A GLOBÁLIS ÖKOVÁLSÁG ELEMEI ÉS OKAI
-Ökoszocialista válaszok az ökokrízisre-
Ökoszocialista Röpiratok 32,31,30,21,19,16,11bildungsgemeinschaft-salz.de 32: Klímaváltozás Közel-Keleten és Észak-Afrikában 31: Az ökoszocialista program öt tézise 30: Nico Paech növekedéskrtitikája 21: Kapitalista egyutas-termelés vagy ökoszocialista körkörös gazdaság? 19: Mértéktelen nyersanyagfogyasztás 17: TTIP, TISA, Ceta és WTO – neoliberális szabadkereskedelmi egyezmények 16: A globális ökoválság elemei és okai 11: Nem javítani – eldobni
A Kaliforniai Egyetem neves kutatói 2014-ben közzé tették, hogy a Nyugat-Antarktisz nagy gleccserei föllazultak és megállíthatatlanul a tengerbe fognak csúszni. Ez által a tengerszint világszerte 1,2 méterrel fog megemelkedni.
Növekvő CO2-kibocsájtás a földi légkörbe
A gleccserek megolvadásának oka a klímagáz CO2 fölgyülemlése a légkörben és az ez általi globális fölmelegedés. Ez év eleji mérések mutatják (2015?) hogy a CO2 koncentráció a levegőben először lépte át a 400 ppm határt (1 részecske 1 millió levegő részecskére). Az évszázad végéig a CO2 nem haladhatja meg a 450 ppm-et, különben ez, a 2 *C átlaghőfok-emelkedést von maga után, amely a kutatók szerint a klímát végképp instabillá teszi és az 5*C-emelkedés következik. Az ipari korszak előtt a légkör CO2 tartalma még 280 ppm volt, ma féktelenül emelkedik. Míg 1970-től 2000-ig az éves CO2-kibocsájtás átlaga 1,3% volt, az évezred váltás után ez már 2,2%.
Féktelen forrás-fölélés
A magas üvegházgáz-kibocsátás csak egy része az óriási problémának, mely ma bolygónkat fenyegeti. Az ipari termékek összmennyisége magasabb, mint amennyit a bányászat, a szemét, a méreg és a természetrombolás miatt a véges bolygó elviselhet. Hogy ma mi folyik, ezt mutatják a számok. 1980-ban a globális ökorendszerekből 40 mrd tonna nyersanyagot vettek ki, ez 2010-re 60 mrd-ra emelkedett, tehát 50%-kal. Ha így folytatódik, 2030-ra 100 mrd tonna elvevés lesz. Ez két drámai következményt von maga után: az Amazonas, Indonézia és Közép-Afrika esőerdőit eddig még nem látott iramban pusztítják és leégetik, hogy a szójatermelésnek vagy olajpálmának területet nyerjenek, ill., hogy a talaj ásványkincseit kirabolhassák. (3 mrd ember fatüzelésre van rászorulva. RS18I10). A lánc másik végén fölgyülemlik a plasztikszemét, így a Csendes és az Atlanti óceánban is, bejut a táplálékláncba és azt mérgezi.
Kapitalista értékesítéskrízis és obszolencia
Ezen gyorsuló pusztítások oka bolygónkon végül is a féktelen és ellenőrizetlen termékkibocsátásra vezethető vissza. Ha ezt összefüggéseikben meg akarjuk érteni, a kapitalizmust kell megvizsgálnunk, mely súlyos értékesítésválságban van. A shareholder és a bankok kezeiben és számláikon óriási tőkemennyiségek gyűltek össze, melyeknek szinte kétségbeesetten keresnek befektetési lehetőségeket. Ezzel szemben állnak – főleg a fejlett ipari országokban – a telített piacok. A fogyasztóknak már van tévéjük, mobiltelefonjuk, háztartási készülékeik, autójuk, stb. A föladat új és új vásárlásra rávenni őket. A kapitalizmus csak így tudja azt a növekedést elérni, ami túléléséhez úgy kell, mint az élőlényeknek az oxigén. A piac telítettségére már a 20-as és 30-as évek gazdasági válságaikor találtak megoldást: obszolencia. A termékeket úgy építik meg, hogy már pár év múlva meghibásodjanak. Hogy az új vásárlására ösztönözzenek, a gyártók még az akkumulátorokat is beforrasztják a villanyborotvákba, fogkefékbe, mobiltelefonokba, hogy a használók ne cserélhessék ki. És az utóbbi években a kapitalizmusnak sikerült az ipari államokban a javító műhelyeket is javarészt kiiktatni.
Az idő előtti szemétre kényszerítés mellett a kapitalizmus egy másik obszolenciát is használ: az állandó divatváltoztatást. Ez nem csak a ruhákra érvényes, hanem az autókra, konzum-elektronikára vagy bútorokra is. Így pl. a kapható bútorok felülete egy időben mind csillogó volt. Ezek aztán pár év múlva kifakultak, így tulajdonosaik régimódinak érezték magukat és szükségét érezték, hogy bútoraikat újra cseréljék – az új érték-diktátumnak megfelelően. Az obszolencia a kapitalizmusban már annyira elterjedtté és megszokottá vált, hogy a „fogyasztó” már nem is képes más világot magának elképzelni. Ez a nyersanyagok, az energiák, a munkaidő óriási tékozlását jelentik. Másik oldalon pedig nőnek a szemétlerakók és a veszélyes hulladék maradékok.
Ökológiai hátizsák: a forráskirablás mértéke
Hogy a rombolás egész mértékét átfogják, a kutatók megalkották az ún. „ökológiai hátizsák” fogalmát. Ez azon források mennyisége, mely egy termék előállításakor, használatakor és ártalmatlanításakor fölhasználódik. Így minden termékhez, legyen az pl. alumínium, farmernadrág-anyag, vagy egy autó, fogyasztási faktorok rendelhetők. Vegyük az alumíniumot. Mai minőség-követelmény szerint 1 kg alu kinyeréséhez 11 kg bauxitot kell kibányászni. A bauxit szállítására, a gyártási hulladékok ártalmatlanítására további 40 kg anyag jut. Ezek szerint 1 kg nyersalumínium gyártásakor 51 kg anyaghulladék keletkezik, ill. egy 51 kg-os ökológiai hátizsák. Így tárható föl minden termék láthatatlan hátterének valóságos forrásfogyasztása. Egy 1,6 tonnás autó ökológiai hátizsákja 70 tonnát tesz ki. Ez azt jelenti, hogy valahol a 3. világban egész tájakat dúlnak föl, óriási anyaghegyeket halmoznak föl, hogy a kapitalista városokban futkározó autók számára nyersanyagokat biztosítsanak. (Csakhogy a fogyasztók sem a 3. világot, sem a fölmelegedést nem látják. Különben kilépnének a globalizációból.RS18I11). A csillogó, tiszta autó-karosszériák mögött nagy felületű elpusztított régiók állnak és milliók szenvedései, melyeket a lelkiismeretlen anyag-kibányászások okoznak.
Növekvő anyagéhség – mintha nem is lenne holnap
A fémek, ásványok és energiahordozók ilyen fogyasztása ma csak is a profitszerzés céljából történik. A ritka fémek tartalékolása a jövő generációi számára nem szempont. Valójában sok nyersanyag kifogyása már ma is látható. A becslésekhez jelentős az ún. statikus hozzáférhetőség. Ezt úgy kapjuk meg, ha a készleteket elosztjuk az éves kitermeléssel. A statikus hozzáférhetőség megadja, hogy egy anyag ismert készletei, konstans kitermelésnél, meddig tartanak ki. Míg a vasérc, bauxit és a titán készletei nem kritikusak, egyes más fontos fémek tartalékai már a végénél tartanak. Így ólom 22 évre, króm 24, ezüst 13, cink 17 és ón 20 évre elegendő. A réz, mangán, nikkel és wolfram készletei nagyobbak, de azok is kevesebb, mint 50 évig tartanak. A réz példája mutatja, milyen nehéz egy ilyen pontos becslés. Ma 490 millió tonna réz lehet a földben. Évi 15 M t kitermelésnél, a 40-es évek közepéig kitart. Ha azonban az elektroautó gyártása és más faktorok miatt a fogyasztás növekszik, rézhiány már korábban fölléphet. Bár a kutatások szerint vannak további réz-lelőhelyek, de ezek föltárása nehézkesebb és jóval drágább – nem beszélve a növekvő környezetkárokról. Ilyen rézforrások a mélytengeri mangánrögök, de ezeknek felszínre hozása az óceáni élet további pusztítását vonná maga után. Egy másik példa arra, hogyan lesz egy forrás a kapitalista profit-kapzsiság áldozata, a tengerek túlhalászása óriási, totál-automatikus halász-flottákkal. Már ma a világtengerek hal-állományának egyharmada az összeomlás szélén áll. 2025-ben már kétharmad eltűnése fenyeget. És ha nem történik fordulat, 2050-re az emberiség hal-ellátása a tengerből világszerte megszűnik.
Olajkitermelés-maximum és a nem-konvencionális olajok kora
A fosszilis energiahordozóknál is már teljes kifogyásuk látható. Becslések szerint a konvencionális olajtartalékok még 40 évig kitartanak. Ez a példa mutatja, hogy egy forrás már jóval teljes kimerülése előtt hiányhoz vezethet. Ez akkor lép föl, ha a kitermelés eléri a maximumát. Az olajnál peak oil-ról, olajcsúcsról beszélünk. Ez a pont a könnyen hozzáférhető olajnál már 2006-ban bekövetkezett. Hogy az olajkitermelés folytatódjék, és esetleg még emelhető is legyen, ma egyre inkább ún. nem-konvencionális olaj föltárását kezdik el: mélytengeri olaj, olajhomok, olajpala, fracking-olaj (hidraulikus repesztés). Ez az olaj drága és az eljárás következményei a környezetre katasztrofálisak. 2010-ben a Mexikói öbölben fölrobbant a BP olajfúró platformja, a „Deepwater Horizon”, 1500 m mélyben. A BP csak hónapok múltán volt képes a fúrólyukat tömíteni. Addig mintegy 780 millió liter nyersolaj szabadult ki és a mélytengeri világot, valamint a partvidék nagy részét megfertőzte. Ez volt a történelem legnagyobb olajkatasztrófája.
A kanadai Alberta olajhomok földolgozása egy teljesen más technológia, de kevésbé környezetkárosító. Az olajhomok – az erdők kiirtása után – felszíni fejtéssel kerül föltárásra. A benne található bitument sok vízzel és energiával kimossák. 2013-ban olajfertőzés történt, amikor több ezer barrel olaj ömlött ki. Az olaj bűzös pocsolyákat, kisebb tavakat és patakokat képez, melyek a folyókba ömlenek. A sok fúrások a fedőkőzetréteget átlyukasztgatják, így a talajvíz-vezető rétegekbe mérgek kerülnek és azokat tartósan megfertőzik.
Ökologikus körkörös gazdaság
A pusztítás, amit a kapitalista termelésmód okoz, időközben lokálisról globális méretekre ugrott. Sok polgári környezetvédőt ez megrettentette, de a rombolás valódi okát nem hajlandók tudomásul venni és leragadnak az egyes eseteknél. Radikális ökologisták és antikapitalisták azonban tartsanak ki az mellett, hogy a valódi ok a kapitalista termelési módban rejtezik. Rövid idő alatt túl sok árut hoznak forgalomba, túl sok nyersanyagot használnak föl, túl sok mérget produkálnak és túl sok tájat dúlnak föl. A növekedés propagálása helyett, amit a kapitalista politikusok határtalan vakságukban még mindig tesznek, a termék-kibocsátást a kapitalista metropoliszokban jelentősen csökkenteni kell.
