ÖKOLÓGIAI RÖPIRATOK
SALZ Berlin/Bremen/Hamm
NEM JAVÍTANI – ELDOBNI (ÖF 11)
–Hogyan gondoskodik a kapitalizmus az állandó keresletről-
Ökoszocialista Röpiratok 32,31,30,21,19,16,11bildungsgemeinschaft-salz.de 32: Klímaváltozás Közel-Keleten és Észak-Afrikában 31: Az ökoszocialista program öt tézise 30: Nico Paech növekedéskrtitikája 21: Kapitalista egyutas-termelés vagy ökoszocialista körkörös gazdaság? 19: Mértéktelen nyersanyagfogyasztás 17: TTIP, TISA, Ceta és WTO – neoliberális szabadkereskedelmi egyezmények 16: A globális ökoválság elemei és okai 11: Nem javítani – eldobni (okobetyar.blog.hu, bildungsgemeinschaft SALZ)
Ma a kapitalista világban azt látjuk, hogy egyre több árut termelnek és némely fémek már hiányanyagnak számítanak. Egyidőben ezzel egyre több terméket egyre gyorsabban dobunk a szemétre. 2012-ben pl. 41,5 millió tonna elektro-hulladék keletkezett, ez 2016-ra 93,5 millióra, kétszeresére emelkedett. Ennek egyik oka, hogy a termékek élettartama egyre rövidül. Ezt obszolenciának is nevezik. Ez a termék-élettartam tudatos és tervezett megkurtítása a kapitalista gyártók által. Az obszolencia nyilván a kapitalizmus a piacok telítődésére alkalmazott ellenstratégiája. Ha már minden háztartásban van egy tévé és egy hűtőszekrény, a vállalatok csak akkor tehetnek profitra szert, ha ráveszik a fogyasztókat arra, hogy régi termékeiket dobják ki és újakat vegyenek. Ez legjobban úgy megy, ha az új áruk lehetőleg mindjárt a garancia lejártával egyre rosszabbul működnek, ill. egyből elromlanak. Ezt funkcionális obszolenciának is nevezik, mivel egy funkció elvesztéséről van szó.
A villanyégő-trükk 1924-ben
Obszolenciát először 1924-ben mutattak ki. Akkor a világ nagy izzógyártói egy „Phöbus” nevű kartellbe tömörültek, melynek első dolga volt, a villanyégők átlagos élettartamának csökkentése. A Phöbus-alapítás évében ez még 2500 óra volt, 1926-ban ezt 1500 órára csökkentették. 1940-ben a kartell ismét akcióba lépett és az égők élettartamát 1000 órára redukálta. Habár a kartellt ezután leleplezték, a csökkentett élettartam megmaradt. Csak az NDK-ban volt szabad a villanyégőknek 2500 óráig kitartani – míg nem jött az újraegyesítés. Míg 1924 ez az élettartam-csökkentés egyes esetnek számított, ma, a telített piacok idejében, az obszolencia úgy terjed, mint a járvány. Az internet tele olyan panaszokkal, melyek az elektrokészülékek korai elromlásáról szólnak. Az internet-oldal „MURKS - NEIN, DANKE”, amely az obszolencia fölfedésére szakosodott, alapítása után egy évvel már egy millió látogatót számlált. Ám a bepanaszolt vállalatok szószólói minden mesterséges élettartam-csökkentést tagadnak. Hogyan lehet egyes obszolenciát bizonyítani? Hol fordulnak elő?
Eldobható mosógépek
Vessünk egy pillantást a mosógépekre. Míg korábban egy Miele-mosógépnek élettartama 20 év volt, ma a szervízcégek szerint a mosógépek gyakran már 7 év után totálkárosak lesznek, ill. már 3 év után komoly hibák lépnek föl. Egy példa: a mosógépek dobja egy üstben forog, melyet ma egyre inkább műanyagból készítenek. Az érzékeny pont, az üst fölfüggesztése, gyakran olyan gyönge, hogy a sokszoros rezgő megterheléstől idő előtt kiszakad – a mosógép mehet a szemétre. (Lásd: Szelíd energia füzetek: Mosógépek).
Tévé-készülékek korai halála
A gyártók ravasz módon ma már úgy építik a tévéket, hogy azok éppen, hogy csak a garanciaidőt túléljék. Hosszú élettartam elérése nem látható cél. A korai meghibásodáshoz különösen az elektrolit kondenzátorok (elko) vezetnek. A magas hőfok miatt már 3 év múltán kezdenek kiesni. A piacon kaphatók ugyan strapabíróbb kondenzátorok, de ezek 20 centtel többe kerülnek. Egy tévé 200 elko-jánál ez 40 euro többletköltséget jelentene. A továbbiakban, ha egy ilyen készülék elromlik, ma már nem javítják meg. Többek között azért nem, mert bizonyos elektronikus pótalkatrészek csak a nagykereskedők számára hozzáférhetők. Kisebb javítóüzemek itt hoppon maradnak. Tehát: a tévé a szemétre kerül.
DVD-lejátszó gyorsan elromlik
A kapitalista obszolencia-stratégia a DVD-rekordereket sem kíméli. Ezek is gyakran, 2 garanciális év után megadják magukat. Gyönge pontjuk: a beépített DVD-író. Az internet fogyasztó-fórumozóknál a hiba közismert: a DVD-író mechanikája annyira gyöngén van megépítve, hogy idő előtt elromlik. Ez nem egy szükségszerű jelenség. Vannak olyan DVD-írók – számítógépekben – melyek 10 évig is bírják. Bár egyes márkás termékeknél. pl. a Panasonic-nál javítást vállalnak, de ennek ára 250 euró – ettől egy új készülék csak egy kicsivel drágább. Itt egy új probléma kerül fölszínre. Sok neves szórakoztató elektronikai készülék gyártó javító szervizét csupán legitimációs okokból tartja fönt. A pótalkatrészek és a javítás költségei olyan magasak, hogy egy javítás már nem éri meg. Különösképpen akkor, ha az ügyfél már sejti, hogy a készülék további alkatrészei fognak meghibásodni.
Beforrasztott akkumulátorok
Térjünk rá az obszolencia-stratégia egyik különlegesen botrányos esetére: föltölthető akkuk az elektromos fogkefékben, borotvákban, MP3-as lejátszókban. A trükk abból áll, hogy az akkukat a vázhoz forrasztják, ami egy átlagos fogyasztó számára lehetetlenné teszi, hogy az elemet kicserélje, ha az leszolgálta idejét. Ekkor a készülék – bár semmi baja – máris a szemétre kerül. A sokszor dicsért Apple-konszern itt is megmutatta jó üzleti érzékét. Csak miután a vásárlók a beforrasztott akkuk miatt az USÁ-ban panaszkodni kezdtek, a vállalat egyes készülékeknél lehetővé tette az elemcserét – de nem sajátkezűleg az ügyfél számára! A készüléket be kellett küldeni, hogy az Apple egy üzeme a cserét elvégezze. Ennek ára pedig olyan magas, hogy egy új termék vásárlása jobb megoldásnak számított.
Örökösen új verziók
Mindemellett a leírt funkcionális, készülék hibái miatti obszolencia mellett, egy másik, ún. technikai obszolencia is létezik, melyet a nagy konszernek egyre céltudatosabban vetnek be. Ennek mintapéldája a szoftver-piac. Itt már szinte megszokottá vált, hogy egyre gyorsabban, egymás után, mindig új programverziókat vezetnek be. Az ügyfél hiába ragaszkodna a régi verzióhoz, egyszer, a kompatibilitás miatt, meg kell, hogy vásárolja az új verziót. Az eljárás a szoftver-világban gyorsan követőkre talált. Így pl. egy digitális kamerát, mely 5 megapixel fölbontást ér el, leváltotta az új, 7 megapixeles kamera. És az új vékonyképernyős tévé nemcsak nagyobb fölbontású, de még vékonyabb is. A rá következő pedig már 3D-s. Így adnak állandó verzióváltással új indokokat a fogyasztóknak a vásárlásra.
Fölmosórongy-ruha
Az obszolencia-stratégia nemcsak a technikai készülékekre korlátozódik. A ruházatnál, mely már rég ki van téve egy divat-obszolenciának, azért panaszkodnak a használt ruha gyűjtők, hogy az utóbbi években a gyűjtőkonténerekben megszaporodnak a használhatatlan ruhák. Az ok: a ruhák, különösen a diszkontokban, szezonáruvá váltak, mert 3-4 mosás után a varrások fölfoszlanak és a színek kifakulnak. Ezután ezek már csak, mint fölmosórongy használhatók.
