-Lemondott a DK-politikus: Gyorsan jelentkezzen, aki még nem tolta le a gatyáját!

-Az OpeBaSzö kapitulál: itt a MaBoSzö (Magyar Boszorkányszövetség)!

-Szilveszter a G-hotelben: Fellépnek az Országos Büntetőintézet végzős hallgatói (ülnökei?).

-Palota a KGB-nek, villa a türköknek – nahát, ez a Jézuska idén milyen nagyvonalú!

-A Fidesz Nagy-Magyarország térképe ellen a horvátok, Közép Európa „új felépítése” ellen a románok tiltakoznak. Itt állt: -Haragban vagyunk az összes szomszédos országgal:

*Szlovákiával a kettős állampolgárság miatt,

*Ukrajnával detto, gázt sem adunk nekik,

*Romániától vissza akarjuk venni Erdélyt,

*Szerbiától Bácskát,

*a horvátok körözik a MOL-vezért,

*a szlovén muraköziek vendek, így ők is visszacsatolandók,

*az osztrákok perelnek a földtörvény miatt és legszívesebben ismét lezárnák a határt.

-Hazaáruló csehek, szlovákok - bezzeg őket nem támadják!

-Elrontották a salátatörvényt, ecet helyett sósavat öntöttek rá!

-Kunhalmi és Freud: „2022-ben egy az egy ellen indulnak... indulunk.”

-Vajon kinek épül a futódomb Felcsúton?

(A futóbolondoknak.)

-Hadi bevetésen volt a kormány a katonai repülőkkel: Las Vegas-ban elfoglalták a kártya- és a rulett-asztalokat.

-Hol az ország legnagyobb reklámoszlopa?

(A kelenföldi metrónál. A magas kollégiumot csak azért nem bontják le, mert kiváló reklámplakát-tartó.

-Ki lesz a biodóm első lakója?

(Prof. dr. Persányi kaméleon).

VÉGE, VÉGE MINDENNEK,

VÉGE A JÓKEDVÜNKNEK!



MEGJELENT: ÖKOGERILLA 2019 KRÓNIKÁJA!

Kapható: Sehol. (Magamnak csináltam.)

TISZTA HOLOKAUSZT! R. Hallam, az Extinction Rebellion alapítója

Roger Hallam (53), vitatott klímaaktivista, az éghajlatválságot a holokauszthoz, mozgalmát a Fehér Rózsához hasonlítja. Komolyan gondolja?

A Wales-i gazdálkodó, 2019 szeptemberében dronokkal tervezte megzavarni a Heathrow reptér kiépítését, ezért letartóztatták. Most szabad, de naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.

SPIEGEL: Ön azt állítja, a következő évtizedekben emberek milliárdjai fognak meghalni, a klímaválság következtében. Ez tiszta pánikkeltés!

HALLAM: A Világ Klímatanács az évszázad végére 4-5*C globális hőfok-emelkedést jelez. Ehhez hozzájönnek a szélsőséges időjárás-jelenségek és az erős szélszalag változó légáramlatai. Emiatt az eddigi tömeges gabonatermelés összeomlik. Civilizációnk azonban a gabonán alapszik, annak tárolásán. A következmény: tömeges éhség, tömeges elhalálozás és valamikor a társadalom teljes összeomlása. Utána jön a népirtás vagy a tömeges migráció, vagy ezek kombinációja.

Sp: Egy kissé messzemenő föltételezés, nem gondolja? Túl sokat von le pusztán abból, hogy kevesebb lesz a gabona.

H: Őszintén szólva, ez az Önök, újságírók föladata, hogy számításokat végezzenek. Az én föladatom, hogy rebelliót szervezzek a kormányok ellen. Mért nem írnak a klímaválság és a megerőszakolások közötti összefüggésekről?

Sp: Hogyan, kérem?

H: Mi lesz a klímakrízis legsúlyosabb következménye, a nőkre nézve, az egész világon? A gazdasági és a társadalmi összeomlás háborúkhoz vezet, a férfiak lemészárlásához és a nők megerőszakolásához.

