KÉTMILLIÓS PER AZ AKTIVISTÁK NYAKÁN Leállítottak egy erőművet 2019. nov. 10.
Az RWE pert indított Weisweiler-szénerőműve blokádja miatt. A klímavédők hősök vagy ökoterroristák? Éjjel 2 óra: NN aktivista pillanatragasztóval torzítja ujjbegyeit, ne legyen ujjlenyomata. Maszkot is bepakol a szénpor ellen, irány a Köln Aachen közötti szénerőmű. Társaival lenyomják a drótkerítést és az ún. árokbunkerben, ahová befutnak a szalagok a barnaszénnel, kihúzzák a vezetékeket és a szalagok leállnak. NN egy több méteres ún. háromlábat épít föl, ezen fölmászik az építmény tetejére, ahol egy molinót feszít ki: „Mach lieber blau, statt Tagebau” (lazsálj szén helyett), majd egy függőágyat kötöz a vasszerkezetre és a nyakára. A többiek odaláncolják magukat a szénkotrókhoz. Hajnal 5-re minden leáll. Egy pár emberke úgy lekapcsolta az óriás erőművet, mint egy villanyégőt.
A blokád (2017. nov. 15.) egy mestermű, bekerül a tiltakozások történelmébe, legalábbis így vélik a klímavédők. Másoknak bűntett és ökoterror. Az RWE kérvényére az Aachen-i ügyészség büntetőeljárást indított a „tettesek” ellen, birtokháborítás, közüzemű intézmény megzavarása és hivatalos személy elleni erőszak miatt. A komplikált eset azonban alapvető kérdéseket vet föl: Lehetnek-e illegális akciók legálisak, ha a kormány az önmagának kitűzött klímacéloknak nem tesz eleget? A világ megmentéséért mennyi engedhető meg?
A klímavédők „Fridays for Future” csoportjai már egy éve tüntetnek az utcákon békésen, az Extinction Rebellion utcákat zárt le Berlinben, de egyeseknek ez is kevés. Ők azt vallják, rendkívüli helyzetek rendkívüli intézkedéseket kell, hogy kiváltsanak. Az ilyen polgári engedetlenségekre most alkalmas az idő, sokan rokonszenveznek. A kormány klímacsomagja, a németek fele szerint, nem eléggé szigorú. A rendőrség iderendeli technikai egységeit, 70 egyenruhás ront be. Emelőgépeket hoznak, gipszfűrésszel levágják a tüntetőket a vasszerkezetről. NN kórházba kerül, csonttörését megműtik. Nem hajlandó megnevezni magát, de a kórház kiadja. Többen megnevezték magukat, remélve, így nem kerülnek vizsgálati fogságba.
Két év múlva találkozunk vele, idősgondozóként dolgozik. Egy tört láb, milliós per a nyakán megbánta? „Egyáltalán nem. Ez az erőmű egy pokoli masina. Egy nap alatt annyi CO2-őt fúj ki, mint fél millió ember egész évben Etiópiában.” Gyakran érzi magát tehetetlennek. „De legalább ezt az egész őrületet egy pillanatra megállítottuk.” Ez konkrétan egy napon 26 000 tonna szén-dioxiddal kevesebb, 2017. nov. 15-én, Weisweiler-ben. Ezt maga az RWE vallotta be, mert ennek megfelelő kWh áramkiesésért perel. (Személyes karbon-lábnyomom: 6536 kg CO2/év/RS, 19XI10)
Ilyen csoportok manapság gyakran alakulnak, bevetéstől-bevetésig változó összetétellel. Szeptemberben a „Free the Soil” behatolt egy Brunsbrüttel-i ammónia-gyárba (a műtrágyagyártás CO2-je óriási, RS), a „Sand in Getriebe”, homokot a gépbe, a Frankfurt-i IAA autókiállítás bejáratait blokkolta. Augusztusban az „Aktion autofrei” leállított egy vonatot, 200 VW-autóval Wolfsburg-ban. A Kiel-i kikötőben 50 aktivista zavarta meg egy luxus-óceánjáró kihajózását, az ő nevük: „TurboKlimaKampfGruppe”. Némely akció hasonlít a Greenpeace bálnavédő gerilla taktikáira, csak most a SUV-sofőrök vagy az RWE menedzserek ellen irányul. Ezek nem tömegmegmozdulások, hanem kis csoportok. Ismerik egymást, csak kódolt üzeneteket váltanak. Sokan a klímatüntetéseken, gyűléseken ismerkedtek meg.
Cornelia Wockel (22) is ott volt azon az éjszakán. Karját egy gipszkötéssel rögzítette egy csőhöz, nyakát egy lakattal a szalag vasszerkezetéhez, a kulcsát eldobta. Ha egy RWE-munkás a szalagot beindítja, a kötél megfojtja. „Minél tovább tart a Bundesregierung tétlenségi állapota, annál inkább igazoltak az ilyen akciók.” NN-nel szemben ő vállalja a nevét. „Csak egy szociális-ökologikus rendszerváltoztatással csökkenthetjük a CO2-emissziókat.” Pártonkívüli, a zöldeket is kerüli. Ilmenau-ban segített a „Fridays for Future” csoport alapításában, Hamburgban ott volt a G20-on és a Kiel-i akciónál is. „ Nekem nem kell sem parlament, sem párt, hogy változtassak. Radikális klímaválságnál amely milliókat fenyeget, ennyi radikalizmus helyénvaló.” Nehéz őt besorolni, lehet bátornak, csodálatosnak nevezni, másrészt megszegi a jogállam szabályait, a demokratikus eljárást részben elveti. Az Alkotmányvédő Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz) aggódva figyel: szélsőséges baloldaliak befolyásolják a klímavédő csoportokat. Úgy az erőszakosok, mint a dogmatikusok vonzódnak a békés Fridays-csoportokhoz, a rokonszenv kölcsönös.
Az aktivisták fölkészültek a perre Eschweiler-ben. Szórólapokat, plakátokat vetnek be a bíróság épülete előtt, politikai sínre akarják terelni az eljárást. Jogi alapjuk a büntető törvénykönyv 34. cikkelye: igazoló vészhelyzet (Rechtfertigende Notstand). A blokád szükséges volt egy nagyobb veszély, a klíma-összeomlás elhárításáért. Egy meghívott gyermekorvos a mikro-porról beszél, egy családapa Tanzániából tanúsítja, hogyan pusztítja hazáját a klímaátcsapás.
Az RWE érve: Ha valaki behatol egy magánházba és ott kárt okoz, jogos a követelés, hogy térítse meg. A vállalat demokratikus döntések és állami engedélyekkel termel áramot. A blokád miatt 2000 MW teljesítménynek megfelelő áram esett ki, amit az árambörzén kellett pótolniuk, drágán. A konszern ezt a pénzt kéri vissza. (Az áramot a fogyasztó rendelte meg – ezért minden tőle indul ki, tehát személyes karbon-lábnyom!RS19XI10).
2014 óta az RWE bányáit, erőműveit, dolgozóit 700 erőszakos támadás érte, följelentést tettek ismeretlen ellen, sikertelenül. Most más történhet. Seitz, RWE-főgépész: „60 éve látjuk el az országot energiával. Küldjük a szerverekre az áramot, hogy az emberek mobiltelefonjaikat használhassák, mégis sok aktivista ördögnek kiált ki bennünket.” A támadás után kénytelenek voltak olyan biztonsági szigorításokra, mint a reptereken. Az RWE bejelentette: 2040-ig klímasemleges lesz, fosszilisokról áttér a megújulókra. Ám ez nem megy máról holnapra. És az aktivisták, akik azt mondják, holnap már késő lesz? „Aki mindig minden ellen van, egy nap ott áll majd és semmit sem kap.”A vádlottak nem tágítanak, további akciókat terveznek, ha börtönbe is kerülnek. Ha pénzbüntetést kapnak, gyűjtést indítanak. Ha az RWE nyer, a fiatalok jövedelmét 30 évre lefoglalhatják. „Nem félek a 30 év zálogtól. Attól félek, mi lesz 30 év alatt a világból.” - mondja NN. 1000 euróból él havonta, ez a záloghatár alatt van. Nem is kíván több jövedelmet.
/DER SPIEGEL 2019. okt. 26./
(Cseh és német felszíni fejtő blokádjáról mutattak be filmet az Aurórában. A fehér kezeslábasba öltözött aktivista sereg félelmetes volt: az egyenruha összeköt, megnehezíti az azonosítást. Nekem is van erőművem: PEDAL GENERATOR BUDAPEST ROZSA youtube)
KÍSÉRTET FALVAK: SZÉN KÖLN-AACHEN KÖZÖTT 2019. nov. 20.
1982 táján Köln környékén bringáztam és majdnem beleestem a világ legnagyobb ásott gödrébe: 300 m mély volt, az RWE energiaóriás ásta (Gartzweiler II). Itt törölték el Otzenrath falut, amelynek egyetlen bűne: szénmezőre épült. Előtte végigjártuk a kiürített falut: sehol egy lélek, még állat sem. A házakban sietős távozás nyomai: könyvek, képek, edények. Későb keresett a rendőrség, mert RWE szénerőművet fotóztam előadásaimhoz. (Akkoriban türelmetlen aktivisták távvezeték-oszlopokat döntöttek ki). Lásd még: Kétmilliós per az aktivisták nyakán, leállítottak egy erőművet.
RÉGEBBEN A VIHAR AZ VIHAR VOLT Hamburgi klímakutató kételyei ökobetyár küldi - aki nem kéri, az szól! 2019. nov.3.
A klímakutató Hans von Storch az 1,5*C-célt elérhetetlennek tartja, de óva int a pániktól és az akcionizmustól. Storch a világ vezető klímakutatói közé tartozik (Max-Planck-Inst. Hamburg, Helmholtz-Zentrum f. Küstenforschung Geestacht).
SPIEGEL: Ön és kollégái Greta Thunberg és klímaaktivistái számára hősök („Hallgassatok a tudósokra.”) Ez csak tetszhet Önnek?
STORCH: Semmiképp. Thunberg kisasszony nyilván azokra gondol, akik azt mondják, amit ő hallani akar. Ám a klímakutatók nem azért vannak, hogy a politikusoknak diktáljanak. Végülis mind szakbarbárok vagyunk. Ki tudjuk számolni, hogy a fölmelegedés csak akkor tartható 2*C-on, ha a CO2-kibocsájtást a század közepéig a nullára visszük le. Ezután poltikai döntés, hogy ezt a célt el kell-e érni - az ellentétes érdekek kibékítésével.
SP: A sztrájkoló fiatalok pánikkeltése jogos?
St: Nem. Ilyen gyorsan mégsem fog az emberiség tönkremenni. (Amikor egy szimpla hóesés megbénít egy egész várost?RS19XI2) A tehetetlenség-érzetet sajnos néhány kollégám is szítja, mikor világvéget jósolnak. Ezek az emberek nem tesznek jót a tudománynak, mert föladják a kritikus távolságot. Mi klímakutatók is csak ideiglenes magyarázatokkal szolgálhatunk és ha új adatok jönnek, mindent revideálnunk kell. Tudást adunk és nem végső igazságot.
SP: A klímaváltozás terén mekkora a konszenzus a kutatók között?
St: Alapjában egyezünk, de fontos részleteknél nagy értelmezési eltérések vannak. Milyen gyorsan emelkedik a tengerszint belátható időn belül? Mennyire szaporodnak a szélsőséges csapadékok és az aszályok? Hol lesznek erősebb vagy gyakoribb viharok? Mindezek megválaszolása korántsem zárult le. Még nehezebb a fölmelegedés társadalmi következményeit előre jelezni. Lesz-e nagyszámú valódi klímamenekült?
SP: Mi aggasztja Önt legjobban?
St: A klímaváltozástól magától nem tartok. Még a tengerszint emelkedése is kivédhető, ha lesz elég idő és a változások korlátok között maradnak. A társadalmi klímaváltozástól jobban aggódom. Ha egyre több lesz az akcionizmus és a bűnbak-keresés, ez rossz vért szül és a szociális béke kerül veszélybe. Egyes klímaaktivisták még a demokráciát is föláldoznák a fölmelegedés elleni harcban. És mi történik, ha a jövőben valamilyen fanatikusok azt követelik, hogy háború induljon azon államok ellen, melyek nem kapcsolják le szénerőműveiket?
SP: Mit gondol Greta Thunberg-ről?
St: Bátor fiatal nő, aki figyelemreméltót teljesített, komoly személyes kockázattal. Sajnos, ma már üdvözítőként ünneplik. Ma már nem élünk a gyerek-keresztesháborúk korában. Ha azt akarják, hogy komolyan vegyük őket, a kritikát is el kell viselniük.
SP: Ön egy Greta-szkeptikus?
St: Ez egy bárgyú kifejezés. Csupán túlzásnak tartom, hogy azt a benyomást keltik, hogy a klímaváltozás az egy mindent uraló sorskérdés, minden idők legnagyobb fenyegetése. Hirtelen más problémák, mint a szegénység, éhség és betegségek leküzdése, hátra kerülnek. Nekem ez a gazdag nyugat nézőpontja. Egy kontinens, mint Afrika, óriási plusz-energia nélkül nem fog kikeveredni a nyomorból.
SP: A klímavédelmi mozgalom kiáll a 3. világért is.
St: De megkérdezték-e a lakosait, hogy a klímaváltozást tartják-e legnagyobb problémájukat? Attól tartok, a 3. világ népeit megint gyámkodás alá helyezik.
SP: Az éhséget, a szegénységet, a betegségeket a globális fölmelegedés nem fokozza?
St: Nem, legalábbis még nem. (?„Megbetegszünk, ha jön a klímaváltozás” /ökobetyár-on/, S. Gabrysch, Potsdamer Inst.,RS) A ma kihívásai sokkal sürgetőbbek, mint a klímaváltozás, amely osonva, évtizedeken át közeleg. Kínában pl. a szénégetés nem egy égető klímaprobléma, hanem légszennyezési. Segítene, ha gyorsan minden szénerőművet lekapcsolnának, de ezt gazdaság okok tiltják. Mihamarabb szűrőket kell fölszerelni, ahogy mi tettük a 80-as években, igen eredményesen.
SP: Nem kellene a fosszilisoktól mielőbb elbúcsúzni?
St: Ez vitatott. Pár évvel korábban, vagy később és pár tizedfok melegedés nem játszik szerepet. Csak az irány jó legyen.
SP: Greta Thunberg ezt másképp látja: „Elloptátok az ifjúságomat!”
St: Badarság, bugyuta beszéd. Ő maga mondja magáról, hogy jól védett szülői házban, a békés Svédországban él. Akinek ezt tényleg jogában állna mondani, az egy szíriai 16 éves lány, aki évek óta a puszta túlélésért küzd.
SP: A klímavita tele van hisztériával?
St: Valóban. Azt látjuk, hogy minden szélsőséges időjárást a globális fölmelegedésre akarnak kenni és ezzel azt az illúziót sugallják, hogy az ilyen természeti jelenségeket klímavédelemmel meg lehet akadályozni. Az emberek elfeledik, hogy viharok, aszályok és hurrikánok mindig is voltak. Ki emlékszik pl. az 1970-es bangladesi trópusi viharra, amelynek fél millió ember esett áldozatául?
SP: Ilyen extrém-események a jövőben jelentősen szaporodni fognak?
St: Ez kutatás tárgya. Mindenesetre ezek kivédésére a jövőben is készen kell állnunk. Régen a vihar egy vihar volt, ma egy világvége előhírnöke. Ez inkább egy pszichológiai probléma, nem egy fizikai. Nem a vihar változott meg, hanem ahogy érzékeljük.
SP: Ön szerint új technológiákkal a klímaváltozás megállítható? Van remény egy csodagépre?
SP: Nem hiszem, bár van sokféle innováció. A fűtés és a hűtés pl. hogy lenne elektromosan nagyban megoldható? Ha ez sikerülne, ez Sanghaj vagy Moszkva számára is vonzó példakép lenne. E helyett manapság sokan a lemondásról prédikálnak, ami nem járul hozzá jelentősen a fölmelegedés megállításához. (Kedves Hanzi! Ez végképp „dummes Zeug”! Mindent a fogyasztó rendel meg: árufölösleget és klímapusztítást. A Te karbon-lábnyomod mekkora?RS19XI2)
SP: Mégis nem volna ésszerű kevesebbet repülni?
St: Ellenkezőleg. Más kontinenseket megismerni béketeremtő tevékenység, esély, különösen fiatalok számára, idegen kultúrákat megismerni. Nem kevesebbet kellene repülnünk, hanem klímabarát üzemanyaggal utazni, pl. szintetikus energiahordozókkal. (?? Vízzel motort hajtani? 1988-ban csináltunk Kölnben egy H2-konferenciát – csúnyán leégtünk. Napelemekkel nem lehet napelemeket gyártani. Szántón nem lehet energiát termelni. Ha lehetne, nem vennénk olajat az araboktól. Bitte ENERGIEMENÜ lesen!RS)
SP: Vissza kell térnünk az atomenergiához, hogy csökkentsük a CO2-őt?
St: Ha úgy vélném, az emberiség a kihalás szélén áll, sok atomerőmű azonnali építését szorgalmaznám. De kiszállni a fosszilisekből másképp is lehet, nekem a nap és a szél befogása tetszik. A franciák CO2-kibocsájtása azért kisebb a miénknél, mert sok atomerőművük van. (? Az atomáram CO2/kWh faktorai: Francia: 8 g CO2, D: 32g, UK: 32g, RU 65g, US 62g, ZA 125g,RS).
SP: A szén-dioxidot utólagosan ki lehet vonni a levegőből?
St: Aligha. Pedig ilyen negatív emissziók nélkül nehéz lesz a fölmelegedést 2 vagy akár 1,5 fok alatt tartani. Sajnos, ilyen CO2 kiszűrés és végső tárolás nagyiparilag sehol sem történik. (Mert képtelenség: fosszilis égetéssel CO2-őt kivonni?RS). Óriási CO2 mennyiségekről van szó, ennek csak kis részét tudnánk lekötni. A nagyterületű erdősítés is csak keveset érne. Úgy vélem, ki kell békülnünk azzal, hogy az 1,5 fok cél nem lesz elérhető. Hozzá kell szoknunk egy jelentősen melegebb klímához.
