A ZÖLD PÁRT TÖRTÉNETE II.

3.5 Első tartományi piros-zöld koalíció (1985–1990)

Kormányzási részvétel először Grüne, Bündnis 90

majd Bündnis 90/Die Grünen

Land/Bund Koalíciópartner

1985–1987 Hessen SPD (Kabinett Börner III)

1989–1990 Berlin AL mit SPD (Senat Momper)

1990–1994 Niedersachsen SPD (Kabinett Schröder I)

1990–1994 Brandenburg B’90 mit SPD und FDP (Kabinett Stolpe I)

1991–1999 Hessen SPD (Kabinett Eichel I und II)

1991–1995 Bremen SPD und FDP (Senat Wedemeier III)

1994–1998 Sachsen-Anhalt SPD (Kabinett Höppner I (durch PDS toleriert))

1995–2005 Nordrhein-Westfalen SPD (Kabinett Rau V, Kabinett Clement I und II, Kabinett Steinbrück)

1996–2005 Schleswig-Holstein SPD (Kabinett Simonis II und III)

1997–2001 Hamburg SPD (Senat Runde)

1998–2005 Bundesregierung SPD (Kabinett Schröder I und II)

2001–2002 Berlin SPD (Senat Wowereit I (durch PDS toleriert))

seit 2007 Bremen SPD (Senat Böhrnsen II und III, Senat Sieling)

2008–2010 Hamburg CDU (Senat von Beust III und Senat Ahlhaus)

2009–2012 Saarland CDU und FDP (Kabinett Müller III und Kabinett Kramp-Karrenbauer I)

2010–2017 Nordrhein-Westfalen SPD (Kabinett Kraft I (als Minderheitsregierung) und II)

2011–2016 Baden-Württemberg SPD (Kabinett Kretschmann I)

2011–2016 Rheinland-Pfalz SPD (Kabinett Beck V und Kabinett Dreyer I)

2012–2017 Schleswig-Holstein SPD und SSW (Kabinett Albig)

2013–2017 Niedersachsen SPD (Kabinett Weil I)

seit 2014 Hessen CDU (Kabinett Bouffier II und Kabinett Bouffier III)

seit 2014 Thüringen Die Linke und SPD (Kabinett Ramelow)

seit 2015 Hamburg SPD (Senat Scholz II und Senat Tschentscher)

seit 2016 Sachsen-Anhalt CDU und SPD (Kabinett Haseloff II)

seit 2016 Baden-Württemberg CDU (Kabinett Kretschmann II)

seit 2016 Rheinland-Pfalz SPD und FDP (Kabinett Dreyer II)

seit 2016 Berlin SPD und Die Linke (Senat Müller II)

seit 2017 Schleswig-Holstein CDU und FDP (Kabinett Günther)

1982-ben tartományi szinten Hamburgban az SPD és a Grün-Alternative Liste tárgyalásokat folytattak, ám politikai együttműködésre nem került sor.

Hessen-ben viszont 1984 júniusában a zöldek elviseltek egy SPD kisebbségi kormányzást. 1984 szeptemberében Oskar Lafontaine, Saarland miniszterelnöke, SPD-csúcspolitikusként elsőnek kínált föl koalíciót a zöldeknek, ha azok számbeli fölényt hoznak a Landtag-választásokon. Mivel a zöldeket megakasztotta az 5%-os gát, az SPD abszolút többséggel vehette át a Landtag-ot, koalíció nem jött létre. Kommunális szinten az 1984-es Eu-választások után a zöldek jól szerepeltek és az SPD-vel először kezdtek tárgyalni az együttműködésről.

1985 dec. 12-én Hessen-ben – és nem csak Ném.o.-ban – létrejött az első piros-zöld koalíció. Joschka Fischer környezetminiszter lett. Tornacipőben vette át hivatalát, ezért mint tornacipős-miniszter tett hírnévre. Ez a koalíció 452 nap után az Alkem-Hanau atomcég engedélyezése miatt fölbomlott.

1984-ben a zöldek megszerezték a Wittgenstein-házat Bonn-Rosdorf-ban, (első székház!!RS19V11), hogy ott politikai kulturális jövőműhelyt rendezzenek be. A szükséges átépítéseknél adóügyi szabálytalanságok derültek ki.[35] Következett egy rendkívüli országos nagy-gyűlés 1988 decemberében, ahol a delegáltak többsége lemondatta az elnökséget. Mivel nem tudták magukat tisztázni, mindhárom elnökségi tag, Jutta Ditfurth, Regina Michalik és Christian Schmidt hivatalából visszalépett.[36]

1989 jan. 29-én a berlini parlament választásakor létrejött egy második piros-zöld koalíció Berlinben, mely egészen 1990 nov. 15-ig eltartott, amikor az akkori belügy-szenátor, Erich Pätzold (SPD) elrendelte az elfoglalt házak kiürítését a Mainzer Straße-ban. A szenátor Momper aktivitása ebben az időben nagy figyelmet keltett, mivel hivatali idejére esett a berlini fal lebontása.

3.6 Második Bundestag-frakció (1987–1990)

A szárnyharcok ellenére a zöldek országos sikersorozata tovább folytatódott. 1987 jan. 25-én másodszavazatokkal 8,3%-ot és 44 mandátumot nyertek a Bundestag-ban. Hessen-ben szintén tovább erősödtek.

1987 ápr. 25-én a rendőrség átkutatta a bonni zöld irodát és népszámláló-bojkott-röplapokat kobozott el. München-ben és Trier-ben szintén házkutatás volt a népszámlálás elleni akciók miatt.

1990 okt. 3-án Berlinben föloszlott a Volkskammer és 7 ottani képviselő tagja lett az új Bündnis 90/Grüne Bundestag-frakciónak.

4 Az NDK fölbomlása és az újraegyesítés

4.1 Polgári mozgalmak az NDK-ban az első tartományi választásokig

(1989/1990)

→ Lásd: Bündnis 90 és a Zöld Párt az NDK-ban

A Zöld Párt logója az NDK-ban

A Bündnis90 az NDK béke- és polgárjogi mozgalmaiból ered. 1990-ben először a köv. csoportok léptek föl közös listán: Neues Forum, Demokratie Jetzt, Initiative Frieden und Menschenrechte melyek az első szabad Volkskammer-választáson indultak és 1991-ben önálló párt lettek. Ebbe zömében a 3 nagy polgári mozgalom került bele. Egyes nyugati zöldek (

Petra Kelly) már a régi NDK idején is kapcsolatot vettek föl keletnémet ellenzéki csoportokkal. Így a fordulat után szoros együttműködésre került sor. Pár nappal a fal lebontása után

1989. november 24-én az NDK-ban is megalakult a Zöld Párt.

1990 márc. 18-án a Volkskammer-választáson , ahol nem volt kizáró kikötés, a B90 2,9%-ot, a Zöld és az Unabhängige Frauenverband közös listája 2,0 %-ot kapott. Ez kiábrándítólag hatott, mert a B90 egyesítette az SED-rezsim megbuktatására a legtöbb erőt. A lakosság mást sem kívánt, mint egy gyors és gördülékeny újraegyesítést. A B90 szószólói magas reputációjukon kívül mást nem igen tudtak a választási kampányba bevetni, míg a nyugati pártapparátusok , melyek az átvett struktúrákra, a volt blokkpártok személyzetére és vagyonára is támaszkodva, a lényegében nyugati médiában vívott kampányharcban fölényre tettek szert.

11 nappal az újraegyesítés után 1990 okt. 14-ére tűzték ki az első választásokat a keleti tartományokban. A B90 és a Zöldek a keletnémet 5 tartományi parlamentből négybe bekerültek. Brandenburg-ban együtt 12%-ot kaptak, ám a zöldeknek az új szövetségi parlamentbe való bejutáshoz kevés lett a 2,8%, míg a B90 6%-kal igen.

Így a B90 koalícióra léphetett az SPD + FDP pártokkal. Matthias Platzeck, aki később az SPD-hez igazolt át és miniszterelnök lett, továbbá Marianne Birthler, aki később az ex-NDK állambiztonsági irattára biztosa lett, két minisztériumot vett át: Környezet, Természetvédelem és Földgazdálkodás, valamint Oktatás, Ifjúság és Sport. Mecklenburg-Vorpommern-ban a Grüne, Neues Forum és a Bündnis 90 bár együtt 9,3 % -t értek el, de mivel elbízva magukat egyenként indultak, mindhárman az 5%-os küszöb előtt orra estek.

4.2 A nyugati zöldeket meglepi az újraegyesülés

A zöldek többsége a falbontás előtt nem foglalkozott az ún. német kérdéssel. Egészen az 1990-es Volkskammerwahl-ig a két német állam létezését nem kérdőjelezték meg. 1989 nov. 14-én a a zöld elnökség követelte a szövetségi kormánytól az NDK népjogi elismerését és a kétállamiság rögzítését. Az újraegyesítéshez még akkor is kétkedően vagy elvetve viszonyultak, mikor már világos volt, hogy ez be fog következni. 1990 márciusában, hosszas vita után, egy minimálkonszenzussal a zöld Bundestag-frakció úgy döntött, hogy a kétállamiság alapjai megszűntek, de „A nemzetállam egyik német állam számára sem lehet kívánatos rendi elv.”

1990 márciusának végén a szövetségi nagy-gyűlés végleg elbúcsúzott a kétállamisági pozíciótól. Ehelyett meghozta, hogy az egyesítő folyamatokban aktívan részt kell venni. Eközben a leszerelés, az ökológiai átépítés és a széleskörű alkotmányozási vita egy új, össznémet alaptörvény céljából legyen napirenden. A pénznem-, a gazdasági és a szociális únió megvalósítását a zöldek mint „az alávetettség végbevitelét” bírálták. 1990 júniusában, a dortmundi pártnapon ezt az elutasító hozzáállást megerősítették. Szerintük a valutaúnió nem más, mint „a bekebelezés dokumentálása” és pusztán „az NDK csatlakoztatása az NSzK-hoz”. Az egyesítési szerződést ugyanígy elvetették.

Hans-Christian Ströbele, az 1990 szeptemberi pártnapon Bayreuth-ban úgy nyilatkozott, hogy ez „a német ipar legnagyobb földfoglalása a gyarmatosítási háborúk óta, eltekintve a náci évektől.”

4.3 Bundestag-választás 1990: a nyugati zöldek kiesnek,

a Bündnis 90 bekerül, mint Bundestag-csoport

4.3.1 A keleti és nyugati zöldek közös sajtóértekezlete 1990-ben

A nyugati zöld párt az 1990. dec. 2-i országos választáson ezzel a jelmondattal kampányolt: MINDENKI NÉMETORSZÁGRÓL BESZÉL. MI AZ IDŐJÁRÁSRÓL. Ám ezzel a nyilvános vitából szerencsétlenül katapultálták magukat. Mivel ekkor a régi és az új német tartományokban a szavazatokat külön számolták, a zöldek 4,8%-kal elbuktak. Külön erre az országos választásra a Bundestag egy egyszeri szabályt hozott, ami csak a választás előtt 6 héttel lépett hatályba.[37] Ez ellen a zöldek felebeztek, mivel egyedül ők, a többi párttal szemben, még nem egyesültek a keletnémet rokon erőkkel.

A szabály kirekesztette a 4,8%-os zöldeket a Bundestag-ból, bár a zöldek és a B90 szavazatait összeadva meg lett volna az 5,1% bejutási feltétel.[38]

Ebből legalább a B90 profitált, ugyanis a választási rendszabály megengedte, hogy keletnémet listás szövetségek is indulhassanak a választásokon. Így érték el ők a belépési 6%-ot. Mivel a B90 8 Bundestag képviselője az összes mandátum 5%-a alatt volt, nem alkothattak frakciót, csak csoportot.

A Bündnis90 csoport megkísérelte a történelmi pillanatot egy német teljes újrakezdésre kihasználni. Ám egy alkotmánytanács fölállítását és a ciklusok újra számozását hiába kérvényezte. Ez Németország új történelmi helyzetének jóval nagyobb súlyt adott volna. Egy új alaptörvénybe bekerülhetett volna több B90-követelés is: adatvédelem, nőegyenlőség, melegek és fogyatékosok diszkriminálás-tiltása, stb. Sikeres volt viszont az NDK történetének földolgozása, erre 1991-ben törvény is született: a Stasi dokumentáció-törvény. Ennek biztosa Joachim Gauck lett. (Az NDK állambiztonsági dokumentációjának szövetségi kezelője). Őt váltotta

2000-ben a szintén B90-es Marianne Birthler.

5 A Bündnis 90 és a Zöld Párt egyesülése

5.1 A zöldek újjászervezése és a bal szárny kivonulása (1990–1993)

A választási vereség sokkolta a pártot és a zöldek végét is jelenthette. Az újraegyesítés ellen a párt balosai állították rá a választási kampányt és most őket tették felelőssé. A kiújult belső harcokhoz még a hatalomvállalás eldöntetlen kérdése is hozzájárult. Az 1991-es áprilisi pártnapon, Neumünster-ben, levonták a konzekvenciát. A zöldek először álltak a parlamentáris demokrácia mellé és önmagukat reformpártként definiálták.[39] A párstruktúrákat professzionalizálták, a szóvivői poszt fizetett lett. Rendszerellenes jelszavak, mit az „anti-párt-párt” töröltettek a zöld szótárból.

A reálpolitikai fordulatot a balosok kilépéshulláma követte. Jutta Ditfurth új pártot alapított Ökologische Linke néven, ez azonban jelentéktelen maradt. Új lapot is indított („Ökolinx“) és publikációiban hevesen bírálta a zöldek ilyen fejlődését és részben az új szociális mozgalmakat is kritizálta.

A PDS-hez (Partei des Demokratischen Sozialismus) átment Jürgen Reents, Harald Wolf , Klaus Croissant és Dirk Schneider (utóbbi lelepleződött, mint több éves állambiztonsági tégla). Kiléptek továbbá Rainer Trampert, Thomas Ebermann, Christian Schmidt, Verena Krieger, Regula Schmidt-Bott, ők azonban nem mentek át más párthoz.

Tehát igen különböző, részben egymást kölcsönösen befolyásoló tényezők vitték a zöldeket 1990/91-ben egy hangsúlyos programbeli, személyi és stratégiai reáló vágányra. Az elvesztett országos választás növelte a nyomást a hivatásossá válás irányába. A reálszocialista államok összeomlása diszkreditálta a balos utópiákat. Számos ökoszocialista és radikálökologista kilépésével ez a szárny teljesen legyöngült. Ehhez jött a bejelentkező PDS, mint a balos zöldek erős vetélytársa.

A reálók erősödését 1993-tól a keletnémet B90 is segítette, amely főleg pragmatistákból állt. A B90 Bundestag-csoportja erősebben állt a figyelem központjában, mint a leváltott zöldek. Tartományi szinten 3 Landtag-ban (Niedersachsen, Hessen, Bremen) a kormányzási részvétellel a reálpolitikai kurzus tovább izmosodott.

5.2 A Bündnis 90 és a Zöld Párt egyesülése (1993)

A keletnémet zöldek az 1990-es Bundestag-választáson a B90/Grüne – polgármozgalmak listáról két képviselővel bekerültek a Bundestag-ba. Egy nappal rá, 1990 dec. 3-án egyesültek a nyugati testvérpárttal. A B90 pártosodására csak 1991 szep. 21-én került sor. Ekkor a Neues Forum-tagok fele be is lépett az új pártba. Egy héttel később Szászországban a polgári mozgalmak pártba tömörültek „Bündnis 90/Die Grünen in Sachsen” néven. Így ők lettek a polgármozgalmak és a zöldek országos egyesülésének úttörői.

Ezt előkészítendő 1992 májusában Berlinben két országis küldött-konferencia is lezajlott a két féllel. A tárgyalások 1992 júniusától 1992 nov. 23-ig tartottak, amikor végül egy ún. asszociációs szerződés került aláírásra. Ezt 1993 jan. 17-én Hannoverben két, egyidejű országos gyűlés is elfogadta. Miután ez év áprilisában mindkét partner ősszavazása jelentős többséggel az egyesítést jóvá hagyta, ez május 14-én Lipcsében az egyesülési pártnapon hatályba is lépett. Néhány B90-es tiltakozásul másik pártba váltott (Matthias Platzeck az SPD-be, Günter Nooke a CDU-ba).

Azt demonstrálandó, hogy a kisebb keleti partnert (2.600 tag[40]) a nagyobb nyugati fél (37.000 tag[40]) egyszerűen csak magába olvasztja, a Bündnis 90 nevet előre rakták. De az országos grémiumokban kelet-kvótát is biztosítottak a B90-nek. Ez viszont a kelet-zöldek számára kihívó sértést jelentett. Bár a keletnémetek a pártvezetőségekben túl voltak reprezentálva, és a B90-esek Bundestag csoportjuk révén nagy súlyt kaptak, hamarosan kiderült, hogy a rutinos nyugatiak uralják a pártot. Ehhez jött, hogy az értékkonzervatív keleti polgárjogi aktivisták a nyugati balosok vitakultúrájától irtóztak. („Vitakultúra?” Tépték egymást, mint az állatok!RS19V13). Ezért némely jeles aktivista a következő években elhagyta a pártot, hogy új politikai hazát keressen, vagy fölhagyott a politizálással.[41]

Már 1990-ben, az akkori ÖDP-elnök, Hans-Joachim Ritter, a zöldek és a B90 közeledését szorgalmazta, ez azonban meghiúsult. Míg az ÖDP B90 egy része

erre hajlott volna, a hármas szövetség a nyugatnémet zöldek ellenállása miatt nem jött létre.

5.3 Választások és kormányzati részvétel 1990–1994

A tartományokban hamarosan megmutatkozott, hogy a zöldek végét prognosztizálni az 1990-es országos vereség után elsietett volt.

Niedersachsen-ban 1990 májusában, tehát pár hónappal a Bundestag-választás után, Gerhard Schröder-rel egy piros-zöld-koalíció alakult, leváltva a fekete-sárgát. Jürgen Trittin a szövetségi és az eu-ügyek, Waltraud Schoppe pedig a nő-reszort minisztere lett. 1991 elején, Hessen-ben, újjászületett a piros-zöld koalíció és Joschka Fischer ismét környezetminiszter lett. Brémában, 1991 szeptemberében, a zöldek 11,4%-kal koalícióra léptek az SPD/FDP-vel és ez lett az első szemafór-koalíció. Baden-Württemberg-ben Teufel miniszterelnök, mint első magas rangú CDU politikus, a fekete-zöld koalíciót mérlegelte, [42]. Bár erre, a számszaki lehetőség ellenére, sor nem került. A zöldek Schleswig-Holstein, Saarland, Mecklenburg-Vorpommern és Brandenburg kivételével (ahol a B90 volt kormánypartner), az 1990-es években, mindenütt képviseletet szereztek a tartományi parlamentekben. Schleswig-Holstein-ben 398 szavazat híján (4,97%) bukták el 1992-ben a bejutást.[43]

A zöld-B90 egyesülés, különösen a balszárny kilépése után, a soron következő tartományi választásokon jelentős nyereséget hozott. A GAL Hamburgban, 1993 szeptemberében, 6,3-ról 13,5 %-ra ugrott. Niedersachsen-ben, bár a zöldek 1994 márciusában kiestek a tartományi kormányból, de csak is az SPD abszolút többsége miatt. Ök maguk +1,4%-kal gyarapodtak. Az eu-választás 1991-ben 10,1%-ot hozott, először egy kétszámjegyű sikert országos szinten.

Kelet Ném.o.-ban megmutatkozott, hogy ott a nyugati zöldekkel való egyesülés lényeges identitásproblémákat okozott. 1994 júniusa és októbere között a Bündnis 90/Die Grünen keserű vereséggel 5 keletnémet tartományi parlamentből esett ki. Csak Sachsen-Anhalt-ban jutottak éppen be, 5,1%-kal és belementek egy igen kétséges piros-zöld kisebbségi kormányzatba, a PDS tolerálásával (Magdeburger Modell).

6 Visszatérés a Bundestag-ba

6.1 Bundestag-frakció 1994–1998

Az 1994-es országos választáson a Bündnis 90/Die Grünen 7,3 %-kal 49 helyet szerezett a kibővített parlamentben. Joschka Fischer föladta miniszterségét Hessen-ben és Kerstin Müller-rel frakciószóvivő lett. Először választottak meg egy zöldet Bundestag-elnökhelyettesnek, Antje Vollmer személyében. A választások előtt, az esetleges SPD-koalícióra több feltételt szabtak.

Már 1994 novemberében egy konfliktus ütötte föl a fejét, amely a belső pártvitát a következő években uralta. Gerd Poppe, mint az új Bundestag-frakció külpolitikai szóvivője, katonai beavatkozást követelt Jugoszláviában. Az ENSz védett területén, 1995 júliusában történt tömegmészárlás a vitában fordulatot hozott, anélkül, hogy a pártban egységes álláspont született volna. A NATO keleti kiterjesztése ügyében, 1998 márciusában 6 nem, 14 igen és 25 tartózkodás született a zöldeknél.[44]

6.2 Tartományi választások és kormányzati részvétel 1994–1998

1995 und 1996 között a zöldek Hessen, Bremen, Nordrhein-Westfalen, Berlin és Baden-Württemberg tartományokban, tehát két felületállamban is, kétjegyű sikert értek el. Ezáltal Hessen-ben a piros-zöld koalíciót a választók is megerősítették. Az eddig ingadozó tartományokban (Nordrhein-Westfalen és Schleswig-Holstein) ugyancsak SPD-zöld koalíció jött létre. 1997 szeptemberében Hamburgban a zöldek 13,9 százalékkal legjobb eredményüket érték el középszinten. Itt is az SPD-vel alakítottak kormányt. Ez idő alatt a zöldek 5 tartományi kormányban voltak jelen, bár Sachsen-Anhalt-ban, 1988 áprilisában kirepültek. A ciklus végén a Bündnis 90/Die Grünen minden nyugati Landtag-ban képviseletet szereztek, de keletiekben egyet sem. A párt tiszta nyugati párttá alakult át.

6.3 A Fiatal Zöldek /Grünen Jugend/ és a Heinrich-Böll-Alapítvány alapítása (1994/1996)

6.3.1 Előtörténet (1988-ig)

A GAJB alapítása előtt az országos zöld párt fenntartott egy ifjúsági irodát, mely a fiatal párttagok és rokonszenvezők laza összekapcsolását koordinálta. A zöldektől relatív függetlenül, az 1980-as években, alakult egy zöld alternatív, színes és autonóm fiatalokból álló hálózat, a GA-BA-Spektrum. Akkor zöld körök ezt igen csak bírálták. Ennek a formációnak két országos kongresszus után, 1987-ig sem lett jelentősége.[45]

6.3.2 GAJB /Zöld Alternatív Fiatalok Szövetsége/ és GRÜNE JUGEND /Fiatal Zöldek/

→Lásd főcikk: Grüne Jugend

1994-ben Hannover-ben alakult meg az országosan is aktív fiatalok szervezete, a Grüne Jugend, akkori nevén a Grün-Alternatives Jugendbündnis. Az akkor a zöldekhez közel álló Fiatal Demokraták vetélytársat kaptak. Tartományi szövetségek 1991 óta léteztek. A Grüne Jugend 2001-ben a párt rész-szervezetévé avanzsált.

6.3.3 Heinrich-Böll-Alapítvány

→ Lásd főcikk: Heinrich-Böll-Stiftung

1996/97-ban az addig három, a Regenbogen alapítványszövetségbe bekötött, de önálló pártalapítvány /Buntstift (Göttingen), Frauen-Anstiftung (Hamburg), Heinrich-Böll-Stiftung (Köln)/ a mai Heinrich-Böll-Stiftung-ba egyesült. A Buntstift-Föderáció-ban voltak beszervezve a különböző tartományi zöld alapítványok. Míg az 1980-as években a zöldek más pártok alapítványait hevesen támadták, a kurzus most megváltozott, miután a zöldek egy panaszbeadással az alkotmánybíróságról lepattantak. A nem független, hanem párthoz kötött alapítványok hatásait a hiányos átláthatóság miatt kritizálták. Ezek legfőbb bűne azonban pénzelésük volt, mert ezek – kevesebb ellenőrzés és transzparencia mellett – több állami eszközöket kaptak, mint maguk a pártok. A bírósági vereség után a zöldek szintén az alapítványok előnyeit választották, nehogy ez csak a régi pártok előnyszerzése maradjon.

7 Piros-zöld kormánykoalíció Berlinben

7.1 Első kormányzási ciklus (1998–2002)

1. Választási kampány és kormányalapítás

1998-ban a zöldek ismét országos választásokra készülődtek. A fekete-sárga koalíció, vagy a „generációprojekt” alternatívájaként a piros-zöld koalíciót propagálták. A nem régi jó választási eredmények és az érezhető váltási hangulat (16 éve Kohl-kormány) miatt a zöldek győzelemittasan szálltak bele a kampányba. Ám az 1998 május 8-i országos küldöttkonferencia a zöldek kormányzási képességét alapjában kérdőjelezte meg Magdeburg-ban. A média főleg az ún. 5 márkás határozatot tette címoldalaira. E szerint, egy zöld kormányrészvétel esetén, a olajadó lépcsőzetes emelésével a benzinára 5 DM-re emelendő.[46] E mellet a konferencia világosan elutasította a német beavatkozást Koszovóban. Maga a lehetséges koalíciópartner kancellárjelöltje, Gerhard Schröder, az 5 DM-határozatot dőreségnek minősítette és a zöldek kormányzási képességét elvitatta.[47] E közben mellőzötté vált, hogy a zöldek programjukat kompatibilisen a potenciális koalíciópartner SPD programjához fogalmazták meg. A reálóknak sikerült egy még katasztrofálisabb zöld követelményt visszavonatni, mely Németország NATO-kilépését, a hadsereg felére csökkentését egy ciklus alatt, és fölszámolását hosszú távon, tartalmazta.[46] Hogy az 5 DM-határozat a végleges választási programból töröltetett, a fölkavart általános bizalmatlanságot csak részben csillapította.

1998. szept.27-én a 6,7 % (0,6% visszaesés) inkább szerény teljesítmény volt az előző tartományi szereplésekhez képest. Mégi a megerősödött SPD-vel (40,9%) koalíciós többséget kaphattak Berlinben. A koalíciós tárgyalások szerencsésen lezárultak és a zöld országos gyűlés is áldását adta rá. Okt. 27-én Joschka Fischer külügy-, Andrea Fischer egészségügyi-Jürgen Trittin környezetminiszter lett, Joschka Fischer még kancellár-helyesttes is. Frakcióvezetők Kerstin Müller és Rezzo Schlauch, államtitkárok Ludger Volmer (külügy), Christa Nickels (egészségügy), Simone Probst, Gila Altmann (környezet) és Uschi Eid (gazdasági együttműködés és fejlesztés).

A kergemarhakór-botrány után 2001 januárjában kabinet-átszervezés történt: Andrea Fischer vissza lépett, helyébe SPD-Ulla Schmidt lépett, cserébe az SPD beáldozta Funke agrárminiszterét, akit Renate Künast zöld frakciószóvivő követett. Christa Nickels államtitkár távozott a kabinettből, bekerült Matthias Berninger (fogyasztóvédelem, élelmezés, agrárium) és Margareta Wolf (gazdaság és technológia).

OPEikerelnökök Országos Pech és Balek Szövetség (OPeBaSzö)

-Mivel Trump szerint Orbán az ikertestvére, Orbán viszont az európaiság DNS-hordozója, így az amerikai elnök a legnagyobb európai... (péntek reggel tudtuk meg, hogy az izraeli miniszterelnök, Netanjahu is ikertestvér, tehát már hármas ikrekről beszélünk!)

-Orbánt le kell váltani!

Évek óta képtelen leállítani a bevándorlást!

-Ez a mocskos Brüsszel már a bébiket is támadja!

Betelefonáló: - A miénket vagy az ellenzékiéket?

-Orbán vacsorára hívta a Kutyákat, a Momentumot, az LMP-t és a Mi Hazánkat, hogy megköszönje nekik a fél millió kukába dobott szavazatukat. -Mi lesz vacsorára? -kérdezték. -Hát sült patkány, rántva!

-Schatzmeister-ét (pénztárosát) körözik az USÁban, de mire az a lóvét átlapátolja Svájcba, ott is nyakán lesz az adóhatóság... Nehéz a dolga a (párt)katonának, nehéz a dolga...

-Kövér sajtóértekezletet tartott a Kossuth téren. - A klímariogatás csak agymosás - mondta és félrerúgott egy döglött patkányt. Ám a mondatot nem tudta befejezni, mert egy hirtelen szélvihar kerekedett és földöntötte.

-Schmidt Mária szerint Merkel NDK-t csinált Németországból. A külügy már készül a német menekült-áradatra. Szegednél átvágja nekik a szögesdrótot, hogy a németek tovább menekülhessenek a szabad Törökországba.

-A zöld Jóska Fischer külügyminiszter igen csak megütötte a bokáját, amikor 2005-ben vízumokat adott kétes figuráknak. Akkor Orbán mélyzöld, mert EU-állampolgárságot adott el 20 000 külföldi gyanús figurának!

-Kubatov generális be akarta venni Szegedet, de Toroczkai Nemzeti Légiójával találta magát szembe.

Kubatov: -Félre az útból, paraszt!

Toroczkai: -Te hazaáruló! Neked még a neved is orosz!

-Kocsis Máté ellátogatott a Pöttyös utcába, hogy megnézze, mennyi ott a betépett. Ám ő volt az egyetlen...

-Elterjedt, hogy az elnök meg... a disznót, hogy megmentse a hercegnőt.

Most még csak azt kell eldöntenie, melyiknél marad?

-”Egyre ritkábban verik meg a kalauzokat a vonaton” (444)

MÁV-hirdetés: JÖJJÖN HOZZÁNK DOLGOZNI!

MÁR CSAK MINDEN SZÁZADIK VASUTAST VERNEK MEG!

-Pestre jön a műkorcsolyázó VB.

Miért is ne? Itt csúszik minden: helyreigazítás, kórházrendezés, pénz...

-Bevittek vakbélműtétre, mire megkérdezte sebész: Bicskát hozott?

-Öngyilkos akartam lenni, ezért bevitettem magam egy kórházba.

-A bolgár bokszoló szájon csókolta a riporternőt – 2500 dollár a büntetése.

Miért? A hölgy örüljön, hogy a bokszoló nem húzott be egyet neki!

-Egyre több fiatal él a mamahotelben.

Nagyszerű, visszatérnek a régi idők: 4 generáció egy fedél alatt!

-100 millió dollárért kelt el Monet 3 szalmakazlas képe.

Ha ezt sejti, 4 szalmakazlat fest meg...

-Menj be!- mondta pesti feleségem. -Tehát ménjek a mennyekbe? Úgy mondják: Ménj bé!

Magyar Trónok Harca II.

Lázárt, a király segítőjét áruláson kapják és száműzik a Déli Falra, ahol a Migránsokat kell megállítania. Kubatov, az Arany Kompánia vezére, bevádolja a Videoton Házat, hogy Másokat ad-vesz, ezért a Vidi-Garancsit fölírja a halállistájára. A Vasbank továbbra is önti az aranyat, bár az Orbiszterek gyerekgyilkosnak és a Mások pártolójának nevezik. Ser Meszaros építi a síneket a kínai sárkánynak, ám az repülve jön. A sárkány a gázt a Vasflottától szerzi be, de szeretne váltani. Jaime, Arya és Rózsa Sándor bejutnak a Királyvárba, de Sandorról kiderül, hogy ő valójában Dugovics Titusz és a Hegyet magával rántja a mélybe... /ökobetyár könyve/

A ZÖLD PÁRT TÖRTÉNETE I.

(Geschichte von Bündnis 90/Die Grünen)

A német Zöld Párt (Bündnis 90/Die Grünen) története két gyökerű. A Zöld Párt Nyugat Németországban és Nyugat Berlinben az 1970-es években a környezetvédő és az új szociális mozgalmak nyomán alapult 1980 január 13-án Karlsruhe-ban. Az NDK-ban polgárjogi csoportok egyesültek Bündnis 90 néven, melyek zömében az 1989-es békés forradalomhoz vezettek. Az NDK Zöld Pártja, mely a Zöld Ligával együtt, a keletnémet ökológia-mozgalmat testesítette meg, 1990 december 3-án egyesült a nyugatnémet zöldekkel.

1979 márciusában alapult egy választói csoport a „Zöldek Egyéb Politikai Egyesülése” („Sonstige Politische Vereinigung Die Grünen”) néven, amely az 1979-es Európa-választásokon 3,2%-ot ért el. Ebből a választói közösségből keletkezett az első zöld párt 1980 januárjában. Az első tartományi zöld szövetségek már 1979 végén alapultak meg.

1979 októberében először jutott tartományi parlamentebe, Brémában, egy zöld listás csoport (Bremer Grünen Liste), orzságos szinten először 1989-bern (Bundestagswahl) . Így lettek a zöldek 1950 óta az első sikeres országos új párt. 1985-1987 között ők adták az első zöld tartományi minisztert (Joschka Fischer) Hessen-ben.

