MOST MEGKAPTUK, AMIT ŐK MÁR RÉG Leállt a segítség Dél felé

-Halló, Egyesült Nemzetek? Van ott valaki?

Senki. A Biztonsági Tanács székei üresek, a kéksisakosokat leállították, minden találkozó lemondva. Az ENSz főtitkár, António Guterres, videókonferenciákkal tartja a kapcsolatot. A Világ Élelmezési Program (WFP) és a Menekültügyi Osztály (UNHCR), a beutazási tilalom ellenére, megkísérel munkatársakat és segélycsomagokat a Dél nyomorgó országaiba bejuttatni.

Az ENSz honlapja naponta frissül. Innét megtudhatjuk, hogy a corona-krízis nem az egyetlen krízis napjainkban és - ami az emberek életét közvetlenül veszélyezteti - nem is a legrosszabb. Súlyosbító, hogy most, az amúgy is túlterhelt humanitárius segítség nemzetközi hálózatát, magát is, veszélyezteti egy járvány.

Az Észak hagyományos segítő országai ma mindent elkövetnek, hogy mindenekelőtt saját gazdaságaikat mentsék. Guterres sejti, hogy az amúgy is kiüresedő szervezetét új megpróbáltatás éri. A "szükség hierarchiája", mely most Németország első számú vitatémája, globálisan még meredekebb. Guterres megbízta helyettesét, Amina Mohammed-et, állítson föl szcenáriókat a globális egyenlőtlenség jelenlegi alakulására - nemcsak a közvetlen, hanem a következő évek várható következményeire is.

Social distancing - a túlzsúfolt slum-okban?

Amit most a globális Észak legtöbb lakosa először és relatív enyhe formában átél, az a globális Délen sokak hétköznapjaihoz tartozik: A többszörös, egzisztenciális krízisek közötti manőverezés. Széles szociális árkok, a klímaváltozás csapásai, éhbér, tömeges városokba-özönlés, még mindig magas gyermekhalandóság és alultápláltság; orvosi ellátás, mint luxus a gazdagoknak. Ebben a helyzetben tör be a corona-vírus.

Minden megelőző intézkedés, melyek számunkra már jól ismertek, ott gyakran abszurdnak tűnnek. Social distancing Manila nyomornegyedeiben - ahol 6-8 ember él egy szobában? Gyakori kézmosás Rio faveláiban, ahol a tiszta víz is hiánycikk? Drive-in-corona-teszt, Nairobi slum-jaiban vagy Jemen háborús területein? Ehhez hozzájön: 100 fertőzött ország közül 30-ban menekültek tömegei élnek lágerekben vagy nyomornegyedekben. Banglades menekült táborában, Kutupalong-ban, 900 000 rohingya él összezsúfolva, sátorokban és összetákolt kunyhókban. Kenya, Dadaab: három táborban, 200 000 menekült szomáliai tengődik. Libanon fölvett több százezer szíriait, ún. informális településeibe; Pakisztán befogadott több, mint egy millió afgánt.

Ezek a menekültek a világ legnagyobb túlélő művészei, ám ez semmit sem enyhíti "sebezhetőségüket" (a segélyszervezetek szaknyelvi kifejezése), míg a corona-vírus csak növeli. Ez a pandémia nem oltja ki a többi krízist. Nem azért, mert a klasszikus intézkedések semmit sem használnának. Ruanda a buszmegállóit hordozható kézmosókkal látta el, Dél-Afrikában betiltottak minden 100 fő fölötti rendezvényt, Dadaab-ban szappant osztogattak - mindezt abban a reményben, hogy a vírus betörését a legszegényebb országokba késleltessék. Az afrikai államok hivatalosan eddig csak néhány száz fertőzöttet jelentettek. Karl Blanchet, a Centre for Education and Research in Humatiarian Action (CERAH) igazgatója szerint, ez a szám valójában jóval magasabb. Dél-Afrikában most kezd a járvány igazán kirobbanni.

"Ezekben az országokban az egészségügyi dolgozók védelme kell, hogy a legfontosabb legyen", mondja Blanchet. Ehhez kell arcmaszk, kesztyű, védőöltözet az orvosok és a szanitécek számára, továbbá fertőtlenítő szerek, teszt-készletek. Ám honnét, ha a jóléti országok a piacot letarolták?

Ahogy az ENSz, úgy a nemzetközi NGO-k számára is ez nem egyszerűen még egy krízis, hanem egy, amely az összes előbbire rátelepül. Szomália, amely évtizedek óta egyik szerencsétlenségből a másikba botorkál, az iszlám Al-Shabaab milícia mellett a heveny aszályt és a sáskajárást is próbálja legyőzni. Az országnak szüksége van élelemre, peszticidekre és repülőkre, amelyek ezeket szétpermetezik. Ehelyett a segítők most azzal küszködnek, hogy egyáltalán bejussanak az országba. (Suze van Meegen, Norwegian Refugee Council Somalia). A legtöbb NGO munkatársait Nairobi-ban állomásoztatja. Ám Kenya minden olyan külföldi számára lezárta határait, akiknek országában corona-eseteket regisztráltak. Tehát most az NGO-k teljesen a helyi segítőkre vannak ráutalva, ami már egyébként is esedékes volt. Ám ezeknek is szükségük van védőfölszerelésre és mindenekelőtt, szakavatott fölvilágosításra.

Minden érzékenység ellenére a globális Dél országai az utóbbi évtizedekben, a szegénység és az epidémiák leküzdésében, jelentős haladást értek el, némelyek jó preventív rendszerekkel is rendelkeznek. Sok afrikai ország, a 2014-2016-os ebola-járvány után egészségi ellenőrzést vezetett be a határain, míg Európában "pánik-keltésről" beszéltek. Több állam sikeresen küzdött a 3 "killer" ellen: TBC, malária és HIV-vírus. Az ezek elleni források, az új epidémia miatt, most veszélyesen lecsökkentek. Vessük össze: a corona halálos áldozatainak száma eddig 11 000, míg a TBC, 2018-ban, 1,3 millió embert vitt el. Ugyanekkor a HIV-vírustól 770 000 fertőzött halt meg, a malária pedig évente 400 000 embert öl meg.

Ezt a hibát újból és újból elkövetik: Egy látványos, a média által kiemelt epidémia miatt, más, az egészségügy állandó krízisei, a szegényebb országokban, mellékvágányra kerülnek. Ez a nőket jobban érinti, mint a férfiakat. Sierra Leone-ban több nő halt meg szülés közben, mint az ebola-járványban. Miért? Mert az amúgy is szűkös forrásokat a szülészetekről elvonták és átvitték a fertőző osztályokra.

A GLOBÁLIS VÉSZHELYZET ÚJ ETIKÁT KÖVETEL KI

A kizárás stratégiája, melyet az orvosok tömegkatasztrófáknál, orvostani szempontok szerint alkalmaznak, kit mentsenek és kit nem, most kísértetként kering Európában. A globális Dél sok államában a politikai-gazdasági triage mindennapos választás. A drámaian pénzhiányos egészségügy, a kórházak rohamos privatizálása, a gazdag európai és Öböl-államok agyelszívó hatása, mely elviszi az orvosokat és az ápolókat - mindez befolyásolja a kiválasztásokat, ki kap Nigériában, a Fülöp-szigeteken vagy Zimbabwe államban orvosi ellátást és ki nem, ki marad életben és ki nem. Most az akut corona pandémiánál is.

"Ebben a pandémiában, minden mentőöv globális megfontolás tárgya kell, hogy legyen", mondja Anne Jung, a medical international szóvivője. A német NGO, 1997-ben béke Nobel-díjas, évtizedek óta az egészség, a szegénység és az egyenlőtlenség összefüggéseivel foglalkozik. Mára 30 ország projektpartnereivel kooperál. Ezek egyikében sincs működő közegészségügy, az állami kórházak inkább végállomások, semmint a gyógyulás intézményei. Magánkezeléseket csak kevesek engedhetnek meg maguknak. Ezen az ínségen az első segély csak valamelyest tud enyhíteni, alapvető reformok szükségeltetnek. Vissza kell fogni a privátszektort és erősíteni kell az egészségi közszolgáltatást.

A Világbank és az IMF közben több mrd dollárt bocsátott a corona-krízis rendelkezésére. Ám ezt többnyire kredit formájában, ami a szegényebb országok eladósodását tovább növeli. A WHO további pénzeket gyűjtött - e között a német 50 millió euró, "a fejlődő országok helyzetének stabilizálására". Kicsiny, fontos lépések, de nagyon távol a pandémia globális megoldásától. Közben Világ Élelmezési Programja (WFP), 87 millió éhező ellátását kell, hogy megoldja, több millió gyermekét, akik eddig az iskolákban kaptak ételt, ám az iskolák most zárva vannak. 2020-ban Európa a gyöngéket magára hagyja. Az UNHCR meg kellett, hogy szakítsa a súlyos esetek kimenekítését a menekült-táborokból.

Az "emergency etics"-re új fogalmat kell alkotnunk, mondja Hugo Slim, brit teológus. Ez a fogalom az elsősegély-nyújtásból származik, Slim most a corona-vírusos társadalmakra alkalmazza. Ehhez tartozik a személyes áldozatok elfogadása, a közjólét érdekében. Ám az is, hogy ezeket lehetőleg igazságosan osszuk el, lehetőleg kiegyenlítve. Nemzeti síkon ez már jól működik. Slim: "A kitaszítottak, a fogvatartottak, az elüldözöttek jobban ki vannak téve a válságnak, jobban szenvednek, mint a többiek. A rossz egészségügyi államokban gyakrabban halnak meg emberek, mint másutt." Ez az igazságtalanság része és a mi "vészhelyzet etikánknak" (Ethik des Notfalls) mindent meg kell tennie, hogy ezt az igazságtalanságot enyhítse. Ehhez Európának nem is kell Kutupalong-ra vagy Dadaab-ra néznie, elég, ha a görög Lesbos sziget tragédiáját veszi napirendre. Ott, a menekült-táborokban, 20 000 embert tartanak bezárva, rettenetes körülmények között. A corona kitörése minden percben várható. A camp-ot gyorsan evakuálni kell. Anne Jung bízik abban, hogy Európa vészhelyzet etikája idáig elér.

2020, nemcsak mint a corona-vírus járvány éve kerül be a történelembe, hanem úgy is, amikor Európa a gyöngék leggyöngébbjeit egy pandémiumkor, saját területén, bezárt és sorsára hagyott. Hogy ez mit jelent, tudja mindenki, aki tudni akarja.

DIE ZEIT ONLINE, 2020. március 22.