SP: A Bundesregierung klímacsomagja jó irányt ad?
St: Igen, bár nem sokat használ. Ne feledjük, az ember egy átkozottul ellentmondásos lény. Egy kutatás szerint a németek többsége úgy látja, a klímavédelem nem eléggé hatékony. Másrészt, ugyanabban az interjúban, a benzin és fűtőolaj árainak emelését elveti. Ez sehogy sem illik össze.
DER SPIEGEL, 2019. okt. 19. /ökobetyár-on/
10 HALOTT ÉS 76 SÚLYOS SEBESÜLT A HOSSZÚ HÉTVÉGEN (2019. aug. 17) 2019. nov. 4.
- és csak vállvonogatás. Ha ez időben és térben egyszerre, egy helyen történne, az egész társadalom fölhördülne. De mivel ez pontszerűen, „szépen” elosztva következik be, napirendre térünk fölötte. Autózás: fél lábbal a börtönben, fél lábbal a kórházban. Az élet költségei – mondja a német autóipar. Emberek kényszerülnek kerekes székekbe – jöhet az akadálymentesítés és a támogatás. Klaus Mayer-Abich, német filozófus: Az állam, mint harmadik szereplő (az autóipar és a sofőr után), minden évben megszervezi a tömeggyilkosságot. A tempólimit-viták is szép csendben elhalnak.
FÖLSZABADÍTANI A MUNKÁT Lisa Herzog: Könyvet írni munka? 2019. nov. 7.
Csak humánus munka ad demokráciát
Lisa Herzog (35) filozófus professzor (TU Uni München, Uni Groningen), témája a piac és a gazdaság-etika. Ez „munka”? Kérdi magától is „Die Rettung der Arbeit”, (A munka megmentése) c. könyvében.
Egy képzelt párbeszédben a szélsőjobbos AfD-s az akadémiai tevékenységet „úri huncutságnak”, a kedvezményezettek pénzszerzésének tartja. Herzog: Ha tudná, milyen keveset hoz heti 5x8 óra kemény íróasztal-munka! És fordítva: olyan tevékenység, mely társadalmilag szükséges és amelyhez viszonyunk tiszta funkcionális, mennyire értelmet adó és eltöltő? („Az értelmiségi munka megvetendő. Könyvet írni bűn.” L.: A sasadi tsz levele a Pestiekhez, 2008; azt hisszük, ésszel minden megoldható. Ismét furcsa találkozás: AfD-s volnék?RS19XI5).
Munka és fizetség – e körül kering Herzog. Ha mindenki megkapná, amiért megszolgált és ami jár neki, itt lenne a szociális igazságosság. Hogy egy társadalom mennyire igazságos, az munkavilágán olvasható le, valamint az azokhoz való bánásmódon, akik állítólag már nem hasznosíthatók. Politikai fölhívása: A gazdaság és a politika hatalomviszonyát fölül kell vizsgálni. A digitalizálás, a foglalkozások és a munkahelyek eltűnése félelmet kelt és a populisták karjaiba hajt. A liberális demokrácia túlélése attól függ, mit szegez a kapitalizmus ellen.
De mért kéne a munkát egyáltalán megmenteni? A modern utópia nem abból kellene, hogy álljon, hogy a munkát fölöslegessé tegye és az embert megszabadítsa a munka kényszerétől? Ahogy ezt Marx megálmodta: „ Ma ezt, holnap ezt tenni, reggel vadászni, délelőtt halászni, este állatokat ellátni, evés után kritizálni, ahogy kedvünk tartja, anélkül, hogy vadászok, halászok, pásztorok vagy kritikusok lennénk.” Herzog a sok vízióval szembesülve azt kérdi, vajon a munka teljes kivétele a társadalom minden tagja számára realisztikus lenne-e? Ezért nem kellene a munkának valamilyen alakított véget adni, hanem azon gondolkodni, hogyan szervezhetnénk meg másképp ezt a még mindig bérmunka alakú tevékenységet. Nem a munkától kell megszabadulnunk, hanem a munkát kell fölszabadítanunk!
A bibliai „orczád verítékében”-től Arisztotelészig azt olvashatjuk, hogy a munka az ember természetéhez, önmegvalósításához tartozik. Embernek lenni annyit tesz, az anyagi világot alakítani és ezáltal önmagunkat is. Tehát a munka az értelemkeresés egy fontos forrása. Az emberi munka egy szociális dolog. Mivel az ember szociális és politikai lény, másokkal együtt és másokért is dolgozik. A munkamegosztást nemcsak a kapitalizmus külső kényszere hozza létre, mint Marx gondolta. A munka összekapcsol bennünket, szociális terekbe állít, amelyek nélkül sokszorta szegényebbek lennénk. A munka világa a diverzitás és a közösségiség megtapasztalása. Ez a sokrétűség az egyént gazdagítja és ez a társadalom elengedhetetlen szociális gittje. Ennek a digitális jövőben is így kell maradnia.
Hogy a munka szocialitása integráló, tulajdonképpen magától értetődőnek kellene lennie – ez azonban gyakran elfelejtődik. Ha a modern munka természeténél fogva megosztott, boldogító és gazdagító lehet, az ilyen munkamegosztásos rendszereken tovább kell dolgozni – kivéve, ha ezek az embernek kényszert, megalázást vagy kizsákmányolást jelentenek úgy, hogy a munka mindmáig büntetésnek számít. Tehát az utópia nem a munka végét kell, hogy elhozza, hanem a humanizálását. Ehhez adhat esélyt a digitalizáció? Nem föltétlen úgy néz ki. Ígéret, hogy mindnyájan „kreatív” influenszerek leszünk, miután a robotok és az algoritmusok a butító rutint és az elidegenített munkát leveszik a vállunkról. Azok a gazdasági modellek, melyek a munkát csak árunak, egy jövedelemszerző eszköznek tekintik, elhibázottak. A munka még a szupermarket pénztárosnőinek is több mint pénzkereső eszköz. Nem mondanának le munkájukról akkor sem, ha más módon juthatnának pénzhez (Isabelle Ferreras). A munka által biztosított autonómia-nyereséget inkább jobban értékelik. Nem magát a munkát találják terhelőnek, hanem konkrét feltételeit, a beleszólás lehetőségének hiányát, a szigorú főnök önkényét. (Jöjjön a jugoszláv „samoupravljanje”, önigazgatás? RS19XI6) Ha pedig a munka szervezése közös világunk része, akkor az egyén méltóságát és jogait, valamint a társadalmi jólétet, mint egészet kell kezelnünk. Ez általánosságban banálisnak és ártalmatlannak tűnik. Valójában azonban azt jelenti, hogy a demokrácia nem kapitulálhat a gazdaság előtt. A kapitalista gazdaság, az egyenlőtlenség birodalma és a politikai demokrácia közötti ellentéteket újból és újból le kell gyűrni, nehogy erőszakba csapjanak át.
Herzog a „workplace republicanism”-ra utal, mely az együttműködés és az ellenőrzés jogai biztosítását jelenti, amit a vállalatok az egyéneknek is meg kell, hogy adják. A participáció, reprezentáció, felelősség és ellenőrzés a demokrácia alappillérei, a gazdasági életben is alkalmazásra kell, hogy kerüljenek, még erősebben, mint ahogy azt ma az üzemi tanácsok (Betriebsrat) vagy az egyenjogúsági biztos (Gleichstellungsbeauftragte) garantálja. Ez a változás a munkába is mélyen bele kell, hogy hatoljon.Herzog a szociális piacgazdaság megújítására és megerősítésére törekszik – a digitalizálás korában. A jószág, amit a végén elosztanak, legyen inkább elismerés, mint pénz. De e kettő gyorsan nem választható el. A méltóságért kiáltani édeskevés, míg hatalom- és a jövedelemegyenlőtlenség egyre csak nő. A szociális igazságosság olyan absztrakt érték, amely osztályhatárokon át konszenzust élvez, legalábbis addig, míg konkrétummá nem válik, mint pl. az adóemeléseknél. Akkor az egyetértésnek fuccs. Ám minden társadalom szociális összetartozásának alapjaihoz mindig valamilyen szolidaritás is kell. A legvégén nem kerülhető el a központi kérdés, mennyi egyenlőtlenséget is bír el egy társadalom, mielőtt a társadalmi szerződés fölbomlana. Vagy csak erőszakkal, az erőszaktól való félelemmel lehet betartatni. Hatalmi kérdések sohasem dőlnek el harc nélkül. Ám Herzog előtt egy olyan munkavilág lebeg, ahol egyenjogú emberek találkoznak és egymás hozzájárulásait becsülni tudják. Egy munkamegosztásos, de igazságtalan társadalom saját alapjait rombolja, gyengíti a munka-megosztásban való részvételi hajlandóságot, a szerződések betartását, továbbá alkalmat ad opportunista magatartásra mások kárára. A „Verdienst” (kereset, érdem) a németben ambivalens fogalom: Egyrészt a munka pénzbeli fogalmát jelenti, másrészt a teljesít-mény nem anyagi minőségét, melyet erkölcsileg ítélnek meg. Ilyen értelemben a teljesítő elitek kinövekedését és fölemelkedését igazolja. A tehetségek arisztokráciája ily módon önmagát örökösen legitimizálja, mivel privilégi-umait megérdemeltnek tekinti. Ám kubikosok nélkül elitek sincsenek. A megosztott munka rendszere komplex, mindenki mindenkivel össze van kötve, a pizzaszállító az IT-programozóval, így az önfelelősség gyakran elvész. (A munkamegosztás abszurd. Minden negyedik a téves diagnózisba hal bele /HorváthÁ. 2007/, mert az orvos túl specialista.RS19XI7) A szerencse, a véletlen és a külső körülmények aztán még ahhoz is hozzá játszanak, hogy az egyén helye nem pusztán megszolgálás kérdése. Ezek után hogyan mérhetnénk objektívan, mennyi egyenlőtlenség igazságos vagy sem? Mekkora legyen a játéktér, ha teljesítményt számítunk át keresetre; a megszolgálást, mint erkölcsi kategóriát fordítunk át monetárisra. Herzog itt kissé vonakodva, de 1:10-et mond, a legmagasabb kereset ne legyen 10szer nagyobb a legkisebbnél. Ám rögtön hozzáteszi, hogy ez kissé önkényes becslés, az igazságosság ebben inkább ösztönösen jut kifejezésre. Izgalmasabb, hogy egy társadalom minimálbérével szembe kell-e állítani egy maximálbért, egy jövedelemplafont? Aki olyan munka-világot akar, amely nem elválaszt, hanem integrál, annak ezt a kérdést sürgősen meg kell válaszolnia. Különben a jelképes és pénzes hierarchiák és velük az új osztályok annyira előre törnek, hogy a demokrácia valamikor oligarchiába csap át. E gyanú miatt már most nő a populisták dühe.Herzog a munkavilág demokra-tizálásánál a piacgazdaságot a hatalomgazdasággal azonosítja. A szabad piac nem szabad, hogy elfojtsa a polgári szabadságot. Ehhez a piac korlátozására van szükség. A filozófus Herzog Groningen-be költözését az is sürgette, hogy a TU München 6,5 M €-t fogadott el a Facebook-tól, egy MI-etikai intézet alapítására. Ez számára egy konszern beavatkozása a kutatásba, a kapitalizmus előremenekülése, amikor egy PR-huszárvágással olyan kritikának veszik elejét, amely húsbavágó lehet. („Ne engedjük, hogy a multik fölvásárolják az egyetemeket és a professzorokat!” Tüntetés a MtudE ellen, 2004,RS19XI7).
/DER SPIEGEL, 2019. okt.19./
SZELÍD ENERGIA ALAPÍTVÁNY (SZEA) 2019.11.11
POLGÁRMESTER, XI.kerület
Tisztelt Polgármester úr! Mint civil szervezet, alábbi javaslatokat tesszük:
AZ ÖN HIVATALA
-Energetikai bejárás, más épületekben is (lásd Energia-körséta, SZEA).
-Költségcsökkentés: Mindent takaréklángra.
-Energia-tanácsok a munkatársaknak.
-Szolgálati kerékpár a dolgozóknak.
-Pedálos generátor az irodákba.
Nyilvánosság:
-Ingatlan-forgalom legyen nyilvános.
-Mindig legyen lakossági fórum – biz. érték felett.
-Újbuda újság: közös szám a szomszédos kerületekkel.
KÖZLEKEDÉS
-Ne legyen több mélygarázs, sem parkoló - csak autókat vonz.
-Újbuda-kártya: kedvezmény kerékpárosoknak, P+R-nek.
-Legyen egyszerű, lámpamentes gyalogos átjáró, alagút (Sasadi út, Petőfi híd).
-Körtér-Gellért szakasz legyen sétáló utca.
-Más átmenő forgalmat is kivezetni.
-Budaörsöt rákötni a kötött pályásra.
-Legyen 10 éves közlekedés-terv.
CIVILEK
-A képviselő testületbe civil szakértőket.
-Nyugdíjasokat visszafoglalkoztatni.
-Legyen civil-szervezetek koordinációja.
-Ökológia előadások, tanfolyamok.
BEÉPÍTÉS
-Legyen moratórium, szigorítás, stop.
-A sűrítettséget feloldani.
-Ha építési engedély: ökologikus feltételek (szoláris építkezés, zöldítés).
-Hőszigetelés-támogatás, kérvény egy oldalon (Lásd SZEA).
-Energia-brigádok.
-Az állattartók fizessék meg, ha felületet vesznek el a gyerekektől, sétálóktól.
HULLADÉK
Legyen Recycling center (nyersanyag-kinyerés).
Tisztelettel:
Dr. Rózsa Sándor SZEA (Szelíd Energia Füzetek 1-13)
BORNEÓ, JÁVA, SZUMÁTRA: ERDŐÍRTÁS, LEHALÁSZÁS, VÍZSZENNYEZÉS
2019. nov. 13. Délkelet-Ázsia (560 millió lakos): Kapzsiság, korrupció, jogtiprás – még csak nem is a gazdasági növekedésért.
Jakarta-ban (környékkel: 20 M lakos) fiatalok tiltakoznak – ilyen eddig alig volt. Errefelé blaszfémia vagy benzinár-emelés miatt szokás tüntetni. A környezettudatosság alacsony szintű. Itt a természetnek nincsen ügyvédje. Ha igen, akkor a direkt érintettek lázadnak. 2011-ben a Myitsone-gát ellen (Burma/Kachin). Vietnámban (Ha Thin) a Taiwan Formosa Plastics dühítette föl a lakosságot, mikor a környék halállományát megmérgezte. A Fülöp szigetek déli részén, Tampakan-ban, parasztok, aktivisták és a katolikus egyház sikeresen meggátolta egy felszíni aranybánya építését, amely 4000 ha erdőt fenyegetett. Egy 2000 MW szénerőmű építése ellen tört ki lázadás Jáva szigetén, Papua sziget pedig külön akar válni, a fa és a természeti kincsek lerablása miatt.
Egy valódi pártsokféleség, ahol környezetpolitika és irányítás kerülne napirendre, egy Asean-tagnál sincs. A nemzeti politikába ezeket nem emelik bele, a környezetfogyasztás költségei nem kerülnek bele a benzin árába, amit nagy mértékben szubvencionálnak.
A világ hónapok óta Greta Thunberg-re, a világmegmentő ikonra és az Extinction Rebellion-ra figyel. Az indonéz fiatalok több városban szervezett tüntetése ugyanekkora figyelmet érdemel.
Itt a különbség a nyugati demokráciáktól, ahol környezetjog és adókedvezmény ösztönzés van. Folyószennyezések a 70-es években Svájcban, katasztrófák, mint Seveso, Csernobil vagy a Schweizerhalle, az Erika olajtanker havariája a breton partoknál, gyatra szanálás, mont Kölliken-ben (Aargau) mindig következményekkel jártak. Szennyvíztisztítók épültek, az EU Seveso-rendszabályt vezetett be. Javítottak a biztonsági sztendereken, mérgeket ástak ki vagy kettős falú tartályhajókat írtak elő. Ezzel szemben a legtöbb délkelet-ázsiai országban a botrányok után semmi sem történt – és ha igen, maradt a papíron.
A „haze”-szmog CO2-kibocsájtása, amely Jakarta-t 1997 óta ismételten ellepi, aug. 1- szept. 18 között 360 M t CO2-re rúgott (Copernicus Monitor). A kiváltó ok: esőerdők égnek, monokultúrák jönnek a helyükbe. Egy pillanatra politikai téma volt, aztán jött más: az új indonéz kormány posztjaiért való harc. Thaiföldön a régi autoriter erők betonozzák be hatalmukat. Malajzia intrikákkal foglalkozik és Mahathir miniszterelnök utódlásával.
Ezen a szélességi fokon csak az iszlamisták színe zöld. A szentírás exegézisével és más rituálékkal foglalkoznak – a környezetpolitika helyett. Ha ezt tennék, a folyók tisztábbak lennének, a plasztik-szeméthegyek kisebbek, az erdők védettebbek, Jakarta és Kuala Lumpur nem fuldokolna ennyi füstben. Ám ilyen aktivitással Délkelet-Ázsiában most nem lehet választói szavazatokat szerezni.
