hogy ezt a konfliktust palástolja, és hogy mellette a klímasemlegességi célt is valósnak tüntesse föl, az Umweltbundesamt (UBA, Országos Környezetintézet) most egy 400 oldalas tanulmányt, 6 szcenárióval tett közzé. (rescue - a forráskímélő üvegházgáz-semlegesség felé vezető utak). Ebben az áll, hogyan csökkentenék, 95%-kal, 2050-ig az üvegházgázokat, az 1990-es szinthez képest.

Minden szcenárióban közös, hogy lemondanak a fosszilis energiahordozókról, a biomassza javára. Már ez is meglehetősen bizonytalan. Ám mindegyik a mai népgazdaság belső növekedéskényszerét is teljesen ignorálja. Mindegyik a GDP évi 0,7%-os növelését tűzi ki, vagy pedig teljesen lenullázza a növekedést. Ez egy realisztikus elképzelés? A fantázia fölülkerekedik a realitáson. Idézet: "(...) lényegében egyes ágak és szektorok kvalitatív növekedése következik be, azonban más területek visszaeső fejlődése ezeket kompenzálja. Ez azt jelenti (...) hogy Németország összgazdasága, 2030-ra, átlag nulla növekedést mutat, mégis a GDP/fő a maihoz képest tovább emelkedik." Hogy egy ország fejenkénti GDP-je növekedése meghaladja magának a GDP-nek a növekedését, ahhoz a lakosságnak kellene csökkennie. Tekintve a mai migrációs hullámokat, erről szó sem lehet.

Hogy tisztázzuk: Természetesen az üvegházgázok kibocsájtását vissza kell fognunk. Ám olyan utópiák, melyek a mai gazdaság működési módját ignorálják, nem bátrak, hanem megtévesztők. A társadalmat zöld víziókkal elvakítani nem jó politika. Amíg a kapitalista gazdaság működését nem értjük, nem fogalmazhatunk meg reális szcenáriókat.

Mi lesz ebből? Először is: Legyünk szerényebbek. Eltúlzott, rövidtávú nyereségelvárások, a menedzsmenteket díjazva zsíros prémiumokkal, a növekedés túlzott forszírozásához vezet. A gazdaság szerényebb nyereségekkel és csekélyebb növekedéssel is működik. Másodszor: A növekedést le kell választani a környezet-megterhelésektől, globálisan. Ám ez egy olyan óriási feladat, amit techno-víziókkal és klíma-szcenáriókkal megoldani nem lehet.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

Tanár úr, mutasson nekem egy "szerény" kapitalistát! (RS)

 

CEMENTIPAR: TÖBB CO2, MINT AZ EGÉSZ LÉGIFORGALOMBAN

"Repülésszégyen" (Flugscham) az a rossz lelkismeret, mely a sokat repülőket kínozza a klíma miatt. Azonban az, hogy az építőipar menedzsereit "betonszégyen" nyomasztaná, még sehol sem olvasható. Nem látszik az anyagon, de egy tonna cement egy tonna CO2 kibocsájtásával jár. Ez világszerte az üvegházgáz-mérleg 8%-át teszi ki, ami jelentősen túltesz a légforgalom 3%-án. Ha a cementipar állam lenne, a CO2-listán, Kína és az USA mögött, mindjárt a 3. helyre kerülne. (Áll a "Chemietechnik"-ben).

A szén-dioxid fele azért keletkezik, mert a cementkohókat 1400*C-ra kell fölhevíteni; olaj, szén vagy gáz elégetésével. De ha ez a hő megújuló forrásokból is jönne, maradna akkor is egy rendszerprobléma. A cement legfontosabb összetevője a kalcium-oxid (CaO), amit kalcium-karbonátból (CaCO3) állítanak elő - ekkor szabadul ki a CO2. Az építőipar csúcsrajáratásával, főleg Kínában, a cementtermelés az utóbbi 30 évben a négyszeresére ugrott.