Mit kell megváltoztatni? Leszögezhető, hogy a legtöbb ökológiai károk a termékek előállításánál és ártalmatlanításánál történnek. A használati idő többnyire nem kritikus. (Az energiafogyasztás igen! RS18I11). Ezért hosszú életű termékeket kell gyártani, melyek sokáig a használóknál maradnak. Ezeket úgy kell megszerkeszteni, hogy javíthatók legyenek. Ehhez javítási útmutatókat és a mikrovezérlőkhöz source-kódokat kell az interneten közzé tenni. A termékek elemei legyenek újrahasznosíthatók ill. recirkulálhatók. Az első esetben az építő csoportok és részek az eredeti termék vége után legyenek pótalkatrészként használhatók. A recycling ezzel szemben az anyagok közvetlen föloldása a termék lejárása után. Braungart és McDonough (1) sokat vitatott könyve erre a problémára egy intelligens választ adott, amely a Cradle to Cradle (C2C, a bölcsőtől a bölcsőig) néven vált ismertté és a körkörös gazdaság szinonimájaként használatos. A szerzők szintetikus és természetes anyagokat különböztetnek meg, melyek elválasztott körfolyamatokban kell, hogy mozogjanak. A természetes anyagok legyenek olyanok, hogy egy termék élettartama végén aggály nélkül komposztálhatók legyenek. Szintetikus anyagok, mint pl. üveg, fém vagy műanyag, nem komposztálhatók, ezért ezeket végtelen anyag-körfolyamatokban kell újrahasznosítani. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha a termék élete után elválaszthatók és nem egymással kevertek, ahogy ezt a Tetrapack kompaund anyagainál, vagy a préselt lemezeknél láthatjuk. Egy átfogó termékfejlesztés a C2C elvei alapján technológiai forradalmat jelentene. Braungart úgy hiszi, ez a kapitalizmusban keresztül vihető és csodálkozik, amikor az ipar C2C termékeket eddig csak homöopatikus adagokban, reklámként használ. (Az ötlet közben teljes elvetésre került, mint a kapitalizmus zöldítése. Braungart veszélyes ökoszélhámos, találkoztam vele Kölnben, már akkor nagy hólyag volt.RS18I11).
Valójában az ökológiai termeléshez sokkal több kell. A termékek hosszú életciklusúak kell, hogy legyenek. Nem szabad minden két évben megváltozniuk, mint most. Csak így lehetséges a javítási, újrahasznosítási és recycling folyamatokat speciális termékeknél tartósan alkalmazni. Ez lenne az ökologikus körkörös társadalom alapja. Ez mellett bizonyos termékeket közösen kell használni. Így egy társadalom autóflottáját le lehetne csökkenteni, a maradék pedig a car-sharing-et szolgálná. További követelmény: a tömegközlekedés kiépítése.
A ma legégetőbb problémája: a globális fölmelegedés. Ha legrosszabb következményeit el akarjuk kerülni, a fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) égetését 2050-re teljesen vissza kell fogni. Ez a megújuló energiatechnikák tömeges kiépítését jelenti és az energiatékozlás leállítását. Ez pedig az előállított termékek mennyiségével függ össze.
Itt merül föl a kérdés a munkahelyekről. Valóban, egy javító és recycling-társadalomban, hosszú életű termékekkel, jelentősen kevesebb munka lenne. Ám ahelyett, mint a kapitalizmusban, munkanélküliséget generálni, a meglévő munkát kell egyenletesen elosztani. A cél: a 20-órás munkahét és egy jelentősen nyugodtabb élet, mint ami most a kapitalizmusban a többség osztályrésze. Egy nagymértékű munkaidő-csökkentés a feltétele annak is, hogy egy társadalom önmagát igazgassa.
Egy utolsó kérdés marad: a vázolt vízió a kapitalizmusban is megvalósítható? A válasz határozottan nem. A kapitalizmus csak állandó növekedéssel létezhet. Az össztermék-mennyiség zsugorítása a kapitalizmus mély válságát vonná maga után. Ezért egy ökologikus, körkörös gazdaság csakis szocialista lehet vagy semmilyen.
Michael Braungart, William McDonough: Einfach intelligent produzieren, Berlin, 2003
(A fertődi szikvíz-acélpalackgyártás esete: 1994-ben a műhely, amely a tartálykollektor tartályait is építette, egy ideig nagy üzletet csinált a régi, alumínium szikvízpalackok acélpalackokra való lecserélésével. Pár évre rá, amikor megint ott jártam, hegyekben álltak náluk az eladatlan acélpalackok. Miután telítették a piacot az „örökös” palackokkal, nem volt új vásárló. /És tartálykollektorokra mikor lesz?/ RS18I11).
TTIP, TISA, CETA és WTO
-Milyen stratégia rejtőzik a neoliberális szabadkereskedelmi egyezmények mögött?-
Míg az EU-ban szaporodnak a tiltakozások a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény miatt („Transatlantic Trade and Investment Partnership”, TTIP), júniusban (2015) kiszivárgott, hogy a két gazdasági nagyhatalom már egy további ilyen egyezményt (TISA) akarnak kierőszakolni.
TISA – egy másik szabadkereskedelmi egyezmény
TISA: „Trade in Services Agreement”, magyarul: kereskedelmi és szolgáltatási egyezmény. A TISA politikailag egy nagyon kényes ügy. A leleplezett 11. cikkelye pl. kikényszerítheti, hogy minden TISA-tagállam köteles a pénzügyi konszerneknek megengedni, hogy területéről a határokon túlra információkat szabadon továbbíthasson. Ez semmi mást nem jelent, mint az EU-adatvédelmi jogainak teljes aláásását. Ezzel magánszámla-adatok az EU-tagállamaiból teljesen hivatalosan is szabadon áramolhatnának az USÁ-ba, a kormány és a titkos szolgálatok karjaiba. Egy másik TISA-paragrafus a pénzügyi krízisek elleni szükség-intézkedésekkel és a takarékbetétek védelmével foglalkozik. Fölteszik, hogy egy ország sem hanyagolhatja el piacmegnyitási kötelességeit. Egy TISA-egyezmény esetén a kormányok a jövőben minden törvényről igazolni kötelesek, hogy azok a szabadkereskedelmet nem fékezik, amely a jövőbeni financiális válságok elleni ellenállást ássa alá.
A TISA és a TTIP mellett még egy egyezmény van, amit az EU-Bizottság Kanadával kötött: a CETA. A szociális hálózatok ezt is épp úgy kritizálják, mivel a TTIP-hez hasonló. Míg a TTIP a tiltakozások miatt elakadt, a CETA közvetlenül megkötés előtt áll. Ám ehhez az EU-Parlament, a Minisztertanács és valószínleg, a nemzeti parlamentek áldása is szükséges. (2017. szept.: a CETA jogerős, 580 millió euró megtakarítást remélnek a vámmentességből; Dánia, Horvátországo., Letto., Málta és Spanyolo. után még 23 EU-tag kell, hogy ratifikálja.)