Az energiapolitika is más itt, mint Európában. Míg ott a szénerőműveket bezárják, itt megkétszerezik kapacitásukat. 2035-re újabb duplázás várható, 160 GW-ra. Ezzel a szén marad a térség legfontosabb energiahordozója és vele a szén-dioxid emisszió drámai emelkedése. Ezzel párhuzamban Borneó, Szumátra, Kambodzsa, Láosz, Burma őserdői nagyon gyorsan fogyatkoznak, növelve a CO2-kibocsájtást. 2010-2015 között Délkelet-Ázsiában 14,5 M ha erdőt vágtak tarra (Greenpeace), ez Svájc területének háromszorosa, másképp: 3 km2 óránként. Heng Kiah Csung (GP Malajzia): Ezen országok környezet-fiaskóinak világos okai vannak: inkompetencia, korrupció, törvény-kiskapuk és az előírások hiányos betartatása. Megveszthetőség mindenütt és a tény, hogy pénzzel minden érdeket érvényesíteni lehet. Nem véletlen, hogy Kambodzsa, Láosz, Thaiföld, Indonézia, Malajzia a világ legkorruptabb államai (Tranparency International).
Demokratizálás helyett autokrácia
Michael Vatikiotis (Centre for Humanitarian Dialogue) évekig foglalkozott a demokrácia és a konfliktusföloldás témájával, itt a térségben. A rossz politika és a „bad governance” a legfontosabb akadályai a reformoknak. Egy mélyen rögzült „Raffgier” ('graft and greed'), markoló kapzsiság tapasztalható, valamint egy autoriter kormányzás, melynek ismételten sikerül félelmet kelteni, az ellenzékieket elriasztani és a lázadókat, szükség esetén, eliminálni, áll a „Blood and Silk” c. új könyvében. Erre több példa található. Ferdinand Marcos „hagyatéka”, az oligarcha struktúra a mai napig hat a Fülöp szigeteken. Indonézia, bár az Ázsia-krízis után egy demokratizálódást élt át, ma mégis törvényei hézagosak, a korrupció korlátlan hatalmú. Malajziában az 1MDB állambank milliárdos botránya leplezte le az 1957 óta regnáló kormánypárt üzelmeit, ám a kelet-maláj Sarawak tagállamban, ahol az esőerdőket maffiamódszerekkel kirabolják, maradtak a feudális viszonyok. Thaiföld, Kambodzsa, Vietnám és Burma konzerválja régi hatalmi viszonyait; ha veszélybe kerülnek, erőszakkal védi ezeket.Itt cáfolódott egy régi tévhit: sem a szórványos lázadások („Peaple's Power”), sem a 90-es évek gazdasági növekedése, sem a nagyobb jólét nem vont maga után valódi demokratizálódást. A régió megrekedt a régi, autoriter struktúrákban, bázismozgalmak, más tiltakozások, mint rendszerbomlasztók elfojtásra kerülnek. Végül is ez a világ, ahol 20 éve Bruno Manser eltünt. Az ellenzékre növekvő nyomás nehezedik, hangját alig hallják meg. Manser a 90-es években az elsők között mutatta meg látványos akciókban, hogyan történik az őserdők kirablása. Clare Rewcastle 2010-ben állította össze a Sarawak-jelentést, amiben a korrupció háttér részletei kerültek fényre. Az Asean-tagok demokratikus szerkezeti hiányai miatt ezt sikerül eltitkolni. Ahol egykor Bruno Manser harcolt („Wo einst Bruno Manser kämpfte”, a ZFF bemutatja új filmjét. Borneó utolsó erdei őslakosai, a penan-nép hal ki itt az erdőirtás következtében. Thomas Wühtrich fotói tanúskodnak könyvében.
Rendezvény:2019. nov.25, NZZ Foyer
Hová tart Malajzia? - beszélgetés -
Manfred Rist, NZZ Délkelet-Ázsia-újságíró
Bridget Welsh, politológus
Clare Rewcastle Brown, oknyomozó újságíró, aki fölfedte a világ egyik legnagyobb korrupciós botrányát, a maláj 1MDB alapból eltünt 5 mrd dollár.
/Neue Zürcher Zeitung, 2019. nov. 5./
(Rosszat teszek, amikor ilyeneket küldök Nektek. Tilos a nagyvilág problémáit is idehozni, ez lebénít és még azt a kicsit sem tesszük meg...RS19XI13)
NÉMETORSZÁG ELBUTUL M. Winterhoff pedagógiakritikus könyvéről 2019. nov.15.
Gyerekeinknek „Nincs frusztrációtoleranciájuk és kerülnek minden erőfeszítést. Minden második Azubi (szakiskolás) gyermeteg-lelkületű, az elemiben 70-80% lemarad a fejlődésben”.
W. arról írt könyvet, hogy az oktatási rendszerünk hogyan veszi el gyerekeink jövőjét. De összes könyvének tézise is mind ugyanarról szól (Mért lesznek gyerekeinkből szörnyek, Személyiségeket zsarnokok helyett, SOS gyermeklélek).
A gyermekek lelke elnyomorodik
A német szülők elfelejtették, hogyan kell gyermeket nevelni. Ahelyett, hogy határokat szabnának, barátként és partnerként kezelik őket. Szélsőséges esetben a szülő-gyermek viszony egy szimbiózis. Következmény: a gyerekek esélyt sem kapnak a fejlődésre, pszichéjük megreked egy csecsemői szinten. Ha fölnőnek, veszélyeztetik jólétünket – és az egész társadalmat.
Ezeket a szidalmakat szülők százezrei olvasták és semmit nem tanultak belőlük. (Legalább is ennyien vették meg W. könyveit, lásd: Eldobható ipari könyv.RS19XI14). Ezt a harcot már elvesztettük. Az utolsó remény az óvodákban és iskolákban van. Persze az óvónők, tanítók és az oktatáspolitika is ugyanúgy csődöt mond. Ennek okai sokfélék: túl nagy osztálylétszám, takarékosság-politika, Pisa (?), föderalizmus, kompetencia-irányultság (?), digitalizálás-őrület, stb. Ezek visszaköszönnek a pedagógia hanyatlásának más leírásaiból. Ám míg Gerald Hüther és Richard David Precht az iskolákat, mint dresszúra-intézeteket ostorozza, W. szerint az iskolák elfelejtették a dresszúrát. A német iskolákban nyílt anarchia uralkodik.
A Kita-ban (óvoda) a szülők teljesen a megfigyelői állásokba vonultak vissza. A gyerekek maguk döntik el, mikor és hogyan játszanak, mit egyenek, mikor és hogyan pelenkázzák őket (! - ez a jel most nem tőlem, hanem a DIE ZEIT-től van.RS19XI14). Később az iskolában rojtos szőnyegeken, zsák-üléseken terpeszkednek el, CD-t vagy tanuló-videót kapcsolnak be és ha a tanár egy általános utasítást merészel feléjük irányítani, meg sem értik.
W. szerint a bűnbak a „nyitott oktatás” ideológiája. Korábban a tanárok világos utasításokkal vezették az osztályt („Most mindenki vegye elő a németkönyvét!”), ma a diákokat teleszórják cetlikre írott feladatokkal, hogy utána segítség nélkül, magukra hagyva boldoguljanak. Ez az „önálló munka” a gyerekek erejét meghaladja és elveszi tőlük a tanulásra és fejlődésre való esélyt.
Ezzel szemben, tényleg található gyakran úgy nyitott, de ugyanúgy frontális oktatás is, amelynél a tanárok elbeszélnek a diákok feje fölött. Az a tanár, aki csak a diákok belülről fakadó motivációjára támaszkodik és az osztályt csak facilitálja, nem értette meg hivatását. Ám vajon tényleg annyi pedagógus értelmezi magát „passzív oktatási kisérőnek”, mint W. állítja? Hány iskolában törölték el valójában a jegyeket, a házi feladatot és a nyitott oktatás hány helyen elfogadott tanítási módszer?
Ha az empirikus oktatáskutatók eredményeinek és a tartományi iskolafelügyelők megfigyelőinek hihetünk, akkor inkább az ellenkezője igaz. Az iskolai (főleg az elemi iskolai) hétköznapokat a hagyományos tanárelőadások jellemzik.
A nyitott oktatás, vagy inkább a gyermekközpontú nevelés, választ próbál adni az osztályokon belüli növekvő sokféleségnek. Az iskolába különböző képességgel érkeznek a gyerekek, saját ütemben tanulnak, egyéni bánásmódra van szükségük. Erre különböző technikák szolgálnak: epochális tanítás, témahét, projekttanítás, önálló munka. Ezek igényes módszerek, és ha a tanár ezekben nem jártas, a tanóra könnyen káoszba fullad. Viszont ha jól megy, a tanulók tényleg azt tanulják, amire ma valóban szükségük van: problémamegoldó képességet és azt, hogy az új dolgoktól ne ijedjenek meg.
Úgy tűnik, ezekről a szerző semmit sem hallott. W. az iskola valóságát újságcikkekből rakja össze. Forrásai gyakorló oktatóktól származó kutatások és interjúk: a gimnáziumi tanárnő D. asszony, a szakiskolai tanár H., a házmester S. Koronatanúi névtelenségére furcsa magyarázatot ad: szankcióktól való félelem. Ennek ellenére minden új könyvében egy tanárnő hetente elpanaszolja szenvedéseit. Noch dazu, a beszélgető társak mindig azt erősítik meg, amit W. a szájukba ad, gyakran ugyanazokkal a szavakkal is. „Korábban a tanárok mindenkire figyeltek, ma a gyerek alig kap figyelmet.” Ez a párbeszéd így aligha játszódhatott le. W. téziseit számos esettel próbálja alátámasztani - Bonn-i terapeuta praxisából! Ez a tisztán patológiai megközelítés nem alkalmas általános kijelentések levezetésére a gyerekekről. Bordélyházban sem firtatható a házasságok állapota az országban. És valami mégis jobb lett az új könyvben: a srég metafórák, az egyedi nyelvtani konstrukciók és a valahol a jelentésnirvánában végződő mondatfűzérek száma jelentősen csökkent. Nyilván itt mutatkozik meg az impresszumban megnevezett koncepció és szövegtanácsadó jótékony hatása. Azonban a sötét pedagógiai pesszimizmus, mely a szerző egész művén végig kísér, cseppet sem enyhül. A gyerekek és a kamaszok tisztán hangulat-rángatta lények, akiket rövid pórázra kell fogni. Ha a felnőttek a gyerekeknek elmagyarázzák, mit mért is kell tanulni, az „káros”; ha a diákok önmagukat értékelik, az „butaság”. A házifeladatról pedig ezt tudjuk meg: „Legkorábban 14 éves gyerekben bízhatnak meg a szülők, hogy magától, saját ösztönzésére le fog ülni az íróasztalhoz.”
Bünti-feladat, ittmaradsz, ismétlés
Mégis, mely gyerekekről beszél W.? A sajátjairól? Páciense, D. asszony, H. úr gyerekeiről? Már az első könyvében is az irányításos pedagógiát favorizálta, tehát a büntető feladat, a naplóbeírások, a „bezárás” módszereit javasolta. Tipikus W.-szöveg: „Az alapfunkciók gyakorlására legjobb a minél több ismétlés.” Miért is ilyen sikeres W.? Miért veszik szülők, tanárok, nevelők a könyveit? Miért követik egy pszichiáter nyakatekert gondolatait, akinek a legfontosabb terápia-tanácsa: Menjünk sétálni az erdőbe? Aki a gyerekeket szörnyeknek nevezi és azt állítja, 50%-uk lelkileg sérült? (Nem biztos, hogy követik, lehet, hogy csak megvásárolták a könyvét – kötelességtudatból. Az erdei sétánál nincs jobb, és nemcsak a gyerekek, de a felnőtt túlfogyasztók is elvesztették józan eszüket.RS19XI15).Erre több magyarázat is van.
Magyarázat 1.: a szakértői bónusz. A „Németország legismertebb filozófusa” (Precht) vagy a „Németország legtekintélyesebb agykutatója” (Hüther) mindenhez hozzá szólhat, így az iskolához is. Ez különösen érvényes Németország leismertebb pszichiáterére is.
Magyarázat 2.: horror-kéj. Semmi sem okoz akkora élvezeti borzadályt, mint a bizonyosság, hogy a következő generáció elveszett. Ez így volt már Szókrátesznél is. (Nincs garancia a következő kétezer évre.RS) Magyarázat 3.: Tehermentesítő hatás. Aki W. riasztásait olvassa, rögvest jobban érzi magát, hisz a helyzet saját osztályában, családjában, Kita-csoportjában szerencsére korántsem ennyire rossz. És ha mégis, azonnal megkapja a bűnbakokat tálcán (gyerekszörnyek, lúzer-szülők, begyepesedett oktatáspolitikusok). Így ez a könyv is megtalálja olvasóit. Minden összetevője megvan ahhoz, hogy egy bestseller legyen.(Bagoly mondja verébnek... A DIE ZEIT egy jó félkilós papírújság. Meg kell tölteni minden csütörtökön.) DIE ZEIT, 2019. jún.1.
DOBJUK EL KÖNYVEINKET! A könyvkorszaknak vége *ökobetyár - bár ne küldené!*19XI17
Kedves Olvasóm! G.M. falusi barátom úgy élte le élete javát, hogy utoljára a 6. általánosban lehetett könyv a kezében. Mégis emberségben sok olyanon túltesz, aki többezres magánkönyvtárral bír. Megállok a Szabó Ervin Könyvtár aranyba kötött kötetei előtt: Soha senki nem fogja ezeket többé fölütni.
A nyambikvarák
„Az írás a nyambikvaráknál is megjelent. Nem arra kellett nekik, hogy megismerjenek, megjegyezzenek vagy megértsenek valamit, hanem hogy mások kárára növeljék az egyén – vagy egy tevékenység – dicsfényét és tekintélyét. Furcsa dolog az írás. Az emberiség történetének egyik legtalálékonyabb szakasza az újabb kőkorszak: ekkor kezdődik a földművelés, az állatok megszelidítése és sok más eljárás, pedig még akkor ismeretlen volt az írás. Az egyiptomiak vagy a sumérok építészete nem állt magasabban egyes amerikaiak alkotásainál, akik felfedezésük idején még nem ismerték az írást. Egy görög vagy egy római állampolgár és egy XVIII. századi európai polgár életmódja közt nem volt nagy különbség. Nyugat történelmi civilizációi az írás ismeretében is sokáig pangtak. Egyiptomtól Kínáig az írás mintha már akkor kedvezne az emberek kizsákmányolásának, mielőtt még szellemi világosságot gyújtana. Ez a kizsákmányolás dolgozók ezreinek tömörítését tette lehetővé, hogy aztán elcsigázó munkára kényszerítse őket.”
Írja C. Lévi-Strauss, a Szomorú trópusok-ban, 1939-ben.Másutt, egy bennszülött törzsfőnök: „Az angolok megtanultak írni és mire mentek vele?” (Hát kirabolták a fél világot!)
Könyvinfláció: Nem olvasók – vásárlók!
Minden meg van írva, amennyi kell. Életünkben 1500 könyvet érkezünk elolvasni, de hát ennyit már rég megírtak! Mo.:14 000 könyv/év, 36 könyv/nap, 4000 író ír. A tévében olyat nem látsz, aki nem írt volna meg legalább egy tucat könyvet. Szegény Öreg, nem tudta: „Az írás halott.” Csak veri a billentyűket (zongorázik) és - reménykedik. (Író-olvasó találkozót rendeztek: eljött az író és eljött az olvasó). „A sok könyvek írásának nincsen vége.” (Prédikátor 12,14) Ha olvassuk ezt, nem olvassuk azt. Dobjuk ki a klasszikusokat? Mi az, amit még nem mondtak el emberről, istenről, világról? Pont az én bölcsességem hiányozna a világ könyvespolcáról? „Bölcsnek és bolondnak egy a vége.” (Prédikátor 2,15) Megvenni, belelapozni, félretenni. (Növelni a karbon-lábnyomot.)
Nem olvasók – vásárlók! Ne vegyünk könyveket, vegye meg a könyvtár! (Haus der Begegnung, találkozhatsz (még) olvasó embertársaiddal.) Jaj annak, aki könyvet választ és nem bölcsész, koncertre megy és nincs zeneiskolája, képtárt látogat és nem tanult festészetet!
Túl sokat tudunk
Megszületett a gyorsnyomtató, meghalt az írás. A tudás ingyenes lesz, hordozói munkanélküliek.
Ne gyártsunk írásszemetet! Írj ismét kézzel – jobban megfontolod!
Ne tömd tele lakásod papírral, benned legyen!
Dobjuk ki könyveinket – és szedjük elő maradék józan eszünket!
Nincs más tudás, amit a magyar paraszt ne tudott volna.
„Valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.” (Prédikátor 2,1)
Hallott, de nem értett. Értett, de nem egyetértett. Egyetértett, de nem elhatározott. Elhatározott, de nem végbevitt. Végbevitt, de nem hatott. (A Sasadi tsz levele a Pestiekhez, RS).
Azt hisszük, ésszel mindent megoldhatunk.
Mi az internet előnye?
Mindenki számára hozzáférhető.
Mi az internet hátránya?
Mindenki számára hozzáférhető.
Gyerekeink visszatértek a fáraók képírásához: ház és lábnyom annyit jelent: haza megyek.
Lévi-Strauss így folytatja, a Mato Grosso-i „vademberekről”:
„A sötét szavannán tábortüzek csillognak. A tűz körül, pálmákból és ágakból álló, sebtiben földre szúrt védőfal mögött, a szegényes holmikkal megtöltött kosarak mellett, amelyek egész földi vagyonukat alkotják, körös-körül, a puszta földön hálnak, ellenséges és egyszersmind riadt hordáktól rettegnek, s a szorosan összefonódó házastársak egymás támaszának és egyetlen segítőjének érzik magukat a mindennapi gondok és a nyambikvara lelket időnként elárasztó mélabú közepette. De ezt a nyomorúságot suttogás és nevetgélés élénkíti. Mindegyikükből valami határtalan kedvességet, mély gondtalanságot és valami jámbor és bájos állati elégedettséget érez ki az ember, és ezeknek a különféle érzéseknek a csokra olyan, mint az emberi gyöngédség legmeghatóbb és legigazibb kifejezése.”
*Az értelmiségi munka megvetendő.
*Könyvet írni bűn.
*Az információ méreg.
