Ökobetyár

High tech vagy low tech? | öko-retro-bio-grín

JUGOSZLÁV SAMOUPRAVLJANJE – A gyár a munkásoké – SPIEGEL Hamburg/RózsaS

2021. augusztus 31. 13:40 - RózsaSá

JUGOSZLÁV SAMOUPRAVLJANJE – A gyár a munkásoké – SPIEGEL Hamburg/RózsaS

Marko Weinrich (MW) cégét teljesen át akarja engedni az alkalmazottainak. Egyre több az ilyen modell. De vajon kinek használ valójában?

A programozó a göttingeni Sycor-nál volt igazgató. „Én voltam a király. Ha jól ment, újakat vettem föl, ha rosszul ment, kirugdostam akármennyit. Egy szoftver-es akkoriban 2000 márkát is kaszált naponta.”

Aztán egyszer egy (nem)-elégedettségi kérdőív került az asztalára, 5-ös bukójeggyel: a munkalégkör mísz, mindenütt kosz, a munkatársak nyomottak.

A Sycor tulajdonosa, a milliárdos Georg Näder, protéziseken gazdagodott meg, hírhedt pörei voltak. 2016-ban meg akart szabadulni a cégtől. MW társaival meg akarták venni – jól összekaptak. A végén MW-nek mennie kellett, de magával vitt 200 embert és megalapította az Arineo-t (Artificial intelligence, employee owned). Az alapító okiratba beleírta, 5 éven belül a cég 50%-a, 10 év alatt pedig 100%-ban a 300 dolgozóké kell, hogy legyen.

Ez most a jövő kapitalizmusa, vagy már a szocializmus?

Nem ő az egyedüli: dolgozó-részvények, csendes tulajdontársak, jogkedvezmények – egész sor hasonló modell indult a német gazdaságban. Start-up-ok csábítgatnak induláskor „virtuális részvényekkel”, magas prémiumokkal - ha a céget bevezetik a tözsdére.

Az ún. „felelősség-tulajdon” formánál a cégtulajdonosok önmagukat fosztják meg a hatalomtól. MW nem szamaritánusi okokból vágott ebbe bele, hanem mert saját bőrén érezte, milyen, mikor keccsöl, de semmi beleszólása nem lehet a cég ügyeibe.

Az Arineo onlineshop-okat és vállalati platformokat szerkeszt olyan kuncsaftoknak, mint a Deichmann vagy a méddiakonszern ProSiebenSat.1. A Sycor, pár száz méterrel odébb, webáruházakat üzemeltet, üzletfelük az AstraZeneca.

Rüdiger Krumes (RK), Sycor: MW ellenségképeket épített, profitábilis joint venture-t hiúsított meg és átcsábított egy sereg munkatársat - egy álomért.

MW: Nincsenek szabadalmaink, sem gyáraink, sem autóflottánk. Egyetlen tőkénk az elégedett, motivált csapatunk.

RK: Az Arineo nem valódi »employee owned«-cég. Ekkora vállalatot nem vezethetnek az alkalmazottak.

Sycor-Näder perli az Arion-t; üzletkárosítás, üzemi titkok, munkatárs-elorzás miatt - perérték 40 M euró. Első menetben egy osztrák bíróság javára döntött. MW: A munkatárs-átvándorlás nem egy sötét fondorlat része, hanem annak a jele, hogy ma már nem lehet az alkalmazottak feje fölött dönteni.

Igaza lehet? Mindenesetre a korszellem erre mutat. Heinrich Beyer (Bundesverband Mitarbeiterbeteiligung): „Pár év múlva a részvételi trend nagyon erős lesz, bár egyelőre csak 2500-3000 ilyen német vállalat működik.” A jövőben ezt a modellt senki sem ignorálhatja, legalább egy ajánlatot kell tennie. Michael Wolff,(Professor für Management und Controlling an der Universität Göttingen) több száz ilyen céget vizsgált meg. Főleg előnyöket talált. „A dolgozók produktívabbak és a jó munkaerők hosszabb ideig maradnak, ha nem is kapnak több pénzt.” Sokkal fontosabb a „pszichológiai tulajdon”. Aki részvényt vesz a munkaadójánál, lekötelezi magát és érdekelt a cég jövőjében. Hiszen az övé is. A munkatársak talán kissé kritikusabbak lesznek, de éberebbek is - rögtön jelzik, ha valami nem jól megy. Aki látja, hogy a vagyona apad, jobban odafigyel.

MW a vállalatát egy Bundesliga klubhoz hasonlítja. Olyan egyesület, amelybe kizárólag aktív dolgozók léphetnek be és amelyik biztos helyet kap a felügyelő bizottságban. A modell a saját hitelességébe való befektetés. A hatalmi viszonyok megfordultak, egy tulajdonos sem viselkedhetik diktátorként. A tulajdonos szerepét egyszerűen törölni kell. „A mi cégünk sosem lehet spekuláció tárgya.”

Így is meg lehet előzni a cégeladás traumáját.

SPIEGEL, 28. 8. 2021

Geschenk vom Chef

KOMMENT

Kölnben, az önigazgatásos Bioladen „Was die Bäume sagen” 10 év után, beadta a kulcsot, ahogy az Ökobank is, Frankfurt-ban.

Novi Sad-on volt alkalmam találkozni a jugoszláv samoupravljanje-val. Egyrész élvezetes volt az Ifjúsági Tribünön szavazati joggal rendelkezni, másrészt furcsállottam, hogy a kémiai tanszéken a takarítónők beleszólhattak a kutatásba.

Gastarbeiter-ek százezrei keltek útra, a legjobb munkaerők.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://okobetyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8116675742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása