FLASSBECK, FORUM-MAKROÖKONOMIE.DE 2018.06. 12.

PROGRESSOR: Egy kitűnő ismertetés, mely kedvet kelt az olvasáshoz. Világos: ha egy MAKROSKOP-pártot alapítanánk, „szociálliberálisok” lenne a neve. Akkor számomra a szövegösszefüggésben egy kérdés megvitatandó lesz: Az egyes ember már azzal is eléggé megküzködik, hogy legitim jogait a társadalommal szemben érvényesítse. Már a nemzeti választások, melyek révén demokráciában, nemzeti választások útján egy legitim nemzeti kormány születik, problémákat generálnak. Ha erre még egy síkot ráhúzunk, amely annyi hatalmat ragad magához, hogy a nemzeti választásokon már nem is érdemes részt venni – akkor, véleményem szerint, a liberalizmus elvétől még jobban eltávolodunk. Az EU-parlamentnek pillanatnyilag nincs joga törvényjavaslatokat tenni. A politika vezérfonalait tehát az állam- és kormányfők „hátsó szobáiban” kötögetik. Szerintem itt a liberális önrendelkezési jog csorbul.

LOGOS: Tehát világos: Ha egy MAKROSKOP-pártot alapítanánk, „szociálliberálisok” lenne a neve. Itt egyvalaki akarja megmondani, „mi” hogyan neveznénk a pártot. Ez hybris. Ez okból határozottan elvetendő. Majd a liberalismus elvéről írnak, anélkül, hogy tisztáznák, mit is értsünk konkrétan ez alatt. Ez az elv átalányban egyáltalán követendő?

„A liberális értelemben vett szabadságért...” egy neoliberális is épp úgy fáradozhatna, közben valójában olyan szempontból, aminek már a szabadság szokásos értelméhez köze sincs.

Kiforratlan katyvasz az egész.

WOLFGANG WALDNER: Őszintén szólva, ezt a szöveget meglehetősen félresikerültnek tartom.

A politikai liberalizmus:

A liberalizmus, mindenekelőtt a gazdasági liberalizmus (ezt inkább gazdaság libertinizmusnak neveznék) kritikáját tényleg másképp képzelem el. Ez egy nagy semmi volt.

A gazdaságliberálisok úgy tesznek, mintha a világ magántulajdonainak fölosztása nem erőszakosan történt volna és valahogyan minden polgár beleegyezését megkapta volna. Az igazság azonban, hogy csak egy kisebbség születik aranykanállal a szájában, a kastélyokban és a villákban, a többség sajnos nagy nyomorban.

A liberálisok szemtelenül a tulajdonokat, melyeket rendszerint fölmenőiktől örököltek, akik ezeket erőszakkal vagy csalással szereztek meg - egyszerűen adottnak tekintik. A javak jogosságát senki se merészelje megkérdőjelezni! Így állnak egymással szemben a szegények, akiknek semmijük sincs, ami naponta életszükségletük, a gazdagokkal, akik a a szegényeket erőszakkal kizárják ezekből az élethez szükséges dolgokból.

Ilyen alapon zsákmányolják ki a gazdagok a szegényeket. Mert a szegények minden szerződést alá kell, hogy írjanak, hogy csupasz életüket a következő napokra átmentsék, hogy feleség és gyerek ne haljon éhen, hogy lakásukat se veszítsék el.

Ezt hívják a liberálisok szabadságnak.

Ám ez nem elég:A liberálisok szándékosan pusztító gazdasági válságokat, magaskamat-politikát rendeznek. Így a szegények rákényszerülnek munkájukat minden áron eladni. A liberálisok azt hazudják a nyilvánosságnak, hogy a krízis okozói a magas bérek és a szociális juttatások. Végül pedig a gazdag liberálisok a magas kamatokból profitálnak, amivel a válságot előidézték. És továbbra is magas lakbért, földbért és profitot követelnek.

Ezt értik ők szabadság alatt!

PR: Kedves Waldner úr!

Fontolja meg, hogy ez csak egy könyvidézet volt.

Számomra fontos volt megmutatni, hogy a liberalizmus nem egyszerre neoliberalizmus, (ahogy ezt sokan elképzelik) és a liberalizmus egy szociális piacgazdasággal abszolút összefér. Ez már valami, vagy?

WW: Kedves PROGRESSOR!

Az olvasmánynál ez zavart: Pontosan a liberális érveket sorakoztatták föl a neoliberalizmus mellett. Biztos van egy másik, tisztességes liberalizmus is, de nem az volt itt a téma.

Jómagam meggyőződéses liberális vagyok, kiállok a szociális piacgazdaság, a hit és a hitetlenség, a szabad beszéd és kutatás, a szexualitás és életvitel szabadsága mellett.

De nem ez volt a téma.

Hanem az állítólagos szabad szerződés gazdagok és szegények, kizsákmányolók és kizsákmányoltak között.

RAUSCHI:

Na igen, én is olvastam a cikket. Címe alapján valami mást vártam. A stílus eléggé száraz, Flassbeck más könyveihez mérten. Őszintén szólva, nem keltett nagy kedvet az olvasáshoz. Üdv: Rauschi

LOGOS: Szinte teljesen egyetértek – csak két kisebb korlátozás a 2. és a 4. pontnál:

1) A szabadság és a kényszer elferdült képzete Hayek-re vezethető vissza, továbbá ezeknek fogalmi átértelmezésére (Prof. Rainer Mausfeld ezeket a liberalizmus „fals-szótárának” nevezi). Ezeket kell először leleplezni, hogy a torzítást/megtévesztést/ködösítést fölismerjük.

a) „Szabadság” /1/

A neoliberalizmus ideológiájában ez a fogalom egyenlő úgy a teljes abszolutiság-joggal, mint az elsődleges prioritásjoggal, melyek elsősorban a gazdagok és a tehetősek kívánságainak felelnek meg, az ún. „szabad piac”, az ún. „szabad vállalkozás”, az ún. „szabad tőkeáramlás”, az ún. „szabad kereskedelem” fogalmait illetőleg. Ez annyit tesz, hogy – a piacok betű és szó szerint semmivel sem korlátozhatók – sem munkavállalói, sem környezetvédelmi jogok által.

- A konszernnek/vállalkozónak meg kell adni ezt a szabadságot, hogy tegye és engedje, amit csak akar, vagyis ott termeljen és azt, és akkor, és ahogy az neki tetszik - bármilyen körülmények között.

Minden védjog (lásd fent) ezen vállalkozói szabadság akadályoztatása.

- A szabad kereskedelem sem akadályozható - szó szerint SEMMIVEL. Itt is minden védőjog (munkavállalói, környezet- és fogyasztóvédelmi) kereskedelem-korlátozásnak (Handelshemnisse), tehát akadályozásnak számít, az abszolutizált szabad kereskedelem akadályozásának, amit a neoliberális dogmatika szerint le kellene bontani!

- A „szabad tőke”, értsd: pénzforgalom „akadályozása”, ugyanúgy, mint a már említett 3 pontnál, nem megengedhető, értsd: törvényi határozat nem szabad, hogy legyen, ill. a már meglevőket is ki kell venni.

Hayek számára a személyes kényszer eltávolítása elegendő volt a „szabadsághoz”: „Ez az az állapot, amelyben egy ember mások, vagy másvalakik akaratának, tetszőleges kényszerének nincs alávetve...” Hayek: A szabadság alkotmánya, 3. kiadás, Tübingen 1991, 14. o.

b) Igazságosság /2/

Ami a személytelen gazdasági folyamatokból ered, a neoliberális dogmatika szerint per se igazságosnak deklarált – és nem lehet igazságtalan. (Ezután Hayek a szociális igazság tekintetében, egy szinte paranoiás védekező magatartást kreál, lásd ehhez Neoliberalizmus vs. szociális szempont fejezetet).

Vagy más szavakkal: végeredményben mindaz, amit a vállalkozások és a független alkalmazottak is nyereség és bér formájában kivesznek, definíció szerint, „igazságosnak” van minősítve – úgymond „par ordre du mufti”. Miközben a „muftik” Hayek és Friedmann.

A legtöbb más neoliberális is a következő fölfogást képviseli:

„Minden, amit eladni lehet, legitim. Minden, ami a profitot hizlalja, a társadalomnak jó. Így a teljesítmény-igazságosság, az egyetlen igazságosság, ami létezik. Szociális igazságosság, mint elosztási igazságosság, csak piaceredmény után érhető el, miközben állami beavatkozásnak nem szabad megtörténnie, mivel ezzel a piac-elosztás torzulna. Az állam a jogban illetékes, de nem az igazságosságban. Az államnak nincs joga elosztani, ez a piac joga és a piac igazságosan oszt el.” (Nils Heisterhagen, CARTA, A neoliberalizmus elmélete és valósága, 2015.08.22.)

c) Kényszer /3/

Friedrich Hayek kényszer-definíciója: kifejezetten csak olyan emberek közti jelenség, amikor valaki valakit kínnal fenyeget azzal a szándékkal, hogy a fenyegetett személyt biz. cselekvésmódra kényszerítse. Így a kényszert, mint valami rosszat vezeti be, amely az egyes személyt attól tartja vissza, hogy mentális ereje teljes bevetésével a közösség számára a legnagyobb hozzájárulást teljesítse, amire csak képes.

Hayek szerint kényszer akkor nincs, ha valaki egy olyan helyzettel szembesül, amikor egy gyűlölt munkát kell elvállalnia, hogy ne haljon éhen, míg a cselekvések, melyek a személyt ebbe a szituációba hozták, nem azt sugalmazzák, hogy bizonyos dolgokat megtenni hagyjon (Hayek 2011/1960, 203. o.) /Nyakatekert jogász-szöveg, RS18VI22/. Monopolisták akkor is alkalmazhatnak kényszert Hayek szerint, ha valami létszükségletest elrendelnek.

2) Tehát rosszabb, mint ahogy Ön írta: „A tulajdon igazságtalan elosztása”, nemcsak adottként, hanem igazságosként is prezentált, mert ez a /bálványozott/ piacok eredménye, melyet per definitonem igazságosként deklaráltatott.

3) A Makroskop-cikk bírálatát abban látom, hogy ezt ennek a tematikának nem főproblémájaként tárgyalják. Kivéve, ha a könyv egy másik fejezetében (Gazdaságliberalizmus – Neoliberalizmus) meg nem teszik.

Ugyanis a személyes kényszert csak, mint kényszert nevezik meg és ismerik el, míg ez mellett a ténykényszert (Sachzwang) egyszerűen el-definiálják. Így nézve a ténykényszerek per definitionem megtagadtattnak, annak ellenére, hogy az élet kemény valóságában az embereknek, akik létfönntartásukat keresik meg, ténykényszereket diktálnak.

Ezen neoliberális elképzelés szerint a neoliberálisok nem látnak problémát abban, hogy embereket a nevezett ténykényszerekkel arra veszik rá, hogy a legutolsó dreck és kizsákmányoló munkát fölvállalják, mert hiszen megvolt a „szabadságuk” a fölkínált szerződést elutasítani és elfogadására személyesen semmiképp nem kényszerítették. Gondoljuk el ezen ál-érvelés perfiditását és emberalázó mivoltát! Ily módon a neoliberalizmus, per definitionem, azokat a vádakat rázza le, amelyeket maga teremtett.

Igazságtalanság

A „igazságosság” definíciója alapján, ti. minden „igazságos”, amit a „szabad piac” és a jobbítólag beavatkozó „láthatatlan kéz” létrehoz és (állítólag) mindenki megkapja, amit megszolgált, sem uzsora, sem kizsákmányolás, sem bűnösség (a kizsákmányolók és az uzsorások űnössége) vagy igazságtalanság nem lehet.

Ténykényszerek

A kényszer fenti definíciójából következik, hogy ténykényszerek pedig nincsenek: a körülmény, amely nagyon sok embert függőségi bérmunkába hajt, vagyis a körülmény, hogy önmagát és családja megélhetését biztosítania kell, neoliberális perspektívából nincs, mint (tény)kényszer elismerve.

4) Hogy a pénzhatalmasok valóban „szándékos pusztító gazdasági válságokat” rendeznek, kérdés. Tény azonban, hogy a legtöbb dúsgazdag ilyen krízis után – a társadalom költségére – még gazdagabb lett.

4a) Munkanélküliség

Történelmileg igazolt, hogy a neoliberálisok szándékos munkanélküliséget okoztak és okoznak: „sokan soha nem hitték, hogy a monetarizmussal le lehet küzdeni az inflációt. Ám fölismerték, hogy (a monetarizmus) nagyon segíthet a munkanélküliség emelésében. És ez több volt, mint óhaj, hogy a munkásosztályt gyöngíthessék. /.../ Itt -marxista terminológiával kifejezve – a kapitalizmus válságát idézték elő, amely az ipari tartalékhadsereget újra fölállította, hogy a kapitalisták magas profitrealizálását továbbra is biztosítsák” Forrás: Sir Alan Budd, konzervatív jegybankár, „A Bank of England pénzpolitikájának leírása Margret Thatcher alatt”. Kiegészítő információ: Thatcher első kormányzása idején a munkanélküliség 3 millióra emelkedett. Ez 1983-ban 12,5% volt.

- „A vállalkozók és lobbyszövetségeseik amiatt is aggódnak, hogy a szabad munkaerőkínálat tovább apad, ez tendenciózusan magasabb bérekhez vezet, a munkavállalók és a szakszervezetek hatalma erősödhet. -SPON 2018.01.02. Majdnem minden megtalálható a neoliberalimus elemzése írásomban: http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki/Neoliberalismus [1] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...lismus#Freiheit[2] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...eralismus#Zwang[3] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...s#Gerechtigkeit Baráti üdvözlettel: Logos Dipl.-Ing. Maschinenbau (FH), Jahrgang 64

FLASSBECK, FORUM-MAKROÖKONOMIE.DE 2018.06. 12.

PROGRESSOR:

Eine hervorragende Darstellung die den Wunsch nach mehr vom Buch aufkommen lässt.
Also ist klar: Wenn wir mal eine Makroskop-Partei gründen, würden wir sie "Sozialliberale" nennen.
Dann wird für mich eine Frage im Kontext diskussionswürdig: Der einzelne Mensch hat schon genug damit zu schaffen, dass er seine legitimen Rechte gegenüber der Gesellschaft durchsetzen kann. Schon die nationalen Wahlen aus denen in einer Demokratie die legitime nationale Regierung hervorgeht, schaffen da Probleme. Zieht man dann noch eine weitere Ebene darüber ein, die so viel Macht an sich reißt, dass es sich gar nicht mehr lohnt an nationalen Wahlen teilzunehmen, dann entfernt man sich meiner Meinung nach noch weiter vom Prinzip des Liberalismus.
Momentan hat das EU-Parlament kein Recht für Gesetzesinitiativen. Die Leitlinien der Politik werden also im "Hinterzimmer" unter den Staats- und Regierungschefs "ausgemauschelt". Die Freiheit im Sinne des Liberalismus auf Selbstbestimmung wird meiner Meinung nach hier ausgehöhlt.

LOGOS:

Also ist klar: Wenn wir mal eine Makroskop-Partei gründen, würden wir sie "Sozialliberale" nennen.

Einer glaubt bestimmen zu können, wie "wir" die Partei nennen würden. Das ist Hybris.

Aus diesem Grund kategorisch abzulehnen.

Dann wird vom "Prinzip des Liberalismus" geschrieben, ohne zu kären, was denn damit konkret gemeint ist.

Ist dieses Prinzip denn überhaupt so pauschal erstrebenswert?

"Die Freiheit im Sinne des Liberalismus" könnte ein Neoliberaler ebenso bemühen und dabei in Wahrheit Aspekte meinen, die wenig bis gar nichts mit dem üblichen Verständnis von Freiheit zu tun haben.

Imo ist das weitgehend unausgegorenes Wischi-Waschi.

WOLFGANG WALDNER:

Ehrlich gesagt fand ich diesen Text ziemlich misslungen:

Der politische Liberalismus

Eine Kritik des Liberalismus und vor allem des Wirtschaftsliberalismus, den ich lieber Wirtschaftslibertinismus nenne, stelle ich mir wirklich anders vor. Das war ja gar nichts.

Wirtschaftsliberale tun so, als wäre die Aufteilung der Welt an Privateigentümer nicht gewaltsam erfolgt und hätte irgendwie die Zustimmung aller Bürger erhalten. In Wahrheit wird eine kleine Minderheit mit dem goldenen Löffel im Mund in Schlössern und Villen geboren und die Mehrheit im Elend. Nun besitzen die Liberalen die Frechheit, die ungerechte Verteilung des Eigentums, das sie meist von Vorfahren ererbt haben, die es mit Gewalt oder durch Betrug erlangt hatten, einfach als gegeben hinzustellen. Niemand dürfe die Rechtmäßigkeit der Besitzansprüche bezweifeln.

So stehen sich also die Armen, denen nichts gehört, was sie jeden Tag zum Leben brauchen, und die Reichen gegenüber, die mit Gewalt die Armen von allem ausschließen können, was ein Mensch zum Leben benötigt.

Auf der Grundlage können die Armen von den Reichen ausgebeutet werden. Denn die Armen müssen jedem Vertrag zustimmen, nur um ihr nacktes Leben über die nächsten Tage zu retten, damit Frau und Kinder nicht verhungern oder die Wohnung verlieren.

Das nennen die Liberalen nun Freiheit.

Aber damit nicht genug: Die Liberalen inszenieren noch absichtlich verheerende Wirtschaftskrisen mit Hochzinspolitik. So müssen die Armen ihre Arbeit um jeden Preis verkaufen, die Liberalen belügen noch das Publikum und behaupten, überhöhte Löhne und Sozialleistungen wären die Ursache der Krise. Schließlich profitieren die reichen Liberalen noch von den hohen Zinsen, mit denen sie die Krisen inszenieren, und fordern entsprechend hohe Mieten, Pachten und Profite.

Das ist die Freieheit, die sie meinen!

PROGRESSOR:

Lieber Herr Waldner,
bedenken Sie, dass dies nur ein Ausschnitt aus einem Buch war.
Für mich war die Darstellung wichtig, dass Liberalismus nicht gleich Neoliberalismus ist (so wie sich das viele vorstellen) und das Liberalismus absolut mit einer sozialen Marktwirtschaft einhergehen kann.
Das ist doch schon mal was, oder?

WOLFGANG WALDNER: Lieber Progressor,
das hat mich bei der Lektüre gerade verstört: Die haben genau die neoliberalen Argumente für diesen Liberalismus angeführt. Sicher gibt es einen anderen, anständigen Liberalismus, aber der war gerade nicht das Thema.
Ich selber bin höchst liberal, bin also für soziale Marktwirtschaft, Glaubens- und Unglaubensfreiheit, freie Rede und Forschung, Freiheit in Fragen der Sexualität und Lebensführung.
Das war aber das Thema nicht. Sondern der angeblich freie Vertrag zwischen Reichen und Armen, Ausbeutern und Ausgebeuteten.

RAUSCHI:
Eine hervorragende Darstellung die den Wunsch nach mehr vom Buch aufkommen lässt. Na ja, ich habe den Artikel auch gelesen und habe mir bei der Überschrift etwas anderes erwartet. Der Stil ist auch sehr trocken, im Gegensatz zu anderen Büchern von Flassbeck.
Mir macht das ehrlich gesagt keine Lust auf das Buch.
Gruss Rauschi

LOGOS

WALDNER:Wirtschaftsliberale tun so, als wäre die Aufteilung der Welt an Privateigentümer nicht gewaltsam erfolgt und hätte irgendwie die Zustimmung aller Bürger erhalten. In Wahrheit wird eine kleine Minderheit mit dem goldenen Löffel im Mund in Schlössern und Villen geboren und die Mehrheit im Elend. Nun besitzen die Liberalen die Frechheit, die ungerechte Verteilung des Eigentums, das sie meist von Vorfahren ererbt haben, die es mit Gewalt oder durch Betrug erlangt hatten, einfach als gegeben hinzustellen. Niemand dürfe die Rechtmäßigkeit der Besitzansprüche bezweifeln.

Nahezu vollständige Zustimmung - nur zwei kleine Einschränkungen unter den Punkten 2 und 4:

1) Die pervertierte Vorstellung von Freiheit und Zwang geht auf Hayek und dessen begrifflicher Umdeutung (Prof. Rainer Mausfeld nennt die das "Falschwörterbuch des Neoliberalismus) zurück. Diese muss erst entlarvt werden, um die Perfidität und Täuschung/Vernebelung zu erkennen:

a) "Freiheit" [1]

ist in der neoliberalen Ideologie ein Begriff sowohl mit totalem Absolutheitsanspruch wie auch vorrangigem Prioritätsanspruch, der in erster Linie den Wünsche der Reichen und Vermögenden - sowohl bezogen auf die "freien Märkte", das sog. "freie Unternehmertum", den sog. "freien Kapitalverkehr" als auch den sog. "freien Handel". D.h.

- "die Märkte" sollen buchstäblich und im wahrsten Sinne des Wortes durch nichts behindert werden - auch keine Arbeitnehmer- und/oder Umweltschutzrechte,

- der Konzern/Unternehmer soll die „Freiheit“, besitzen, tun und lassen können wie es ihm beliebt, d.h. zu produzieren wo, wann, wie, auf welche Art und unter welchen Umständen auch immer. Jegliche Schutzrechte (s.o.) stellen eine "Behinderung" dieser "unternehmerischen Freiheit" dar.

- Auch der "freie Handel" soll durch sprichwörtlich NICHTS behindert werden. Auch hier stellen jegliche Schutzrechte, sei es Arbeitnehmer-, Umwelt- oder Verbraucherschutzrechte, "Handelshemmnisse", also "Behinderungen" des verabsolutierten "freien Handels", dar, die es gemäß neoliberaler Dogmatik abzubauen gilt!

- der "freie Kapital- sprich Geldverkehr": ebenso wie schon bei den drei vorgenannten Punkten soll es keinerlei "Behinderungen", sprich gesetzliche Bestimmungen, geben bzw. bestehende abgebaut werden.

Die Abwesenheit persönlichen Zwangs war für Hayek hinreichend für "Freiheit":

„Dieser Zustand, in dem ein Mensch nicht dem willkürlichen Zwang durch den Willen eines anderen oder anderer unterworfen ist …“

-Hayek, Die Verfassung der Freiheit, 3. Aufl., Tübingen 1991, S. 14,

b) Gerechtigkeit [2]

Was dem impersonalen gesellschaftlichen Wirtschaftsprozess entspringt wird gemäß neoliberaler Dogmatik als per se gerecht deklariert - und kann nicht ungerecht sein (infolge dessen hegte Hayek eine fast paranoid anmutenden Abwehrhaltung in Bezug auf soziale Gerechtigkeit - siehe dazu Kapitel Neoliberalismus versus soziale Aspekte)

Oder mit anderen Worten:

Das Ergebnis dessen, was der freie Markt sowohl für die Unternehmen wie auch für die abhängig Beschäftigten an Gewinn oder Lohn hervorbringt, wird definitorisch als “gerecht” festgelegt - sozusagen “par ordre du mufti”. Wobei Hayek und Friedman die “Muftis” sind.

Die meisten heutigen Neoliberalen vertreten somit folgende Gerechtigkeitsauffassung:

Alles, was sich verkauft, hat seine Legitimation. Alles, was den Profit fördert, dient der Gesellschaft. Sodann ist Leistungsgerechtigkeit die einzige Gerechtigkeit, die es gibt. Soziale Gerechtigkeit als Verteilungsgerechtigkeit kann nur durch ein Marktergebnis gerecht erzeugt werden und dabei darf es zu keiner Intervention des Staates kommen, da das das Verteilungsprozedere des Marktes verzerrt. Der Staat ist für das Recht zuständig, aber nicht für die Gerechtigkeit. Der Staat hat kein Recht zur Verteilung, sondern der Markt verteilt und der Markt verteilt gerecht.“

– Nils Heisterhagen, CARTA, "Theorie und Wirklichkeit des Neoliberalismus", 22.8.2015

c) Zwang [3]

Friedrich Hayek definiert Zwang ausdrücklich nur als Phänomen unter Menschen als Androhung, jemandem Leid zuzufügen mit der Absicht, eine gewisse Handlungsweise der gezwungenen Person herbeizuführen. Dabei begründet er Zwang deswegen als etwas Schlechtes, weil es eine Person davon abhält, seine mentalen Kräfte voll zu nutzen und damit den größten Beitrag zur Gemeinschaft zu leisten, zu der sie fähig ist.

Nach Hayek liegt dann kein Zwang vor, wenn jemand sich einer Situation gegenüber sieht, in der er einen gehassten Job annehmen muss, um nicht zu verhungern, solange die Handlungen, die die Person in diese Situation brachten, nicht darauf zielten, sie bestimmte Dinge tun zu lassen (Hayek 2011/1960, S. 204). Monopolisten können gemäß Hayek außerdem nur dann Zwang ausüben, wenn sie über Etwas verfügen, das überlebenswichtig ist (Hayek 2011/1960, S. 203).

2) Es ist also noch schlimmer, als Sie geschrieben haben:

"ungerechte Verteilung des Eigentums" wird nicht nur als "gegeben", sondern als "gerecht" dargestellt, "weil" es das Ergebnis der [vergötzten] "Märkte" ist, welche per Definition als gerechtigt deklariert werden.

3) Die Kritik des makroskop-Artikels, vorbehaltlich dessen, dass Folgendes nicht in einem anderen Kapitel "wirtschaftlicher Liberalismus (aka Neoliberalismus)" des Buch erscheint, sehe ich darin, dass dort nicht das Hauptproblem dieser Thematik klar angesprochen wird:

Dass nämlich nur persönlicher Zwang (s.o) als Zwang benannt und anerkannt wird und Sachzwänge schlicht wegdefiniert werden. In sofern werden Sachzwänge per Definition geleugnet, obwohl in der harten Wirklichkeit das Leben der meisten Menschen durch Sachzwänge, den eigenen Lebensunterhalt bestreiten zu müssen, diktiert wird.

Nach dieser neoliberalen Vorstellung sehen Neoliberale kein Problem darin, dass Menschen aufgrund vorgenannter Sachzwänge mitunter genötigt werden, auch den allerletzten Drecks- und Ausbeuterjob anzunehmen, weil sie ja "die Freiheit" besaß, den angebotenen Arbeitsvertrag/Lob auszuschlagen und sie keiner persönlich zu deren Annahme gezwungen hat. Man mache sich die Perfidität und Menschenverachtung dieser Pseudoargumentation klar: Auf dieser Weise entledigt sich der Neoliberalismus per Definition genau der Vorwürfe, deren Ursachen er selbst geschaffen hat:

Ungerechtigkeit

Aufgrund der “Gerechtigkeits”-Definition, dass nämlich automatisch alles gerecht ist, dass der “freie Markt” und die korrigierend eingreifende “unsichtare Hand” hervorbringt und somit jeder [angeblich!] das erhält, was er verdient, kann es weder Wucher noch Ausbeutung, Schuld (der Ausbeuter und Wucherer) oder Ungerechtigkeit geben.