Az ember fékezze meg az eszét és fedezze föl a kezét!
Ösztönödre hallgass, ne az eszedre!
Ne múljék el nap ének és tánc nélkül!
Idd a borod és tiszteld az istent! (Prédikátor 9,9)
A ma forradalmárja a kertjében kapál vagy a gyerekével játszik.
Mindehhez nem kell több, csupán egy csöpp jóízlés és emberi mérték.
Még egy kicsi és mindnyájan a föld alatt vagyunk.
Mért ne tennénk valami jót? /ökobetyár könyve/
NEM A KLÍMA, NEM A KÖRNYEZET – csak egy kis emberség *ökokiskáté* pedgen*lepedőhinta* 2019. nov.19.
A „klíma-divat” vélhetőleg és sajnos, le fog csillapodni. Ahogy jött, úgy megy. Más nagy és kis gondok kerülnek előre. (Ezt persze nem mondanám az első klíma-kilakoltattaknak /Jean Charles sziget, Louisiana/) De hogy is került az „agendára”?
Visszakerestem: 1977-ben írtuk a Chemie in Lebensmitteln (Kémia az élelmiszerekben) könyvünket Kölnben, de májat is vettünk a boltban és tényleg sikerült benne kadmiumot kimutatnunk. 1995 táján, a Vadász utcai Ökosz-ban üléseztünk György Lajos-Pirossal, amikor egy srác mutatta a képeket a antarktiszi leszakadó jéghegyekről. A Szelíd Energia Füzetek 1-13 száma egyikében sem szerepel a „klíma”, bár mindegyik arról i s szól. Az 1998-as 33 kockázati tényezőben már említődik, de hát könnyű ráhibázni, ha mindent fölsorolunk. Dőry István (Egyházasfalu) 2016-os levele már konkrét: a személyes CO2 lekötéséhez 2000 m2 energiaerdő telepítése kell fejenként és 600 eFt. A klímaváltozás csak egy tünet, a sok közül. A központi kérdést inkább el- mint felfedi: emberségünket. Jó, nem köszönhetek mindenkinek a Körúton, tömegtársadalomban élünk, de mégis. Igazából nekem nem is az fáj, hogy ismerőseim pusztítják a környezetet, hanem, hogy elengedik magukat, magyarán: lemennek kutyába. A könnyű, átlátszó, sav- és lúgálló, jól zárható palackot – és egy sereg jól használható holmit - kidobnak. Ezzel azt mutatják: nem becsülik a munkát (sajátjukét sem), sem a természeti kincset. Autóval mennek a sarki boltba. A fiatalember a metrókocsiban le-föl járkálva hangosan telefonál, az orvos a fejünk fölött beszéli meg a nővérrel intim dolgait. Ezzel azt üzeni: rajtad átnézek, te senki vagy, le vagy ejtve. Nagy László meghagyta: Csókolom őket, ha emberi arcuk lesz...
Az ökokiskátéban meg ez áll: Előbb embernek kell lenni, aztán zöldnek.
Ha emberek maradtunk volna, ma nem lenne gondunk, hogy mint emberek, megmaradjunk.
MINDEN IRODÁBA: PEDGEN! Ülni betegít – tekerj és fejlessz áramot!
Kérjük tekerjék és rendeljenek nálunk PEDÁLOS GENERÁTORt!
Kiválóan alkalmas kampánycélokra, a nagy korongra bármi fölírható.
Az egykerekes, pedálos generátor („pedgen”) egyszerű, emberi erővel működő áramtermelő, de egyben egy alapgép, sokoldalú fölhasználással. Egy nagy farost-korongra rácsavarozott pedálból áll, amivel egy DC motort hajtunk meg. Ez ilyenkor áramot ad le. Bárki kipróbálhatja, telefonját föltöltheti a Cyclo-ban.
Célszerű egyszerre 3 db építése, ár: 300 eFt
youtube: PEDAL GENERATOR BUDAPEST ROZSA
Várjuk a CYCLO-ban, Bertalan u. 26, 1111
NE HALLGASSUNK HÍREKET! A svájci Dobelli „news”-diétás könyvéről 2019.nov. 22.
A svájci szerző, Rolf Dobelli egész bestseller „művészete”-sorozatot produkál: Az okos cselekvés... A jó élet... A tiszta gondolkodás... A digitális élet... művészete. A volt vállalkozó mindig egy témát variál, igen ékesszólóan: Hogyan érhetünk el egy jól sikerült életet. Mostani könyvében arra szólít föl, hogy szálljunk ki a news-fogyasztásból. Ő maga már 10 éve hír-absztinens. Szerinte, ami az életben valóban számít, ahhoz ilyen hírek nem kellenek.
A Bayerische Rundfunk (BR) beszélgetett vele.
BR: Dobelli úr, Ön hogyan kezdi a napját?
D: A fiúkat kihúzom az ágyból, két gyerekünk van. Aztán segítek a feleségemnek reggelit csinálni, a fúkat ki be kell indítani. Ez a nap főfeladata.
BR: Tehát semmi újság, rádió?
D: Nem, nem! Semmi újságolvasás, rádió, sem online-news, sem reggeliző tévé – teljesen hírekmentes vagyok.
BR: Ön a hírfogyasztást kórságnak tartja, news-junkie-kről beszél. Úgymond, egy kalap alá veszi a hír-hallgatókat az alkoholistákkal. A hír „méreg”, mondja Ön – de hát mi az olyan rettentően veszélyes a hírekben? („Az információ méreg”. Lásd: A Sasadi tsz levele a Pestiekhez, RS, 2008).
D: A news különböző okokból veszélyes, lássunk kettőt-hármat a legfontosabbikból. A news Önnek azt az illúziót sugallja, hogy megértheti a világot. Valójában ez Önnek nem sikerülhet, mert a hírek gyakran nyúlfarknyiak és lényegtelenek - ehhez hosszabb formátumok kellenek. A másik news-betegség: a jelentéktelenség. Önt unos-untalan hírekkel bombázzák, melyek teljesen irrelevánsak. Valahol lezuhant egy repülőgép, a bolygó másik oldalán; valahol kitört egy vulkán, valahol terroristák csaptak le, két elnök kezet rázott, Kína új anyahajót épít, É-Korea rakétákat tesztel. (Honnan tudja, ha nem hallgat híreket?RS19XI19). Ha Ön rákérdez, mindezek mennyire fontosak az Ön magánéletére nézve, azt látja, ezeknek a híreknek a jelentőségkvótája a nulla közelében van.
BR: Ahogy ezt fölsorolta, tényleg kissé litánia-szerű, az emberek mégis szívesen hallgatják. Vajon miért? D: Ez a kőkorszak-agyunkkal függ össze. Szívesen fogadunk „flashing news”-dolgokat, melyek gyorsan mozognak, ideális esetben jól spékelhetők képekkel, cool videókkal. Ezért a médiumok egyszerűen azt tálalják, amiket az emberek szívesen fogyasztanak. A news olyan mint a cukor: könnyen emészthető, de hosszú távon káros.
BR: Ön minden fejezete végén szinte hipnotikus javaslatokat tesz. „Semmi news többé.” Akkor mi legyen, ami jobb?D: Sokat nyerek, ha lemondok a hírekről. Helyette olvasok inkább egy könyvet a Szíria-háborúról, ha az egy évet késik is az eseményektől, de mit számít, ha úgy sem tudok beavatkozni. Ám jobban megértem. Ezért jobb döntéseket is hozok. Ami számomra nagyon fontos: a belső nyugtalanság, ami eddig elkapott, mára eltűnt! Lehet, hogy ez a korommal jár, de a belső nyugalmamhoz a news elhagyása is hozzájárult. És a legfontosabb: rengeteg időt nyerek.
BR: Most persze egy rádióval beszél, Ön a mi információ-politikánkat is célba veszi. A rádiók hallgatókat akarnak és ezeket hosszú távon megtartani. Amit Ön a könyvében csinál, az nem egy támadás az újságírás ellen?
D: Nem. Ez egy támadás a news-újságírás ellen. Az events generátorai legyenek fölvilágosult polgárok – és ne csak ezt a felületi kaparászást kapják – itt egy bomba robbant, amott valamilyen elnök valamit mondott – hanem szeretném a generátorokat megérteni, ezeket a láthatatlan mozgásokat. És ehhez több kell. Mindig ezek a rövid kis történetek jönnek, mintha fontosak, lényegesek lennének. Ha Ön ezt a news-diétát kipróbálja, a végén be fogja látni, hogy semmit sem mulasztott el.
BR: Az Ön könyve eredetileg a „News-Diät” címmel indult, aztán lett belőle „Die Kunst des digitalen Lebens”. Ez a news-ipar alapjában véve már akkor itt volt, amikor az első újságokat nyomtatták – és azokat is mindig ilyen blikkfangos cikkcímekkel adták el. Valójában nem az a probléma, hogy a digitalizálás változtatta meg ilyen erősen a médiaipart?
D: Igaz. Régebben minden újságot nyomtattak – volt elég hely hosszabb formátumoknak, elég hely a szerkesztésre, elég pénz oknyomozó újságírásra. Mára mindez kútba esett. Ma minden a figyelemkeltésért megy, minél több embert „linkelésre”, „kattintásra”, „lájkolásra” rávenni. A reklámbevételeket akarják gyorsan optimálni, ez a dolog méregfoga.
BR: Ez a „minél gyorsabban, minél kirívóbban” a médiumok válasza is egyben a megváltozott fogyasztói kívánságokra, tehát a social media, a smartphone, stb. új dolgokra. Könyve olvasásakor úgy érzem, Ön egy tettes-áldozat sémáját követi: itt egy news-zsurnalizmus, ott a szegény fogyasztók. De ez nincs így.
D: Abszolút igaza van. Nincs így, talán ezt kicsit eltúlzom a könyvemben. Persze, a fogyasztók is dolgozzanak meg azért, amit kapnak, de ehhez előbb tudatosság kell. Lássák be, hogy a kurta falatok nem tesznek jót az agyuknak. Ez a könyvem üzenete. A második: ha Ön ki szeretne szállni, tegye most, mert a news-körből egyre nehezebb lesz kiszállni. A mesterséges intelligenciával, új programokkal a news-t egyre inkább testre, Önre fogják szabni és pontosan az Ön érzelmi pontját fogják eltalálni úgy, hogy később szinte képtelen lesz másfelé nézni.
BR: Ön most ismét összefüggést konstruál a növekvő híráradat és a politikai diskurzus lehetséges csökkenő minősége között.
D: Láthattuk, hogy a news, különösen a social media területén, a társadalom polarizálásához vezetett. Az eset teljesen világos. Szórj minél rövidebb botrányos híreket egy társadalomra és az széthasad. Tehát én ma olyan messze mennék, hogy ha Ön jó demokrata akar lenni, akkor lemond a hírekről.
BR: Nos, az újságírás amúgy is a kritika központjában áll. Különösen a jobboldali pártok használják a „hazugságsajtó” (Lügenpresse) kifejezést. Az Ön kritikája ettől miben különbözik?
D: Az egy teljesen más célú vád. Én azért álltam rá erre a témára, mert egy jobb életet szeretnék folytatni és ennek egy része a hírekről való lemondás - jöjjön az bármely oldalról is. Megelégednék 3-4-5 történettel hetente, ha azok igazán fontosak lennének. Többet nem szükséges tudni. (Túl sokat tudunk... Lásd A sasadi tsz levelét,RS). De ezek tárják föl nekem az összefüggéseket, hogy a világot jobban megértsem. Ennél szívesen beszélek a kompetencia-körről, egy körről, ahol én átlagon felül jó akarok lenni. Ha Ön orvos, vagy építész...
BR: ...újságíró?
D (nevet): Mint újságíró, ebben a kompetenciakörben
kénytelen ezeket a híreket beépíteni. Ez egy átok. De ez az egyetlen munka, amiből a news nem hagyható ki, az összes többiből – egész nyugodtan! Nem érdeklődhetünk mindig minden iránt. Legyen tisztában azzal, hol akar átlagon fölüli lenni és ott húzzon be mindent, ami Önnek segít, hogy jobb döntéseket hozzon – minden mást pedig felejtsen el! (Bayerische Rundfunk, 2019. szeptember 2.)
(„Hogyan gazdagodjunk meg?- Hát írjunk erről könyvet!” D., miután cégéből jól kistafírozta magát, nekiállt írogatni. /Nyilván eljut a „Dobjuk el könyveinket”-ig is./ Véletlen, hogy sok mindent hasonlóan látunk?RS19XI19)
TANÁCSTALAN, DE MOST SZAKMAIATLAN IS 2019. nov. 25.
Sokadjára gyűlünk össze (160 fő) az ELTE-Lágymányos 0.83-ában, ezúttal, hogy megválaszoljuk, lehet-e: KLÍMAPOLITIKA ATOM NÉLKÜL?
A tényleg élő, vidám estről (Munkácsy-Hetesi szópárbaja földobta a hangulatot) én is jókedvűen távoztam volna, ha nem borzaszt el jó néhány tárgyi tévedés, tévhit, kisiklás – mindez neves akadémikusaink (szakértőink?) szájából. (Tímár tanár úr mentsége: ő abszolút nem tartozik ide.)
-Végig az elektromos energiáról beszéltek, holott ez az összenergiának max. 20%-a. A közlekedés, a nehézipar, a bányák javarészt direkt fosszilisokkal, olajjal mennek.
Ha a klímaválságról akarunk beszélni, a „maradék” 80% fosszilisről kell vitáznunk.
-Az innovációhívő technokraták elszálltak:
Hidrogén-energiahordozó, fúziós reaktor? (Felsmann).
1988-ban csináltunk egy H2-konferenciát Kölnben, de rögtön kijózanodtunk: drága, rossz termelő hatásfokok, túl finom – jobb megenni (margarin). Ez időtájt állíttattuk le a német fúziós kísérletet is Kalkar-ban. (Mikor lesz fúziós reaktor? Mindig 40 év múlva, amikor kérdezik).
Ha innováció, akkor: Annyi áramot adjon, amennyit kérek és akkor, amikor kérem! És akkor is: egyenáramot. (A váltóáram tévedés volt). 0-24 órán át ennyi energiát a vezetékekbe pumpálni: esztelenség.
-Nap- és szélenergiát tárolni? Bojler? (Munkácsy)
Energiát tárolni nem lehet - ekkora fogyasztásra.
A vizes szolár bojler 2-3 nap után azt a kevés hőt is leadja, amit fölvett. Távhő nyáron - fűtésre? (Használati melegvíz: legjobb a lavór a napon.)
A legjobb tároló a természet (szén, földgáz, olaj). A szénbányáinkat nem szabad bezárni. Ha az utolsó bányász is eltűnik, akkor leszünk meglőve - messze a klímakatasztrófa előtt.
Szántón energiát termelni nem lehet. Ha lehetne, nem vennénk olajat az araboktól. (Negatív energiamérleg, több fosszilis rámegy, mint amennyit aratnánk. Lásd: Energiamérlegek a mezőgazdaságban, Szelíd Energia Füzetek 5)
Megújulók: Napelemekkel nem lehet napelemeket gyártani.
Minden alapja a fosszilis (!) könnyű és nehézipar. Ha kiveszed, vége a megújulóknak. (Ugyanúgy atomerőművekkel sem lehet atomerőműveket építeni). Elképesztő a napelem-burjánzás, a villamos művek képtelen kezelni a óriási mennyiségű új áramot, amikor amúgy is túltermelés van.
Az atomerőműnek is van CO2-kibocsátása, főleg a fűtőelem gyártásánál, de nézd meg, hány autó parkol a paksi erőműnél! CO2/atom-kWh faktorok: DE 32 g, F 8 g, UK 32 g, RU 65 g, US 62 g, ZA (Dél-Afrika) 125 g; (Öko-Institut Freiburg)
-Bár tetszetős a szereplők laza talk show-ja, de hetet-havat összehordanak, a szétszórtság elveszi az időt a lényegről és a közönségtől.
-A lényeget pedig Hetesi említi utolsó kurta mondatában: fogyasztás, öko-lábnyom.
Ne szédítsük önmagunkat: Mindent a fogyasztó rendel meg: a túltermelést, a klímarongálást.
A DIE ZEIT hamburgi hetilappal indítottunk egy akciót: „Személyes karbon-lábnyom” címmel.
Aki klímaügyben meg akar szólalni, ki se nyissa a száját, míg ki nem rakta saját, személyes karbon-lábnyomát! (Néhány német klímakutató már megtette.) A magyar átlagfogyasztás: 30 000 kWh PE/fő/év, ennek fele szürke energia.Mindezt elmondtam volna, de az Ökodiktátor nekem nem ad szót. Ám aki komolyan gondolja, utánajárhat: Energiamenü, személyes CO2/kWh-számítás, Robinzon-ház, pedgen; „Nem a klíma, nem a környezet”, stb.
ORBÁN, K-EURÓPA, VILÁG „The Light That Failed” Krastev/Holmes könyve 2019. nov. 25.
„A fény, mely kihúny”-ban vizsgálják, mért is tekintik magukat a k-európaiak konzervatív avantgárdnak, akik az igazi Európát testesítenék meg.
Nyekeregni arról, mivé is lett K-Eu., rutinos gyakorlat. Kb. így megy: Lengyelország, Magyarország, K-Németország még nem fogta föl, hogy a liberalizmus, amely a gyönyörű EU-nak köszönve az ölébe hullott, bizonyos játékszabályokkal is jár. Nemcsak az erőszakmegosztást, a sajtó és az ipar szabadságát is illik megvédeni, hanem ehhez a nyugati csomaghoz egy liberális társadalompolitika és egy liberális világnézet is tartozik.
Éppen a modern Ny-Németország tanult a történelemből, megértette, hogy a bevándorlás a társadalmat élénkíti (Biztos? „Mindenki éljen és dolgozzon a szülőhelyén”, RS19XI23), a szexuális kisebbségek nem fenyegetik a klasszikus házasságot, a feminizmus föl kell, hogy számolja a maródi patriárchátust és a nemzetállamra való beszűkülés meghaladott politika.