Mindhárom egyezményben (TTIP, TISA, CETA) közös, hogy a demokratikus alapokat támadják és az ökológiai, szociális és fogyasztóvédelmi jogok ellen fordulnak.
A szabadkereskedelem nemcsak a hagyományos kereskedelmi érdekek kiszolgálását jelenti, hanem a szabad tőkeforgalmat is.
Szabadkereskedelem – mivégre?
Mért rajonganak ennyire a kapitalista konszernek és államok a szabadkereskedelemért? Először is a fejlett kapitalista országokban óriási tőketúltermelés van, melyek újra befektetése a honi országokban egyre nehezebb. Kiút: nemzetközi tőkebefektetés. Ez valójában a globalizáció tulajdonképpeni oka. Míg 1956-ban a világkereskedelem csupán 84 mrd USA-dollár volt, 1973-ban már 0,6 billióra növekedett, ma pedig a 20 billiót is meghaladja.
WTO-alapítás
A másik ok politikai természetű. A Szovjetunió összeomlása és Kína kapitalizmusba való visszatérése után, a kapitalista világrendben az USA és az EU vezető kapitalista hatalmak lehetőséget kaptak, hogy globális befektetési és kereskedelmi érdekeiket keresztül vigyék. Nem véletlen, hogy 1995-ben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) ebben a fázisban került megalapításra. Az USA és az EU a WTO-t arra próbálták meg fölhasználni, hogy gazdasági érdekeiket világszerte érvényesítsék. A WTO, a neoliberális stratégia szellemében különösen a szolgáltatási és az agrárszektort kellett volna, hogy liberalizálja és az ún. nem-tarifás kereskedelmi akadályokat lebontsa. A támadás első célpontjai a fejlődő és küszöb-államok voltak. Ám a konferencia színhelye Doha után elnevezett Doha-tárgyalásokon nem várt fordulat következett be. A fejlődő és küszöb-államok egy blokkba zártak össze és megakadályozták országaik feltétel nélküli megnyitását a nyugati szolgáltatási konszernek és befektetők előtt. Ezen felül agrárszektoraik teljes kiadását is meggátolták.
Stratégia Nr. 1.
Bilaterális szabadkereskedelmi egyezmény
Az USA és az EU, melyek konszerneiknek új nemzetközi akcióterületeket akarnak biztosítani, a WTO-fiaskó után, differenciált szabadkereskedelmi stratégiával próbálkoznak. Ennek egy fontos eleme a bilaterális egyezmény megkötése egyes országokkal, vagy országcsoportokkal. E közben a fejlődő országok uralkodó osztályait korrumpálják, aminek árát a népesség fizeti meg.
Az EU ilyen szabadkereskedelmi egyezményekkel elérte, hogy több afrikai ország visszavette magasan szubvencionált agrár-termelését. Széleskörben ismert az EU- baromfi export az európai hizlaló gyárakból. Ezek ún. C-áruk, melyek az EU-szupermarketekben már nem adhatók el, de az afrikaiaknak elég jónak találtatnak: csirkelábak, belsőségek, szárnyak. Sok afrikai országban lokális piacokon nyomott áron értékesítik. Ugyanez történik az európai paradicsommal, hagymával, tejporral. Ezeket az EU-ban erősen szubvencionálják. Így ebben az évben is (2015) ismét 150 millió eurót látnak előre az EU-költségvetésben, hogy az agrárexportokat az afrikai országokba mesterségesen olcsóvá tegyék. Az afrikai kisparasztok az ipari konkurrencia ellen teljesen esélytelenek és a szabadkereskedelmi egyezmények nyomorba taszítják őket. Ha az ez ellenállásba ütközik, az EU kész bestiális módon is eljárni. Amikor az Ecowas, a nyugatafrikai gazdasági unió nem volt hajlandó az EU dömping-termékeket befogadni, az EU megkezdte az afrikaiak egységfrontjának széttörését. Az Ecowas helyett egyes államokkal, Ghanaval és Elefántcsontparttal kezdett el tárgyalni, így sikerült az Ecowas konszenzust megtörnie.
Stratégia Nr. 2: Regionális szabadkereskedelmi blokkok
A bilaterális egyezmények mellett az USA/EU fontos stratégia-eleme a regionális szabadkereskedelmi blokkok fölépítése. Ehhez tartozik a TISA egyezmény is. A cél: a hajlamosok koalíciójának létrehozása. Ide sorolható 21 további állam, köztük Töröko., Mexikó, Ausztrália és Japán.
A TTIP becsvágyó célja, hogy az USA és az EU 800 millió lakosát egy blokkba beterelje. Ebben a kapitalista konkurrencia teljesen szabadjára lenne engedve, melynek nyertesei az óriásvállalatok. A TTIP ellensúlyt kell, hogy teremtsen a kínai nyomuló kapitalizmussal szemben is. Eközben sok afrikai és latinamerikai állam fűggő helyzetű mellékszereplővé válik.
A transz-csendesóceáni egyezmény (TTP) hasonló célokat követ. Ezt a szabadkereskedelmi egyezményt az USA 11 csendesóceáni állammal köti meg. Ám az amerikai tőkések attól tartanak, hogy a TTP-vel túlságosan is kiterjeszkednek és inkább egy erős csendesóceáni konkurrenciának adnak lehetőséget. Mindenestre, ha a szabadkereskedelmi egyezményeket bejáratják, a gazdasági világklímának még erősebb neoliberális irányt adnak. Ez növeli a nyomást a fejlődő és a küszöbállamokra, melyek föladják ellenállásukat és alávetik magukat az USA/EU követelményeinek.
A WTO elleni ellenállás széttörése