Sp: Ön nem teheti a klímaváltozást azért felelőssé, mert a nőket megerőszakolják.

H: Nem. A klímaválság csak a cső, amelyen át a gáz beömlik a gázkamrákba. Ez csak a mechanizmus, ahogy egyik generáció megöli a másikat.

Sp: A zsidók megölését a klímaváltozáshoz hasonlítja? Reméljük, ezt nem gondolja komolyan.

H: Sok Extinction Rebellion-tag ezzel nem ért egyet. Én nem vagyok a mozgalom szóvivője. De személyes véleményem: Az elitek azt a tudatos döntést hozták, hogy elpusztítják a következő generációkat, csak hogy hatalmon maradhassanak.

Sp: A klímaválságot senki sem tervezte tudatosan, hogy valakinek is ártson. Ez egyszerűen életmódunk következménye.

H: De az eliteknek megvan a lehetőségük, ez ellen tenni. A politikusok tudatában vannak a veszélynek, mégis tovább fújják a CO2-őt a légkörbe. Emlékezzen a nürnbergi perre, ahol a II. világháború után a nácikat bíróság elé állították. Az egyszerű német népet nem akasztották föl, mert úgy vélték, az embereknek nem lehetett kellő ráhatásuk a döntésekre. Akik a kormányban voltak, dönthettek az eljárás mellett, vagy ellen. Így váltak bűnrészessé a népirtásban.

Sp: Hiszi Ön, hogy a klímaváltozás a nácik rémtetteivel vethető egybe?

H: Azt hiszem, a dolgok összehasonlíthatók.

Sp: Egy hete a ZEITnek azt mondta, „a holokauszt csak egy további szar az emberiség történelmében”. Ezután a német Extinction Rebellion szervezetei Öntől elhatárolódtak. Mindez megéri? Ön most meglehetősen egyedül áll itt.

H: Az Extinction Rebellion azért alakult meg, hogy kimondja az igazságot a klímaválságról – mindenki számára érthető nyelven. A filozófus, John Locke azt vallotta, az igazság az első erény. És az igazság: Mi éppen gyermekeink világát öljük meg.

Sp: Az Ullstein kiadó nemcsak, hogy elhatárolódott Öntől, de leállította az Ön könyvét is. Most mit fog tenni?

H: Nem tehetek mást, mint kimondom az igazságot, ahogy tudom. Ami erre történik, hát megtörténik. Ha a kiadó eláll könyvem megjelentetésétől, hát az az ő dolga.

Sp: Egyre több állam igen ambíciózus klímacélokat tűz ki önmagának, a demokratikus folyamat, úgy tűnik, működik.

Akkor mért kell ehhez még forradalom is?

H: Ha Ön egy teherautóval, 50 km/h-val egy betonfalnak hajt, akkor, ha a sebességét 48 km/h-ra csökkenti, nem lesz elegendő a katasztrófa elhárítására. Mindenki csak lapít. A politikusok aggódnak, hogy nem választják meg őket újból. Sok környezetvédő szervezet ódzkodik a hatékony akcióktól, mert azt hiszik, semmit sem érnek, a választópolgárok pedig nem mennek választani, mert azt gondolják, a politikusok úgysem tesznek semmit.

Sp: Konkretizálná a vádjait?

H: Korábban a Greenpeace-vezérnek javasoltam, hogy polgári engedetlenséggel harcoljunk a klímaválság ellen. Ezt válaszolta: „Roger, a klímaválság túlságosan absztrakt, ezzel nem fogsz tömegeket megmozgatni.” Igen pragmatikus. Mindenki másokra vár, hogy cselekedjen. Ezt nevezem a pragmatizmus halál-spiráljának. A polgári engedetlenség megtöri ezt a spirált.

Sp: És végül ez hová vezet?