A zöld pártalapítás és véglegesítés folyamatát heves belső pártharcok kísérték az ún. radikális „fundik” ill „ökoszocialisták” és a pragmatikus „reálók” között. A környezetvédelem aspektusa mellett a zöldek több másban is egyekeztek elkülönülni a többi történelmi párttól: rotációelv, mandátum és hivatal szétválasztása, nő-kvóta.

1990 nemcsak az NDK-események és az újraegyesítés miatt hozott fordulatot a párt történetében. A nyugatnémet zöldek, akik az újraegyesítést megkérdőjelezték és elvetették, az országos választásokon nem érték el a bejutási 5% küszöböt. Ezzel szemben a keletnémet Bündnis 90 bejutott a Bundestag-ba. 1990/91-ben több jelentős balos zöld elhagyta a pártot. A rá következő években a Bündnis 90 és a Zöld Párt egyesülésével a párt teljesen megújult és 1994-ben ismét bekerült a Bundestag-ba.

A Bundestag-választás után, 1998-ban a Bündnis 90/Die Grünen Schröder kabinettjében először lett kormánypárt. Ezt a piros-zöld koalíciót a választók 2002-ben megerősítették. A koszovói háborúben és Afganisztánban való német részvétel a pacifista pártot szakításpróbának tette ki. 2005-ben ismét ellenzéki párttá váltak.

Tartalom

1 Előtörténet és kezdeti csoportulások

1.1 Új szociális mozgalom és polgári környezetvédők

1.2 Első helyi választási szövetségek (1977)

1.3 Zöld és tarka listák a tartományi választásokon (1978)

1.4 Európa-választások, egy tartományi parlamentbe való bevonulás és pártalapítás előkészületek (1979)

2 Építkezés

2.1 Pártalapítás (1980)

2.2 Első országos választás /Bundestagswahl/ (1980)

2.3 Tartományi választások és parlamenten kívüli akciók (1980–1983)

3 Zöldek a Bundestag-ban

3.1 Első Bundestag-frakció (1983–1987)

3.2 Alternatív pártstruktúrák

3.3 Társadalompolitikai viták

3.4 Szárnyharcok1983–1989

3.5 Első tartományi piros-zöld koalíció (1985–1990)

3.6 Második Bundestag-frakció (1987–1990)

4 NDK-áttörés és újraegyesülés

4.1 Polgári mozgalom NDK-ban az első tartományi választásig (1989/1990)

4.2 A nyugati zöldeket meglepi az újraegyesülés

4.3 Bundestag-választás 1990: a nyugati zöldek kiesenek, a Bündnis 90 bekerül

5 A Bündnis 90 és a Zöld Párt egyesülése

5.1 A zöldek újjászervezése éa a balszárny kiválása (1990–1993)

5.2 A Bündnis 90 és a Zöld Párt fúziója (1993)

5.3 Választások és kormányzati részvétel 1990–1994

6 A Bundestag-ba való visszatérés

6.1 Bundestag- frakció1994–1998

6.2 Tartományi választások és kormányzati részvétel 1994–1998

6.3 A Fiatal Zöldek /Grünen Jugend/ és a Heinrich-Böll-Alapítvány alapítása (1994/1996)

6.3.1 Előtörténet (1988-ig)

6.3.2 GAJB /Zöld Alternatív Fiatalok Szövetsége/ és GRÜNE JUGEND /Fiatal Zöldek/

6.3.3 Heinrich-Böll-Alapítvány

7 Piros-zöld kormánykoalíció Berlinben

7.1 Első kormányzási ciklus (1998–2002)

7.1.1 Választási kampány és kormányalapítás

7.1.2 Koszovói háború, Bevetés Afganisztánban, háború Irakban (1999, 2001, 2002)

7.1.3 Zöld súlypontok a kormányzásban

7.1.4 A zöld kormányzás bírálata

7.1.5 Vereségsorozat a tartományi választásokon 1998–2002

7.1.6 Új alapprogram és belső pártszerkezet-változás

7.2 A piros-zöld koalíció második ciklusa (2002–2005)

7.2.1 Bundestag-választás 2002

7.2.2 Gazdasági és szociális politika

7.2.3 További konfliktusok 2002–2005

7.2.4 A zöldek képe a nyilvánosságban a második kormányzás alatt

7.2.5 Tartományi és Európa-választások 2002–2005

8 Új választás és ellenzékben a Bundestag-ban (2005 óta)

8.1 Első ciklus ellenzékben (2005–2009)

8.2 Második ciklus ellenzékben (2009–2013)

8.3 2013 után

9 Lásd még

10 Irodalom

11 Weblink

12 Egyes források

1 Előtörténet és kezdeti csoportulások

1.1 Új szociális mozgalom és polgári környezetvédők

Az anti-atomerő-mozgalom jelképe

A régi Nyugat-Németországban (NSzK) az 1970-es években, az 1960-as évek diákmozgalmai nyomán, sokféle színes szociális mozgalom kelt életre. A zöldek parlamentáris sikeréhez a „Marsch durch Institutionen” (Menetelés az intézményeken át) idéája is hozzásegített, amit már 1967-ben Rudi Dutschke követelt. Ezen új szociális mozgalmak zöme hagyományosan az új baloldalnál szökött szárba. A politikai aktivisták egy kisebbsége már az ún. K-csoportoknál szerveződött, mint a Kommunistische Bund (KB), a Kommunistische Bund Westdeutschland (KBW) és a Kommunistische Partei Deutschlands (KPD). (Ide próbáltak engem is beszervezni a a spartakisták!RS19V6). Számukra az ökológiai problémák a kapitalista termelési viszonyok közvetlen következménye voltak. A nemdogmatikus balosok anarchista szárnya, a Sponti-k, a K-csoportoktól elhatárolódva, ugyancsak befolyással voltak a zöldek fejlődésére. [1] Nem lebecsülendő a csalódott szociáldemokraták hatása sem, akik Helmut Schmidt kancellár védelmi és atompolitikája miatt hagyták ott az SPD-t.[1]

Egy ökológiai választási alternatíva kialakulásakor a balos szcéna az 1960-as évek polgári és konzervatív erőivel találkozott. Ezek a természetvédők főleg helyi polgári kezdeményezésekben erősödtek, az 1960-as évek végén. Az új baloldalt és a konzervatív környezetvédőket, főleg a háború után születetteket, egyesítette egy posztmateriális értékváltozás.[2] Különösen az ökológiai mozgalom tette kérdésessé a lineáris fejlődés fogalmát és elvi technika- és civilizációbírálatot folytatott.[3] A történelmi pártok miliőjével szemben az új szociális mozgalmak hordozócsoportjai kevésbé partikuláris érdekeik mentén szerveződtek, értékközösségük univerzális értékek alapjaira épült.[4] Ezzel a gazdasági növekedés és pénzügyi stabilitás klasszikus támájának politikája háttérbe szorult a környezetvédelem, életminőség, önmegvalósítás vagy egyenlőség új politikai területeivel szemben.[5] Ezzel a csírázó zöld párt politikai miliője csak föltételesen volt a régi jobb-bal sémájába besorolható.[6] Ám az új politikai mozgalmat zömében liberális, posztmateriális-ökologikus baloldal testesítette meg, mely a hagyományos, elosztási kérdésekre fókuszáló és erősebben ideologikus baloldaltól eltávolodott.[6]

1.2 Első helyi választási szövetségek (1977)

A francia önkormányzati választásokon 1977-ben, baloldali választási szövetségeknek sikerült előre törniük. Ez arra ösztönözte az újnémet csoportokat, hogy ők is mérettessék meg magukat politikai választásokon, mivel a parlamenten kívüli ellenállás az antiatom-démóknál a kemény rendőrségi föllépés miatt tovább már nem volt növelhető. Eközben a szigorúan parlamenten kívüli új baloldal és más kifejezetten szocialista csoportok is összetűzésbe kerültek a fősodorral.

Először csak helyi választási közösségek és szövetségek kötődtek. Az első jelölések1977 október 23-án történtek, Alsó-Szászország járási választásain. Ezekre a választásokra a kommunális újratagozódás miatt került sor.

A Landkreis Hildesheim választókerületben a Grüne Liste Umweltschutz (GLU), mely 1977 novemberében a fiatal Niedersachsen-i környezetpárttal egyesült, egy mandátumot szerzett a Kreistag-ban. Ez a zöld lista inkább konzervatívnak mondta magát és élesen elhatárolódott a balos antiatomosoktól. Tartományi szinten, a Landkreis Hameln-Pyrmont-ban, a „Wählergemeinschaft – Atomkraft Nein Danke“ („Választószövetség Atomerő köszönjük, nem”) lépett színre. Ez az atomerő elleni polgári kezdeményező bizottság, a „Bürgerinitiativen gegen Atomkraft Weserbergland“-ból nőtte ki magát, mely a tartományban fekvő Grohnde községbe tervezett atomerőmű ellen már 1977 március 19-én 20.000 tiltakozót hozott egy tüntetésre össze. 2,3%-kal sikerült egy helyet szereznie a járási gyűlésben.

Választási eredmények 1978/1979

                                                                       %      lista

Niedersachsen 4.6.1978                               3,9 % GLU

Hamburg 4.6.1978                                        3,5 % Bunte Liste

                                                                      1,0 % GLU

Hessen 8.10.1978                                         1,1 % GLH

                                                                      0,9 % GAZ

Berlin 18.3.1979                                            3,7 % AL

Schleswig-Holst. 29.4.1979                          2,4 % GLSH

Europawahl 10.6.1979                                  3,2 % SPV-Die Grünen

Bremen 7.10.1979                                         5,1 % BGL

1.3 Zöld és tarka listák a tartományi választásokon (1978)

1978-ban folytatódik a zöld választási részvétel fejlődése. Eközben belharcok folynak a balos „Bunte“ ill. az „Alternative Liste“ és az inkább konzervatív zöld és környezetlisták között. Rendszerességgel véleménykülönbségek lépnek föl, amikor K-csoport tagokat a közösségi munkába kellett bevonni.

A tartományi választáson, 1978 június 4-én, Niedersachsen-ban az induló Grüne Liste Umweltschutz (GLU) helyből 3,86 %-kal a 4. legerősebb párt lett. A hamburgi polgárságválasztáson a hamburgi GLU a KB-uralta „Bunte Liste – Wehrt euch“, „Tarka Lista – Védd magad” nevű formációval versenyzett, előző 1,1%-ot, utóbbi 3,5%-ot ért el.

A CDU Budestag-frakció néhai környezetfelelőse, Herbert Gruhl, környezeti kérdésekben áthidalhatatlan nézetkülönbségek miatt kilépett és más, főleg a Junge Union-politikusokkal megalapította a Grüne Aktion Zukunft (GAZ) nevű csoportot. Mivel Bundestag mandátumát megtartotta, tartják az első zöld Bundestag-képviselőnek.

Interjú Jutta Ditfurth-tal (1987)

1978 okt. 8-án, Hessen-ben a polgári Grüne Aktion Zukunft a hasonló Grüne Liste Hessen (GLH) formációval versenyzett. Ezt Jutta Ditfurth alapította, aki később Thomas Ebermann és Rainer Trampert mellett a Zöld Párt balos szárnya jelképes alakjává lett. A GAZ alapító Herbert Gruhl 0,9%-kal igen csak csalódott, pedig 6%-kal kívánta az FDP-t a sírba vinni.

A GLH is 1,1 százalékkal messze az 5%-os belépő küszöb alatt teljesített, noha vezéralakja, a néhai SPD-politikus Alexander Schubart, frankfurti magisztrátusigazgató volt. A frankfurti sponti-szcéna alakja, Daniel Cohn-Bendit a 7. listás helyet szerezte meg. Kampánybeszéde, amelyben hatalomra kerülésük esetén szabad hasisfogyasztást és a belügyminiszteri szék elfoglalását ígérte, az újságok címlapjaira került.

A lista 8. helyére a biobolt-tulajdonos és melegjogi aktivista Herbert Rusche (Offenbach), aki később zöld országgyűlési képviselő is lett.

A bajorországi tartományi választásokon, 1978 okt. 15-én, az Aktionsgemeinschaft Unabhängiger Deutscher (AUD), (Független Németek Akciócsoportja) a GAZ-cal és az átigazolt CSU-tagok által alapított „Grüne Liste Bayern“ (GLB) formációval lépett választási szövetségre és ők vették először föl a „Die Grünen“ nevet. Az eredetileg nemzeti-konzervatív AUD (Hessen-ben: „Aktion Umweltschutz und Demokratie“) az élet védelme téma mellett a környezetvédelemmel is elkezdett foglalkozni. Olyan VIP-személyiségeket nyert meg, mint a művész Joseph Beuys Düsseldorf-ból, aki már az 1976-os országos választásokon mint pártnélküli jelölt indult. A zöldek Bajorországban 1,8 százalékot értek el. Legjobban Freising-ben 4,8%-kal szerepeltek az első szavazatoknál, a másodvoksoknál 3,7%-kal.

1.4 Európa-választások, egy tartományi parlamentbe való bevonulás és pártalapítás előkészületek (1979)

Otto Schily und Petra Kelly egy sajtóértekezleten, az 1983-as országos választás után

Az Alternative Liste für Demokratie und Umweltschutz (AL) Ny-Berlinben, 1979 márc. 18-án, 3,7 %-kal 4 kerületbe 10 képviselőt küldhetett. Az AL 1978 okt. 5-én alakult. Az alapító gyűlésen kb. 3.500 személy vett részt. Az ügyvéd Otto Schily hiába próbált meg egy összeférhetetlenségi határozatot átvinni a maoista K-csoportokkal szemben. A Grüne Liste Schleswig-Holstein (GLSH) 1979 ápr. 29-én 2,4 százalékot ért el a tartományi választáson.

Megindult a fölkészülés az 1979 június 10.-i Európa-választásokra, ahol a a Bundesverband Bürgerinitiativen Umweltschutz (BBU), /a Környezetvédők Országos Szövetsége/, amelyben már 1972 óta polgári környezetvédők szerveződtek, javaslatára, márc. 17/18-án, választási szövetség alakult Frankfurtban. Itt – nem úgy, mint a Bundestag-nál – az Egyéb Politikai Csoportulásoknak nem volt föltétel a pártalapítás. Erre a „Sonstige Politische Vereinigung (SPV)-Die Grünen“-választási listára bekerültek: GLU-Niedersachsen, Grüne Liste Schleswig-Holstein, AUD, GAZ, Freie Internationale Universität, Aktion Dritter Weg (A3W) stb. Elnökségi tagok lettek: Herbert Gruhl (GAZ), August Haußleiter (AUD) és Helmut Neddermeyer (GLU). Csúcsjelölt Petra Kelly, aki ebben az évben lépett ki az SPD-ből. További jelöltek: Roland Vogt, Baldur Springmann, Joseph Beuys, Georg Otto, Eva Quistorp und Carl Amery; pótjelöltek: Herbert Gruhl, Milan Horáček, Dieter Burgmann és Wilhelm Knabe. Ezt a listát támogatták: Heinrich Böll, Helmut Gollwitzer és más prominensek.

Ez a lista, az SPV–Die Grünen, 900.000 szavazattal 3,2 százalékra jutott. Ez az eredmény jelentős erőeltolódást okozott a polgári és az alternatív tábor között és lökést adott további listák állítására az Északrajna-Vesztfália önkormányzati választásaira 1979 szept. 30.-án. Eredmények: Bielefeld (Bunte Liste 5,6 %), Münster (Grüne Alternative Liste 6,0 %), Leverkusen (5,0 %), Datteln (9,9 %) és Marl (Wählergemeinschaft Die Grünen 8,9 %). Ezzel megkezdődött a zöldek bevonulása a kommunális parlamentekbe. A Kölner Alternative (4%) 2 kerületbe is bejutott, 2 mandátummal. Ahaus-ban, egy atomtemető tervezett helyén, az antiatom választási szövetség 25,5 %-ot ért el.

Rudi Dutschke

1979 szept. 30-án Stuttgart/Sindelfingen-ben 700 ökológia aktivista találkozója vezetett az első tartományi zöld szövetség alapításához, Baden-Württemberg-ben.[7] A Bremer Grüne Liste (BGL) 1979 okt. 7-én 5,1 százalékkal elsőnek szerzett mandátumot egy tartományi parlamentben (Bremer Bürgerschaft). A BGL főleg ex-SPD-tagokból, Olaf Dinné társaiból állt. A vele szemben föllépő Alternative Liste 1,4 %-ot kapott. Előtte Rudi Dutschke egy gyűlésen a brémai városcsarnokban megkísérelte a szakadást megakadályozni a „Grüne“ és az „Alternative“ között – mindhiába.