Sachzwang

Ebenso folgt aus der vorgenannten Definition von Zwang, dass es keine Sachzwänge gibt: Der Umstand, der sehr viele Menschen in die abhängige Lohnarbeit treibt, nämlich der Umstand, den Lebensunterhalt oder den der Familie bestreiten zu müssen, wird aus neoliberaler Perspektive nicht als [Sach-]Zwang anerkannt.

4) Ob die Geldmächtigen tatsächlich "absichtlich verheerende Wirtschaftskrisen" inszenieren sei mal dahingestellt: Fakt aber ist, dass die allermeisten Extremreichen auf Kosten der Gesellschaft noch reicher aus den Krisen hervorgegangen sind.

4a) Arbeitslosigkeit

Was aber historisch gesichert ist, dass Neoliberale absichtlich Arbeitslosigkeit herbeiführ[t]en:

„Viele „haben nie (…) geglaubt, dass man mit Monetarismus die Inflation bekämpfen kann. Allerdings erkannten sie, dass [der Monetarismus] sehr hilfreich dabei sein kann, die Arbeitslosigkeit zu erhöhen. Und die Erhöhung der Arbeitslosigkeit war mehr als wünschenswert, um die Arbeiterklasse insgesamt zu schwächen. […] Hier wurde – in marxistischer Terminologie ausgedrückt – eine Krise des Kapitalismus herbeigeführt, die die industrielle Reservearmee wiederherstellte, und die es den Kapitalisten fortan erlaubte, hohe Profite zu realisieren.“

– Sir Alan Budd, konservative Notenbanker, Beschreibung der Geldpolitik der Bank of England unter Margret Thatcher (The New Statesman, 13. Januar 2003, S. 21) [159] Ergänzende Information: In Thatchers erster Legislaturperiode kletterte die Arbeitslosenquote auf drei Millionen. Das waren rund 12,5 Prozent im Jahr 1983

„Die Unternehmen und ihre Lobbyverbände sorgen sich auch deshalb, weil eine weitere Verknappung des Angebots freier Arbeitskräfte tendenziell zu höheren Löhnen führen und die Macht von Arbeitnehmern und Gewerkschaften stärken könnte.“

– SPON, 02.01.2018

Steht fast alles in meiner Analyse des Neoliberalismus: http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki/Neoliberalismus

[1] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...lismus#Freiheit

[2] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...eralismus#Zwang

[3] http://de.neoliberalismus.wikia.com/wiki...s#Gerechtigkeit

mit freundlichem Gruß

Logos

Dipl.-Ing. Maschinenbau (FH), Jahrgang 64

KI A RENDSZEROPERÁTOR A KAPITALIZMUSBAN?

Flassbeck: Gescheiterte Globalisierung

Tom Strohschneider, Oxi, 2018.06.14.

A fogalmak kevésbé élesen körvonalazva

Jót tett volna a könyvnek, ha a „másik oldal” fogalmait kissé élesebben adják meg. Néha liberális, majd gazdaságliberális, aztán újliberális kezdeményezésekről beszélnek. A „liberalizmus ál-válaszai” és a „liberalizmus tévhite” külön fejezetet kaptak. Ez tévértelmezésekhez vezethet, végül is itt a piac-apológiák szabadságjogainak radikalizásáról van szó, ha helyeseljük a privátvirtsaft költségei szocializálásának állami korrekcióit, ha nem. Hogy létezik egy progresszív liberális hagyomány is, kissé kifelejtődik. Ez a gazdaságkritikus tradíció tud a gazdasági viszonyok „néma kényszeréről”, itt csorbul újfent a szabadságígéret.

Aki a „meghiúsult globalizálásról” beszél, az egy nagy poént tartogat. A szerzőknél ez egy olyan demokratikus állam, melyet a politika újból képessé tesz arra, hogy szabályzó forrásokat fejlesszen. Míg a gazdaságliberalizmus az összgazdasági dimenziót kihagyja, a szerzők kiemelik: „abszolút megkerülhetetlen kérdés, ki vegye át a piacgazdaság rendszeroperátorának szerepét?”

Az állam szerepe: két implikáció

Az első az állam a gazdaságba való beavatkozásának „mélysége”. „Tervgazdaságról szó sincs”- védekeznek a szerzők. Csak egy utat keresnek „egy decentrálisan szervezett és nyereségorientált termelés vitathatatlan előnyeit egy államilag okosan szabályzott piaccal kombinálni.” Továbbá: „Az általunk követelt államreneszánsz nem vak államhitből ered, hanem az összgazdasági és globális összefüggések átlátása szükségességéről”.

A második implikáció a nemzetállami szabályzás ellentmondásait érinti – úgy anyagát, mint térbeliségét. Flassbeck és Steinhardt tudatában vannak a kockázatnak, ami az államreneszánsz-stratégiával jár. „Államok éltek vissza 'nagy ideálok' nevében erőszakmonopóliumukkal”. Elismerik, hogy sok fölpanaszolható társadalmi állapot egyértelműen nemzetállami intézkedésekre vezethető vissza. Ha ebből a szemszögből, a nemzetállam erősítését egy szociálisabb és demokratikusabb világ végett sokan hibának tartják, érthető. Ám szükséges, hogy egy nemzetállami, intézményes keretek közötti, demokratikusan szervezett társadalom kérdését tovább vizsgáljuk. Így nézve, a szerzők szinte pragmatikusok, akik egy bizonyos „időségben” gondolkodnak. Természetesen mindketten tudják, hogy a globális kapitalizmus bekerítését ezen termelési mód térbelisége követi. A kérdés csupán, hogy az egyik – a transznacionális integráció - milyen messzire jut és a másik – az egyes állam - ebből milyen következtetéseket kell, hogy levonjon.

Amíg nincs világállam...

A két közgazdász állítása: „Amíg nincs világállam, amely legalább olyan messze van a megvalósítástól, mint a közösség teljes decentralizációja – kell a kettő között egy platformnak lenni, ahol olyan döntések születnek, melyek nem egyes gazdasági érdekeket szolgálnak, hanem azonos belátásra jutva, vallják, hogy egy munkamegosztásos gazdasági rendszer csak akkor működik, ha összgazdasági, tehát csak egy regionális egység számára létező összefüggések képezik. Hogy ez a belátás milyen gazdasági elemzéseken, milyen elméleti kiinduló pontokon, milyen politikai szabályzásidéákon nyugszik – erről szól ez a könyv. A „meghiúsult globalizálás” tehát az aktuális balos ellentétek ökonómiai alfabetizálásához is hozzájárul – és ehhez nem szükséges a szerzők álláspontjára állni.

Lehet pl. egy teljesen más államelméletet előhozni. Vagy politikailag a „nemzetállam erősítése” helyett épp a másik irányba törekedni, tehát minden erőnket a „világállamba” fektetni. A pénz szerepét illetőleg szintén lehetünk más véleményen. Stb.

Ám, Labriolát még egyszer idézve: vitatkozni annyi, mint megérteni. F. és S. egy olyan programot adnak, amely a létező, valós ellntmondásokat segít földolgozni. Azért is, mert a globális kapitalizmusban a politikai cselekvőképesség dialektikájáig törnek előre. Kezdik ezzel: „ Nincsen olyan mechanizmus, amely a nemzeti síkon található árak, bérek és kamatok konfliktusmentes államközi összehangolását lehetővé tenné. Ezért a nemzetközi koordináció elkerülhetetlen, ha egy olyan világrend a cél, amely különböző országok polgárai közötti kultúracserét, a javak kereskedését, a szolgáltatásokat mindenki előnyére, továbbá az egyének nemzeti határokon kívüli szabad mozgását lehetővé teszi.

Nem lehet az egyiket ejteni, ha a másik nem smakkol.

Flassbeck: A MEGHIÚSULT GLOBALIZÁLÁS

-Egyenlőtlenség, pénz és az állam reneszánsza-

Stuttgart, 2018. jún. 11, 410 o. Heiner Flassbeck/Paul Steinhardt: Gescheiterte Globalisierung – Ungleichheit, Geld und die Renaissance des Staates - Suhrkamp

Ez egy online-könyv, kéthetente jön egy új fejezet, két nyelven. (Előzőek: Adler/Sch.: Green New Deal /11 társadalommodell/, Hermann: Atomzeitalter, Nürnberger: Luther). www.okobetyar.blog.hu

Heiner Flassbeck 2012-ig az ENSz-UNCTAD vezető közgazdásza, nagy befolyású közgazdász. Egyszerre in- és outsider: a neoliberális fősodorban erős keynesianizmusa miatt kívülálló; másrészt, a világ vezető közgazdászaival való szoros kapcsolata révén bennfentes is. Előző könyvében (Das Euro-Desaster) bírálja a német takarékosság-diktátumot és a munkahely-rugalmasítást. Szerinte a németek ezzel viszik Európát a válságba. „Európa sorsa Itáliában dől el”. A MAKROSKOP internetes lap kiadója.

A globalizálás egy csodálatos idéa volt. Miután Kelet és Nyugat politikai szétszakadása legyűrettetett, az emberek békés együttműködésének nem tűnt semmi akadálya. Ha minden akadályt elhárítanánk, - így a liberális elképzelés – spontán keletkezne egy olyan rend, amelyben szabad és jómódú földpolgárok álma valósul meg. De a nagy válság, Trump és a brexit után a projekt meghiúsult. A liberális gazdaságelmélet elvileg alkalmatlan a piacgazdaság dinamikájának megértésére és érvényes politikai irányvonalak megfogalmazására. Sem a nemzetek globális együttműködésére, sem a megfelelő nemzeti politikára nincs ma egy erős koncepció.

A szerzők megmutatják, hogyan lehet egy modern gazdaságelmélet alapjait fölvázolni. Heiner Flassbeck egy német közgazdász, 1998/99-ben a német szövetségi pénzügyi minisztérium államtitkára, 2003-2012 között az ENSZ UNCTAD fő közgazdásza.

Paul Steinhardt bankok vezetőségi tagja volt, bel- és külföldön. A MAKROSKOP gazdasági magazint közösen adják ki.

Tartalom

Előszó 7

I.

Globalizálás és digitalizálás – korunk kihívásai 13

Miért hiúsult meg a liberális globalizálás? 14

Mik a globalizálás követelményei? 29

Fenyegető-e a digitalizálás? 48

A liberalizmus ál-válaszai 61

II.

A demokratikus állam és az összgazdaság 87

Pénz, tőke és munka 90

Demokrácia és nemzetállam 100

Egy új közgazdaság alapvonásai 114

III.

A neoliberalizmus, mint regresszió 143

A munkapiac nem piac 145

Funkciónélküli egyenlőtlenség 167

Funkciónélküli nyereségek 182

A pénzpiacok torzítják az árakat 207

IV.

A pénz, mint az állam uradalma 225

Pénz, bankok és vállalkozás-felelősség 226

A pénz, mint áru és a monetarizmus 239

Az állam és a központi bank 264

Az európai krízis nem „állameladósodás-krízis” 281

V.

Modern gazdaságpolitika és az állam szerepe 294

Milyen föladatokat ró ki a globalizálás a gazdaságpolitikára? 300

Emlékezzünk a munka jelentésére! 316

Egy új szereposztás a gazdaságpolitikában 337

Klímaváltozás és környezetvédelem 374

Irodalom 359

ELŐSZÓ

A globalizálás egy csodálatos idéa volt. Miután Kelet és Nyugat terveiben és piacán való politikai szétszakadása legyűrettetett és leomlott a berlini fal, az emberek békés együttműködésének nem tűnt semmi akadálya. Mért ne kommunikálhatnának és dolgozhatnának az emberek szabadon egymással és ezzel személyes jólétüket gyarapítanák? A globalizálás ötlete pofonegyszerű volt: Ha minden intézményes akadályt elhárítanánk, - így a liberális elképzelés – spontán keletkezne egy olyan társadalmi rend, amelyben globális síkon, minden egyén saját individuális képessége szerint, a közjót gyarapítaná. A szabad emberek globális munkamegosztása a liberalizmus őseszménye volt. Az egyén szabadságát és hatékonyságát egyidejűleg maximálta volna. A szabad és jómódú földpolgárok álma látszólag karnyújtásnyira került közelbe.

Alexis Tocqueville, az amerikai demokráciáról szóló nagy könyv szerzője, már 1840-ben remélte, hogy a demokrácia egy ilyen nyílt és globális hálózatú társadalmat fog létre hozni:

A demokratikus korszakban az emberek erősödő mobilitása, óhajaik türelmetlensége oda vezet, hogy lakhelyüket állandóan változtatják és a különböző országok lakosai átköltöznek, keverednek, találkoznak, utánozzák egymást. Nem csak egy és ugyanazon nép tagjai válnak hasonlókká, maguk a népek is kezdenek egymásra hasonlítani. A szemlélő szemében egy átfogó demokráciát alkotnak, ahol minden polgár egy nép. Így derül fény először az emberi faj alakjára. (Heidenreich, 2002, 265).