A VILÁG A CORONA UTÁN Franz Alt (82), német öko-konzervatív újságíró

A frankfurti Zukunftsinstitut (Jövőintézet) négy lehetséges jövőszcenáriót vázolt föl, hogyan változhat meg életünk a corona-krízis után. A negyedik az optimista jövőkép, amikor a válság átélése egy resziliens világot hoz - új, egymásra figyelő magatartással. Matthias Horx visszapillantó-perspektívából írja le az ideális kimenetelt, hogy mint fogunk csodálkozni a válság után.

Sokan kérdeznek, mikor tér vissza minden a normalitásba, miután a krízis "elmúlt". Válaszom: sohasem. Vannak történelmi pillanatok, amikor a jövő új irányt vesz. Ezt mi bifurkációnak nevezzük. Vagy mélyválságnak. Most ennek az ideje jött el.

A világ "as we know it" éppen fölbomlásban van. De mögötte egy új világ rakódik össze, amelynek formáját csak sejthetjük. Ehhez egy gyakorlatot mutatok Önöknek, amivel a vállalatoknál, jó tapasztalatokat szereztünk. Ezt mi "regnózisnak" nevezzük. Ellentétben a prognózissal, ez a technika nem a jövőbe néz, hanem a jövőből vissza a mába. Furán hangzik? De próbáljuk ki!

REGNÓZIS: VILÁGUNK 2020 ŐSZÉN

Képzeljünk el egy helyzetet ősszel, mondjuk 2020 szeptemberében. Egy nagyvárosi kávézóban ülünk. Meleg van, az utcán ismét emberek mozognak. De vajon másképp mozognak? Vagy minden olyan, mint régen? A bor, a koktél, a kávé ugyanúgy ízlik? Vagy talán még jobban? Min fogunk, visszatekintve, csodálkozni? Azon, hogy azok a szociális lemondások, amiket meg kellett tennünk, ritkán vezettek elmagányosodáshoz. Ellenkezőleg: A sokkhatás után, sokan inkább megkönnyebbülve érezték magukat, hogy az örökös rohanás, beszéd és kommunikáció abbamaradt. A lemondások nem kell, hogy föltétlen vereségek legyenek, hanem még új lehetőségeket is megnyithatnak. Ezt némelyek már átélték, akik pl. időszakos böjtöt próbáltak ki - és azután az étel ismét ízesebbnek tűnt.

Paradox módon, a vírus által kikényszerített testi távolság egyidejűleg új közelséget is teremtett. Emberekkel ismerkedtünk meg, akikkel nem is találkoztunk volna. Régi ismerősökkel ismét gyakrabban beszélgetünk, eddig gyönge és laza kapcsolatokat megerősítettünk. Családok, szomszédok, barátok közelebb húzódtak egymáshoz és még konfliktusokat is sikerült megoldaniuk. A társasági udvariasság, melyet régebben hiányoltunk, ismét erősödött. Most, 2020 őszén, a futballmeccseken is teljesen más a hangulat, mint az év elején, amikor ocsmány viselkedés uralkodott. Csak ámulunk, mennyire megváltozott ez is.

Azon is csodálkozunk, milyen hirtelen váltak be a gyakorlatban a digitális kultúrtechnikák. Tele- és videókonferenciák, amelyektől a legtöbb kolléga mindig is ódzkodott (mert az üzleti repülőutak jobbnak tűntek), egyszerre gyakorlatiasnak és produktívnak bizonyultak. A tanárok az internetes oktatásba bedolgozták magukat. A home office sokak számára természetessé vált, a hozzá kötődő rögtönzésekkel és idő-bűvészkedésekkel együtt. Egyidejűleg elavultnak vélt kultúrtechnikák reneszánszukat élték. Telefonáláskor egyre gyakrabban nemcsak az üzenetrögzítő, hanem élő ember is jelentkezett. A vírus visszahozta a hosszú telefonálgatásokat, minden second screen nélkül. A messenger-üzenetek is maguk egyszerre új jelentőséget kaptak. Tényleg igazi kommunikálás vette ismét kezdetét. Senkit sem utasítottak el, senkit sem ráztak le, az elérhetőség és az elkötelezettség új kultúrája született meg.

Emberek, akik az örökös rohanásban soha nem leltek egy nyugodt pillanatra - ahogy a fiatal emberek is - egyszerre hosszú sétákat tettek - holott eddig ez idegenszó volt a számukra. Az olvasás hirtelen kultusszá vált. A reality shows egyszerre sokaknak kínos lett. Az egész trivia trash, a végtelen lelki szemét, ami eddig a csatornákon ömlött, nem tűnt el egészen, de jelentősen vesztett értékéből. Emlékszik még valaki a political-correctness-vitákra? A végtelen kultúrharcokra - miről is volt valójában akkor szó?

A krízisek főleg azáltal hatnak, hogy régi jelenségeket föloldanak, fölöslegessé tesznek. Ezért a cinizmus - ez a nyegle mód, a világot lefitymálással lerázni magunkról - hirtelen elpárolgott. A médiumokban a túlzás és a félelem-hisztéria, az első kitörése óta, még tartja magát, de határok között.

Csodálkozunk, hogy még a nyáron ellenszereket találtak, amivel a túlélési rátát megemelhették. A corona-vírussal is el tudtunk bánni, mint az influenzával és más betegségekkel. Az orvostudomány segített, de azt megtapasztaltuk, hogy nem a technika, hanem a szociális magatartás változtatásai voltak a döntők. Hogy az emberek a drasztikus korlátozások ellenére is szolidárisak és konstruktívak tudtak maradni, azt mutatja, hogy erősödött a humán szociális kompetencia. Az egekbe emelt mesterséges intelligencia a vírusnál csak korlátozottan tudott hasznunkra lenni.

TECHNOLÓGIA ÉS KULTÚRA ÁTÉRTÉKELVE

A technológiához és a kultúrához való viszonyunk eltolódott. A válság előtt a technológia csodaszernek tűnt, minden utópia megtestesítőjének. Ma már senki - vagy csak a csökönyösek - hisznek a digitális megváltásban. A nagy technika-hype a múlté. Ismét többet figyelünk a humán kérdésekre: Mi az ember? Mit jelentünk egymásnak? Visszatekintve csak ámulunk, mennyi humor és emberség született a vírus napjaiban. És csodálkozunk, mennyire tudott zsugorodni a gazdaság - minden "összeomlás" nélkül - amit korábban minden kis adóemelésnél vagy állami beavatkozásnál a falra festettek. Bár volt egy "fekete április", egy kiadós konjunktúra és tőzsde-zuhanás, bár sok vállalkozás megszűnt, zsugorodott vagy átalakult, mégsem jött a nullapont. Mintha a gazdaság egy lélegző lény lenne, mely szundikálni vagy aludni, netán álmodni képes.

Ma, 2020 őszén, ismét él a világgazdaság. A globális just-in-time produkció, ágas-bogas értékteremtő láncaival, amelyeknél alkatrészek millióit hurcolták körbe a bolygón, túlélte a krízist - de épp most bontják le és építik újjá. Mindenütt a termelésben és a szolgáltatásban szaporodnak a közbenső tárolók, raktárak, tartalékhalmazok. Helyi termelések virágoznak, hálózatokat lokalizálnak, a kézművesség reneszánszát éli. A globális rendszer a glokalizáció felé halad: A globális lokalizációja irányába.

Csodálkozunk, hogy a vagyonveszteségek, a tőzsdei fekete napok ellenére nem fájnak annyira, mint kezdetben hittük. A corona utáni időben a vagyon egyszerre nem játszik döntő szerepet. Fontosabbak a jó szomszédok és egy virágzó zöldséges kert. Lehetséges, hogy életünket a vírus abba az irányba terelte, amely felé amúgy is változni akart?

REGNÓZIS: JELEN-FÖLDOLGOZÁS, JÖVŐBE-UGRÁSSAL

Miért hat ez a "visszafelé" szcenárió másként, mint a klasszikus prognózis? Ez jövőérzékünk speciális tulajdonságaival függ össze. Amikor a "jövőbe tekintünk", többnyire csak veszélyeket és problémákat látunk, melyek áthatolhatatlan gátnak tűnnek. Mint egy mozdony az alagútban, mely felénk robog. Ez a félelemgát választ el bennünket a jövőtől. Ezért mutathatók be a horrorjövők a legegyszerűbben.

A regnózis ezzel szemben egy fölismerés-szalagot képez, amelyben mi önmagunkat, belső fordulatunkat képzeljük bele a jövőnkbe. Belsőleg kötődünk a jövőhöz, így a ma és a jövő között hidat hozunk létre, egy "future mind"-ot, egy jövőtudatot. Ha jól csináljuk, olyasvalamit hozunk létre, mint a jövőintelligencia. Olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amelyben nemcsak a külső történéseket, hanem a belső adaptációkat - mivel a változott világra reagálunk - is képesek leszünk anticipiálni. Ez teljesen másképp érezhető, mint egy prognózis, amely apodiktikus jellegében, mindig valami holtat, sterilt tartalmaz. Kilábalunk a félelem-merevségből és ismét az élénkségben leszünk, amely minden igaz jövőhöz hozzátartozik.

Mind ismerjük a félelem legyőzésének érzését. Amikor fogorvoshoz megyünk, előre izgulunk. A székbe ülve elveszítjük az ellenőrzést és már akkor fájdalmat érzünk, mielőtt benyúltak volna a szánkba. Az érzés anticipációjával félelmeket generálunk, melyek teljesen eluralkodhatnak fölöttünk. Ám amire a procedúrát végig szenvedtük, elönt a coping-érzés. A világ ismét friss és fiatal, tele vagyunk újból tetterővel.

Coping annyit tesz, legyőzni. Neurológiailag a félelem-adrenalint kiszorítja a dopamin, testünk jövő-drogja. Míg az adrenalin menekülésre vagy harcra ösztökél, (mely a fogorvosnál nem igazán produktív, ahogy a corona elleni harcban sem), a dopamin kinyitja agyszinopszisainkat: kíváncsiak vagyunk, mi jön; előre akarunk látni. Ha a dopamin-szintünk egészséges, terveket kovácsolunk, vizionálunk - ezek előrelátó cselekvésekre késztetnek bennünket.

