GLOBALIZÁCIÓ: A VÉG KEZDETE? - M. Schularick – SPIEGEL/RózsaS
Moritz Schularick (47) közgazdász professzor Bonn-ban, a pénzügyi válságok szakértője.
A gl. halálát már többször elkiabálták: 9/11, 2008 vagy a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény meghiúsulása után.
Most Kristalina Georgieva, IWF-főnök látja a deglobalizációt és a világkereskedelem töredezését, ahogy Larry Fink, a Blackrock, a világ legnagyobb vagyonkezelő CEO-ja is. Nő a külföldtől való kiszámíthatatlan függőség és a válságérzékenység. Mért segítjük a nem-baráti országok, a holnap riválisáinak erősödését? A munkamegosztásos gl. két ismérve a hatékonyság és az interdepencia. A befektetés és a termelés oda megy, ahol a legnagyobb hozam kecsegtet. Így lesz a világkereskedelem ágasbogas, komplex, több növekedéssel és jóléttel. Ám nő a kölcsönös függőség is és csökken az ellenőrizhetőség. A német autóipar a Taiwan-i chip-ekre van rászorulva, az US-gyógyszeripar a német szabadalmakra, a franciák az UK-ból hozzák be a repülőgépszárnyakat. Eddig ezt kevesen bírálták, inkább előnyösnek találták nemcsak a hatékonyság, hanem számos kedvező mellékhatása miatt is. Az összeszövődés a világot politikailag biztonságosabbá, békésebbé és stabilabbá teszi. John Stuart Mill 1848-ban úgy vélte, minél nagyobb az összefonódás, annál erősebb a háborúellenes természetes ellenzék. Montesquieu, a hatalmi ágak megosztásának megfogalmazója, a szelíd kereskedelem béketeremtő erejéről beszélt (»doux commerce«). Kant az „Örök béke” tanulmányában a világkereskedelem közösségépítő erejét említi.
Ám mit hoz ma a globalizáció? Hatékonyság ígéretét beváltotta. 1981-ben a világ lakosainak 44%-a élt napi 2 $-ból, 2019-ben már csak 8%. A szegények jövedelme 75%-kal nőtt. Tehát a gl. a legszegényebbeken is segített. Nyilván sok ország maradt, ahol az egyenlőtlenség csak nőtt és nem részesültek a gl. előnyeiből. Talán más politika sikeresebb lett volna és a klíma is jobb védelmet kapott volna. A globalizáció másik ígéretét azonban nem tartotta be: már az orosz háború előtt a világbéke inkább távolodott.
15 éve Niall Ferguson dobta be a »Chimerica« fogalmat, utalva ezzel a takarékos kínaiakra és az US-fogyasztókra. Már 2000-ben kételkedtünk a két nagyhatalom gazdasági szövetségében. És tényleg: hidegháború tört ki.
Másik kedvezőtlen folyamat a demokráciák fogyatkozása. Freedom House: 16 év alatt a demokráciákban élők aránya 20%-ra esett vissza és ott is erősödik a populizmus. Teljesen ez nem varrható a gl. nyakába. Ám máig is visszhangzik a brexitesek csatakiáltása: »Take Back Control«, ahogy az »America First« és a »La France Insoumise«. A kormányok kezéből kicsúszik a nemzeti politika. (Nem nálunk! RS). Szaporodnak a populisták. Ők a nemzeti és protekciós lózungjaikkal akkor is sikeresek, ha ez, mint a brexitnél, jólét-veszteséghez vezet. Tehát a gazdasági interdepencia sem bent, sem kint politikailag nem stabilizál úgy, ahogy azt Kant és co. elképzelte. Konfliktust és sebezhetőséget is hozhat. Az új gazdaságpolitika tehát akkor jó, ha annyi hatékonyságot és munkamegosztást hoz, amennyi lehetséges és annyi függőséget, amennyi szükséges. A kormányok készek a gl. munkamegosztását visszafogni, ha a szabad piaci erők veszélyes függőségekhez vezetnek, vagy már vezettek is, lásd Kína. A kölcsönös függőség költségeket okoz, annál többet, minél nagyobb az összefonódás. A több nem föltétlen jobb is.
Az elmúlt hónapok nemcsak azt mutatták meg, hogy ilyen költségek jöhetnek, hanem, hogy a kereskedők egyáltalán nem számoltak velük. Így az orosz olcsó gázra való kalkulálás egész német ipari ágazatokat tett függővé egy veszélyes országtól. Ennek árát az egész állam nyögte, eleinte a külpolitika beszűkülésével, később az LNG-re való átállással és a kollektív takarékossággal. (1994-ben adtuk ki Kölnben az Energiemenü-t, a kutya sem figyelt rá. RS). Hasonló volt 2008-ban a bankok hazardírozása, mely válságba döntötte a világot. A cechet a társadalom fizette. A nyereséget privatizálni, a költségeket szocializálni – ez volt a vállalatok kedvenc játéka. 2008 után elvették tőlük. Ma az ipari vállalkozások - magasabb forgalom és olcsóbb nyersanyag végett – nem demokratikus piacokra merészkednek. A politika vissza kell, hogy fogja őket. A biztonságpolitika és a külgazdaságpolitika határai elmosódnak. A régi BRD biztonságpolitikáját javarészt az USÁ-ba szervezte ki, míg maga kereskedett. Akkor az üzemgazdasági érdekek az ország érdekeinek számítottak. A hidegháború után örömmel szállt be a globalizálásba, különválasztva a külgazdaság politikát a biztonságpolitikától. Emiatt máig is hiányzik egy új világgazdaság-politikához az intellektuális infrastruktúra. Ilyen gazdasági témákkal csak néhány egyetem foglalkozik.
Belátható ideig a zavaros geogazdasági vizeken csak pragmatikus navigálás lesz. El kell kerülni a protekcionalizmusba való visszaesést, anélkül, hogy a fontos geopolitikai célok egyes ágazatok profitmohóságának esnének áldozatul. A lobbypiac erős játékosai ellenállnak, ahogy ezt a gázvita is mutatta.
Németországnak szüksége van egy reziliens és cselekvőképes Európára, mert az USA globalizációs vezető szerepéből kieshet. Párhuzam látszik a húszas évekkel, amikor az első globalizáció azért hiúsult meg, mert az USA nem gyakorolta vezető szerepét. Németország jóléte attól függ, a globalizáció új fázisában Európa átveszi-e a vezető szerepet és megvédi-e a nyílt világgazdaságot?
SPIEGEL, 7 . 1. 2023
Verzahnter ist nicht mehr unbedingt besser