1979 novemberében Offenbach-ban az SPV-Die Grüne tartott egy második országos találkozót. Határozat született a pártosodásról, 1980 januárjára időzítve, melyet azonban inkább átalakulásnak aposztrofáltak, hogy az Eu-választás előtt elnyert 4,5 M márkát pártépítésre fölhasználhassák anélkül, hogy a balos listákat is föl kellett volna venniük.[8] Mindazonáltal az alternatív listatagoknak megnyitották a lehetőséget 1979. dec. 20-ig az SPV-Die Grüne-be való belépésre. A tervezett pártalapításkor (Karlsruhe 1980) a zöldeket föl akarták venni, de kizárni a K-csoportokat. Baldur Springmann kizárólagossági kérvényét, miszerint párhuzamos tagság a K-csoportokban nem megengedhető, nem került elfogadásra. Ezután a taglétszám 2.800-ról 12.000-re növekedett.[9] Az országos szövetség alapítása előtt, Nordrhein-Westfalen-ban (Bonn/Hersel) 1979. dec. 16-án tartományi SPV-Die Grüne is alakult.[10]

2 Építkezés

2.1 Pártalapítás (1980)

A német Zöld Párt („Die Grünen) 1980 január 12/13-án alapult Karlsruhe-ban. Az utolsó pillanatig a kommunista szervezetek körüli vita fenyegette a pártalapítást. A kettős párttagság engedélyezése végleg lekerült a napirendről. Az NDK-menekült Rudolf Bahro és társai kisebbségbe kerültek. Bahro rögtön ki is lépett a pártból. A hamburgi Bunte Liste (Henning Venske) részvétele szintén vitatott volt. A pártprogramot és az elnökség megválasztását elnapolták. Az SPV-Grünen elnökségét hivatalában az országos gyűlésig megerősítették, ennek Eu-választási programja szolgált munka-alapul.

1980 márc. 22/23-án Saarbrücken-ben megtartott országos nagy-gyűlés megválasztotta az elnökséget: August Haußleiter, Petra Kelly und Norbert Mann pártszóvivők lettek, Rolf Stolz jegyzőkönyvvezető és Grete Thomas pénztáros. Megszavaztak egy alapprogramot, amely minden fontos pontjában a bal alternatív oldal érvényesítette nézeteit, a polgári-ökologikus szárnnyal szemben.

Így az első zöld pártprogram pontjai lettek:

• Minden atomerőmű leállítása

• Egyoldali leszerelés

• A katonai tömbök (NATO, Varsói Szerződés) föloszlatása

• 35 órás munkahét teljes bérkiegyenlítéssel

• A 218-as paragrafus eltörlése (abortusz-tilalom)

Ezt e programot a konzervatív oldal, Herbert Gruhl és tárasai vereségként könyvelték el. Az új párt önmagát, mint a korábbi SPV-Die Grünen Eu-választási programjában, „ökologikus, szociális, bázis-demokratikus és erőszakmentes” pártként mutatta be.[11] Ez egy „anti-párt-párt“ (Petra Kelly).[12] Inkább mozgalomnak mondták magukat, a pártalapítás csak mint parlamentáris második támaszként szolgált. Vitatott volt, hogy a parlamentáris jelenlét csupán ennek a mozgalomnak a színtere legyen, vagy tényleg kormányzati hatalomra törekedjenek. A következő éveket a

„fundik“ és a „reálók“ közötti belső vetélkedés töltötte ki.

A következő országos gyűlésen (Dortmund, 1980 júni. 21/22) August Haußleiter-t, az 1950-es években tett nacionalista kijelentései miatt éles támadás érte.[13] Az új pártra való tekintettel, mint szóvivő, visszalépésre kényszerült.[14] A pénztárost, Grete Thomas-t szintén leváltották, miután őt egy párttársa detektívvel figyeltette és az a gyanú érte, hogy az alkotmányvédő hivatal beépített ügynöke. Haußleiter helyébe Dieter Burgmann ( a bajor AUD-elnök) került, miután a vetélytársak, Herbert Gruhl és Otto Schily visszaléptek. További elnökségi tagok lettek: Helmut Lippelt, Halo Saibold, Christiane Schnappertz, Ursula Alverdes és Erich Knapp. Jan Kuhnert veszített Bettina Hoeltje-vel szemben. Eva Reichelt lett az új pénztáros.

Ezzel a teljes országos vezetőség megválasztásával a pártalapító folyamat lezárult.

A dortmundi vereség után Herbert Gruhl és Baldur Springmann konzervatív szárnya kilépett a pártból. Gruhl kilépését egy NDR interjúban a bázis-demokrácia és a rotációelv képtelenségével indokolta. München-ben megalapította a konzervatív Ökologisch-Demokratische Partei (ÖDP) nevű pártot, ez azonban a kommunális szinten felül jelentéktelen maradt.

Az 1980-as pártgyűlések után rövidéletű csoportok alakultak: Basisdemokratische undogmatische Sozialist/inn/en in den Grünen (BUS). Ezeket Kuhnert, Ditfurth, Eckhard Stratmann-Mertens és társai szervezték. A BUS ökologikus-bázisdemokratikus ellensúlyként lépett föl a Kommunista Szövetségből kinőtt Z-csoporttal szemben, melynek más párt-, demokrácia- és ökológia fölfogása volt. A Z-csoport sikeresen beemelte Bettina Hoeltje-t az elnökségbe. A BUS-ban egészen1990-ig belső harcok folytak az ökoszocialisták, a radikálökologisták és az ökoliberalisták között.[15] Végül az ökoszocialisták kerültek fölénybe, úgy a pártprogramban, mint az elnökségben is és 1990-ig, kilépésükig uralták a pártot.

2.2 Az első Bundestag-választás (1980)

1980 okt. 5-én indultak először a zöldek országos választáson, ám a másodszavazatokkal, 1,5%-kal messze a belépési 5% alatt maradtak. Sok zöld támogató az SPD Helmut Schmidt-et választotta, mint „kisebb bajt”, a CSU Franz Josef Strauß kancellárrá választását megakadályozandó.

Tartományi választások és parlamenten kívüli akciók (1980–1983)

A pártalapítás után 2 hónappal 5,3%-kal a zöldek bejutottak a Landtag-ba Baden-Württemberg-ben, ahol csak a második választás után kaphattak frakciót, mivel több mandátumot nyertek az FDP-nél. A zöld listák Saarland-ban és Nordrhein-Westfalen-ban azonban vereséget szenvedtek. A kiábrándító 1980-as országos választás után ismét szerencsével jártak:

Berlin, Niedersachsen, Hamburg, Hessen és az ismételt Hamburg 5% fölött hozott nekik, csak Bajorországban maradtak kissé ez alatt.

2.3 A békemozgalom jelképe

A zöld pártalapítás a német békemozgalom csúcspontjával esett egybe. 1979 decemberében a Bundestag megszavazta a NATO-kettőshatározatát. A békemozgalom 1983-ra 300.000 - 500.000 aktivistát számolt, 4.000 egyes csoporttal.[16] A béketüntetések egyre csak nőttek. 1981 okt. 10-én 300.000 ember tüntetett, 1982 júni. 10-én, Ronald Reagan látogatásakor 500 ezren.(Volt szerencsém köztük lenni!RS19V8). 1983 okt. 22-én ismét egy fél millió ember gyűlt össze Bonn-ban, a Hofgartenwiesen területein, hogy az újrafegyverkezés ellen tüntessen.[17] Ugyanezen a napon országosan kb. 1,3 millióan demonstráltak, 200.000 képezett élőláncot Stuttgart és Neu-Ulm között. Ezekben az években a rendszeres húsvéti tüntetések (Sternmarsch) szintén százezreket mozgattak meg.

1982 szept. 11-én „Művészek a békéért” rendezvényén a Bochum-i Ruhrstadion-ban 200.000 résztvevő volt. Amikor a Bundestag am 1983 nov. 22-én amerikai középtávú rakéták fölállítását tűzte napirendre, ismét forró ősz következett, óriási tömegtüntetésekkel. Ám a fegyverkezést a parlamentben minden régi párt támogatta. Így a Bundestag döntése vereséghez vezetett, ezután a békemozgalom gyorsan kialudt.

1981 novemberében Frankfurtban megkezdődött az új repülőtéri Startbahn West építése. Szélsőséges militáns csoportok erőszakos összetűzéseket provokáltak a rendőrökkel. Ezek az atomellenes tüntetéseknél Brockdorf-ban megismétlődtek, ahogy a tervezett atom-újraföldolgozó építésénél is, Wackersdorf-ban. Az erőszakos föllépések sokat ártottak a környezetvédő mozgalomnak és a lakossági csoportok támogatása nagymértékben lecsökkent.

A Zöldek ill. a Bündnis 90/Die Grünen a Bundestag-ban

Bundestagswahl 1980 1,5 %

Bundestagswahl 1983 5,6 %

Bundestagswahl 1987 8,3 %

Bundestagswahl 1990 Zöldek 4,8 %

                                    Bündnis90 6,0 %

Bundestagswahl 1994 7,3 %

Bundestagswahl 1998 6,7 %

Bundestagswahl 2002 8,6 %

Bundestagswahl 2005 8,1 %

Bundestagswahl 2009 10,7 %

Bundestagswahl 2013 8,4 %

Bundestagswahl 2017 8,9 %

3 Zöldek a Bundestag-ban

3.1 Első Bundestag-frakció (1983–1987)

1983 szept. 17-én a szocialista-liberális koalíció fölbomlott.

A béke- és környezetvédő mozgalmak időközben tömegmozgalmakká váltak és jelentős szavazatnövekedést hoztak a zöldeknek az előrehozott Bundestag-választásnál, 1983. márc. 3-án. Más vetélkedő környezetpártok nem játszottak szerepet. Az ÖDP Bajorországban csupán 11 000 voksot kapott.

A zöldek másodszavazatokkal, 5,6%-kal, 28 mandátumot nyertek a Bundestag-ban. Ezzel az 1950-es évek óta először sikerült egy új pártnak a szövetségi parlamentbe való bejutás. 1961 óta most lett első ízben ismét 4 frakció. A Hessen-zöldek ügyvivője, Herbert Rusche, volt az első országos képviselő, aki nyilvánosan vállalta, hogy meleg.

1983-ban Petra Kelly, Otto Schily, Antje Vollmer, Gert Bastian, Dirk Schneider, Gustine Johannsen és Lukas Beckmann ellátogatott az NDK-ba. Ekkor egy személyes békeszerződést írtak alá, amellyel mindkét fél kötelezte magát, hogy hazájában támogatja az egyoldali leszerelést. Petra Kelly „Schwerter zu Pflugscharen” (Kardokat ekékké) föliratú pulóvert viselt és megkérdezte Erich Honecker-től, mért tiltja be az NDK-ban azt, amit az NSzK-ban követel.[18]

3.2 Alternatív pártstruktúrák

Mint „anti-párt-párt”,[12] és a „szokványos pártok alapvető alternatívája”[19] jelszavú zöldek természetesen tartották magukat a párttörvényhez. Ám olyan pártstruktúrával kísérleteztek, amely meg kellett volna egy hivatásos polit-funkci-kaszt kialakulását akadályoznia, amelyet a zöldek a többi pártoknál kritizáltak. Mint mozgalompárt, nem kellett volna, hogy többek legyenek, mint egy parlamentáris támasz-bot, míg a fő támasz továbbra is a parlamenten kívüli ellenzék kellett volna, hogy maradjon.[20]

A zöldek bírálták az új baloldal latens antiparlamentarizmusát, ahogy a képviseleti demokráciát is. Az általuk favorizált bázisdemokrácia az 1980-as években nemcsak össztársadalmi követelés volt, hanem ezt a gyakorlatban is be akarták vezetni. Ezért a politikai képviselők folytonosan a decentráltan szervezett pártbázishoz tértek vissza, hogy általuk ellenőriztessenek és azok akaratát érvényesítsék. Így a pártbázis a képviselőknek csupán egy imperatív mandátumot adott. Ez a valóságban azonban – amellett, hogy az alkotmányjognak is ellentmondott – kezdettől fogva nem volt betartható.[21] Eleinte minden ülés, beleértve a Bundestagfrakcióét is, nyilvános volt, döntések konszenzussal születhettek. Mindkét elv tarthatatlannak bizonyult, egyrészt a zöldek vitakultúrája, másrészt heterogenitásuk miatt.[22] („Vitakultúra?” Iszonyodtam, ahogy nyírták egymást, mint a répát!RS19V9). Hogy a hivatalhalmozást és a hatalomkoncentrációt elkerüljék, sokáig a hivatalt és a mandátumot szétválasztották. Ezen csak 2003 után lazítottak. Egy pártelnök helyett egyenrangú pártszóvivők voltak. Konzekvensen a zöldek sokáig nem folytattak személyes választási kampányokat.

Hogy megakadályozzák egy politikai osztály bürokratikus kérgesedését, kezdetben minden párthivatalt társadalmi munkában kellett vezetni. Ez oda vezetett, hogy a frakciókban professzionálisan dolgozó fizetetlen politikusok fizetett munkatársakkal fizetetlen, alig fölszerelt, a parlamenti munkába kevéssé bekötött pártelnökséggel álltak szembe. Mivel ez a koncepció tarthatatlannak bizonyult, 1987-től a szövetségi elnökségi tagok javadalmazást kérhettek.[23] Így is még 1988-ban is 24 pártalkalmazott 200 frakciómunkatárssal állt szemben, így a pártelnökségek hírhedten a frakciók árnyékában álltak.[24]

A parlamentáris professzionális elit kialakulása ellen pl. kötelező volt az üléspénzek nagy részét a párt öko-alapítványának átutalni és eleinte csak az egy szakérőnek járó fizetést volt szabad megtartani. Ez 1950 DM volt, plusz 500 DM az eltartott személyeknek.[25] Mindmáig a mandátumok pénzelése a zöldeknél minden más pártnál fontosabb szerepet játszik. Ez az országos párt összköltségvetésének 20%-a volt, 2003-2010 között, Niedersachsen-ban még 2016-ban is.[26]

Egy olyan szervezési különlegesség sem kavart akkora vihart, párton belül és kívül is a zöldeknél, mint a néhány évig gyakorolt rotációelv. A képviselők egy 1983-as országos határozat szerint kötelesek voltak mandátumukat már a ciklus felénél egy fölzárkozónak átengedni, aki a választott képviselővel már egy irodaközösségben együtt dolgozott. Ezzel már az első ciklusban, a Bundestag-ba való bejutás után, problémák jelentkeztek. Petra Kelly und Gert Bastian megtagadták a rotálást, mások kelletlenül engedték át helyüket egy vélt vagy valódi második képviselői gárdának. A csúcs-pártvezetőségbe bevezetett rotációelv ugyanígy gondot okozott. Ezért már 1986-ban a 2 éves rotációt 4 évesre bővítették.[27] A következő ciklusokban már csak a hamburgi és a berlini képviselők rotáltak.[22]

Leghosszabb életű volt a nő-kvóta, amit minden hivatalnál és választási listánál vezettek be. Ezzel akarták elérni a nők egyenrangú részvételét a politikában.[28] Nagy föltűnést keltett az 1984 ápr. 3-án megválasztott Bundestag-frakcióelnökség. Csupa nőkből állt: Annemarie Borgmann, Waltraud Schoppe, Antje Vollmer, Christa Nickels, Heidemarie Dann és Erika Hickel. A 10. legiszlatúra-periódusban a nő: férfi arány 18:10 volt (28 Btag-képviselőnél). Az összes későbbi zöld frakcióban mindig több nő kapott helyet, mint férfi.

Így a zöldek a több pártonbelüli kísérletet gyorsan ejtették vagy erősen relativizálták. Hamar megmutatkozott, hogy a hivatásos politikaelit bázisdemokráciára való cserélése különböző áramlatok informális eliteit kedvezményezte, melyek a belső párellenőrzések alól kicsúszhattak.[29] Ehhez jött, hogy a szándékos amatőrszerű, pártstruktúra által, így, egy nem tervezett, különösen aktív munkatársak rétege alakult ki. Ezek idővel és anyagi függetlenséggel bőven rendelkeztek. Ilyenek voltak a közhivatalok tisztviselői, egyetemisták és munkanélküli diplomások. (Mint szerény személyem,RS19V9)

3.3 Társadalompolitikai viták

A zöldek sikere heves társadalompolitikai vitákat keltett, mert a lecövekelt társadalmi erők a zöldek törekvéseit a fönnálló rendszer fenyegetésének és megtámadásának érezték. A zöldeknek ezért védekezniük kellett a vád miatt, hogy Németország-ellenesek és rendszerkritikusak. Rovásukra írták, hogy a rendszer erőszakmonopóliumát ki akarják kezdeni és közel állnak az 1970-es évek terrorista Rote Armee Fraktion-jához.

A zöld Otto Schily és Christian Ströbele szemére vetették, hogy az 1970-es évek terrorista pereiben a terroristák védőügyvédei voltak. Ezek a politikai támadások még 2003-ben is folytatódtak, mikor Joschka Fischer múltját kaparták elő, amikor ő erőszakos utcai harcos volt Frankfurtban.