A javító üzemek kiszorulnak a piacról
Vessünk még egy pillantást a javításokra. Azt állapíthatjuk meg, hogy a gyártóknak az utóbbi 30 évben a javító üzemeket sikerült szinte teljesen kiszorítani a piacról. Az ok: sok műanyag, leforrasztott termékek, melyekhez nem lehet hozzáférni, drága pótalkatrészek. Ehhez jön a modern elektronika, a mikrovezérlővel futó programok. Sem a kapcsolási sémákat, sem a programkulcsokat nem teszik közzé – egy szinte átléphetetlen akadály a javítások előtt. Míg korábban a barkácsolók autóikat saját maguk javíthatták meg, ma ez egyre kevésbé lehetséges. Csak a szabadalommal rendelkező műhelyek rendelkeznek egyes hatáskörökhöz hozzáférési kódokkal, de ők is csak egész blokkokat cserélhetnek ki.
Egyre kevesebb újrahasznosítás
Nemcsak a javítás, de az újrahasznosítás is csődöt mond az új elektronikánál. Az építő elemek kívülről nem látszó fémkeverékekből állnak: ritka földfémek, arany, ón, réz, ólom, stb. (Egy telefonban a periódusos rendszer fele megtalálható. RS). Ezek a nyákokról csak veszélyes környezet- és ember-mérgezéssel oldhatók ki, Indiában és Afrikában. Az ENSZ egy 2011-es fölmérése szerint 60 fémből csak egyharmada került újrahasznosításra, 50%-ban. Ezeknek a fémeknek fele odavész a szemétben. Az obszolencia-stratégia óriási jelentőséggel bír a kapitalizmusban: a termelés a piac telítettsége ellenére magas szinten tartható. Az ilyen nyersanyag és energiatékozlás közvetlen elszenvedői a beszállító országok. Ott történik a legnagyobb környezet- és emberkárosítás. A globális ökoválság, a fölmelegedés, a környezetszennyezés és a nyersanyag-fogyás korában ennek az obszolencia-stratégiának nincsen semmiféle legitimációja.
Követelés: közzétenni a programkulcsokat!
Épp ideje, hogy a politikai baloldal olyan követeléseket fogalmazzon meg, melyek ennek az obszolencia-őrületnek véget vetnek. Különösen fontos a termék-élettartam meghosszabbításának törvény általi előírása és a jótállás nem-betartás esetén. Ehhez nézzük a hűtőszekrények példáját. Az NDK-ban volt egy rendelet, mely előírta, hogy ezek a készülékek 25 évig működjenek és ezt be is tartották. Mért nem követelhetünk ma, a technikai fejlődés nyomán, a hűtőkre 40 év élettartamot? Továbbá a digitális kamerákra és tévékre 20 évet, mosógépekre 30 évet, stb.? Ez mellett a termékeket úgy kell megépíteni, hogy azok javíthatók legyenek, szétszedhetők. A gyártó mellékeljen a készülékekhez javítási utasításokat, kapcsolási rajzokat és programkulcsokat is. Abban a korban, amikor az open-source-viták világszerte folynak, nem szabad visszariadni ilyen követelésektől sem. A termékek anyagai legyenek újrahasznosíthatók. Ezért csökkenteni kell bennük az anyagfajták sokaságát és lehetővé kell tenni a beépített anyagok szétválaszthatóságát. Hogy a javítási és újrahasznosítási folyamatok bejáródjanak, a termék-életciklusok hosszúéletűek kell, hogy legyenek. Ez a ma szokásos termékvariálások végét jelentené. A polgári erők egy ilyen programmal szembesülve, a Nyugat alkonyát vizionálják. Az obszolencia megszüntetése azonban egy jó élettel van összhangban – nem a környezetromboló kapitalizmussal. (A magánfogyasztás mellett működik a nagybani közfogyasztás is: a nevünkben rendelnek meg atomerőműveket, repülőket, óriási kutató berendezéseket. Ezek kiváló alkalmak pénzek ellopására is. És ha ez sem elég, jöhet a háború. LÁSD MÉG: OBSZ.NÉMET PÉLDÁK 1-6, okobetyar.blog.hu, RS18I9,)
A GLOBÁLIS ÖKOVÁLSÁG ELEMEI ÉS OKAI (ÖF 16)
-Ökoszocialista válaszok az ökokrízisre-
A Kaliforniai Egyetem neves kutatói 2014-ben közzé tették, hogy a Nyugat-Antarktisz nagy gleccserei föllazultak és megállíthatatlanul a tengerbe fognak csúszni. Ez által a tengerszint világszerte 1,2 méterrel fog megemelkedni.
Növekvő CO2-kibocsájtás a földi légkörbe
A gleccserek megolvadásának oka a klímagáz CO2 fölgyülemlése a légkörben és az ez általi globális fölmelegedés. Ez év eleji mérések mutatják (2015?) hogy a CO2 koncentráció a levegőben először lépte át a 400 ppm határt (1 részecske 1 millió levegő részecskére). Az évszázad végéig a CO2 nem haladhatja meg a 450 ppm-et, különben ez, a 2 *C átlaghőfok-emelkedést von maga után, amely a kutatók szerint a klímát végképp instabillá teszi és az 5*C-emelkedés következik. Az ipari korszak előtt a légkör CO2 tartalma még 280 ppm volt, ma féktelenül emelkedik. Míg 1970-től 2000-ig az éves CO2-kibocsájtás átlaga 1,3% volt, az évezred váltás után ez már 2,2%.
Féktelen forrás-fölélés
A magas üvegházgáz-kibocsátás csak egy része az óriási problémának, mely ma bolygónkat fenyegeti. Az ipari termékek összmennyisége magasabb, mint amennyit a bányászat, a szemét, a méreg és a természetrombolás miatt a véges bolygó elviselhet. Hogy ma mi folyik, ezt mutatják a számok. 1980-ban a globális ökorendszerekből 40 mrd tonna nyersanyagot vettek ki, ez 2010-re 60 mrd-ra emelkedett, tehát 50%-kal. Ha így folytatódik, 2030-ra 100 mrd tonna elvevés lesz. Ez két drámai következményt von maga után: az Amazonas, Indonézia és Közép-Afrika esőerdőit eddig még nem látott iramban pusztítják és leégetik, hogy a szójatermelésnek vagy olajpálmának területet nyerjenek, ill., hogy a talaj ásványkincseit kirabolhassák. (3 mrd ember fatüzelésre van rászorulva. RS18I10). A lánc másik végén fölgyülemlik a plasztikszemét, így a Csendes és az Atlanti óceánban is, bejut a táplálékláncba és azt mérgezi.
Kapitalista értékesítéskrízis és obszolencia
Ezen gyorsuló pusztítások oka bolygónkon végül is a féktelen és ellenőrizetlen termékkibocsátásra vezethető vissza. Ha ezt összefüggéseikben meg akarjuk érteni, a kapitalizmust kell megvizsgálnunk, mely súlyos értékesítésválságban van. A shareholder és a bankok kezeiben és számláikon óriási tőkemennyiségek gyűltek össze, melyeknek szinte kétségbeesetten keresnek befektetési lehetőségeket. Ezzel szemben állnak – főleg a fejlett ipari országokban – a telített piacok. A fogyasztóknak már van tévéjük, mobiltelefonjuk, háztartási készülékeik, autójuk, stb. A föladat új és új vásárlásra rávenni őket. A kapitalizmus csak így tudja azt a növekedést elérni, ami túléléséhez úgy kell, mint az élőlényeknek az oxigén. A piac telítettségére már a 20-as és 30-as évek gazdasági válságaikor találtak megoldást: obszolencia. A termékeket úgy építik meg, hogy már pár év múlva meghibásodjanak. Hogy az új vásárlására ösztönözzenek, a gyártók még az akkumulátorokat is beforrasztják a villanyborotvákba, fogkefékbe, mobiltelefonokba, hogy a használók ne cserélhessék ki. És az utóbbi években a kapitalizmusnak sikerült az ipari államokban a javító műhelyeket is javarészt kiiktatni.
Az idő előtti szemétre kényszerítés mellett a kapitalizmus egy másik obszolenciát is használ: az állandó divatváltoztatást. Ez nem csak a ruhákra érvényes, hanem az autókra, konzum-elektronikára vagy bútorokra is. Így pl. a kapható bútorok felülete egy időben mind csillogó volt. Ezek aztán pár év múlva kifakultak, így tulajdonosaik régimódinak érezték magukat és szükségét érezték, hogy bútoraikat újra cseréljék – az új érték-diktátumnak megfelelően. Az obszolencia a kapitalizmusban már annyira elterjedtté és megszokottá vált, hogy a „fogyasztó” már nem is képes más világot magának elképzelni. Ez a nyersanyagok, az energiák, a munkaidő óriási tékozlását jelentik. Másik oldalon pedig nőnek a szemétlerakók és a veszélyes hulladék maradékok.