Ám a mostani helyzet őrjítő: Ami a Nyugaton szocializáltaknak magától értetődő, az a keleti fafejekbe egy istenért sem akar belemenni. Már évek óta, bizonyos módon, téves fölfogással mennek a szavazó fülkékbe. Orbán egy „új államon” és egy „illiberális demokrácián” dolgozik, a lengyel PiS a bíróságok, az erőszakmegosztás és a sajtószabadság alakításán ügyködik, az AfD pedig történelemrevízióval foglalkozik. Ezekre a nemkívánt fejlődésekre magyarázatot garmadával találhatunk. Az első helyen főleg a túlterhelés-szindróma áll. Utána, kinek-mi: a globalizálás, a szociálállam csődje, vagy a diktatúra átélése utáni mentális sérülés. Ha a keleti polgárok problémává válását paternalista okokra vezetjük vissza, akkor oda jutunk, hogy magából a régióból való rálátás hiányzik.Ezt a bolgár politológusnak, Ivan Krastev-nek aligha róhatjuk föl. Már első könyvében (Európa alkonya) következetesen keleti perspektívából elemzett és ezzel a lengyel, román és magyar elvándorlást Nyugatra alapvető veszteségnek tartotta. Ha főleg életerős polgárok milliói lelépnek, az otthon-maradottak lelkesedése a menekültek és migránsok iránt nem fog növekedni. A szocializmus által egykor propagált kozmopolitizmus keleten mindig is egy elvont és nem kedvelt dogma volt, az etnikai homogenitás titokban haladásnak számított az I. világháború előtti multikulturális társadalommal szemben. Ezek a kelet-nyugat mentalitástörténeti különbségek a menekültkrízis alatt törtek felszínre. Az „Európa alkonyában” megvilágosodott, hogy az emberjogi diskurzus és a liberalizmus keleten növekvő mértékben a Nyugat dekadencia jelenségeként került fölfogásra. Krastev és US-szerzőtársával, Stephen Holmes-szal itt folytatja új könyvében. Az 1989-es új világrendet egy új ellentét-párral próbálja értelmezni. Míg régen a kapitalizmus és a kommunizmus állt egymással szemben, ma a liberálisok és a csalódott utánzóik néznek egymással farkasszemet. A kelet utánzóképessége kezdetben óriási volt, villámgyorsan tőkésítették a társaságokat, gazdasági lókurára kényszerítették őket, országaikat elárasztották a Nyugat fogyasztási cikkeivel és fast food-láncaival. A reformok, bár önkéntesen, de a Nyugat „támogatásával” és ellenőrzésével zajlottak le. Nos, meglehet, ahogy K&H sugallja, az utánzás lényege biztos szégyent és kisebbségi komplexusokat vált ki. Az alattvaló-függőség könnyen agresszióba csap át. De ehhez még az egykor oly bálványozott Nyugatból, az utánzottból magából való kiábrándulás is hozzájön. Ui. az utánzóknak igen gyorsan megmutatkozott, hogy az eredeti nem is olyan, amilyennek a vasfüggöny mögül tűnt. Így pl. a lengyelek a régi szocialista, abnormális, eszelős világból elvágyódtak Nyugatra, mert az számukra a szabadság és a normalitás paradicsoma volt, ahol hagyományokat ápolnak és hisznek istenben. Mára azonban fölismerték, hogy a Nyugat „normalitása” valójában szekularizációt, multikultúrát és homo-házasságokat jelent. Csak demokráciát, utazási szabadságot és kapitalizmust akartak, de egy társadalmi liberalizálást is kaptak, mely jóval kevésbé népszerű, valami radikális és ismét „nem-normális”. A kelet-európaiak különösen azon ütköztek meg (bal és jobb egyaránt), hogy a poszt-nemzeti identitás német verzióját kapják. „K-Európában, történelmi okokból, inkább abból indultak ki, hogy a nacionalizmus és a liberalizmus kölcsönösen védik, nem pedig kizárják egymást. Ha a K&H szerzőpárost követjük, akkor Kaczyński, Orbán&Co. szemtelenül egy „politikai pszichológia” eszközeivel élnek, csak hogy hatalmukat kiépítsék és bebetonozzák. Egy bosszú-retorikát nyomnak, mely igen termékeny talajra hullik. A kiábrándult utánzók egykori példaképükkel szemben önmagukat tartják igazi européernek, egyfajta konzervatív avangárdnak, akik a nyugati liberalizmus lelketlenségével szemben még valódi kötődéseket, hazát és családi értékeket képviselnek. K&H a parttalan kozmopolitizmus elleni érvet így egyszerűsíti: „Ha mindenki a testvéred, akkor te egyke vagy”. A kiüresedő individualizmus tévút, a jövő a szent múlt, és hogy a kínos utánzást - aminek először fölültek - kiszorítsák, leértékelik a Nyugatot. Az utánzó eltaszítja az utánzottat és önmagát kiáltja ki példaképnek. Ez egy olyan könyv, amiben az olvasó szinte minden oldalon elcsábul, hogy aláhúzzon és kommentáljon valamit. Az utánzó-paradigmával a szerzők egy inspiráló eszköztárra leltek, amivel jelenünk tömegpszichológiai folyamatát föltárják. A meglepő meglátások és megfigyelések tömkelege figyelemreméltó. A mentalitás-eltolódások nincsenek eltakarva antifasiszta fogalmakkal és izmusokkal. Így lesz egyáltalán átvilágítva, hogy az olyan polgárjogi harcosok és demokrácia-úttörők, mint Kaczyński és Orbán, a kelet illiberális főfiguráivá változtak, akiknek időközben még Nyugaton is követői és utánzói akadnak.Az utánzás mindig visszahat az utánzottra is. Trump a Nyugat utánzóit ellenségeinek kiáltja ki. Avagy Japán és Németország nem az amerikai gazdaság parazitái, melyek az országot szemtelenül termékeikkel árasztják el? Nem próbálják meg ily módon az USÁt saját fegyvereivel megverni? K&H Trump egy alattomos szándékára tereli a figyelmet. Előtérben: az „american exceptionalism” kora lejárt, ideje, hogy az amerikaiak föladják hamis hitüket, miszerint az USA egy morális világinstancia lenne. A régi amerikai meggyőződést, miszerint az általánosan érvényes fölvilágosultság-értékeket az USÁnak mindenhová a világba exportálnia kell, Trump elveti. Őt magát szociáldarwinista módon rablónak tekinti a rablók között és csak az számít, ki itt a legerősebb és a legelszántabb. Ez is kisülhet ebből, mint ahogy majdnem minden humanities departments osztályon a Nyugat etikai univerzalizmusát, mint cinikus hatalompolitikát, leleplezik. A hatalombitorlók örömmel csatlakoznának ehhez – és most épp ez történik.K&H kitűnő érzékkel hagyják el a kitaposott utakat a szokatlan perspektívák kedvéért. A könyv végén egy nagyszerű elemzést kapunk Kína politikai ambícióiról, amivel az utánzás kora véget ér. Kína külföldi fejlesztési projektjeit nem kísérik „előadások emberi jogokról, szabad és tisztességes választásokról, átláthatóságról, jogi biztonságról és a korrupció bűneiről.” A népek ma ismét nemzeti és etnikai közösségekben barikádozzák el magukat. A szerzők szerint ez „az univerzalizmus elleni populista identitásalapú háborúk” közvetlen következménye.
Külön mesterfogás, hogy könyvüket mindezek ellenére reményteljesen fejezik be.
(DIE ZEIT, 2019. nov. 14., Krastev/Holmes: The Light That Failed)
A POPULISTA POLITIKUSOK ÉS VÁLASZTÓIK VESZTESEK 2019. nov. 27.
A svéd közgazdász Torsten Persson a radikális politikusokról
Hillary Clinton beszélt egyszer, eredménytelen kampányában, a „basket of deplorables”-ről, a rakás szánalmasról, olyan emberekről, akiket gyötör a szegénységbe-zuhanás félelme és ezért üdvösségüket Trump-nál keresik. Jobb, ha ezt nem mondja, így általánosítva, mert ez a közhangulatban mint gúny és arrogancia rakódott le. Pedig ebben sok az igazság: a populista politikusok választói között aránytalanul sok a gazdasági átalakulás vesztese. Időközben ezt több tanulmány is igazolta.Ám ez T. Persson számára nem elég. Ő nem csak a populista keresletet vizsgálja, hanem magukat a választóikat is. A kínálat oldalát is jobban meg akarja érteni. Nemzetközi csapatával 2002-2014 között Svédországban megválasztott politikusokat elemzett. A hely, mint kutatólabor, azért alkalmas, mert ott a jobboldali nemzeti Svéddemokrata párt (SD) egy marginális mozgalomból harmadik erővé küzdötte föl magát, 18%-kal. Politikusaik – a sok populista számára ideális – migráció- és elit-bírálattal, egy konzervatív társadalom-ideállal szereztek szavazatokat. A nagy elemzés eredményeiről Persson Zürichben számolt be. Kiderült, nemcsak az SD-választók jöttek anyagilag visszaesett rétegekből, hanem maguk a populista politikusok is. Vagyis az „útszélen hagyott” népesség részei nemcsak a választásokon támogatják az SD-t, hanem a pártba is belépnek és hivatalra aspirálnak. Utóbbiak kizárólag újoncok, akik eddig egy pártban sem voltak. Pártváltás az SD-nél igen ritka.
Szegényebb és boldogtalanabb
P. a svéd lakosságot insider/outsider-re osztja. Egyiknek biztos munkahelye van, a másik munkanélküli vagy helye bizonytalan. Az insider-eket is tovább osztja biztos státuszúakra és sérülékenyekre. Utóbbiak foglalkozásuk okán nagyobb kockázatnak vannak kitéve, munkahelyük az automatizációnak vagy a szerkezet-változtatásnak esik áldozatául. A Big-Data-analízis azt mutatja, hogy úgy az SD-választók, mint a politikusaik túlsúlyban szerepelnek az outsider-eknél és a sérülékeny insider-eknél is. Magyarán: csupa vesztes van itt.
A helyzet értékelhető pozitívan és negatívan is. Pozitív, hogy egy csoport, mely eddig a politikában alig fordult elő, most láthatóan megjelent. Így az SD az új pártok hagyományos funkcióját tölti be és hozzájárul az inklúzióhoz. Negatív, hogy az SD politikusai gyengébb képességűek, mint más pártokéi. Puha faktorokat is mértek, mint a motiváció vagy a szociális bizalom.
Ha a boldogságkutatásnak hiszünk, miszerint gyermekes emberek boldogabbak, az SD politikusok boldogtalanabbak, hisz túl sok közöttük a szingli és a gyermektelen. Becsületük védelmére az is fölhozható, gazdasági handicap-jei azzal magyarázhatók, hogy viszonylag szegényebb családokból jönnek. P. kimutatja, hogy ez nincs így. Összehasonlítva az SD politikusok szülei gazdasági hátterét más politikusokéival, semmi különbség nem látható.
2023: MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB KRACHJA Friedrich/Weik könyve a SPIEGEL-lista élén – RózsaS küldi b2019. dec. 2.
A jegybankok nyomtatják a pénzt, mintha nem lenne holnap, a takarék nem hoz kamatot, a konjunktúra elvérzik: ez a krach-próféták aranykorszaka. Mégis, mennyire lehet hinni nekik?
A piacok mágusa, Alan Greenspan, az USA jegybank FED elnöke szerint a spekulációs árbuborékot csak akkor lehet fölismerni, amikor kipukkadt.
Marc Friedrich (44) és Matthias Weik (43) szerint ők már most tudják: legkésőbb 2023-ban jön a Nagy Krach. A pénzpiacokról átcsap az egész társadalomra.
(„Lesz-e Bp 30 év múlva?” - ez volt egy előadásom címe, 1993-ban. 1993+30=2023;RS).
Ezer ember gyűlt össze a Göppingen-i Stadthalle-ban, ahol a két közgazdász bemutatja könyvét. Ez, amint megjelent, rögvest a SPIEGEL bestseller-lista élére hágott. „Ki hiszi, hogy a 2008-as krízis megoldódott?” Egy-két kéz lendül. „Ki hiszi, hogy valami félremegy ebben az országban?” A fiatalos outfit-ű szerzőkkel a polgári közönség egyhangúlag egyezik. Tapssal üdvözlik a bejelentést, miszerint az országot bohócok vezetik és az Europäische Zentralbank (EZB) meg akarja szüntetni a készpénzt, menteni a menthetetlent, aminek a vége az egész pénzrendszer összeomlása, a polgárok vagyonának megsemmisülése - a pénzreform után. Valami tényleg nem stimmelhet, ha már ennyien reagálnak ezekre a tézisekre. „Ez lázmérő arra, milyen időket élünk.”(Friedrich). 300 könyvet adtak el, egy látogató egyszerre 15-öt dedikáltatott, „karácsonyi ajándékként”.
F&W irodájában vagyunk, Lorch-ban (Schwäbische Alb), még a padlón is a friss könyv százai, épp föllépésük előtt egy nappal érkeztek. „Nem mi tüzeltük föl a hangulatot – az emberekből jön. A teremben a középréteg volt, anarchisták nem voltak.” Ez a réteg fél. Félti a pénzét. Fél a lecsúszástól. A világon mindenütt emberek tódulnak ki az utcára, Franciaországban hetente. „Nem gyönge legények. A helyzet errefelé is megszorulhat, ha recesszió vagy pláne depresszió jön. Vagy az euró összeomlása. Akkor lesz itt 'Rambazamba'” (Friedrich).Recesszió még nincs, de 10 év konjunktúra után sokasodnak a krízis jelei, épp itt, Stuttgart térségében. Az autóipar, több tízezer dolgozóval, teljesen bizonytalan jövő előtt áll. Schuler beszállító gépgyártását itt, Göppingen-ben beszünteti. Bosch és Mahle karcsúsításokat tervez. „A jólét világát nem béreltük ki örökre.” (Weik). Ahogy Detroit „destroyed” lett, úgy Stuttgart-ból is „Kaputtgart” lehet. A régi bizonyosságok elpárolognak és épp itt, a sváboknak volt a legfontosabb, hogy a takarék gyümölcsözik. Ám kamat nincs többé, legalábbis pozitív. Aki pénzét az államnak vagy egy vállalatnak kölcsönzi, a kifutás után kevesebbet kap vissza. (Az semmi, a magyaroknál azt se: Postabank, Quaestor, ...RS19XI30). Elsőként a Raiffeisenbank Fürstenfeldbruck számít föl minden új ügyfélnek -0,5% kamatot.
Csoda, hogy a crash-próféták ennyire keresettek? Max Otte 600 oldalas könyve, „A krach világrendszere” szintén fölkúszott a SPIEGEL-listára. Otte azzal lett ismert, hogy a 2008-as pénzügyi válságot „Der Crash kommt” c. könyvével igen pontosan előrejelezte. (És hány könyv nem találta el? RS). Soká nem folytatta, de most érettnek látja az időt, amikor „a világ olyan irányt vett, amelyet előző könyvemben halkan jeleztem, de rémálmaim számára tartogattam”: az adósságállomány történelmi szinten, háború és válság, migráció- és terrorizmushullám. Európa egyre széthúzóbb és polarizáltabb. Ezért nemcsak egy pénzügyi válság fenyeget, hanem teljes világrendszer-krach is. Míg Otte reménykedik, hgy a Nagy Összeomlás még elhárítható, F&W sötéten látók. Könyveikkel hiába figyelmeztettek és reformokat követeltek – semmi sem történt. Ma már késő – a krach elháríthatatlan. Első könyvükre 2012-ben még kiadót sem találtak („A történelem legnagyobb rablóhadjárata”). Mára összesen fél millió példányt adtak el. Legújabb könyvük az utolsó ebben a műfajban, „utána nem jöhet semmi” (Friedrich), vagy összeomlik az uralkodó rendszer és teljes a káosz az országban, vagy elvesztik hitelességüket. Mindez igencsak merész föltételezés. (És szokatlan a crash-prófétáknál). /1986-ban jött át hozzánk Aachen-ból Kölnbe Helmut Creutz, a Pénz-szindróma szerzője, hogy beavasson a pénzrendszer furcsaságaiba. Óvott attól, hogy a krachra időpontokat mondjunk.RS19XII1/. F&W meglehetősen biztosak a dolgukban. Érvelésük: 2008 óta alapjában véve semmi sem változott, a világadósság kétharmaddal nőtt. A politikusok elmulasztották a pénzszektort átépíteni, ehelyett a bankokat mentették meg, az adófizetők számlájára. Így lettek a gazdagok még gazdagabbak, a kríziskiváltók pedig krízisnyertesek. Ezután a polgárok elveszítették bizalmukat a bankárokban és a politikusokban is.