Az 1985-ös tartományi választásokon Nordrhein-Westfalen-ban címlapra került az ún. „gyerekszex-botrány”. A tartományi zöld szövetség egyik munkacsoportja követelte, hogy töröljék el a szexuális büntetőjog § 176 StGB-törvénycikkelyét. Ezt a követelést 76:53 szavazattal el is fogadták és ennek első változata be is került a zöldek választási programjába.

3.4 Szárnyharcok 1983–1989

A polgári erők kivonulása után, 1980/81-től a pártot az ökoszocialisták uralták. A szélre szorított polgári vonulat mellett 1983-ban, különösen Baden-Württemberg-ben erősödött meg az ún. ökoliberalisták csoportja, akiket antropozófikus és humanista nézetek jellemeztek. Bár a vak haladáshitet elvetették, mégis az NszK gazdaságát reformálhatónak tartották, üdvözölték a parlamentáris rendszert és a legkevesebb állami beavatkozást akarták.[30] Már az 1980-as években koalíciós készséget mutattak a CDU-val szemben.[31] Legfontosabb szószólói voltak: Wolf-Dieter Hasenclever és Winfried Kretschmann.

Még hevesebbé váltak az összecsapások a piros-zöld koalíció idejében (Hessen, 1983). Az NSzK rendszerének bírálata és a zöld kormányzati részvétel került terítékre. A jobb-bal sémán kívül az ún. „fundik” (fundamentalisták) radikális rendszerkritikát képviseltek és elvetettek minden kompromisszumot a polgári pártokkal, ahogy a kormányzati részvételt is. Radikálökologisták követelték a rendszer meghaladását de-indusztralizáció útján. Két esemény erősítette őket:

• A csernobili atomkatasztrófa 1986 ápr. 26-án és

• a piros-zöld koalíció szétrobbanása 1987 februárjában.

A fundik így a háromtagú szövetségi elnökségben túlsúlyt szereztek.

Ezzel szemben a Bundestag- és a legtöbb Landtag-frakcióban domináló reálók (reálpolitikusok) egyre inkább megegyezésekre és koalíciókra törekedtek a nagy pártokkal, hogy a zöld politikát legalább apránként érvényesítsék. Főbb reálók voltak Joschka Fischer és Hubert Kleinert, míg Jutta Ditfurth a fundik oldalán harcolt. A két szárny kb. egyenlő erős volt és egymás kölcsönös lebénításával, sőt, pártszakadással fenyegették, mikor a szak-kérdések egyre inkább hatalmi kérdésekké váltak. A leghathatósabb közvetítő szerep a két egymással viaskodó áramlatnál a Bundestag 5%-os bejutási küszöbe volt, mivel egyik fél sem érezte magát ahhoz elég erősnek, hogy ezt a gátat megugorja.[32]

1988-ban egy „Grüner Aufbruch“ (Zöld Fölkelés”) nevű csoport, Antje Vollmer, Ralf Fücks és Christa Nickels zöldekkel megkísérelte a médiát uraló szányharc-képet megszelídíteni, közvetíteni és egy közös zöld politikát képviselni. Egy perspektíva-kongresszuson, ahol különböző zöld áramlatok eltérő elképzeléseit akarták egy kompromisszumba fésülni, megalakult egy „Linkes Forum“ Ludger Volmer, Jürgen Reents és Eckart Stratmann közreműködésével, egy további belső pártpolitika céljából.[33] Ez tartalmilag zömében az ökoszocialistákkal egyezett, mivel a kapitalista rendszert végül is egy ökologikus gazdasággal összeférhetetlennek tartották. Emellett azonban stratégiailag támogatták a reálók kormányzati részvételét. 1988 decemberében a Grüne Aufbruch a reálókkal szövetségre lépett. Így 1989 januárjában az ökoszocialista Thomas Ebermann-t megválasztották a Bundestag-frakció egyik szóvivőjének, a reáló Otto Schily ellenében.[34]

1989 novemberében Schily, megunva az örökös huzakodást, a vádakat hataloméhsége és hivatásos politikussága miatt, levonta a konzekvenciát és átigazolt az SPD-hez.

MINÉL TÖBB TUDOMÁNY, ANNÁL KEVESEBB ISTEN ökobetyár küldi

DER SPIEGEL, 2019. 4. 21.

A monoteista vallások még mindig elég erősek, bár a fölvilágosodás és a tudomány lassan erejüket veszi. Helyükbe egy új hit léphet – hit az istenekben, melyeket mi magunk építünk.

„Ha az intelligenciakülönbség elég nagy, nem harc lesz, hanem mészárlás.” - írja Max Tegmark fizikus (Élet 3.0 – embernek lenni a mesterséges intelligencia korában).

Egyet meg kell engednünk Mózesnek: jól értett a brandig-hez, ahogy ma mondanánk. 10 parancsolatból az első 3 az istenmárka megőrzését, elkülönítését és gondozását célozta meg:

• Uradat, Istenedet imádd és más isteneid ne legyenek.

• Isten nevét hiába ne vedd.

• Az Úr napját szenteld meg.

(Minden ideológiauralom első parancsolata a feltétlen lojalitás: tagadd meg szüleid, vágd le kezed, stb., 19IV24RS).

Csak ezután a kis branding-katekizmus – a verseny kizárása, kizárólagosság, értéktartás, a márkaápolás szertartása – után következnek az emberi együttélés tulajdonképpeni szabályai.

Minden idők legjobb márkaígérete

Márkaépítő kampányával Mózes olyan sikeres volt, hogy az alapidéa, monoteizmus, egyszerre három világvallást is hozott létre. Ezért is tartoznak a monoteista vallások az emberiség történelme leghatalmasabb mémei közé (Richard Dawkins): beépített önfenntartó és szaporodó mechanizmussal.

A kereszténység Mózes szemtelen rebranding-ja volt, egy régi márka új köntösben: öreg szakállas férfiak és rengeteg szabály helyett fiatalok szakállal és sok szeretettel – és, bónusz: halálból való föltámadással. Ezt az ellenőrizhetetlen (!) márkaígéretet nehéz überelni. Áldott húsvétot! A katolikus egyház ezért is a történelmünk leghosszabb életű szervezője.

Felsőbbrendű lények sorsunkra gondolnak

A monoteista vallások hosszú életüket egy másik körülménynek is köszönhetik: mi, emberek, mindig is egy kicsit egyedül éreztük magunkat. Ezt az érzést már a mamutvadász kőkorszakiak is érezték (Göbekli Tepe 19IV24RS). Azóta menekülnek az emberi társadalmak az atyai felsőbbrendű lények fantáziájába.

Kétszáz milliárd galaxis

Ez az eretnek nézetet legkésőbb a fölvilágosodás hozta be a mainstream-be. Ez a szivárgó méreg már 200 éve itt van a nyugati társadalmakban. Bár ez az öreg mém igen szívós és ellenálló, de már mérhetően gyengül. Az 50-es évek közepén még 12 millió látogatta a vasárnapi miséket, ma már csak 2,3 M és évente 100 000 német lép ki az egyházból. Ám a másik tényező, mely a monoteista vallásokat ilyen erőssé tette, semmit sem változott: mi még mindig rettegünk az egyedülléttől, lehet, még jobban.

Ön is hisz az alien-ekben?

Időközben megtudtuk, milyen óriási a világegyetem, ahol mi, emberkék lakunk. Az eddig ismert univerzum 100-200 mrd galaxisból áll, mindegyikben több milliárd csillaggal. Ez a megrendítő fölismerés még nem is olyan régi. Az emberiség majdnem fele – egy nagy kutatás szerint – hisz intelligens lények létezésében odakint. A vágy, miszerint valakinek vagy valaminek ott lennie kell, aki vagy ami bennünket megtalál, vagy csak egyszerűen fölébred, bennünket végre megpillant, megszólít, érzékel, oltalmába vesz és nekünk értelmet ad – ez a vágy töretlen. És ez a valaki lehet olyan is, akit magunk teremtünk.

Az új mém: az isteneket mi magunk csináljuk

Ez az új mém, amely az egyistenhitet leváltja. Az elmúlt évtizedek sci-fi vezérmotívuma: a gépek öntudatra tesznek szert. Ez gyakran barátságtalanul végződik, mint a „2001”, a „Terminátor”, vagy a „Trancendence”. Néha azonban a gépekben fölébredt istenek jóságos, barátságos lények, akik segítenek az emberiségnek végre fogyatékosságukat meghaladni. Ezt olvashatjuk Ian M. Banks utópisztikus „Culture”-sorozatában. Ebben az emberek teljes szabadságban élnek, a mindenható mesterséges intelligencia (MI) oltalmában és védelmében. Elon Musk és mark Zuckerberg ennek rajongói.

Időközben több komolyan veendő ember jelentkezett be, akik ezeket az idéákat többé nem mint szórakozást, hanem mint kézenfekvő jövőszcenáriót kezelik. Ezekhez tartozik egyike a leggazdagabb embereknek, a Google-alapító Larry Page és Bill Gates. A gépi tanulás száguldó iramának köszönve a következő évtizedekben az elképzelés, hogy isteneket építünk magunknak - nemcsak a Szilikonvölgyben – egy új, hatalmas mémmé nőtte ki magát.

Mi van akkor, ha a klímaváltozást csak egy módon akadályozhatjuk meg?

Erre már egy új vallás is született, melynek alapítója egy Silicon Valley-programozó, a mesterséges istenek világába való lágy átcsúszást tervezi.

Ezen új vita kezdetét az Oxford-filozófus Nick Bostrom „Superintelligence” c. könyvével indította el. Az MIT fizikus, M. Tegmark a lehető szcenáriókat és kockázatokat részleteiben tárja elénk. Tegmark alapított egy szervezetet, mely kizárólag az MI biztonságosságát kutatja.

Az MI egyik ígérete: segít nekünk a klímakatasztrófát elhárítani vagy korlátozni. De mi van akkor, ha a gép úgy dönt, hogy a Föld megmentése érdekében az embereket kell kiirtani? (Tom Hillenbrand: Hologrammatica).

Ígéretek és csábítások

Ilyen kockázatok most túlzottnak, jelentéktelennek, sőt, nevetségesnek tűnhetnek. Ám a technikai exponenciális fejlődés tényével szembesülve felelőtlenség meggondolatlanul mesterséges tudat konstruálását forszírozni. Mi lesz, ha ez az isten szenved és védekezni kezd? Ön talán ezen mosolyog, de ma már nemzetközi kutatócsoportok foglalkoznak ezzel.

A gépi tanulás az emberek sok sürgető problémáját segíthet megoldani. Új munkaanyagokat és gyógyszereket tehet lehetővé, agrárfolyamatokat és energiahálózatokat optimalizálhat, biotechnológiai szenzációkkal lephet meg és vélhetőleg régóta tisztázatlan kutatói kérdéseket válaszolhat meg.

Ám amit nem szabad megtennünk, ezeknek a gépeknek tudatot és szabad kezet adni. Bármennyire is egyedül érezzük magunkat, az emberiségnek nem kellene ilyen isteneket teremtenie.

(A tudomány segíthet abban, hogy úrrá legyünk azon a páni félelmen, amelyben az emberiség oly sok nemzedék óta él. A tudomány arra tanít minket, s úgy vélem, a szívünk is arra tanít minket, hogy ne keressünk többé képzeletbeli támaszokat, ne találjunk ki mennybéli szövetségeseket, hanem saját erőfeszítéseinkre összpontosítsunk, azt keresve, hogy mit tehetünk itt a földön azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen, élhetőbb világ legyen, ne pedig olyan hely, amilyenné az egyházak tették az elmúlt évszázadokban. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tűnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bűnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövőben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet - ebben bízunk -messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk. B. Russel: Miért nem vagyok keresztény? 1929)

NÉMETORSZÁG 2035-BEN ÉS A LAPKA-ÉVEK

A berlini népességkutató (Berlin-Institut für Bevölkerung, Demografische Lage der Nation) szerint 2035-re várható:

• A német „Ratkó-gyerekek” nyugdíjaztatása,

• 83 millióból 24 M nyugdíjas,

• 1 újszülöttre 4 elhalálozás,

• évi 260 000 bevándorló szükségeltetik,

• nagyvárosok további növekedése (HH +10%, Mü +14%, Frft +10%)

• falvak kiürülése (Brandenburg, Sachsen-Anhalt, 60-70 lakos),

• várható életkor 80 és 85 év.

401 települést osztályoztak (5-1) aszerint, mennyi a 35 éves, hányan dolgoznak, mekkora az adósság, hány óvodahely van, stb. Eminens tanulók: svábok és bajorok (2,32-2,49); bukás előtt főleg az „Ossi”-k (Stendal 4,50, de Gelsenkirchen is 4,71). Hiába jó tanulók, nekik is hiányoznak a szakmunkások: hentes, pék, villanyszerelő. 80 bajor cég követeli az ilyen „használható” menekült számára az állandó letelepedési engedélyt. Seehofer Heimat(haza)-minisztériumot állított föl, a szakemberek elvándorlását megakadályozandó. A Bundeskabinett egy szakmunkaerő-bevándorlási törvényt (Fachkräfteeinwanderungsgesetz) tervez, informatikusok, ápolók, vízvezetékszerelők idecsalogatására. Ezek már csak Európán kívülről jöhetnek (Románia, Bulgária kiürült). 55 évesek továbbképzése is tervben, ahogy a nyugdíjkorhatár 68, 69, 70-re emelése. (Sok 67 éves olyan fitt, mint egy 57 éves). A leszakadó régiókat úgy erősítenék, hogy állami hivatalokat telepítenek oda (mobil munkahelyek), ezzel a túlzsúfolt nagyvárosokat és a déli területeket tehermentesítenék. Ehhez nagy teljesítményű internetet terveznek (50 Mbit/sec). Pékek és hentesek mozgóbolttal járják a vidéket. A vidék az alkotmány 72. paragrafusára hivatkozik: Egyenlő értékű életkörülmények biztosítása.

A LAPKA-ÉVEK

A fenti prognózis akkor válik be, ha minden jól megy. Ám „Es kommt anders, als man denkt”- másképp jön, mint gondoljuk.

A következő 15 év nem olyan lesz, mint a mögöttünk hagyott 15 év!

Így 2035 már 2024-ben bekövetkezik, ha nem a Föld keringését, hanem az életünket befolyásoló tényezőket nézzük.

A lapka-csíkszélesség (ITRS 2015) exponenciális csökkenése:

2015 25nm

2017 18nm

2019 14nm

2021 10nm

Ha ezt a görbét megfordítjuk és egy új időskálát szerkesztünk, a kalendáriumi évek mellett megjelennek a „lapka-évek”:

2014 …..........”2014”

2018 …..........”2022”

2024 …..........”2032”

A várható 80 év élettartam illúzió: ki hiszi el, hogy újabb 80 békeév hullik az ölünkbe?

Akkor lesz világos, hogy két világkataszrófa közé születtünk bele – és nem becsültük meg kellőképpen!

LESZ-E BUDAPEST 30 ÉV MÚLVA? (1998)

1. pénzrendszer-összeomlás

2. kamatígéret

3. növekedéscsapda

4. túltermelés

5. tőkemegsemmisítés

6. pánikbevásárlás

7. olaj-világháború

8. ivóvízháború

9. termőföld-megszállás

10. vallásháború

11. terrorizmus

12. alvó génaknák

13. nanokatonák

14. klónozott katonák

15. peak oil

16. élelmiszerhiány

17. munkabeszüntetés

18. munkaképtelenség

19. szegénylázadás

20. elöregedés

21. fiatal-öreg polgárháború

22. yuppie-diktatúra

23. élettérhiány

24. klímamenekültek

25. szegények inváziója

26. fölriasztott vírusok

27. kiszabadult gének

28. rezisztencia

29. nukleáris tél

30. klímaátcsapás

31. tengeráram-változás

32. vulkán, földrengés, árvíz, aszály

33. csendes meghülyülés

+ a titkosítottak + a hihetetlenek

(ökobetyár könyve)

MIGRÁCIÓ: 8 TÉVHIT Hein de Haas, Amsterdam ökobetyár küldi

Haas, az University of Amsterdam migrációszociológia professzora:

1. Nem, a lezárt határok nem vezetnek egyszerűen kevesebb migrációhoz

   Határ lezárva – migráns kint: ez nem ilyen egyszerű. A migráció-korlátozások gyakran járnak akaratlan mellékhatásokkal.