Ökológiai hátizsák: a forráskirablás mértéke
Hogy a rombolás egész mértékét átfogják, a kutatók megalkották az ún. „ökológiai hátizsák” fogalmát. Ez azon források mennyisége, mely egy termék előállításakor, használatakor és ártalmatlanításakor fölhasználódik. Így minden termékhez, legyen az pl. alumínium, farmernadrág-anyag, vagy egy autó, fogyasztási faktorok rendelhetők. Vegyük az alumíniumot. Mai minőség-követelmény szerint 1 kg alu kinyeréséhez 11 kg bauxitot kell kibányászni. A bauxit szállítására, a gyártási hulladékok ártalmatlanítására további 40 kg anyag jut. Ezek szerint 1 kg nyersalumínium gyártásakor 51 kg anyaghulladék keletkezik, ill. egy 51 kg-os ökológiai hátizsák. Így tárható föl minden termék láthatatlan hátterének valóságos forrásfogyasztása. Egy 1,6 tonnás autó ökológiai hátizsákja 70 tonnát tesz ki. Ez azt jelenti, hogy valahol a 3. világban egész tájakat dúlnak föl, óriási anyaghegyeket halmoznak föl, hogy a kapitalista városokban futkározó autók számára nyersanyagokat biztosítsanak. (Csakhogy a fogyasztók sem a 3. világot, sem a fölmelegedést nem látják. Különben kilépnének a globalizációból.RS18I11). A csillogó, tiszta autó-karosszériák mögött nagy felületű elpusztított régiók állnak és milliók szenvedései, melyeket a lelkiismeretlen anyag-kibányászások okoznak.
Növekvő anyagéhség – mintha nem is lenne holnap
A fémek, ásványok és energiahordozók ilyen fogyasztása ma csak is a profitszerzés céljából történik. A ritka fémek tartalékolása a jövő generációi számára nem szempont. Valójában sok nyersanyag kifogyása már ma is látható. A becslésekhez jelentős az ún. statikus hozzáférhetőség. Ezt úgy kapjuk meg, ha a készleteket elosztjuk az éves kitermeléssel. A statikus hozzáférhetőség megadja, hogy egy anyag ismert készletei, konstans kitermelésnél, meddig tartanak ki. Míg a vasérc, bauxit és a titán készletei nem kritikusak, egyes más fontos fémek tartalékai már a végénél tartanak. Így ólom 22 évre, króm 24, ezüst 13, cink 17 és ón 20 évre elegendő. A réz, mangán, nikkel és wolfram készletei nagyobbak, de azok is kevesebb, mint 50 évig tartanak. A réz példája mutatja, milyen nehéz egy ilyen pontos becslés. Ma 490 millió tonna réz lehet a földben. Évi 15 M t kitermelésnél, a 40-es évek közepéig kitart. Ha azonban az elektroautó gyártása és más faktorok miatt a fogyasztás növekszik, rézhiány már korábban fölléphet. Bár a kutatások szerint vannak további réz-lelőhelyek, de ezek föltárása nehézkesebb és jóval drágább – nem beszélve a növekvő környezetkárokról. Ilyen rézforrások a mélytengeri mangánrögök, de ezeknek felszínre hozása az óceáni élet további pusztítását vonná maga után. Egy másik példa arra, hogyan lesz egy forrás a kapitalista profit-kapzsiság áldozata, a tengerek túlhalászása óriási, totál-automatikus halász-flottákkal. Már ma a világtengerek hal-állományának egyharmada az összeomlás szélén áll. 2025-ben már kétharmad eltűnése fenyeget. És ha nem történik fordulat, 2050-re az emberiség hal-ellátása a tengerből világszerte megszűnik.
Olajkitermelés-maximum és a nem-konvencionális olajok kora
A fosszilis energiahordozóknál is már teljes kifogyásuk látható. Becslések szerint a konvencionális olajtartalékok még 40 évig kitartanak. Ez a példa mutatja, hogy egy forrás már jóval teljes kimerülése előtt hiányhoz vezethet. Ez akkor lép föl, ha a kitermelés eléri a maximumát. Az olajnál peak oil-ról, olajcsúcsról beszélünk. Ez a pont a könnyen hozzáférhető olajnál már 2006-ban bekövetkezett. Hogy az olajkitermelés folytatódjék, és esetleg még emelhető is legyen, ma egyre inkább ún. nem-konvencionális olaj föltárását kezdik el: mélytengeri olaj, olajhomok, olajpala, fracking-olaj (hidraulikus repesztés). Ez az olaj drága és az eljárás következményei a környezetre katasztrofálisak. 2010-ben a Mexikói öbölben fölrobbant a BP olajfúró platformja, a „Deepwater Horizon”, 1500 m mélyben. A BP csak hónapok múltán volt képes a fúrólyukat tömíteni. Addig mintegy 780 millió liter nyersolaj szabadult ki és a mélytengeri világot, valamint a partvidék nagy részét megfertőzte. Ez volt a történelem legnagyobb olajkatasztrófája.
A kanadai Alberta olajhomok földolgozása egy teljesen más technológia, de kevésbé környezetkárosító. Az olajhomok – az erdők kiirtása után – felszíni fejtéssel kerül föltárásra. A benne található bitument sok vízzel és energiával kimossák. 2013-ban olajfertőzés történt, amikor több ezer barrel olaj ömlött ki. Az olaj bűzös pocsolyákat, kisebb tavakat és patakokat képez, melyek a folyókba ömlenek. A sok fúrások a fedőkőzetréteget átlyukasztgatják, így a talajvíz-vezető rétegekbe mérgek kerülnek és azokat tartósan megfertőzik.
Ökologikus körkörös gazdaság
A pusztítás, amit a kapitalista termelésmód okoz, időközben lokálisról globális méretekre ugrott. Sok polgári környezetvédőt ez megrettentette, de a rombolás valódi okát nem hajlandók tudomásul venni és leragadnak az egyes eseteknél. Radikális ökologisták és antikapitalisták azonban tartsanak ki az mellett, hogy a valódi ok a kapitalista termelési módban rejtezik. Rövid idő alatt túl sok árut hoznak forgalomba, túl sok nyersanyagot használnak föl, túl sok mérget produkálnak és túl sok tájat dúlnak föl. A növekedés propagálása helyett, amit a kapitalista politikusok határtalan vakságukban még mindig tesznek, a termék-kibocsátást a kapitalista metropoliszokban jelentősen csökkenteni kell.
Mit kell megváltoztatni? Leszögezhető, hogy a legtöbb ökológiai károk a termékek előállításánál és ártalmatlanításánál történnek. A használati idő többnyire nem kritikus. (Az energiafogyasztás igen! RS18I11). Ezért hosszú életű termékeket kell gyártani, melyek sokáig a használóknál maradnak. Ezeket úgy kell megszerkeszteni, hogy javíthatók legyenek. Ehhez javítási útmutatókat és a mikrovezérlőkhöz source-kódokat kell az interneten közzé tenni. A termékek elemei legyenek újrahasznosíthatók ill. recirkulálhatók. Az első esetben az építő csoportok és részek az eredeti termék vége után legyenek pótalkatrészként használhatók. A recycling ezzel szemben az anyagok közvetlen föloldása a termék lejárása után. Braungart és McDonough (1) sokat vitatott könyve erre a problémára egy intelligens választ adott, amely a Cradle to Cradle (C2C, a bölcsőtől a bölcsőig) néven vált ismertté és a körkörös gazdaság szinonimájaként használatos. A szerzők szintetikus és természetes anyagokat különböztetnek meg, melyek elválasztott körfolyamatokban kell, hogy mozogjanak. A természetes anyagok legyenek olyanok, hogy egy termék élettartama végén aggály nélkül komposztálhatók legyenek. Szintetikus anyagok, mint pl. üveg, fém vagy műanyag, nem komposztálhatók, ezért ezeket végtelen anyag-körfolyamatokban kell újrahasznosítani. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha a termék élete után elválaszthatók és nem egymással kevertek, ahogy ezt a Tetrapack kompaund anyagainál, vagy a préselt lemezeknél láthatjuk. Egy átfogó termékfejlesztés a C2C elvei alapján technológiai forradalmat jelentene. Braungart úgy hiszi, ez a kapitalizmusban keresztül vihető és csodálkozik, amikor az ipar C2C termékeket eddig csak homöopatikus adagokban, reklámként használ. (Az ötlet közben teljes elvetésre került, mint a kapitalizmus zöldítése. Braungart veszélyes ökoszélhámos, találkoztam vele Kölnben, már akkor nagy hólyag volt.RS18I11).
Valójában az ökológiai termeléshez sokkal több kell. A termékek hosszú életciklusúak kell, hogy legyenek. Nem szabad minden két évben megváltozniuk, mint most. Csak így lehetséges a javítási, újrahasznosítási és recycling folyamatokat speciális termékeknél tartósan alkalmazni. Ez lenne az ökologikus körkörös társadalom alapja. Ez mellett bizonyos termékeket közösen kell használni. Így egy társadalom autóflottáját le lehetne csökkenteni, a maradék pedig a car-sharing-et szolgálná. További követelmény: a tömegközlekedés kiépítése.