Ám Tocqueville reményeit ezen „demokratikus korszak” áldásos gyümölcseiben a történelem valós folyamata keserűen kiábrándította. Ehhez nem kellett egy Trump elnök megválasztása. Amúgy is világossá vált, hogy az utóbbi 40 év uralkodó gazdasági és politikai liberalizmusa csődöt mondott. A nyíltan reakciós elnök megválasztása sok ember elégedetlenségének kifejezése. A liberalizmus politikailag képtelen a szabadság és az egyenlőség szükséges egyensúlyának fönntartására. Továbbá a komplex modern társadalmak interaktív szociális és gazdasági összefüggéseit sem képes megfelelően értelmezni, ennek alapján stabil politikai koncepciókat kidolgozni.

Míg a liberalizmus filozófiai és politikai problémái rendre megvitatásra kerültek, a többség még mindig nem érti, hogy - saját eredeti területén, a gazdasági kooperáció megformálásán – a liberalizmus miért bukott el? Mindmáig a közgazdászok zöme ragaszkodik a dogmához, miszerint a „piac” minden társadalmi döntésnél a vezető szerepet fogja átvenni. Az állam eközben csupán a kereteket adja meg és hiányosságokat pótol. Máig nem látják be, hogy a liberális gazdaságelmélet nem csak néhány helyen elégtelen és javítandó. Nem, ez az „elmélet”, amely nevére sem szolgál rá, elvileg képtelen a piacgazdasági rendszert értelmezni, tehát érvényes politikai lépéseket sem képes levezetni. Aki a gazdaságliberalizmus alapján egy történeti vagy politikai elemzést próbál végbe vinni, óhatatlanul tévedésekbe fut. Ui. a gazdaságliberalista elméletek, különösen az ún. neoklasszicizmus, társadalmi rendszereket, melyek dinamikusak és történelmileg egyszeriek, olyan visszatérő (egyensúly)állapotok játékaként értelmezi, melyek tökéletesen statikusak és ahisztorikusak. Mit tett a liberális ökonómia egy dinamikus folyamattal, mely lényegében egymást követő összefüggésekből, eseménysorozatból áll és csak valós idő folyamatában fogható föl? Egy mű-tant gyártott, melyben a kereslet-kínálat-görbék egy időtlen és történelemtelen térben keresztezik egymást.

10

A liberális gazdaság valójában egy félrement kísérlet, amelyben szinte minden fontos gazdasági jelenséget a hiányjavak perfekt piaccal való elosztásával próbált magyarázni. A gazdaságliberalizmus koncepciónélkülisége a pénzpiacok 2007 után kezdődő nagy globális válság nyomán lett nyilvánvaló. A krízis két éven át sújtotta az egész világgazdaságot. A hatástalan tőkepiacok fölfedték, hogy minden gazdaságviszony domináns piacgazdasági szabályozásának dogmája nem lehet helyes. A véget nem érő munkanélküliség, az obszcén, mert diszfunkcionális egyenlőtlenség, a fejlődő országok világgazdaságba való integrálásának fiaskója és a világ számos országában egyre erősödő nyomás, a szegénység elől kivándorlással megszökni, megmutatta, hogy a liberális világfölfogás alapjaiban téves. A gazdaságliberalizmus mégis dörgedelmesen visszatért – egy állami beavatkozás rövid közjátéka és a fundamentális piacfiaskó csírázó belátása után. Puszta gazdasági hatalom volt, ami a döntéshozóknak világossá tette, hogy az állam vész esetén a mentőt eljátszhatja, de ebből semmi esetre nem vonhatja le, hogy a piac és az állam közötti föladat- és hatalomelosztást újra át kéne gondolni.

A rendszerválság, amely akkor megnyilvánult, mára, mint közvita-téma, a napirendről lekerült. A probléma megoldatlan maradt.

11

Deflácós hullám, nullakamat, a tartós magas munkanélküliség, a szabadkereskedelem krízise és a régi idők befektetés-dinamikája újraélesztésére való tehetetlenség, 10 év után igazolja, hogy a normalitáshoz való visszatérésről szó sem lehet.

Ez a könyv részletesen föltárja, hogy a globalizálás fókuszaiban mért csapott be az a neoliberális remény, hogy elegendő az államot a keretmegszabó és hiánypótló szerepébe visszaszorítani.

A tőkepiacok pl. napi szinten rászorulnak az állam segítségére, hogy egyáltalán működni tudjanak; az ún. munkapiacok az állam általi stabilitást közvetlenül igénylik, és a pénzügy – más, ahogy azt a liberalizmus elhitetni szeretné – az állam fennségterülete.

A piacfolyamatok állami szabályozásának kiemelkedő jelentősége a nemzetállamokat dilemmába kergeti. Ui. olyan mechanizmus, amely a nemzeti síkon található árak, bérek és kamatok konfliktusmentes államközi összehangolását lehetővé tenné – nem létezik. Ezért a nemzetközi koordináció elkerülhetetlen, ha egy olyan világrend a cél, amely különböző országok polgárai közötti kultúracserét, a javak kereskedését, a szolgáltatásokat mindenki előnyére, továbbá az egyének nemzeti határokon kívüli szabad mozgását lehetővé teszi. (Világkormány á la Ulrich Beck? RS 18VI17)

Röviden: A demokratikus nemzetállamoknak egy globális rendre, a globális rendnek pedig cselekvőképes nemzetállamokra van szüksége.

12

Mert csak egy demokratikus nemzetállamban találhatjuk meg azokat az árakat, melyek hatékonyak és egyben demokratikusan legitimek és csak a globális rendkeretek segítségével, fair érdek-kiegyenlítéssel jöhetnek létre az államok között.

Ezen föladat azonban sokkal nagyigényűbb, mint ahogy azt a társadalmi rendszerek spontán önrendelkezésének liberális mítosza 40 évig elénk varázsolta. A nemzetállamok harmonikus és békés együttműködése központi föltétele a központi gazdasági összefüggések egyetértő megértése. Egy ilyen megértés az elmúlt 300 évben csak egyszer volt, amikor a USA New Hamshire állama Bretton Woods nevű kisvárosában, 50 ország képviselői, a II. világháború végén találkoztak. Ott ( a németek nélkül) valóban egy globális pénzrendszer alapvonásai kialakításában egyeztek meg, amely több, mint 20 évig egy globális gazdasági csodát tett lehetővé.

Ma a globális síkon tornyosuló föladatok sokkal átfogóbbak és komplexebbek. Különösen az ökológiai követelményeket kell a gazdaságiakkal összhangba hozni. Nem túlzás, ha megállapítjuk: ez ma az emberiség eddigi legnagyobb kihívása.

13

1. GLOBALIZÁLÁS ÉS DIGITALIZÁLÁS – korunk kihívásai

Ha megkérdezzük az embereket mindenütt a világon, mik korunk legnagyobb kihívásai, a válaszok hasonlóak lennének. A legtöbben a globalizálást és a digitalizálást azonosítanák, mint olyan különleges jelenségeket, melyek képesek életüket jóra vagy rosszra fordítani.

Ez több, mint elképesztő. Bár a digitalizálás egy fenomén, de a munka racionalizálása már évszázadok óta az embertörténet sajátja, így azt hihetnők, megtanultunk vele bánni. Az is meghökkentő, hogy sem a nemzetközi szervezeteknek, sem a nemzetközi politikának nem sikerült akár egy „Global Governament”-csontvázat sem összerakni. Igen, az ezzel kapcsolatos kérdésekbe még csak bele sem kezdtek.

Min múlik, hogy a világ képtelen egy olyan ősrégi fenomént, mint a munka kiszorítását a technikai haladás által, megértsen vagy csupán egy nemzetközi gazdasági rend alapelveiben egyetértsen? Meg lehet ezt magyarázni a társadalmi aktorok ütköző érdekeivel? Ki akadályozza meg, hogy pl. a munkavállalók ill. érdekképviseleteik legalább megoldás-javaslatokat tegyenek? És miért kell a kormányérdekeknek ennyire egymástól különbözni, holott eddig mindig a szabadkereskedelem, a szabad piacok és a szabad vállalkozások jótét-hitében ringatták magukat? Mélyebb okai lehetnek annak, hogy a politika nem érti, vagy nem akarja érteni, hogyan alakítható ki egy működőképes gazdasági rend, nemzeti és nemzetközi síkon. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy egy ilyen gazdasági rend csakis empirikusan alátámasztott gazdaságelmélet alapján építhető föl.

Ám egy ilyen átfogó ökonómia-elméletnek semmi nyoma. (Itt sem? RS18VI17) Minden új elméletre döntő kell, hogy legyen – ahogy mi is ebben a könyvben megkíséreljük – hogy a „munka” és a „tőke” viszonyát újra meghatározza, továbbá a „pénz”, vagyis a gazdaság központi szabályzóeszközének a megfelelő helyét kiutalja.

Miért bukott el a liberális globalizálás?

Az utóbbi években olyan kijelentések özöne zúdult ránk, melyeknek lényege: a globalizálás és a digitalizálás az emberek tömegeit túlterheli. Elbizonytalanítják a polgárokat és a választókat, ezért azok a „populizmus” karjaiba menekülnek. Azok után futnak, akik megígérik nekik, hogy a gobalizálás és a digitalizálás alkalmazkodási fájdalmait enyhítik, vagy meg is szüntetik.

15

Donald Trump megválasztását, a „szélsőséges” pártok győzelmeit egész Európában (mint legutóbb a német AfD, Alternatíva No.-ért), a „közép”-pártok többsége ennek a globalizáció/digitalizáció-komplexnek a számlájára írja. Legyen szó anyagi egyenlőtlenségről, vagy privát gazdasági helyzetről - konvencionális szemszögből - a végén minden, az emberek ezzel az új világgal való szembeni elégtelen készenlétére vezethető vissza. Ezek az egyéneknek fájdalmasak ugyan, de összességében jólétünket növelik. Ha nem akarjátok a „flexibilitás” és az alkalmazkodó képesség” keserű piruláit lenyelni, így a populizmustól óvók ingerküszöb alatti intelme, a populisták a végén a lét elviselhetelen könnyűségével fognak benneteket a pokolra küldeni.

A globalizálás bírálata látszólag átfogó, ám egyszerre elvont, strukturálatlan. Az összes különböző szempontoknál és bírálatoknál gyakorlatilag sosem kérdeznek rá, hogy a szabadkereskedelem jót tesz-e? A globalizálás árt az egyénnek, mondja pl. Peter Bofinger, de használ a nemzeteknek (Kaufmann 2016). A menedzserek No.-ban és másutt riadókészültségben vannak, írja a Handelsblatt (Reuters 2016), mert egyre több embernek nehézséget okoz a változó világgal tisztába jönni. Új kereskedelmi háborúktól tartanak, mert a populisták nem hajlandók - népességük ellenállása ellenére - a globális szerkezetváltást a szükséges keménységgel végbe vinni. Thomas Fricke a „kisiklott globalizálás”-t korunk döntő problémájának látja, (Fricke 2016).

16

és még a globalizáció és az öngyilkosságok között is szoros összefüggést talál az USA egyes régióiban (uo.). Odáig azonban nem jut el, hogy rákérdezzen: mely pontokon és miért siklott ki a globalizálás? Mark Schieritz a Zeit-ben attól tart, hogy No., mint a G20 elnöklője, „fáradozásaihoz, a globalizálás sebeit begyógyítani” nemzetközi társakat alig talál (Schieritz 2016). E közben elfelejti, hogy No. maga kereskedelmi mérlegtöbbletével naponta új sebeket ejt. Kollégái ugyanebben a lapban egész szabadkereskedelem elleni lázadást látnak, bár szilárd meggyőződésük, hogy No.-ban a szabadkereskedelemnek több a nyertese, mint a vesztese. (Nienhaus&Tönnesmann 2016). Hogy No. egy kiemelt nyertes, elfelejtik megemlíteni. Ehhez csatlakozik Pascal Lamy (a WTO korábbi vezérigazgatója) azzal, hogy a „populisták” szerint az import rossz, az export jó, holott minden harmadosztályú közgazdász tudja, hogy ez képtelenség. Hogy Lamy honnan tudja, hogy az import rossz, nem árulja el.

Az ARD-Magazin plusminus, a kölni Institut f. deutsche Wirtschaft és a Bertelsmann-Stiftung segítségével „tisztázza”, hogy a szabadkereskedelem minden esetben jó (Krull 2016). Julian Nida-Rümelin (2016) úgy hiszi, a globalizálás-föloldás fázisai veszélyesek, mert egy ilyen szakasz a múlt század közepén „nemzeti szocializmusba és a II. világháborúba vezetett. Az FAZ (Frankfurter Allg. Zeitung, Armbruster 2017) részletezi, hogy a szabadkereskedelem mennyire a kölcsönösségből él és semmi esetre sem egyes országok terhére – miközben egyesek számára a keménység természetesen elkerülhetetlen. A német példa itt sem kerül elő.

Richard David Precht, filozófus, világértő, szerző és entertrainer fölfedezte a digitalizációt, mely elveszi az emberek munkáját (pl. Phoenix 2017). Nem fárad bele bennünket azzal riogatni, hogy kb. holnapután a munka ki fog fogyni. A harmadik, a digitális forradalom fenyeget, káosz és fölfordulás a láthatáron, a szakszervezetek obszoléttá lesznek. Az SPD elveszti munkásklientúráját és egy párt sem tud választ adni az új, rendkívüli társadalmi kihívásokra. A CDU semmit nem fogott föl, a Linke vissza akar menni a 70-es évekbe, az AfD az 50-esekbe.

