AZ ÚJSÁGÍRÓK MANIPULÁTOROK? - H. Welzer, R.D. Precht – ZEIT/RózsaS

Harald Welzer és Richard David Precht szerint igen. A vélemény sokfélesége korlátozott, a médiumok morális rigorizmust gyakorolnak, a szerkesztők a kollégák dicséretére vadásznak.

DIE ZEIT: Önök írtak egy könyvet, A negyedik hatalom címmel és ezzel nehéz helyzetbe hoznak minket. Rettentő szigorúan kell most Önöket interjúvolnunk, ha az újságírásban pótolnunk kell azt, ami Önök szerint hiányzik. Vagy ekkor a szemünkre vetik, hogy nem szívleljük meg kritikájukat?

H. Welzer: Érdekes move! De megnyugtatjuk Önöket, könyvünk nem harci kiáltvány. Csak ajánlatot teszünk az újságírás, a vezető médiumok és az egész üzem reflexiójára. Csak keményen kérdezzenek!

R.D. Precht: Ha a vezető médiumokról írunk egy könyvet, világos, hogy nem minden újságírót és médiumot egyaránt akarjuk kritizálni – csak bizonyos trendeket.

Z: Mindenek előtt azt kifogásolják, hogy a médiumok gyakran egyöntetű véleményen vannak.

W: Minket az extrém személyesedett híradás érdekel, valamint a növekvő izgalomkultúra és a nagy nézetazonosság. Ezen trendek magyarázata a növekvő morális rigorizmus és a „direktmédiumok”, a közösségi oldalak hatása, lásd twitter. Ez bizonyítható a menekültválság, a járvány és az Ukrajna-háború területén is.

Z: Ám Önök ismertségüket is a tömegmédiumokban való föllépéseiknek köszönhetik. Azokat bírálják, akik naggyá tették Önöket?

W: Ismerjük a mechanizmusokat, részben profitálunk belőlük, de ez nem jelenti, hogy ezek mind föltétlen jók.

Z: Az Ukrajna-háborúban álláspontjuk nem épp a mainstream-mel egyezett. Ön Welzer úr, aláírta a fegyverszállítás elleni levelet. Ön, Precht úr, talkshow-okban többször helytelenítette a fegyverszállításokat. Könyvüket a csalódás inspirálta, mivel a médiumok keményen reagáltak Önökre?

W: Csalódásnak nem nevezném. De meglepett a dekontextualizálás mértéke.

Z: Ez mit jelent?

P: Ez könyvünk témája. A trend, valaki fölött pálcát törni, de nem igazolni, mennyire foglalkoztunk egy személlyel vagy, hogy egy dologhoz mennyire értünk. Mondatokat ragadnak ki a kontextusból és fölháborodás, izgalom, hév tárgyává teszik. Nem kérdezik: mi lehet a tisztességes motívum, amiért valaki valamit mond. Mi a további összefüggés, mi a gondolati háttere egy megnyilvánulásnak?

Z: Egyáltalán mérhető a vélt médium-egyhangúság?

W: Kommunikációkutatók ezt teszik folyamatosan. A menekült- és a kovidkrízis idején figyelték a vezető médiumokat és megállapították, hogy hosszú időn át nagyon hasonlóan vélekedtek. Az Ukrajna-háborúra nincsenek tanulmányok, de nyilvánvaló, hogy a fő álláspont a nehéz fegyverek szállítása. A kancellárt és a kormányt erősebb aktivitásra ösztökélik, holott a németek véleménye igen megosztott.

P: Az oka az, amit mi kurzor-újságírásnak nevezünk: mindig a helyes oldalon lenni, amely a kollégák és a közösségi hálóművek jó pontjait hozzák. Mindig a helyes morális pozíciót fölvenni, igen hajlékony alapelvekkel. Ismerjük kollégáinkat, gondolkodásukat, áhítjuk dicséretüket és eszerint járunk el. Úgy érezzük, ők saját közönségünk. Elfelejtjük, hogy kint a publikum igencsak sokrétűbb.