Meglepő módon a corona-krízisben pont ezeket tapasztaljuk meg. Az ellenőrzés teljes elvesztéséből hirtelen csupa pozitív mámorba kerülünk. A megdöbbenés és a félelem után, belső erő tölt el. A világnak "vége", de tapasztaljuk, hogy mi még itt vagyunk, ezáltal belül születik egy új-lét. A civilizáció shut down-jának közepében, erdőkön és parkokon, üres tereken haladunk át. De ez nem apokalipszis, hanem újrakezdés. A fordulat új igényeket kelt bennünk, másként érzékeljük a világot és másként kötődünk hozzá. Ekkor néha épp a rutinnal, a megszokottal való szakítás szabadítja föl jövőérzékünket; az elképzelés, hogy minden másképp is lehet, sőt, jobb is. Talán még csodálkozni fogunk, hogy Trump novemberben elbukik és az AfD szétesőben lesz, mert a rosszindulatú, bomlasztó politika nem illik a corona-világhoz.

A 2020-as őszi regnózis szemszögéből a corona-krízis világossá tette, hogy azok, akik embereket akarnak egymásra uszítani, a valódi jövőkérdésekhez semmivel sem járulnak hozzá. Ha komolyra fordul a helyzet, fény derül a destrukcióra, ami a populizmusban lakozik. A politika, ősi értelemben társadalmi felelősségek kialakítása, ezen krízis folyamán új hitelességet, új legitimációt kapott. A politika épp azáltal nyerte vissza a bizalmat,, hogy "autoriter" módon kellett cselekednie.

Ebben a próbatételben a tudomány is meglepő reneszánszát élte át. Virológusok és epidemiológusok váltak médiasztárokká, ahogy "futurisztikus" filozófusok, szociológusok, pszichológusok, antropológusok szintén. Ők, akik eddig inkább a polarizált viták szélén álltak, most ismét szót kaptak és fölértékelődtek. A fake news viszont gyorsan veszített piaci értékéből. Az összeesküvés-elméletek is vesztettek népszerűségükből, habár eddig sokan éltek velük.

EGY VÍRUS FÖLGYORSÍTJA AZ EVOLÚCIÓT

Megrázó válságok a fordulat egy további alapelvét hívják elő: a trend-ellentrend szintézisét. A corona utáni új világ a megatrendek szétszakadásából keletkezik. A konnektivitás megszakítása határzárok, szeparációk, elszigetelődések, karantének révén azonban nem vezet a kapcsolatok teljes megszakításához. A konnektomok újjá szerveződnek, ez tartja össze világunkat és visz a jövő felé. A szocio-gazdasági rendszerekben fázisugrás történik.

A jövő világa ismét értékeli a távolságot - és éppen ezáltal a kötelékeket jobb minőségben újítja meg. Autonómia és függőség, nyitás és zárás, új egyensúlyt kapnak, a világot komplexebbé és stabilabbá teszik. Ez az átalakulás egy vak evolúciós folyamat. Az egyik meghiúsul, a másik, a túlélőképesebb érvényesül. Ez fejbe kólinthat, de később föltárul belső értelme: az a jövőképes, amely a paradoxonokat új síkokon tudja összekötni.

A komplexálás folyamata - nem tévesztendő össze a komplikálással - alakítható. Akik erre képesek, akik beszélik a komplexitás nyelvét, azok lesznek a jövő új vezető alakjai, reményhordozói, az új Gréták.

Minden mély válság maga után hagy egy sztorit, egy narratívát, mely messze a jövőbe mutat. Egyik ilyen vízió, amit a corona hátra hagy, azok a muzsikáló olaszok a balkonokon. A másik víziót a műholdképek mutatják, amelyek a kínai iparvidékeket egyszerre tisztán, szmog nélkül mutatják. A CO2-kibocsájtás 2020-ban fog először az emberiség történetében csökkenni. Ez a tény fog velünk valamit tenni. Ha egy vírus ilyesmit tud, mért ne tudnánk mi is? Ez a vírus talán a jövő egyik küldönce volt. Szigorú üzenete: Az emberi civilizáció túl sűrű, túl gyors, túl forró lett. Egy olyan irányba rohan, ahol nincs jövő. Ám képes egy új jövőt föltalálni.

*System reset!

*Cool down!

*Muzsika a balkonon - így megyünk a jövőbe!

sonnenseite.com, 2020. március 21.

CORONA-EFFEKT - 4 SZCENÁRIÓ Zukunftsinstitut Frankfurt

Csúszkálás a kereszt-koordinátán:

-föl-le: sikeres viszonyok vs sikertelen viszonyok

-jobbra-balra: helyi vs globális (disconnected vs connected)

Ebből, a lehető négy irányba fejlődésből, vezettük le a lehetséges össztársadalmi következményeket. Mind a 4 szcenáriónál az elvárt fordulatok szélsőségeit vázoljuk, melyek semmiképp sem "realisztikus" bemutatások, ám épp így segítenek orientálódni és a jövőbe mutató gondolkodásnak teret adni.

1. TELJES ELSZIGETELTSÉG: MINDENKI MINDENKI ELLEN

Kezdetben volt a shutdown - és a shutdown normalitássá vált. Normális, hogy a metróba lépéskor a csuklónkba ültetett chip-et leolvastatjuk vagy az első randevú előtt egymásnak megküldjük egészségi adatainkat. Normálissá lett külföldi utunk előtt engedélyt beszerezni; az EU-n kívülre még egy hosszadalmas vízumprocedúrát is végig kell csinálnunk. A világkereskedelem rég a múltté, egyes államok egymás közti kereskedelme biztosítja az alapellátást.

~ Üdvözöljük a Super-Safe-Society-ben! A társadalom ismét világosan mint nemzetállam definiálja magát. Mert biztonság csak akkor szavatolható, ha a biztonsági zónák határai pontosan meg vannak húzva. Ez áll az első helyen. Minden ember először önmagára gondol és az állam minden eszközzel megvédi polgárait - akkor is, ha mélyen lappangó félelmeket hoz felszínre vagy élelem-szűkösséget vezet be. Virágzik a feketepiac és a cserekereskedés.

~ De-urbanizálás: A vidék hatalmat nyer. Aki megteheti, kiköltözik a városból - ellátja önmagát és nagyokat kaszál, amikor a szegény városiakat ellátja élelemmel. A szingli élet, a kislakások és a co-living, a tömegközlekedési eszközök és a globális áruözön függővé tette a városi lakosságot. Az urbánus hipszterek szegények osztályává váltak.

~ Germofóbia: A sterilitás-vágy gyanússá tett minden olyan élelmet, aminek eredete nem kereshető vissza. Minden gyümölcsöt és zöldséget fogyasztás előtt sterilizálnak. Folyik a kutatás a biztonságos csomagolásért. A félelem miatt, hogy kórokozókat hoznak be, az importot korlátozzák, Kevesebb trópusi gyümölcs van, de ezek közül - köszönve a fölmelegedésnek - számos itthon is megtermelhető. A mezőgazdaság és a kézműipar virágzik, a nearshoring megvalósul.

~ Rendezvények betiltása: Már 1000 főről 10 főre szűkült - az emberek védelme érdekében. A nyilvános kulturális élet szinte teljesen leállt. Vannak ugyan koncertek és sportesemények, de ezeket a publikum odahaza, képernyőn élvezi - államilag ingyenesen. Valamikori kedvenc third places, mint a kávézók, üresek; az éttermek ghost kitchen-né váltak, melyek az ügyfeleknek a legszigorúbb higiénés szabályok szerint szállítanak ételeket. Különösen a városiak szociális kapcsolatai tevődtek át a virtuális térbe.

2. SYSTEM-CRASH: PERMANENS KRÍZISÁLLAPOT

A vírus megrengette a világot, mely nehezen tér magához. A nemzeti érdekek előrehozása alapjában ingatta meg a globális együttműködésbe vetett bizalmat. A megszokott rutinokhoz való visszatérés ma már nem lehetséges. Egy új pandémiától való rettegés, minden kis helyi vírusjárvány megjelenése, azonnal drasztikus intézkedéseket vált ki. A szolidáris nemzetközi kooperációba vetett bizalom minden tartós stabilizálást megakadályoz. Így botorkál ma az ideges világ egy bizonytalan jövő felé.

~ A multipoláris világ súrlódásai napirenden; kölcsönös vádaskodások, agresszív fenyegető kardcsörtetések, önérdekből való ideges cselekvések váltják egymást nyíltságra való törekvéssel és kooperáció-kísérletekkel - mert az egymásrautaltság tudata még nem halt ki teljesen. A neo-nacionalizmus előretörőben, a feszült állapot permanens.

~ Nearshoring: A nemzeti piacok erősödésével a nearshoring politikai-ideológiai premisszává válik. Ám a nemzetközi kereskedelmi egyességektől és az áruszállításoktól való függőség marad. Mindkét áramlat tartósan működik egymás mellett és súrlódik. A globalizáció is csak a helyi és a nemzetközi piacok közti ellentétek kifejezése, egymás nélkül nem lehetnek meg. A global citys soha ennyire nem váltak még a világ legidegesebb helyeivé: itt érezhetőek tartósan a regionális, nacionális és nemzetközi pénzügy, szolgáltatás és árúbeszállítás közötti feszültségek.

~ High times for big data! Minél bizonytalanabbak az idők, annál több az elemzésekre való megrendelés. Óriási adathalmazok begyűjtése és földolgozása folyamatos növekedést mutat. A mesterséges intelligencia tovább fejlesztését forszírozzák, nem utolsó sorban a klímaszcenáriók és a kríziskezelések szimulálása céljából. Terjed a cybercrime, állami megbízásból is, hogy a nemzetközi konkurenciát gyöngítsék. Befelé a technológiát az állam megfigyelésre használja: a predictive analitics, az emberi magatartás adatokon alapuló kalkulációja, egy permanensen elbizonytalanított társadalomban, egyre fontosabb lesz.

~ A privacy ennek megfelelően nagyon visszahúzódóban van. A személyes adatszabadságot egyre inkább korlátozzák. Az adatvédelem javarészt törölve van, úgy a nemzetközi levelezésben, mint a saját lakosságot illetőleg. Az egészségi adataink állami üggyé válnak. És a lakosság együttműködik, mert az állami gondoskodásba és ápolásba vetett hit már rég eltűnt. Az emberek egyre jobban saját egészségi felelősségükre építenek. A digital health, a folyamatos self tracking és a smart devices általi élettani adatok ellenőrzése, a személyes egészségi adatok begyűjtése állami adatbankokba, jelenti az egészségügy új arcát.

3. NEO-TRIBES: VISSZAHÚZÓDÓDÁS A PRIVÁTÉLETBE

A corona-krízis után a globalizált világ javarészt helyi strukturált formákba tért vissza. Értéknek inkább a helyi termékek számítanak. Új, kis közösségek alakulnak ki és állandósulnak - óvatos távolságtartással a többiektől. Fenntarthatóság és "mi-kultúra" fontos értékek, melyek azonban csak lokálisan formálódnak, nem globálisan.

~ Az emberek nem bíznak többé az állami aktorokban és a nemzetek közötti kötelékekben - cselekvési hatalmat sem bíznak rájuk. A globális világközösségtől való elfordulás egy partikuláris mi-kultúrába torkollik és neo tribes szaporodó képződésébe. A közösségeket a kicsiben keresik, mert a corona-krízis folyamán a poszt-individualizálás trendje szélesebb tömegek számára vált vonzóbbá.

~ A fertőzéstől való félelem az embereket a privátéletbe való visszahúzódásra kényszerítette és a háziasságot is föltüzelte. Tömegrendezvények gyakorlatilag nincsenek többé, helyette izzik a streaming, a virtual reality révén mega-eseményeken lehet résztvenni, anélkül, hogy elhagynánk biztos otthonunkat. A szomszédi segítség megerősödött, szilárd szerkezetek igazítanak el, hogyan kell segíteni egymásnak válság esetén. (? Hogyan vigyünk egy tányér levest a beteg szomszédunknak?RS20III20). Tartalékokat osztanak meg vagy cserélnek, az öregek és gyengék külön figyelmet kapnak. (Németországban.RS). Egyre többen költöznek vidékre vagy kisebb városokba - a progressív provincia értéke fölszökött.

~ Tömegközlekedési járművekről kerékpárra, E-roller-re szállnak át. Távutazások nem kedveltek - helyettük szomszédos régiók vagy országok a desztinációk. A tömeges de-touristification oda vezet, hogy egész vidékek és turista célpontok szabadulnak meg a tömeges látogatóktól. Az utazás többé nem magától értetődő és ismét valami különlegességnek számít, mivel a poszt-corona-időkben az utazás szigorított biztonsági intézkedésekkel és sok tervezéssel jár. A turizmus sokkal inkább rezonancia turizmussá válik. (Ne utazzunk sehová.Ökokiskáté, 1990).

~ A globális kereskedelmi láncok kiesése és a bizalomvesztés bizonyos országok iránt egy fundamentális re-regionalizáláshoz vezet. Az emberek helyi árut vesznek, a sharing economy a regionális hálózatokban felélénkül, a hagyományos kézművesség éli reneszánszát. Az urban farming és a szövetkezetek leváltják a kapitalista fogyasztási mintákat, a regionális közösségekben fejlődik a circular economy, autonóm öko-rendszerekkel. A cradle to cradle koncepciója vagy a poszt-növekedés magától értetődően beágyazott az emberek hétköznapjaiba - mint kívánt és szükséges praktikák. A régiókban a gazdaság teljesen autarkká válik.

~ A corona-krízis meglepően a new work trendeket a több flexicurity felé terelte át. Azáltal, hogy szükségből a munkahelyi rugalmasság széles körben lehetővé vált, a munkakultúrák tartósan megváltoztak. A homeoffice minden vállalkozáskultúra esszenciális összetevője lett; nemzetközi vállalatok VR-konferenciákat szerveznek, a szerződések via Blockchain köttetnek. A digital health alkalmazások előre kiszámítják a személye üzleti találkozók lehetséges kockázatait - ezektől azonban egyébként is mindenkit eltanácsolnak.

4. ADAPTÁCIÓ: A RESZILIENS TÁRSADALOM

A világtársadalom tanult a krízisből és resziliens, adaptív rendszereket fejleszt ki. Társadalmi mélyáramlatok, mint a poszt-növekedés, a mi-kultúra, a glokalizálás és a poszt-individualizálás, melyek már a válság előtt is léteztek, a kollektív corona-tapasztalat révén, a szélről a fősodorba katapultálnak.

~ A corona-vírus elindította a piacok öntisztulását, áruink eredetének kollektív reflexióját, az új fogyasztásminták előretörését. A globális termelések és kereskedelmi láncok kiesése a hazai alternatívák újra-felfedezését hozta. Az álló-kereskedés, a regionális termékek és beszállítók lendületbe jöttek. Az online és az offline között nemcsak ésszerű egyensúly jött létre, hanem a globalizált kereskedelmi láncokkal is okosan jártak el. A lokális és a globális kereskedelem értelmes egyensúlyba került, a direct-trade-platform-ok virágozni kezdtek. A hetipiacok, a regionális termelők, és a lokális online shops forgalma megugrott. Az olyan óriás online kereskedők, mint az Amazon és az Alibaba, elveszítették monopol helyzetüket és több kisebb játékosra oszlottak föl, melyek a globális termelő láncoktól kevésbé függnek és lokálisan gyorsabban szállítanak. A társadalom távolodik a tömegfogyasztástól és az eldobó mentalitástól - egy egészségesebb gazdasági rendszer felé.

~ A corona egy új, holisztikus egészségértelmezés vízióját váltotta valóra: Az egészséget többé nem olyasvalaminek tartják, mely csak az egyéni testet és a saját viselkedést foglalja magába. Az egészség átfogó definíciót kap, mely kiterjed a környezet, a város, a politika és a világközösség egészére is. A világegészség és az individuális egészség egységbe kerül. Ez az új mindset átszabja az egész egészségügyet: kormányok, várostervezők és vállalatok kooperálnak, hogy mindenkinek egészséges környezetet teremtsenek. Itt a digital health apps használata természetessé vált, hogy egészségi adatokat, valós időben, anonim megoszthassanak. A predictive health-nek köszönve, előrejelzések válnak lehetővé pl. egy epidémia valószínűségének fölbecslésére. (Mely epidémia a digitalizálás következménye? Mint mikor CO2-őt szűrnek ki, CO2-őt kibocsátó gépekkel.RS20III20). Mindenki érti: Személyes egészsége többé nem tekinthető a környezet és a társadalomtól elválasztottnak.

~ Globális kockázatokhoz államok fölötti aktorok szükségeltetnek, akik globális hálózatokba kötve dolgozhatnak. Így a corona-krízis a politikai cselekvőerőket újra súlyozta. Míg a nemzetállamok veszítettek fontosságukból, a városok és a nemzetekfeletti instanciák fölértékelődtek - ez egy újjászervezés a glokalizáció értelmében: A lokális síkok (városok, községek, polgármesterek, stb.) direkt összekapcsolódhatnak globális szervezetekkel. Így oldhatók meg lokális problémák gyorsan és kreatívan, a globális problémák is előbb kerülnek felismerésre és kooperatív megoldásuk elkezdődhet. Összességében az emberiség a pandémia óta önmagát erősebben látja globális közösségnek, mely a kihívásokat közösen kell, hogy megoldja. Mert sem egy epidémia, sem a klímaválság nem áll meg a nemzeti határoknál. Egy globális identitás született, köszönve a fundamentális értékváltozásnak: szolidaritás és mi-kultúra, nemcsak a szomszédokkal, hanem internacionálisan, globálisan is.

~ A corona-krízis a big data-val való nemzetekfeletti eljárásra tanított meg, létre hozta a predictive analytics és a gyors riasztó rendszereket. A mesterséges intelligencia konstruktívan kerül bevetésre: nemcsak azért, hogy epidémiáknak idejekorán gátat vessen, hanem minden lehető kockázatot minimalizáljon, melyek nem törődnek a határokkal. Minden ember föl van szerelve health-tracking-device-kel, mert csak az egészségi adatok globális ismeretcseréjével lehetséges a kockázatok korai fölismerése. A folyamatos egymástól-tanulás, nagyszámú működő hálózatokban, teremti meg a globális reszilienciát. Ez az új szellem jellemzi a médiumokat is: A konstruktív újságírás megoldásjavaslatokat állít a figyelem központjába és nem riogat vagy fake news-t terjeszt. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy resziliens és adaptív társadalmat teremtsünk, amely tudja, hogyan kell krízisek esetén produktívan eljárni.

2020. március 16.

9 KLÍMAPOLITIKAI ESZKÖZ New School f. Social Research NY

1. CO2-ADÓK

Aki egy t CO2-őt kibocsát, adót kell fizetnie. Ez a legrégibb és a legegyszerűbb eszköze a klímapolitikának. Világszerte a CO2 14%-ára vetnek ki ilyen adót, többnyire azonban ezek miniadók, 10 $-nál is kevesebbek. Klímahatás csak 40 $ fölött várható, amit egy bevezető szakasz után megdupláznak. A svédek ezzel sikeresek: náluk 1991 óta van, ma 130 $. Az emisszió a negyedére csökkent, a gazdaság mégis növekedett.

Előnyei

Költségek és bevételek jól kalkulálhatók.

Hátrányai

A legtöbb CO2-adónál nem érzékelhető, hogy áthárítják. A vállalatok emelik az áraikat, a végén a fogyasztó fizet - különösen a szegényebbje. Ez politikailag nehezen emészthető. Gazdaságilag könnyen ki lehet vetni. A kanadai British Columbia CO2-adóját jövedelem-semlegessé tette. Emelte a kibocsátás-adót, csökkentette a jövedelem-adót. Az USÁban fölmerült, a polgároknak direkt kellene visszafizetni.

Kooperációhatás

Rossz. Nemzetközi egyezmények nélkül kereskedelmi viszály fenyeget, ha az import-adóra a CO2-adót is rárakják.

2. EMISSZIÓ-KERESKEDELEM

2019-ben a globális CO2-kibocsájtás 20%-át érintette. Ezeket a rendszereket 40 ország, 20 város, több szövetségi állam és tartomány vezette be. Az EU a legnagyobb.

Előnyei

A CO2-mennyiségét a kiadott tanúsítványokkal precízen lehet szabályozni.

Hátrányai

A rendszerek komplikáltak, az árak ugrálnak. Az EU-ban néhány erős kibocsátó ágat rögtön ki is vettek (vas, acél, autóipar). Szorgos lobbymunka, klímakárosító hatás.

Kooperációhatás

Rossz. A világ különböző rendszereit nehéz lenne egymásra hangolni. Ez mindenkinek használna, a piac nőne, az árak állandósulnának. A fejlődő országoknak azonban gyorsan túl drága lenne, ha a CO2 ugyanannyiba kerülne.

3. ZÖLD KÖLCSÖNKÖTVÉNYEK

Több szolár- és szénenergia, klímabarát infrastruktúra; több kutatás, szakember- és mérnökképzés - ehhez a befektetésekhez az OECD szerint a világ GDP-jének 5-7%-a szükséges, tehát 5-6 billió $. Ennek nagy részét zöld kölcsönkötvényekkel lehetne biztosítani. Államok, régiók, városok, az IWF vagy egy fejlesztési bank kölcsönkötvényeket bocsát ki, ezt a tőkét a klímavédelembe fektetik be. Vagy klímabarát vállalatok kötvényeiért kezeskednek. Zöld kötvények már rég léteznek, de a jövőben ezeket sokkal vonzóbbá kell tenni, olyan intézményes befektetők számára, mint pl. a nyugdíjalapok. 2019-ben világszerte 257 mrd $ ment a zöld papírokra, főleg az USÁban és az EU-ban, részben Kínában. Ám a potenciált 1,5 billióra becsülik.

Előnyei

Kedvező tőke mindenkinek, aki klímabarát projektekbe kezd. Állami segítség szükséges, mert a tőkepiac egymagában a klímakímélő befektetésekre magas kockázati prémiumot rak rá - legalábbis ma még. Ezt azonban az államok megtehetik és valamit ők is nyernek ezen, mert az ilyen papírok kibocsájtása vagy a kezességek, gazdaságpolitikai céloknak kedveznek: pl. konjunktúra-serkentések, vagy befektetési támogatások. Németország számára ez még egy jó export-stratégia is lenne. Errefelé a tőke igen kedvező és sok know-how van a zöld technikákban.

Hátrányai

Ha nem eléggé ügyelünk, az állami eladósodás fölszökik.

Kooperációhatás

Ideális. Nagybefektetők csábító ösztönzést kapnak határon átívelő aktivitáshoz.

4. CO2-ŐT ELTÁVOLÍTANI A LEVEGŐBŐL

Erdők, zöld tetők a városban, CO2-kiszűrő gépek, prémium az erdőirtás szünetelésére - mindez "negatív CO2-emisszió". Ezekbe eddig keveset fektettek be, holott a CO2-abszorbció egy fontos lehetőség, hogy egy régi összefüggést megtörjünk. Eddig több gazdasági növekedés szinte automatikusan több CO2-megterheléshez vezetett. Hogy ezt tényleg megforduljon, több kigazdálkodott GDP-t kell ilyen projektekbe beletenni.

(CO2-őt kivonni, CO2-kibocsátó gépekkel?RS20III16)

Előnyei

A Nemzetközi Klímatanács egyik jelentése szerint intenzív erdősítések világszerte annyi szén-dioxidot kompenzálnának, amennyit Kína kibocsát.

Hátrányai

Erre magánbefektetők csak nehezen vehetők rá.

Kooperációhatás

Jó. Sok állam, ahol óriási területeket lehetne erdősíteni, kevés jövedelemmel rendelkeznek. Egy államok közötti koalíció, nemzetközi szervezetek, alapítványok és tanúsítványkereskedők nemzetközi együttműködéssel minden oldalnak hasznára lehetnek.

5. SZOKÁSOKAT MEGVÁLTOZTATNI

Gazdag országok gazdag lakosai már évek óta változtatják fogyasztási magatartásukat: olyan termékek érdeklik őket, melyek kevesebb CO2-vel járnak. Másképp utaznak, más autókat vásárolnak, érdeklik őket a "local food". Részben. Kutatások mutatják, hogy ez a fordulat kevés pénzből, fölvilágosítással és reklámmal, tovább erősíthető. Ezen felül az USÁban és Európában látható, hogy az ilyen fogyasztás az árak és a termékszabványok alakításával kedvezően irányítható.

Előnyei

Kedvező és hatékony.

Hátrányai

Az egzakt hatás kevésbé ellenőrizhető.

Kooperációhatás

Közepes. A fogyasztói szokás hely, kultúra és világnézet függvénye. Ha azonban az urbán középrétegnél, a kultúra által dominált helyeken - pl. az USA és Európa nagyvárosaiban - a szokások változnak, ez másutt is trend lehet.

6. KÖZPONTI BANKOKAT MEGBÍZNI

A jegybankok elsősorban a pénz és a pénzrendszer stabilitásában illetékesek, nem a klímavédelemben. Ám egyes központi bankok mára a pénzpiac-kockázatoktól tartanak, a globális fölmelegedés miatt. Egyrészt, mert az emberiség egyszer kiszáll a fosszilis fűtőanyagokból, ez az ipar komoly válságával járna. Másrészt, a viharok, áradások és tüzek óriási új költségeket okoznak. A nagy biztosítók meginoghatnak. A jegybankok a jövőben, meglehet, nagy időjárás-katasztrófáknál stabilizálólag kell, hogy beavatkozzanak. Ezért javasolják ma egyes közgazdászok, hogy a központi bankok maguk, megelőzésképp, fektessenek be a gazdaság klímabarát szektoraiba és ezt stabilitáspolitikaként értsék. Amúgy is már vásárolnak állami és vállalati kölcsönkötvényeket, mint biztosítékokat. Ezeket csupán át kellene rendezniük.

Előnyei

A központi bankok a jövőbeni klímaváltozás okozta stabilitáskockázatokat kivédhetik.

Hátrányai

Valójában a központi bankok mandátuma a lehető legszűkebb kell, hogy legyen. Ha a klímát is meg kell, hogy védjék, tegyék ezt legalább igazoltan, mint pl. a pénzrendszer stabilizálásához szükséges költségkímélő politikát, vagy mint inflációszabályozást, ha krach után az árak elszabadulnának.

Kooperációhatás

Közepes. A modell megvitatása időközben nemzetközileg is a központi bankok napirendjén van. Az EZB-vezér, Christine Lagarde, a klímavédelmet kiemelt célnak tartja. A Banque de France fölépített egy európai központi bank hálózatot, amely az ilyen koncepciók gyakorlatát koordinálja. Az USÁban, a Federal Reserve Bank és a szövetségi tagállamok központi bankjai között folyik az egyeztetés. Gyakorlati alkalmazásokra eddig Bangladesben, Indiában, Brazíliában és Kínában került sor.

7. GENERÁCIÓKAT ÖSSZEKÖTNI

A klímamegmentés céljából, a mai generációkat magas klímareleváns adókkal és más költségekkel kell megterhelni - úgy, hogy a jövő nemzedékei is profitálhassanak ebből. Helyes pénzpolitikai eszközökkel ezeknek a költségeknek egy része a jövő generációira is kiterjeszthető. Jól alakított, nagyon hosszú lejáratú zöld kötvényekkel ez a cél is elérhető. Más ágakban ezt az elvet már alkalmazzák. A New York-i vízellátás erre van fölépítve. Kötvényeket adtak el és a befolyt tőkét a hegyek tavainak gondozásában fektették. Amikor víz folyik be a háztartásokba, vízdíj esedékes.

Előnyei

Gazdaságilag bizonyított, hogy ebből úgy a mai, mint a jövő generációk is profitálhatnak.

Hátrányai

Hogy a terv bejön vagy bukik, az az ilyen kötvényekbe vetett bizalomtól függ. Miközben fontos az állami eladósodás ellenőrzés alatti tartása.

Kooperációhatás

Jó. Az ilyen sikeres pénzelés más országoknak is példát mutathat. Hosszúlejáratú zöld kötvények nemzetközileg is adhatók-vehetők.

8. PORTFÓLIÓ-MENEDZSER

A gazdaság ma annyira behálózott, hogy egy szektor hozamai és tőzsdeárai más szektorokkal szorosan össze vannak kötve. Különösen a földolgozóipar tözsdeértékei kötöttek erősen a fosszilis energiagazdaság fejlődéséhez, ez maga pedig erősen olajár-függő. Ha az olajmultik gyakrabban nyernek, veszít az ipar maradék része. Ez a portfólió-menedzser és a Hedgefonds problémája, amely az általa kezelt befektetések összkockázatát akarja csökkenteni. Itt segíthet a klímavédelem. A megújuló energia alapon történő gazdasági aktivitások ezektől a függőségektől megszabadítanak. Ezen ágazat értékpapír-fejlődése a fosszilis energiagazdaságtól jobban el van választva és néha még ellentétes folyamatú is. (Ha a megújulók alól kiveszed a nehézipart, semmi sem marad belőlük. Egyetlen út: a fosszilisek meghosszabbítása a létfontosságúakra való fölhasználással!RS20III17). Ezért játszhatnak a zöld kötvények a portfólióknál nagyobb szerepet és ott egy kiegyensúlyozott, vegyes (Mix) célt érhetnek el. Ezen fölismerés alapján, a München-i egyetemen, még egy ilyen saját kísérleti alapot is fölépítettek.

Előnyei

A piacoknak igen kényelmes megoldás.

Hátrányai

Eddig a zöld kölcsönkötvények inkább kevés hozamot hoztak. Ez portfólió-bevetésüket inkább korlátozza.

Kiterjedési potenciál

Minél több ilyen eszköz kerül bevetésre, annál jobban nő az ezek iránti kereslet, annál likvidebb lesz a piac.

9. ZÖLD VAGYONADÓ

A vagyonadó emelése most sok országban van napirenden, aktuálisan az US-előválasztásoknál. Sok közgazdász a rapid tőkefölhalmozás és nagy örökségek idejében elengedhetetlennek tartja, hogy a szociális kiegyenlítés tovább folyjon. Itt egy klímaelem lenne beépíthető: Klímakárosító vagyonokra és örökségekre (olajfúrók, nagy CO2-kibocsájtású gyárak, rossz energiafölhasználású épületek) zöld adó vetendő ki. Megfordítva, megújuló energiák szolgáltatása és használata kaphasson adókedvezményeket.

Előnyei

Akinek nagy a vagyona, az a jövőben választhat: Vagy nagyobb adót fizet, vagy vagyontárgyait klímabaráttá építi át.

Hátrányai

Adóelkerülési stratégiákkal kell számolni.

Kooperációhatás

Rossz. Nemzetközi tőke-tologatással bizonyos vagyonok kivonhatók az ilyen adók alól. Egy magasabb vagyonadó tehát nemzetközi adókooperációt föltételez, az adóparadicsomok elleni harc erősítését. Ezen a téren a siker eddig igen csekély.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

SZERELEM A VÍRUS IDEJÉN Országos Pech és Balek Szövetség (OPeBaSzö)

-Drágám, megcsókolhatlak? -Igen, de ne a számon, hanem itt lent.

-Megkértem egy lány kezét, de azt mondta, a maszkját csak az esküvő után veszi le.

-A nászéjszakámon azt mondta újdonsült feleségem, szeretkezhetünk, de tartsam be az egy méter távolságot.

-Mikor szaporodni akart a vírus, azt mondta a felesége: Jaj, ne most, drágám, most csináltattam meg a koronám!

-Az anyósomat két hétre karanténba fogták, mikor hazajött külföldről. Mibe került nekem, míg a karantént még két héttel meghosszabbították!