A jegybankok nyomtatják a pénzt, hogy a legrosszabbat megakadályozzák. A kamatokat levitték rekordszintre, így időt vesznek maguknak – a polgárok terhére. Az alacsony kamatokkal – és az állampapírok EZB általi fölvásárlásával – tartják mesterségesen életben a dél-európai államokat, mellette egy sor gazdasági zombicéget. Ezt az elemzést lényegében egy közgazdász sem vitatja. Kérdezik, ebből a slamasztikából hogyan akarnak az államok és a jegybankok kimászni? Egyáltalán: lehetséges-e? Ilyen aggodalmak terjedtek el épp a pénzügyi szcénában. Ám amit a szerzők ebből a helyzetből levonnak, az több, mint merész. „A rendszer összeomlása elkerülhetetlen, 2008 egy szellőcske volt, most jön a cunami.” Ez pedig mindent magával ragad. A tőzsdék 80%-ot zuhannak, a munkanélküliség 10-20%-ra nő. Egy új nekifutás pénzreformmal elkerülhetetlen lesz. A lavinát az euró bedőlése indíthatja el, a túlélési esélye semmi, mondja F&W. Vagy jöhet egy új menekülthullám, aminek Európa nem lesz képes útját állni. (Majd Orbán önkioldó lövegei!RS). Vagy jön egy új bankválság – csak idő kérdése. Hogy mi és hogyan fog történni, nyitott, de a végén, a tézis szerint, az államok az adósságokat a polgárok kirablásával elégítik ki, mivel az EZB terve, olcsó pénzzel a gazdaságot futtatni, nem működik. „Minden idők legnagyobb jegybank-kísérlete bukásra van ítélve. Az összes buborék szülője, az állampapírok lufija, ki fog pukkadni.” Addig persze az EZB mindent megkísérel, hogy a „rágógumit tovább nyújtsa.” A pénzcsapokat teljesen kinyitja, hogy a recessziót megállítsa. Mínusz 4-6% kamatot vezet be. És ha ez nem sikerül, mert a polgárok a készpénzt a párnacihában fölhalmozzák, jöhet a készpénz megadóztatása. (Ismét furcsa találkozások: hát nem mi akartuk a kamatot megszüntetni, „lejáró” bankókat bevezetni? Lásd: szabad schilling, Wörgl, 1933.RS) És pont ezért – így az összeesküvés-elmélet – rakták Lagarde-ot az EZB élére. F&W szemszögéből mindez igen kézenfekvő. Az IWF-nél tényleg létezik egy tézispapír, miszerint a készpénzt be kell vonni és a magánszemélyekre negatív kamatot kell kivetni. És pedig úgy, hogy a készpénz-kivételt korlátozzák és minden kivételnél negatív kamatot vonnak le. (Ehhez képest, dec.15-től kisebb lesz a kivételi díj.RS). A készpénz elleni háború, ha hihetünk a szerzőknek, már rég elkezdődött. A „háború” erre erős kifejezés, egyelőre csak az 500€-s bankjegyek kibocsátásával álltak le és ha az ember több ezer eurót akar kivenni, ferde szemmel nézik a bankban és kérdezik, mire föl? „Ezt magam is átéltem.” (Friedrich). Közönsége egyetért, mert a legnagyobb taps erre jött: „Senkinek semmi köze, hogy mit milyen áron veszek.” F&W és közönségét a pénzért való aggódás és a hatalmasok iránti bizalmatlanság köti össze: „Tehetetlen elitek, inkompetens politikusok, manipuláló média. Nem engedjük, hogy befogják a szánkat, (mintha ezt valaki megkísérelte volna!) kimondjuk a dolgokat.” (Friedrich). Tévhit és őrület, ahová csak nézel, az egész „Kasperletheater”, agyszellentés, az összes politikus clown és komikus, F&W mindenütt a kezdődő diktatúra jeleit látja. Ez a populisták nyelve. Otte-val ellentétben, aki nem tagadja AfD közelségét, Friedrich elutasítja a vádat: „Nem akarjuk az árkokat tovább mélyíteni.” Még Merkel-t is megvédi: „Biztos vagyok, hogy a legjobbat akarja.” Erre az egész terem fölhördül. De hogy védekezhet ennyi baj ellen a polgár? Dologértékek az egyetlen biztos értékálló befektetés és „ez az egyetlen, amit a jegybankok nem nyomtathatnak”, tehát arany, ezüst, gyémánt, erdő – még a whisky is (csak biz. fajta és évjárat), továbbá a kriptovaluta bitcoin (amitől Otte kifejezetten eltanácsol). A privátvagyon 20%-a legyen fizikai bankjegyekben, trezorban vagy zárt szekrényben (ahol persze egy pénzreform után semmit sem érnek.) Akinek mindez túl komplikált, beteheti pénzét Németország első „Sachwertfond”-jába, amit F&W kezdeményezett. Vagy kérjenek személyesen tanácsot a szerzőktől. Ugyan az alap eddig keveset hozott, de nem is ez a cél, hanem a vagyon biztosítása. És mi van, ha a krach 2023-ig nem is jön? „Akkor kinyitunk egy üveg whisky-t és örülünk.”
(DER SPIEGEL 2019. nov. 23.)
KOMMENTÁR
„10 ÉV IDŐNYERESÉG Mivel a teljes összeomlástól tartanak, amikor mindenük elveszik, a milliárdosok, spekulánsok, bankok lemondanak a nemzetállamok iránti követeléseikről - leírják pénzeiket. Minél több zavargás, annál több leírás, évről-évre. Az EU nagyvárosaiban heves tüntetések, nap mint nap, ám a rendőrség ura a helyzetnek. „Húzd meg – ereszd meg”: a kormány pattanásig engedi feszülni a helyzetet, aztán enged és ezzel időt nyer. Megszorít, de újabb hiteleket vesz föl, ezzel segélyeket, állami munkahelyeket oszt. A normálpolgár nem repül többé Mallorcára, de megmarad a tévéje és a söre. Az EU időt nyer, de Párizs, London, Berlin utcáin állóháború – mint Izraelben. 5 jövőszcenárió, RS, 2013.”
Disztópiákat azért írunk, hogy ne következzenek be. Kölnben ezt mondtuk: Inkább vállaljuk, hogy hülyét csinálunk magunkból, semmint, hogy igazunk legyen.
Mennyi időnk lehet? Ha a chip-lapka vastagságának csökkenésével „átírjuk” az éveket, 2020-ban már 2022-őt írunk, 2022-ben 2026-ot, stb. Nagy rendszereknek nagy a tehetetlenségük. Nehezen mozdulnak erre-arra és ha rossz felé, talán lesz időnk. Ha nem, hát fusson ki-merre lát! (L. Robinzon-ház)F&W és a többiek veszélyes játékot űznek, így hívják: önmagát beteljesítő prófécia.
MÉRT NEM VAGYUNK KLÍMAMENTŐK? Armin Falk, viselkedés-prof. Bonn 2019. dec. 3.
Mindenki a klímáról beszél, de senki nem tesz semmit. Miért nem? A viselkedés-ökonómia szolgál néhány magyarázattal. Prof. Armin Falk (Uni Bonn, briq-inst.) a viselkedés és az egyenlőtlenség szakembere kap szót.
Az ember okozta éghajlatváltozást senki józan ember nem vonja kétségbe. Mégis közösen tesszük tönkre bolygónkat. A fajra nézve, mely magát szívesen a teremtés koronájának nevezi, ez eléggé nyomasztó viselkedés. Mért rohanunk így, kiút híján, a szakadékba? Mért esik nehezünkre politikailag és egyénileg is klímabarátként cselekedni? Van remény, hogy mégis egy józan életmódra váltunk? A viselkedés-ökonómus kételkedik, ami azonban nem mentség a tétlenkedésre, inkább alkalom egy nagy feladatra.
A klímabarát viselkedés minden olyan változtatást foglal magába, amely a klímakárosító gázok (szén-dioxid, metán, kéjgáz) kibocsátásának csökkentését eredményezi. Pl. kevesebbet autózni, repülőutakat kerülni, húsfogyasztást visszafogni, kevesebbet fűteni, hőszigetelést erősíteni, kevesebbet tusolni és fürdeni, régiótermékeket vásárolni. Vagy választáskor klímabarát pártra szavazni – tehát ne legyen ingázó-átalány, hanem CO2-adó.
Mindez érezhető költségekkel jár, de a klímaterhelő gázok csökkentését eredményezi. Ám ezek az ún. extern hatásokat az egyén alig érzi meg. Ezt a közgazdaságtan a klasszikus kooperációs dilemmának nevezi. A cselekedeteim nekem költséget okoznak, de a „klíma-haszon” számomra szinte nem létezik. De: magatartásom összhaszna kb. 7,5 milliárddal nagyobb – ezen bolygó minden lakójának hasznára válik. Egyénileg tehát a nem-kooperatív viselkedés lenne racionális és minél többet repülni, ami mindannyiunkat csődbe visz.
Kooperáció
Tehát a kooperáció mindig a klímabarát viselkedés egy aktusa. Ez az egoista hajlamú embereknek nagyon nehezére esik és könnyű a kooperatív, altruista lelkületű emberek számára. Ők mindig mások jólétére is gondolnak. Ám ez az önmagát erősítő fejlődés a klímamentésre aligha elegendő. Az ember akkor kooperál, ha környezetében is a legtöbben ezt teszik. Végül is senki sem akar „bolond” lenni. (Ez úgy országokra, mint egyénekre is vonatkozik.) Ezért már egy egoista kisebbség elegendő ahhoz, hogy szétzúzza a kooperációt. Ezt mutatják a megfigyelések. Ezenkívül, minél nagyobb a csoport, annál nehezebb fönntartani a kooperációt és itt az elképzelhető legnagyobb csoportról van szó – tehát a Föld minden lakosáról.
Diszkontinuális jövő
Tehát a kooperatív viselkedés nehéz ügy. A klímavédelemnél még az is nehezíti, hogy a haszon csak a jövőben várható. Mivel a jövőbeni haszon számunkra kevesebbet ér, mint az azonnali, ez még kevésbé teszi vonzóvá a klímavédelmet.
De mennyit is ér nekünk a jövő? Kutatásunk kevés bátorító lelettel szolgálhat, ahogy azt a reprezentatív körkérdés 76 országban (a világlakosság 90%-ánál) mutatja. A németek egy évvel később 1/3 értéktöbbletet várnak el a maihoz képest; a világlakosság pedig majdnem 50%-ot. Hogy ez mit is jelent, egyszerűen egy példával illusztrálható. A kérdésre, mennyit vár el egy német 10 év múlva, ha most 1000 euróról kellene lemondania? A válasz: 54 000 eurót! És világviszonylatban, az átlagos földlakó 329 000 eurót kérne vissza. És 20 év után? 3 millió eurót ill. 109 millió eurót. Tehát ezek a számok azt mutatják, hogy egy átlagos német akkor vállal ma 1000 € költséget, ha ezért 20 év múlva 3 milliót kap. (Többet is kaphat, a jegybank nyomtat akármennyit. Lásd: 2023, minden idők legnagyobb krachja.RS19XII3). A klímavédelem szempontjából ezek igen nyomasztó értékek, mert a költségek most keletkeznek (Ha levesszük a fűtést? RS), a haszon pedig csak a messzi jövőben várható. Másként: a legtöbb embernek smafu, mi történik 20 vagy 30 év múlva. És ez még csak nem is függ a fenti összegektől. Amíg az emberek a ma és a holnap között ilyen óriási különbséget látnak, a jövőbiztosító kooperáció igen nehezen jön létre. (A rendszer lusta, telhetetlen, türelmetlen fogyasztókat nevel, lásd Precht, RS).
Klíma-mentegetőzések
Ráadásul még egy csapda van fölállítva: a mentegetőző narratívák arra, mért is nem cselekszünk. Ezek ártalmatlanító, tagadó, gyalázkodó hozzáállások. Igen hatásosak és maguktól terjednek, mert az önző magatartást fölmentik. Emberek jók akarnak lenni, mégis SUV-ot vesznek. Ezzel semmi baj, ha klímaváltozás nincs is és az autó „tiszta” dízellel megy. Ezek a lózungok a lehetetlent teszik lehetővé, haszonlesésből cselekedni és mégis magunkat jó embernek tartani. Bármennyire is tévesek ezek a sztereotípiák, elég, ha kézenfekvőként hangzanak, igazak is lehetnének és könnyen kommunikálhatók. Ekkor virágoznak, burjánzanak, könnyen terjesztésre kerülnek és megölik a kooperációt.
Egy ilyen történet direkt a klímáról szól: „A klímaváltozás tudományosan nem bizonyított.” Tehát viselkedésemen nem kell változtatnom. Ez a kijelentés részben helytálló, mivel a tudomány csak valószínűségeket közvetít. De a passzivitás erre teljesen abszurd, mert a tudomány ebben az esetben teljesen egyöntetű. Ha Ön tudná, hogy egy részvény ára 99%-os valószínűséggel növekedni fog, és csak 0,1%-ban csökken, nyilván befektetne. És mégis a mentegetőzés, „nincs bizonyítva”, működik.
Más történetek az egoizmust mentik föl, egy csoda igéretével: „A klímaproblémát technológiai innovációkkal meg fogják oldani”.
A másokra hárító viselkedések is elodázó hatásúak: „Nemzetközi megoldásra van szükség.” Ez azért ilyen hatásos, mert alapjában véve igaz és tartalmilag azok is mondják, akik a klímával komolyan foglalkoznak. Ám ez lebénít bennünket, hogy azonnal aktívak legyünk. („Tilos minden globalizációvita, mért szednéd a világ összes gondját a nyakadba? A világot nem válthatjuk meg, de saját lelkiismeretünket igen.” A sasadi tsz levele a pestiekhez, 2008, RS).
További kimagyarázkodás, az egyéni tehetetlenségre való hivatkozás. „Én egyedül úgy sem tehetek semmit”. Ez nem igaz. Mi multiplikátorok vagyunk, viselkedésünkkel megváltoztathatjuk az embereket a környezetünkben. Minden vegán tudja ezt.
Végül vannak a leminősítő támadások: a klímavédők „bolond szamaritánusok”, gazdag elitek, vagy egyszerűen ökofasiszták. Rágalmazással klímabarát ideákat és embereket akarnak hiteltelenné tenni. A pánikkeltés elleni hozzáállást kiáltják ki derék dolognak és hőstettnek.
ÉS MOST?
Igen valószínűtlen, hogy az emberek tömegével klímavédőkké váljanak. Egyrészt, mert ez megköveteli az önzetlen kooperációt, másrészt kéznél van igen sok kimagyarázkodási panel, melyek egoista cselekvésünket fölmentik.
És ezért megbocsátható, ha semmit sem teszünk?
Úgy vélem, nem. A viselkedés, mely pszichénk alapján valószínű, nem lehet egy morális értékelés mértéke. Ha nehezünkre esik is, erkölcsileg az a helyes, ha az egyén kooperál és az összjólétet növeli. SUV-ot használni olyan, mint abba a patakba vizelni, amelyből lejjebb isznak. Nemcsak költség/haszonról van szó, hanem főképp a helyesről és a helytelenről. Erkölcsileg fontos kérdés - Kant nyomában - hogyan választok egy olyan fogyasztói utat, melyről azt akarhatom, hogy 7,5 mrd ember szintén válassza. Hogy nézne ez ki? Mennyi hely lenne itt SUV-oknak és repülőutaknak? („Ökoremete – egy új emberideál?” Levél György Lajos-Pirosnak, 1996,RS).
Bármennyire is nehezünkre esik, a kooperáció az összjólét szempontjából a helyes. Ezért remélhető, hogy a társadalom a környezet-kooperációs normát mihamar kialakítja. Szociális normák épp ott keletkeznek, ahol kooperációs problémákat kell megoldani. Hatásukat a bűn- és szégyenérzet, továbbá a büntetés, a szankció és a szociális kiközösítés után érik el. Erre jó példa a köztereken való dohányzás. Nemrég még teljesen normálisnak számított a pályaudvarokon vagy a kocsmákban való dohányzás. Ma ez szociálisan megvetendő. Mikor kezdik el az emberek magukat szégyellni vagy szociális szankciókat eltűrni, ha nemcsak dohányfüstöt, hanem klímakárosító gázokat is eregetnek a levegőbe? A tudomány semmit sem tud arról, milyen szociális normák milyen sebességgel keletkeznek, terjednek és mennyire hatékonyak. Sajnos, sejthető, túl lassúak ahhoz, hogy a kooperációt decentrálisan megoldják. Remélhetőleg tévedek. (DIE ZEIT, 2019. nov. 21.)
DAX-KONSZERNEK CO2-SZCENÁRIÓJA
Mekkora lenne a fölmelegedés, ha minden vállalat annyi szén-dioxidot bocsátana ki, mint az RWE, a Beiersdorf vagy az Allianz?
- 30 Dax-konszern klímamérlege -
A Right tanácsadó cég 30 Dax-konszernre (Deutsche Aktien Index: a német tőzsde 30 legfontosabb vállalata) készített szcenáriót, amelyben kiszámolja, ha mind élne a jogával, hogy annyi CO2-őt bocsátana ki, mint a legszennyezőbb német cégek. Ha pl. a Siemens-et követnék, 2050-ig 4,5*C fölmelegedés jönne, ha pedig a Heidelberg Cement lenne a példa, 10,7*-kal melegedne a légkör. Az energiaóriás RWE vezet: ha őt utánoznák, 13,8* felmelegedés biztos pusztulást hozna az emberiségre. Valójában azonban a német konszernvilág igen sokrétű, nemcsak energiaszolgáltatókból és építőanyag-cégekből áll. Ám ha 1,75*-on belül akarunk maradni, egyes konszernek vagy ágazatok erőfeszítései aligha lesznek elegendők. A Right cég tanulmányát a 30-ból kb. a fele támogatta, a többiek falazni próbáltak, de ezekről sikerült más nyilvános forrásokból elég adatot begyűjteni. Az eredmények szembeszökően tárják elénk, merre tart a német gazdaság. A 30-ból csak 8 dolgozott ki olyan klímatervet, melyek 2050-ig a 2 fokos fölmelegedés alatt tartanák az atmoszférát. Néhány vállalat, bár nagy erőfeszítéseket tesz, hogy emissziómérlegét javítsa, de a kutatás szerint ez jelentős változást nem fog hozni. Egy, a legbuzgóbb klímaterveket aktuálisan bemutató cég, az RWE óriás. Erre fölkapjuk a fejünket, hisz ez a vállalat bocsátja ki még mindig a legtöbb szén-dioxidot. Ám ha minden tervüket is realizálják, amit magukra kiróttak, - pl. 2040-ig az össz-áramtermelést teljesen klímasemlegesre állítani – klímaterhelésüket csupán egyharmaddal csökkentenék. Még mindig maradna egy jókora kibocsátás és ha ennyit az összes többi cég is 2050-ig megengedne magának, akkor is még mindig 9,5 fok emelkedéssel kellene számolnunk. Ennek oka, hogy a számítás nemcsak a cég direkt emisszióit veszi figyelembe, hanem az összes többi beszállítóiét is. Az RWE-nél ezek nemcsak saját erőművei kibocsátásai, hanem a hozzávásárolt áramok forrásainak emissziói is belekerülnek a korrekt számításba. A jelentés azt is bekalkulálja, hogy egy cég kibocsájtása évente 0,5%-kal emelkedik. Mivel a cégek forgalma jelentősen e fölött lehet, ezért ez még egy igen konzervatív becslés.Egy energiakonszern persze nem hasonlítható össze egy szoftver-fejlesztővel (SAP 1,6*C) vagy egy pénzintézettel (Deutsche Bank 2,8*C). Ezért a tanulmány figyelembe veszi a különböző üzleti területeket, ahol a Dax-konszernek aktívak. Right e célra olyan szcenáriókat használ, melyet a Nemzetközi Energiaügynökség (kormányok szervezete) fejlesztett ki. Minden ághoz egy klímacélt rendelnek. Összességében ezek a fölmelegedést 1,75* alatt kell, hogy tartsák. Kevésbé energiaintenzitású vállalatok, pl. a pénz- és a telekommunikációs szektorban, a végén kevesebb, míg az autó- és a cementgyáraknak több emisszió engedélyezett. A jelentésben az RWE még így is igen rosszul áll. (Most 13,82*C a 2040-re prognosztizált érték, ha céljaikat elérik, akkor 9,5*C, a megengedett viszont csak 5,2*C. Az eon számai: 8,2; 8,1; 5,2) Az eon leválasztotta erőmű-üzleteit és átvette a volt RWE innogy-t.Ám a kevésbé energiaintenzitású vállalatoknak sem könnyebb. Jó példa erre a gyógyszeripar (1,6;1,4). Más a helyzet a vélt klímabarát biztosítóknál, a 2,8*C-tól még igen messze vannak. A Munich RE 5,7 fokkal a legrosszabb. Ennek oka nem a saját direkt emissziója, hanem a befektetései. Az Allianz messze kirí (3,23; 2,8; 2,5), de a kibocsátás 54%-át vissza tervezi venni, még pedig úgy, hogy biztosítási pénzeit teljesen klímasemlegesen kívánja elhelyezni.