A ma legégetőbb problémája: a globális fölmelegedés. Ha legrosszabb következményeit el akarjuk kerülni, a fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) égetését 2050-re teljesen vissza kell fogni. Ez a megújuló energiatechnikák tömeges kiépítését jelenti és az energiatékozlás leállítását. Ez pedig az előállított termékek mennyiségével függ össze.
Itt merül föl a kérdés a munkahelyekről. Valóban, egy javító és recycling-társadalomban, hosszú életű termékekkel, jelentősen kevesebb munka lenne. Ám ahelyett, mint a kapitalizmusban, munkanélküliséget generálni, a meglévő munkát kell egyenletesen elosztani. A cél: a 20-órás munkahét és egy jelentősen nyugodtabb élet, mint ami most a kapitalizmusban a többség osztályrésze. Egy nagymértékű munkaidő-csökkentés a feltétele annak is, hogy egy társadalom önmagát igazgassa.
Egy utolsó kérdés marad: a vázolt vízió a kapitalizmusban is megvalósítható? A válasz határozottan nem. A kapitalizmus csak állandó növekedéssel létezhet. Az össztermék-mennyiség zsugorítása a kapitalizmus mély válságát vonná maga után. Ezért egy ökologikus, körkörös gazdaság csakis szocialista lehet vagy semmilyen.
Michael Braungart, William McDonough: Einfach intelligent produzieren, Berlin, 2003
(A fertődi szikvíz-acélpalackgyártás esete: 1994-ben a műhely, amely a tartálykollektor tartályait is építette, egy ideig nagy üzletet csinált a régi, alumínium szikvízpalackok acélpalackokra való lecserélésével. Pár évre rá, amikor megint ott jártam, hegyekben álltak náluk az eladatlan acélpalackok. Miután telítették a piacot az „örökös” palackokkal, nem volt új vásárló. /És tartálykollektorokra mikor lesz?/ RS18I11).
TTIP, TISA, CETA és WTO (ÖF 17)
-Milyen stratégia rejtőzik a neoliberális szabadkereskedelmi egyezmények mögött?-
Míg az EU-ban szaporodnak a tiltakozások a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény miatt („Transatlantic Trade and Investment Partnership”, TTIP), júniusban (2015) kiszivárgott, hogy a két gazdasági nagyhatalom már egy további ilyen egyezményt (TISA) akarnak kierőszakolni.
TISA – egy másik szabadkereskedelmi egyezmény
TISA: „Trade in Services Agreement”, magyarul: kereskedelmi és szolgáltatási egyezmény. A TISA politikailag egy nagyon kényes ügy. A leleplezett 11. cikkelye pl. kikényszerítheti, hogy minden TISA-tagállam köteles a pénzügyi konszerneknek megengedni, hogy területéről a határokon túlra információkat szabadon továbbíthasson. Ez semmi mást nem jelent, mint az EU-adatvédelmi jogainak teljes aláásását. Ezzel magánszámla-adatok az EU-tagállamaiból teljesen hivatalosan is szabadon áramolhatnának az USÁ-ba, a kormány és a titkos szolgálatok karjaiba. Egy másik TISA-paragrafus a pénzügyi krízisek elleni szükség-intézkedésekkel és a takarékbetétek védelmével foglalkozik. Fölteszik, hogy egy ország sem hanyagolhatja el piacmegnyitási kötelességeit. Egy TISA-egyezmény esetén a kormányok a jövőben minden törvényről igazolni kötelesek, hogy azok a szabadkereskedelmet nem fékezik, amely a jövőbeni financiális válságok elleni ellenállást ássa alá.
A TISA és a TTIP mellett még egy egyezmény van, amit az EU-Bizottság Kanadával kötött: a CETA. A szociális hálózatok ezt is épp úgy kritizálják, mivel a TTIP-hez hasonló. Míg a TTIP a tiltakozások miatt elakadt, a CETA közvetlenül megkötés előtt áll. Ám ehhez az EU-Parlament, a Minisztertanács és valószínleg, a nemzeti parlamentek áldása is szükséges. (2017. szept.: a CETA jogerős, 580 millió euró megtakarítást remélnek a vámmentességből; Dánia, Horvátországo., Letto., Málta és Spanyolo. után még 23 EU-tag kell, hogy ratifikálja.)
Mindhárom egyezményben (TTIP, TISA, CETA) közös, hogy a demokratikus alapokat támadják és az ökológiai, szociális és fogyasztóvédelmi jogok ellen fordulnak.
A szabadkereskedelem nemcsak a hagyományos kereskedelmi érdekek kiszolgálását jelenti, hanem a szabad tőkeforgalmat is.
Szabadkereskedelem – mivégre?
Mért rajonganak ennyire a kapitalista konszernek és államok a szabadkereskedelemért? Először is a fejlett kapitalista országokban óriási tőketúltermelés van, melyek újra befektetése a honi országokban egyre nehezebb. Kiút: nemzetközi tőkebefektetés. Ez valójában a globalizáció tulajdonképpeni oka. Míg 1956-ban a világkereskedelem csupán 84 mrd USA-dollár volt, 1973-ban már 0,6 billióra növekedett, ma pedig a 20 billiót is meghaladja.
WTO-alapítás
A másik ok politikai természetű. A Szovjetunió összeomlása és Kína kapitalizmusba való visszatérése után, a kapitalista világrendben az USA és az EU vezető kapitalista hatalmak lehetőséget kaptak, hogy globális befektetési és kereskedelmi érdekeiket keresztül vigyék. Nem véletlen, hogy 1995-ben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) ebben a fázisban került megalapításra. Az USA és az EU a WTO-t arra próbálták meg fölhasználni, hogy gazdasági érdekeiket világszerte érvényesítsék. A WTO, a neoliberális stratégia szellemében különösen a szolgáltatási és az agrárszektort kellett volna, hogy liberalizálja és az ún. nem-tarifás kereskedelmi akadályokat lebontsa. A támadás első célpontjai a fejlődő és küszöb-államok voltak. Ám a konferencia színhelye Doha után elnevezett Doha-tárgyalásokon nem várt fordulat következett be. A fejlődő és küszöb-államok egy blokkba zártak össze és megakadályozták országaik feltétel nélküli megnyitását a nyugati szolgáltatási konszernek és befektetők előtt. Ezen felül agrárszektoraik teljes kiadását is meggátolták.
Stratégia Nr. 1.
Bilaterális szabadkereskedelmi egyezmény
Az USA és az EU, melyek konszerneiknek új nemzetközi akcióterületeket akarnak biztosítani, a WTO-fiaskó után, differenciált szabadkereskedelmi stratégiával próbálkoznak. Ennek egy fontos eleme a bilaterális egyezmény megkötése egyes országokkal, vagy országcsoportokkal. E közben a fejlődő országok uralkodó osztályait korrumpálják, aminek árát a népesség fizeti meg.
Az EU ilyen szabadkereskedelmi egyezményekkel elérte, hogy több afrikai ország visszavette magasan szubvencionált agrár-termelését. Széleskörben ismert az EU- baromfi export az európai hizlaló gyárakból. Ezek ún. C-áruk, melyek az EU-szupermarketekben már nem adhatók el, de az afrikaiaknak elég jónak találtatnak: csirkelábak, belsőségek, szárnyak. Sok afrikai országban lokális piacokon nyomott áron értékesítik. Ugyanez történik az európai paradicsommal, hagymával, tejporral. Ezeket az EU-ban erősen szubvencionálják. Így ebben az évben is (2015) ismét 150 millió eurót látnak előre az EU-költségvetésben, hogy az agrárexportokat az afrikai országokba mesterségesen olcsóvá tegyék. Az afrikai kisparasztok az ipari konkurrencia ellen teljesen esélytelenek és a szabadkereskedelmi egyezmények nyomorba taszítják őket. Ha az ez ellenállásba ütközik, az EU kész bestiális módon is eljárni. Amikor az Ecowas, a nyugatafrikai gazdasági unió nem volt hajlandó az EU dömping-termékeket befogadni, az EU megkezdte az afrikaiak egységfrontjának széttörését. Az Ecowas helyett egyes államokkal, Ghanaval és Elefántcsontparttal kezdett el tárgyalni, így sikerült az Ecowas konszenzust megtörnie.
Stratégia Nr. 2: Regionális szabadkereskedelmi blokkok
A bilaterális egyezmények mellett az USA/EU fontos stratégia-eleme a regionális szabadkereskedelmi blokkok fölépítése. Ehhez tartozik a TISA egyezmény is. A cél: a hajlamosok koalíciójának létrehozása. Ide sorolható 21 további állam, köztük Töröko., Mexikó, Ausztrália és Japán.