-Mivel a rabok nem győzték a maszkok gyártását, a kormány lecsukatott gyorsan még száz embert.

-Miután fölvittem egy nőt szobára, azt mondta, mindenét hajlandó levetni, csak a maszkját nem.

-Megkérdezték a melnököt, megengedett-e a szerelem a vírus idején? Mire Ő: Igen, de csak akkor, ha közben Trianonra és a nemzeti szuverenitásra gondolnak.

-Rabolunk vagy laborunk? Őszintén elszólta magát: "Van egy nemzetközileg akkreditált rabolunk laborunk, és néhány órán belül képesek vagyunk megállapítani a fertőzést. (Márc.4, V4 sajtótájékoztató)

-Nem úgy lesz, ahogy megszoktuk, mondta. Mért, nem lopnak annyit?

-Lezárjuk a határokat, mondta. És aztán elfelejtik kinyitni?

-Mért kell fertőtleníteni a Matolcsy által aláírt húszezreseket? -Mert rajtuk van a hülyeségvírus.

-Semjén több misét akart, de a Mi Hazánk azt mondta, inkább áldozza föl a fehér lovát.

-Mért nincs vírus a migráncsoknál? Mert a ménkű nem csap csalánba.

-A DK önkéntes karanténba vonul. Jó, de a kulcsot is bedobják a Dunába?

-A Munkáspárt követelte a vírus igazságos elosztását. Ne csak a gazdagoknak jusson minden!

-Bármikor bejöhet: Elviheti a 3 mrd főnyereményt vagy a koronavírust!

-A fiammal nekiláttunk a NAT megvalósításának. Először a pálinkafőzést vettük elő.

-Ferenc pápa sétát tett Róma utcáin. Könnyű neki, rá vigyáz a Gondviselés!

-Mi lesz 9 hónap múlva? Több lesz a gyerek és több lesz a válás.

(De mást is tehet: bread 33 cent 7 minutes, spine exercises inversion sheet, pedal generator budapest rozsa vagy böngésszen az "ökobetyáron": untergang-szcenárió, kollapszológia, Robinzon-ház!)

TÖMEGHISZTÉRIA ÉS AZ ARANY

Az egész akkor lesz igazán veszélyes, ha a korona-pánikot egy olaj-pánik követi. Gabor Steingart azt írja ma: "A korona-félelem, meglehet, korunk legnagyobb tömeghisztériája, 'az új médiumok baktérium-özöne' (Botho Strauß) által kirobbantva." A Betegbiztosítók Szövetségének elnöke, Andreas Gassen, a Morning Briefing Podcast-jában, hasonlóra jut: "Ez inkább egy médium-infekció, semmint egészségügyi. Figyelemreméltó, ahogy emberek ezrei szaladgálnak kint, maszkjaik mögé bújva." (Steingart létra- és lovaglóbalesetek párhuzamát idehozni nemcsak helytelen, de idézőjét is hitelteleníti, csatlakozik a habverő médiához, amit kritizál.RS20III15).

A korona-krízisben a politikusok érezhetik, hova vezet a médiumok által gerjesztett félelem a filterbuborékokban. Aki most relativizál, az veszít. Ami most magát fölvilágosításnak nevezi, az a közismert közreadása ("Kezet mosni, de szappannal!") és az überelés überelése. A kihalt félelmeink Jurassic park vírusa trappol, mint egy újjászületett T-rex, városainkon át - ösztön által vezérelve, szürreálisan.

A nép most nem értelmesen, hanem ellazulva engedi magát félemlíteni. Az újkori félelem nem orvostudományilag, hanem demokratikusan legitimizált. Az én aggályom az enyém.

Még a nagybecsű FAZ is elvesztette józan eszét: "A koronavírus kockázatminősége a terrormerényletekéhez hasonlítható." Intézetek és kórházak csillapítása csak halkan jut el a fülünkbe: "Az egész kevésbé fertőző, mint az influenza vagy a kanyaró", mondja Alexander Kekulé, Uni Halle-Wittenberg. "Nem kéne ilyen nagy problémát csinálni. Ha egészségesen ér el bennünket, könnyen átfut rajtunk", egészíti ki Hendrik Streek virológus, a Bonn-i orvosi karról. "Nem egészségügyi, hanem politikai helyzet van", figyelmezett Jörg Brokmann, az Aachen-i egyetemi klinika sürgősségi osztályáról.

Úgy a korona-pánik, mint az olaj-pánik, irracionális cselekedeteket vált ki. Mindent cash-re cserélnek, ami persze további eladásokat generál. Másrészt ebben a fázisban óriási lehetőségek nyílnak meg a tőzsdén, ha nem pánikolunk, hanem az eseményeket józanul nézzük.

A DAX 7%-ot veszít, az olajrészvények zuhannak, az US-Fracking 40 $ alá, a Gazprom 4 €. Itt az év vásárlási lehetősége! Mi élünk vele!

Prognózisunk: Egy gripavírustól ártalmatlanabb vírus vezetett az első globális, médiumok által fölturbózott tömeghisztériához. Kihatása a piacokra az US kamatcsökkentéshez vezetett. Egyidejűleg az olajár - az amúgy is gyenge kereslet miatt - most a koronahisztéria következtében, 30%-ot esett, a szaudiak mégis növelik a kitermelést. Az egész odavezet, hogy a Hedge Fonds és a fölkészületlen bankok szorult helyzetbe kerülnek. A bizonytalanság a következő hetekben is lappang. A pánik azonban lassan el fog illanni. Egy átlagos influenzánál ártalmatlanabb vírusjárvány után (hacsak nem a BILD-Zeitung-nak hiszünk jobban) hamarosan visszatérünk a normális napirendhez és pár hónap múlva szégyellni fogjuk hisztériánkat.

Az Opec békét köt az oroszokkal, az olaj-ár ismét fölfelé megy. Mert az, hogy egy hordó olaj (159 liter) ma 33 $, literenként tehát 0,2075 $, alig 21 cent, kevesebb mint egy liter ásványvíz ára - nem fog sokáig tartani. A jegybankok tovább csökkentik a kamatokat és nyomtatják a pénzt. (1982-ben, a kölni környezetnapokon, az Energieladen demonstrálta, milyen olcsó egy liter olaj egy liter kólához képest. Az emberek torzítják az árakat, mert nem tudják, mi a létfontosságú.RS20III15). A pénztörténeti könyvekben egyszer ezt fogjuk olvasni: "Egy vírus, az influenzánál is ártatlanabb, globális hisztériát váltott ki és rendkívüli pénzpolitikai lépéseket kellett eszközölni. Ha az US $ a jövőben sem fog kamatozni, a tartós osztalékokba való menekülés veszi igazán kezdetét. Az ingatlanokat is eléri. A legnagyobb nyertes nyilván az arany lesz. Tehát most anticiklikusan kell pozicionálni magunkat. Igen, ez nehéz, mert sosem tudható, mikor van a legmélyebb pont, ezért tranchen-értékpapírokba kell beszállnunk.

GOLDSEITE.DE, 2020. március 9.

(Ha még sem jön be, ők nem felelősek - írják az apróbetűsben.)

GAZDASÁGI KLÍMAUTAK Intézkedések előnyei-hátrányai

Európa színre lép: Az EU, Leyen-nel az élen, "a világ első klímasemleges kontinensét" akarja megteremteni, ahová egy sor újítás az energiagazdaságban, építőgazdaságban, iparban és a közlekedésben kell, hogy vezessen. Ám Európa a klímapolitikai ellentmondások kontinense is. Pl. a klímavédelemben ismételten kivételeket engedtek meg - rendszerint épp az ipar legnagyobb klíma-bűnösei számára. Nagy szándéknyilatkozatok mellett új szénerőműveket nyitnak, melyek ezt a kommunikációt abszurddá teszik. Míg Németország szívesen tisztasági angyalnak mutatja magát, fejenkénti CO2 emissziója jóval magasabb Franciaországénál. A kormány tovább védelmezi a hazai autógyárakat Brüsszel szigorodó kibocsájtás-határértékei ellen.

Hogyan valósulhat meg tehát a "green deal" Európában, hogy a párizsi egyezmény szerint, 2050-re, a klíma rendben legyen? A válasz: Olyan gazdaságpolitikára van szükség, amelyben az egyes elemeket együtt tervezik és hangolják össze. És mindenekelőtt sok pénzre van szükség, főleg az államtól. Hogy ne legyen az, amit már többször át kellett élnünk: Klímacélokat tűznek ki, aztán elhibázzák. 2020-ra már 40% CO2 visszafogást kellene elérni, az 1990-hez képest - de csak -32% valósul meg. Ennek egyik oka, hogy a klíma befolyásolása gazdaságpolitikailag igen fantáziátlan. A gyakorlatban csak két durva eszköz számottevő. Az első a CO2 beárazása emisszió-kereskedelemmel, adókkal és más megszorításokkal, melyek a klímaterhelők életét megdrágítják. Ehhez jönnek a megújuló energiák, az infrastruktúra, a klímavédelmi technikák jelentős támogatásai.

Ám mindez nem elég. A politikusok ezt tudhatták. A közgazdászok idejekorán egész sor javaslatot tettek, amelyek szerint a gazdaságpolitikát alakítani kellene.

Ezeket most bemutatjuk, előnyükkel és hátrányukkal együtt. Némelyik már bevált, mások újak. A politikusok rögtön élhetnek velük. Ám egyet-kettőt kiválasztani, mint egy svédasztalnál, hiba volna. Több gazdaságkutató és szervezet is, köztük az IMF és a Világbank, így érvel: Csak ezen eszközök egyidejű bevetése vezethet a kitűzött klímapolitikai célok eléréséhez. Összhangoltan kell őket alkalmazni, hogy erősítsék és ne kioltsák egymást.

Hogy ez miért ilyen fontos, mutatja az emisszió-kereskedelem, mely az EU-ban már 2005 óta folyik. Leegyszerűsítve: bizonyos számú jogosítványokat hoznak forgalomba, aki ebből vásárol, bizonyos mennyiségű CO2 kibocsájtására lesz jogosult. Ezekkel a tanúsítványokkal úgy lehet kereskedni, mint az értékpapírokkal. Ez egy közgazdász-találmány, mely hatékonyságot ígér. A tézis: ahol ezeket adni-venni lehet, ahol piacok, árak kezdenek szerepelni, ott a források a leghatékonyabban kerülnek fölhasználásra. Ám ha több klímapolitikai eszközt együttesen szemlélünk, ez már kevésbé tűnik hatékonynak. Ezen a piacon az árak hétről-hétre jobban ugrálnak le-föl, mint a részvénytőzsdén. Ebben a kereskedelemben viszonylag még kevés vállalat vesz részt rendszeresen. A cégek nehezen tudják CO2-papírjaik árát előre belőni. Ez elveszi a zöld befektetések tervezési biztonságát. Fektessenek be egy új szűrőberendezésbe? Döntésük attól is függ, a jövőben mennyibe fog nekik kerülni, ha ezt nem teszik. A CO2 közvetlen megadóztatása biztosabban vezet zöld beruházásokhoz. Ám ezt az eszközt sem szabad magában vizsgálni.