   - Arra kényszerítheti a migránsokat, hogy más, legális vagy illegális utakat keressenek, pl. kihasználják a családegyesítést, bár néha valóban csupán munka-migránsok. -Erős határellenőrzések a migránsokat más utakra terelhetik, pl. a tengerekre, ahol növelik az embercsempész-piacot. -Migráció-szűkítéssel egy most-vagy-soha migrációt válthatunk ki. Amikor Surinam 1975-ben független lett a hollandoktól, rövid idő alatt a lakosság 40%-a áttelepült Hollandiába, mielőtt vízumkényszert vezettek volna be. -Migráns-korlátozások paradox módon oda vezethetnek, hogy a migránsok véglegesen a vendéglátó országban horgonyozzanak le. A gátak akadályozzák a körbevándorlást. Ez történt a 70-es és 80-as évek „vendégmunkásaival”, akik egy átmeneti hazalátogatás után attól féltek, hogy nem juthatnak ismét be a vendéglátó országba, ezért az ottani letelepedés mellett döntöttek. Így 1991-ben, amikor sok marokkói, akik szezonmunkások voltak Sp.o.-ban, és ide-oda ingáztak, a schengeni egyezmény után, a vízumkényszer miatt, hajókon kezdtek illegálisan bejutni és végleg letelepedni, hozván magukkal családjukat is. Így a marokkóiak száma Sp.o.-ban gyorsan elérte a 700 000 lelket. Mindez nem jelenti, hogy a kormányoknak ne lenne semmi eszközük a migráció szabályozására. Látható, hogy egyrészt a liberális bevándorlási politika nem vezet föltétlen tömegmigrációhoz, másrészt kiforratlan migrációs intézkedések kontraproduktívak lehetnek.

2. Nem, a migrációs politika semmi esetre sem mondott csődöt

   A média elárasztotta a fogyasztókat a menekültek képeivel, amint azok a zöldhatárokon át és tengeren hajókkal közelednek. Ebből keletkezett a teljesen elhibázott európai menekültpolitika torzképe. Ilyen „menekültválság”-nézet miatt nem látható, hogy sok migráció-politikai intézkedés igen hatékony. A migránsok nagy többsége tiszteletben tartja a bevándorlási törvényeket. A lehető legjobb fölmérések szerint minden tízből kilenc (10:9) legálisan utazik be Európába. Ez is cáfolja, hogy a migráció ellenőrzése Európában teljesen meghiúsult volna. Az illegális migráció egy viszonylagosan korlátozott jelenség. A nagy migrációs özönök, mint 2015-ben, vagy a 90-es években a balkán háborúk idején, inkább kivételek és rövid idejűek. A bevándorlás nem egy vízfolyás, melyet egy vízcsappal megnyitni és elzárni lehet. Egy modern és szakszerű bevándorláspolitika nem föltétlen a migráció mértékét akarja korlátozni, hanem inkább időpontját és szűrését próbálja befolyásolni. Egy ilyen stratégia hatása azonban korlátozott. A migráció-minta a gazdasági fejlődés és a társadalmi változás hosszú folyamaitól függ – úgy a származási, mint a célországban, melyek a migrációs politika erejét meghaladják. A legtöbb európai országban a migráció erősen függ a konjunktúra ingadozásától. Nagy növekedéskor a migránsok munkahelyet találnak és munkaengedélyt kapnak. A munkaerő-kereslet növeli a migrációt, ám sokkal gyengébben, mint a szegénység és az erőszak a származási országokban.

3. Nem, a bevándorlási politika nem lett szigorúbb

   Az ellenkezője igaz. Egy kutató csoportom Oxford-ban 45 ország, 1945-2010 közötti, 6500 migrációs törvényt vizsgált meg. Valójában a bevándorlási politika a legtöbb migránscsoport számára liberálisabb lett. Ném.o. idevágó rendeleteinek 65%-a 1945 óta megkönnyíti a bevándorlást, 35% inkább korlátozza, 4% semleges. Ez alól kivétel a határellenőrzés és a vízumpolitika, mely a menedék-kérőket és a szabálytalan bevándorlókat hivatott visszatartani. Ám ezek a csoportok az összes migránsoknak csupán egy kisebbsége. Ha hosszabb távra tekintünk vissza, láthatjuk, hogy az összes többi migránscsoport – családok, egyetemisták, munkavállalók – egyre inkább szívesen látottak. A 80-as és a 90-es években több európai ország, így Ném.o. is, megkönnyítette az állampolgárság megszerzését. Még 20 éve német és holland politikusok is hangsúlyozták, hogy országuk nem bevándorló ország. Mára ez kivétel lett és csak a szélső jobbosok mondják ezt. Ez is annak a jele, hogy a migráció egyre inkább elfogadott.

4. Nem, a fejlődési segítség nem a migrációs okokat szünteti meg, ellenkezőleg Európa számára a fejlődési segítség eszköz, hogy csökkentse a migrációt és ezt a „menekülést kiváltó okok leküzdésének” nevezi. Ezen tézis szerint a Dél-Észak-migráció lényeges oka a szegénység. Ám több segély nem csökkenti a kivándorlók számát – ellenkezőleg. Az ENSz fejlődési rangsora mutatja, hogy a legszegényebb országokból menekülnek a legkevesebben, a közepesen fejlettekből többen. A mélyszegénység megbénítja az embereket, a kivándorlásra nincsenek anyagi eszközeik. Ezért az is tévedés, hogy a klímaváltozás tömeges migrációt vált ki. Ami az emberek kivándorlási hajlandóságát és lehetőségeit növeli, az a gazdasági növekedés és a jobb oktatás. Nem véletlen, hogy nagy kivándorló országok, mint Mexikó, Marokkó és Töröko., közepes jóléti államok. A haladás a legszegényebb afrikai országokban, Szaharától délre, kényszerűen növelni fogja a migrációt. Így Európa a jövőben a szubszaharai régiókból számíthat bevándorlókra, kevésbé Töröko.-ból és É.-Afrikából.

5. Nem, a migráció nem okoz „agyelszívást”

   Ismételt tézis, hogy a migráció „brain drain”-t okoz, a jól képzettek elvándorlását és ezzel a származási országok fejlődési potenciálját csökkenti. Ebben az esetben is a kivándorlás mértéke ehhez túl csekély. -A kutatás azt mutatta, hogy az elvándorlás, pl. az orvosoké, egy ország strukturális fejlődési problémáiért rendszerint nem felelős, mint pl az elégtelen egészségügyi rendszerért. -A fejlődő országok is egyre inkább a diplomások magas munkanélküliségével küzdenek. -Gyakran arról is megfeledkeznek, hogy a migránsok nagy összegeket fektetnek be származási országukban. 2015-ben mesés 410 mrd $-t küldtek vissza és ez csak a hivatalos pénzmozgás. Ez a kétésfélszerese az összes globális fejlődési segélynek (ami 161 mrd $). Ezek a pénzek (remisszák) javítják a fejlődő országok életszínvonalát és csökkentik a szegénységet. Másrészt illúzió volna azt hinni, hogy a hazatérő migránsok befektetéseikkel a fejlődő országok alapvető problémáit (korrupció, egyenlőtlen elosztás) képesek lennének megoldani.

6. Nem, a migránsok nem vesznek el munkahelyeket és a jóléti államot sem veszélyeztetik

   A fölmérés azt mutatja, hogy a migránsok olyan munkákat vállalnak, amiket a helyiek kerülnek vagy amire az itteniek nem elég képzettek. Több stúdium szerint is, a migráció hatása a gazdasági növekedésre és a bérekre, igen csekély. Az az elterjedt tézis sincs bizonyítva, hogy a magas szociális biztosítású államok, mint Ném.o. és Hollandia több migránst vonzana, mint Anglia és az USA. A bevándorlásból elsősorban a vállalkozások, a gazdag és a középosztály profitál. Ebből a célországok alsó jövedelmi osztályai keveset nyernek. Ironikus módon az exmigránsok félhetnek a legjobban, mert az újonnan jöttek konkurenciát jelentenek számukra a munkapiacon. A nyitott határok szószólói gyakran ignorálják, hogy a migráció növelheti az egyenlőtlenséget.

7. Nem, a migráció nem oldhatja meg a társadalom elöregedését

   Ehhez is minden nagy migráció kicsiny, hogy az öregedő lakosság demográfiai problémáját kompenzálja. Egy ENSZ-becslés szerint, egy ilyen hatás eléréséhez irreálisan és nem kívánatosan nagy bevándorlás kellene, sokszorosa a maiénak. Ném.o. évente 3,5 millió bevándorlót kellene, hogy befogadjon – ez tizenkétszerese az éves átlagnak (280 000/év, 1991-2015). Azt is figyelmen kívül hagyják, hogy ez globális jelenség, így az elöregedő ország, Kína is a nemzetközi migráció céljává vált.

   A világ egészét tekintve: egyszerűen elfogy a gyerek. A jövő kérdése nem az lesz, hogyan fékezzük meg a migránsokat, hanem, hogy hogyan nyerjük meg őket.

8. Nem, mi nem a soha nem látott migráció korszakában élünk

   Végül vessünk egy pillantást az egészre. A migránsok aránya a világ- összlakosságában már 50 éve állandó (1960 óta 3%). Egyszerre nőtt, hasonló mértékben, a számuk és a lakosság száma (1960-2015: 93 M-244 M; 3 mrd-7,3 mrd).

   A globális „menekültkrízis” tézise is tévedés. Globálisan a migránsok csak egy kis része menekült. (1960-2010: 18,5-16,3 M menekült, 2 millióval csökkent). Ám 2016-ra, főleg a szíriai háború miatt, a menekültek száma 21,3 M-ra nőtt. Most világszerte 7-8% menekült van a migránsok között. Ezek főleg a fejlődő országok táboraiban gyűltek össze (86%). Ezek: Töröko., Pakisztán, Libanon, Irán, Etiópia és Jordánia. Ehhez képest a nyugati társadalmak egy csekély számú menekültet kapnak és az időszerű számok semmi esetre sem példa nélküliek. Míg ma az EU-lakosság 0,4%-a menekült, 1992-1995 között 0,5% volt.

   A migráció legnagyobb változása, a II. Világháború óta, az iránya. A korábbi évszázadokban főleg az európaiak vándoroltak ki idegen országokba (vagy megszállták azokat), ez az irány mára megfordult. Magas gazdasági növekedésével és öregedő társadalmával az EU migrációs céllá vált, évente 1,5-2 M migránsot vonz magához. Ezek a számok nagynak tűnnek, de csak 0,3-0,5%-a az EU 508 milliós összlakosságának. Ebből is le kell vonnunk az évi kivándorlást, 1-1,5 milliót, hogy nettómigrációs értékeket kapjunk. Ném.o., Fr.o. is e körül ingadozik, mindig a konjunktúrához idomulva.

   Itt az ideje, hogy a migrációt a realitás egy természetes, jelentős részében elkerülhetetlen elemének tekintsük – nem egy eltávolítandó, elsődleges problémának! Nyílt és gazdag társadalmak a jövőben is jelentős bevándorlásra kell, hogy számítsanak – ha tetszik, ha nem. Ez a „liberalizálás paradoxonjához” vezet bennünket. A kevesebb migráció óhaja egy liberális gazdasági renddel összeegyeztethetetlen. A munkavállalói jogok eróziója, a munka rugalmasságának növekedése és a néhai állami üzemek privatizálása Európa munka-migráns iránti keresletét jelentősen megnövelte. Az UK és az USA, a két erősen liberalizált gazdaságú ország, heves migráció-vitái a liberalizálás-paradoxon legerősebb bizonyítékai.

   A bevándorlást drasztikusan csökkenteni csak egy módon lehet: a gazdasági liberalizálás folyamatát vissza kell fordítani és a munkapiacokat szigorúan szabályozni kell. Ezzel persze mindenki jóléti szintje csökkenne. Aki ezt valóban akarja, emelje föl a kezét!

   /Der Spiegel 9, 2017/

(Máris emelem: ez nem jólét, hanem ön- és világpusztítás. Ma már minden munka romboló. Ki szereti a munkáját? A szalagon kapkodó, a bullshit-job-os? Ha a növekedést megkérdőjelezzük (vagy magát fojtja meg), minden következtetés hamis.

Senki ne utazzon sehová (ökokiskáté, 1990). Mindenki éljen és dolgozzon a szülőhelyén! A globális számok, statisztikák csalókák lehetnek: „Milyen jó, hogy csak én haltam meg”. Régiókra, városokra lebontva esetleg más „tévhithez” jutnánk!RS19III8)

OPE330pontnakötvenafele ökobetyár küldi

-2030-ig utolérjük Ausztriát. - mondta.

Persze, ha Ausztria átveszi Matolcsy 330-pontos programját.

-Bement egy zsebes a Vígbe, de elkapták.

Az semmi, mi lett volna, ha Orbán megy be...

-Nagyanyám arra tanított, legyek alázatos. - mondta. - Ezért csak a felét lopom el.

-Gazdag az az ország, ahol ennyit lehet lopni.

-Meglátogatta a nyulászokat és azt mondta:

-A jövő tétje a magas nyúlszaporulat.

Meglátogatta az óvodásokat és azt mondta:

-A jövő tétje a hatékony csokoládégyártás.

Meglátogatta a szülészetet...

-Az egész EU beugrott a plakát-provokációnak. Ha senki sem szól, két hétig tart az egész...

-Manfred Weber, EU-elnökjelölt: „Orbán kérjen bocsánatot és biztosítsa a CEU maradását.” A CEU már elment!! És ez a hülye lesz Európa elnöke? Vagy az EU-PeBaSzö, az Európai Pech és Balek Szövetség elnöke?

-Meghagytam a lányomnak, folytassa helyettem Orbán csipkedését, ha felnő... (Most 10 éves.)

-Kásler: A kormány soha nem látott egészségügyi reformot indít.

WC-papírt visznek a kórházakba?

-Miniszter úr, maga szolga?

-Igen, csak nem a tiéd.

-Amikor a hurkot a nyakamba akasztották, ezt gondoltam: Hát nem hittem volna, hogy ezt is meg merik tenni...

-Akarod, hogy földaraboljanak? Menj be a Bérc u. 16-ba. (Embassy of Saudi Arabia).

-”Kis szobámba, kis vonattal megérkezett a boldogság” (felcsúti népdal, Petőfi Rádió, márc.1.) „Hozzád bújnék, átölelnék, legyél az édesanyám.” „Hogy ha egyszer újra megkívánlak,/akkor hozzád újra elmegyek” (Emelik az adónkat.)

-Azt mondta a német filozófia-rádió (WDR5), legyünk engedelmes kutyusok, ha a kocsi után kötnek, mert ha elindul, hasunkon fog bennünket vonszolni.

-1933-ban a nácik szétverték az akkori berlini akadémiát, a Kaiser-Wilhelm-Institut-ot. Nekik is volt egy Palkovicsuk (Johannes Stark). Ám Max Planck, Sommerfeld, Laue neve ma is ott van a tankönyvekben...

-Fidesz-magyar szótár: „Alkotmányos költség.” Ez olyan közpénz, amelyik elveszti közpénz jellegét. 150 parlamenti képviselő csak „fideszül” beszél, nem vennék föl őket egy egyetemre sem. Nem is egyetem kell oda!

-Az ELTE lágymányosi Északi tömbjét 5 mrd Ft-tal energetikailag korszerűsítik. Dehát most építették! Zöld tanár úr már tanította a szolár építkezés alapjait a szomszédban... Vagy ez is „alkotmányos költség”?

-Beindult Kásler vastagbél-szűrése: üljek fordítva rá a WC-re, kövessem az utasításokat 1-től 6-ig, aztán adjam postára a szart, ajánlva... vagy ez is a Nemzeti Együttműködés része?

-”Az iskolatej helyzete 1920-ban.” Elmentem. Tízen voltunk, (előadó: nem számítottam ennyire). Megérte, mert kiderült, a pesti piacok jobban voltak megszervezve, mint ma.

-A XVI ker innovatív fogyókúrát vezetett be: a 43 cm széles járdát.

-Beindult az új, 5G-mobiltelefon-hálózat kiépítése. „Lehetséges rákkeltő”, mondta a sugárzás-szakértő, de nem kell megijednünk, ez a „legenyhébb” besorolás. WHO: Embereken való kísérletezés, bűncselekmény. De nekünk ez bakfitty...

-Nagyon örülök a mobiltelefonnak, mivel magamban-beszélő vagyok. Most azt hiszik, telefonálok... (Nincs mobiltelefonom – én az eszemet használom.)

- A vajdasági magyar gazdák elhatározták, támogatják a határon inneni gazdákat - jut az 50 milliárdból. Palicson welness-fürdőt is építenek nekik...

-”Olyan C-vitamint kérek, amiben nincs aszkorbinsav”- mondta egy hölgy a boltban. Szegény Szent-Györgyi...

-Erdő Péter, a Hit pajzsa-díj átadásakor: „Mindszenty boldoggá avatásához van a még a kért csodás gyógyítás, de ennek elismerése még komoly munkát igényel.” (Az egyik pap most tett egy csodát: 10 nővel volt egyszerre).