Vannak kísérletek a cement klímamérlegét javítani. A Massachusetts Institute for Technology (MIT) egyik eljárásánál regeneratív energiákat vetnek be, mások a betonban a cementet más anyagokkal próbálják helyettesíteni. De ez az iparág csak lassan mozdul. A legjobb lenne, ha a CO2-őt rögtön befognák és vagy tárolnák, vagy tovább fölhasználnák. Egy biztos: ha a betongyártás továbbra is ilyen iramban folyik, minden kitűzött klímacél elérhetetlen marad.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

 

KILENC KLÍMAPOLITIKAI ESZKÖZ New School f. Social Research NY

1. CO2-ADÓK

Aki egy t CO2-őt kibocsát, adót kell fizetnie. Ez a legrégibb és a legegyszerűbb eszköze a klímapolitikának. Világszerte a CO2 14%-ára vetnek ki ilyen adót, többnyire azonban ezek miniadók, 10 $-nál is kevesebbek. Klímahatás csak 40 $ fölött várható, amit egy bevezető szakasz után megdupláznak. A svédek ezzel sikeresek: náluk 1991 óta van, ma 130 $. Az emisszió a negyedére csökkent, a gazdaság mégis növekedett.

Előnyei

Költségek és bevételek jól kalkulálhatók.

Hátrányai

A legtöbb CO2-adónál nem érzékelhető, hogy áthárítják. A vállalatok emelik az áraikat, a végén a fogyasztó fizet - különösen a szegényebbje. Ez politikailag nehezen emészthető. Gazdaságilag könnyen ki lehet vetni. A kanadai British Columbia CO2-adóját jövedelem-semlegessé tette. Emelte a kibocsátás-adót, csökkentette a jövedelem-adót. Az USÁban fölmerült, a polgároknak direkt kellene visszafizetni.

Kooperációhatás

Rossz. Nemzetközi egyezmények nélkül kereskedelmi viszály fenyeget, ha az import-adóra a CO2-adót is rárakják.

2. EMISSZIÓ-KERESKEDELEM

2019-ben a globális CO2-kibocsájtás 20%-át érintette. Ezeket a rendszereket 40 ország, 20 város, több szövetségi állam és tartomány vezette be. Az EU a legnagyobb.

Előnyei

A CO2-mennyiségét a kiadott tanúsítványokkal precízen lehet szabályozni.

Hátrányai

A rendszerek komplikáltak, az árak ugrálnak. Az EU-ban néhány erős kibocsátó ágat rögtön ki is vettek (vas, acél, autóipar). Szorgos lobbymunka, klímakárosító hatás.

Kooperációhatás

Rossz. A világ különböző rendszereit nehéz lenne egymásra hangolni. Ez mindenkinek használna, a piac nőne, az árak állandósulnának. A fejlődő országoknak azonban gyorsan túl drága lenne, ha a CO2 ugyanannyiba kerülne.

3. ZÖLD KÖLCSÖNKÖTVÉNYEK

Több szolár- és szénenergia, klímabarát infrastruktúra; több kutatás, szakember- és mérnökképzés - ehhez a befektetésekhez az OECD szerint a világ GDP-jének 5-7%-a szükséges, tehát 5-6 billió $. Ennek nagy részét zöld kölcsönkötvényekkel lehetne biztosítani. Államok, régiók, városok, az IWF vagy egy fejlesztési bank kölcsönkötvényeket bocsát ki, ezt a tőkét a klímavédelembe fektetik be. Vagy klímabarát vállalatok kötvényeiért kezeskednek. Zöld kötvények már rég léteznek, de a jövőben ezeket sokkal vonzóbbá kell tenni, olyan intézményes befektetők számára, mint pl. a nyugdíjalapok. 2019-ben világszerte 257 mrd $ ment a zöld papírokra, főleg az USÁban és az EU-ban, részben Kínában. Ám a potenciált 1,5 billióra becsülik.

Előnyei

Kedvező tőke mindenkinek, aki klímabarát projektekbe kezd. Állami segítség szükséges, mert a tőkepiac egymagában a klímakímélő befektetésekre magas kockázati prémiumot rak rá - legalábbis ma még. Ezt azonban az államok megtehetik és valamit ők is nyernek ezen, mert az ilyen papírok kibocsájtása vagy a kezességek, gazdaságpolitikai céloknak kedveznek: pl. konjunktúra-serkentések, vagy befektetési támogatások. Németország számára ez még egy jó export-stratégia is lenne. Errefelé a tőke igen kedvező és sok know-how van a zöld technikákban.

Hátrányai

Ha nem eléggé ügyelünk, az állami eladósodás fölszökik.

Kooperációhatás

Ideális. Nagybefektetők csábító ösztönzést kapnak határon átívelő aktivitáshoz.