Táblázat: ------ (fekete) prognózis a jelenlegi üzleti gyakorlat alapján
------ (kék) prognózis saját klímacél megvalósításakor
------ (sárga) prognózis 1,75*C alatt maradni
autó, kémia, elektronika, pénz, gyógyszer, biztosító, egyéb (Süddeutsche Zeitung, 2019. nov.27.)
PONTMAGAZIN 2019. dec. 6. Dr. Rózsa Sándor, Szelíd Energia Alapítvány
pontmagazin, újbuda-újság Tisztelt Polgármester úr!Amibe Ön „beköszöntőt” írt
az egy kulturális magazinnak álcázott reklámújság.
-Büdös: Ne mérgezzük környezetkemikáliákkal az olvasókat!
Lehetne környezetbarát? Újrapapír nem lenne olcsóbb?
-Az 50 oldal felén magáncégek reklámjai olvashatók (24 db), vagy legalább is reklámnak minősíthető valamik. A művészek nevesítése levonható, bár létezik anonim népművészet vagy netirodalom.
-A 39. oldal (szerencsére alig olvasható), bennünket, civil öko-szervezetet gúnyol:
„rövidesen elpusztulunk”, „klímapánik”, „klímaszorongók”, „felsíró óvodások”, „össznépi challenge”. A szerkesztő mennyire tájékozott energiafogyasztás terén, akár kiadványainkból is?
-Ne legyenek ingyenesek. Ezzel azt suggalják, hogy a természeti kincsek végtelenek és értéktelenek, az újság könnyen megy a szemétbe.
-A közösségi házak „reklámozása” rendben volna, de ha Ön egybe odamegy, rögtön látni fogja, hogy ezekre is ráfér egy alapos nagytakarítás!
-Az „ugorjunk el Párizsba, Rómába egy kiállításra”, gondolom, a nyugdíjasoknak szánt viccrovat.
-Az ÚJBUDÁról is szinte mindez elmondható. Egy teljes oldalon („Jégkaland”) óriási betűkkel, felülettel, néhány információt közölni – a klímavészhelyzet idejében – esztelenség.
Kérjük vissza a régi újságot, lám a XII.ker. milyen példás!
-Nichts für Ungut: kultúra nélkül mit érne az életünk? De nem lehetne kevesebb pusztítással?
Próbálkoztunk, nehogy igazságtalanok legyünk, de nem álltak velünk szóba.
Tisztelettel: Dr. Rózsa Sándor Szelíd Energia Alapítvány
MÉLYTENGER: AZ UTOLSÓ TARTALÉKOK KIRABLÁSA DIE ZEIT. 2019. nov.21.
11 000 m mélyen, a tengerfenéken szétszórva, több milliárd tonna „mangánkrumpli” (-gumó) található, több, mint a szárazföldön. Bennük mangán, ritka földfémek, kobalt, réz – a szélturbinák, e-autók alapanyagai. Ezekért tombol a harc, a konszernek és az államok között. Természetvédők az érzékeny ökológiai rendszer sérülésétől tartanak.
A tengermély őre és bírája a Nemzetközi Tengerfenék Hivatal (International Seabed Authority, ISA). Őre? Az ENSz szervezet egy multibarát ember kezében van, aki úgy vezeti, mint egy királyságot: hajthatatlanul és titkosan. Ő a brit Michael Lodge, 30 évig a tengerjog- és védelem ügyvédje, 3 éve az ISA vezetője, Jamaika/Kingstone-ban. Feladata: a természeti kincsek elosztása és a mélytengerek felügyelése. Ezek 200 mérföldre kezdődnek a parttól és a világtengerek 60%-át teszik ki. 1982 óta az emberiség közös öröksége. Lodge feladata a kiaknázást elősegíteni, az új iparágat bevezetni és az elosztás tisztességéről gondoskodni.
(Nekünk mennyi jut?RS19XII9). Minden állam, amely aláírta a nemzetközi temgerjogi egyezményt, kérvényezheti a hozzáférést. Eddig 30 engedélyt adtak ki, főleg Kínának és Oroszországnak, de kaptak a németek, franciák és a britek is. Első feladat, a természeti kincseket lokalizálni és a faunát fölmérni. Mindez most főleg a Csendes Óceán Clarion-Clipperton-Zónájában (CCZ) történik, a Mexikótól nyugatra eső, Európa-nagyságú területen...
ZÖLD KAPITALIZMUS 2019. dec. 10.
Az éghajlatváltozás kivédése a gazdaság radikális átépítését követeli meg. Teljesen le kell mondani a fosszilis nyersanyagokról. Sikerülhet ez anélkül, hogy a jólét fogyatkozna?
Még 25 év, 11 hó és 13 nap – és elfogy az a CO2, amit az emberiség a légkörbe fújhat, mielőtt a fölmelegedés visszavonhatatlanul átlépi a 2*C határt. Ha 1,5*C alatt akarunk maradni, akkor viszont 8 év, 1 hó, 4 napunk marad. Legalább is ez volt a múlt szerdai állapot (nov. 27), de azóta megint sok idő telt el, naponta 1332 t, évente 42Gt üvegházgáz termelődik, ami a tudósok szerint a fölmelegedést okozza. Az órát a berlini Mercator Researche Institute on Global Commons and Climate Change (MCC) rakta ki az internetre, hogy a helyzet komolyságát érzékeltesse. Legvégső idő a klímaváltozás leküzdésére. Minél többet várnak az emberek, annál inkább csökken a valószínűség, hogy a folyamat leállítható. De mit is jelent ez a harc az egyes személynek? A jövőben le kell mondania kedvelt szokásairól?Megbélyegzik, ha Mallorca-ra repül, vagy ha autót, netán SUV-ot hajt? Másrészt, ha mindezt többé nem teszi, mit nyer? Egyes ember a fogyasztásával, pontosabban a nem-fogyasztásával megmentheti a világot? Sok klímaaktivista a környezet-katasztrófa okát a nyugati életstílusban látja. Követeli a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom föladását, mert az örökös növekedés a természetforrásokat semmisíti meg, szüntelen CO2-emissziót okoz és ezzel az emberiség életalapjait zúzza szét. A „degrowth”, tehát a gazdaság zsugorodása, számukra nem ijesztő kísértet, hanem az egyetlen helyes út. „Semmi másról sem tudtok beszélni, csak a pénzről és az örökös növekedésről – hogy merészelitek?” vádolta meg Greta Thunberg a szeptemberi klímacsúcson, New York-ban, az állam- és kormányvezetőket. De vajon a lemondás és a korlátozás elegendő lesz-e a világ megmentésére? A harc a klímaváltozás ellen billiókba fog kerülni. Teljesen új energiagazdaságra, új mobilitásra, új termelési módra van szükség. Virágzó gazdaság és növekedés nélkül a gazdaság és a társadalom radikális átépítésének pénzelése nem fog sikerülni, mondják mások. Különben a népesség elszegényedik és a választók föllázadnak.
Egy ilyen gazdaság, mely fosszilis nyersanyagok nélkül, teljesen CO2-semlegesen, CO2-semleges termékeket gyárt és mégis versenyképes – ez egy új zöld ipari forradalom lenne. Ám ez is későn jönne, amikor a „point of no return” már régen mögöttünk van és a klímaváltozás már nem állítható meg? „De ez mit is jelent?” kérdi Ralf Fücks (68). „Mi az ökologikus innováció alternatívája? A CO2-őt drasztikus korlátozásokkal és lemondásokkal visszafogni? Számomra ez egy teljesen életidegen elképzelés”. Fücks egy megújított ökologikus piacgazdaság hirdetője. A zöld politikus 20 éve ezen töri a fejét, szenátor volt Brémában, a Böll-alapítványban elnökségi tag, 2013-ban könyvet írt „Intelligensen növekedni – A zöld forradalom” címmel. Ma az általa alapított Zentrum Liberale Moderne nevű intézetet vezeti. Persze, így F., a modern destruktív oldala is működik. Ez kezdettől fogva kísérte az iparosodást. A XVIII. századi London levegője mérgezett, ivóvize sárga, folyója kloaka volt. De a modern nagyszerű sikertörténet. Goethe idejében mintegy 1 mrd ember élt a Földön, Európában az átlagos életkor 37 év volt. Ma 7,5 mrd ember él, az átlagos életkor világszerte 70 év fölött van. (? Tényleg?RS19XII12). 2050-ig az ENSz szerint 10 mrd ember lesz a bolygón. Már most évente 140-170 millió tornázza föl magát a globális középrétegbe és pontosan azt teszi, amit mi kiátkozunk: autóznak, repülnek, húst esznek, örülnek a divatnak, komfortosabb lakásokat szeretnének. Egyre többen költöznek be a városokba. A városbaözönlés folytatódik, 30 év múlva a városok lakossága megkétszereződik. Nekik sokat kell építeni: épületeket, utakat, metrókat és ehhez rengeteg acélra és cementre lesz szükség – olyan termékekre, melyek a környezetet rendkívülien megterhelik. Fücks: Hogy egyáltalán esélyünk legyen, ezt a növekedéshullámot környezetbarát sínre rakni, anélkül, hogy bolygónkat tönkre tennénk, a természetfogyasztást le kell választanunk a növekedésről. Ez pedig az autókról és a repülőutakról való lemondással aligha érhető el. Amit itt viselkedéssel nyerünk, ismét elviszik a küszöbállamok növekedéshullámai.
Tehát mindenki tegye azt, amit eddig? A sarki boltba autóval? Londonba repülni shoppingolni? Ezt persze F. nem gondolja, ő maga Berlinben autót nem vezet, és repülőre is csak akkor ül, ha nagyon muszáj. „Mindenki tegye meg, amit személyes életterén megtehet.” Ám az ingázó nem csaphatja el addig autóját, míg nem lesz számára vonzó tömegközlekedési hálózat. És a bel-repülőútról való lemondás is a vonatkapacitások nagy mértékű megnövelését föltételezi. F. ezért óva int a klímakérdés privatizálásától, mert ez a „pokol konyhájába vezet” - egy kultúrharchoz klímavédők és autózók, repülőzők, húsevők között. Az „Extinction Rebellion” csoporttal ez a polarizálódás már megkezdődött. Aktivistái Berlinben egy hétig odaláncolták magukat terek, utcák, hidak csomópontjaihoz, hogy megbénítsák a közlekedést; Párizsban egy bevásárló központot is elfoglaltak. Tervezik, hogy hagyományos óriásvállalatok és a kormány épületeit is megszállják. Követeléseik radikálisak: A politika kiáltsa ki a klímavészhelyzetet és az üvegházgázok kibocsájtását nem, mint a kormány, csak 2050-re, sem, mint a Fridays for Future, 2035-re, hanem már 2025-re nullára vegyék vissza. F. attól tart, hogy ez egy világvége hangulatba csap át – vagy rezignációba, vagy radikalizálódásba. „Kell egy olyan utat keresni, amely a klímaváltozást nem bagatellizálja, de nem is vezet szalmaláng-akciókhoz. A legnagyobb kihívás: Az összetett társadalom átépítésének lassúságát szinkronizálni kell a konzekvens irányváltással. Radikális realizmusra van szükség”. (Fából vaskarika?RS19XII12). Az Aachen-i mérnök és professzor, Achim Kampker, ehhez hozzá akar járulni: „Az nem segít, ha félelmet és rettegést terjesztünk. Nem tilthatunk be mindent. Egy ökodiktatúra erőszakhoz és terrorhoz vezetne. A mérnökök adták az eszközt a klímaváltoztatáshoz, most akadályozzák is meg a katasztrófát.” Ehhez alapította meg az „Ingenieure retten die Welt” (Mérnökök megmentik a világot) egyesületet. Ez kissé fennkölten hangzik és gyerekes is. De K. nem álmodozó, hanem egy macher. Céget gründolt, mely e-transzportereket épít, postai küldemények kézbesítésé-hez. Ilyen járművek tízezrei már futkorásznak a német városokban. K. célja: CO2-semleges városok és város-részek. Az ún. humanotópok energiájukat maguk állítják elő, forrásfogyasztás nélkül. (Perpetuum mobile? A napelem a könnyű- és nehéziparélősködője.RS19XII12). Ezek persze utópia-városok, de egyes elemei már ma megvalósíthatók: kerékpárkölcsönzés, teherbringák, car sharing, megújuló energiatermelés, városi barnamezős élelemtermelés – már ma léteznek városi farmok. Hosszú távon a tiszta ipar visszatelepíthető, amit egykor kiraktak, mert túl hangos és piszkos volt. Kampker-t városok keresik meg, így a Würtenberg-i Backnang, ahol a belváros átépítését tervezik. K.: „Ott megvalósíthatjuk ötleteinket.” Az erre célra alapított akadémián mérnököket képeznek ki, a helyszínen. A mintaprojektet más városok átvehetik, mobilitásukat reformálhatják, energiájukat maguk termelhetik meg. Ám egy CO2-mentes jövő csak akkor lehetséges, ha az egész gazdaságot, tehát az ipart is sikerül dekarbonizálni. „Szinte minden, amire a modern nemzetek ma épülnek, megkérdőjeleződik: olaj, földgáz, szén, kémia, műanyagok, építőanyagok – a mobilitás 90%-a” - mondja Holger Lösch, a Budesverband der Deutschen Industrie (BDI) üzletvezető helyettese. A gazdaságot olyan házzal hasonlítja össze, amelynek alapját úgy kell kicserélni, hogy közben a ház ne omoljon össze. Ezt defosszibilizálásnak mondja; az olaj, a szén, a gáz helyébe kerüljenek megújulók, biotüzelő, hidrogén. Ám ezeket honnét vegyük? Már csak a mobilitás és a fűtés átállítása olyan megújuló energia-kapacitásokat igényel, melyek nincsenek. Ellenkezőleg: Németországban a megújulók kiépítése akadozik, az engedélyezési eljárások és a lakosság szélturbina és vezetéképítés szembeni ellenállása miatt is.