Az USA/EU, a WTO ügyében is, első sikereit könyvelheti el. A 2013-as Bali-konferencián, a WTO 159 állama döntött a szabadkereskedelmi gátak és szubvenciók lebontásáról. Az utolsó vitatott pont az élelmezés szubvenciója maradt. Itt különösen India tiltakozott. India állam évek óta kötött áron vesz át élelmet a parasztoktól és ezt kedvező áron adja tovább a szegény lakosságnak. Milliókat lát így el élelemmel és a paraszti agráriumot is stabilizálja. Ezt az USA és az EU nem nézi jó szemmel. Kemény tárgyalások után, Indiának meghagyták az élelemszubvenció- jogot még 4 évre, a következő, 11. WTO-konferenciáig. (2017 decemberében, a 11. WTO után, India továbbra is megtartotta a szubvenciót). Ez a kivétel azonban csak a már fönnálló élelemszubvenciókra érvényes. A WTO ezzel megakadályozza, hogy más államok is hasonló szubvenciókkal küzdjék le az éhinséget. Szerződésekkel gátolja meg, hogy rizs- és gabonasegélyt szállítsanak a szegényeknek. A WTO 2013-as egyezménye sérti az igazságos világkereskedelmet, ha nem is tört át még minden gátat. A WTO-eredmény nem elégítette ki a szabadkereskedelem híveit, ezek inkább még nagyobb étvágyat kaptak.
Befektetési védőcikkelyek és árnyékbíróságok
A neoliberális stratégia jelentős húzása az ún. befeketési védőcikkelyek beillesztése a szabadkereskedelmi egyezményekbe. Ezek a TTIP, a TISA és a CETA konvenciókban is benne vannak, nyílt pártfogói: az EU Bizottság és Obama is. Lényeges elemük a döntőbíróságok bekapcsolása, ahol a konszernek jogot kapnak arra, hogy államokat pereljenek be. A "bíróságok" 3 gazdasági ügyvédből állnak: egy a konszernek, egy a perelt állam képviselője - egy pedig egy "semleges" ügyvéd. Ezen álbíróságok rendszerint valamelyik londoni vagy New York-i hotelben üléseznek, döntéseik megfellebezésére nincs lehetőség.
A vállalatok akkor fordulnak az ilyen árnybíróságokhoz, ha úgy hiszik, állami határozatok veszélyeztetik külföldi befektetéseik értékét. Ekkor kártérítést követelhetnek az államoktól vagy alegységeitől, melyek igen magasak és "kiesett nyereségek" címen szerepelnek.
Árny-igazságügy: a NAFTA esete
A szabadkereskedelmi egyezmény NAFTA, melyet az USA, Kanada és Mexikó kötött, példásan mutatja, hogyan működnek az ilyen befektetésvédő cikkelyek. Az US-vállalat Ethyl Corporation termeli az erős méreg MMT-t, egy mangán-szénhidrogén vegyületet, melyet a benzinbe töltenek. Kanada 1997-ben, egészségi okokból ezt a szert betiltotta, mire az Ethyl beperelte Kanada államot egy döntőbíróság előtt. 350 millió dollárt követelt, nyereség-kiesés okán. Az ottawai kormány kapitulált, a tiltást visszavonta és 19,5 M $ jóvátételt fizetett.
Másik példa: a kanadai kormány és az US-energiacég LoneStar pere. A vállalat a kanadai kormánytól engedélyt kapott földgáz kitermelésre, fracking módszerrel. Amikor a Quebec-részállam vízvédelmi okok végett fracking moratóriumot vezetett be, a LoneStar 2012 novemberében beperelte a Kanada államot. Az eset még nem zárult le.
Trójai faló
A befektetési védőcikkely, a TTIP egyik lényeges eleme. A konszernek trójai falóként használhatják, hogy az ivóvízellátás privatizációját vagy a frackingot keresztül vigyék, ill. a magán egészségügyi szolgáltatásoknál az alacsonyabb béreknek és rosszabb munkakörülményeknek törjenek utat.
A formálisan független polgári bíráskodás aláásása
A bemutatott példákon látható, hogyan hatnak a befektetésvédő cikkelyek. Ezekkel a klasszikus, formálisan független polgári igazságszolgáltatást likvidálják és helyébe árnybíróságokat raknak. Nyilvánvalóan a neoliberális sratégiáknak a többségi akarat által alakítható klasszikus bíráskodás túl szoros. Stratégiájuk, hogy olyan intézményeket hozzanak helyzetbe, melyeket a konszernek lobbymunkával jól befolyásolhatnak. És ha egy szabadkereskedelmi egyezmény szabályai már egyszer telepítve vannak, demokratikus parlamentáris döntésekkel ezeket már visszavenni nem lehet. A neoliberalizmus így nemcsak a polgári igazságszolgáltatást üresíti ki, hanem magát a parlamentáris demokráciát is.
TTIP a fókuszban
A TTIP-konfliktusok mellett a TISA és a CETA is heves viták tárgya. A TTIP ellen az EU-ban szokatlanul tömeges ellenállás indult, mely egészen a polgári táborokig ér. A nyilvános TTIP-viták középpontjában sokszor a "klórcsirkék" állnak. Ennek kiváltója azon US-higiéniai előírás, miszerint a vágott csirkéket klóros fürdőben kell kezelni. Az eljárás a TTIP-pel Európába tart, ám a széleskörű viták láttán szinte kizárható, hogy a klórcsirkék a TTIP-ben elő fognak fordulni. Viszont a géntechnika és a hormonhús európai piacokra való bekényszerítése, az US-agrárkonszernek által, továbbra is fenyeget.
Tüntetés és sztrájk
A TTIP 2015 végéig tárgyalandó. Az ellenzők nyomására valószínű, hogy a nemzeti parlamentekben is ratifikálni kell. Tekintettel a széleskörű ellenállásra, a TTIP elhárítására nagy az esély.
Sokat lehet tanulni az ACTA egyezmény kísérletből. (Anti-termék-kalóz-kereskedelmi egyezmény), melyet az EU 2012-ben próbált meg keresztül verni. Az ACTA állítólag a szerzői jogvédelmet és a szellemi tulajdonjogokat biztosította volna, valójában azonban a médiumkonszernek általi ellenőrzést akarta bevezetni. Amikor Európában százezrek ez ellen tüntettek, az EU visszalépett és a projektet föladta. A példából megtanulható, hogy a TTIP, TISA és CETA elleni tiltakozásokat az utcán is folytatni kell. Mivel a bérből és fizetésből élők a szabadkereskedelmi politika első áldozatai, keresni kell a szakszervezetek szövetségét. Meg kell őket nyerni, hogy sztrálkokat szervezzenek. Ekkor sikerül majd a neoliberális erőszakoskodásokat teljesen visszaverni.