4. CO2-ŐT ELTÁVOLÍTANI A LEVEGŐBŐL

Erdők, zöld tetők a városban, CO2-kiszűrő gépek, prémium az erdőirtás szünetelésére - mindez "negatív CO2-emisszió". Ezekbe eddig keveset fektettek be, holott a CO2-abszorbció egy fontos lehetőség, hogy egy régi összefüggést megtörjünk. Eddig több gazdasági növekedés szinte automatikusan több CO2-megterheléshez vezetett. Hogy ezt tényleg megforduljon, több kigazdálkodott GDP-t kell ilyen projektekbe beletenni.

(CO2-őt kivonni, CO2-kibocsátó gépekkel?RS20III16)

Előnyei

A Nemzetközi Klímatanács egyik jelentése szerint intenzív erdősítések világszerte annyi szén-dioxidot kompenzálnának, amennyit Kína kibocsát.

Hátrányai

Erre magánbefektetők csak nehezen vehetők rá.

Kooperációhatás

Jó. Sok állam, ahol óriási területeket lehetne erdősíteni, kevés jövedelemmel rendelkeznek. Egy államok közötti koalíció, nemzetközi szervezetek, alapítványok és tanúsítványkereskedők nemzetközi együttműködéssel minden oldalnak hasznára lehetnek.

5. SZOKÁSOKAT MEGVÁLTOZTATNI

Gazdag országok gazdag lakosai már évek óta változtatják fogyasztási magatartásukat: olyan termékek érdeklik őket, melyek kevesebb CO2-vel járnak. Másképp utaznak, más autókat vásárolnak, érdeklik őket a "local food". Részben. Kutatások mutatják, hogy ez a fordulat kevés pénzből, fölvilágosítással és reklámmal, tovább erősíthető. Ezen felül az USÁban és Európában látható, hogy az ilyen fogyasztás az árak és a termékszabványok alakításával kedvezően irányítható.

Előnyei

Kedvező és hatékony.

Hátrányai

Az egzakt hatás kevésbé ellenőrizhető.

Kooperációhatás

Közepes. A fogyasztói szokás hely, kultúra és világnézet függvénye. Ha azonban az urbán középrétegnél, a kultúra által dominált helyeken - pl. az USA és Európa nagyvárosaiban - a szokások változnak, ez másutt is trend lehet.

6. KÖZPONTI BANKOKAT MEGBÍZNI

A jegybankok elsősorban a pénz és a pénzrendszer stabilitásában illetékesek, nem a klímavédelemben. Ám egyes központi bankok mára a pénzpiac-kockázatoktól tartanak, a globális fölmelegedés miatt. Egyrészt, mert az emberiség egyszer kiszáll a fosszilis fűtőanyagokból, ez az ipar komoly válságával járna. Másrészt, a viharok, áradások és tüzek óriási új költségeket okoznak. A nagy biztosítók meginoghatnak. A jegybankok a jövőben, meglehet, nagy időjárás-katasztrófáknál stabilizálólag kell, hogy beavatkozzanak. Ezért javasolják ma egyes közgazdászok, hogy a központi bankok maguk, megelőzésképp, fektessenek be a gazdaság klímabarát szektoraiba és ezt stabilitáspolitikaként értsék. Amúgy is már vásárolnak állami és vállalati kölcsönkötvényeket, mint biztosítékokat. Ezeket csupán át kellene rendezniük.

Előnyei

A központi bankok a jövőbeni klímaváltozás okozta stabilitáskockázatokat kivédhetik.

Hátrányai

Valójában a központi bankok mandátuma a lehető legszűkebb kell, hogy legyen. Ha a klímát is meg kell, hogy védjék, tegyék ezt legalább igazoltan, mint pl. a pénzrendszer stabilizálásához szükséges költségkímélő politikát, vagy mint inflációszabályozást, ha krach után az árak elszabadulnának.

Kooperációhatás

Közepes. A modell megvitatása időközben nemzetközileg is a központi bankok napirendjén van. Az EZB-vezér, Christine Lagarde, a klímavédelmet kiemelt célnak tartja. A Banque de France fölépített egy európai központi bank hálózatot, amely az ilyen koncepciók gyakorlatát koordinálja. Az USÁban, a Federal Reserve Bank és a szövetségi tagállamok központi bankjai között folyik az egyeztetés. Gyakorlati alkalmazásokra eddig Bangladesben, Indiában, Brazíliában és Kínában került sor.