Hogy az ún. digitalizálás körüli vita mennyire félre ment, azt Philip Plickert tárja elénk gyönyörűen (FAZ 2015). Az ott idézett „szakemberek” nyilvánvalóen nem fogják föl, hogy egy ősrégi előítéletnek ugranak be. A munkapiac-kutató, Richard Freeman (Harvard): „Amikor a robotok és a számítógépek a munkát olcsóbban végzik el, elveszik azt az emberektől – kivéve, ha azok alacsonyabb béreket is elfogadnak”

Ez tévedés. Természetesen a technikai haladással ismételten bizonyos munkák megsemmisülnek (de nem a „munka”, mint olyan), mert a gépek valamit jobban, biztosabban, gyorsabban tudnak. Ez az emberiség története óta nem változott.

18

Ha az emberek a racionalizálás kezdete óta a munkahely-vesztést bércsökkentéssel sikeresen megakadályozhatták volna, nem lett volna anyagi jólét-növekedés. Ezt még az FAZ autor is fölismeri, amikor megállapítja, helyesen:

Hosszú távon nem igazolódott, hogy az új iparvilág nem kínál több új munkahelyet – ellenkezőleg. A növekvő termelékenységgel idővel a lakosság jóléte is emelkedett, széles körben. A modern gépek olcsóbbá tették a termelést, az árak estek. Így a kereslet is növekedni tudott. A régi agrár és kézműves foglalkozások helyett, melyek fölöslegessé váltak, új ipari szakmák jöttek létre.

Ám ebből értelmes következtetést nem von le, mert nem képes elismerni, hogy ahhoz, hogy ahhoz, hogy a racionalizálást letollazzuk, bért kell emelni. Ehelyett „emelkedő jólétről”, „növekvő produktivitásról” ír homályosan, megmagyarázni azonban nem tudja, miért kell az áraknak esni, hogy a jólét emelkedjen.

(Kovács, bognár, szabó helyett bullshits jobs? /D.Graeber, 2013/, a munkamegosztás abszurditása, szakbarbárság, lélekölő robotolás. Lásd: Munkahely-zsákutca, Kornai ellenében, Jólét? 5.szcenárió. okobetyar.blog.hu)

5. szcenárió:VISSZAHÚZÓDÁS A RÉGIÓKBA
   A források kimerülése világszerte, a gazdasági pangás, a klímaátcsapás életmód-változtatást kényszerít ki. A kormánynak sikerül a lakosságot ésszerű fogyasztásra rábírni, nagyban csökken a pazarlás és a létalapok fölélése. A visszaesés lassan jön, így van idő átállni egy ésszerű, józan életmódra. Minden városi építkezés (épület, metró, híd) értelmét veszti, mert egy ház 100 éves életében lakóinak ellátása megszakad. Távvezetékek (gáz, olaj, tel.) építése téves: felrobbantják. Olaj szállítása csakis katonai konvojjal lesz lehetséges. A távutazás megszűnik: nincs üzemanyag, sem cél, sem biztonság. Az esztelen anyag- és személyszállítás megszűnik. Vége a világkereskedelemnek és a globalizációnak. Az élet visszahúzódik mentsváraiba: a régiókba. Itt régiópénz lesz a fizetőeszköz, ill. visszatér a bartel és a cserekereskedelem: élelmet olajért, szolgáltatást szerszámért. Kisvasutak vezetnek a városokból a vidékre. Az ország ismét egyenletesen belakott. Új közösségek alakulnak, az élet olcsóbb és emberibb lesz. Mindenkinek lesz munkája: műveli a kertjét, építi a házát. Visszatérnek az igás állatok, az emberi erők. Az emberek nem fitnessz-centerekben edzenek, hanem zsákolással és pedálos generátorral. Az új technikákat (LED-világítás, napelemek) kombinálják a hagyományosokkal. Mielőtt az óriásgyárakat bezárják, örökéletű gépek gyártanak, kopó alkatrészek tartalékolásával. A maradék energiahordozókat és nyersanyagokat csak állam- és életvédelmi célokra tartalékolják.

A neoliberalizmus mérgezett almája

Az új gazdaságliberalizmus a 70-es években azzal az ígérettel lépett föl, hogy egyetlen központi szabályzócsavarral minden gazdasági problémát megold. A varázsszó ehhez: „flexibilitás”.

19

Minden életterület rugalmasságáról volt szó, de főleg a munkapiacéról. A munkabér, az új össz-közgazdasági gondolkodás döntő ismérve, a keynesianizmus és a XIX. sz. régi klasszikus gondolatvilágkép ütközéséből alakult ki. (A keynesianizmus a 30-as évekre datálódik, míg a régi iskola Adam Smith és David Ricardo műve, Léon Walras által modernizálva és általános piacelméletté kiépítve).

Ám a rugalmatlan bérek az új, keynesi gazdaságvilágban is szükséges rossznak számítottak, vagy szociális vívmánynak egyáltalán, amely politikai okokból nem kérdőjelezhető meg. (A keynesianizmus koncentrál először a ökonómiatörténetben összgazdasági összefüggésekre, ez még Marxnál is hiányzik). A keynesi forradalom során a merev bérek csak ritkán tartattak kifejezetten a sikeres gazdasági fejlődés föltételének. Ezért volt alig ellenállás a 70-es években, amikor a régi liberalista paradigma képviselői újból minden árat, beleértve a bérekét, az eredményes gazdaság legfontosabb tényezőjének tekintették.

Amikor a 70-es évek olajár-robbanása során magas infláció és munkanélküliség lépett föl, (a híres stagnáció), eljött a liberálisok ideje.

20

Most igazolhatták meggyőzően, de látszólagosan, hogy olyan rendszerek, amelyekben a piacgazdaság legfontosabb ára, a munkáé, ha rugalmatlan, megoldhatatlan konfliktusokat generál, mely keynesi receptekkel nem kúrálható. Csak flexibilis árak és független jegybankok (ez az új „gazdaságliberalizmus” üzenete) teremthetnek olyan föltételeket, melyeknél ezek a problémák megoldhatók.

A neoliberalizmus - szövetkezve a monetarizmussal - egy csak nehezen legyűrhető elméleti bástyát épített. A monetarizmus egy ősrégi tan, mely arra fogad, hogy sikerülhet egy olyan pénztömeg definiálása és technokrata szabályzása, mely az inflációt a gazdaságtörténet egy aprócska jelenségévé degradálja.

Ám, amit ez a „neoliberalizmus” a gazdasági problémák megoldásához építőleg hozzáadott, igen szegényes és egyáltalán nem új volt. Minden ár flexibilizálásán felül csak a szabadkereskedelmet ismerte és ismeri el, mint a jólét és a gazdasági fejlődés szükséges és elegendő föltételét. Következésképp, a globalizálást is egyenesen annak az eszköznek vélték, amely arról gondoskodik, hogy az egész világon a szabad vállakozók a szabad piacokon azt tegyék, amit a gazdaságliberálisok szerint jobban tudnak, mint az állam: a technikai haladás esélyeit a vállalkozói befektetések révén konzekvensen kihasználni és ezzel minden embert a szükséges gazdasági javakkal ellátni.

Ha pontosabban megvizsgáljuk a neoliberális megoldás-javaslatokat és azzal a kérdéssel kezdünk

STOP MACSKA A PARLAMENTBEN – migránsmacska- rejtegetés büntetendő

-Börtönner sújtható, aki

*menekülő macskákat fogad be,

*macskabandákat egerésztet,

*idegen macskanépeket telepít be.

Az alkotmánymódosítás nem érinti az egértársadalmakat - ha azok kizárólag magyar egerekből állnak.

-Kicsik vagyunk, de jók ugribugriban. - mondta.

-Élő írók a villamoson után: élő politikusok a trolin. Szotyolával, gumicukorral etetni tilos.

-Kibírtuk Horthyt, Szálasit, Rákosit, Kádárt – egy Orbán már meg sem kottyan nekünk!

-Vörös csillaggal mentem ki az utcára, rögtön bilincsbe vert két rendőr. -Hát azok? Mutattam az árpádzászlósokra. -Azok csak több zebrát akarnak a gyalogosoknak.

-Mindig ugyanazok mondják el ugyanazt ugyanazoknak.

-Ti vagytok a világ leggazdagabb országa, milyen problémátok lehet? - kérdeztem egy osztrákot. -Csak egy problémánk van: ti magyarok.

-Egy bolgár tehéncsorda áttévedt Szerbiába. Az EU nem akarta visszafogadni. (Csak a marhák mennek visszafelé).

-A Halál megállt az ajtóban. Köhintett. Semmi. Mindenki a kütyüjét vakarászta. ÉN A HALÁL VAGYOK! - recsegte és dobbantott, Süket csend. Mérgesen földhöz vágta a kaszáját és el.

-A falu óriásit fejlődött: régen nem volt szemeteskocsi, most van. Nem volt szennyvízcsatorna, most van. Nem volt kábel-tv, most van. Ja, hogy sem szemét, sem szennyvíz nem volt? És maguk énekeltek, táncoltak? Micsoda elmaradottság!

-Ha megtelefonálom, mit mesélek, ha haza érek?

-Kimentem a piacra, hát a paradicsom mindenütt 598 Ft. Azt mondták, az éjszaka angyal jelent meg nekik és ezt súgta meg. Jól van, mondom, most elmegyek a gazdasági versenyhivatalhoz, hogy járt-e náluk is az angyal?

-Végigolvastam a gyógyszer-cetlit, a végén: mellékhatása ritkán halálos /KLACID/-

-Mellékhatások: Lásd orvosi lexikon A-Z.

-Összecseréltek a műtőben, mert veszekedtek a sebészek, de mázlim volt, mert a hullaházban is veszekedtek a boncnokok és visszacseréltek az eredetire.

-Mikor rendőr voltam, elmeszeltem egy gyorshajtót 100 pénzre, de bevittek műtétre, hát nem fölismert a sebész!

-Mindenki azt hiszi, ha A-ból B-be megy, ott jobb lesz neki. Csak amikor millióan az egész ABC-t bebarangolták, akkor látják, hogy nem. (Vagy akkor se).

-Nagy futball-istállók júliusban „fedeztetnek”, mert a tavaszi gyerek lesz a legjobb futballista. A karácsonyi selejt.

-Revideálták Tróját: Nem Heléna miatt tört ki a háború, hanem az anyósa miatt. (El akarta adni az aranyalmát).

-A KRÓNIKA után esti mesénk következik. Basszus! Azt hittem, ez volt az!

-Megnyomtam a gombot – és ott beszélt a miniszterelnök úr a konyhámban. „...a migránsok...megvédjük... a haza...” Bocs, elnök úr, de át kell magát raknom, ide, a szemetesre, kell a hely a főzéshez. „...ránk törnek... nem engedjük...” Jaj, ne haragudjon, magára esett egy kis paradicsomszósz. -Morzsi! Nem mész! Mit csinálsz? Ez a miniszterelnök úr!

A PÁVAGAZDI SZERETI AZ ORBÁNCSÁRDÁST

-Rendőröket hívtak fejkendős csángó asszonyokra a Hősök terén. -Do you speak english?- kérdezte az őrs. -Ámász tá á bús pácsába... - mondta a néne.

-Összekeverte: Putyinnak kezet csókolt, Merkelt hátbaveregette...

-Baj van, főnök! Hová temetjük ezt a rengeteg amerikait?

-Srí Lanka rizst szárít a vadi új autópályáin. Nekünk rizsánk is van dosztig, meg ott az üres 4-es...

-Megszámolták, hányszor cselezett Pelé Maradonnához viszonyítva. Most az Orbán-Juncker párost vizsgálják. Góóól! Mondja majd Juncker, ha elszedik a pénzt Orbántól és kizárják a Néppárt-frakcióból. (Vagy fordítva.)

-Megállapodást akartak kötni a nők a melnökkel, de azt mondták, előbb küldje ki a gyerekeket!

-Dúró, Bősz és Szél feminista platformot alakít a parlamentben.

Jelszavuk: MA NEKEM, HOLNAP NEKED.

-A 3 királyfi, 3 királylányból kettő elment Londonba mosogatni, három meg kiállt a kastélya elé...

-Viszontlátásra!- búcsúzott el a fogházigazgató Zuschlagtól.

-Még titok, de kiderítettük: Mészáros Lőrinc divattervező „TURUL” sportmeze tulajdonképpen egy kétfunkciós szerkó:

1. Futball-sportruha.

2. Gázszerelő munkaruha (Ha az 1. nem jönne be).

-Elvan, mint az ellenzék a parlamentben.

-Mindenki itt van? - kérdezte az Elnök.

-Szél asszonynak (fél milliós fodrász-számla), akkora lett az öko-lábnyoma, hogy be sem fért a parlament kapuján.

-Hová lett az ellenzék győzelme? Elfújta a Szél!

-Még újabb alkotmánymódosításra készül a Fidesz : A jogellenes bevándorlást kiterjesztik a medvékre is. (A csúcsragadozók a párzási időszakban a legveszélyesebbek.)

-Orbán pénzét az olaszoknak, görögöknek adnák. -Sebaj, így Mészáros Lőrinc – ott is megnyerjük a pályázatokat!

-A valóságot is képesek vagyunk hajlítani, mondta. (Übereli Einsteint, aki a teret meghajlította.)

-Meghívlak, de ne gyere el!- mondta Tarlós Orbánnak, amikor szülinapi bulit tartott. -Maradj főpolgármesternek, hisz úgy szeretünk! - mondta Orbán és meglóbálta ostorát.

-Lázár békét kötne Márki-Zay-jal. Reggelit akarok, mondta a medve. Bundát akarok, mondta az ember. Jó, menjünk be ebbe a kunyhóba és kössünk kompromisszumot. Kisvártatva kijött a medve egyedül: megkapta a reggelijét, az ember meg a bundáját.

