Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

Kósza Alajos Országos Pech és Balek Szövetség (OpeBaSzö)

2021. február 22. 08:53 - RózsaSá

Kósza Alajos Országos Pech és Balek Szövetség (OpeBaSzö)

-Szövetségünket hosszú szendergéséből váratlan vendég ébresztette föl. Szerényen Kósza Alajos néven mutatkozott be, de mi rögtön tudtuk, hogy az ország legnagyobb tehetségéről van szó és nyomban fölajánlottuk neki az elnöki posztot. Azt mondta, elfogadja, ha hozományként neki adjuk a Feri hegyi repülőteret és a kilenclyukú híd kilenc lyukát. Eldicsekedett, hogy karácsonyra megkapja ajándékba a Karácsony szigeteket, ami csupa igazgyöngyből áll.

-A miniszterelnök bejelentette, hogy az egész országot egy éjszaka beoltatja. Csak lefekszünk, egyet alszunk és reggelre már be is vagyunk oltva.

-Aki be van oltva, nyakörvet kap és kijárási tilalom idején is kijárhat.

-Kiküldte fürkészőit és portyázóit. Azok sajnos, az új mutánson kívül, mást nem hoztak haza.

-Senki sem hagyunk az út szélén, mondta. Visszük magunkkal a szakadék felé.

-Ő is megválaszolja a NER kérdéseit. De mi lesz, ha ellentmond magának?

-Szenzációs kedvezményt adott: a 25 évesek után a 7 éveseknek sem kell adózniuk!

-Menekültként vécét pucolt, most a Honvéd sztárfocistája. Szegény miniszterelnök! Vajon eddig hány focitehetséget zavart vissza?

-Nagyon sajnálja, hogy becsukott a Klubrádió, mert nem bírták tovább a koránkelést. Pedig ő is korán kel, minden pénteken!

-Túl sok volt a herce-hurca a Klubrádióval, ragtapasszal kellett volna beragasztani a szájukat, mint azt az ukrán óvonő tette a hangoskodó gyerekekkel.

-Vagonokat szállítunk Kairóba. 2015 decemberi (OPE)hír: Egyiptomnak 15 magyar motorvonatra adunk 1 mrd eurót abból, amit Putyintól kaptunk a Paks II-re, ebből Egyiptom vesz magának 15 középtávú rakétát Irántól, Irán viszont 1000 uráncentrifugát Putyintól – és ezzel benne volnánk az egészséges gazdasági körfolyamatban, továbbá, Teller Ede nyomán, mi is, lehetőségeinkhez képest, hozzá járulunk a világ pokolra küldéséhez.

-Nagymamának öltöztek, hogy megkaphassák az oltást. Erre a kérdésre buktak le: Nagymama, neked miért olyan nagy a szád és mért van kirúzsozva?

-Mikor kipróbáltam az oltás-kalkulátort, meglepetésemre ezt hozta ki: MAGÁNAK MÁR ÚGYIS MINDEGY. PRÓBÁLKOZZON A SÍRHELY-KALKULÁTORRAL!

-A CÖF hadat üzent Biden-nek. A CÖF-titkár: -Főnök, baj van. Hová tesszük majd ezt a rengeteg amerikai hullát?

-Fegyőr, az ifjú Orbán, szépen halad a trón felé. Orbán örökbe fogadja és megoldódik az utódlás kérdése.

-Egy férfi azzal fenyegetett, hogy fölrobbant egy plazát, ha nem hoznak neki egy meztelen nőt és 30 ezer forintot. A bombariadóban 32 rendőr, 14 rendőrautó, továbbá a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai vettek részt. Pedig jobban jártak volna, ha adnak neki egy meztelen nőt és 30 ezer forintot.

-Jótékonysági vadászatot rendeztek Káposztásnyéken. Kilőttek hét nyulat és három kóbor macskát - hogy ne szenvedjenek többet. Ezeket kitömve a Jótékonysági Vadászkiállításon állítják ki.

-Bíró úr, hogy hívják a kutyáját? -Nincs is kutyám. -Szörnyű, vak és nincs kutyája!

-Az egyház közölte, hogy a Balázs-áldás két méterről is érvényes.

-Miután beoltottak kínai vakcinával, kínaiul kezdtem el beszélni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8316435110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása