MENNYIRE JÓL MEGY A DOKTORANDUSZOKNAK NÉMETORSZÁGBAN?

A német doktoranduszok pénzügyileg elegendően támogatva érzik magukat; lelkesen, nagy elánnal kutatnak. Legalábbis ezt mutatja egy 20 000 fiatalt kérdezett stúdium. (Deutsches Zentrum für Hochschul- und Wissenschaftsforschung, DZHW). A kép derűlátó generációt mutat, amely a nagy munkateljesítmény ellenére azonosulni tud projektjeivel. A "promóciónál" a tudományos idealizmus mellett pragmatikus körülmények is közrejátszanak. Az interjúvoltak fele a doktori titulust karrierje szempontjából szükségesnek látja. Átlagban 31 évesek, főleg határidős részmunkából tartják fent magukat. 60% egyetem vagy kutató intézet alkalmazottja, 17% máshonnan kap fizetést; 16% ösztöndíjas, 13%-ot szülei vagy élettársa támogat. Ez ugyan szegényesnek tűnik, de 70% kielégítőnek tartja. Két csoport között föltűnő a különbség: míg a mérnöki szakokon 77% jut teljes álláshoz, a bölcsészeknek 84%-a részmunkakidős állást kap. Az eredmények azt is elárulják, hogy némely doktorandusznak, teljes állásnál, nehezére esik elég időt szakítani a kutatásra. (Minden 5. mondja, hogy még heti 10 órát sem tud kutatni). A családalapítást sokan elhalasztják, 83% gyermektelen. 60% szerint a dr-cím később jól jöhet, a bölcsészek 40%-a az egyetemen szeretne maradni. (https//nacaps-datenportal.de).

Magányos tevékenységnek tűnik

Helene Kraus (29), bölcsész, Uni Bielefeld

Munkanapjaim két félék: szemeszterben az intézetben dolgozom, hallgatókat segítek, vizsgáztatok, bizottságokban ülök. Ekkor nehéz saját kutatásommal is törődni. Ehhez főleg a szemeszter-szünetekben jutok. Ekkor hetekig Weimar-ba vagy Marbach-ba utazom, az irodalmi archívumba. Ez magányosabbnak tűnik, mint amilyen. Ugyanazokkal a fiatal kollégákkal találkozom, sok időt töltünk el a könyvespolcok között, hasonló témákkal - ez összeköt. A XVIII. és a XIX. sz. szövegeivel foglalkozom, köztük olyan ismertekkel, mint Schiller: Die Räuber vagy Goethe: Werther. Azt vizsgálom, akkoriban milyen hatással volt a névtelenség a szövegek érzékelésére és terjesztésére. Ehhez szerzők és kiadók leveleit, korabeli fogalmazásokat, történelmi könyvlistákat és könyvtári katalógusokat nézek át. Tervem, hogy később könyvtárban vagy archívumban dolgozzak. Ott a doktori cím föltétel. De doktorálásom egyetlen célja nem ez volt. Inkább az, hogy a stúdium után folytassam a kutatást, ami az utóbbi években sikerült is. Lelkesedésem csak erősödött. Ezenkívül van még egy erős motivációm, amely lassan körvonalazódik: könyvem megjelentetése!

Megélhetéshez inkább kevés a pénz

Dr. Robert Vief (27), HU Berlin, város- és régiószociológia

Félállásban vagyok egy kutatóprojektben. Kevés a pénz, de a kutatásért fölvállalom. Másként, mint volt kollégáim New York-ban, nekem legalább nem kell eladósodnom. E mellett más projektekbe is bedolgozom, statisztikai kiértékeléseknél, továbbá szemináriumokat is vezetek.

Az egyetemen az oktatók nagyon alulfizetettek, a fizetés egy egész szemeszterre 1000 €. Ha ezt egy tanórára átszámítom, mélyen a minimálbér alatt vagyok. Ám ezt amúgy is inkább instrinsic vállalom. A sok kötelezettség miatt a kutatásom néha elhanyagolom. A szétszóródás veszélye fenyeget.

Témám a szegregáció a berlini elemi iskolákban. A szülők tömegesen kerülik beiskolázási körzetüket, ez kihat a szociális egyenlőtlenségre. Politikailag érzékeny és aktív vagyok, bosszant a hiányzó egyenlőség-esély, személyes síkon is. Tudományos objektivitásomat azonban ez nem szabad, hogy befolyásolja.

A master-diplomám után a gazdaságba is mehettem volna, akkor most anyagilag jobban állnék. A szociológusok munkalehetősége - a közhittel ellentétben - igen jó. Jól kiismerem magam kvantitatív módszerekben, statisztikus elemző eljárásokban, geo-adat-gyűjtésben - ezért jó állást kaphattam volna. Ám inkább a kényszer nélküli kutatást választottam, semmint, hogy főnökeim témákat tukmáljanak rám. Így kötöttem ki a promóciónál és intellektuálisan nagyon meg vagyok elégedve. A disszertációmat szívesen tovább folytatnám. Akkor is, ha jól tudom, a tudományos rendszerben fölfelé a témák fogyatkoznak és ezzel nő a konkurencia. Csak kevesen promoválnak.

A dr. segít fölfelé

Cornelia Kiefer (35), informatikus, GSaME Uni Stuttgart

A bachelor-om után rögtön egy start-up-pal kezdtem, később a master-em a számítógépes lingvisztikában szereztem. Nyilván nem kell föltétlen promoválni, hogy az IT-brancsban kapjunk állást. De úgy gondoltam, biztos örömteljes lesz pár évig kedvenc témámmal foglalkozni. Tudatosan a Stuttgart-i graduál-képesítő iskolát (GSaME) választottam, mert itt a gazdasággal szoros kooperációban kutatnak.

Szakterületem a szövegelemzés, ha pl. az interneten egy termékhez kommentárokat fűznek. Ezeket a mesterséges intelligenciával ki lehet értékelni. Ezek azonban tele vannak gépelési hibákkal, rövidítésekkel. Írásjelek ritkán fordulnak elő. Az automatikus szétválasztást pozitív és negatív kommentekre ez megnehezíti. Azon dolgozom, hogy a szöveganyag jobban értelmezhető legyen, hogy a vállalat abból használható következtetéseket vonhasson le. (És jobban átverje a fogyasztót?RS20III10).

Mikor belevágtam a doktori munkámba, már volt egy gyermekem. A promóció alatt született a második. Sokan úgy gondolják, ez nem egyeztethető össze. Ám az informatikában, ahol nem szükséges laborban dolgozni, hanem csak a laptop mellett ülni, ez jól működhet. Előny számomra, hogy a magánéletem már fölépítettem, míg sok doktorandusznak a családalapítással még várnia kell. A doktori után valószínűleg a szabad gazdaságba megyek, legszívesebben egy nagy konszernhez. Hogy a titulus előnyöket jelent-e az elhelyezkedésnél, nem hiszem. De hosszabb távon segít a fölfelé haladásban, nemcsak azért, mert a disszertáció szakmai elmélyülést hoz. Az utóbbi években sokat tanultam, prototípusokat implementáltam (emberekbe?RS20III10), prezentációkat készítettem, egyetemistáknak tartottam előadásokat, egy nagy, saját projektet zártam le. Ezeket mind hasznosítom a munkámban.

Az az érzésem, értelmes munkát végzek

Nils Leuthold (28), fizikus, IPP Garching

Garching-ban (Max-Planck-Institut für Plasmaphysik), ahol egy magfúziós reaktor áll, kb. 700 ember dolgozik. Egyikük én vagyok. Valójában normál iroda-munkám van, azzal a különbséggel, hogy nincs a nyakamon egy főnök, aki sürget. A stresszt én csinálom magamnak. Különösen az frusztrál, ha egy kísérlet semmi eredményt nem hoz. Ekkor összes hipotézisünket kidobhatjuk. Sokat forgunk egy körben, míg a végén egy szikrányi igazság kerül napfényre.

Ami engem motivál, az érzés, hogy értelmes dolgot teszek. Munkánk hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberiség energiaproblémája megoldódjon. A magfúziónál nem nehéz elemeket hasítunk szét, hanem könnyűeket ragasztunk össze. Ehhez a Föld, mint energiaforrás, gyakorlatilag kimeríthetetlen és messze nem olyan veszélyes, mint az atommaghasítás. Még olyan reaktor nincs, amely több energiát termel, mint amennyit elnyel. Sok akadállyal küzdünk. De ezek néhány évtized múlva legyőzhetők. Ezért a jövőkilátások sok doktoranduszt motiválnak, köztük engem is.

A tudományos szcéna kicsiny, a nemzetközi konferenciákon mindig ugyanazok az arcok. Ezek a kutatók mind egymással össze vannak kötve. Aki a kutatásban akar maradni, annak egy külföldi gyakorlatot ajánlatos abszolválni. Én ezen a nyáron 2-3 évre az USÁba megyek. San Diego-ban üzemel az egyik legismertebb fúziós reaktor. A projekt egy privát technológia konszernhez tartozik, pénzeket kap az US-energiaminisztériumtól. Mint kutató-utánpótlás, ott sokkal jobbak az esélyek egy tartós állásra. De Dél-Franciaországba is juthatok. Ott építik épp a kísérleti ITER reaktort, melyben Európán kívül Kína, Dél-Korea, Japán, Oroszo., Japán és az USA is részt vesz. Mindenesetre már kinéztem magamnak néhány francia nyelvtanfolyamot.

DIE ZEIT, 2020. FEBR. 27.

(1982-ben sikerült a német Kalkar-ban leállíttatnunk a magfúziót, mely technika határidejéről, a kérdésről, mikor lesz kész, a válasz: "Mindig 40 év múlva, amikor kérdezik." Ő is ezt mondja: "Néhány évtized múlva"RS20III10).

JÓ A KLÍMÁNAK, DE NEM AZ RWE-NEK Kiszállás a szénből

- Az RWE-vezér, Rolf Schmitz, elmondja a SPIEGELnek, miért is járnak neki milliárdok, hogy miért bosszantják a klímaaktivisták, és hogyan látja saját jövőjét -

Schmitz (62) 2016 óta az energiaóriás RWE vezérigazgatója, ő tárgyal a kormánnyal szénerőművei bezárásáról.

SPIEGEL: Schmitz úr, Önt a konkurencia egy spílernek titulálja. Ezt belátja?

Schmitz: Nem, nem látom be. Sosem kártyázom, fogalmam sincs, miről beszélnek.

Sp: No, azért nem olyan nehéz kitalálni. Ön évekig kitartóan kivárt, míg az adófizetők most 2,6 mrd eurót fizetnek néhány lerobbant barnaszén-erőművéért. Ez egy igazi póker kunsztstikli.

Sm: Ezt másképp is lehet nézni. A szénstoppal nálunk, az RWE-nél, 3,5 mrd euró veszteségünk van. Nem is számítva a következő évek nyereségeit, amit realizálhattunk volna. Tehát a vállalatunk 900 milliót kell, hogy ráfizessen. Ha Ön ezt spílerségnek nevezi, akkor én igen gyatra spíler vagyok.

Sp: Ön a saját teljesítményét kisebbíti. Ön adópénzeket kap, mert pár évvel korábban kiszáll a barnaszénből, abból az energiahordozóból, mely amúgy is a CO2 kibocsájtás miatt gazdaságtalan lesz.

Sm: Igen, ismerem ezt a kritikát. Csakhogy ez nem stimmel. 2 mrd euró tartalékot kell képeznünk a felszíni fejtésre és 300 milliót a személyzet csökkentésére. További 600 millióba kerül gépeink átépítése, mert az ellátó láncból erőművek esnek ki, de a maradék berendezések tovább kell, hogy áramot termeljenek. És még további 800 milliót le kell írnunk. Mindezt, mert korábban kiszállunk a szénből és ez nem lesz teljesen pótolva.

Sp: Ön több 40 éves erőműről beszél, melyek már sok éve leíródtak és melyeknél a technikusok imádkoznak, hogy csak darabok ne essenek le róluk, mert megjavítani nem lehet. Így érthető-e Ön számára, hogy a klímaaktivisták úgy hiszik, ezeket az adópénzeket értelmesebben is ki lehetne adni.

Sm: Nem, nem értem. Mi 7 évvel hozzuk előre a szénkiszállást és 2030-ig 6 GW kapacitást zárunk be. Ez sok pénzünkbe kerül, ennek csak egy részét kapjuk meg. Ez jó a klímának, de nem jó az RWE-nek.

Sp: Akkor ezt el kell vetniük.

Sm: Nem, mert meggyőződésünk, hogy ez energia- és klímapolitikailag a helyes út és mi ebben a késhegyre menő vitában az össztársadalmi békéhez hozzá akarunk járulni. Ezért kellett mérlegelnünk.

Sp: Ezzel a magyarázattal lépnek a részvényeseik elé?

Sm: Igen, más nincs. Meggyőződésem, hogy ez a helyes döntés. Minden más alternatíva fenyegetés volt.

Sp: Mie gondol?

Sm: Ha nem megyünk bele, a Bund rendjogi konzekvenciákkal fenyegetett. Konkrétan: a kormány egyszerűen elrendelhette volna az erőművek bezárását. Ekkor éveken át húzódó pereskedésen kívül talán semmit sem kaptunk volna.

Sp: Szívesebben elajándékoztak 900 milliót?

Sm: Egyszer elég volt a vitákból, legalábbis nekem elegem volt. Ez nem volt egy normális vita volt a szén körül, ez egy társadalmi konfliktus volt, mely minden határon túlment. Finoman kifejezve, nehézzé vált racionális érvekkel áttörni.

Sp: Más szavakkal: Önnek tele lett a hócipője.

Sm: Ha tudni akarja: igen! Az RWE-t egy teljesen új útra akarjuk állítani. 2040-ig klímasemlegesek akarunk lenni, eredményeink már hamarosan 60%-ban megújuló energiákból fognak állni. Itt nem lehet örökösen régi terheinket az orrunk alá dörgölni.

Sp: A barnaszén, amiért évek óta küzdöttek, most hirtelen "régi teher"? 2 éve még a Hambacher Forst-ban szabályos ütközeteket vívtak egy állítólagos nélkülözhetetlen felszíni szénfejtőért. Ez csak egy show volt, hogy megkaparinthassák az adópénzeket?

Sm: Nem, egyáltalán nem. Ennek a konfliktusnak a tetőfokán, szilárdan meg voltunk győződve, hogy a felszíni szénfejtő Hambach tervszerűen tovább fog működni. Tehát az erdőt ki kellett volna vágatnunk. De akkor összeült a szénbizottság és megkaptuk a leállítást. Ez egy új helyzet volt.

Sp: Ez azonban azt jelenti, ha megfordítjuk, hogy még 1,5 éve Önök a klíma- és energetikai fordulathoz való társadalmi és politikai akaratot teljesen tévesen ítélték meg.

Sm: Ezt így nem nyugtáznám. Számunkra világos volt, hogy jön a szénkiszállás. Ám mi úgy gondoltuk, hogy itt, Nordrhein-Westfalen-ben, a barnaszén, mint az olcsó ipari áram garanciája marad. A barnaszén pontosan ezt a szerepet játszotta a Ruhr-vidéken , ahogy az atomerő Dél-Németországban. Ez ma többet nem igény és ezzel teljesen új keretföltételeket kaptunk. Ezenkívül akkor még nem hittük volna, hogy a szénkiszállás kárpótlásait ilyen egyenetlenül osztják el, ahogy ez bekövetkezett.

Sp: Mire gondol?

Sm: Németországban két barnaszén-lelőhely van: egy Keleten, másik itt nálunk, Nyugaton. Azt föltételeztük, hogy a két hely között igazságos elosztás történik majd. A tárgyalások során azonban kiderült, ez nem így lesz és nekünk itt Nyugaton egyik erőművet a másik után kell bezárnunk, míg a keletiek évekig tovább működhetnek.

Sp: Áldozatnak érzik magukat, mert a Bundesregierung a keletnémeteket megkímélte ezektől a fájdalmas intézkedésektől?

Sm: Nem, nem vagyunk áldozat. De nem számoltunk az aktorok ilyen kemény kompromisszum-kizáró magatartásával.

Sp: Akkor miért nem robbantották a deal-t?

Sm: Számunkra fontos volt, végre bizonyosságot elérni. Munkatársaim azt mondták, elegük van az alkudozásokból. Ezt mondták: "Tegyél végre pontot a végire, hogy mi mindnyájan, családostul, ismét tudjuk, hányadán állunk." Ilyeneket lehetett hallani az üzemi tanácsoktól a folyosókon. Ezt a bizonyosságot most elértük - úgy a vállalat, mit a munkatársak számára. Most az a feladatunk, hogy stratégiánkat megvalósítsuk és a konszernt egy új jövőbe vigyük.

Sp: Ez úgy hangzik, mintha a klímaaktivisták Hambach-ban győztek volna, mintha az Önök szétmorzsolás-stratégiája nem hatott volna.

Sm: Nem. Hambach sosem vált volna ilyen szimbólummá, ha a Bund helyesen cselekszik.

Sp: Ezt meg kell magyaráznia.

Sm: Az erdő miatti viszálykodás már több éve kezdődött. De ez csak egy helyi téma volt. Az erdő csak akkor vált szimbólummá, amikor Berlinben megalakult egy szénbizottság és az aktivisták az erdőt bevitték ebbe a bizottságba. Akkor Berlinben valakinek sarkára kellett volna állnia, és kijelentenie, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ez nem történt meg és Hambach a szén elleni ellenállás jelképe lett. Nem értettem, ezt a Bund miért engedhette meg.

Sp: A következő bosszúság már borítékolt. Ön bejelentette, hogy a barnaszénből való kiszállás ellenére további falvakat dózerolna le és telepítenek át. Nem tart attól, hogy a blokádok és a tiltakozások tovább folytatódnak?

Sm: Ezeket a terveket a falvak lakosai már évek óta ismerik és többnyire örülnek, ha új otthonokba költözhetnek át. Remélem, nem kerül sor nagyobb tiltakozásokra. Határozatunk van, amelyben a kiszállás útja egyértelműen és világosan le van írva. Abból indulok ki, hogy mindenki tartja magát ehhez és a folyamat békességgel zajlik le.

Sp: Ez hogyan lehetséges, mikor maguk a szénbizottság tagjai fölpanaszolták, hogy kételyeiket nem vették figyelembe és pontosan a szénkiszállás-határozat meghozásakor Datteln-ben a köztársaság egyik legnagyobb szénerőművét avatják föl. Ezt Ön nem tartja provokációnak?

Sm: Először is Datteln nem a mi konszernünkhöz tartozik, hanem az Uniper-hez. De nem akarok a válasz alól kibújni, mert ez a lépés klímapolitikailag jól indokolható. Párhuzamosan öreg szénerőműveket kell kivonni a forgalomból, melyek kevésbé hatékonyak és magas a CO2-kibocsájtásuk. Az Uniper ilyen megoldásokat már fölkínált.

Sp: Amiket aztán a keletnémet miniszterelnökök elvetettek, mert ezek állítólag a keletnémet barnaszén-körzet munkahelyeit veszélyeztetik. Így van?

Sm: Ezt nem szerteném kommentálni.

Sp: Nem gondolja, hogy Datteln lesz az új Hambach?

Sm: Nem zárhatom ki. Kár volna. A szénkiszállásra találtunk egy társadalmi konszenzust. Nagyon rossz volna, ha ezt azok tennék tönkre, akik maguk is aláírták. Ekkor viágossá válna, hogy egy ilyen kompromisszum némely csoport számára nem jelent értéket és ők valójában nem az országért küzdenek.

Sp: Ezek kemény vádak. Kire és mire gondol?

Sm: Az erőművek elleni óvások és vádak - az érintett emberek részéről - nem újdonság. Ilyen mindig is volt. De korábban az érintettekkel megegyezhettünk. Ma ez már nem lehetséges, mert valamiféle csoportok, akik közvetlenül nem is érintettek, köszönve az új szövetségvádjognak (Verbandsklagerecht), a legutolsó instanciáig pereskednek. És nemcsak a szénerőművek vagy a felszíni fejtők ellen, hanem szélturbinák, szolárparkok vagy vezeték-nyomvonalak ellen is. A közjólét biztosítása őket hidegen hagyja. A törvényhozó ezt meg kell, hogy állítsa, mielőtt az egész ország leáll.

Sp: Mely csoportokról beszél? A Hambacher Forst aktivistáiról? A Fridays for Future-ról?

Sm: A Hambacher Forst aktivistáiról beszélek, de a BUND-ról és a GreenPeace-ről is. Ez a két csoport még arra sem volt hajlandó, hogy velünk közösen fölhívást intézzen az erőszak elkerülésére, a szörnyű túlkapások után. Az FFF-et határozottan nem sorolom ide.

Sp: Miért nem?

Sm: A klímadiskurzust helyesnek és sürgősen szükségesnek tartom, ha békés eszközökkel történik. Erre szükségünk van, mert különben hamarosan a klímaváltozás a végzetünkké válik.

Sp: Ez a belátás kissé későn jön. Épp az energiaágazat védekezett évtizedekig minden oly kicsiny változtatás ellen is. A megújulók az ördögtől valók voltak. Az atom és a szén voltak a megbízhatók, melyek nélkül állítólag áramszolgáltatás sem létezett volna.

Sm: Tőlem ezt sosem hallhatta. 3 éve vagyok az RWE élén és kérném Önt a következő idősor tudomásul vételére: A nagy Hambach-viták 2018-ban kezdődtek. A szénbizottság határozata ma kerül megvalósításra. A határozatot, hogy leányvállalatunk, az innogy hálózatát és szolgáltatását az E.on-nak átadjuk, 2017-ben hoztuk. Ettől kezdve koncentrálunk teljes egészében a megújuló energiákra.

Sp: Ezzel mit akar mondani?

Sm: Azt, hogy megújulásunkat, a fosszilis energiahordozókból való kiszállásunkat saját elgondolásunkból kifolyólag döntöttük el. Mérnök vagyok, foglalkoztam termodinamikával. Számomra mindig is világos volt, hogy energiapolitikailag irányt kell váltanunk, hogy ezt az érzékeny egyensúlyt bolygónkon ne veszélyeztessük. Amit hosszú ideig alábecsültem, a gyorsaság, ahogy a klímaváltozás előre tör. Hogy önerősítő folyamatok lehetnek, az csak az elmúlt években vált számomra világossá. De épp ezekből az ismeretekből kifolyólag döntöttünk az új útról. És ez bármilyen keményen is hangzik, a szén és az atom most már a vége felé közeledik.

Sp: Ez jól hangzik. De vajon így volt-e? A stratégiaváltás időpontjában az RWE háttal a falnak állt, mert a Bundesregierung az atomkiszállást eldöntötte. A CO2 egyre drágább lett és az áramkonszernek üzleti modellje egyszerűen szétesett.

Sm: Igen. De nem volt könnyű döntenünk és akkoriban 40 különböző üzleti modellt vizsgáltunk meg - beleértve az útépítést is. Utunkban a jövő felé a megújuló energiákat választottuk. Erre senki sem kényszerített bennünket.

Sp: Egyik előde, Jürgen Großmann ezt szintén megígérte, aztán csúnyán elbukott vele. Mára mi változott meg?

Sm: Akkoriban 8 mrd eurót fektettünk be zöld projektekbe. Azután az atom-kiszállás miatt hiányzott a pénzünk és sok mindent vissza kellett vennünk. Az E.on-nal való deal után ma más a helyzet. Ez mellett a megújulók időközben technikailag annyit fejlődtek, hogy ma vállalható költséggel építhetők és versenyképessé váltak. Ezt az esélyt meg kellett ragadnunk.

Sp: Néhány keletnémet miniszterelnök és az ex-BASF vezér, Jürgen Hambrecht szerint át kellene gondolni atomerőművek újraépítését.

Sm: Ez - teljesen függetlenül a meg nem oldott ártalmatlanításról - teljes gazdasági értelmetlenség. Mért fektessünk be milliárdokat egy technológiába, ahol egy kWh áram legalább 10 centbe kerül, míg a szélturbináknál 4 centbe? Nem fogom föl. Ezért fektetünk mi be a következő években milliárdokat új szélparkokba, szolár berendezésekbe és tárolókba.

Sp: Csak nem Németországban. Miért nem itt?

Sm: Szívesen tennénk! Ám Németországban bizonytalan a jogi helyzet és a véget nem érő engedélyezési eljárások miatt alig van olyan projekt, melybe kockázatmentesen lehetne befektetni. Ennek gyorsan meg kell változnia, főleg a tengeri szélkihasználás esetében. Amíg itt a keretföltételek nem versenyképesek, pénzünket jól jövedelmező külföldi projektekbe tesszük és azon fáradozunk, hogy, mint a világon egyik vezető zöldáramtermelő, helyzetünket megerősítsük.

Sp: Az Ön vezetése alatt?

Sm: Most igen, de a továbbiakban a felügyelő bizottság dönt. Ami előtt állunk, az egy nagyon nemzetközi projekt. Sosem dolgoztam külföldön és jövőre 64 leszek. Ez egy jó alkalom lenne a stafétabotot egy fiatalabbnak adni át. Különben egyszer elkezdem önmagam idézni és ez köztudottan veszélyes.

Sp: Schmitz úr, köszönjük a beszélgetést!

DER SPIEGEL, 2020. január 25.

LÁZAS VILÁGGAZDASÁG (NZZ Zürich)

- A koronavírus a felszínre hozza, mennyire függ a világgazdaság Kínától és a beszállítóláncoktól. Az epidémia visszanyesheti a globalizált világgazdaságot. A gazdasági terek szétválasztása azonban rossz válasz lenne -

A koronavírus veszi globális útját és helyi kihatásai is erősödnek. A remény, hogy a tüdőbetegség Kínára korlátozódik, tévedésnek bizonyult. Svájcba ezen a héten érkezett meg a vírus és vele egy diffúz félelem. A kollektív verítékezés a pánikbevásárlásokban, a tömegrendezvények nyomasztó érzésében, a szaporodó kézmosásokban és a blikkfangos szalagcímekben fejeződik ki. A Bundesrat átmenetileg, március közepéig, betiltott minden 1000 főt meghaladó rendezvényt. Az ember természetébe van oltva, hogy a statisztikailag hasonló kockázatokhoz képest, az új fenyegetéseket túlreagálja. A pánik nem kívánatos, az epidémia józan megfékezése annál inkább. Ami most kell: átlátható politikai kommunikáció.

A fertőzött globalizálás

Minél hosszabban tart a járvány és minél jobban terjed ki, kihatásai prognózisai annál vészjelzőbbek. Bár egy világias társadalomban a vírus már nem számít istencsapásnak, mégis ilyenkor szaporodnak a világértelmező doktorok diagnózisai, melyek a vírust társadalmi betegségként magyarázzák. Retorikailag ártalmatlanabbak, de következményeiben súlyosabbak azok a károgások, melyek a világgazdaság fertőzöttségét fújják föl.

Kétségkívül, pillanatnyilag ez a vírus a legnagyobb fenyegetettség a világkonjunktúrára. Maguk a részvénypiacok, melyek egyébként mindent kibírnak, most esni kezdtek. A világkereskedelem már a járvány előtt köhögött és most tovább gyengélkedik. A globális ipari recesszió kockázata nő. A növekedés-rekorder Kína számára az elemzők az első negyedévre visszaesést jeleznek. A közép birodalma nemcsak nagy keresleti szereplő, de sok határon átívelő szállítólánc fontos termelője is, melyek a mai globalizáció-fázis kiemelkedő jellemzői. Egy termék gyártása különböző országok között oszlik meg. Egyre gyakoribbak lehetnek a termelés-megszakítások és a teljes leállások is. A költséghatékony just-in-time eljárás, mely a nyersanyagok és a félkésztermékek folyamatos beszállítására van ráutalva, most csapdává válhat.

Szerencsére a gazdasági kísértet gyorsan föloldódhat, ha az újfajta koronavírus visszaszorítása megtörtént. Az emberi szenvedés mellett az intézkedések is fájnak, melyek a covid-19 megfékezésére szükségesek. Ezek magas gazdasági költségeket és magatartás-változtatásokat vonnak maguk után. Ha vége a korlátozásoknak és a vesztegzáraknak, a gazdasági kisiklások is megszűnnek és a gazdaság folytathatja növekedési útját. (Orrvérzésig?RS20III7).

Ezzel azonban a történet még nincs lezárva. A vírus leleplezte a világ előtt, mennyire komplex és törékeny a gazdasági hálózatunk. Ha nem is a híressé vált lepke szárnycsapása, de egy denevér közvetíthette a betegséget, mely lebénítja a beszállító láncokat. Ezzel föléled a Trump által forszírozott vita a Kína-USA gazdaságai szétválasztásáról. Ezt lehet tovább szőni, a tekintélyes kereskedelem-közgazdász, Gabriel Felbermayr, a vírusról azt mondta, ez lehet a globalizálás "Lehmann-momentuma". Az US- befektetőbank összeomlása olaj volt a tűzre, a pénzügyi válságkor. Most kevésbé a tényekről, inkább a gondolkodás fordulatáról van szó. A vállalatok régi bizonyossága a termelés-kiszervezés költségcsökkentő hatásáról mára meginogni látszik. Erre általános védőoltásként a beszállító láncok földrajzi diverzifikálása ajánlott, hogy növeljék a függetlenséget. Ez elvileg helyes volna; némely terméknél, mint bizonyos gyógyszeripari nyersanyagoknál és hatóanyagoknál a termelés földrajzi koncentrációja valóban hátrányos lehet. De a diverzifikálás rövid távon nem sokat ér. Ezenkívül, egy pandémiánál, egy világszerte bénító vésznél, vajon hová diverzifikálni? És a cégekre ugyanaz érvényes, ami a hálóművekre: párhuzamos szervezetek és redundanciák igen sokba kerülnek. Peter Navarro, Trump elnök gazdasági tanácsadója, a koronavírust ébresztőnek tartja, mely az USA Kínától való függésére figyelmeztet. Kifelé az ellátás biztonságáról beszélnek, a hátsó gondolat azonban, a gyárakat és a munkahelyeket ismét visszatelepíteni az USÁba. Ehhez a járvány kitörése rossz indok, mert azt föltételezi, hogy egy vírus csak kívülről jöhet. Bezárkózni pedig nagyon nehéz, ahogy ezt a friss események mutatják.

A beszállító láncokat megtörni

Még fönnáll a remény, hogy a vírus aránylag gyorsan visszaszorításra kerül és követlen gazdasági következményei nem lesznek súlyosak. De még ekkor is a globalizálás egy erős stressz-tesztnek lesz kitéve, mert bizonyosságok kérdőjeleződnek meg. Már 10 éve - messze a Trump által kiváltott kereskedelmi konfliktus előtt - a kereskedelem és a befektetés részaránya a globális gazdasági teljesítményben stagnál. A világszerte folyó integráció is veszített dinamikájából, mert mára kevesebb lett azon régiók száma, melyek nem vesznek részt a világkereskedelemben. (És akik most jól járnak?RS20III7). A klímapolitika miatt idővel a szállítási költségek is növekednek és a határokon átívelő energiajavak kereskedelme is visszaeshet. Valamennyire a technika maga is csökkentheti a globalizálás mértékét: a 3-D-nyomtatás vagy a növekvő robot-bevetések a bérköltségek súlyát csökkenthetik, ami az ipari termelés a fejlett államokba való visszatelepítését eredményezi. A szállítási utak rövidítésével kockázatcsökkentésre kerülhet sor, hogy az ügyfélhez közelebb kerülhessenek. Ehhez jön, hogy a globalizáció veszteseinek politikai hangja fölerősödik.

Gyakori érv, hogy a kereskedelmi áramlatok a szolgáltatásokkal fölfelé ívelnek majd. Ám ebben az ágazatban a liberalizálások jóval nehézkesebbek, mint a javak kereskedelmében. Több szolgáltatás, mint pl. a hajvágás vagy az ápolás határokon át nem igen adható-vehető. A közgazdász, Richard Baldwin szerint a digitalizálás óriási fordulatot hoz. Ez a jelenség a "telemigráció", ez egy virtuális vándorlás. Így pl. némely műtét elektronikus segédeszközökkel távolból is elvégezhetővé válik. Így epidémia esetén is a szolgáltatás-kereskedelem lehetséges lesz.

A történelem azt mutatja, hogy úgy a technológia, mint a politika a globalizálást hajtja. Protekciós fázisokat mégis többnyire a politika generált. Ebben áll a koronavírus legnagyobb veszélye a világgazdaságra: egy fölgyorsult, politikafüggő globalizáció-mentesítés és a világ régiókra való fölosztása. Gazdasági és más kölcsönhatások törékenységet jelenthetnek, ami félelemhez vezet. Ez politikailag kihasználható. Azonban a kölcsönös függőségek és a kereskedelem a legjobb mód világszerte a legnagyobb számú jólét garanciájára. Védőmaszkok mögé rejtőzni - a koronavírusnál is - egy téves biztonságérzéshez vezethet.

Neue Zürcher Zeitung, 2020. február 29.

5. VISSZAHÚZÓDÁS A RÉGIÓKBA Minden városi építkezés (épület, metró, híd) értelmét veszti, mert egy ház 100 éves életében lakóinak ellátása megszakad. Távvezetékek (gáz, olaj, tel.) építése téves: felrobbantják. Olaj szállítása csakis katonai konvojjal lesz lehetséges. A távutazás megszűnik: nincs üzemanyag, sem cél, sem biztonság.. Az esztelen anyag- és személyszállítás megszűnik. Vége a világkereskedelemnek és a globalizációnak. A források kimerülése világszerte, a gazdasági pangás, a klímaátcsapás életmód-változtatást kényszerít ki. A kormánynak sikerül a lakosságot ésszerű fogyasztásra rábírni, nagyban csökken a pazarlás és a létalapok fölélése. A visszaesés lassan jön, így van idő átállni egy ésszerű, józan életmódra. Az élet visszahúzódik mentsváraiba: a régiókba. Itt régiópénz lesz a fizetőeszköz, ill. visszatér a barter és cserekereskedelem: élelmet olajért, szolgáltatást szerszámért. Kisvasutak vezetnek a városokból a vidékre. Az ország ismét egyenletesen belakott. Új közösségek alakulnak, az élet olcsóbb és emberibb lesz. Mindenkinek lesz munkája: műveli a kertjét, építi a házát. Visszatérnek az igás állatok, az emberi erők. Az emberek nem fitnesz-centerekben edzenek, hanem zsákolással és pedálos generátorral. Az új technikákat (LED-világítás, napelemek) kombinálják a hagyományosokkal. Mielőtt az óriásgyárakat bezárják, örökéletű gépek gyártanak, kopó alkatrészek tartalékolásával. A maradék energiahordozókat és nyersanyagokat csak állam- és életvédelmi célokra tartalékolják.(5 jövőszcenárió, ökobetyár könyve, 2014)

NEOLIBERALIZMUS, A SZITOKSZÓ? T. Biebricher, Goethe-Uni Frankfurt www.okobetyar.blog.hu

- Egy rossz hírbe keveredett fogalom comeback-jéről -

DIE ZEIT: Biebricher úr, Friedrich Merz comeback-je sóvárgás több neoliberalizmus után? Milyen miliőben hathat az ilyesmi?

Thomas Biebricher: Mindenesetre Merz neoliberálisabb, mint konzervatív. A CDU-ban biztosan sokan vannak, a középosztály- és a gazdaság-unió rendpolitikusai között, akik vágyódnak egy "világos piacgazdasági irány" után. Ám a régi Merz receptekkel, adócsökkentéssel, bürokrácia-lebontással, idős-gondoskodással ma választásokat nyerni és még az CDU-t is egyesíteni, kétlem, hogy sikerülhet.

Z: Bár a neoliberalizmus állítólag már rég kormányoz, mégsem vállalja föl senki sem. Ez meg hogy lehet?

B: Neoliberalizmus - ezzel tényleg senki sem szeretné rajtakapatni magát. A fogalom igazi méreggé vált és ma valójában politikai ellenfelek megbélyegzésére szolgál. Nem is világos, mit kéne "neoliberalizmus" alatt érteni. Mégis a fogalom jó segítség lehet, hogy a kapitalizmus egy bizonyos fejlődéséről beszélhessünk.

Z: Tehát mi is az a neoliberalizmus?

B: A különféle játékfajtákat mindenekelőtt egyvalami egyesíti: hogyan lehetne végbevinni, hogy a piacokon az ármechanizmus korlátlanul érvényesüljön? Erre a kérdésre a neoliberálisok nagyon különböző válaszokat adnak és hiba volna ezeket pusztán piacfundamentalizmusként félretenni. Ez inkább a laissez-faire-liberalizmus álláspontja. Ez vezetett a XIX. és a XX. sz. tözsdekrachjaihoz, a föltörő munkásmozgalmakhoz, nacionalizmushoz és háborúhoz. A neoliberalizmus, mely az 1930-as években keletkezett, az erre való reakció volt.

Z: Mik az ellentétes álláspontok?

B: Egyrészt a kollektivizmus, tehát a tervgazdaság minden formája, úgy a kommunizmusban, mint a fasizmusban. Később más ellentétek váltak fontossá, a keynianizmus, tehát az állami befektetéses gazdaságirányítás és az erős szociális állammal szemben is. Tévesen sokan a neoliberalizmushoz kötik az éjjeliőr-állam elképzelést is, mely a közbiztonságot szavatolja, védi a tulajdont, de mással nem igen törődik.

Z: Mikor kezdődött a tiszta neoliberalizmus a háború után?

B: Egy kormányzat sem teljesen "szociáldemokrata" vagy "neoliberális", senki sem képes egy tiszta tan szerint eljárni. De az új neoliberalizmus minden bizonnyal Chilé-ben kezdődött a 70-es években, Augusto Pinochet autoriter, katonai diktatórikus rezsime alatt. Sokkoló terápia volt a szakszervezetek és az ellenzék kiiktatása, a nagyvonalú privatizálás, az árellenőrzés kikapcsolása. Északon követték az USA és a brit kormányok, Reagan és Thatcher alatt, míg a 90-es években jött Gerhard Schröder, Bill Clinton és Tony Blair, balos neoliberalizmussal. Ezeknél persze a képbe nem illő intézkedéseket is találunk.

Z: Jellemző, hogy Önnek először egy katonai diktatúra jut az eszébe. A neoliberalizmus ódzkodik a demokráciától?

B: Mindenesetre nincs nagy bizalommal a nép iránt, nem hiszi, hogy az képes lenne a gazdaságpolitikában okos, informált döntéseket hozni. A tömegekkel való tapasztalat, a neoliberalizmus keletkezésekor, a 30-as években, nem volt biztató. A neoliberálisok megkísérelnek lehető sok mindent bebetonozni, hogy az emberek válasszanak, akit csak akarnak, csak a gazdaságpolitika ne változzék. Ilyen pl. az eladósodás-fék, melynél megpróbálják az állameladósodást egyszerűen alkotmányosan kizárni.

Z: Ilyen korlátozásokat azonban autoriter rezsimek nem nyelnek le.

B: Különös, hogy pl. Hayek-nál a hit, hogy autoriter rezsimek döntő kérdésekben - tehát a gazdaságpolitikában - liberálisok maradnak. Hayek egyszer egy interjúban Allende rendszerét totaliter demokráciának nevezte. Hayek nézőpontjából, alapvetően minden demokrácia abban az időben totalitarizmusba való átcsúszással fenyegetett. Természetesen akkor, ha kifejezetten egy szocialista politikát, mint Allende, forszíroznak. Ha még egy fejlődő országról is van szó. Ezeket a neoliberális diskurzusban megfosztják a működőképes demokrácia politikai-kulturális föltételeitől. Hogy egy totaliter rezsimbe való átmenettől mért csak olyan diktatúrák, mint Pinochet-é, kímélődhetnek meg, ez Hayek titka marad.

Z: Később Németországban a neoliberalizmus fényes győzedelmi utat járt be, minden politikai pártban. Ez hogyan történt?

B: A 80-as és főleg a 90-es években, a neoliberalizmus világszerte egyfajta hegemóniát ért el. A brit New Labour szociáldemokratái, Tony Blair körül, Bill Clinton New Democrats politikusaitól tanultak. Blair-től viszont Gerhard Schröder tanult. 1999-ben ketten közösen egy tervet vázoltak: a neoliberalizmus a Zeitgeist egy része, mert társadalompolitikai progresszív ideákkal köt össze. Egyneműek házassága, új állampolgárságjog, segítség az önsegítséghez, a betegbiztosítás reformja, miszerint a fej-átalány ne kötődjön a jövedelemhez. Merz és Paul Kirchhof alkotmányjogász adóreformot akartak, utóbbit a választási kampányban "Heidelberg-i professzornak" csúfoltak. Ebből a programból, a CDU kormányra lépésekor, 2005-re gyakorlatilag semmi sem maradt. Az SPD számára pedig ez az agenda az ismert katasztrófát hozta.

Z: A CDU nem fizetett rá?

B: A lipcsei program a neoliberális és a klasszikus kereszténydemokrata szárny között óriási feszültségeket okozott. Utóbbi föl nem fogta, milyen döntés is született. Ez volt a CDU legnagyobb irányváltása 1949 óta, amikor a piacgazdaság melletti kiállásával az Ahlen-i program kapitalizmuskritikus elemeit kiszórta. Horst Seehofer 2004-ben a fejátalány miatt visszalépett a frakcióhelyettesi posztjáról. Ám rövidesen csalódottak lettek azok a középosztálybeli uniósok és Merz-körüliek, akik a lipcsei programban annyira bizakodtak. Keserűen kellett látniuk, hogy a reformlendületből semmi sem maradt.

Z: Ez akkor történt, amikor a neoliberalizmus politikai szitokszóvá lett?

B: Ami a politikai diskurzust illeti, igen. Ám az akadémiai vitában már a korai 90-es években a neoliberalizmus egyértelműen negatív megítélést kapott és csak kritikusok használták.

Z: A pénzügyi válság milyen hatással volt a német neoliberalizmusra?

B: Óriási megrökönyödés söpört végig a pénzvilágon. Klasszikus rendpolitikusok számára még a gondolat is szörnyű, állami beavatkozással mindezeket a bankokat a piacon megmenteni a csődtől. Aki eddig azt hitte, a kapitalizmusnak valami köze van a morálhoz, a becsületes kereskedőhöz, az most megvilágosodott. A teljesítményverseny ideája, miszerint valami nagyszerűt kell produkálni, hogy profitot érhessünk el, pillanatok alatt elsöpörték ezek a gyanús pénzügyi termékek, melyek talán valójában semmit sem értek. Ez a CDU-nak mindig is sokat számított. Az akkori fekete-sárga kormányzásban ez a szarkasztikus hangulat a pénzügyi válság és az eurókrízis után sem múlt el. "Uborkacsapatnak" nevezték magukat és taktikai hibákat követtek el. Ehhez tartozik pl. a "Mövenpick-adó", a hotel éjszakázások áfa-csökkentése, mely a liberálisok klienspolitikájának számít. A kormány alkotási ereje kifulladt. Erre nem is volt sok tér, tekintve mindent, ami akkor Európában dúlt. Ez főleg az FDP-re hullott vissza, mely a neoliberális programot nyilvánosan fölvállalta - leszűkítve az adócsökkentésekre, megszavazva a védelmi intézkedéseket.

Z: Miben volt a neoliberalizmus eredményes?

B: Ez talán így fogalmazható meg: A verseny erősítése helyenként, de nem mindenütt, előnyöket hozott. Németországban ez pl. a telekommunikációs szektor privatizálásában látszódott. Ám a nagyobb választék és a kedvezőbb kínálat fájó áldozatokkal jár: keményebb munkafeltételek, kisebb fizetés, növekvő szociális egyenlőtlenség és nem utolsó sorban a demokratikus önrendelkezés visszanyesése. A neoliberális biznisz lényege tehát, leegyszerűsítve így hangzik: A szociális egyenlőségért, jobb munkáért és demokráciáért (mely több, mint csupán kulissza) cserébe a fogyasztás komfortját kapjuk. Úgy hiszem, ebbe a cserébe egyre kevesebben mennek bele.

Thomas Biebrich (45), Goethe Universität Frankfurt, könyve a "Die politische Theorie des Neoliberalismus".

DIE ZEIT, 2020. febr. 27.

A hamburgi DIE ZEIT fertőzésvédelmi tanácsai - www.okobetyar.blog.hu

(Ez a járvány is mutatja, micsoda őrültség a globalizáció. RózsaS)

1. Kerüld az embertömegeket!

A járvány megfékezéséről mindenkinek tudnia kell: a koronavírus cseppfertőzéssel terjed. Panaszmentes fertőzöttek is terjeszthetik a vírust. Ezért: tarts távolságot más emberektől! Kissé több, mint egy méter elég. Semmi kezetrázás, ölelkezés. Lehetőleg kerüld a nagy embertömegeket.

2. Ne használd az ujjaid!

Ha vírusos felületet érintesz kézzel és utána arcodhoz nyúlsz, megfertőződhetsz. Ezért okos, ha liftgombot, ajtónyitót ököllel vagy könyökkel érintünk és nem ujjunkkal. (Esetleg kesztyű?RS)

Moss gyakrabban és alaposabban kezet.

3. Szájmaszkok?

Papírszájmaszkok már rövid használat után nedvesek és nem fogják vissza a vírusokat. Sebészeti OP-maszk (orr és száj-befedő) inkább a környezetnek használ, mint viselőjének. Légmentesen záró gázmaszkok 3 biztonsági fokozatban kaphatók. Védenek, ám használatuk annyira kényelmetlen, hogy napi használatra teljesen alkalmatlanok. Senki sem akar ilyen maszkot hosszabban viselni.

4. Másokat védeni

Aki fertőzött, másokat úgy védhet, hogy használt papír zsebkendőit azonnal ártalmatlanítja (zacskó, kuka). Akinek köhögni, vagy tüsszentenie kell, ne a kezét tegye az arca elé, hanem inkább könyökhajlatába köhögjön.

5. Védőoltás

Koronavírus-járvány esetén, fontos más fertőző betegségek, különösen a téli influenza elkerülése. Önmaga védelmére és az orvosok tehermentesítése végett ajánlatos - különösen idősöknek - a védőoltás. Nekik még külön pneumokokkusz-oltás is javallott.

6. Tartalékok

Pár napi ellátmányról mindig jó gondoskodni. Ezek tartósított élelmiszerek, fontos gyógyszerek és minden, ami a gyerekeknek kell. A Bundesamt für Bevölkerungsschutz - Lakosságvédelmi Hivatal, külön "személyes check-listát" javasol. Ám pánikbevásárlás ("Hamsterkäufe") kerülendő!

7. Otthon maradni

Aki rosszul érzi magát, maradjon inkább otthon. Önmaga miatt és mások védelmében. Ez nemcsak a munkahelyre vonatkozik: aki úgy hiszi, koronavírus-fertőzött, az először hívja föl háziorvosát, vagy az egészségügyi hivatalt - de ne tolongjon zsúfolt orvosi várótermekben!

És - ezt én mondom - ha mindez nem segít, marad a gondviselés!

(Jaj! Ráköhögtem az internetre!)

AZ INTERNET KLÍMAROMBOLÁSA

1 Mb e-mail 20 g CO2 emisszióval jár (Horváth Levente, Telekom).

Egy Google-keresés 0,3 Wh áramot fogyaszt; 20 keresés annyit, amennyit egy takarékos égő egy óra alatt.

30 perc videó-streaming annyi CO2-kibocsátással jár, mint 6 km autózás.

2018-ban a videó-streaming összes áramfogyasztása világszerte meghaladta Lengyelország, Itália és Németország együttes villanyfogyasztását.

Ha az internet állam lenne, a 6. helyet foglalná el a villamos energiafogyasztásban. ("The Shift Project" thinktank, 2019).

A különböző digitális megoldásokkal sok területen jelentősen csökkenteni tudjuk a kibocsátásunkat, akár az egyén szintjén is. Ilyenek lehet például a különböző távvezérlők és okosmérők használata. Azok a smart eszközök, amelyek megtanulják szokásainkat, amelyeken különböző energiaprofilokat állíthatunk be kedvezőbb energiafelhasználással üzemelnek, és ha okostelefonunkról tudjuk vezérelni például a fűtést vagy a világítást, sokkal gazdaságosabban működtethetjük ezeket a rendszereket. A mesterséges intelligenciával vezérelt folyamatok bevezetése akár háromszor akkora kibocsátáscsökkentéshez vezethet, mint amennyi energiát működésük során felhasználnak – mondja a szakember. (Horváth)

A digitalizálás előnye, hogy növelheti az energiahatékonyságot. Erre jó példa az utcavilágítás, amikor sötétedésre gyulladnak ki a lámpák. Világszerte valós időben energiafogyasztás-adatok kerülnek begyűjtésre, így föllelhetők az energiamegtakarítás poltenciáljai.

Másrészt digitalizálás növekvő problémákat hoz. Egyre nagyobb adathalmaz, pixelszám, gyorsabb internet - mindez sok kényelmet ad, de az emissziókat is növeli. Az össze információs és kommunikációs technika (ICT), beleértve a személyes készülékeket, mint okostelefon, PC, smart-tv, de főleg a számítógép-központok, elosztók, szerverek, mobilhálózatok ma már világszerte az összes CO2-kibocsájtás 2%-át adják. A klímamérlegben elérték a légi forgalom energiafogyasztását. Szörfölés az interneten - az új repülés?

Mennyi áramot fogyaszt a Google-használat?