Az európai "green deal" nagy előnnyel bír: határon átívelő és egy egész világrészre tervezett. Ez mindenképp reménykeltőbb, mint az egyes nemzeti kezdeményezések, melyek ráadásul még egymásnak is ellentmondanak. E mögött az állhat, hogy az elmúlt években a klímapolitika nemzetközi koordinációja és a Kyoto-i jegyzőkönyv - a nemzeti különutak miatt - meghiúsult.

A ma legfontosabb klímaegyezmény, a párizsi, lemond a nemzetközi koordinációról. Ajánlásokat kimond ugyan, de a nemzetállamok saját klímacélokat tűzhetnek ki, így az egyes gazdaságpolitikai intézkedések a nemzeti politikusok kezeiben maradnak. Hogy ez tényleg működhessen és a világon a klímavédelem el ne akadjon néhány jószándékú szigetmegoldásnál, az egyes gazdaságpolitikai eszközöket további kritériumokra is meg kell vizsgálni. Alkalmasak-e nemzetközi koordinációra? Hoznak-e be olyan bizonyos tulajdonságokat, melyek más országokat követésre ösztönöznek? Tehát a kooperáció-kész szomszédoknak előnyöket hoz-e?

Aki ezt részletesen elemzi, gyorsan észreveszi: Az eszközök kiválasztása meglehetősen komplikált, ellentmondásos, tele célkonfliktusokkal.

Több zöld invesztíció serkentésére a CO2-adóztatás javaslata merült föl. Ám a CO2-adóban a nemzetközi kooperációs készség igen csekély. Egy ország, amely CO2-adót vet ki, a hazai vállalatokat - a külföldi konkurenciához képest - megterheli. Bár a klímának jót tesz, de más országok előtt megnyitja a potyautazás lehetőségét. A jobb klímából ők is kapnak, de mivel náluk a szén-dioxidot adóval nem terhelik, vállalataik költségelőnyt szereznek. Sok közgazdász ezért egy CO2-importadót javasol. Ha termékeket vagy szolgáltatásokat CO2-adózatlan országból hozzák be, akkor a különbséget a vámhatáron kifizettetik. Ám az évtizedes kereskedelem politikai tapasztalata azt mutatja, aki ilyenre adja a fejét, sokakat magára haragít. A napjainkban egyébként is dúló kereskedelmi háború ezzel csak fokozódik.

Erre a javallat: Először integrálva gondolkodni, aztán cselekedni. Meg kell érteni az esetleges politikai előírások együttes hatását, ezután az alkalmas szabályokat összefogva, határokon és piacokon át, elfogadtatásukra törekedni. Egy példa: Meglehet, hogy egy importadó a kereskedelmi partnert földühíti. De mi van, ha egy állam egyidejűleg zöld köcsönkötvényeket kínál föl (Anleihen) és kooperatív kereskedelmi partnereknek biztos befektetési lehetőségeket nyújt? Mi van, ha ez az ország klímabarát technikát exportál és ezt szubvencionált zöld portkreditekkel kombinálja? Ilyen "paketdeal" a kereskedelmi politikában már évtizedek óta jelen van és ezeknek a nemzetközi klímapolitikába is bele kell kerülniük.

Ha a klímamegmentésének sikerülnie kell, a tanácsadó gazdaságpolitikusoknak és közgazdászoknak igencsak sok dolga lesz.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

UTÓPIÁKBA MENEKÜLÉS M. Binswanger, FH Olten, Svájc

-A Bundesregierung klímacélja ignorálja a gazdaság növekedéskényszerét és megtéveszti a nyilvánosságot-

Prof. Mathias Binswanger az Olten-i Nordwestschweiz főiskola népgazdaságkar tanára

A mai klímapolitika elrugaszkodott a valóság talajától. Míg az üvegházgáz-emissziók világszerte növekednek, Németország és Svájc kormánya is klímasemlegességet tűzött ki 2050-ig. 30 év múlva meg kell szűnnie a klímakárosító gázok kibocsájtásának. Ezzel azonban a probléma koránt sincs megoldva.

A mai valóságosan létező kapitalista gazdaságban nem a CO2 csökkentés, sem a klímavédelem a legfőbb cél, hanem egy lehető magas növekedés. A kapitalista gazdaságok rá vannak utalva a növekedésre, hogy a vállalatok többsége, hosszabb távon is, nyereséget realizáljon. Ha nem ez történik, a gazdaság megindul lefelé. Ezt az összefüggést részletesen könyvemben leírom. (Der Wachstumszwang). Ha a gazdaság stagnál, több vállalat megszűnik nyereséget termelni. Tevékenységüknek le kell állnia és mint a félkész-termékek és befektetési jószágok megrendelői, is kiesnek. Ezt elbocsájtások követik, a fogyasztás visszamegy, ez egy spirális zuhanás lefelé. Ezért csak két opció van: növekedni vagy zsugorodni.

Ám a növekedés a környezetterhelés erősödését is magával hozza. Döntő tehát, mennyire lehetséges ezt a folyamatot zöld sínekre terelni? Lehetséges lesz-e a jövőben az emissziókat teljesen nullára leszorítani?

A gazdaságok, 1990 óta az ipari államokban - a statisztika szerint - a helyes irányba fejlődtek. Németországban és Svájcban az utóbbi években a végenergiafogyasztás stagnál - a növekedő gazdaság ellenére. A CO2-kibocsájtás csökkenőben van. Ez azonban részben a környezetszennyező eljárások külföldre való kitelepítésének köszönthető. Ezt a Schweizerische Energiestiftung Svájcra pontosan kiszámolta. Ha az importjavak (beleértve az energiahordozókat is) külföldi CO2-terheléseit a hazaiakhoz hozzáadjuk, a statisztikailag kimutatott mennyiség több mint kétszeresére jutunk! Ezért a CO2 leválasztását a gazdasági növekedéstől, globálisan kell megközelítenünk.

Ám ha csak Németországban törekszünk a klímasemlegességre, alaposan bele kell nyúlnunk a gazdaságba. Ennek semmi nyoma. A Bundesregierung 2050 klímavédelmi tervében megfogalmazott intézkedéseket abból a szempontból akarja megvizsgálni, hogyan kellene az adó- és a járulékrendszert tovább fejleszteni, hogy a klímacélok megvalósulhassanak. E közben figyelembe veszik az alacsony jövedelműeket és az érintett ágak nemzetközi versenyképességeit is. Ezt óvatosabban és ködösebben aligha lehetne megfogalmazni.

Ez a dilemma. A politika radikális célokat tűz ki, de nem akarja, vagy nincs olyan helyzetben, hogy céljai eléréséhez hathatós intézkedéseket foganatosítson. Most ezzel veszélyezteti a gazdasági növekedést és a szociálállamot is. Hogy ezt a konfliktust palástolja, és hogy mellette a klímasemlegességi célt is valósnak tüntesse föl, az Umweltbundesamt (UBA, Országos Környezetintézet) most egy 400 oldalas tanulmányt, 6 szcenárióval tett közzé. (rescue - a forráskímélő üvegházgáz-semlegesség felé vezető utak). Ebben az áll, hogyan csökkentenék, 95%-kal, 2050-ig az üvegházgázokat, az 1990-es szinthez képest.

Minden szcenárióban közös, hogy lemondanak a fosszilis energiahordozókról, a biomassza javára. Már ez is meglehetősen bizonytalan. Ám mindegyik a mai népgazdaság belső növekedéskényszerét is teljesen ignorálja. Mindegyik a GDP évi 0,7%-os növelését tűzi ki, vagy pedig teljesen lenullázza a növekedést. Ez egy realisztikus elképzelés? A fantázia fölülkerekedik a realitáson. Idézet: "(...) lényegében egyes ágak és szektorok kvalitatív növekedése következik be, azonban más területek visszaeső fejlődése ezeket kompenzálja. Ez azt jelenti (...) hogy Németország összgazdasága, 2030-ra, átlag nulla növekedést mutat, mégis a GDP/fő a maihoz képest tovább emelkedik." Hogy egy ország fejenkénti GDP-je növekedése meghaladja magának a GDP-nek a növekedését, ahhoz a lakosságnak kellene csökkennie. Tekintve a mai migrációs hullámokat, erről szó sem lehet.

Hogy tisztázzuk: Természetesen az üvegházgázok kibocsájtását vissza kell fognunk. Ám olyan utópiák, melyek a mai gazdaság működési módját ignorálják, nem bátrak, hanem megtévesztők. A társadalmat zöld víziókkal elvakítani nem jó politika. Amíg a kapitalista gazdaság működését nem értjük, nem fogalmazhatunk meg reális szcenáriókat.

Mi lesz ebből? Először is: Legyünk szerényebbek. Eltúlzott, rövidtávú nyereségelvárások, a menedzsmenteket díjazva zsíros prémiumokkal, a növekedés túlzott forszírozásához vezet. A gazdaság szerényebb nyereségekkel és csekélyebb növekedéssel is működik. Másodszor: A növekedést le kell választani a környezet-megterhelésektől, globálisan. Ám ez egy olyan óriási feladat, amit techno-víziókkal és klíma-szcenáriókkal megoldani nem lehet.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

Tanár úr, mutasson nekem egy "szerény" kapitalistát!

CEMENTIPAR: TÖBB CO2, MINT AZ EGÉSZ LÉGIFORGALOMBAN

"Repülésszégyen" (Flugscham) az a rossz lelkiismeret, mely a sokat repülőket kínozza a klíma miatt. Azonban az, hogy az építőipar menedzsereit "betonszégyen" nyomasztaná, még sehol sem olvasható. Nem látszik az anyagon, de egy tonna cement egy tonna CO2 kibocsájtásával jár. Ez világszerte az üvegházgáz-mérleg 8%-át teszi ki, ami jelentősen túltesz a légforgalom 3%-án. Ha a cementipar állam lenne, a CO2-listán, Kína és az USA mögött, mindjárt a 3. helyre kerülne. (Áll a "Chemietechnik"-ben).