A TTIP becsvágyó célja, hogy az USA és az EU 800 millió lakosát egy blokkba beterelje. Ebben a kapitalista konkurrencia teljesen szabadjára lenne engedve, melynek nyertesei az óriásvállalatok. A TTIP ellensúlyt kell, hogy teremtsen a kínai nyomuló kapitalizmussal szemben is. Eközben sok afrikai és latinamerikai állam fűggő helyzetű mellékszereplővé válik.
A transz-csendesóceáni egyezmény (TTP) hasonló célokat követ. Ezt a szabadkereskedelmi egyezményt az USA 11 csendesóceáni állammal köti meg. Ám az amerikai tőkések attól tartanak, hogy a TTP-vel túlságosan is kiterjeszkednek és inkább egy erős csendesóceáni konkurrenciának adnak lehetőséget. Mindenestre, ha a szabadkereskedelmi egyezményeket bejáratják, a gazdasági világklímának még erősebb neoliberális irányt adnak. Ez növeli a nyomást a fejlődő és a küszöbállamokra, melyek föladják ellenállásukat és alávetik magukat az USA/EU követelményeinek.
A WTO elleni ellenállás széttörése
Az USA/EU, a WTO ügyében is, első sikereit könyvelheti el. A 2013-as Bali-konferencián, a WTO 159 állama döntött a szabadkereskedelmi gátak és szubvenciók lebontásáról. Az utolsó vitatott pont az élelmezés szubvenciója maradt. Itt különösen India tiltakozott. India állam évek óta kötött áron vesz át élelmet a parasztoktól és ezt kedvező áron adja tovább a szegény lakosságnak. Milliókat lát így el élelemmel és a paraszti agráriumot is stabilizálja. Ezt az USA és az EU nem nézi jó szemmel. Kemény tárgyalások után, Indiának meghagyták az élelemszubvenció- jogot még 4 évre, a következő, 11. WTO-konferenciáig. (2017 decemberében, a 11. WTO után, India továbbra is megtartotta a szubvenciót). Ez a kivétel azonban csak a már fönnálló élelemszubvenciókra érvényes. A WTO ezzel megakadályozza, hogy más államok is hasonló szubvenciókkal küzdjék le az éhínséget. Szerződésekkel gátolja meg, hogy rizs- és gabonasegélyt szállítsanak a szegényeknek. A WTO 2013-as egyezménye sérti az igazságos világkereskedelmet, ha nem is tört át még minden gátat. A WTO-eredmény nem elégítette ki a szabadkereskedelem híveit, ezek inkább még nagyobb étvágyat kaptak.
védőcikkelyek és árnyékbíróságok
A neoliberális stratégia jelentős húzása az ún. befeketési védőcikkelyek beillesztése a szabadkereskedelmi egyezményekbe. Ezek a TTIP, a TISA és a CETA konvenciókban is benne vannak, nyílt pártfogói: az EU Bizottság és Obama is. Lényeges elemük a döntőbíróságok bekapcsolása, ahol a konszernek jogot kapnak arra, hogy államokat pereljenek be. A "bíróságok" 3 gazdasági ügyvédből állnak: egy a konszernek, egy a perelt állam képviselője - egy pedig egy "semleges" ügyvéd. Ezen álbíróságok rendszerint valamelyik londoni vagy New York-i hotelben üléseznek, döntéseik megfellebezésére nincs lehetőség.
A vállalatok akkor fordulnak az ilyen árnybíróságokhoz, ha úgy hiszik, állami határozatok veszélyeztetik külföldi befektetéseik értékét. Ekkor kártérítést követelhetnek az államoktól vagy alegységeitől, melyek igen magasak és "kiesett nyereségek" címen szerepelnek.
Árny-igazságügy: a NAFTA esete
A szabadkereskedelmi egyezmény NAFTA, melyet az USA, Kanada és Mexikó kötött, példásan mutatja, hogyan működnek az ilyen befektetésvédő cikkelyek. Az US-vállalat Ethyl Corporation termeli az erős méreg MMT-t, egy mangán-szénhidrogén vegyületet, melyet a benzinbe töltenek. Kanada 1997-ben, egészségi okokból ezt a szert betiltotta, mire az Ethyl beperelte Kanada államot egy döntőbíróság előtt. 350 millió dollárt követelt, nyereség-kiesés okán. Az ottawai kormány kapitulált, a tiltást visszavonta és 19,5 M $ jóvátételt fizetett.
Másik példa: a kanadai kormány és az US-energiacég LoneStar pere. A vállalat a kanadai kormánytól engedélyt kapott földgáz kitermelésre, fracking módszerrel. Amikor a Quebec-részállam vízvédelmi okok végett fracking moratóriumot vezetett be, a LoneStar 2012 novemberében beperelte a Kanada államot. Az eset még nem zárult le.
Trójai faló
A befektetési védőcikkely, a TTIP egyik lényeges eleme. A konszernek trójai falóként használhatják, hogy az ivóvízellátás privatizációját vagy a frackingot keresztül vigyék, ill. a magán egészségügyi szolgáltatásoknál az alacsonyabb béreknek és rosszabb munkakörülményeknek törjenek utat.
A formálisan független polgári bíráskodás aláásása
A bemutatott példákon látható, hogyan hatnak a befektetésvédő cikkelyek. Ezekkel a klasszikus, formálisan független polgári igazságszolgáltatást likvidálják és helyébe árnybíróságokat raknak. Nyilvánvalóan a neoliberális sratégiáknak a többségi akarat által alakítható klasszikus bíráskodás túl szoros. Stratégiájuk, hogy olyan intézményeket hozzanak helyzetbe, melyeket a konszernek lobbymunkával jól befolyásolhatnak. És ha egy szabadkereskedelmi egyezmény szabályai már egyszer telepítve vannak, demokratikus parlamentáris döntésekkel ezeket már visszavenni nem lehet. A neoliberalizmus így nemcsak a polgári igazságszolgáltatást üresíti ki, hanem magát a parlamentáris demokráciát is.
TTIP a fókuszban
A TTIP-konfliktusok mellett a TISA és a CETA is heves viták tárgya. A TTIP ellen az EU-ban szokatlanul tömeges ellenállás indult, mely egészen a polgári táborokig ér. A nyilvános TTIP-viták középpontjában sokszor a "klórcsirkék" állnak. Ennek kiváltója azon US-higiéniai előírás, miszerint a vágott csirkéket klóros fürdőben kell kezelni. Az eljárás a TTIP-pel Európába tart, ám a széleskörű viták láttán szinte kizárható, hogy a klórcsirkék a TTIP-ben elő fognak fordulni. Viszont a géntechnika és a hormonhús európai piacokra való bekényszerítése, az US-agrárkonszernek által, továbbra is fenyeget.
Tüntetés és sztrájk
A TTIP 2015 végéig tárgyalandó. Az ellenzők nyomására valószínű, hogy a nemzeti parlamentekben is ratifikálni kell. Tekintettel a széleskörű ellenállásra, a TTIP elhárítására nagy az esély.
Sokat lehet tanulni az ACTA egyezmény kísérletből. (Anti-termék-kalóz-kereskedelmi egyezmény), melyet az EU 2012-ben próbált meg keresztül verni. Az ACTA állítólag a szerzői jogvédelmet és a szellemi tulajdonjogokat biztosította volna, valójában azonban a médiumkonszernek általi ellenőrzést akarta bevezetni. Amikor Európában százezrek ez ellen tüntettek, az EU visszalépett és a projektet föladta. A példából megtanulható, hogy a TTIP, TISA és CETA elleni tiltakozásokat az utcán is folytatni kell. Mivel a bérből és fizetésből élők a szabadkereskedelmi politika első áldozatai, keresni kell a szakszervezetek szövetségét. Meg kell őket nyerni, hogy sztráJkokat szervezzenek. Ekkor sikerül majd a neoliberális erőszakoskodásokat teljesen visszaverni
MÉRTÉKTELEN NYERSANYAG-PUSZTÍTÁS (ÖF 19)
-Fenyegető hiányok és ökológiai következmények-
Minden ciklikus gazdasági válság ellenére, a kapitalista világ termékkibocsátása újabb és újabb csúcsokat dönt. Már ma 1 mrd jármű van világszerte. Ez a szám 2050-re, 3 mrd-ra növekszik. Németországban a nehézfémeket és a forrásokat zabáló terepjáró kocsik száma növekszik. Ma ezekből évente 464 ezret adnak el. Előrejelzések szerint, 2015-ig 1 millió új személygépkocsit hoznak forgalomba. De nemcsak az autóipar növekszik. Az egyre rövidebb életű háztartási és elektrogépek elszaporodása mellett, növekszik a szintén rövid életre tervezett épületek állománya is. Mindez ugyanúgy egyre több nyersanyag-fogyasztással jár. Tekintettel a Föld bolygó véges tartalékaira, jogos a kérdés, ennek a kapitalista fogyasztói és csillogó világnak meddig tart még ki a nyersanyag-ellátása? És milyen ökológiai következmények várhatók?