A CO2-kibocsájtás főleg az áramfogyasztásból ered. Nemcsak a PC, az okostelefon, a tablet, a smart-tv villanyfogyasztásáról van szó, hanem az óriás tech-cégek infrastrukturális fogyasztásáról is. Ezek a Google, a Facebook, továbbá a streaming-cégek: Netflix, Amazon vagy Youtube. Hogy egy keresőkérdésre a Google-on válasz érkezzen, a cég óriási számítógép-központokat kell, hogy működtessen, ezek áramot fogyasztanak és CO2-őt generálnak az erőművekben. Egy mp Google-keresés széndioxidja világszerte 23 fa CO2-elnyelésének felel meg.

Google és streaming

A "guglizás" eltörpül a streaming mellett. Az USÁ-ban az internetezés 70%-a már streaming, és ez csak tovább nő. Ez nem is csoda, mindja Christian De Schryver, IT-szakértő a Kaiserslautern-i műegyetemen. Mozgóképek szállítása az interneten rettentő energiaigényes - óriási adathalmazokró van szó. Minél magasabb a kép föloldása, annál több adatot kell továbbítani, a szerverekkapacitásokat annál nagyobbra kell növelni. Ezzel emelkedik az áramfogyasztás, a CO2-kibocsájtás is. A készülékeket hűteni is kell - a klímaberendezések óriási áramokat nyelnek el. Ehhez jön, hogy a streaming-kínálat személyesen kerül továbbküldésre. Míg a hagyományos tévénél az üvegszálas kábelen át egy jel több háztartást lát el, a streamingnél mindenki személyesen, különböző időkben szolgáltathatja ki magát. A nagy szolgáltatók ezért világszerte számítógépek millióit működtetik, hogy pl. olyan sorozatokat, mint a "House of Cards" minden időben lehívhatóvá tegyék.

Miért probléma a "felhő"?

A "cloud" lehetővé teszi, hogy adatainkat ne saját gépünkön, hanem távoli, idegen gépeken tároljuk. Ezek nagy kapacitású, bérelt számítógépek, melyek bármikori és bárhonnani lehívást tesznek lehetővé. Ilyen pl. a fotó-cloud: amikor innét egy fotót lehívunk, hogy gépünkre ismét föltöltsük, az út az interneten vezet. Ez költségekkel és emissziókkal jár. A legtöbb ilyen cloud-szolgáltató külföldön üzemel és igazából nem tudható, mit csinálnak az adatokkal. Éppen ezért az ilyen adat-bizonytalanság miatt sok vállalat érzékeny adatait ismét magánál tartja, ha erre külön drága infrastruktúrát is kell kiépítenie.

"Green-Computing - a jövő modellje?

Hogy a digitalizálás valódi problémává vált, ennek sok óriás tech-cég tudatában van, látja a magas villanyszámlákat is. Ezért pl. az Apple a green-computing elve szerint saját megújuló, klímasemleges áramtermelőket állított be. Továbbá az iPhon és egyéb készülékek gyártásánál ügyel a fenntarthatóságra és a kevesebb CO2-re. Az Amazon 2030-ig teljesen CO2- semleges akar lenni, a Google is igyekszik, a kínaiak nem.

Landesschau Rheinland-Pfalz, SWR 2020.01.28, Weltweiter Stromfresser.

Index, 2020.01.28, Digitális megoldásokkal a környezet védelméért.

KÖTELEZŐ VAGY VÁLASZTHATÓ EURÓPA?

11 tézis egy olyan Európáról, mely egy gazdasági közösségnél több kell, hogy legyen - Otfried Höffe, Uni Tübingen

70 éve, hogy Winston Churchill Zürich-ben az "Egyesült Nemzetek" fölépítését követelte továbbá, eme világátfogó koncepción belül, az európai népcsaládot is egy regionális szervezetben való összefogását, amit talán "Európai Egyesült Nemzeteknek" lehetne nevezni. Egy ilyen "európai népek újjászervezése"-projekt céljából két formáció mutatkozik: egy minden európai állam számára kényszerítő együttélés-forma, tehát egy Kötelező Európa (Pflichteuropa) és egy, az államok számára szabadon választható fokozott együttműködés, tehát egy Választható Európa (Wahleuropa). Mindkettőben a társadalmi szerződés gondolata a közös. Szerencsére ez ahhoz az örökséghez tartozik, amely Európát minden határon és különbözőségen át összeköti.

Ez már az első államelméleti szövegekben fölmerül, Platón Kriton-dialógusában. Szókratész méregpohár-ürítés előtti éjszakáján, barátja, Kriton, megpróbálja a filozófust szökésre rábeszélni. Szókratész ellenveti, hogy ő Athénnel egy szerződést kötött, nem kifejezettet, hanem egy hallgatólagosat, még pedig Athénban való életével gyakorolt szerződést. Az újkorban Hobbes dolgozza ki a társadalmi szerződés gondolatát, mely egy kényszerjogosult jog- és államrend legitimációjának az alapfogalma. Őt követi Spinoza, Locke és Rousseau. Nyúljunk bár vissza a platóni gyökerekhez, vagy gondoljunk az újkori kialakításokra - a jogalakú, kényszerre fölhatalmazott együttélés politikai alapszerződése nem választja el Európa államait, hanem egyesíti.

Ebből jöhet az 1. tézis:

A társadalmi szerződés egy európaközösségi gondolat, egy köztestület legitimációja, melynek a joggal és az erre illetékes közjogi erőszakkal kényszerjelleget ad.

Hogy az emberek együttélése uralom formájában kerül megszervezésre, ez igazolásra szorul.

És ez vezet a

2. tézishez:

A uralom igazolása korlátozásával szorosan együtt jár.

Másképp a legmagasabb közerőszak teljes szabad kezet kapna, mint az abszolutizmusban.

Minden szakszerű szerződéselmélet a közerőszak igazolását korlátozásához és szabályozásához köti. Ez a fajta társadalmi szerződés talán nem kizárólag, de világosságában csak Európa filozófiájában fejlődik ki.

Ebből adódik a 3. tézis:

Sok államteoretikus számára - nem kötve Európa különlegességéhez - a társadalmi szerződés érvelési alakja képezi annak a politikai rendnek a filozófiai alapját, mely legitim kell, hogy legyen.

Általános érvényű, hogy a közerőszak kizárólag az érintettek hozzájárulás-képességével igazolható. (Beleegyezik, hogy fölakasztják? RS20II28). Hogy az erőszak senki számára ne legyen nyers erőszak, hanem följogosított hatalom, ez egyhangúságot követel. Hozzájárulásunkat adjuk, mert a jogrendtől és a közerőszaktól nagyobb előnyre számítunk.

A 4. tézis ennek föladatát fogalmazza meg:

A társadalmi szerződés a politikai legitimációt minden egyén hozzájárulásához köti, következésképp minden egyénre érvényes előnyhöz is.

Egy föderális közösség nemcsak polgárokból áll, ehhez jönnek a sajátjogú közösségek: szövetségi államok, kantonok vagy tagállamok. A megfelelő szövetségi államnál (Bundesrepublik), a tagállamok között, minden erőszak a jogtársak összességéből ered, a tagállamok népeiből; az összállamnál viszont mindkét oldalról: az össznépből és minden tagállamból.

5. tézis:

A föderális közösségben a társadalmi szerződés szükségszerűen kétlépcsős. Egyrészt az össznép hozzájárulása szükséges, másrészt a tagállamoké.

A kérdés, mely szerződés hozza létre az összesség és az egyén számára a kollektív előnyöket az egyhangúság céljából, az emberek szokásos érdekeivel nem válaszolható meg. Ezek, legalábbis a modernkor pluralisztikus társadalmaiban, annyira sokrétűek, hogy az egyhangúság itt ki van zárva. Más a helyzet a magasabb fokú érdekeknél, azon föltételeknél, melyek ahhoz szükségesek, hogy ezek az érdekek egyáltalán kialakulhassanak, kifejeződhessenek és céltudatos megvalósulásuk lehetséges legyen.

MINDEN EMBER JOGA

6. tézis:

Csupán a cselekvőképesség általános föltételei védelmével a legitim uralom igazolható.

Erre világos példát nyújt a test és élet érdeke. Aki öl, a másik cselekvőképességének vet véget. Mivel ezt senki sem akarja, "becseréli" ölési képességét egy másik ugyanilyen képességére. Ahelyett, hogy ölés áldozata és tettese is legyen egyben, előre kerül a "sem-nem-áldozat, sem-nem-tettes", mely a kölcsönös, szavatolt élethez való joghoz vezet.

Ezzel az érvelésmintával az elengedhetetlen érdekek elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogok olyan rangjára emelődnek, amelyeket emberi jogoknak nevezünk. Ezek szükségesek, de nem elégségesek. A jog- és államrend működéséhez sokkal több szükséges. És mivel sem emberi jogok, sem törvények maguktól nem születnek, következik a

7. tézis:

Legitim közösségiséghez a hatalom triásza tartozik: törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás.

Ez a tézis számos finom vitát generál. Elvileg ezek azonban nem többek néhány régi igazságnál, melyek már régen megtalálták a helyüket az állampolgárságtanban. Komoly problémát csak az a körülmény vet föl, amit a nagy jog- és államfilozófusok közül csak Kant tisztázott érdemben: államok csak többesszámban léteznek. Ezért a társadalmi szerződés legitimációfeladata ismétlődik.

Mint a természetes egyének, az államoknak is vannak úgy elemi jogaik más államokkal szemben, mint feladatuk is, miszerint jogaik nem saját, partikuláris álláspontjuk alapján, saját hatalommal, hanem közös - itt nemzetközi közösséggel - kifejtett erőszakkal valósíthatók meg. A vázolt versenykonfliktusból, az európai egyesülés vezércéljai közül, egy sem került ki kizárólagos győztesként. Alternatív témák helyett egymást kiegészítő, nem konkuráló vezérfeladatokról van szó.

Itt 7 indok ismételhető el, melyek az európai egyesülés céljából fölhozhatók:

1. Minden egyes állam biztonságát szavatoló béke.

2. A jog uralma.

3. A nemzethatárok meghaladása.

4. Növekvő jólét, újabban megerősítve az

5. európai szolidaritás követelményével.

6. A kereskedelmi és külpolitikai befolyások összpontosítása Kína, Oroszország és az USA nagyhatalmakkal szemben. Ide tartozik még egy feladat, mely a nyilvános vitákban rendre háttérbe szorul:

7. Az EU-szerződésbe foglalt támogatási kötelezettség, egy fegyveres támadás esetén, egy tagállam fenségterületén. A többi tagállam minden hatalmában levő segítséggel és támogatással tartozik.

Bár minden indok meggyőző, egymás között azonban annyira heterogének, hogy egyetlen társadalomszerződést sem igazolnak. Az első két indok, a legelső vezérfeladat világos előrehozásával, az egész kontinenst átfogó "Kötelező Európát" igazolnak, a többi négy az EU-ban realizált "Választható Európát". Az utolsó feladat pedig mindkét Európához hozzárendelhető.

A természetes személyek emberi jogai analógiája alapján az államok "emberi jogairól" is beszélhetünk. E szerint minden állam jogerkölcsi igénye polgársága és területe kollektív biztonsága. (Kivéve Krímet.RS20II29).

Az erre illetékes társadalmi szerződés (8. tézis) kötelező szerződés rangú. Az ENSz példaképe nyomán, ez az "Európai Békeszövetség", mely korlátlan kötelező békeimperatívusszal bír. Kötelező minden európai államra, az ennek megfelelő Európa a Kötelező Európa. Míg az európai államok békés együttműködése jogerkölcsi parancs jellegű, a többi európai vezércél elismerése nem kötelező. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy az állam határainak megnyitása saját jólétére csak hasznára van. Más államokkal gazdaságilag kooperálhat. Ám egy államnak sincs arra joga, hogy ezt az előnyt másoktól is megkövetelje.

TÖBB MINT UNIÓ

9. tézis:

Az európai kötelező szerződéstől (Pflichvertrag) egy második európai szerződés különböztetendő meg: az önkéntes vagy választható szerződés (Wahlvertrag), mely az erre hajlandó és az azt elfogadó más államokkal egy Választható Európát alkot (Wahleuropa).

A kötelező Európához kivétel nélkül, minden európai állam hozzátartozik: Izlandtól, Norvégiától kezdve, Svájc, Liechtenstein, Horváto., Szerbia államokon át, Oroszországig - Fehéro.-ot és Ukrajnát is beleértve. A Választható Európa jogilag teljesen más képet ad. Már csak azért is, mert a Kötelező Európa önrendelkezési joga minden államnak sajátosságot, sőt, önakaratúságot enged meg. Belépésre az európai közösség nem kényszeríthet egy államot sem, még egy belépési kérelem elfogadására sem. A Wahleuropa-hoz minden olyan állam hozzátartozik, melyet fölvettek és a többiek által mint befogadott állam elismerést nyer.