NEM JAVÍTANI – ELDOBNI

–Hogyan gondoskodik a kapitalizmus az állandó keresletről-

Ökoszocialista Röpiratok 32,31,30,21,19,16,11bildungsgemeinschaft-salz.de 32: Klímaváltozás Közel-Keleten és Észak-Afrikában 31: Az ökoszocialista program öt tézise 30: Nico Paech növekedéskrtitikája 21: Kapitalista egyutas-termelés vagy ökoszocialista körkörös gazdaság? 19: Mértéktelen nyersanyagfogyasztás 16: A globális ökoválság elemei és okai 11: Nem javítani – eldobni

Ma a kapitalista világban azt látjuk, hogy egyre több árut termelnek és némely fémek már hiányanyagnak számítanak. Egyidőben ezzel egyre több terméket egyre gyorsabban dobunk a szemétre. 2012-ben pl. 41,5 millió tonna elektro-hulladék keletkezett, ez 2016-ra 93,5 millióra, kétszeresére emelkedett. Ennek egyik oka, hogy a termékek élettartama egyre rövidül. Ezt obszolenciának is nevezik. Ez a termék-élettartam tudatos és tervezett megkurtítása a kapitalista gyártók által.

Az obszolencia nyilván a kapitalizmus a piacok telítődésére alkalmazott ellenstratégiája. Ha már minden háztartásban van egy tévé és egy hűtőszekrény, a vállalatok csak akkor tehetnek profitra szert, ha ráveszik a fogyasztókat arra, hogy régi termékeiket dobják ki és újakat vegyenek. Ez legjobban úgy megy, ha az új áruk lehetőleg mindjárt a garancia lejártával egyre rosszabbul működnek, ill. egyből elromlanak. Ezt funkcionális obszolenciának is nevezik, mivel egy funkció elvesztéséről van szó.

A villanyégő-trükk 1924-ben

Obszolenciát először 1924-ben mutattak ki. Akkor a világ nagy izzógyártói egy „Phöbus” nevű kartellbe tömörültek, melynek első dolga volt, a villanyégők átlagos élettartamának csökkentése. A Phöbus-alapítás évében ez még 2500 óra volt, 1926-ban ezt 1500 órára csökkentették. 1940-ben a kartell ismét akcióba lépett és az égők élettartamát 1000 órára redukálta. Habár a kartellt ezután leleplezték, a csökkentett élettartam megmaradt. Csak az NDK-ban volt szabad a villanyégőknek 2500 óráig kitartani – míg nem jött az újraegyesítés. Míg 1924 ez az élettartam-csökkentés egyes esetnek számított, ma, a telített piacok idejében, az obszolencia úgy terjed, mint a járvány. Az internet tele olyan panaszokkal, melyek az elektrokészülékek korai elromlásáról szólnak. Az internet-oldal „MURKS - NEIN, DANKE”, amely az obszolencia fölfedésére szakosodott, alapítása után egy évvel már egy millió látogatót számlált. Ám a bepanaszolt vállalatok szószólói minden mesterséges élettartam-csökkentést  tagadnak. Hogyan lehet egyes obszolenciát bizonyítani? Hol fordulnak elő?

Eldobható mosógépek

Vessünk egy pillantást a mosógépekre. Míg korábban egy Miele-mosógépnek élettartama 20 év volt, ma a szervízcégek szerint a mosógépek gyakran már 7 év után totálkárosak lesznek, ill. már 3 év után komoly hibák lépnek föl. Egy példa: a mosógépek dobja egy üstben forog, melyet ma egyre inkább műanyagból készítenek. Az érzékeny pont, az üst fölfüggesztése, gyakran olyan gyönge, hogy a sokszoros rezgő megterheléstől idő előtt kiszakad – a mosógép mehet a szemétre. (Lásd: Szelíd energia füzetek: Mosógépek).

Tévé-készülékek korai halála

A gyártók ravasz módon ma már úgy építik a tévéket, hogy azok éppen, hogy csak a garanciaidőt túléljék. Hosszú élettartam elérése nem látható cél. A korai meghibásodáshoz különösen az elektrolit kondenzátorok (elko) vezetnek. A magas hőfok miatt már 3 év múltán kezdenek kiesni. A piacon kaphatók ugyan strapabíróbb kondenzátorok, de ezek 20 centtel többe kerülnek. Egy tévé 200 elko-jánál ez 40 euro többletköltséget jelentene. A továbbiakban, ha egy ilyen készülék elromlik, ma már nem javítják meg. Többek között azért nem, mert bizonyos elektronikus pótalkatrészek csak a nagykereskedők számára hozzáférhetők. Kisebb javítóüzemek itt hoppon maradnak. Tehát: a tévé a szemétre kerül.

DVD-lejátszó gyorsan elromlik

A kapitalista obszolencia-stratégia a DVD-rekordereket sem kíméli. Ezek is gyakran, 2 garanciális év után megadják magukat. Gyönge pontjuk: a beépített DVD-író. Az internet fogyasztó-fórumozóknál a hiba közismert: a DVD-író mechanikája annyira gyöngén van megépítve, hogy idő előtt elromlik. Ez nem egy szükségszerű jelenség. Vannak olyan DVD-írók – számítógépekben – melyek 10 évig is bírják. Bár egyes márkás termékeknél. pl. a Panasonic-nál javítást vállalnak, de ennek ára 250 euró – ettől egy új készülék csak egy kicsivel drágább. Itt egy új probléma kerül fölszínre. Sok neves szórakoztató elektronikai készülék gyártó javító szervizét csupán legitimációs okokból tartja fönt. A pótalkatrészek és a javítás költségei olyan magasak, hogy egy javítás már nem éri meg. Különösképpen akkor, ha az ügyfél már sejti, hogy a készülék további alkatrészei fognak meghibásodni.

Beforrasztott akkumulátorok

Térjünk rá az obszolencia-stratégia egyik különlegesen botrányos esetére: föltölthető akkuk az elektromos fogkefékben, borotvákban, MP3-as lejátszókban. A trükk abból áll, hogy az akkukat a vázhoz forrasztják, ami egy átlagos fogyasztó számára lehetetlenné teszi, hogy az elemet kicserélje, ha az leszolgálta idejét. Ekkor a készülék – bár semmi baja – máris a szemétre kerül. A sokszor dicsért Apple-konszern itt is megmutatta jó üzleti érzékét. Csak miután a vásárlók a beforrasztott akkuk miatt az USÁ-ban panaszkodni kezdtek, a vállalat egyes készülékeknél lehetővé tette az elemcserét – de nem sajátkezűleg az ügyfél számára! A készüléket be kellett küldeni, hogy az Apple egy üzeme a cserét elvégezze. Ennek ára pedig olyan magas, hogy egy új termék vásárlása jobb megoldásnak számított.

Örökösen új verziók

Mindemellett a leírt funkcionális, készülék hibái miatti obszolencia mellett, egy másik, ún. technikai obszolencia is létezik, melyet a nagy konszernek egyre céltudatosabban vetnek be. Ennek mintapéldája a szoftver-piac. Itt már szinte megszokottá vált, hogy egyre gyorsabban, egymás után, mindig új programverziókat vezetnek be. Az ügyfél hiába ragaszkodna a régi verzióhoz, egyszer, a kompatibilitás miatt, meg kell, hogy vásárolja az új verziót. Az eljárás a szoftver-világban gyorsan követőkre talált. Így pl. egy digitális kamerát, mely 5 megapixel fölbontást ér el, leváltotta az új, 7 megapixeles kamera. És az új vékonyképernyős tévé nemcsak nagyobb fölbontású, de még vékonyabb is. A rá következő pedig már 3D-s. Így adnak állandó verzióváltással új indokokat a fogyasztóknak a vásárlásra.