Óriási anyagfolyamok
Ezekről már évek óta részletes kutatáseredmények számolnak be (1). A földből kivett nyersanyagok (építőanyagok, ércek, fosszilis energiahordozók és biomassza) tonnáit elkülönítve összeadják és összefoglalják. Ezt DMC-nek nevezik (Domestic Material Consumption, hazai anyagfogyasztás). Ez egy értékmérő, melyet a gazdasági aktivitások anyagmennyiségeire alkalmaznak. Eredmények: 2008-ban a földből összesen 62 mrd tonna anyagot vettek ki. Ez 800%-os növekedés 1900-hoz képest. Az utóbbi években ez az elvétel ugrásszerűen növekedett: 1980 óta 60%-kal. 2030-ra az OECD további 60%-os növekedést lát előre, 100 mrd t/év várható.
A beavatkozások nagyságrendje
Hogy ezt helyesen súlyozzuk, tudnunk kell, hogy az elvett anyagok már elérték földi ökoszisztémánk anyagfolyamai nagyságrendjét. A fotoszintézis által a Földön előállított biomassza 120 mrd t/év. Ha az anyagkivételt kísérő kőzegmozgatásokat nézzük a bányászatban, akkor láthatjuk, hogy évente négyszer annyi üledékmennyiség kerül áthelyezésre, mint amennyit a folyók és gleccserek megmozgatnak. Ezen beavatkozások nagyságrendje és az ezekkel szükségszerűen járó építkezések, ipari berendezések, szemétlerakók és mérgező kibocsátások a valódi okai, amiért bolygónk egy mély ökológiai krízis felé tart. Ez akkor lesz nyilvánvaló, ha pl. azt az 500 mrd t fosszilis energiahordozó össztömegét tekintjük, mely a XX. században került föltárásra és elégetésre. Ez az oka légkörünk drámai CO2 emelkedésnek és az eddig mérsékelt klímánk felborulásának.
Az egyes adatok is jelentősek. Így az ezredfordulón a nem-megújuló nyersanyagok már 70%-át tették ki a földből kivett nyersanyag-mennyiségnek. 1900-ban ez csak 26% volt. Ez mutatja, hogy a mai kapitalista gazdasági rendszer belépett egy már nem fönntartható fázisába.
A jövő anyaghiányainak első jelei már több területen is észlelhetők. Az US Geological Survey adatai szerint a króm, molibdén, nikkel, platina, réz, cink, kadmium és ón a következő 3-4 évtizedben átlépik maximális kitermelési csúcsaikat.
További példa a globális foszfátkészlet. Az adathelyzet nem teljesen áttekinthető. Egyes prognózisok szerint már a 30-as években annyira kevés foszfát marad, hogy leáll a mezőgazdaság. Még a homok, az építőipar fontos alapanyaga is hiánycikk lesz. Egy hagyományos családi ház pl. 150 t homokot nyel el betonfalaiban és ablakaiban. Az útépítés egy igazi homoknyelő. Egy km autópálya 20-30 ezer tonna homokból épül. A tragédia, hogy az építőiparban csak folyami és tengeri homok használható. A sivatagi homok, melyből elegendő volna, nem alkalmas, mert szemcséi a szél által kerekre csiszolódnak és nem képesek egymáshoz tapadni.
Platina a hidrogénautókhoz
A platina (Pt) egy a kifogyó fémek közül. A technikában fontos szerepe van. Katalizátorok építőeleme, pl. az autók füstgázainak tisztításánál. Egy jövőbeni, sokat ígérő alkalmazás, a tüzelőanyag-cella, hidrogént termelhet, ha az olajkészletek a közeli jövőben kifogynak. (És amely mindig 40 év múlva kerül piacra RS18I16). Ezért a platinát esszenciálisnak, nem pótolhatónak tekintik (3). Kérdés, hogy a Pt-készletek meddig elegendőek? Ha egy átlagos, 7 kW-autónál 0,4 g Pt/kW szükséges, akkor 500 millió H2-autóhoz 15 000 t Pt kell. Ha a recycling-lehetőségeket is figyelembe vesszük, akkor is folyamatosan 1000 t Pt hozzáadása szükséges, hogy a H2-autóflotta működését fenntartsák. A becslések szerint azonban csak 24 000 t Pt összmennyiség hozható ki a földből (2). Ha még a más célú Pt-fölhasználásokat is beszámítjuk, az olaj utáni H2-autó-álom végképp szertefoszlik.
Ásványcsúcs-szcenáriók
A maradék ásványkincsek csupán mennyiségi szemlélete nem elegendő a probléma fölméréséhez. A közeledő hiányjelenségek dinamikája föltárásához ásványcsúcs szcenáriók (Peak Mineral Szenarien) szükségeltetnek. Ezek a geológiai és gazdasági jelenségek kombinált hatásaiból adódnak, melyeket a növekedő forráshiányok váltanak ki. A "Peak Mineral", a "Peak Oil" fogalom nyomán került be a tudományos publikációkba. Definíciója: Egy nyersanyag, föltárása kezdetben még elég könnyű és az érc fémtartalma is igen magas. A kibányászás költségei alacsonyak. Ahogy a föltárás folytatódik, eljut egy pontra, amikor a bányák könnyen föltárható és egyszerűen földolgozható ércmennyiségei kiapadnak. Ezután azok az ércek következnek, melyek mélyebben fekszenek és alacsonyabb fémtartalmúak. Ráadásul a föltárás felülete is megnövekszik. Ezzel növekednek a bányászat költségei és több energiát kell rááldozni. Egy bányászat kései szakaszában az ökológiai terhelések is megnövekednek. Több mérgező anyagot tesznek szabaddá és a vízfogyasztás is nagyobb lesz. Egyszer aztán bekövetkezik a föltárt ércmennyiség visszaesése. A kitermelési csúcspont ekkor már meghaladott. Ha a kiadósság tovább csökken, a költségek pedig nőnek, valamikor a bányát be kell zárni. A vázolt ércföltárás időbeni lefolyása az olaj- és gázföltárásoknál is, más formában, megfigyelhető. A folyamat egy globálisan föltárt nyersanyag életciklusára is érvényes.
Az ércek csökkenő fémtartalma
Hogy számos fémércek már egy csúcs felé tartanak, abból látszik, hogy az utóbi évtizedekben a fontos ércek fémtartalma csökkent. Ezt mutatják a nemrég közzétett ausztrál ércek adatai, miszerint ezekben a réz, arany, nikkel, ólom és cink tartalma lement (4,5). Így míg 1900-ban az ausztrál ércek aranymennyisége kb. 25 g/t-kőzet volt, 1950-ben ez már csak 5 g/t-ra zuhant, ma pedig 3 g/t. A nikkel 1980-ban 2% volt, ma 1%.
Meddig elég a réz?
A folyamat jól látható a réz példáján. A réz jó vezetőképessége miatt, az infrastruktúrában az áram- és adatok elosztására kiválóan alkalmas. Az építőiparban vezetékek, fűtő- és szaniter-berendezések készülnek rézből. Így a kérdés, meddig lesz még réz, igen jelentős. Eddig globálisan 400 millió tonna rezet használtunk föl. Ennek azonban csupán 2,5%-a ered 1900 előtti évekből. Ekkor a rézércek réztartalma még 4-1,5% volt, 2010-ben leapadt 0,61%-ra (7). 2012-ben, a becsült réztartalékok 690 milló tonnát tesznek ki. A tartalékok (Reserven) alatt azon mennyiség kitermelése értendő, amely mai technikával és árakkal még kifizetődő. A készletek (Ressourcen) az ismert tartalékokon fölül, azokat az érceket is fölölelik, melyek az ismert bányákban vannak, de mai technikával és árakkal föltárásuk nem gazdaságos. Ide sorolandók a még ismeretlen lelőhelyek is, melyek elvileg föltárhatók, ám létezésük csak következtetés. A rézkészletek becsült mennyisége világszerte 2100 millió tonna (7). Ma nincs pontosabb becslés. Jelenleg a rézkitermelés 17 M t/év. Egy 2013-as ausztrál előrejelzés szerint a termelés a 30-as években éri el a maximumát, 28 M t/év-vel. A szerzők szimulációja mutatja, higy egy 50%-kal magasabb réztartalékkal a csúcs is csak 10 évvel későbbre várható. (Recycling beszámítva? RS18I17). Az ezután kinyerhető rézércek még kevesebb rezet fognak tartalmazni. Hogy ugyan ennyi rezet bányászhassanak, még több kísérő kőzetet kell kiemelni, őrölni és vegyileg földolgozni. Az ércfejtők még nagyobbak lesznek, nő a vízfogyasztás és a toxikus anyagok kibocsátása. A kitermelés drágább lesz. Mivel akkorára, a hiány miatt, a fosszilis energiahordozók ára is a magasba szökik, ez begyűrűzik a bányászat költségeibe is. Hogy akkor is a mai réztékozlást a rövid életű, egyutas termékeinkre magunknak megengedhetjük, kérdéses.