Aztán itt a tárolás problémája. Megújuló energiák csak időnként jönnek, ha fúj a szél, vagy ha süt a nap. Néha sok van, néha kevés. Hogy akkor is legyen energia, mikor semmi sem jön, az energiát tárolni kell. (Az energiát tárolni nem lehet – ekkora fogyasztásra.RS19XII13). A vegyész Martin Schichtel kifejlesztett egy hőtárolót „Kraftblock” néven. Ez betonszerű granulátumokból áll, mely képes hőt tárolni, 1300*C-ig. Ezeket a szemcséket tölti be egy konténerbe, ez egyenként is, de összekapcsolva is használható. Főleg a nehézipar (üveg-, acél,- kerámiagyár) hulladékhője menthető így meg. „Óriási kapacitások a klímavédelemre, a szénerőművek munkahelyei és infrastruktúrái újra hasznosulnának”. Áramot hővé és a végén ismét árammá alakítanának. Technikailag nem probléma. (Csak közben a java elvész!RS). A gond a törvényes előírásokkal van. A két átalakítás két adót jelent: egyszer, mint áramtermelő, egyszer, mint áramátalakító. „Ha Németország a tárolást meg akarja oldani, ki kell találnia valamit, különben külföldre kényszerülünk”. Még sok föltaláló-leleményesség és politikai akarat szükségeltetik, hogy a német ipart CO2-semleges energiával lehessen ellátni. Az elektromos energia nem elegendő, az acél és a vegyipar folyékony tüzelőanyagot igényel. Elméletileg ez áramfölöslegből előállítható, pl. hidrogén formájában. (1988-ban tartottunk egy H2-konferenciát Kölnben. Rögtön kiderült, ez is perpetuum mobilé.RS) Az átalakításoknál sok energia vész el, legalábbis a jelenlegi technológiáknál. A német acélipar éves energiaszükséglete legalább 130 Twh zöld H2 lenne, hogy a 40 millió tonna acélt legyárthassa. Ekkora mennyiség csak összesítve (Ausztráliában, Afrikában és a Közel-Keleten) lenne lehetséges előállítani. De ha ez az energiamennyiség rendelkezésre is állna, hogyan versenyezne a német ipar azokkal, akik a kohókat továbbra is szénnel fűtik? A vállalkozásoknak be kell fektetni, de nem tudják, hogy a többiek is hasonló terhelést kapnak, vagy ezek a hátrányok csak őket húzzák le, a csődig. Hogyan és egyáltalán sikerülhet-e a német ipar transzformációja, ezt a BDI a Boston Consulting Group-pal (BCG) és a Prognos Institut-tal vizsgáltatta meg. A tanulmány „Klímaösvény Németország számára” pozitívabbra sikerült, mint várták. Jens Burchardt, klíma-szakértő: Már ma is rendelkezésre álló technikákkal sok elérhető, e-autókkal a közlekedésben és hőszivattyúkkal a fűtésben. (Még két perpetuum mobile, a villanyautó és a villanyhőszivattyú táplálására valahol fosszilist égetnek, vagy, ami még rosszabb, sugárzó fűtőelemeket. RS19XII14). Utóbbinál 10-15% CO2-redukció akkor lehetséges, ha nagyobb innovációk előzik meg. Még egy pozitív eredmény: sok vállalkozásnál a dekarbonizáció a versenyképességet alig befolyásolja, mert az értékteremtés nagy része olyan területeken valósul meg, ahol az energia csak kis szerepet játszik. (Nincs ilyen terület, a lánc elején mindig óriási fosszilis-égetés történik.RS). A Siemens pl. már 2015-ben elkötelezte magát, hogy 2030-ra a német energiafogyasztásának 90%-át megújulókból fedezi. 2020-ig az óriáskonszern 100 M eurót energiahatékonysági projektekbe invesztál. Ez gazdaságilag is ésszerű, mert így energiaköltségeit csökkenti (Joe Kaeser, Siemens-vezér). A Bosch már 2020 végére klímasemleges akar lenni és új termelő berendezésekbe, épületszigetelésbe és megújuló energiákba fektet be. Némely ilyen önkéntes vállalás azonban csak óvatosan kezelhető. A vállalat nem mindig csökkenti úgy a CO2-emisszióját, ahogyan megígéri, hanem kompenzációs üzleteket bonyolít, pl. erdősítésekre ígér pénzeket – ám valójában fölmentésüket vásárolják meg.
A vállalatok CO2-csökkentési fáradozásai korántsem elegendők. Aki meg sem mozdul, megérezheti a tőkepiac nyomását. A szeptemberi klímacsúcsot kihasználva, egy sor cég megalapította az „UN-convened Net-Zero Asset Owner Alliance” érdekszövetséget. A tagok, köztük az Allianz AG, 4 billió dollárt kezelnek. Kötelezték magukat, hogy 2020-ig alvállalataikat klímasemlegességre állítják át. Aki ellenáll, azt kirakják a befektetésekből. A CO2-semleges jövőre való átállást nem mindegyik vállalat lesz képes saját erőből megvalósítani. Azok az ágazatok szorulnak, melyek nagy energiákkal dolgoznak: fémgyártás, vegy- és cementipar. Ezek teszik ki a német bruttóértékhozzáadás 2-3%-át. Ilyen ágazatok védelmére Brüsszelben barkácsolják a „Carbon Border Tax” nevű adót. Ám a CO2-vel terhelt importáruk megadóztatása nehezen fogadtatható el. Nem látszik a terméken, mennyire „zöld” módon állították elő. (Ezért kérvényeztük Bonn-ban, 1990-ben, a szürke kWh-deklarációt, de visszaküldtek egy brosúrát a margarin energiatartalmával.RS19XII12). A kereskedők egy ilyen adót öko-protekcionalizmusnak fognák föl és harcolnának ellene. A klímaváltozás tehát kereskedelmi háborút is szítana. Trump egyszerűen letagadja az emberokozta klímaválságot. Az USA kivonul a párizsi egyezményből. Európa viszont, Leyen asszony szerint, az első klímaneutrális kontinens kell, hogy legyen. A politika itt nem támogatja az ipart. „Hiányzik a megbízható keretprogram, a következő évekre és évtizedekre.” - mondja Sabine Nallinger, a 2 fok alapítvány elnöknője és egykori zöld főpolgármester-jelölt Münchenben. „A befektetési ciklusok 20-30 évig tartanak, nincsenek fedésben a választási periódusokkal.” Az alapítványban olyan vállalkozók találtak egymásra, melyek a klímavédelmet, mint esélyt látják. A megújuló energiatermelés tömeges kiépítését és olyan CO2-árat követelnek, amely kormányrúd szerepet kapna. A kormány CO2-tarifája ezt a feladatot képtelen elvégezni, ehhez a 10€/t CO2 édeskevés. „A politika nem közvetít egy modern, CO2-semleges Németország-képet, nincs pozitív jövővízió.” - figyelmeztet a BCG-szakértő Burchardt. „Az egész politikai vita kizárólag a korlátozások, megterhelések és a nehézkes folyamatváltoztatások körül kering. A végén az emberek jobban fognak félni a klímavédelemtől, mint a klímaváltozástól. Németországnak minden föltétel megadatott, hogy az ipari társadalmak megújításában vezető szerepet játsszon. Bénító politika helyett a klímavédelmet, mint egy óriási korszakváltás történetét kellene, hogy elmeséljük, mint egy zöld gazdasági csodát.”(DER SPIEGEL 2019. nov. 30.)
/Nem járja, hogy az arabok krőzusok, mert véletlenül olajmezőkön telepedtek le. Az olaj nem csak az övéké, hanem mindenkié. Az olajat eladják, de a levegőt ingyen kapják. Fizessenek érte! Vagy ne vegyenek levegőt. RS)
TISZTA HOLOKAUSZT! R. Hallam, az Extinction Rebellion alapítója 2019. dec. 17.
Roger Hallam (53), vitatott klímaaktivista, az éghajlatválságot a holokauszthoz, mozgalmát a Fehér Rózsához hasonlítja. Komolyan gondolja?
A Wales-i gazdálkodó, 2019 szeptemberében dronokkal tervezte megzavarni a Heathrow reptér kiépítését, ezért letartóztatták. Most szabad, de naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.
SPIEGEL: Ön azt állítja, a következő évtizedekben emberek milliárdjai fognak meghalni, a klímaválság következtében. Ez tiszta pánikkeltés!
HALLAM: A Világ Klímatanács az évszázad végére 4-5*C globális hőfok-emelkedést jelez. Ehhez hozzájönnek a szélsőséges időjárás-jelenségek és az erős szélszalag változó légáramlatai. Emiatt az eddigi tömeges gabonatermelés összeomlik. Civilizációnk azonban a gabonán alapszik, annak tárolásán. A következmény: tömeges éhség, tömeges elhalálozás és valamikor a társadalom teljes összeomlása. Utána jön a népirtás vagy a tömeges migráció, vagy ezek kombinációja.
Sp: Egy kissé messzemenő föltételezés, nem gondolja? Túl sokat von le pusztán abból, hogy kevesebb lesz a gabona.
H: Őszintén szólva, ez az Önök, újságírók föladata, hogy számításokat végezzenek. Az én föladatom, hogy rebelliót szervezzek a kormányok ellen. Mért nem írnak a klímaválság és a megerőszakolások közötti összefüggésekről?
Sp: Hogyan, kérem?
H: Mi lesz a klímakrízis legsúlyosabb következménye, a nőkre nézve, az egész világon? A gazdasági és a társadalmi összeomlás háborúkhoz vezet, a férfiak lemészárlásához és a nők megerőszakolásához.
Sp: Ön nem teheti a klímaváltozást azért felelőssé, mert a nőket megerőszakolják.
H: Nem. A klímaválság csak a cső, amelyen át a gáz beömlik a gázkamrákba. Ez csak a mechanizmus, ahogy egyik generáció megöli a másikat.
Sp: A zsidók megölését a klímaváltozáshoz hasonlítja? Reméljük, ezt nem gondolja komolyan.
H: Sok Extinction Rebellion-tag ezzel nem ért egyet. Én nem vagyok a mozgalom szóvivője. De személyes véleményem: Az elitek azt a tudatos döntést hozták, hogy elpusztítják a következő generációkat, csak hogy hatalmon maradhassanak.
Sp: A klímaválságot senki sem tervezte tudatosan, hogy valakinek is ártson. Ez egyszerűen életmódunk következménye.
H: De az eliteknek megvan a lehetőségük, ez ellen tenni. A politikusok tudatában vannak a veszélynek, mégis tovább fújják a CO2-őt a légkörbe. Emlékezzen a nürnbergi perre, ahol a II. világháború után a nácikat bíróság elé állították. Az egyszerű német népet nem akasztották föl, mert úgy vélték, az embereknek nem lehetett kellő ráhatásuk a döntésekre. Akik a kormányban voltak, dönthettek az eljárás mellett, vagy ellen. Így váltak bűnrészessé a népirtásban.
Sp: Hiszi Ön, hogy a klímaváltozás a nácik rémtetteivel vethető egybe?
H: Azt hiszem, a dolgok összehasonlíthatók.
Sp: Egy hete a ZEITnek azt mondta, „a holokauszt csak egy további szar az emberiség történelmében”. Ezután a német Extinction Rebellion szervezetei Öntől elhatárolódtak. Mindez megéri? Ön most meglehetősen egyedül áll itt.
H: Az Extinction Rebellion azért alakult meg, hogy kimondja az igazságot a klímaválságról – mindenki számára érthető nyelven. A filozófus, John Locke azt vallotta, az igazság az első erény. És az igazság: Mi éppen gyermekeink világát öljük meg.
Sp: Az Ullstein kiadó nemcsak, hogy elhatárolódott Öntől, de leállította az Ön könyvét is. Most mit fog tenni?
H: Nem tehetek mást, mint kimondom az igazságot, ahogy tudom. Ami erre történik, hát megtörténik. Ha a kiadó eláll könyvem megjelentetésétől, hát az az ő dolga.
Sp: Egyre több állam igen ambíciózus klímacélokat tűz ki önmagának, a demokratikus folyamat, úgy tűnik, működik.
Akkor mért kell ehhez még forradalom is?
H: Ha Ön egy teherautóval, 50 km/h-val egy betonfalnak hajt, akkor, ha a sebességét 48 km/h-ra csökkenti, nem lesz elegendő a katasztrófa elhárítására. Mindenki csak lapít. A politikusok aggódnak, hogy nem választják meg őket újból. Sok környezetvédő szervezet ódzkodik a hatékony akcióktól, mert azt hiszik, semmit sem érnek, a választópolgárok pedig nem mennek választani, mert azt gondolják, a politikusok úgysem tesznek semmit.
Sp: Konkretizálná a vádjait?
H: Korábban a Greenpeace-vezérnek javasoltam, hogy polgári engedetlenséggel harcoljunk a klímaválság ellen. Ezt válaszolta: „Roger, a klímaválság túlságosan absztrakt, ezzel nem fogsz tömegeket megmozgatni.” Igen pragmatikus. Mindenki másokra vár, hogy cselekedjen. Ezt nevezem a pragmatizmus halál-spiráljának. A polgári engedetlenség megtöri ezt a spirált.
Sp: És végül ez hová vezet?
H: A kormányokat egy dilemmába akarjuk kergetni. Vagy letartóztatnak bennünket és ez a lakosságban rokonszenvet kelt, még több ember megy ki az utcára, vagy elfogadják a nyílt terek zavarását. Ha ez a két opció elviselhetetlen lesz, a politikusok egy 3. opcióra kényszerülnek: a tárgyalásokra. Ez a mi elméletünk az átmenetre két US-kutató munkáján alapszik: Erica Chenoweth és Maria Stephan. Azt találták, hogy az elmúlt évszázad eseteinek 53%-ában a békés ellenállás vezetett eredményre, az erőszakos tiltakozás csak 26%-ban. Az erőszakmentesség számos esetben sikeres volt, legutóbb 1989-ben, Kelet-Németországban.
Sp: Önt azonban egyelőre kiütötték.
H: Akkor is börtönbe mentem volna, a Heathrow-i akció miatt, ha erről senki sem szerez tudomást. Ez olyan, mint a Fehér Rózsa csoport, akik a nácik ellen osztogattak szórlapokat. Nem azért csinálták, mert azt gondolták, győzni fognak, hanem, mert mint erkölcsi lények, nem voltak képesek passzívan nézni, mi történik.
Sp: Nincs Ön ismét kicsit elszállva? A Fehér Rózsa tagjait a nácik lefejezték.
H: Természetesen az ő áldozatuk sokkal nagyobb, mint az enyém. Azt kell tenni, ami erkölcsileg helyes, attól függetlenül, eredményre vezet vagy sem. A legtöbb rebellis a történelemben ezt vallotta.
Sp: Ha az elitek, ahogy Ön őket nevezi, semmit sem tesznek, eljön a nap, amikor az Ön számára az erőszak is opció lesz?
H: Mondtam a számokat, a békés tiltakozás többet ér! Persze, ha ön egy szociológiai prognózist akar, akkor magától értetődő, valószínű, hogy a tiltakozások erőszakossá válnak. A kutatások szerint az erőszak kiszorítja az erőszakmentességet. Ezért az erőszakmentes mozgalmak nulla toleranciát kell, hogy mutassanak az erőszakos akciókkal szemben. Ha az erőszakot elfogadjuk, a társadalom egy polgárháború felé sodródik. Ezt látjuk ma Hong-Kong-ban.
Sp: Tegyük föl, Önöknek tényleg sikerül a kormányokat tárgyalóasztalok mellé leültetni. Valóban azt hiszik, ekkor tényleg átadják a hatalmukat az Önök által propagált polgártanácsoknak?
H: 1789 előtt sem hitték az emberek, hogy a francia arisztokrácia valaha is átadja a hatalmat. Gyerünk, Önnek is van egy kevéske történelmi képzelőereje!
Sp: Igen, ha már 200 évet vissza kell mennünk.
H: Akadt valaki a Spiegel-nél, aki 1988-ban előre jelezte a berlini fal leomlását?
Sp: Hogyan működne az Önök polgári tanácsa?
H: Egy nemzeti polgártanács eldönti, mit tegyen a kormány, hogy a klímakáosz és a társadalmi összeomlás valószínűségét minimalizálja. A tagokat véletlenszerűen választjuk, szuveréneknek és függetleneknek kell lenniük. (És a Polgárok Házában laknak? RS19XII16).
Sp: Miből gondolja, hogy a polgártanácsok jobb döntéseket hozhatnak, mint a létező parlamentek?
H: A politikai elmélet egy kutatási hagyománya, hogy a legnagyobb racionalitás akkor érhető el, ha szabad egyének jönnek össze, hogy egy mindnyájukat aggasztó problémát megvitassanak.
Sp: Mit tesz, ha ez a tanács fütyül a klímavédelemre?
H: Annak a valószínűsége, hogy emberek a saját gyerekeiket a halálba küldik, igen csekély.
Sp: Ha egy ilyen polgártanács, az Önök szerinti helyes döntést hozná, még mindig maradnának elegen, akik SUV-ot hajtanak és húst esznek.
H: Épp viccesen azt akartam válaszolni, hogy akkor azok mind agyon lesznek lőve. De akkor Ön engem idézne és levonná, hogy én egy szélsőséges demokrácia-ellenség vagyok.
Sp: Ön már azt is mondta, ha egy társadalom erkölcstelenül cselekszik, jöhetnek olyan akciók, melyek megállítják.
H: Ezennel megerősítem, őszinte és szenvedélyes demokrata vagyok. Egy valóságosan létező demokrácia azonban önmagában nem abszolút érték. Az erkölcsi jog, ezzel szemben, igen.
Sp: Ezt hogy definiálná?
H: Nem igazolható mások életét és életalapjait szétzúzni, pusztán csak azért, mert önérdeket szolgál. Más szavakkal: Ne szarjatok a gyerekeitekre!
Sp: Hallam úr, köszönjük a beszélgetést.
(DER SPIEGEL, 2019. nov. 23.)
PERSÖNLICHE KARBON-FUSSABDRUCK 2019. dec. 12. Post an: DIE ZEIT, Zenke, G. Thunberg Ziel: Jeder sollte bei Konferenzen, öff. Auftritten, usw. ein Namensschild tragen,auf dem sein kg CO2 angibt!
a
Dr. Sándor Rózsa
CO2-Fussabdruck
11 344 kg CO2/Jahr
niedrig/mittel/gross 1. Schritt
Gesamtenergie 13 000 PJ/Jahr primär EnergiEnergieflußbild AG Energiebilanzen 2018
IInput Deutschland 3 611 x 10*9 kWh (1PJ =10*15J 1PJ=10*9MJ 1MJ=10*6J 3,6MJ=1kWh)
Einwohner EW 83 M
43 500 kWh PE/Kopf/Jahr
CO2 Deutschland 907 M t UmweUmweltbundesamt UBA 2017
83 M EW
11 000 kg CO2/Kopf/Jahr
907 Mt : 3,6 x 10*12 kWh = 252 g CO2/kWh niedrig!)
Wir rechnen mit 400 g CO2/kWh
Gesamtenergie an die Einwohner verteilen, nach Anwendungszwecken
(Ch. Weber, IER Stuttgart, En.verbr. u.Bedür- Bedürfnisbefriedigung. En.wirtsch. Tagesfragen 1993/6,
Repräsentative Erhebung, ECOLOG-Hannover - UBA 39/20
Persönliche Energieverbrauch 43 500 kWh PE/Kopf/Jahr
Deutsche graue und sichtbare Energieverbrauch (Primär-)
Deutschland 2018: 13 000 PJ, 83 M Einwohner
43 500 kWh PE/Kopf/Jahr 1 kWh = 400 g CO2 17 000 kg CO2/Kopf/Jahr usw.
VÉGE, VÉGE MINDENNEK,
VÉGE A JÓKEDVÜNKNEK!
2019 KRÓNIKÁJA VÉGE