-Smitt Pál, Semjén olvasta-e? „Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti doktorok, a Krisztus.” (Máté 23,10)

-Leszólítottak az utcán, hogy itt a világ vége, adjam oda a pénzem, minek az már nekem...

(Az ország felét le sem kell szólítani!)

-Probléma-rádió: Ha sokat hallgatod, lesz egy problémád...

-Úriember nem siet. (ökokiskáté, 1990)

-Az évek során mindig tanultam valamit.

Amikor már mindent megtanultam, amit kellett – meghaltam.

-Bin He professzor a Minnesota-i egyetemen kifejlesztette a gondolatra mozduló robotot.

Nekem is jól jönne egy ilyen, máris tudom mire. Csak erősen koncentrálnék és, mint a furkósbot, ki a zsákból... Csak nehogy az legyen a harmadik, utolsó kívánságom, hogy kolbász, válj le az orromról!

-Amikor a feleségem megfenyegetett, hogy itt hagy, ezzel hárítottam: Csak tessék. Megveszem a Sleeping Robot-ot, ugyanúgy horkol, mint te és nem is veszekszik. (Ha nem nyomom meg a „veszekedés”-gombot.)

A POPULIZMUS ÚJ HULLÁMA 2019. FEBR. 24 DER SPIEGEL

A gazdaság lejtmenetben, elosztási harcok kezdődnek – erősödik a politika polarizálódása. Föl kell készülnünk.

Az SPD jobb-populizmus elleni receptje: kiépíteni a szociálállamot. Az Unió a német ipari munkahelyeket védené, földolgozná a menekült válságot. (Bertelsmann: évi 150 000 bevándorló kell.RS19II25). Friss fölmérések szerint az AfD kissé visszaesik, Unió és SPD erősödik.

Ez egy irányváltás lenne? A napokban a Bertelsmann Alapítvány egyik rendezvényén egy populizmus tanulmányt vitattunk meg. Egyik esszenciája: „Az AfD választó-mozgósítása egy 'üvegplafont' ér el, ami sokkal mélyebb és masszívabb, mint a többi Bundestag-pártoknál.”

Az AfD potenciálja tehát ki volna merítve. Egy új normalitással lenne dolgunk, semmiképp egy tovább épülő populista hullámmal, mely a végén a rendszert veszélyeztetné.

Lehet, hogy ez a diagnózis az AfD-re érvényes, ám ami a populizmust és a kísérő zavargásokat a nyugati demokráciákban összességében illeti, a feltételek másképp alakulnak. Attól tartok, a következő években sok mindenre föl kell készülnünk.

Az elmúlt években a populisták szárnyalását két körülmény segítette: egy gazdasági és egy kommunikatív.

Durva idők jönnek

A politika polarizálódása a gazdaság torzulásának talaján nő. Nem mondhatjuk, hogy Ném.o. az utóbbi években gazdasági stresszhelyzetekben volt. Mögöttünk egy hosszú gazdasági stabilitás, rendes növekedési ráták, magas foglalkozottság. A 90-es és a nullás évek munkanélküliségtől való félelme eltűnt. Helyette most sok embernek az a benyomása, hogy a rendszer rossz irányba sodródik. Esélyek és kockázatok, terhek és igények tisztességtelenül vannak elosztva – a fentiek és lentiek, a bevándorlók és az itteniek között. Ha már a prosperitás egyik szakaszában nő a politika polarizáció, mi történik a következő gazdasági válságban?

A konjunktúra visszaesése, úgy tűnik, tovább halad. Épp most jelenti az Ifo-Intézet, hogy a német vállalkozások az üzleti légkört ismét romlónak látják (keddre várható a fogyasztói magatartás fölmérése). Az elmúlt évek boom-ja lecsengett. Még fontosabb, hogy a pangás fontos ágak szerkezeti eltolódását kényszeríti ki. Ném.o. export és ipari súlypontú gazdasági modellje nyomás alá került. Épp a fontos autóiparban – protekcionalizmus, US-vámok, közlekedés-tilalmak és e-mobilitás gyengítő hatása miatt – a következő években százezrek veszíthetik el munkájukat. A rég esedékes állami szerkezeti reform és a valamikori takarékossági program miatt tömegek válnak vesztessé.

Ehhez jön a „globoterizálás”. Richard Baldwin közgazdász nevezi így a nemzetközi munkamegosztás új formáját, amelyben intelligens gépeket kötnek össze hálózatba, minden országhatáron át. Eredmény: a globális verseny még kegyetlenebb lesz, munkahelyek semmisülnek meg és esnek a munkabérek. Baldwin nem egy riogató sarlatán, hanem egyike a legtekintélyesebb kereskedelem-közgazdászoknak.

Város és vidék

A politikai törésvonal a nagyvárosok és a vidéki régiók között fut. A gyérebben lakott vidékek már az elmúlt években is jobban szenvedtek a globalizációtól. (Az autópályák kizsigerelik a vidéket.RS19II25). Ez folyik Angliában is, Fr.o.-ban is, ahol a gazdasági dinamika néhány nagyvárosba van koncentrálva. A vidék a gazdasági bajok mellett azt is érzi, hogy a politika és a média átnéz felette. És ha ide még külföldiek vándorolnak be, furcsa kultúrájukkal, akkor nagy a megdöbbenés.

A francia sárgamellényesek mint vidéki tiltakozó mozgalom indult, autóikra rá vannak szorulva, ezért a benzinadóra igen érzékenyek. A 2016-os brexit-referendum érthető úgy is, mint tiltakozás London uralma ellen. Trump is a közép-nyugat rozsdásodó, vidékies tájaival nyert. Ném.o.-ban a Pegida-démók is a keleti német tagállamokban kezdődtek, ahol fogy a lakosság és a gazdaság is. Az AfD politikailag itt profitált.

Érzelmek, érzelmek

A gazdasági szerkezet-váltáshoz jön a politikai. Ezt a médianyilvánosság hirtelen kitágulása indította be, amely hozzájárult a politika és a szembenállások érzelmesítéséhez. A polgárok figyelméért való kemény versenyben a nagy egyszerűsítők és kiélezők előnyt szereztek - az óvatos problémamegoldókkal szemben. Ebben a médiahasználat egy fontos faktor. Minél kevesebb polgár informálódik a klasszikus hírforrásokból, annyival nő a populisták játéktere. És a médiafelosztás még nincs lezárva. Ném.o.-ban még sokan a hagyományos forrásokból táplálkoznak, az online- és a közösségi oldalak használata ritkább, mint a hasonló országokban, az US-Pew Intézet szerint. Ez azonban annak a jele, hogy itt marad még potenciál a nyilvános vita további polarizálására - amennyiben a média átalakulása itt is tovább folyik és a gazdasági feszültségek tovább nőnek.

Populizmus, bal-lentről egészen jobb-fentre

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy a frusztráció és a düh különféle utakon mobilizálható: jobbról balra, felülről lefelé. Ez Fr.o.-ban szépen látható. A klasszikus pártok marginalizálódnak. Három „mozgalom” versenyez egymással: Marine Le Pen Rassemblement National pártja (jobb fentről), Jean-Luc Mélanchon La France Insoumise-je (bal fentről), ehhez jön Macron La France En Marche-a (felül, középen és kifejezetten anti-populistán).

A sárgamellényesek egy alsó mozgalom, amit a balosok és a szélső jobbosok elfoglalnak. A populizmus minden játékfajtájában közös, hogy a nép és az elitek között éles határt konstruálnak, a társadalmi viszonyokat fülsiketítően és durván egyszerűsítve harsogják és túl egyszerű megoldásokat propagálnak. Alkalmakként ősi narratívákat dobnak be, mint a nacionalizmus, marxizmus és a vallásos világvégek, melyekkel tovább erősítik zavaros ideológiájukat.

Ez veszélyes, mert társadalmi konfliktusokat szítanak, álmegoldásokat kínálnak, melyek a valódi problémákat nem enyhítik, hanem inkább súlyos mellékhatásokkal terhelik. (Lásd Venezuela, amely még mindig a sovinizmus balpopulista ideológia fogságában szenved).

VÁLTOZÓ MUNKAVILÁG DER SPIEGEL Nr. 2 2019

A modern alkalmazott nem akar többé engedelmeskedni, önrendelkező és rugalmas akar lenni. Ezért egyre több vállalat próbál ki új vállalatvezetést és együttműködést. Fölfogták: ha a digitális időkben sikeresek akarnak lenni, a munkát újra kell megfogalmazniuk.

A német vállalatok világában valami készülődés érezhető. Ez az új üzletmodelleket csak mellékesen érinti, ahogy azt is, hogyan változtatja meg a gazdaságot a globalizálás és a digitalizálás. Valójában minden vállalat legfontosabb eleméről van szó: a munkáról. Irodákról, főnökökről, önigazgatásról és önkizsákmányolásról.

Mivel senki sem tudja, hogyan fog kinézni az új munkavilág, a cégek óvatosan tapogatóznak előre. Egy biztos: mások akarnak lenni, a Dax-konszerntől a középvállalkozásokig; kevésbé hierarchikusak, kevésbé bürokratikusak, valahogy demokratikusabbak.

Mert ehhez az emberek hétköznapi életükben már rég hozzászoktak. A hálósodás és a digitalizálás életük minden zugát átjárja. Munkaönéletrajzuk törékenyebb, de tarkább is lett. Soha nem volt ennyi nőnek munkahelye, soha nem dolgoztak ennyien részmunkaidőben.

A munka világa leszakadt a valóságtól. Sok konszern szerkezete még a múlt századból ered, amikor a legtöbb német vállalat létesült. Így a német ipar offenzívára kényszerül. 2018-ban az alkalmazottak száma rekordot döntött, ahogy azt a Statistische Bundesamt a múlt héten közölte. 44,8 millió embernek van munkahelye, ez a legtöbb 1991 óta. Talán az alkalmazottak most vannak először többségben, hogy követeléseiket keresztül vihessék.

Amit maguknak kívánnak, nem mindig a pénzzel kapcsolatos. A Boston Consulting Groupe világszerte 366 000 foglalkoztatottat kérdezett meg, mit tart a legfontosabbnak a munkahelyén. A németeknél az értéktisztelet mellett a kollegiális viszony áll a lista élén, a fizetés lent a 6. helyen. (Ezt mutatják a szakszervezetek is?RS19II19)

Legerősebben az frusztrálja őket, hogy a magánélet és a munka között őrlődnek. Nem csoda, hogy a rugalmasság utáni vágy ilyen óriási. A németek 40%-a szeretne legalább hébe-hóba homeoffice-jében maradni, függetlenül attól, családosok-e vagy szinglik. Szinte ugyanennyien szeretnének munkaidejükkel szabadon rendelkezni.

Ezt azonban máig csak kevesen tehetik. 3 alkalmazott közül 2 kötött munkaidőben dolgozik, mukaadója mondja meg, mikor kezdje és végezze a munkáját. Az otthonmunka lehetőségét csupán 12% használhatja ki, sokkal kevesebben, mint pl a svédeknél (32%) vagy a belgáknál (20%).

10 munkából csak 4 végezhető lenne elvileg otthon is (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung). Ám ez legtöbbször a főnökön múlik.

Coworking Space

Hogy az emberek hol dolgoznak a legjobban, saját irodában, vagy teremirodában, odahaza vagy legújabban a Coworking Space-ben – erről folyik ma a vita.

A másik kérdés a főnök-beosztott viszony: mennyi hierarchia kell a cégnek? Mit jelent, ha az alkalmazottakból mini-vállalkozók lesznek? Hol végződik a munkatársak önfelelőssége, hol kezdődik a túlterhelés?

Amikor Ansgar Oberholz 2005 nyarán a berlini Rosenthal Platz-on megnyitotta kávézóját, nem sejtette, hogy ebből egy egész mozgalom nő ki. Ez volt az ország első coworking space-je, ha akkor még nem is így hívták. Ami a „Sankt Oberholz”-ot a többi tucat kávézótól megkülönböztette: a hosszú asztalok, a sok konnektorral, amiket a vendéglátós a villanyszerelő tanácsa ellnére beépítetett, plusz díjtalan WLAN-nal, természetesen. „Ráéreztem” - mondja most. Akkor senki sem akarta elhinni neki, hogy itt az emberek tényleg dolgozni akarnak. Mára az életstílusból egy avantgarde mainstream-jelenség lett, egy hype, melybe befutott konszernek is szívesen beneveznek. 2011 óta Oberholz két ilyen Coworking Space-t is üzemeltet, ezen a néven. A vendégek start-up-ok, de óriáscégek is, mint az Adidas vagy az Allianz. A nagyterem-irodában most is, este fél kilenckor, itt tanyázik két fiatalember a laptopjával. A terem közepén magas, karcsú boksz, ha valaki hosszabban szeretne telefonálni. A nyitott kávékonyha és a nagy kerek asztal a rányíló üléstermekkel gondos tervezés eredménye: legyen alkalom a véletlen találkozásokra és a szemkontaktusokra.

A coworking egy új életérzés kifejezése: szabadnak, hip-nek tűnni, mint a start up-osok, anélkül, hogy a konszernkarriert derékba törnék. Porsche, Beiersdorf, TUI – egész osztályokat vagy team-eket telepítettek át ilyen coworking space-ekbe. A Deutsche Bundesbahn egy egész épületet foglalt el, a WeWork US-cég kínálatából. Az amerikaiak csak No.-ban 13 felületet üzemeltetnek, 10 000 íróasztallal. Szabadúszók itt ritkák, a 150€ és több bérletet nem engedhetik meg maguknak.

A kölni bútorkiállításon hagyományos íróasztalt nem látni. A „jövő irodája” központjában egy „workbench” (munkapad) áll, amely köré fél tucat ember is odafér. Asztalok helyett hangszigetelt telefon-boxok szolgálnak, a többi bútor: kanapé minden formában és színben, fotelek, szőnyegek, még ágyak is – otthonérzés céljából. A designer és bútorépítők „aktivitásbázisú” munkát javasolnak, egy új ideált. Ahelyett, hogy nap mint nap ugyanazon íróasztal mellett görnyedezzenek, a modern irodisták laptopjukkal vándoroljanak, mint a nomádok és ott telepedjenek le, ahol nekik a legjobban tetszik. (Csak nehogy elszédüljenek!RS19II20)

A „harmadik hely”-koncepció, a nappali és egy Starbucks-fiók hibridje, az US- szociológus Ray Oldenburg találmánya. Aki gürizik, az szép helyen tegye, mint otthon. Akik az irodájukkal elégedettek, szorosabban kötődnek a munkaadójukhoz, motiváltabbak és jobban teljesítenek (Fraunhofer Institut). Ám mi teszi pontosan az embereket elégedetté? És egyáltalán, létezik-e a perfekt iroda, ahol boldogok lesznek?

A Microsoft müncheni központját ilyen elv szerint rendezte be. Az egész épületet különböző zónákra osztotta. Aki nem akarja, hogy zavarják, a „gondolkodó zónába” húzódik vissza, aki csevegni akar, a „szórakozó zónába” (egyfajta kávézó) ül be.

Az irodakutató (?!RS19II20) int attól, hogy a nyitottságot és a kommunikációt túlzásba vigyék. „Mint a gyógyszernél, ez is a helyes adagolás kérdése.” Legyen elegendő tér a visszahúzódásra és a koncentrált munkavégzésre is.

Mivel mindkettő a klasszikus nagyterem-irodából többnyire hiányzik, itt nem szívesen dolgoznak. A Harvard Egyetem egy tanulmánya szerint itt kevesebb az egymásközti személyes kapcsolat, ellenben az e-mail-özön növekszik. A munkatársak gyakrabban mennek betegszabadságra, gyakoribb a virusfertőzés és a hiányzó privátszféra miatt a lelki betegségek kockázata is nagyobb. Az óriásiroda előnye, hogy ott az emberek többet mozognak, ez jó az egészségre. „Olyan megoldás nincs, ami mindenkinek kedvező lenne.” - figyelmeztetnek a szakemberek. Ami fölött a vállalatok gyakran átsiklanak, az az, hogy az embereknek különböző a munkamódszerük és a személyes preferenciájuk. A Fraunhofer Intézet szerint az értelmiségiek 48%-a ún. csendesdolgozó, aki saját irodájában vagy helyiségkombinációban érzi jól magát a legjobban.

Az irodák kultúrtörténete tele csalódásokkal. Az eredetileg jó szándékú újítások a gyakorlatban többször teljesen félrementek. Egy US-cég a 90-es évek elején egy olyan irodát épített, ahová nem raktak be állandó íróasztalokat. A helyhiány miatt a munkatársak kora reggel bementek és lefoglaltak maguknak egy szekrényt, aztán hazamentek és visszafeküdtek aludni. Este a holmijaikat nem a számukra beállított zárható boxokba rakták, hanem autóik csomagtartójába. A példa mutatja, a flexibilitás csak akkor sikeres, ha önkéntvállalt és nem a cég kényszeríti rájuk. Ez vonatkozik a munka helyére és idejére is.