A jelenlegi 47 európai állam egyetlen unióba való egyesítését csak extrém fölhígításként képzelhető el, vagyis az EU leépítését egy laza államszövetséggé. Ha csupán egy szabadkereskedelmi zóna kellene, hogy maradjon, nem volna többé Kötelező Európa, hanem csak egy békeszövetség, mely bizonyos gazdasági kooperációval (szabadkereskedelemmel) bővülne.

10. tézis

Egy nagyvonalú mennyiségi bővítés veszélyeztetné a minőséget, melyet a Választott Európa az első európai közösségtől a mai EU-ig fejlődése útján magának kidolgozott.

A kérdés "milyen Európát?" csupán az elengedhetetlen érdekekkel nem válaszolható meg. Sokkal több tapasztalatra van szükség, pl. ilyenre: A német-francia barátság felújításakor Macron ezt mondta: "Németország megismerése számomra először az irodalmán át vezetett. Számomra a gyorséletű benyomások helyett, fontosabb volt a valódi irodalmi, filozófiai és zenei viszony kialakítása Németországgal." Ez a kétségkívül speciális tapasztalat óvatosan egy alig vitatható válaszig terjeszthető ki.

11. tézis

A Választható Európa belül, unióintern, - az ökonomikus kurtítással szemben - Európa összes gazdagságát bírja.

Eközben nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális, továbbá nyelvi, kulturális és tudományos gazdagságot is gyarapít. És kifelé is, a Wahleuropa teljes súlyát mutatja és nemcsak gazdaságát erősíti.

Neue Zürcher Zeitung, 2020. február 20.

DERŰLÁTÓK ÉS KOLLAPSZOLÓGUSOK

A klímakatasztrófa elleni harcot elveszítettük, mondja Jonathan Franzen. Néhány kutató már azt is állítja, hogy civilizációnk még ebben az évtizedben összeomlik.

Az US-író, J. Franzen (lásd itt, korábban: Az Amazon szörnyen gonosz, 2019. aug.) bestseller-jei révén világhírnévre tett szert. Tavaly a New Yorker-ben közzé tett klíma-esszéjével fölkorbácsolta a kedélyeket. Érve: az emberiség már 30 éve tud a fölmelegedésről, mégsem képes a CO2-kibocsájtást megfékezni. Minden fogadkozások ellenére az utóbbi 30 évben annyi CO2 került a légkörbe, mint előtte 200 év alatt. A szükséges irányváltás herkulesi feladat. Ezzel megbírkózni lehetetlen, egyszerűen azért, mert az emberi természet belátható időn belül képtelen megváltozni, mondja Franzen.

Ezért a téziséért Franzen kemény kritikákat kapott. Klímavédők szemére vetették, hogy ezzel eltántorítja azokat, akik az ökológiai fordulatért harcolnak. Klímakutatók azért bírálják, mert érvelésében sok a pontatlanság. Azok pedig, akik az ügyet amúgy is csak fölfújtnak tartják, nevetnek az aggódó természetbarátokon. Egy pontban azonban Franzen-nek igazat kell adnunk: mindmáig semmi jele annak, hogy a fölmelegedés megfékeződne. Számos tanulmány, konferencia, fölszólítás, nemzetközi egyezmény születik a klíma megőrzéséért, még az óriásvállalatok is megnyilvánulnak, ám minden évben több CO2 kerül a levegőbe, mint az előző évben. A kutatók minden évben rekord-melegeket mérnek, a sarki jégsapkák erősödő olvadását jelentik. Az ENSz óceán-biztosa, Peter Thomson, a helyzetet a II. világháború előttihez hasonlítja. "A politikusok próbálkoznak itt-ott visszafogó rendelkezésekkel, ám el kell kezdenünk úgy gondolkodni, ahogy az egy háborús helyzetben szükséges." 1933 óta a tengerszint évente 3,15 mm-rel emelkedik, Thomson szülőföldjét, a Fidzsi szigeteket egyre erőteljesebben támadja a tenger és a trópusi vihar. "A lakosoknak ez háborús állapot".

Eltúlzottnak tűnik? Fölhívtuk Peter Höppe-t, aki sokáig a Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosítójánál vezette a kockázati kutatást. Nem gyanúsítható téves riasztással, munkája a klímaváltozás következményeinek józan számbavétele. De még ő is mondja: "Semmi jele, hogy a következő években kevesebb üvegházgáz kerül a légkörbe, pedig a nemzetközi jog erre kötelezné az államokat, a két-fok-limit betartása érdekében." A Munich Re adatai már most mutatják, hogy az időjárás okozta természeti katasztrófák egyre gyakoribbak, 1980 óta a háromszorosára nőttek. Höppe óriási problémának látja, hogy a klímaváltozást nem fékezhetjük meg egy olyan szinten, amelyen az emberiség még nagy gazdasági és humanitárius katasztrófák nélkül elboldogulhat.

Tehát Franzen föltételezése, hogy a klímaváltozás fékezetlenül tovább folytatódik, nem is annyira valóságtól elrugaszkodott. Legalábbis lehetségesként kell kezelni. Vegyük számba ezt a szcenáriót! Föltéve, hogy a klímakatasztrófa be fog következni, hogyan készüljünk föl rá?

Ezzel egy egész sor kutató foglalkozik, témájukat "kollapszológiának" lehetne nevezni, ahogy azt a francia ökológus, Pablo Servigne 2015-ben elkeresztelte. (A kollapszológia kézikönyve, Comment tout peut s'effondrer: Petit manuel de collapsologie, Editions Seuil). Szerzőtársával, Raphael Stevens-szel egy civilizáció fejlődését nem lineárisnak, hanem körkörösnek tartja. Másként: A társadalmak valamikor meghaladják csúcspontjukat és látványosan összeomlanak - ahogy ezt az evolúcióbiológus, Jared Diamond "Kollaps" c. könyvében a korai kultúrákról leírja.

Jem Bendell hasonlóan gondolja, aki most a legbefolyásosabb kollapszológus. Könyve, az "Útmutató klímakatasztrófa esetén", a kollapszushívők evangéliuma lett. Félmillió letöltése mellett, nyomában számos fórum és facebook-csoport alakult, ahol koncepcióját, a deep adaptation-t (mélyalkalmazkodás) vitatják. Tudósok a homlokukat ráncolják: Bendell írását inkább véleménynek, semmint tudományos munkának tartják. Szaklapok visszautasították, jelentős korrekciókat kértek, de Bendell kirakta saját honlapjára és ezzel elképesztő visszhangra talált - bizonyos körökben. A fenntarthatóság-kutató (Uni of Cumbria, London) meg van győződve, hogy "elkerülhetetlen társadalmi összeomlás következik be, a klímaváltozás következményeként." Az eddigi alkalmazkodási stratégiákat elégtelennek tartja. Ezek társadalmunk normális működésére vannak beállítva. Ám Bendell "diszruptív és ellenőrizhetetlen" változásokat lát közeledni, minden síkon egyidejűleg. A mezőgazdaság és a halászat hozamai elmaradnak, éhínség lép föl; árvizek, epidémiák jönnek, 100 millió menekült indul el, ez a globálisan összekötött világ biztosító rendszereit letarolja.

Bár Bendell bevallja, ő sem tudja pontosan, hogy fog a jövő valójában kinézni, ám ezt a jövőt meglehetősen sötétnek tünteti föl: "Az áramszünet következtében egy csöpp víz sem jön az ön vízcsapjából; hogy ennivalót és meleget kapjon, csak a szomszédjai segítségére lesz rászorulva. Hamarosan alultáplált lesz. Nem fogja tudni, induljon-e, vagy maradjon. Retteg attól, hogy megölik, mielőtt éhen halna."

Nem csoda, hogy ilyen prognózisok után az internet-fórumokon az "inevitable near term human extinction" vitája folyik. (Az ember rövidtávú elkerülhetetlen kihalása.) A prepper-szcénában (to prepare = fölkészülve lenni) élelem tárolási és védőbunker építési tanácsok keringnek. A klíma-apokaliptikusok és a "népi" szélső jobbosok között részben furcsa szövetségek alakulnak. Egy zavaros "népek végharcára" készülnek föl.

Ám Bendell-nél nem ilyen erőszak-képzelgéseket találunk. Koncepciója a "mélyalkalmazkodás", inkább az elkerülhetetlen belátását akarja megkönnyíteni. Honlapján egész sor pszichológiai tanácsadót és Facebook-csoportot ad meg, amelyek az összeomlás miatti sokkot és gyászt segítenek földolgozni. Olyanokról van szó, mint a "Klíma-pszichológusok Szövetsége", az "Aching Heart Movement" (A Fájó Szivek Mozgalma), a "Human Near Term Extinction Support Group", vagy a halál-kávézók, ahol kávé és süti mellett a halálról méláznak és saját végesség-tudatukat erősítik. Ettől eltekintve B. azt tanácsolja, gondoljuk át életünket ("karrier-játékokra már nincs időnk") és szövetkezzünk másokkal. "Kommunális párbeszédre" szólít föl, amelyben megfontolnánk, miket vagyunk hajlandók föláldozni ( tenger- és folyóparti házakat, ipari létesítményeket) és miket kellene újra fölfedeznünk (renaturálandó tájakat), nem-elektronikus alapú játékokat és mindazt, ami válság esetén fontos lenne, pl. gyógyszerek (aszpirin) gyártása kis mértékben. (Szalicilsav + ecetsavanhidrid, de eléggé pepecselős.RS20II6).

Egy általános menetrendet, kollapszus esetére, sajnos senki sem tud összerakni, vallja be B., hiszen "Egy ilyen kísérlet olyan helyzetből indulna ki, amire kiszámítható menedzsment-intézkedések alkalmazhatók - holott valójában olyan összetett problémával kell szembenéznünk, melyet kezelni képtelenség." Meg sem kísérli fölmérni, hogyan futna le civilizációnk eróziója, honnan kezdődne, mennyire terjedne ki és meddig tartana. Ehelyett a teljes összeomlást föltételezi, slussz, ausz, vége. A ZEIT kérdésére azonban megnevez egy időpontot: "Becslésem szerint 2018-ig a szociális összeomlás a világ minden pontján kezdetét veszi."

B.-t még a kollapszológusok köre is hevesen bírálja. "Vad spekulációkat hord össze katasztrófa-szcenáriókról, minden hihető alátámasztás nélkül.", mondja Simon Beard, Centre for the Study of Existential Risk, Cambridge. "Kiábrándító, hogy ennél a témánál ilyen fekete-fehér gondolkodás uralkodik. Egyrészt az emberek azt hiszik, a klímaváltozás elkerülhetetlen katasztrófa, másrészt, hogy teljes mértékben megakadályozható."

Hasonlóan érvel Alice Hill és Leonardo Martinez-Diaz, Obama volt klímapolitikai tanácsadója. Friss kézikönyvük címe: Building a Resilient Tomorrow, Oxford University Press (A közeledő klímapusztítás kezelése). Bár ők is elkerülhetetlennek látják a klímaváltozás hatásait, Bendell összeomlás-tézisét eltúlzottnak tartják. "A klímaváltozás nem fog mindenkit ugyanúgy érinteni. Egyes társadalmak óriási problémákkal fognak szembesülni, mások meglehetősen hosszú ideig stabilak maradhatnak." Ezenkívül a katasztrófát elhárítani még egyáltalán nem késő. Akkor is, ha a CO2-emisszió tovább növekszik, nagy különbség, hogy a fölmelegedést 2, 3 vagy 4 foknál állítjuk meg."

Sok kollapszológus ezért azon fáradozik, hogy a katasztrófa-kockázatot egzaktabban írja le, mint ahogy azt B. teszi. Ehhez már rendelkezésre áll néhány "billenő pont" (Kipppunkt), melyek különböző fölmelegedésekhez köthetők. (Lásd grafikon). Nehezebb megmondani, mikor válik a fölmelegedés az emberiség számára létkérdéssé. Néhány kutató már a 3 fokot is végzetesnek találja, mások 5 fokot jelölnek meg. Az ilyen veszélyes állapot föllépésének valószínűségét a század végéig némely tanulmány 5%-ra, mások 10%-ra becsülik.

A helyzet semmi esetre sem annyira reménytelen, ahogy azt B. sugallja. A változás nem máról holnapra jön, hanem fokozatosan. Ez egy probléma, de lehetőség is. Probléma, mert az emberek hozzászoknak a lassú katasztrófához és elmulasztják a cselekvés időpontját. Másrészt esély, mert marad elegendő idő a kihatásokra reagálni és ellenintézkedéseket tenni. Olyan kollapszust, amely hirtelen jön, Beard nem tart realisztikusnak. "Természetesen a klímaváltozás legrosszabb következményeit jobban féken tartanánk, ha idejekorán kezdtünk volna cselekedni. Ám még mindig megakadályozhatjuk, ha a helyes utat választjuk."