Fölmosórongy-ruha

Az obszolencia-stratégia nemcsak a technikai készülékekre korlátozódik. A ruházatnál, mely már rég ki van téve egy divat-obszolenciának, azért panaszkodnak a használt ruha gyűjtők, hogy az utóbbi években a gyűjtőkonténerekben megszaporodnak a használhatatlan ruhák. Az ok: a ruhák, különösen a diszkontokban, szezonáruvá váltak, mert 3-4 mosás után a varrások fölfoszlanak és a színek kifakulnak. Ezután ezek már csak, mint fölmosórongy használhatók.

A javító üzemek kiszorulnak a piacról

Vessünk még egy pillantást a javításokra. Azt állapíthatjuk meg, hogy a gyártóknak az utóbbi 30 évben a javító üzemeket sikerült szinte teljesen kiszorítani a piacról. Az ok: sok műanyag, leforrasztott termékek, melyekhez nem lehet hozzáférni, drága pótalkatrészek. Ehhez jön a modern elektronika, a mikrovezérlővel futó programok. Sem a kapcsolási sémákat, sem a programkulcsokat nem teszik közzé – egy szinte átléphetetlen akadály a javítások előtt. Míg korábban a barkácsolók autóikat saját maguk javíthatták meg, ma ez egyre kevésbé lehetséges. Csak a szabadalommal rendelkező műhelyek rendelkeznek egyes hatáskörökhöz hozzáférési kódokkal, de ők is csak egész blokkokat cserélhetnek ki.

Egyre kevesebb újrahasznosítás

Nemcsak a javítás, de az újrahasznosítás is csődöt mond az új elektronikánál. Az építő elemek kívülről nem látszó fémkeverékekből állnak: ritka földfémek, arany, ón, réz, ólom, stb. (Egy telefonban a periódusos rendszer fele megtalálható. RS). Ezek a nyákokról csak veszélyes környezet- és ember-mérgezéssel oldhatók ki, Indiában és Afrikában. Az ENSZ egy 2011-es fölmérése szerint 60 fémből csak egyharmada került újrahasznosításra, 50%-ban. Ezeknek a fémeknek fele odavész a szemétben. Az obszolencia-stratégia óriási jelentőséggel bír a kapitalizmusban: a termelés a piac telítettsége ellenére magas szinten tartható. Az ilyen nyersanyag és energiatékozlás közvetlen elszenvedői a beszállító országok. Ott történik a legnagyobb környezet- és emberkárosítás. A globális ökoválság, a fölmelegedés, a környezetszennyezés és a nyersanyag-fogyás korában ennek az obszolencia-stratégiának nincsen semmiféle legitimációja.

Követelés: közzétenni a programkulcsokat!

Épp ideje, hogy a politikai baloldal olyan követeléseket fogalmazzon meg, melyek ennek az obszolencia-őrületnek véget vetnek. Különösen fontos a termék-élettartam meghosszabbításának törvény általi előírása és a jótállás nem-betartás esetén. Ehhez nézzük a hűtőszekrények példáját. Az NDK-ban volt egy rendelet, mely előírta, hogy ezek a készülékek 25 évig működjenek és ezt be is tartották. Mért nem követelhetünk ma, a technikai fejlődés nyomán, a hűtőkre 40 év élettartamot? Továbbá a digitális kamerákra és tévékre 20 évet, mosógépekre 30 évet, stb.? Ez mellett a termékeket úgy kell megépíteni, hogy azok javíthatók legyenek, szétszedhetők. A gyártó mellékeljen a készülékekhez javítási utasításokat, kapcsolási rajzokat és programkulcsokat is. Abban a korban, amikor az open-source-viták világszerte folynak, nem szabad visszariadni ilyen követelésektől sem. A termékek anyagai legyenek újrahasznosíthatók. Ezért csökkenteni kell bennük az anyagfajták sokaságát és lehetővé kell tenni a beépített anyagok szétválaszthatóságát. Hogy a javítási és újrahasznosítási folyamatok bejáródjanak, a termék-életciklusok hosszúéletűek kell, hogy legyenek. Ez a ma szokásos termékvariálások végét jelentené. A polgári erők egy ilyen programmal szembesülve, a Nyugat alkonyát vizionálják. Az obszolencia megszüntetése azonban egy jó élettel van összhangban – nem a környezetromboló kapitalizmussal. (A magánfogyasztás mellett működik a nagybani közfogyasztás is: a nevünkben rendelnek meg atomerőműveket, repülőket, óriási kutató berendezéseket. Ezek kiváló alkalmak pénzek ellopására is. És ha ez sem elég, jöhet a háború. RS, okobetyar.blog.hu)

-Író-olvasó találkozót rendeztek: eljött az író és eljött az olvasó.
-Ne vásároljunk könyveket, vegye meg a könyvtár!
-Megjelent szatírakötetem a SZEMÉT kiadónál, 1 (egy) példányban. Megtartom.
- Mindent elmondtak már (emberről, istenről, világról), pont az én bölcsességem hiányozna?
-Fekete rovátkák, fehér alapon.
-Ne adakozzunk erre-arra, úgyis ellopják. Éljünk úgy, hogy ne legyen miből adakozni.
- A társadalom olyan játék, ahol mindenki megpróbálja ellopni a másik pénzét - anélkül, hogy agyon kéne ütnie. (Utóbbiban nem vagyok biztos).
-A bank nemcsak meglop, le is köp. (Le is lövet, ha kell – láttuk a Széna téren.)
-Minden szerelő, bankár, orvos azt csinál veled, amit akar.
-A magyar annyit keres, mint a nyugati - csak hagyja, hogy a felét ellopják.
-Éljen és dolgozzon mindenki a szülőhelyén!
-Tudom ki vagyok: ezek a szüleim, ez a családom, ez a népem, ez az anyanyelvem,
ez a szülőföldem – még egy kalotaszegi legényest is eltáncolok neked, ha akarod!
-Csak a bolond megy boltba vásárolni pénzért. Ültetsz krumplit, csere-berélsz, voltál már lomisnál?
- Általában mindenki hülyeséget csinál.
-Ne legyünk előítélettel! Várjuk meg, mit csinál az oroszlán a báránnyal!
-Díjat adtak át a lónak, mert négy lába van.
-Ne beszéljünk mikrofonba - emberhez beszéljünk!
-Ne próbáljunk senkit sem meggyőzni. Csak ennyit mondjunk: ha ezt teszed, erre számíts.
-Mindig ugyanazok mondják el ugyanazt ugyanazoknak.
-Minél nagyobb a távcső, annál több a csillag.
-Idő, szám azóta van, mióta ember.
-Az ember 100 évig él - ha hagyják.
-Alkoholistának lenni sohasem késő.
-Villamos és nők után nem futunk.
-Anyósom olyan, mint az úristen: mindenütt ott van.