Z: Talán a médiumok eleinte hasonlóan tudósítanak, de később differenciálódnak. Így volt a menekültválságkor, a kovid idején, de mára extrém eltérő híradás olvasható az Ukrajna-háborúról is.

W: Ezzel még egyet is értenék. Ezekre a történetekre először nincs forgatókönyv. Kézenfekvő, hogy kezdetben egyesek a többiek után mennek. Ám épp a menekülteknél igen sokáig tartott, míg megtörtént a differenciálódás. Az Ukrajna-háborúnál ez máig nem következett be igazán.

Z: Úgy véli? Az első nyílt levél a fegyverszállítások ellen nagy vitát keltett, egy másodikat, amit Önök is aláírtak, a ZEIT is lehozott. Állandó tiltakozókat lehet olvasni, közöttük Wolfgang Merkel, Juli Zeh, Gregor Gysi, Michael Kretschmer, Svenja Flaßpöhler.

P: Ahogy ezt fölsorolja, soknak tűnik. Ám mi fél évről beszélünk. Ne csak a vendégszerzőket nézzék, fontosabb, hogyan írnak a házon belüli szerkesztők, a külföld-tudósítók, a rovatvezetők. Hányan hoztak be már közülük más perspektívát? A legfrappánsabb példa a talk-show-k résztvevői. Többségük a fegyverszállítások mellett van. Egyetlen olyanról tudok, ahol egyensúly volt. Ha egy fegyverszállítás-ellenzőt meghívnak, ott van vele szemben 3-4.

Z: Bocsánat, de ezt lehet így számolni? Ha Lars Klingbeil vagy Kevin Kühnert a meghívott, ők a mérlegelés mellett állnak és nem radikális igenlők.

P: Pedig alapvetően azok. Csak a részleteket vitatják: milyen és mennyi fegyvert szabad szállítani, gyöngül-e ezáltal a Bundeswehr, stb.

Z: És ha a külpolitikát jól ismerő újságírók okkal hasonló véleményre jutnak? Eddig nem ismert olyan konstruktív terv, amivel rá lehetne bírni Oroszországot a háború befejezésére.

P: Ezt kérdezte Markus Lanz is. Ám azt nem kérdezik, ki hiszi komolyan, hogy Ukrajna ezt a háborút megnyerheti? Az oroszok még szörnyűbb fegyvereket is bevethetnek. Senki sem lát világos megoldást.

W: Csak az eltérőektől követelik meg az indoklást, a médium mainstream-képviselőitől nem – ez végzetes. Az eltérőket mellőzik. Miért? Mert a publicisztikai többség egy olyan esemény kezdetén, mint ez a háború, amelyre nincs forgatókönyv, valamiben megegyezett és akik mást mondanak, azok csak zavarnak.

P: Olyan időkben élünk, amikor a morált föl- és elhasználják. Ez a világ nézetetikailag elszabadult. Mindenki mindenhez azonnal egy erkölcsi hozzáállást kreál és úgy véli, ezt ki kell kürtölnie, pl. a twitteren. Pedig a nagy válságok idején fontos a kételkedés. Csak ez teljesen elképzelhetetlen, botrányosnak tartják és kizárják. A megvetés hevessége sokakat hallgatásra késztet. Már csak az a fontos, mi a többségi anstand. A politikusok munkája ilyen légkörben szinte ellehetetlenül.

Z: Önök általában kifogásolják, hogy a híradások túl gyakran csak a politikusokról szólnak.

W: A menekültválság szövegeiben az aktorok 2/3-a csúcspolitikus volt. Futottak még rendőrök, civilek és maguk a menekültek. Ez durva. A politikai újságírás nem szólhat csak a politikáról.

P: Én ezt yellow-press-nézetnek nevezem. Újságírók belső tanácskozásokról twitternek, célzott dolgokat játszanak át nekik, így ők a politika eszközeivé válnak. Egy extrém személyesítés kiszolgálóivá válnak. Ez a politikuspolitika-zsurnalizmus. Rossz irány.

ZEIT, 22. 9. 2022

Sind Journalisten Manipulateure?