-Hallgasd a Kossuth Rádiót: 24 órán át képtelenek hazudozni!

-Míg harangoztak, addig a másik adón bemondták a III. világháborút.

-Örömhír: 9 óra van. (Mária Rádió).

-Maguk mért harangoznak annyit? - Nehogy ellopják.

-Önazonosságom védelme okán panaszt nyújtottam be a ombucimanhoz, miután feleségem kidobta kissé elnyűtt papucsom. -Kidobom a nadrágod is, csak pattogj!- mondta erre. Mire én: A véleménynyilvánítás szabadsága nem járhat mások magán- és családi életének sérelmével! Most adták törvénybe!

Kommentelők! Inkább énekeljetek a fürdőszobában!

FÖLTÁRTÁK A KÉSŐ MODERNKORI ORBÁN-DINASZTIA LEGNAGYOBB KIRÁLYSÍRJÁT!

-A régészeknek sikerült leásni i.u.-i harmadik évezred rétegeihez, de a csontok mellett csak „stadion”-romokat, meg kisvasút-darabokat találtak. Az Acta Archeologus-ban ezt a cikket tették közzé: Szenzációs lelet a Kárpát medencében: egy új, eddig nem ismert emberi rassz került felszínre, a homo futballicus. Nagy, kockás feje volt, kisvasúton utazgatott egyik amfitátrumtól a másikig, főleg szotyolával táplálkozott, de olykor nem riadt vissza fajtársai elfogyasztásától sem.

-Rendőröket hoztak fejkendős, csángó asszonyokra a Hősök terén. -Do you speak english?- kérdezte az őrs. -Ámász tá a búspácsábá!- válaszolt a néne.

-Népmese: A miniszter legkisebb fia bement az SZTK-ba, ultrahang-időpontot kérni. -Jőjjön be karácsony előtt, akkor adjuk az időpontokat húsvét utánra. -Dehát addigra földobom a talpam! -Na látja, erről van szó!

-Juncker harmadszor is nyakon vágta Orbánt. -Dehát már kaptam kettőt! -Három a magyaré!

-Összekeverte: Putyinnak kezet csókolt, Merkelt hátba veregette.

-2030-ra mindenki, aki megöregszik – ígérte, - kap két szüzet az ágyába. Egyet jobbról, egyet balról.

-Alakulnak 2024-es magyar olimpia sportszámai:

*Hátrafelényilazás-szembeköpködés,

Ősi magyar műfaj, csak mi tudjuk. (De már terjed.)

*Pártosztódás

Szintén magyar unikum. Egységnyi idő alatt egy párt hány pártra képes osztódni?

*Egészbanklopás

A bankrablás überelt formája, híres magyar műfaj. Nagy reménységeink, Princz és Kulcsár már bizonyítottak, a Buda-Cash és a Questor kemény edzésben van.

*Cégeladás

Rekordtartónk Schlecht Csaba (14 cég/24 óra).

*Pénzfilmezés

A filmpénzelés fordítottja. A pénzt filmre veszik, mielőtt végleg eltűnne.

-A FIFA bevallotta: 20 éve már, hogy csak virtuális meccseket közvetít. Az „élőadás” ideje alatt a játékosok a Bahamákon jeges italokat szopogatnak.

-A következő olimpián már csak robotok vesznek részt: távolugrásban kengurú-robotok, futásban strucc-robotok, magasugrásban pedig műbolhák versenyeznek.

-Reggel magam helyett beküldtem a robotomat a munkahelyemre, délben a villanykútra irányítottam, este pedig beparancsoltam a feleségemhez.

-Kiugrottam, hogy megpofozzam az engem megelőző autóst – de az autóban nem ült senki.

-Azt álmodtam, hogy a Mátrix-ben vagyok, odaszaladtam egy utcai telefonhoz, hogy kilépjek - de szét volt verve.

-Migránscsapat közeledik! - riadóztatta az őrszem a határvédelmet. -De főnök, ezek csak a kínai munkások, akik a Belgrád-Budapest vasutat építik!

-Menjen a pokolba! - mondta az osztrák főnököm Bécsben.

Hát hazajöttem.

-A LEGVIDÁMABB BARAKK 2. évad, 1. rész.

-Jaj, ez a sok marha nép itt az uszodában, lehetne, aranyhalacskám, hogy csak egyedül legyek a medencében? -Lehet. -Jaj, de egyedül érzem itt magam, társaságra vágyom, emberekre! - Eldöntöd végre, mit is akarsz, te vízi bivaly?

-Mindig a leghosszabb sorba állj, mert az lesz a leggyorsabb.

-Bármit választasz, mindig a másik megoldás tűnik majd jobbnak.

-Ha nem volna internet, hová írnám föl, hogy ne legyen internet?

-Elvettem egy szexbombát, de akkorát robbant, hogy levitte a fejem.

-Volt már fasiszta férjem, meg marxista is – de egyik sem akarta levinni a szemetet. (Egy asszony).

-Mikor leszel már kész? Kopogott türelmetlenül a feleségem a fürdőszoba-ajtón. Mikor kijöttem, végignézett rajtam: -Ez neked fürdés?

9/11: SAJÁT GYILKOSAIKAT PÉNZELTÉK

Amerika föláldozott 3000 amerikait – 300 millió kényelméért. Bin Laden-éktől Bush is vett olajat. A szaudiak jó dolgukat annak köszönhetik, hogy véletlenül egy nagy olajmezőn telepedtek le. Ha nem így lenne, ma a sejkek ugyanúgy menekülnének, mint a szudániak vagy jemeniek. Tömjük őket dollármilliárdokkal – és csak rosszat teszünk velük. Úsznak a pénzben, amiért nem dolgoztak meg. Gyomorkérdés, veszünk-e árut orgazdától? A gyerekgyilkos Putyintól gázt? Pecunia non olet? (Őrzök egy hamis 50 márkást 1991-ből, rajta Kohl kancellár, Daimler-Benz, MAN, Thyssen, Preussag, Siemens, AEG, MBB – vérrel leöntve: KEIN BLUT FÜR ÖL!) A fegyveripar, a háború, a fogyasztás kell a jóléthez – hullák OK, de menekültek? Nem kellene így élnünk. Ezeknek az embereknek nem kellene ide jönniük. Európa határai: vízbefúltak sírjai. Éljen és dolgozzon mindenki a szülőhelyén! (Lásd: Energiamenü, ökobetyár)

EURÓPA NE CSODÁLKOZZON!

Európa megnyomorította Afrikát és mind a mai napig kirabolja!

Ne csodálkozzon, ha ezek az emberek a nyomorból ide menekülnek.

Európa vastagon részt vett a globalizációban, piacot akart és most megkapta melléktermékként a kivándorlást. Szétzúzta a helyi szubszisztenciákat, „jóléti” szerektől (műtrágya, növényvédőszer, mobil, tv) tette függővé a lakosságot. Látják a képernyőn, hogyan élünk mi és elindulnak.

Nem kellene így élnünk és nem kellene elindulniuk. Nem jó, ha ezek az emberek ide jönnek és az sem jó, ha mi megyünk külföldre. Csak nagyobb baj lesz belőle.

Éljen és dolgozzon mindenki a szülőhelyén!

Most jön egy újabb nyolc év. Legyünk mi ismét a legvidámabb barakk!

(11 társadalommodell, ökoszoc röpiratok, tudománykritika: okobetyar.blog.hu)

A CARGO-CSOPORT

1. Közösség

A CARGO-közösség három egységből áll: a teherkerékpáros CARGONÓMIÁból, a CYCLONÓMIA kerékpár-műhelyből és a ZAMBÉKI BIOKERTből. Tagjai főleg fiatalok, fiatal párok és családok, akik egészséges, élhető városban akarnak élni, ezért autózás helyett kerékpároznak, ipari, kemizált élelem helyett vegyszermentes táplálékot fogyasztanak.

2. A probléma a város légszennyezettsége, a zaj, a klímakritikus CO2. A mindennapos motoros csúcsforgalom nemcsak stresszes és mérgező, de az emberek pihenő idejét veszik el és baleseteket okoznak. Ha a közlekedők kerékpárra és közösségi járművekre szállnának át, gyorsabban, kényelmesebben célba jutnának és a város egy kellemes lakóhellyé válna, amit nem szelnék át nap mint nap zajt és mérgező gázokat kibocsájtó autók ezrei.

3. A CYCLONÓMIA „csináld magad”-műhely 5 éve ad alkalmat biciklijavításra, biztosít szerszámokat és szakértő segítséget. Műhelyünkben fiatalok százai fordulnak meg, közösségi rendezvényeinken (piknik, flash mob, critical mass) ezrével is. A városfejlesztésben – más kerékpáros egyesülettel együttműködve – a kerékpározás megkönnyítésére, kerékpárutak építésére teszünk javaslatokat. Így egyre több kerékpárutat sikerül kiharcolnunk.

4. Nálunk a közösségépítés alapja a kerékpározás, a bioétrend és az egészséges életmód. Évente több találkozót, ünnepséget, tanfolyamot, tábort tartunk családokkal, barátokkal a Dembinszky utcában, a Városligetben és másutt. Ekkor kerékpár-építő és szerelő technikák sajátíthatók el, mellette ügyességi versenyeket is szervezünk.

5. Céljaink:

   -A kerékpárra átszállók számának növelése

   -A kerékpározás kellemessé tevése

   -Együttműködés a városvezetőséggel.

   -A kerékpáros közösség megszervezése és fejlesztése.

6. Egy éve alatt a tagok számát megkétszerezhetjük, ha lízing teher- és személykerékpárokat biztosítunk az új bicikliseknek, közösségi élmény lehetőségét nyújtjuk és erősíthetjük a kerékpáros társadalom érdekérvényesítését.

   Nyitvatartásunkat meghosszabbíthatjuk.

7. Anyagi lehetőségek híján tevékenységünk visszaeshet, vonzerő gyengülésével a közösség megritkulhat.

8. A CARGO-csoport adományokból, önkéntesek támogatásából tarjtja fent magát.

9. Közösségszervezőink: Logan Strechok, Vincent Liegey és Csoma Ágota – mindnyájan több éve aktívak a közösségben.

   (ökobetyár)

TUDOMÁNYKRITIKA www.okobetyar.blog.hu

ŰRKUTATÁS: „ŰR”-KUTATÁS?

1961: Első ember az űrben, a szovjet nép lángelméje és a szocializmus győzelmének diadala. 1969: Első ember a Holdon, az amerikai nép és a kapitalizmus diadala.

*A tudomány rég elvesztett ártatlansága: nem az ember tudásvágya, a természet titkainak föltárása sarkall, hanem a gőg, a hatalom, az egyeduralom – a természet és az embertársak leigázása, kém-műholdak és nukleáris, vegyi fegyverek bevetése az űrből.

*A holdutazás azért állt le, mert valaki kiszámolta, mibe kerül 1 kg holdat ide hozni (300 millió $/kg-holdkőzet). Ha a közeli hegyekből hoznak köveket, olcsóbb lett volna. Az utolsó szállítmányt ki sem csomagolták. Elmentek a Holdra, ahol kő és por, és jöttek vissza a Földre, ahol minden van: búza, bor, szerelem. 50 év után milyen nagy lépés az emberiségnek?

*Az űrkutatás „melléktermékei”? Az a tudomány, amely valaha járványokat, éhínséget fékezett meg, ma teflonlábossal és tépőzárral nyomja ki a szemünket? Ma a tudomány termékeivel először megbetegít, aztán büszke a botra, amit föltalál, hogy kigyógyítson.

*Nemzetközi űrállomás „fontos kísérleteket” tesz lehetővé? Az fontos, hogy hogyan bolondul meg a búzacsíra, bogár a súlytalanságban?

* „2033-ra egy millió ember a Marson!” –ígéri egy USA rakéta-cég.

1,5 éves oda-út után? Amikor pár hónapos űrállomás-tartózkodás után hordágyon viszik az űrhajósokat a rehabilitációra?

*Űr-turizmus: egy magyar nevű (ne tanuld meg a nevét!) kétszer is befizetett. Nem lett volna emberibb, ha alapítványokat tesz, iskoláknak, abban az országban, ahol fölnevelték, iskoláztatták? A tudománybabona kitúrja az istenhitet. Tele a házunk csodálatos gépekkel, de hol az a tudomány, amely a belátást, az együttérzést, az emberséget fejleszti?

FIATAL KUTATÓK JÉGEN

Mintegy 50 fiatal kutató – a „nagyok” nyomdokain – mutatja be munkáit; értelmesen összeszedetten, viccesen adnak elő - szívmelengető. ÉS SENKI SEM FOG GYANÚT! Pedig már a csomagolás árulkodó (ingyenes, pazar plakátok, füzetek), hát még a beszédes címek: „Alvó kutyák szívritmusa”, „Tojáspite termékfejlesztés”, „Szamócapürék színe”, „Kazah tavak”, „Eurovíziós Dalfesztivál”… Aztán mindezt betetőzve: itt is, mint a minap, egy óriáscég nyomul szemérmetlenül és viszi jégre a fiatalokat és jövőjüket! (Mint engem 40 éve Kölnben):

• „Elkutattuk” előlük a még ígéretesnek tűnő témákat,

• maradt az abszolút jelentéktelen részletek részleteinek kutatása,

• időközben ismét átállították a Végítélet Óráját (ökoválság, gazdasági csőd, szegények inváziója fenyeget),

• a témák témaadóikról árulkodnak: publish or perish, kutass multi-megrendelésre, ők tudják, milyen „innovációt” kér a világpiac, milyen őrültséget lehet még megetetni a fogyasztóval.