De melyik a helyes út? Fölkeresni a klímapszichológusokat és a szomszédokkal szövetkezni, ahogy B. javasolja? Vagy kövessük J. Franzen-t és foglalkozzunk kevesebbet a CO2-kibocsájtásokkal (mert ezt a harcot már úgyis elveszítettük), hanem inkább a természetvédelembe fektessünk be és a jogállami intézményeket erősítsük (mert a káoszban az erősebb joga fog érvényesülni)? Hill és Martinez-Diaz: "Franzen-nal egyetértünk annyiban, hogy föl kell készülnünk a klímaváltozás hatásaira. Azt az érvét is támogatjuk, hogy a klíma-káosz elleni legjobb védekezés a demokrácia, a jogrendszer és a civiltársadalom erősítése." Ám Bendell-lel szemben is tagadják, hogy a klímaváltozás elhárítása már késő és többé már nem fontos az emissziók csökkentése. "Nagyon fontos, milyen gyorsan stabilizáljuk a kibocsájtásokat. Egyidőben nem engedhetjük meg többé, hogy ignoráljuk az ellenállóképesség (resilience) erősítését, ezért a politika szembe kell, hogy nézzen a klímaváltozás gazdasági következményeivel." (A megelőzés olcsóbb, mint a kárbehatárolás). Több egyszerű intézkedést javasolnak. "Intézményes fantázia" szükségeltetik: "A képzelőerő gyakorlata legyen rendszeres és kötelező." Nem lehető egzakt prognózisról van szó, hanem arról, "milyen lehetséges jövők ölthetnek formát, függetlenül attól, milyen valószínűnek tűnnek."

Egy ilyen jövőszcenárió lehetne az is, ha a megszokott biztosítási rendszerek összeomlását eljátszák - hogy elgondolhassák, mi minden történhet és milyen elővigyázatossági intézkedéseket kellene előkészíteni. Simon Beard: "Tisztában kell, hogy legyünk azzal, hogy senki sem tudja, milyen lesz a jövő, de a mai viselkedésünk nagy mértékben fog rá hatni."

És aki úgy hiszi, a jövő válságaira nincs kellőképp fölkészülve, nem kell rögtön halál-kávézóba mennie. Kezdetnek az is szép lenne, ha saját otthona ellenállóképességét növelné, pl. úgy, hogy 10 napra elegendő élelmet és ivóvizet tárol. Ezt javasolja a Bundesamt für Bevölkerungsschutz (lakosságvédelmi hivatal) is, 70 oldalas katasztrófavédelmi tanácsadó füzetében.

DIE ZEIT, 2020. január 30.

Be kell valljam, én is kollapszológus vagyok, már jó ideje. Az 5 jövőszcenárió utolsó lehetősége: visszahúzódás a régiókba. 1993-as előadásom címe: Lesz-e Budapest 30 év múlva? "33 kockázati tényező." Az nem igazán katasztrófa, amiről tudjuk, hogy jön. A klímán kívül tucatjával fenyeget más, ami előbb törheti ki a nyakunkat. (A 26. épp most dúl: fölriasztott vírusok.) Világvéget hirdetni felelőtlenség, végkiárusítás-hisztéria törhet ki. Megszóltam egy klímakutatót, mert 10 évet mondott a visszafordíthatatlanságig, aztán magam is így címeztem egy előadásomat: Nem fognak megöregedni. Szerencsére (?) nem okoztam nagy fölzúdulást, ha a közönyt szerencsének lehet mondani. Igazából nem is az fáj a legjobban, hogy embertársaim pusztítják a környezetet, hanem az, hogy lemennek kutyába: megalázzák, becsapják, semmibe veszik egymást. Nagy László meghagyta: Csókolom őket, ha emberi arcuk lesz... Pedig milyen szép volna emelt fővel, dalolva alámerülni - ha tényleg itt az idő!

V. MAPER-AFINET konferencia és ÉLELMISZER ÖNRENDELKEZÉS

2020. január 24 + 25 (Villányi út és CEU)

Győzködöm Földi Misit, nem szabad kihagynia, kéreti magát. Aztán: telitalálat! ZajaP, BorsosB, NagyG, GerzsányR, Fidusz - mindenki itt, öreg pionírok, csak Kili hiányzik! Mikor is találkoztunk először? Magyarlukafán, 1991-ben, ahonnét 10 km-t gyalogoltunk Visnyeszéplakra. Másnap, a CEU-n: mintha megtaláltam volna ökológiai hazámat! Csupa fiatal, lelkes, értelmes ember; laza hangulat, gördülékeny konferencia, senki sem beszél sem hosszan, sem haszontalanságot. Cédulázom, igyekszem minél több embert megszólítani. A globális szekcióba, Fiduszhoz ülök be - jó helyre. Mindnyájan lelkesen vitatkozunk (Johanna, Dorka, Melinda, Kinga, Bea), alig tudunk leállni. Szinte mindenben egyetértünk (kivéve az egyéni felelősséget, amit Fidusz szeret elhárítani.) Még az ÖKOBETYÁR KÖNYVÉT is bemutatom, a SZEA-füzeteket, a személyes karbonlábnyomot.

Védegylet: Balogh Lili

Lokális projekt – PTE doktori iskola:  Balogh Pál Géza

Polányi Károly Globális Társadalmi Tanulmányok Kutatóközpont (Corvinus): Mendly Dorottya

Szolidáris Gazdaság Központ: Sidó Zoltán és Márkus Benjamin 

KRTK Békéscsaba: Mihály Melinda 

Felelős Gasztrohős: Lehel Zsuzsanna

ESSRG: Szakál Dia és Pataki György

TVE-KÖKISZ: Perényi Zsófia

Cargonomia, Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszék: Lazányi Orsolya 

Corvinus Gazdaságetika Központ doktori iskola: Veress Tamás

MAPER: Szilágyi Alfréd, Kardos Etelka

SZIE Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék: Szalai Zita és Gál Izóra

MTVSZ: Fidrich Róbert 

Magház: Lipka Borbála  

Pataky György

A JÖVŐ MEZŐGAZDASÁGA- A globális tömeges agráripar szétzúzza életünk alapjait -

A mezőgazdaság és a fogyasztás fenntartható kell, hogy legyen - Négy stratégia egy agrár-reformért

Milyen mezőgazdaságra van szükségünk, hogy ne csak a ma élő emberek túlélését biztosítsa, hanem a jövő generációikét is? A jelenlegi élelemtermelés (agráripar) minden más, csak nem fenntartható. Az átállás utópisztikusnak tűnhet, de elkerülhetetlen.

A berlini Zöld Hét előtt a német gazdák traktoraikkal tüntettek Berlin, Bonn, Hamburg utcáin, a szigorodó környezetvédelmi követelmények és a szubvenciók kurtítása ellen, valamint farmjaik fönnmaradása végett. "Elegünk van! Csináljatok olyan politikát, amely biztosítja jövőnket!". A Greenpeace az agrárminisztert, Julia Klöckner-t bírálja, amiért ő az állatvédelmet és a fenntarthatóságot a fogyasztókra hárítja át.

Ám nem csak tüntetések folynak, a gazdák az állatvédőkkel karöltve új állattartási formákat próbálnak ki (projekt F.R.A.N.Z., Michael Otto, Umweltstiftung). A Deutsche Agrarforschungsallianz (DAFA) tanulmányt tett közzé "Az agrárium 2049-es céljai" címmel. A politika sem egészen tétlen, Julia Klöckner vitára bocsájtotta az "Ackerbaustrategie 2035" c. tervezetét.

"A jövő mezőgazdasága zárt anyagkörforgással, regionálisan, kevesebb állattartással antibiotikumok nélkül, sokkal jobb istállókkal kell, hogy működjön; védje a biodiverzitást és a klímát" (DAFA). Ebben sem gyakorlatilag, sem technikailag semmi utópia nincs. A traktoros tüntetők egyik csoportja ("Land schafft Verbindung", a vidék összeköt) ehhez a célhoz már közel érzi magát. "Mi, gazdák, a rovar- és természetvédelem mellett állunk, célunk a tiszta ivóvíz, az egészséges élelem, a klímakímélő agrárium és a kímélő állattartás."

Ha hihetünk a gazdáknak, akkor a kérdés inkább a "mennyi"? Mennyi rovar- és természetvédelem szükséges? Mennyi állatjólét lehetséges? És mindenek előtt: ki fizeti mindezt?

A számla már rég sem a gazdáknál, sem a fogyasztóknál nem stimmel. Bár az évi 60 mrd euró agrárszubvenció az élelmet olcsóbbá teszi, de előállítását semmiképp sem fenntarthatóvá. A valódi ökológiai és élelemköltségeket egy vásárló sem fizeti meg a szupermarketek pénztárainál. Ugyanúgy sok gazda költségvetése is végzetesen veszteséges. Hogyan várható el tehát, hogy a gabonatermesztés, a sertéshizlalás és a tejprodukció mellett még a környezet- és az állatvédelembe is befektessenek?

Világos tehát, az átállás - ha nem akarunk gazdákat tönkre tenni - sok pénzbe kerül. Hogy sikerül-e, ez a politikán múlik.

Agrárszakértők kételkednek az ilyen reformban. A fenntartható és elégséges agrárium tervében az igazán utopisztikus a hozzá vezető politika. Bár az első lépések nemzetállami szinten megtörténhetnek, de a végső cél csak nemzetközi szerződésekkel és kereskedelmi egyezményekkel érhető el. A jelenlegi agrárpolitika megkisérli a nemzeti érdekeket parciális javítási folyamatokkal egybekötni. Sürgős kiegyenlítéseket hoz előre, melyek hosszú távon zátonyra vihetnek. Mi lenne azonban, ha a politika nemcsak a következő lépéseket, hanem a távoli célt is figyelve megvizsgálná, ezek a kis lépések vajon célba vezetnek-e? Lehetne az indítás utópisztikus, de lényegében pragmatikus?

A jövő agráriuma - ebben a szakértők egyeznek - sok eszközt igényel: az aszályos területek új fajokat, a vetéshez és az aratáshoz új gépeket, a haszonállatokhoz új gyógyszereket. (Mindezt további CO2-kibocsájtással? RS20I27). Ezek Indiában és Kenyában mások lesznek, mint Németországban; de ott is mások Bajorországban, mint Schleswig-Holstein-ben. De mindenek előtt az agrárium világos, pragmatikus szabályzást kövessen, ezek már ma részei legyenek a politikai programoknak.

Politikai konzekvenciák

Ennek az új agráriumnak az agrárpolitika nagy jelentőséget adhatna. Ezáltal ez klímavédelmi politika, környezet- és állatvédelmi politika, közlekedési és strukturális politika, szociális és egészségpolitika is lenne. Eddig majd minden síkon elsősorban mint klienspolitika működik. Nemzetközi kereskedelmi egyezményeknél mint nyomásgyakorló eszközt vetik be és javarészt a történelmi és nemzeti birtokállapotok megvédésére korlátozódik.

A felelős agrárpolitikában ezért három központi stratégiaváltás szükségeltetik:

Közpénz csak közjószágra költődjön. A felület szerinti EU-szubvenciók kifutnak. Az agrárköltségvetés ne csökkenjen, hanem növekedjen - klíma-, környezet- és állatvédelmi tétellel.

A politika nem egyes intézkedéseket támogat, hanem definiált célokat és eredményeket jutalmaz meg. Agrárkutatók kövessék ezt az utat kutatással és fejlesztéssel, valamint intenzív monitorozással. Mely stratégiák, hol hatnak a legjobban?

A német agrárpolitika szabványokat terjesszen elő a nemzetközi egyezményekben, először EU-szinten, majd az ENSz-jogban. Mi, németek, mérsékelt égöv alatt, termékeny talajon élünk. Az ökológiai, gazdasági és szociális agrárfordulatra ideális körülményekkel bírunk. Ám ez nem modell a világ táplálkozására. Az összes ember élelem-ellátására érintetlen természetre, gazdag biodiverzitásra, mérsékelt klímára, tiszta vízre és termékeny talajra van szükség.