H: A kormányokat egy dilemmába akarjuk kergetni. Vagy letartóztatnak bennünket és ez a lakosságban rokonszenvet kelt, még több ember megy ki az utcára, vagy elfogadják a nyílt terek zavarását. Ha ez a két opció elviselhetetlen lesz, a politikusok egy 3. opcióra kényszerülnek: a tárgyalásokra. Ez a mi elméletünk az átmenetre két US-kutató munkáján alapszik: Erica Chenoweth és Maria Stephan. Azt találták, hogy az elmúlt évszázad eseteinek 53%-ában a békés ellenállás vezetett eredményre, az erőszakos tiltakozás csak 26%-ban. Az erőszakmentesség számos esetben sikeres volt, legutóbb 1989-ben, Kelet-Németországban.

Sp: Önt azonban egyelőre kiütötték.

H: Akkor is börtönbe mentem volna, a Heathrow-i akció miatt, ha erről senki sem szerez tudomást. Ez olyan, mint a Fehér Rózsa csoport, akik a nácik ellen osztogattak szórlapokat. Nem azért csinálták, mert azt gondolták, győzni fognak, hanem, mert mint erkölcsi lények, nem voltak képesek passzívan nézni, mi történik.

Sp: Nincs Ön ismét kicsit elszállva? A Fehér Rózsa tagjait a nácik lefejezték.

H: Természetesen az ő áldozatuk sokkal nagyobb, mint az enyém. Azt kell tenni, ami erkölcsileg helyes, attól függetlenül, eredményre vezet vagy sem. A legtöbb rebellis a történelemben ezt vallotta.

Sp: Ha az elitek, ahogy Ön őket nevezi, semmit sem tesznek, eljön a nap, amikor az Ön számára az erőszak is opció lesz?

H: Mondtam a számokat, a békés tiltakozás többet ér! Persze, ha ön egy szociológiai prognózist akar, akkor magától értetődő, valószínű, hogy a tiltakozások erőszakossá válnak. A kutatások szerint az erőszak kiszorítja az erőszakmentességet. Ezért az erőszakmentes mozgalmak nulla toleranciát kell, hogy mutassanak az erőszakos akciókkal szemben. Ha az erőszakot elfogadjuk, a társadalom egy polgárháború felé sodródik. Ezt látjuk ma Hong-Kong-ban.

Sp: Tegyük föl, Önöknek tényleg sikerül a kormányokat tárgyalóasztalok mellé leültetni. Valóban azt hiszik, ekkor tényleg átadják a hatalmukat az Önök által propagált polgártanácsoknak?

H: 1789 előtt sem hitték az emberek, hogy a francia arisztokrácia valaha is átadja a hatalmat. Gyerünk, Önnek is van egy kevéske történelmi képzelőereje!

Sp: Igen, ha már 200 évet vissza kell mennünk.

H: Akadt valaki a Spiegel-nél, aki 1988-ban előre jelezte a berlini fal leomlását?

Sp: Hogyan működne az Önök polgári tanácsa?

H: Egy nemzeti polgártanács eldönti, mit tegyen a kormány, hogy a klímakáosz és a társadalmi összeomlás valószínűségét minimalizálja. A tagokat véletlenszerűen választjuk, szuveréneknek és függetleneknek kell lenniük. (És a Polgárok Házában laknak? RS19XII16).

Sp: Miből gondolja, hogy a polgártanácsok jobb döntéseket hozhatnak, mint a létező parlamentek?

H: A politikai elmélet egy kutatási hagyománya, hogy a legnagyobb racionalitás akkor érhető el, ha szabad egyének jönnek össze, hogy egy mindnyájukat aggasztó problémát megvitassanak.

Sp: Mit tesz, ha ez a tanács fütyül a klímavédelemre?

H: Annak a valószínűsége, hogy emberek a saját gyerekeiket a halálba küldik, igen csekély.

Sp: Ha egy ilyen polgártanács, az Önök szerinti helyes döntést hozná, még mindig maradnának elegen, akik SUV-ot hajtanak és húst esznek.

H: Épp viccesen azt akartam válaszolni, hogy akkor azok mind agyon lesznek lőve. De akkor Ön engem idézne és levonná, hogy én egy szélsőséges demokrácia-ellenség vagyok.

Sp: Ön már azt is mondta, ha egy társadalom erkölcstelenül cselekszik, jöhetnek olyan akciók, melyek megállítják.