Volt ugyan néhány zöld dolgozat is (arzénes vizek, édesítő szerek), de hol vannak a jövőszcenáriók, társadalom-modellek, világ-kockázattársadalom, új nacionalizmusok, vagy akár a kurzusnak oly kedves néphagyományok? Csak semmi Popper, Kuhn, Feyerabend – abból ki él meg?

Ne engedjük, hogy a multik fölvásárolják az egyetemeket és a multikat! (Tüntetés a MTudE ellen, 2004). De hát: Alles ist Windhauch, minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor. Idd a borod és tiszteld az Istent!

A FEHÉR EMBER TUDOMÁNYA
Mokének, dzsaravák, nyenyecek, yanomamik, inuitok vigyázzatok, jön a fehér ember! Fölkutat és szétzúz minden ősi, intakt, harmonikus közösséget, ahol nincs szó az "akarni"-ra, az "aggódni"-ra, és kultúrát hoz Nektek: filteres cigarettát és okos telefont. "Szomorú trópusokat" hagy maga után. Senki sem hozhat jobbat annál, amije van: ön- és mástgyilkoló, esztelen, pazarló életmódot. Ha kihalászták a mindennapit: henyélnek, játszanak, nevetgélnek. ("Tengeri cigányok") "Tinkora mlimo mingikala!" - mondja az afrikai Lukanga Mukara, "Én nem dolgozom, én vagyok!"
Mihaszna, analfabéta népség, mért nem emelik a dzsídípít?
Mit is ad ez a tudomány nekünk?
"Megkönnyíti az utazást járművekkel." - Hogy elfelejts gyalogolni és túlsúlyos legyél?
"Meggyógyít, ha beteg vagy." -Vagy azért leszel beteg, hogy meggyógyíthasson?
"Meghosszabbítja életed." - Meddő, keserves, magányos, kínnal teli évekkel?
Lehet, hogy nem volt szép, de így búcsúztam a kölni egyetemtől, 1982-ben:
Erényt és bölcsességet itt nem tanultam, de azt, hogy hogyan raboljam ki a természetet és embertársaimat!
Az ember fékezze meg az eszét és fedezze föl a szívét, kezét!

CSŐDÖTT MONDOTT A TUDOMÁNY? (2015) A tudomány/technika csapdájába esünk, azt hisszük, megoldja az energiahiányt, a klímaátcsapást, a rák gyógyítását. Kritikátlanul engedjük be életünkbe a gépeket és azt hisszük, életünk sorsa függ tőlük. Bolondot csinálunk magunkból: számítógépes tolvajnyelveket tanulunk meg, újabb és újabb ketyeréket vásárolunk, hogy aztán pár év múlva elfelejtsük és kidobjuk, mert elavultak. A gombnyomogatók az életfönntartás alapjait nem tanulják: hogyan kell élelmet és meleget termelni. A technika nem fejlődik, csak szaporodik. Nagy a különbség a semmi és a bakelitlemez között, de kicsi a bakelit, a mágnesszalag, a CD között. A tudomány egyetlen fontos kérdésre sem adott választ: A világ szellemre és anyagra oszlik-e és mik ezek? Alárendelt-e egyike a másiknak? Egységes-e a világ és van-e célja? Valóban vannak-e természeti törvények, vagy csak mi hiszünk a létezésünkben, velünk született rendszeretetünk okán? Van-e méltó élet és hogyan érhetjük el? (B. Russel, 1943) Valójában problémáinknak csupán egy tört része függ a tudománytól. Ha elromlik a bojler vagy az autó, igazából nem érint tragikusan. Ám, ha válunk, gyermekünk drogozik vagy daganatot kapunk - megrendít és össze is törhet. Mindezek kivédése inkább ösztöneink, megérzéseink, élettapasztalataink feladata. Pálya- és párválasztás, szerelmeink, családalapítás, életveszélyek elhárítása mind-mind ősi, elsődleges képességeink vizsgáztatása. Hit és művészet, amelyek emberré tesznek bennünket, ezek fizikán túli, metafizikai életszemléletek. Ezeket a tudomány nem helyettesítheti. Ha meghalok, Einstein nevével az ajkamon leheljem ki lelkem?

Élhetünk kimért, száraz technokrata életet, de minek? Fölmentek a Holdra, ahol csak kő és pusztaság, megölték a romantikát és jöttek vissza a Földre, ahol minden van: bor, tánc, szerelem. Mi a holdutazó meséje a világ népmesei kincséhez képest? A kvantummechanika szegény és monoton: számtani egyenletek végeláthatatlan sora; míg egy vers, egy festmény, egy zenemű ezer arcát mutathatja. A Higgs-(isteni!?)-részecske fölfedezése egy ország kincstárnyi pénzzel, egy hadsereg fizikus ügyködésével, 27 km-es, óriási földalatti masinákkal ahhoz vezetett, amit már az ősember is tudott: Istenhez.

MUNKAHELY-ZSÁKUTCA Régen templomba jártunk, ma itt a tudomány. Egy problémát megold, kettőt gerjeszt. Az ősközösségek vadászgyűjtögetőitől nem lettünk boldogabbak: a magántulajdon hozta a rabszolgaságot, a városok a járványokat, a só/cukor a m. vérnyomást, cukorbetegséget. (Lásd. Lukanga Mukara). Az ember eszével kiemelte magát az állatvilágból és most az esze lesz a veszte. A természetből betonvárosokba költözött, amire az evolúció nem készítette föl: neurotikus lesz. Nem tud meglenni az ég kékje, a fa zöldje nélkül. A drága óriásváros inkubátor, ha megszűnik a beszállítás, elpusztul. Aki a vezetékeken csüng, megzsarolható. Itt minden építkezés értelmetlen: a ház 100 éves életében lakói ellátása megszakad. (200 000 ház áll üresen vidéken.) Gazdasági válság, terrortámadás, járvány könnyen sebezheti. Egyenletesen belakott országban katasztrófa esetén kevesebb az áldozat. Akik utánunk születnek, átkozni fognak bennünket, mert mindent föléltünk előlük és tönkre tettük életük alapjait. Régen pénz sem kellett nagyon, ott voltak a gyerekek, a testvérek, a rokonok, a jó szomszédok – anyagi és lelki támasz; jó eszközkihasználás, magas hatásfok.

Isten ments az olyan régi világtól, ahol a munka kegyetlen robot, semmi mód olvasni, színházba menni, utazni; ahol, aki beteg lett, meghalt, vagy akit bánya vagy gyár ölt meg. A kunszt: a régit és az újat ötvözni: Mennyi technikát, gépet szabad beengednünk életünkbe? Hol legyen vége a munkamegosztásnak, a szakosításnak? Mennyire bonyolítsuk életünket? Mi az értelmes munka és mennyit szabad dolgoznunk? Hogyan tudnánk megszabadulni a beszállítói függőségektől? Aki ma falun házhoz és kerthez jut, problémájának fele meg van oldva. Tisztelet a bátor fiataloknak, akik leválnak a vezetékekről (ld.Robinzon-ház), falura költöznek és ott egy emberibb, értelmes, világmegtartó életbe vágnak bele – „munkahely”, „GDP”, „pénz” nélkül!

A MEZTELEN SZOMSZÉDGYEREK -Mi ment veszendőbe?-

(Egykor): „Itt más világ volt ám! Nem volt hi-fi, meg hangfal. Magunk énekeltünk. Itt a szilvafa alatt. Névnap, születésnap, mikor, mi. Rokonok, kollégák, az albérlő az egész családdal. A férjem tudott vagy száz nótát. Harmonikásunk is volt. Bor meg saját, innét a kertből. Nem, a szomszédok nem kiabáltak. Áthívtuk őket, együtt mulattunk. Minden oldalon kiskapuk voltak a kerítésen. Átjártunk egymáshoz. Kis sóért, vagy ha valami kellett. A gyerekek pláne. Egész siserehad vonult végig a kerteken. Egyszer jön a szomszédasszony, nem láttuk a kis Józsikát? Keressük mindenhol, hát itt van a fásban. Alszik. Meztelen, csak egy bakancs van rajta. Átcsoszogott, matatott a kisházban és elszunnyadt.”

(Ma): Kiskapuknak nyoma sincs; szögesdrót. A régiek meghaltak, az újak nem jöttek át bemutatkozni. A fölső házat eladták, szépségszalont csináltak. De nyilván pénzt többet mosnak, mint hajat. Srégen által 25 millióért kelt el, őket sem ismerjük. Napkollektor, rosszul tájolva, 4 luxuskocsi. Szemben is van gyerek, a miénkkel nem barátkozik. Mint a szülők. Az utcán egyetlen szórakozásuk: veszekszenek a parkolóhelyért.”

HONNÉT A „MEZTELEN SZOMSZÉDGYEREK”?

*A tudomány/technika hozta a szakosodást és a teljesítménynövelést,

*A szakosodás a pénzt, a szétköltözést és az elidegenedést,

*A pénz a kényelmet, a fényűzést (10 000 tárgy a házban) és a civilizációs betegségeket.

Ez az ember tragédiája, a 7 főbűn: superbia (kevélység), avataria (kapzsiság), ira (harag), gula (torkosság), invidia (irígység), acedia (restség).

MIKOR SIKLOTT KI? (1)

- Ökológiai átcsapások -

Köthető az ökológiai kisiklás pontokhoz?

Két kémiai egyenlet tűnik végzetesnek a századfordulón:

1. 3H2 + N2 = 2NH3 (ammónia-szintézis, 1910)

2. N + He = O + H (atomátalakítás, 1913)

Levegőt eszünk: Fritz Habernak sikerül a levegő nitrogénját megkötni és a szerves trágyát nagyban leváltja a mű. Egyszerre létfontosságú és ingyenes nyersanyag válik a műtrágyagyártás számára hozzáférhetővé, korlátlan mennyiségben. A mezőgazdaság tömegeket képes etetni: népességrobbanás következik be. Sajnos, szó szerint is: a nitrogén alapú robbanószerek muníciót adnak a két világháborúnak.

Kérdés: a népszaporulat találja meg az új eszközt, vagy a tudomány dobja meg a népszaporulatot? Egy biztos: a műtrágya ökológiai átcsapást jelent, megjelenik az új, kemizált, olajfüggő, gépesített mezőgazdaság, minden áldásával és átkával. (Ivóvizek szennyezése, eutrofizáció, élelem-mérgezés, biotóp-beszántások; munkanélküliség). Ellensúlyként megjelenik az ökologikus élelemtermelés.

Egy másik alkímista, E. Rutherford, fiúból csinál lányt: nitrogénből oxigént.

Ekkor csap át a l e í r ó tudomány s z é t z ú z ó tudománnyá.

A lepkehálóval bóklászó rovarászprofesszor olcsó volt és legfeljebb a füvet taposta le.

A svájci óriás-részecskegyorsító atomfizikusa méregdrága és fekete lyukak generálásával ijesztgeti a világot. A kapitalizmus alapföltétele, a növekedés, nagyfogyasztásra kényszerít. A kisfogyasztóra már nem lehet mit rásózni, így az ő nevében fogyasztóként az állam lép föl és űrhajókat, atomreaktorokat, jó hosszú távvezetékeket rendel meg. Az óriásvállalatok kutatókat fizetnek, hogy azok alapokat építsenek új, drága technikáknak.

A Heisenberg-féle határozatlansági elv (minden csak valószínűség) és Schrödinger macskája végleg betesz a tudománynak: azzal, hogy odanézel, eldöntöd az eredményt. A macskáról nem tudod, él-e, hal-e? De ha kinyitod a dobozd, széttöröd a ciánüvegcsét és megölöd a macskát.

Akkor meg minek odanézni, megölni a macskát?

Ökológiai határok átlépése

Elburjánzik a munkamegosztás: a kovács, az orvos, a tanár szakmája sok apró alszakmára bomlik szét, ill. számtalan új foglalkozás jelenik meg, amelyek már messze nem az alapszükségleteket, hanem a kényelmet, fényűzést szolgálják. Szomszédomat Kölnben azért fizették, hogy helyrepofozza azokat a Ford-autógyár összeszerelő munkásait, akik kezdtek belehülyülni a szalagmunkába.

„Ott szalad egy Ford, annak a féktárcsáját is én csináltam” – ez édeskevés egy értelmes élethez. (Különösen ha az a Ford egy fára szalad föl). Öregapám élelmet termelt, délben lefeküdt a diófa alá sziesztázni. Nem cserélt volna a Ford-munkással, bármennyit is keressen az!

A tudomány és technika megkönnyíti az életünket?

Nem tagadhatjuk, életünk kényelmesebb, mint szüleinké. K é n y e l m e s e b b , de nem boldogabb. Csak a szenvedés ölt más maszkot. „Tanulj, hogy ne legyél paraszt!” Ne legyek paraszt, aki élelmet ad? Apám l e é l t e az életét, ma sok kortársunk élete idő előtt tragédiába torkollik: autóbaleset, infarktus, sztrók, daganat. „Az orvostudomány meghosszabbítja az életet”.

Milyen életet? Menj el egy „szeretet-otthonba” és meglátod, milyen lesz az életed a meghosszabbítás után! Mindezek a tudomány járulékos veszteségei? Maga prof. Weizenbaum, az MRI kifejlesztője mondta: A tomográf föltalálása egyenesen bűnnek számít, ha milliók nem jutnak egészségügyi alapellátáshoz. (Próbálj meg MRI-időpontot kérni!)