7. GENERÁCIÓKAT ÖSSZEKÖTNI

A klímamegmentés céljából, a mai generációkat magas klímareleváns adókkal és más költségekkel kell megterhelni - úgy, hogy a jövő nemzedékei is profitálhassanak ebből. Helyes pénzpolitikai eszközökkel ezeknek a költségeknek egy része a jövő generációira is kiterjeszthető. Jól alakított, nagyon hosszú lejáratú zöld kötvényekkel ez a cél is elérhető. Más ágakban ezt az elvet már alkalmazzák. A New York-i vízellátás erre van fölépítve. Kötvényeket adtak el és a befolyt tőkét a hegyek tavainak gondozásában fektették. Amikor víz folyik be a háztartásokba, vízdíj esedékes.

Előnyei

Gazdaságilag bizonyított, hogy ebből úgy a mai, mint a jövő generációk is profitálhatnak.

Hátrányai

Hogy a terv bejön vagy bukik, az az ilyen kötvényekbe vetett bizalomtól függ. Miközben fontos az állami eladósodás ellenőrzés alatti tartása.

Kooperációhatás

Jó. Az ilyen sikeres pénzelés más országoknak is példát mutathat. Hosszúlejáratú zöld kötvények nemzetközileg is adhatók-vehetők.

8. PORTFÓLIÓ-MENEDZSER

A gazdaság ma annyira behálózott, hogy egy szektor hozamai és tőzsdeárai más szektorokkal szorosan össze vannak kötve. Különösen a földolgozóipar tözsdeértékei kötöttek erősen a fosszilis energiagazdaság fejlődéséhez, ez maga pedig erősen olajár-függő. Ha az olajmultik gyakrabban nyernek, veszít az ipar maradék része. Ez a portfólió-menedzser és a Hedgefonds problémája, amely az általa kezelt befektetések összkockázatát akarja csökkenteni. Itt segíthet a klímavédelem. A megújuló energia alapon történő gazdasági aktivitások ezektől a függőségektől megszabadítanak. Ezen ágazat értékpapír-fejlődése a fosszilis energiagazdaságtól jobban el van választva és néha még ellentétes folyamatú is. (Ha a megújulók alól kiveszed a nehézipart, semmi sem marad belőlük. Egyetlen út: a fosszilisek meghosszabbítása a létfontosságúakra való fölhasználással!RS20III17). Ezért játszhatnak a zöld kötvények a portfólióknál nagyobb szerepet és ott egy kiegyensúlyozott, vegyes (Mix) célt érhetnek el. Ezen fölismerés alapján, a München-i egyetemen, még egy ilyen saját kísérleti alapot is fölépítettek.

Előnyei

A piacoknak igen kényelmes megoldás.

Hátrányai

Eddig a zöld kölcsönkötvények inkább kevés hozamot hoztak. Ez portfólió-bevetésüket inkább korlátozza.

Kiterjedési potenciál

Minél több ilyen eszköz kerül bevetésre, annál jobban nő az ezek iránti kereslet, annál likvidebb lesz a piac.

9. ZÖLD VAGYONADÓ

A vagyonadó emelése most sok országban van napirenden, aktuálisan az US-előválasztásoknál. Sok közgazdász a rapid tőkefölhalmozás és nagy örökségek idejében elengedhetetlennek tartja, hogy a szociális kiegyenlítés tovább folyjon. Itt egy klímaelem lenne beépíthető: Klímakárosító vagyonokra és örökségekre (olajfúrók, nagy CO2-kibocsájtású gyárak, rossz energiafölhasználású épületek) zöld adó vetendő ki. Megfordítva, megújuló energiák szolgáltatása és használata kaphasson adókedvezményeket.

Előnyei

Akinek nagy a vagyona, az a jövőben választhat: Vagy nagyobb adót fizet, vagy vagyontárgyait klímabaráttá építi át.

Hátrányai

Adóelkerülési stratégiákkal kell számolni.

Kooperációhatás

Rossz. Nemzetközi tőke-tologatással bizonyos vagyonok kivonhatók az ilyen adók alól. Egy magasabb vagyonadó tehát nemzetközi adókooperációt föltételez, az adóparadicsomok elleni harc erősítését. Ezen a téren a siker eddig igen csekély.

DIE ZEIT, 2020. március 5.