-2018-ban megjelenik a Lőrinc kártya. Aki kiváltja, ezzel Lőrinc-gázt vehet, Lőrinc-útmatricát válthat, Lőrinc-vasúton utazhat; Lőrinc-szállodában, Lőrinc-ásványvíz mellett Lőrinc-újságokat lapozgathat és nézheti a Lőrinc-tévét.
-Páncélos járműveket posztol a kormány a főváros főterein, de ha ez nem volna elég, für alle Fälle, B-tervként Airbus-repülőket is vett, ha netán gyorsan menni kéne…
-Szijjártó és Varga rossz gombot nyomtak meg a parlamenti szavazáskor, mert az ellenzék hangoskodott. Itt a megoldás: egy kiadós ordibálás és Orbán le lesz váltva.
-A Momentum és az LMP együtt tüntet a Jobbikkal. A skorpió megígéri a békának, ha átviszi a folyón, nem szúrja meg. Aztán mégis. De hát megígérted? Nem tehetek mást, skorpió vagyok! Akkor is, ha mindketten meghalunk? Akkor is.
-Most szabadult Repülős Gizi néni (91), aki így védekezett: -Én már akkor loptam, amikor ti még pelenkába csináltatok!
-Magyarországot, visszaeső bűnösként, harmadik csapással, a bíróság 20 évi letöltendő börtönre ítélte. - De hát 20 000 bevándorlót befogadtunk!- védekezett. –Mi is téged, de meg is bántuk!
-A vasút után kínai nagyfal is épül, a migránsok távoltartására. A falon tízmillió kínai karbantartó állomásozik ideiglenesen és mikádót játszik.
-A saria nem vezethető be, mert már a Fidesz bevezette:
*kettős igazságszolgáltatás (egy a fideszesnek, egy neked),
*nem szólhatsz, csak Fidesz-médiában, ahogy ott kell,
*az asszonyverés megengedett,
*ha fideszes vagy, lehet több nőd (pénteken beadok egy kérvényt, miszerint hétfőn enyém a feleséged, a lányod meg jus primae noctis).
-Szomszéd, de jól megy magának, miből él? –Pártalapításból! Jöjjön át, leveszem a méreteit és szabok magának egy jó kis pártocskát, féláron!
-2030-ra mindenki boldog lesz, mondta a miniszter. Mindenki, aki megöregszik, kap két szűzlányt az ágyába, egyet jobbról, egyet balról.
-Meg akar halni? Vitesse be magát egy kórházba! (Életveszélyes higiénia a kórházakban).
-Nem akarta ellopni az iskolapénzt, csak otthon tartotta egy dobozban a fideszes tanár. Bementem a bankomba, hogy adják ide a pénzüket, majd beteszem otthon a dobozomba, úgy sincs semmi kamat rá, de nem akarták.
-A Nemzeti Kuka Holding egy mrd-ot kap „társadalmi szemléletformálásra”. Házról-házra járnak: Ez itt a kék kuka, ez itt a sárga kuka, ez meg itt egy millió a zsebemben.
-Magyar papok lázadnak a pápa ellen, menekült ügyben – Luther után 500 éves késéssel! (IványiG).
-”Jövevény voltam és befogadtatok” Mt 6.28 (Ócska komcsi trükk).
-Jesus szimpóziumot tartottak a Váci utcában a „keresztény vállalatról”, belépő 7500 Ft. Végre tudom, mi az, hogy „keresztény”!
-A XI. ker polgmester - ne tanuld meg a nevét! – lapjának karácsony előtti számában, sage und schreibe, 20x, azaz húszszor szerepel képpel és névvel, (pl. ingyenes ajtóék kiosztásánál), míg egy bizonyos Jézus Krisztus, akinek születésnapjára készülünk: összesen nullaszor! (Legalább nem állít 4 milláért kőkeresztet?)
-Fogadjon örökbe egy sípot! A Jézus Szíve templom kiírása szerint „egy centiméternyi minden ezer forint után” jár, tehát pl. 50 ezerért kapok fél méter sípot. Elvihetem egy Orbán-beszédhez a Kossuth térre?
-drMáriás képén viszont szerepel a mi megváltónk, glóriával, lábainál Lőrinc és Áder arkangyalokkal, a szeretet és a pénz jelképeivel („Magyarország föltámadása”, Godot galéria).
-A pomázi szerbek dalt írtak Tesla föltalálóról, ami csak a Mennyből-az-angyal-lal vetekszik. A polihisztor Palkovics, Tesla-gyárat akar ide hozni, ám az elektro- (valójában atomáram-) autókhoz az egész hálózatot újra kell építeni – ügyes!
-Karácsonykor elhatároztam, mindenkit támogatok, aki csak kéri. Januárban aztán én kértem támogatást…
-Új foglalkozás: embersétáltató. Los Angeles-ben fölfogadható, vezet, társalog, szórakoztat.
-Az interneten megrendeltem 100 köszörűt, de kihoztak 100 koszorút, de jól jött, mert halottak napja volt.
-Az asztalon felejtettem a mobilom, másnap megjelentem meztelenül az interneten…
-Tudta? Mi csupa piszkos, éhező, fejfájós, nyavalyás alakok vagyunk, különben mért akarnának a reklámok folyton ránk sózni mosóport, margarint, pirulát?
-Mindig a leghosszabb sorba állj, mert az lesz a leggyorsabb. („Várjon, mindjárt maga jön! Csak elvitték megélezni a bárdot.”)
-A feleségem fölvett egy takarítónőt, mert nincs ideje takarítani. Azért nincs ideje takarítani, mert dolgoznia kell, hogy kifizethesse a takarítónőt. („A vazunguk kocsikat építenek, hogy szenet hozhassanak és szenet hoznak, hogy kocsikat építhessenek”, Hans Paasche, 1912).
-Anyósom erős lángon főz, képes a vizet 150*C-ra fölforralni.