Környezeti károk
Az ércek föltárása és első földolgozása óriási környezeti károkkal jár. Így pl. az aranybányászatban mérgező anyagokat vetnek be, cianidokat, ciánsav-sókat, melyekkel az aranyat elválasztják a kísérő kőzetektől. Mivel az ércek csak 1-2 g aranyat tartalmaznak tonnánként, óriási mennyiségű cianidsókat kell alkalmazni. Ezeket végül a lelőhelyek közelében nagy medencékben tárolják. Eső esetén innét a folyókba juthatnak és az összes halat megölik. A talajvízbe beszivárogva, megmérgezik a lakosság ivóvíz-forrásait. Erre példa az Észak Peru-i Yanacocha aranybánya, ahol a környező lakosok mérgezéstől szenvednek.
Növekvő nyersanyag-kitermelés - ökológiailag kritikus területeken
Az ércek csökkenő fémtartalma és a növekvő kereslet miatt, mára olyan lelőhelyeket is sorra vesznek, amelyek föltárása eddig nem volt gazdaságos. Ezek gyakran magas környezet-kockázatokkal járnak. Példa erre Grönland, ahol a bioszféra csekély aktivitása miatt a nyersanyag-kitermelések erős pusztításokat okozhatnak. Befektetői nyomásra, a grönlandi parlament 2013-ban, az addig még érvényes urán és ritka földfém bányászatának tilalmát föloldotta. A vasérc bányászati jogokat, a főváros Nuuk közelében, egy kínai konzorciumnak adta. Egy másik példa, az ipar növekvő érdeklődése a mélytengeri bányászat iránt. Míg a szárazföldön a Ni, Mn, Zn és Cu kifogyással fenyeget, a tengerek mélyén elegendő készletek rejtőznek. Itt találhatók ökölnagyságú mangánrögök, a tengeri hátságok kemény kérgeiben. A Nemzetközi Tengerfenék Hivatal (ISA) már most 19 engedélyt adott ki tengeralatti ásványkincsek kutatására, a nyersanyag-vadászoknak. Ebben Németország is részt vesz, a Bundesanstalt für Geowissenschaften und Rohstoffe nevű intézettel. Kapott is már kutatási engedélyeket az Indiai tengerben és a Csendes óceánban. Bányászati vállalatok óriási úszó hajókat terveznek, hogy a mangánrögöket a helyszínen fölolvasszák. Így a fémeket kioldó mérgező kemikáliákat, a kémiailag megterhelt kőzetmaradékokkal együtt, direkt a tengerbe önthetik. A rögök kinyerése céljából, a tengerfenék fölszántásával és a rá következő szemét-kiborítással súlyos ökológiai károkat okozhatnak és a táplálékláncot megmérgezhetik.
A nem-kapitalista körkörös gazdaság
Mindebből kiviláglik, hogy a bolygónk ökológiai károsítása a nyersanyag kibányászás mértéktelenségéből következik. A kivett anyagok szinte mind rövidéletű, tervezett elavultságú termékekben vesznek el. Recycling és újrahasznosítás - kevés kivétellel - nem történik. Ehelyett a forrásfogyasztás megállíthatatlanul növekszik. A kapitalizmus ismételten új igényeket gerjeszt, pl. ilyenekre: még nagyobb LED-képernyő, újabb okostelefon, új terepjáró. Ezzel egyidejűleg a rendszer az emberi érintkezések, rövidebb munkaidő, vagy biztosabb munkahely és élet iránti törekvéseket szisztematikusan aláássa, mert ezek nem piacosíthatók, vagy a profitérdekekkel egyenesen szemben állnak. Ez a rendszer az emberiség nagy részét - főképp a forrásországokban - nyomorba dönti.
Az ökológiai mozgalom ne ragadjon le a környezetkároknál, hanem tudatosítsa ezeknek valódi okait az emberekben: a mértéktelen anyag-áradatokat, melyek bolygónkat túlterhelik. A növekedés leállítása a fejlett kapitalista államokban sem segít. Az értelmetlen anyagfogyasztást kell visszavenni. Ehhez hosszúéletű és javítható termékek gyártása szükséges, melyek alkalmasak a recycling-re, részei pedig az újrahasznosításra. Ez technológiai fordulatot jelent, a körkörös gazdaság irányába. Ez pedig a kapitalizmussal, mely a pusztítások valódi oka, nem lehetséges.
[1] Krausmann, F, et. al.: Growth in global material
sen der Metalle aus den Knollen zusammen mit
use, GDP and population during the 20
century, Ecological Economics, 2009
[2] Gordon, R.B. et. al.: Metal stocks and Sustainabi-
lity, PNAS, 2006
[3] Ise, Rohstoffe für Zukunftstechnologien, Fraunho-
fer Verlag 2009
[4] Mudd, G.M.: The Sustainability of Mining in Aus-
tralia, Research Report RR5, 2009
[5] Mudd, G.M.: Global trends and environmental is-
sues in nickel mining, Ore Geological Reviews 38,
2010
[6] Mudd, G.M.: The environmental sustainability of
mining in Australia, Resources Policy 35, 2010
[7] Northey et. al.: Modelling future copper ore grade
decline based on detailed assessment of copper
ressources and mining, 2013
[8] VDI-Nachrichten, 15.11.2013
A NÉMET AUTÓIPAR VÍZIÓI (ÖF 21)
Ökoszocialista Röpiratok 32,31,30,21,19,16,11bildungsgemeinschaft-salz.de 32: Klímaváltozás Közel-Keleten és Észak-Afrikában 31: Az ökoszocialista program öt tézise 30: Nico Paech növekedéskrtitikája 21: Kapitalista egyutas-termelés vagy ökoszocialista körkörös gazdaság? 19: Mértéktelen nyersanyagfogyasztás 17: TTIP, TISA, Ceta és WTO – neoliberális szabadkereskedelmi egyezmények 16: A globális ökoválság elemei és okai 11: Nem javítani – eldobni
Az autóipar nemzetközi autószalonjaiban nagyon érti, hogyan csillogjon-villogjon járműveivel. Ám az autógyártás valójában mély válságban van. Különösen Európában túl nagy termelési kapacitások vannak, az eladás pedig akadozik. Egyúttal az autó, mint kölekedési eszköz, egyre inkább a társadalmi kritika célpontja lesz: túl zajos, túl sok finom por, túl nagy energiafogyasztás. Ezekre a bírálatokra az autóipar a jövő autói új vízióival válaszol.
Míg az energiafordulat (Energiewende) költségeit az ipar és a kormány sokalja, az autóipar kritikátlanul milliárdokat öl új jármű-technológiákba. Csak a VW a következő 4 évben 84 mrd eurót akar befektetni gyáraiba. Ám mennyire ésszerűek az új autótechnológiák valójában? Milyen kockázattal járnak?
Nehéz energiazabálók
Nézzük először a modellfejlesztést. A trend a nagy benzinfalók irányába mutat. Ezek az ún. SUV-ok (Sports Utility Vehicle). Csak az USÁban ezek piachányada 29%. No.-ban a SUV-boom dübörög, egész sor új modell toporog a futószalagok előtt. Még 2025 előtt, No.-ban 1 millió SUV-ot akarnak eladni. Hogy ez mekkora badarság, mutatja egy olvasói levél az ADAC (német autóklub) magazinjából, 2014. októberéből: "Tekintettel, hogy útjaink állapota a 3. világéhoz hasonlít, sok helyen terepjárók vagy legalábbis négykerék-meghajtású kocsik nélkülözhetetlenek."
Nagy karosszériák könnyű anyagból
Míg errefelé 50 millió tonna égetnek el és ezzel tovább melegítik a klímát, a Bundesregierung 2050-ig a közlekedés energiafogyasztását 40%-kal csökkenteni tervezi. Társadalmi nyomásra az autóipar saját terveket állít föl. Míg egyrészt egyre nagyobb és nehezebb autókat állít elő, másrészt könnyűépítő-receptekkel a járművek súlyát próbálja meg csökkenteni. Ezt egyedül új anyagok alkalmazásával próbálja elérni. Ez a két ütköző szemlélet, bár a józan észnek ellent mond, de a konszern logika szerint így kell az energiafogyasztást csökkenteni és kevesebb CO2-őt kibocsátani.
Több alumínium – milyen következményekkel?