Szántóföldművelés - sokrétű és regionális

A Föld lakossága a mai 7,7 mrd-ról 2050-ig 9,7 mrd-ra nő. Több embernek több élelem szükséges. Ám a bolygó agrárfelületeinek csak egyharmada szántóterület, ennek is további 1/3 része szolgál élelemtermelésre. Évente 12 millió ha felület esik ki kiszáradás, szikesedés és beépítés miatt. Ezért a jövőben termékeny talajt csak élelemtermelésre szabadjon használni! Állat-takarmányt és energiát csak rétekről és legelőkről, valamint maradékokból és hulladékokból lesz engedélyezve kinyerni. (Szántón nem lehet energiát termelni, Szelíd Energia Füzetek Nr. 5, RS20I27).

Az ember kb 6000 ehető növényt kultivált magának, ma mégis csupán 9 adja a globális termelés 2/3-át. Ez elszegényítette a genetikai forrásokat és a regionális tudásokat feledésre kényszerítette. A jövő mezőgazdasága ezért bőséges termék-sokféleséggel szolgál, melyből az adott talajra a legalkalmasabbat lehet majd kiválasztani. A helyi hagyományok modern módszerekkel egészülnek ki.

A vetőmag-termelőknek is át kell állniuk. Eddig hosszú időn át egyre nagyobb hozamokra törekedtek. Noch dazu: az ipari földolgozhatóság is fontos kritérium lett. A jövőben azonban a gazdák a károkozó- és aszályrezisztens fajtákat fogják keresni. A Leopold Akadémia új nemesítő technikákat dolgoz ki. Precíz genetikai módszerekkel régi, kevéssé nagyhozamú fajtákat tesznek attraktívvá és új, nagy teljesítményűeket ellenállókká. "A vegyszeres növényvédelem vége?" kérdi egy DLG-közlemény. Az agrokemikáliák elfogadása csökken, ezt látja a Deutsche Landwirtschaftsgesellschaft is. A vegyszermaradványok az élelemben, az egészségi kihatások, a rezisztenciák a kémiai kezelés határait jelzik. Ezért a növényvédelem módszereit ki kell bővíteni. A növényvédőszer-gyártók (BASF, Bayer) adatelemzéssel és károkozó-előrejelzéssel csökkenteni akarják a kémiai védekezést (? Nem önmagukat zöldre festeni? RS). Agrárgépgyárak a gyomnövények mechanikai irtását fejlesztik: kapagép, talajmaró, földpászta digitális képfölismerővel automatikus vezetést kapnak a sorok között. (És ha a sok munkanélküli kapálna? RS).

A FRANZ-projekt résztvevő gazda (J. Hartmann, Rettmer/Lüneburg) a biológiai védőhatást próbálja ki. Felülvetéssel /Untersaat!/ (fehér és vörös lóhere) lefedi és trágyázza a talajt. A biovédelmet a vegyes vetés is erősíti, ezt a nagyszülők is tudták, mikor sárgarépa közé hagymát dugdostak. A kalifornai Salk-Institut olyan kultúrnövényeken dolgozik, melyek gyökereikbe sok szént szívnak föl. A terv: a mezőgazdaság ki kell, hogy használja óriási CO2-lekötő képességét. (És ha be sem engednénk ennyi CO2-őt a légkörbe? Mindent - csak a fogyasztás maradjon? RS). Elképzelhető, hogy a gazdákat a jövőben humusztermelésért fizetik, mert ez a talaj értékes szerves része.

A német mezőgazdaság rossz CO2-mérlege az agrárpolitikai történelmi hibákból ered. Hogy szántókhoz és tőzeghez jussanak, több száz éven át a német lápvidékek 95%-át és ezzel értékes széntárolókat semmisítettek meg. Ezért nemcsak a környezetvédők, hanem a DAFA-kutatók is azt javasolják, hogy árasszák el ismét a német lápterületeket és helyezzék védelem alá - a biodiverzitás gazdagítása céljából.

Az elmúlt évtizedekben az agrárpolitika a sokféleségre nem sokat adott - tömeget akart. Hogy a nagy gépek bevethetők legyenek, mezőket egyesítettek, utakat és árkokat egyenesítettek ki, fákat és cserjéket távolítottak el. Monoton vidékek keletkeztek, nagy felületű szántókkal, szélnek és viharnak védtelenül kiszolgáltatva. Most azonban autonóm gépek képesek kisebb szántókat is megművelni és a tagosítás visszafordítása digitálisan megszervezhető. A jól megszerkesztett parcellák közé ismét visszakerülhetnek a fák és a cserjék. Az agrárvidék tehát szerkezet- és fajgazdag lesz. A mezők közötti fasávok védik a talajt az eróziótól és a kiszáradástól. Mivel a politika ma elsősorban megművelt területet szubvencionál és gazdaságilag mindig a hozam számít, a gazdák minden kihasználható négyzetmétert bevetnek. Ezért kell egy új szubvenciós politika, mely a szántószéleket, zöldsávokat, árkokat és patakokat is támogat. Így ezek biotóphálózatokká és új életterekké alakulhatnak. Ezzel a vidék a kirándulóknak is élvezetessé válik és a mezőgazdasági termelés közelebb kerül a városokhoz. A jövőben az agrártermelés és a fogyasztás a régiószintekre húzódik vissza. Az "urban farming" lerövidíti a szállítási utakat, friss áruval szolgál és a városiaknak megmutatja, hogyan terem meg az élelem. Egy ilyen modellprojekt az "Andernach ehető város", ahol a zöld övezetben eper és káposzta terem. A vásárlók számára a szupermarketekben ma többnyire nem ismerhető föl, milyen körülmények között készült az áru? Mennyire egészséges? A jövőben világos jelölések kellenek, a vásárlók tudatos döntései elősegítése céljából. Így sikerülhet az állat-, a környezet- és a klímavédelem magas kritériumait díjazni.

Aki ma agrárkutatókkal beszél, úgy érzi, táplálkozás-szakemberekkel áll szemben. Táplálkozás-képzettségről és táplálkozás-tudatosságról beszélnek. Ezzel a táplálkozásból eredő betegségeket jelentősen le lehetne csökkenteni. Egy élelmiszer-szemafor figyelmeztet a jövőben az egészségtelen összetevőkre.

Fogyasztás: Tudatosabb, egészségesebb, közvetlenebb

Minden lépésnél, az élelemtermeléstől a fogyasztásig, a szántótól a konyháig, élelmiszert dobunk el! Németországban 55 kg-ot fejenként és évente, világszerte 1,3 mrd tonnát. Az élelemhulladékot jelentősen csökkentenünk kell - és amit nem ehetünk meg, más módon kell jobban hasznosítanunk!

Intelligens árumenedzser-rendszerek és jobb áru-információ ebben sokat segíthet. Abban, hogy élelem kerül a szemétre, hozzáállásunk is nagyban felelős. Mennyire legyen perfekt egy természetes termék? Mennyi ideig állnak el az élelmiszerek? Mért várjuk el a péknél és a zöldségesnél még este is a teljes árukínálatot? Ezek a kérdések azt mutatják, hogy mi, fogyasztók is meg kell, hogy változtassuk igényeinket.

250 000 német agrárgazdasággal szemben néhány hatalmas élelmiszer-földolgozó és kereskedő áll szemben. Ők diktálják az árakat. Ahol mindig alternatív termelő- vagy tartás-módszereket sikerül eredményesen a piacra vinni, ott megmutatkozik: Föl kell törni a terjesztő-monopóliumokat és direkt értékesítési utakat kell fölépíteni. A fogyasztók meg kell, hogy tanulják értékelni az élelemtermelőket és termékeiket.

Johann Rockström vezetésével 2009-ben egy csapat kutató kifejlesztette a "Planetary Boundaries"-modellt, amely a Föld ökológiai terheléshatárait méri meg. Ma a Potsdam Institut für Klimaforschung igazgatója provokáló javaslatokat tesz arra nézve, hogyan reagáljon a mezőgazdaság a klímaválságra. Az egész élelemszektor egy csapásra klímasemlegessé válna, ha fölhagynánk a húsevéssel. (Ez a vegán-potyázás: Nincs szerves növénytermesztés állattartás nélkül RS20I28). Eddig azonban Rockström a gyakorlatban még sem menne el, ahogy az szakácskönyvéből kiviláglik (Eat Good: Das Kochbuch, das die Welt verändert, A szakácskönyv, ami a világot megváltoztatja, 2019) Itt javasolja - a táplálkozás-tudósokra hivatkozva - a húsevés jelentős csökkentését. Ebben a legtöbb agrárkutatóval egyetért. A német húsipar sikertörténete sok érintett kárára történik: a gazdák, a környezet, a klíma és nem utolsó sorban a fogyasztók egészsége fizet meg ezért. A farmerek nagyobb istállókba és állományokba fektettek be, így kerültek a gazdasági függőség csapdájába.

Állattartás: Kisebb mértékben és fajhoz igazodóan (artgerecht)

A hústermelés növekedése megtöri a természetes körfolyamatokat. A hiányzó táp-fehérjét Észak- és Dél-Amerikából hozatják be. A fölös trágya fenyegeti a talajt és az ivóvizet. Az olcsó hús nonstop kínálata fölgyorsítja a fogyasztását. A megbecsült vasárnapi sültből kevésbé értékelt tömegcikk lett.

Ennek a tévútnak elhagyására a szakértők csak egy utat látnak: fogyasztói és termelői diéta. Lényegesen kevesebb hús a tányéron egyrészről, jelentősen kisebb állatállomány a gazdák részéről. Első lépésben az állatállomány nagyságát a rendelkezésre álló szántófelületekhez kell kötni.

A klímaváltozás szempontjából egy állatmentes mezőgazdaság volna a legjobb megoldás. Ökológiai kritérium a körfolyamat: takarmány, állat, természetes trágya, takarmány. Csak annyi szarvasmarhát, tejtehenet és juhot tarthatunk, ahány mezőnk, legelőnk és védőtöltésünk van.

A sertés mindenevő. Az állattartás, a környezet- és a klímavédelem közötti kompromisszum itt: csak annyi sertést tarthatunk, amennyi élelmiszerhulladékunk van. Olyan modellprojektek gondolhatók el, mint a rovartenyésztés. A fekete katonalégyről most fedezték föl, hogy kitűnő hulladék-értékesítő. Falánk lárvái szárítás után rovarlisztté őrölhetők. Így kiváltható lenne a fehérjedús szója, megmenthetők lennének a trópusi esőerdők a kivágástól. A rovarliszt útjában csak egy sor bürokratikus előírás áll.

Mi Európában haszonállatainkat zárt istállókban tartjuk. Itt az állatok védve vannak, de tartásuk kevésbé fajspecifikus, be vannak zsúfolva drága épületekbe. Alternatív istálló-koncepciók figyelembe veszik az állatok igényeit. Egy ilyen modellt fejlesztett ki Jens van Bebber (Samern, Alsó-Szászország). Amióta nyilt istállóját 2000 állata számára megnyitotta, sorban állnak a látogatók. Sertései friss levegőn vannak, kétszer annyi kifutó felületen, mint amennyi az előírás. Egy szalmás részben az állatok pihenhetnek, vagy túrhatnak. A takarmányt szétterítik az egész területen, így az állatok keresgéléssel vannak elfoglalva. Peer Sachteleben sertéstenyésztő 2019 áprilisában állatjólét-kitüntetést kapott. 3x5 m mobil-ólját a legelőn négy hetente odébb helyezi. Termékeit saját farmján vagy a farm-boltokon át értékesíti. Élelem nála online is rendelhető. Moduláris óljainak köszönve a kereslettel együtt növekedhet. Ennek a technikának óriási előnye: olcsósága. Beton-ólak gyakran egy millió euróba is belekerülnek, ez családi vállalkozásnak nagy kockázat. Új mobil-ólak kis befektetéssel megkönnyítik a kisparaszti szerkezetek fölépítését és megtartását. Kevésbé terhelők a környezetre és állatbarátibbak, mint a nagy beton-ólak. Hogy ez mennyire jól működik, látható a baromfiknál. A szabad tartású tojástermelésnél a mobil-ólak már nélkülözhetetlenek. A kis állományok üdvös mellékhatása: minden egyes állat jóléte kerül a központba. A digitalizálás, a fejőrobotok, a tovább fejlődő szenzorok segítik az állattartókat és csökkentik munkaterheiket. A zárt istállótól való elfordulás a fajtenyésztésnek is kihívást jelent: a hagyományos nagy teljesítményű fajokról át kell, hogy térjenek az ellenállóbb, környezetbarátibb állatfajokra. A jövőben olyan állatokra nő a kereslet, melyek antibiotikum-profilaxis nélkül tarthatók, kevésbé ijedősek és emésztésükkor kevesebb üvegházhatású gázokat termelnek.

DIE ZEIT 2020. jan. 9.