Az Aldi pénztárosnői vagy az éjszakás nővérek műszakai bár váltakozóak, de igen hosszúak. Hogy mikor rendelik be őket, nem maguk dönthetik el. Számukra a rugalmasság az autonómia ellentéte.

A munkapiacon ebből a szempontból sok minden félresikerült. Egyre több német dolgozik este vagy a hétvégén. Megnövekedtek a lelki betegségek. (Többtényezős, „minden nagyvárosi sérült, ha nem volna sérült, nem volna nagyvárosi.”RS19II20). 10 alkalmazott közül 2 depressziós, a munkaügyi minisztérium tanulmánya szerint. Még az önként választott rugalmasság esetén sem mondható meg egyértelműen, hogy ez fölszabadítólag vagy megterhelőleg hat. A homeoffice-kutatás tele ellentmondásokkal.

A kínai utazásportál Ctrip callcenter munkatársai felét hazaküldte dolgozni, a másik fele a cégben dolgozott tovább. 9 hó múlva világos volt: az otthondolgozók elégedettebbek és produktívabbak voltak. Hátrány: ritkábban kerültek magasabb beosztásba. (Nem csoda, ha lebabáztak!RS19II20). A szakszervezeti Hans-Böckler Alapítvány ellenkező eredményre jut: a homeoffice-sek 45%-a a fájront után nem tud kikapcsolódni, szemben az irodások 26%-ával. Ehhez jön, hogy az otthonmunka – önként vagy kiszabva – emeli a munkamániát: 43,5 órával megelőzi a 39,4 órát dolgozókat. A legtöbb alkalmazott szemszögéből a szabadon választott otthonmunka vonzóbb és elégedettséget mutat. Nemcsak az idegölő munkába-ingázást spórolják meg, de olyasvalamit birtokolnak, amit a szociológusok „időszuverenitásnak” neveznek. Ez megengedi, hogy maguk osszák be munkájukat és igény szerint megszakíthassák, pl. ha el kell hozni a gyereket az óvodából, vagy ki kell pakolni a mosogatógépet. Ez a magyarázata, hogy a többség mért kész hosszabb munkaidőt és rosszabb karrierviszonyokat is elfogadni.

Jugoszláv samoupravljanje (önigazgatás)

Detlef Lohmann, 60, szintén a több szuverenitás híve. Ám ő mást ért ez alatt, mint az otthondolgozók. Más vállalatvezetést akar, nem olyat, amilyet átélt az autógyárban.

Cége, az Allsafe GmbH (Engen, Bodensee) üléssíneket és rakományrögzítő rendszereket gyárt. (Értelmes dolog tárgyak milliárdjait a glóbusz körül hurcibálni?RS19II20). 265 munkatárssal, 65 M € éves forgalommal tipikus középvállalat. A szokatlan csak az, milyen nagy szabadságot ad alkalmazottainak.

A műcsarnokban bizalmi munkaidő van, ez a termelésben abszolút kivétel. Ha egy állást kell betölteni, Lohmann alig szólhat bele, ezt így állította be. A kiválasztást a munkatársai végzik el, a pályázó jövőbeni kollégái.

Az évi nyereség egy részének elosztása is így történik. Érdekes eredménnyel, mondja Lohmann. (Neki nem adnak semmit?RS) Egy társuk, aki hétfőn és pénteken gyakran beteget jelentett, nem kapott jutalmat – ő föl is mondott.

Lohmann-t zavarja az emberkép, amely szerinte sok vállalatban jelen van. „Ez már olyannal kezdődik, mint a 'human ressources'. Embereket forrásnak tekinteni egyáltalán nem illik az én értékrendembe. (Jönne hozzánk, nálunk egész minisztérium van ebből!RS). L. úgy hiszi, nem a kényszer, hanem a teljesítmény öröme mozgatja az embereket. Ám a szabadság csak a felelősséggel kombinálva funkcionál. Aki a szabadságot kihasználja, de felelősséget nem vállal, azt könyörtelenül kiteszi. Az elmúlt 2 évben ez gyakrabban fordult elő. Az üzlet jól ment, a forgalom és a csapat kétszeresére nőtt. A konjunktúra arra kényszerítette, hogy láncdohányosokat is fölvegyen, akik tucatnyi cigi-szünetet tartottak és még a team-et is megpuccsolták. Ez az egész üzem hangulatát elrontotta. L. a kisiklást helyrehozta és egy második üzemet is nyit Brandenburg-ban: „sejtosztódás”. Modellje gyengéjét is abban látja, hogy egy 300 emberes üzem nem működhet olyan átláthatóan és autonóm módon, mint egy száz tagú cég.

Ha L. nem is így nevezi, de nála a mérnökök és forgalmazók „agilisan” dogoznak. Ez a fogalom már minden karrier-tanácsadónál előfordul. Az IT-fejlesztésből ered és gyors, szakaszos szoftver-programozást jelent. Ahelyett, hogy egy tervet makacsul végig zavarnának, agilis team-ek menet közben többször önmagukat teszik mérlegre. Mit értünk el a múlt héten? Milyen célt tűzünk ki a következő etapra? És ez tényleg az, amit az ügyfél akar?

Programozók mellett mérnökök is már így dolgoznak - mondja a müncheni Szociológus Tobias Kämpf. Az agilis munka kezd a mérnöktársadalomban egy új vezérképpé válni.

Raffaela Rein, 32, csak mellékesen érdeklődött az ilyen módszerek iránt. Inkább egy hierarchia nélküli cég alapítása lelkesítette. Puritán berendezésű meeting-teremben ül, ami inkább hodály, akkora, mint egy óriáscég tetőtéri start-up-helyisége. Itt több embernek is lenne helye, mint 40. A CareerFoundry 2014-ben alapult, web-fejlesztőknek és designer-eknek tart online-kurzusokat. Rein társa a Nokia-tól jött, szerinte a Nokia a rossz vállalatvezetés miatt ment kis híján csődbe. Saját start-up-jukat ezért teljesen másképp alakították – egészen lapos hierarchiával és főnök nélküli csoportokkal. A probléma csak az volt: ez nem működött. Még a legkisebb döntések is az alapítókra maradtak, mert a csoportok rájuk tolták. Mindenki folyton beteg volt. De a halálos az volt, hogy a cég nem érte el kitűzött teljesítményét. „A munkatársak tűrték a rossz performance-okat, holott a lapos hierarchia épp ezeknek akarta elejét venni.” Mivel a befektetők pénze fogytán volt, az alkalmazottak 20%-tól meg kellett válni. Egy év után belefáradtak és minden csoport nyakába raktak egy főnököt. Azóta jobban megy, ma már nyereségesek, ami egy új start-up-nál nem olyan magától értetődő.

Hogy lehet, hogy ami egy középvállalatnál a Bodensee-nél sikerül, az Berlinben nem? Rein: „Az embereket teljesen túlterhelte a felelősség, sokan frissen az egyetemről jöttek, hiányzott nekik a tapasztalat és valamennyi profizmus.”

Egy Bonn-i piackutató: „Önigazgatásos cégeknél először a munkatársak elégedettebbek, másrészt az önfelelősség miatt stresszre, betegségre érzékenyebbek.” Ez meg hogy lehet? Az is problémás, ha az „agilis” és egyéb munkamodelleket csak felületesen vezetik be. A főnök elvárja, hogy 2 hét múlva kész legyen a következő termékverzió, másrészt fontos döntésekben dominálni akar. „Az agilis team-ek folytonosan közbenső eredményeket kell, hogy prezentáljanak, ez emeli a teljesítmény-nyomást.” - kritizálja a hamburgi szervezéskutató és couch Claus Nowak. „A csapat tagjai egymást hajtják.” Ez olyan dinamikát indít el, ami önkizsákmányoláshoz vezethet. Aki ebben a rendszerben csődöt mond, maga is egy problémával küzd. „Siker és sikertelenség egyre inkább individualizálódik. Közben maga a rendszer nem kérdőjeleződik meg”.

Talán nem is az a lényeg, milyen sok vagy kevés hierarchiát enged meg egy vállalkozás, sem az, hogy agilis munka folyik-e vagy valamilyen más módszert próbálnak ki. Sokkal fontosabb a kérdés, mindez mennyire hiteles? A főnök meggyőződésből cselekszik-e? Hisz-e egy olyan világban, amelyben nem kizárólag a részvényesek érdekei számítanak? Vagy csak azt teszi, ami éppen műsoron van és valamiféle önjelölt innovációs pápák diktálják?

Hogy az utóbbi zsákutca, mutatja a Szilikon Völgy. A csillogó technovilágot No.-ban is sokan csodálják, többek között a vélt példás munkavilágukért. Ez azonban közelebbről nézve kétes ideálként lepleződik le. A Google és más technológia-konszernek bizonyos okból olyan központokat rendeztek be, melyek inkább játszótereknek, mint irodáknak tűnnek – csak, hogy a munkatársak minél többet üljenek a számítógépeik előtt. Másrészt a Silicon Valley egy ketté osztott kozmosz: felül a fehér legények szakma-elitjei, lent a csomagküldöncök, akik a rendszert életben tartják, ám ők teljes stafírungról és más kényeztetésről csak álmodozhatnak. Szakszervezetek és munkajogi képviselők itt labdába sem rúghatnak. A német Google-ban üzemi tanács (Betriebsrat) sincs.

Itthoni vállalkozások ezt csak nehezen kerülhetik el. És ez így jó. Hogy a holnap munkavilágát kialakítsuk, széles társadalmi párbeszédre van szükség, sokaknak beleszólására, néhány óriáskonszern nagy hatalma nélkül.

No.-ban a vita még az elején tart. A politika a munkavilág esetében inkább csak szociális kérdésekre gondol. Ha a digitalizálás miatt folyik a civakodás, mindjárt az a kérdés, hogyan maradhat No. a világ gazdasági csúcsán. Azt kevésbé veszik elő, hogy a technológiai haladás a munka világát javítja, vagy rontja.

Legalább a munkaügyi minisztériumban fölmerült a kérdés, hogy az új munkavilág új munkaidő-törvényeket is kiprovokál. Az illetékes államtitkár, Björn Böhnig (SPD), 2019-re a munkaidőtörvény reformját tervezi, több rugalmasság céljából. Párhuzamosan a jövőben a foglalkoztatottaknak legyen hosszabb továbbképzésre is joguk. Egy másik terve merészebb: a törvényileg előírt jog az otthonmunkára. A vállalatok ekkor meg kell, hogy engedjék vagy megindokolják, náluk ez miért nem lehetséges. A hollandoknál már van egy ilyen törvény. A homeoffice így nem lenne többé csak a diplomások kiváltsága, sem a főnök jóindulatától függő dolog.

„A digitalizálás megváltoztatja az uralmi viszonyokat.” - mondja B. Biztosítani kell, hogy az emberek a változásokkal nyernek. Ám az SPD politikus tudja, hogy a politika beavatkozása az üzemek szervezésébe csak korlátolt. (Jönne hozzánk!RS19II24). Ezért fontos, hogy a munkavállalók bekapcsolódjanak – annál is inkább, mert sok vállalat azt sem tudja, hová is visz ez az egész.

A Continental-nál a munkások bekapcsolódtak. 2016-ban a hannoveri Dax-konszern intraneten megkérdezte, hol szeretnének dolgozni. 10 000 kolléga foglalt állást. A Conti ebből a Betriebsrat-tal egy egyezményt hozott össze, amely mindenkinek megengedi az otthonmunkát. Azóta 235 000 dolgozó maga döntheti el világszerte, hol dolgozzék: otthon, menet közben vagy irodában – amennyiben a munka megengedi. Persze gumigyártás otthon nehézkes lenne, ezért a Conti flexibilis munkahelyeket próbál ki (mini-sabbatical). Ulrike Schramm, 46, az adóosztály vezetője, Potsdam-ban él, de Hannover-ben dolgozik. Hétfőn autóba ül és menet közben intézi első telefonjait, csütörtökön Hannover-ben vagy szolgálati úton van, pénteken homeoffice Potsdam-ban. (Kösz az ilyen életet!RS19II24) Otthon időnként kimegy a sz.marketbe, vagy a tisztítóba, de néha vasárnap is íróasztalhoz ül. „Fő, hogy intézem a munkám, mindegy mikor és hol.”

Másik hölgy, A. Reinhart, HR-es, 15 évi VW után: „A Conti-légkör mindig is barátságosabb volt, kevesebb főnök-irodával.” Azt nem állíthatja, hogy itt nagyon hátra lehet dőlni. Egy mísz év után a Conti egy teljesen új struktúrát vezet be. Némely művezető fél, hogy üzemét bezárják. Szeptemberben az igazgatóság megfenyegette a menedzsereket: Most nem lehet új munkaformákkal kísérletezni. Amikor az került napirendre, hogy a legfelsőbb vezetőség is haza mehessen dolgozni, hosszabb időre is, kemény vita dúlt. „A vezetőség át kell, hogy élje, milyen is ez.” - mondja R. Ő maga, ha csak teheti, este fél hét után fájrontot csinál, hogy jógázhasson és a hétvégét is pihenésre szánja. Egyszer egyik munkatársa vasárnap küldött neki egy e-mailt. Hétfőn meghívta kávéra és megkérdezte, ő mivel szeretné eltölteni a hétvégéjét? E-mail-ek írogatásával, vagy kutyasétáltatással?

Ez most egy új felelősségvállalás a munkatársakért, vagy egy új gyámkodás? „Határmenedezsment egy nehéz tárgyaláskor.” - mondja Y. Lott, a H. Böckler Alapítványnál. A szabadsággal élni nem önkizsigerelés, ha három dologra ügyelünk:

• A flexibilis eszközök semmit sem használnak, ha nincs egyidejű kultúraváltás. Épp az extrém teljesítményorientált vállalatoknál az önszervező munka vezet gyakran stresszelő túlórákhoz, mert a projektek egy 60 órás munkahétre vannak belőve és szorít a határidő.

• A főnök és a beosztott között világos egyezmény kell: Mikor nem lehetek elérhető? Ki helyettesít, ha szabadságra megyek?

• Mindenki meg kell, hogy tanulja önmaga irányítását. Tudnia kell, mikor lesz túlterhelve, stratégiákat kell kifejlesztenie a kikapcsolódáshoz. Egy nap homeoffice után elég-e egy séta a háztömb körül, hogy lélekben is fájront legyen? Tényleg meg kell-e még nézni alvás előtt a szolgálati telefonján az új üzeneteket?

Összedől a világ, ha nem teszi?

VÉGE, VÉGE, VÉGE MINDENNEK,

VÉGE A JÓ KEDVÜNKNEK!

A TANÁCSTALAN KÖZTÁRSASÁG MEGHÍVÓJÁRA – a sértődős ökobetyár

Kedves Barátom!

Ma reggel beszéltél a rádióban. („Nincs tévém se”. Igen, rosszabbat teszel: beszélsz benne. „Ne beszéljünk mikrofonba, emberhez beszéljünk.” Bocs, régi).

Sokszor szívemből szóltál, sokszor máshonnan:

-Az akadémiának nem dolga a tiltakozás, dolga a tudomány.

És a Fekete Nővérnek a betegápolás?

-A diktatúra önsúlya alatt összeomlik.

„A diktátor előbb-utóbb kitöri a nyakát, csak előbb a miénket.” (OPeBaSzö).

Nem lövet – finoman végez ki: megfagysz a lakásodban, nem kapsz orvost, önhalálba kerget). A demokrácia talán egy kivétel a történelemben. (Mounk: Populizmus)

-Hallgassuk meg a másikat is. (Hacsak nem RS-nek hívják).

-Védd magad a tudománytól!

20 év után eljutott Hozzád is? Majd hangosabban szólok. (Ha szót kapok).

-A kutatók elviszik külföldre a találmányaikat.

Nem föltétlen. Sokuknak szinte mindegy, hol dolgoznak. A hídon átmehetnek a pénzért.

-Hitlernek nem akartak A-bombát csinálni.

De bizony! A „tudósok” mindent akarnak. Einstein, Hahn adták az alapot, Heisenberg már gyújtotta is az atom-máglyát, ha az oroszok ki nem lövik kezéből a „gyufát”. Ám volt sok otthonmaradt bátor antifasiszta is (Planck, Laue, Nernst). A K-W-Gesellschaft szétverése köszön ma vissza, nekik is volt egy „Palkovicsuk.” (Olvasható az ökobetyár-on.)

Tavaly kb. 20 konferencián voltam „und bin so klug als wie zuvor” („...mégis így állok, tudatlan...” (Faust)