Ma az autóépítés fókuszában az acél alumíniummal való helyettesítése áll. Ma a járművek átlagban 140 kg alumíniumot tartalmaznak. 2020-ra ezt 180 kg-ra tervezik emelni (1). Az átépítés már folyamatban van. Így 2015-re a német alu-piacot letarolták, akkora a kereslet. A német autóipar a földolgozott alu-mennyiség 36%-át veszi föl. Becslések szerint a világ alu-gyártása megkétszereződik (3). Ám a növekvő alu-használat óriási villamos energiát fogyaszt. Tiszta alu kinyeréséhez a nyersanyag alumíniumoxidot elektrolízissel megszabadítják az oxigéntől. Ennek áramfogyasztása 15 MWh/t Al. 2012-ben No.-ban 39 millió autót gyártottak, 754 000 tonna alumíniummal. Ebből 79% kohó-alumíniumból állt (2,4), az elektrolízis áramfogyasztása 8,9 Gwh volt. Ennyit fogyaszt 2,4 M német háztartás évente átlagosan.
Esőerdők német autókra
Már az alu nyersanyagának, a bauxitnak föltárása óriási károkat okozhat. Ezt a német autóipar, többek között, Guineából hozatja (2). A bauxitot felszíni fejtéssel bányásszák, ehhez előbb gyakran esőerdők tarkivágása szükséges. Egy ilyen bauxitbánya a brazil Porto Trombetas-ban fekszik, az Amazonas esőerdőjében. Itt 6 t/t Al mérgező vörösiszap keletkezik, melléktermékként. Mérgező nehézfémeket tartalmaz és nátronlúg tartalma miatt maró hatású. Az iszapot szűretlenül egy közeli tóba engedik, mely már bilógiailag halott. A közeli Rio Sapone folyó vize már ihatatlan. Az itt élő lakosság körében növekednek a rák és egyéb betegségek. Ilyen távoli következményekkel jár a német könnyűjármű-gyártás. Azonban az alu mellett az autógyárak egy másik könnyű anyagot is bevetnek: a CFK-t.
CFK: csodaanyag az autókhoz?
CFK: Carbonfaser verstärkter Kunststoff, szénszál erősített műanyag. Alapja a szénszál, melyet textillé fonnak. Ezután egy formába fektetik és műanyaggal itatják át. Szárítás után kész egy CFK-építőelem. Szilárdabb az acélnál, egy, még az alumíniumnál is könnyebb súllyal. Autókba való beépítésükkor jelentős üzemanyag-megtakarítás érhető el, mert a járművek energiafogyasztása a súlytól is nagyban függ. Ám a CFK-korszak még nem kezdődött el, egyelőre túl drága, mivel kézi technikával, kis cégek gyártják. Ám az ipar már nagy gőzzel az eljárás automatizálásán dolgozik, hogy a CFK-elemeket nagy sorozatban állíthassák elő. Ennek sikere várható. Akkor pedig az autók CFK-része gyorsan emelkedni fog, a BMW már úttörőként készíti az utat. Így első elektro-autójuk (modell 13 és 18) karosszériája már főleg CFK-ból van.
Tüdőkárosító CFK-szál-por
Ám új anyag, új probléma. A CFK mechanikus megmunkálásánál (fúrás, marás) az anyag töredezik, szilánkokra és finom porra bomlik. Ez belélegezve, az azbeszthoz hasonló egészségkárosítást okoz, hosszú távon rákot. Ám a CFK nemcsak a dolgozókra veszélyes. Magas CFK-tartalmú járművek használóira is kockázatosak. 2014 szeptemberében az ADAC-Motorwelt egy jövőbeni balesetet így ír le: Egy baleset után egy súlyos sebesült beszorult a járművébe. Mielőtt a tűzoltók nagy hidraulikus ollóval az összelapított karosszériát fölvágnák, az áldozatot fóliákkal és légszűrővel kell, hogy a keletkező CFK-portól megvédjék (5).
CFK-fém-kompaund: recycling aligha lehetséges
A CFK-autók további problémával járnak. Hogy a CFK-t a fémmel összekössék, hagyományos forrasztás és csavarozás nem alkalmas – ragasztani kell. Így egy CFK-autóba 20 kg ragasztó kerül. Hogy ezt ezután hogyan választják el ismét, hogy az anyagok újrahasznosíthatók legyenek, nagy talány. Maga a CFK recyclingja is problematikus, csak néhány vizsgálat foglalkozik ezzel. Ezek szerint az anyag csak többfokozatú forgókemencékben, magas hőfokon, hulladékégetőkben bonthatók összetevőire (6). Egy meglehetősen körülményes és drága eljárás. Nagy darab CFK részek a recycling-ot sokszorosan nehezítik meg. Az autókonszernek azon vannak, hogy a társadalomnak egy újabb környezetproblémát zúdítsanak a nyakába.
Autók digitalizálása – ami rank vár
Az autókonszernek egy további mellékágat fedeztek föl: a digitalizálást. Mi is ez? Autómenedzserek ezt így vázolják: az internet kerüljön bele az autóba, az autó adatai pedig kerüljenek föl az internetre. Jelenleg csupán parkolási segítségről, sávváltó-asszisztensről, vagy indító-automatikáról van szó. Az autók aztán kisebb sebességgel guruljanak a torlaszban vagy önállóan kormányozzák be magukat egy parkolóba. Ehhez digitális kamerák, radar-szenzorok és nagy teljesítményű számítógépek kellenek. A járművezetés régi elemei, kapcsolók és gombok helyett, érintőképernyők kerülnek. Headup-display-ek vetítenek információkat a szélvédőre, a vezető számára. Ehhez jön a beszéd általi autóirányítás. Ebben a szép új autóvilágban a sofőr e-mail-eket és SMS-eket olvastathat föl magának, vagy shoppingolni mehet az interneten és mindezt autózás közben. Ezért persze, a félvezető gyárak nagyon lelkesednek. Szenzorok és processzorok milliárdjait fogják az autóiparnak leszállítani. Ez az iparág forgalma már 2014-ben No.-ban 5,6%-kal, 18,3 mrd euróval nőtt.
Autók, mint mobil adatgyárak
Milyen jövőt terveznek nekünk? Az autók a jövőben, mint mozgó számítógépek állandóan adatokat fognak fogadni és küldeni. Szerverekkel lesznek összekapcsolva, hogy pl. dugó-jelentéseket fogadjanak, más autókkal kommunikáljanak a forgalmi helyzetről, vagy egy új digitális forgalom-infrastruktúrából adatokat vételezzenek. Az autókonszernek már lázasan dolgoznak ezen. És ezek közül némelyek már testközelben vannak. Így pl. az autó-beszállító Continental, 1 mrd € forgalmat tervez vezető-asszisztens-rendszerekkel 2016-ra, ez évi 30%-os növekedést jelent.
Végeredményben az új digitalis autók óriási adathalmazt generálnak: sebesség, fék- és kormánymozgások, helyzet- és azonosítási adatok gyűlnek föl. Még a sofőr arcát is digitalis kamerák rögzítik, elvileg stress- és érzés-stúdiumokra használják föl. Hogy ez nem absztrakt aggodalom, a PSA Peugeot konszern bizonyítja, amely egy “On-Board-Emotions-Detektor” kifejlesztésén fáradozik, hogy képfölismeréssel arckifejezéseket elemezzen (8). További adatok szenélyes információkból származnak, amiket a vezető vezetés közben a hálózatra fölrak, hogy kisebb, testreszabott vásárlási ajánlatokat kapjon utazás közben. Összességében az autó egy mobil adatgyárrá lesz. Így nem csoda, hogy az internet cápák is nagy darabot akarnak kiharapni a bizniszből. Így a Daimler már az Apple-vel dolgozik együtt, és az Opel-anyacég, a General Motors a Google-t és android szoftverét viszi a fedélzetre. Továbbá a Deutsche Telekom és a Vodafon is milliárdos üzletet látnak villogni.
Autókba épített megfigyelés
Az adatok iránt óriási az érdeklődés: biztosítók, reklámcégek, autókölcsönzők és titkos szolgálatok, mind hozzáférést kérnek. És ha már a Google minden autóban ott ül, érdekelt lesz az adatok kiértékelésében és piacra dobásában is. Az adatvédelemből ekkorra már nem sok marad. A brit Guardian publikált egy FBI-vizsgálatot, miszerint aggódnak, hogy terroristák az önjáró autókat robbantásokra használhatják föl. Egyidejűleg azonban az FBI a digitalis autók kommunikációját nagy előnynek is tartja: gyanúsítottakat könnyebben megfigyelhetnek és követhetnek. Az NSA vagy a német titkos szolgálatok ehhez ugyanígy állnak. Ám a kérdés fölmerül: akarja-e a civil társadalom, hogy euró milliárdok százait fektessenek be az új digitalis technikákba, melyek új életminőséget nem hoznak, de a megfigyelhetőséget növelik? Akarjuk-e, hogy a kifogyó nyersanyagokat mint a ritka földfémek, ilyen új konzúmtechnológiákra pazarolódjanak el?
Össz