A szén-dioxid fele azért keletkezik, mert a cementkohókat 1400*C-ra kell fölhevíteni; olaj, szén vagy gáz elégetésével. De ha ez a hő megújuló forrásokból is jönne, maradna akkor is egy rendszerprobléma. A cement legfontosabb összetevője a kalcium-oxid (CaO), amit kalcium-karbonátból (CaCO3) állítanak elő - ekkor szabadul ki a CO2. Az építőipar csúcsra járatásával, főleg Kínában, a cementtermelés az utóbbi 30 évben a négyszeresére ugrott.

Vannak kísérletek a cement klímamérlegét javítani. A Massachusetts Institute for Technology (MIT) egyik eljárásánál regeneratív energiákat vetnek be, mások a betonban a cementet más anyagokkal próbálják helyettesíteni. De ez az iparág csak lassan mozdul. A legjobb lenne, ha a CO2-őt rögtön befognák és vagy tárolnák, vagy tovább fölhasználnák. Egy biztos: ha a betongyártás továbbra is ilyen iramban folyik, minden kitűzött klímacél elérhetetlen marad.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

INTELLIGENS TÉVESDOBÁS - Őrület a német szemétszelektálásban

"Mülltrennung wirkt!" (A szemét-szétválogatás hatásos) - ez a Bundesregierung szemét-kampányának a címe, mellyel a németeket jobb szemétkezelésre akarják szoktatni. Ám a recycling-rendszerünk hibái egészen másutt vannak. Az USA a példa, hogy jobban is lehet csinálni.

"Papa, a régi fogkefét a sárga zsákba dobjam? És a vattapálcikákat is? Hát a samponflakon hová kerüljön?" hallani a rádióban Euskirchen-ben, már tavaly április óta, ahol a kormány új szemétkezelését tesztelik. Szükséges ez? A lakosság 95%-a mondja magáról, hogy szelektálja szemetét. Az önkormányzatok 13 nyelven terjesztik a szemét-szórólapokat. A német hulladékipar recycling-világrekorderként ünnepli magát. Mindenki gyűlöli a műanyagot - és mindenki vásárolja. Ám a körkörös gazdaságtól még messze vagyunk: az új műanyagnak csak 12%-a újrahasznosított. Nemrég jelentette az Umweltbundesamt (Országos Környezethivatal), hogy fejenként 462 kg szemét keletkezik évente, ennek fele csomagolás, mely 23%-kal nőtt 2000 óta. Utóbbi fele a háztartásokból származik.

És ott keveredik a csomagolás a maradék-szeméttel (Restmüll) és a szerves konyhai hulladékokkal. A szelektálás sok fejtörést okoz a lakosságnak: 40-60 % téves, panaszkodnak a hulladékföldolgozók. Pedig a sárga zsák már 30 éve be van vezetve, hogy oda kerüljön a göngyöleg. A politika a költségeket a gyártókra hárította, hátha ők csökkentik a szemetet. Nem így történt. Ahelyett, hogy a kormány a rendszerhibákat kijavítaná, még egy új nevelőkampányba kezd.

Az abszurditás a hulladékipar új szóalkotásában tükröződik: "intelligens tévesdobás". Így nevezik azokat a hulladékokat, melyeket a fogyasztók a rossz kukába dobnak (Fehlwurf), de melyek józan ésszel pontosan oda tartoznak. Nem papírról és üvegről van szó (itt 83% az újrahasznosítás), hanem a fémről és a műanyagról, melyeknek a sárga és a szürke kukában kellene összegyűlnie. Pl. a polipropilén virágcserép, mely valójában nem csomagolás és a csomagolástörvény szerint nem szabadna ott lennie. Kivéve, ha virággal együtt vettük - ekkor már csomagolás! Ezt kiküszöbölendő, Berlin, Köln és Hamburg a sárga kukát "értékkukával" (Wertstofftonne) helyettesítette. Ebbe aztán minden mehet, ami plasztik és fém: széttört virágcserép, régi ruhaakasztó, meggörbült villa, öreg fazék, fogkefe, alufedő, joghurtos pohár, fogó, lyukas vödör.

Ma a szemetet a klímavédelem szempontjából is vizsgálják, különösen azokban az országokban, ahol főleg a felszíni lerakókat választják (USA). A rothadás CO2-őt és metánt juttat a légkörbe. Utóbbi üvegházhatása 25-ször erősebb. (Nem egy ilyen depóra épült Schrebergarten robbant föl Németországban.RS20III12).

Több US-város célja a "zero waste", ezért a németnél jobb szemétkezelést favorizálnak. San José-ban (San Francisco-tól 70 km-re délre) a szemétkezelőbe két kapun megy be a szemét: az egyiken a kék recycling-kuka tartalma, a másikon a maradékszemét (szürke kuka). Mindkét frakció egyaránt tartalmaz papírt, kartont és műanyagot, de a válogatatlan maradékszemét nedvesebb, sok benne a szerves hulladék. Ez bepiszkítja a papír nagy részét. Ezért a szerves anyagokat a berendezés kiválasztja, ez megy a komposztálóba, a többi a további szortírozásra. Így a Restmüll csak 20%-a kerül a lerakóra, amit Németországban elégetnének. Ez viszonylag kicsi halmocska, szürke plasztikfólia szeletkék, melyek további fajtiszta szétválogatása problémás. (Miért példás a száraz frakció benedvesítése? Kölnben 1988-ban kezdtük el a biokukát és a tartályos komposztálást, ám a szemétégető elleni harcot - 20 év után - elvesztettük. Csak egy tünet ellen harcoltunk. Ha kész a szemétégető, minden más örökre leáll.RS20III12).

Az UBA szerint Németország összenergiája 4%-a a szemétégetőkből jön. A szemét CO2-mérlege ezzel jobb, mint a széné és a gázé, mert az éghető anyag fele a földből nő ki, megújuló. Ez lehet a nagyi régi ruhásszekrénye, de a konyhai és a kerti hulladékok is éghetőek és klímasemlegesek. (? Az égető lobby szerint? Nagy Münchhausen, aki a nedves trutymóból energiát hoz ki!RS20III12). A féktelen szemétégetés a foszfor miatt kapott kritikát. Ez az elem a növények, állatok és az ember számára létfontosságú. A foszfor a maradékszemét égetésekor - drámai módon - elveszik. (Michael Kern, Witzenhausen Inst.). "Ezt az esszenciális anyagot vissza kell vezetni a körforgásba." A szerves anyag csak akkor ég el, ha mellette elég gyúlékony anyag is van. Mivel a németek a papírt kiválasztják, marad a klímaterhelő műanyag.

A kormány kampány rossz pontra fokuszál: túlságosan a csomagolásokra, holott a konyhai és a kerti hulladék sokkal többet hozna. Kutatók, környezet-szervezetek és a hulladékipar ebben egyetért: biokuka kell az országnak. E helyett néhány község arra szólítja föl a lakosságot, vigyék a szerves anyagokat a gyűjtőhelyre. Badarság, mondja a Bundesverband der Deutschen Entsorgungswirtschaft (Országos Köztisztasági Szövetség), senki sem viszi a kávézaccát a gyűjtőpontra. A Naturschutzbund Deutschland (Nabu) fölbecsülte az elveszett szerves hulladékot. A 9 millió tonnából 2018-ban csak a fele értékesült. A 402 tartománykörzetben és városban 72-ből hiányzik a biokuka. Pedig a szerves hulladék kivonásával a maradék-szemét nem lenne ennyire nedves és simán szétválasztható lenne, ahogy ezt a kaliforniaiak teszik. Ott a futószalag végén egy robotkar fölismeri és kiragadja a maradék dobozokat és flakonokat, amiket az emberi kéz hátrahagyott. A robot MaxAl megtanulta, hogy néz ki egy kólás vagy egy tejesdoboz és percenként 60-at szed le a szalagról, bármennyire is deformált a göngyöleg, mondja Richard Sweet, a BHS robotgyártó szakértője. A robot ma még csak a szalag végén végez minőségi ellenőrzést, de a végső cél egy teljesen robotizált szemétföldolgozó, ahol elöl bemegy a szemét és hátul szelektálva jön ki - anélkül, hogy emberi kéz érintené.

2011-ben a Szövetségi Kormány a szemétkezelést végleg rendbe akarta tenni, az érték-kuka bevezetésével országszerte. Nem sikerült. 1991 óta a csomagolásért a privátvállalatok felelősek, a maradék szemétért a városok. Az érték-kuka érdekében együtt kellene működniük. Ennek törvényi szabályozása meghiúsult, mert a Bund, a Land és a hulladékipar a problémát egymásra tologatták.

Az országos szemét-fölvilágosításra 8 millió eurót ad ki a kormány, 2020-ban. Hogy ebben mennyire figyelnek a helyi adottságokra, nem derül ki. Axel Subklew, a kampány koordinátora azt sem hajlandó elárulni, mennyire hat a kampány, mennyire csökkent a "tévesdobás" Euskirchen-ben? Mennyire hat a "jobb elkerülni, mint válogatni és elégetni" irányelv?

Hogy maga a vásárló is mennyire felelős, az azt az Euskirchen-i kávékapszula-gyártó példája is mutatja. A régi, többrétegű dobozkát, sok fáradozással, recycling-baráttá akarták tenni és fehér polipropilénből formázták meg. Szó sem lehet róla, döntött a marketingosztály, a mélypiros sokkal nemesebb hatással van a vásárlókra. Ezt pedig a szortírozógép nem tudja megkülönböztetni a fekete hulladéktól - így megy minden az égetőbe.

DIE ZEIT, 2020. március 5.

Bocs, de ezt a cikket kissé át kellett szerkesztenem, sok a töltelék. Inkább ködösít, semmint tisztáz; tárgyi tévedések is előfordulnak. A szemétégető energianyereségét mindig is megkérdőjeleztük. (Már a begyűjtés, a szemeteskocsik energiafogyasztása is nagyobb a szállított szemét energiájánál.) A szemétvilágbajnok Amerikára én nem hivatkoznék (773 kg/fő, a globális 12%-a). Ettől a neves hetilaptól elvárnánk, hogy kimondja: a szemét csak egy rendszerhiba tünete, egy végzetes gazdasági rendszeré. 1984-ben készítettünk egy ökologikus szemétföldolgozó tanulmányt Köln városnak, mégis a szemétégetőt építették meg. A szemétkérdést, ebben a rendszerben, soha nem fogjuk tudni megoldani - a rendszer gyökerét kell megreformálni! (A fél kilós, fél milliós példányszámú DIE ZEIT papírújság, szemétügyben, először a maga portáján söprögessen!)