Az óriáscég megszűnteti az Win XP operációs rendszer támogatását – alkalmazók milliói kerülnek

szoros helyzetbe. Megértik végre, milyen zsarolási lehetőség egy új technika, egy függőség? Találj ki egy kütyüt, szoktasd rá a világot és kaszálhatsz! Ne éljük meg, amikor a szgépeket az utcára dobálják, mert azokat nem lehet megenni!

„Valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet” – a Prédikátornak ismét igaza lesz!

(Ezt a cikket szgépen írtam. De Win 98-cal!)

VISSZARIADT TUDÓSOK – HŐSÖK, BALEKOK? 2014

- Mikor siklott ki (2) -

Szívbajos kínaiak?

Már akkor írtak, mikor mi még „kalandoztunk”, vagyis a rabláson kívül máshoz nem igen értettünk.

Mágneses iránytű: Kína, Kr. előtt 350. évben

Papír: Kína, Kr. után 220 körül

Lőpor: Kína, 250 körül

Könyvnyomtatás: Kína, 600 körül

Gőzgépet mért nem építettek? Konfucius hatása lehet a válasz: nem a technikai találmányok a cél, hanem az ember jellemének csiszolása; légy emberibb, igazságosabb, erényesebb. (Ma a kínai atombomba, űrhajó építői mintha megfeledkeztek volna erről). A puskapor után észbe kaptak, visszariadtak.

Európa nem szívbajos

Az inkvizíciót csöppet sem zavarta a hatodik parancsolat (Ne ölj). Isten nevében olyan eszközöket találtak föl, mint a spanyolcsizma, ujjszorító, angol koporsó. Ha Európa ezer évvel előbb találja föl a lőport, ezer évvel előbb röpíti levegőbe önmagát. (Még szerencse, hogy Marco Polo nem is volt Kínában, mint nemrég kiderült.)

Leonardo Da Vinci a Medicieknek nemcsak festegetett. Ostromgépeket, kilövőmasinákat, katapultáló készülékeket is tervezett, nem éppen humanista módon. Az ölésművészet mindig jó üzlet volt. Míg Leonardo a lövegek röppályáját nem tudta belőni (szerencsére?), annál eredményesebb lett földije száz évvel később, aki már richtig matematikai egyenletekkel dolgozott.

Galilei sem volt szívbajos, mikor a pádovai katonai akadémiáját alapította. Jól jött neki a hatalom pénzecskéje, nem zavarta, hogy majd távcsővel és jól célzó ágyúkkal több embert lehetett kinyuvasztani.

A bombák bombája

Ám az igazi emberölő pokolgép egészen a századfordulóig váratott magára. Ez a szétzúzó tudomány feladata lett. Az atom átvilágítása, Rutherford első atomátalakítása, Einstein energiaképlete ágyazott meg az atombombának.

Ettore Majorana: atomfizikus, fejszámoló zseni, 1938-ban Palermóban fölszáll a nápolyi hajóra és nyoma veszik. Előre látta a láncreakció veszélyét, meghasonlott önmagával, sem csinálni, sem abbahagyni nem tudta?

Walter Nernst (lásd Nernst-törvény, elektrokémia): „Mi, úgymond egy lőporszigeten élünk, amelyhez még nem találták föl a gyufát” (1921).

Max Born (lásd Born-Haber körfolyamat): Kvéker felesége hatására mindvégig távol tartotta magát a katonai kutatásoktól. Asszisztensnője, Helen Smith, mikor az atomhasításról és alkalmazásáról értesült, föladta a fizikát és jogra váltott.

Otto Hahn (első uránhasítás, 1938): „Öngyilkosság járt az eszemben”. (Miután 1945-ben értesült a hirosimai 70 000 halottról).

Sokan sejtették és figyelmeztettek, aztán maguk rohantak a postára (Joliot , 1939) avagy a generálisokhoz (Szilárd, 1939) pokoli fölfedezésükkel, csakhogy a többit megelőzzék.

Szilárd Leó: 1939-ben az USA-ban már a nukleáris fegyverkezési hajszát is pontosan előre látta.

Heisenberg erről az évről így nyilatkozott: „1939-ben még 12 ember közös megegyezéssel meg tudta volna akadályozni az atombomba építését”. Szilárd elkeseredetten próbálta ezt a tucat atomfizikust visszatartásra késztetni, mígnem maga is nyomás alá került: karrierjét kockáztatta, ha nem közli munkáit a nukleáris láncreakcióról. Szilárd aztán - tévhitben a Hitler-atombombáról – fűhöz-fához szaladgált, hogy megindítsa az atombomba előállítását. Amikor Wigner Jenővel 1939 nyarán ebben az ügyben Einstein keresgélték egy nyaralóhelyen és nem találták, Szilárd így szólt Wignerhez: „Hagyjuk abba és menjünk haza. Talán nem is kell ennek így lennie. Meglehet szörnyű hibát követünk el, ha ebben az ügyben Einstein segítségével valamilyen hatósághoz fordulunk. Amit az állam egyszer megkaparint, többet nem ereszt el…” Ám Wigner erősködött: „Kötelességünk így cselekedni. Ez a mi hozzájárulásunk egy szörnyű katasztrófa megakadályozásához”

Wigner az a katasztrófát idézte elő, amit meg akart gátolni. Einstein utólag szabadkozott, nem egészen értette, miféle leveleket irkált alá.

Nobel arról beszélt, hogy a hadseregeket föl kell oszlatni, ezek meg 150 000 embert hurcoltak össze azért, hogy egy olyan pokolgépet szerkesszenek, ami egy pillanat alatt 70 ezer ártatlan embert megöl és ezreket megnyomorít. (Lásd: Vissza a Nobel-díjakat!) Jobban teszi Szilárd és az egész társaság: Teller Ede, Wigner Jenő Pál, Victor Weisskopf, ha nem is portásként, de legalább szerény fizika-professzorként élik le életüket? Mert végül egyikük sem akart kimaradni a buliból, ha már az úgyis beindult. „Megcsinálják mások!” – ez érv?

Robert Oppenheimer: a Manhattan-projekt főszakembere, versrajongó, az A-bomba eszkábálásakor egy indiai dalt dúdolgatott: ÉN VAGYOK A HALÁL, MINDEN VILÁGOK PUSZTÍTÓJA. Amikor a háború után, 1954-ben az amerikai antikommunista hisztéria áldozata lett, nyilván elment a kedve a dúdolgatástól.

Teller Ede: Hogy nemcsak a politikusok, de az atomfizikusok is egy okulatlan, hajthatatlan népség, mutatja, hogy az urán- és plutóniumbomba után, amikor már a katasztrófa tény volt, Teller Ede nem hagyja ki a hidrogénbomba kieszelését, miután azt a lehetőséget, hogy a láncreakció az egész légkörre kiterjed, elvetették.

Kathleen Lonsdale, angol kristályfizikus: „Azt a kockázatot, hogy a kutató jó szándékú munkájával később visszaélnek, mindig vállalni kell. De ha már ismert, hogy a munka célja bűnös és rosszakaratú, a személyi felelősség alól senki sem menthető föl”!

Carl Friedrich von Weizsäcker: atomfizikus, a nácik alatt, mint az Uranverein tagja dolgozott a német atombombán, ami „Isten kegyelméből nem sikerült”. (Nem sikerülhetett: csak akkor derült ki, mikor az amik neki fogtak, mekkora anyag-, ember, erőráfordítás kell hozzá). Tellerről mondta: Értékelem, de nem tisztelem. A háború után pacifista lett, Jürgen Habermas-szal egy technika hatásait kutató intézetet vezetett és átállt hozzánk, az antiatom mozgalomhoz.

A vissza nem riadt „tudósaink” az atombombával egy olyan ördögi gépet hagytak ránk, amely most már örökké ott lebeg a fejünk fölött és egyszer a túlnépesedés problémáját fogja megoldani. Ha ebben nem előzi meg egy másik „találmány”…

SZÁMÍTÓGÉP/Igen

(1996 Köln, Robert Jungk Zukunftswerstatt-ja után)

*Meggyorsítja, megkönnyíti az adatkezelést

*Olyan föladatokat old meg, amilyeneket másképp nem lehet

*Nem fogy annyi papír

*Kevés helyen sok adat tárolható

*Meggyorsítja a szövegszerkesztést

*Az adatok hálózaton gyorsan, olcsón továbbíthatók

*Sokakat gyorsan elérhetünk a szöveggel

*Mindenkinek van

* Lemezen kérik tőlem a szöveget

SZÁMÍTÓGÉP/Nem

*Új egyszeri és további pénzkiadás

* Még egy készülék a lakásban, atomáram-fogyasztó, tartozékok sokasága

*Növeli a papírfogyasztást. (Fénymásolóval együtt)

*Dagasztja az információözönt, elsikkad a lényeg

*Pár éven belül szemét Iesz belőle, elavul

*Függőséget okoz

*Létfenntartási tudásra van szükségünk

*Nem tudjuk megjavítani.

*Uralkodó technokrata kasztot termel,

ezek megzsarolják a jeleket nem értőket

*Látszatvilághoz szoktat, a használók a valódi világ

problémáinál csődöt mondanak

*Ember és ember közé áll, személytelen, sivár

*Egymás helyett a géppel foglalkozunk,

megöli a levelezési kultúrát

*Elsorvasztja a nyelvünket, úgy beszélünk, ahogy a gép kívánja

*A számítógép együgyű. Uniformizálja az életünket,

kiöli a jellegzetességet, a sokféleséget

*Ellustít, beszűkíti a gondolkodást

*Mindent szgéppel akarunk megoldani

*Munkanélküliséget okoz.

TUDOMÁNYKRITIKA

Tüntetés a MtudE ellen, 2004

MINDENTUDÁS - SEMMITTUDÁS!

A TUDOMÁNY A MULTIK TERMÉKE

Ne engedjük, hogy a multik fölvásárolják az egyetemeket és a professzorokat!

CSAK AZOKAT AZ ELŐADÓKAT HÍVJÁK MEG,

AKIK A MULTIK PARADIGMÁIT KÉPVISELIK.

MÁR RÉG NEM A TERMÉSZETET KUTATJÁK, HANEM AZ EMBER MŰ-VILÁGÁT.

Vízi E. Szilveszter: Nézzék meg, mennyi a neurotikus a metróban.

SZEA: Nem a természetes reakciókat kell gyógyszerezni,

hanem egészséges életkörülményeket kell teremteni.

Nyíri Kristóf: Mobiltelefon, a mindentudó.

SZEA: Ami a maroktelefonból megtudható, az egy csomó értéktelen kacat.

Csak azért gyűlt össze, mert lehet tárolni.

A t u d o m á n y n a k v é g e

A tudomány közmegegyezés. a paradigmákat a multik határozzák meg. Ez a tudomány már nem az embert szolgálja. Felkent papjai, a megélhetési kutatók elektronikus ketyeréket reklámoznak tudományos előadás címen. Azon, amit a tudóstársadalom egyik fele kiagyal, a másik fele kotlik és fordítva. Ismereteinket elektronikus jelekből szerezzük, tele a fejünk technikai adatokkal, de nem tudunk enni, nem tudunk közlekedni, levelet írni, táncolni, élelmet termelni, önmagunkat szórakoztatni - mindezt megrendeljük a beszállítóinktól és tátogunk, mint a hal, ha egyszer megszakad az ellátás.

- Minden föl van fedezve, jelentéktelen részletkutatás folyik.

- A tudomány egy problémát megold, kettőt generál. A mérleg átbillent.

- Képtelen viták eldöntésére génkezelt élelmek, adalékok, maroktelefon, , környezetkemikáliák, sugárzások, fölmelegedés, stb. kockázata esetében

- Egyetlen fontos kérdésre sem adott választ, életünk értelmének keresésében, pálya- és párválasztásnál hiába fordulunk a tudományhoz.

- Az űrkutazásban 40, az energetikában 50 éve semmi.

- Minél nagyobb a ciklotron, annál több a részecske.

- Megszületett a gyorsnyomtató, meghalt az írás.

A régi tudások hordozói, akik az élethez értenek, kihalnak és nemsokára csupa számítógépes szaladgál itt. Nem szabad, hogy az unoka többet tudjon, mint a nagyapa. Nem is tud: az ő tudása nem esszenciális. Régen a falu öregjeit kérdezték, ma a számítógépeseket. Vesztünkre: ha majd minden számítógépet az utcára dobnak, mert azt nem lehet megenni, akkor derül majd ki, mihez kell érteni: élelmet és meleget termelni. A világot nem új találmányokkal, hanem szociális szövetségekkel, belátással és mértéktartással lehet megtartani. Hol az a találmány, ami a belátást és a szolidaritást fejleszti? Nézzünk csak szét a konyhánkban, milyen gép kellene még? A polgár

10 000 kacatjával olyan boldogtalan, mint azelőtt. Semmilyen gyár nem tudja gyártani, amire valójában szüksége van: bizalomra, elismertségre, meghittségre, barátságra, otthonra, szeretetre.

Az ember fékezze meg az eszét és fedezze föl a szívét! - Az értelmiségi munka megvetendő!

Tudománykritikusok: K.R. Popper, C.F.Weizsäcker, E. Chargaff, Thomas Kuhn, P. Feyerabend, H.-P. Dürr; akikkel beszéltünk: R. Jungk, Peter Kafka, K. Meyer-Abich.

A Szelíd Energia Ösvény 10 állomása megmutatja, mennyi technika elfogadható.

SZEA Szelíd Energia Alapítvány, Budapest