H: Ezennel megerősítem, őszinte és szenvedélyes demokrata vagyok. Egy valóságosan létező demokrácia azonban önmagában nem abszolút érték. Az erkölcsi jog, ezzel szemben, igen.

Sp: Ezt hogy definiálná?

H: Nem igazolható mások életét és életalapjait szétzúzni, pusztán csak azért, mert önérdeket szolgál. Más szavakkal: Ne szarjatok a gyerekeitekre!

Sp: Hallam úr, köszönjük a beszélgetést.

(DER SPIEGEL, 2019. no. 23.)

ZÖLD KAPITALIZMUS

Az éghajlatváltozás kivédése a gazdaság radikális átépítését követeli meg. Teljesen le kell mondani a fosszilis nyersanyagokról. Sikerülhet ez anélkül, hogy a jólét fogyatkozna?

Még 25 év, 11 hó és 13 nap – és elfogy az a CO2, amit az emberiség a légkörbe fújhat, mielőtt a fölmelegedés visszavonhatatlanul átlépi a 2*C határt. Ha 1,5*C alatt akarunk maradni, akkor viszont 8 év, 1 hó, 4 napunk marad.

Legalább is ez volt a múlt szerdai állapot (nov. 27), de azóta megint sok idő telt el, naponta 1332 t, évente 42Gt üvegházgáz termelődik, ami a tudósok szerint a fölmelegedést okozza. Az órát a berlini Mercator Researche Institute on Global Commons and Climate Change (MCC) rakta ki az internetre, hogy a helyzet komolyságát érzékeltesse. Legvégső idő a klímaváltozás leküzdésére. Minél többet várnak az emberek, annál inkább csökken a valószínűség, hogy a folyamat leállítható.

De mit is jelent ez a harc az egyes személynek? A jövőben le kell mondania kedvelt szokásairól? Megbélyegzik, ha Mallorca-ra repül, vagy ha autót, netán SUV-ot hajt? Másrészt, ha mindezt többé nem teszi, mit nyer? Egyes ember a fogyasztásával, pontosabban a nem-fogyasztásával megmentheti a világot?

Sok klímaaktivista a környezet-katasztrófa okát a nyugati életstílusban látja. Követeli a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom föladását, mert az örökös növekedés a természetforrásokat semmisíti meg, szüntelen CO2-emissziót okoz és ezzel az emberiség életalapjait zúzza szét. A „degrowth”, tehát a gazdaság zsugorodása, számukra nem ijesztő kísértet, hanem az egyetlen helyes út.

„Semmi másról sem tudtok beszélni, csak a pénzről és az örökös növekedésről – hogy merészelitek?” vádolta meg Greta Thunberg a szeptemberi klímacsúcson, New York-ban, az állam- és kormányvezetőket. De vajon a lemondás és a korlátozás elegendő lesz-e a világ megmentésére? A harc a klímaváltozás ellen billiókba fog kerülni. Teljesen új energiagazdaságra, új mobilitásra, új termelési módra van szükség. Virágzó gazdaság és növekedés nélkül a gazdaság és a társadalom radikális átépítésének pénzelése nem fog sikerülni, mondják mások. Különben a népesség elszegényedik és a választók föllázadnak.

Egy ilyen gazdaság, mely fosszilis nyersanyagok nélkül, teljesen CO2-semlegesen, CO2-semleges termékeket gyárt és mégis versenyképes – ez egy új zöld ipari forradalom lenne. Ám ez is későn jönne, amikor a „point of no return” már régen mögöttünk van és a klímaváltozás már nem állítható meg?

„De ez mit is jelent?” kérdi Ralf Fücks (68). „Mi az ökologikus innováció alternatívája? A CO2-őt drasztikus korlátozásokkal és lemondásokkal visszafogni? Számomra ez egy teljesen életidegen elképzelés”. Fücks egy megújított ökologikus piacgazdaság hirdetője. A zöld politikus 20 éve ezen töri a fejét, szenátor volt Brémában, a Böll-alapítványban elnökségi tag, 2013-ban könyvet írt „Intelligensen növekedni – A zöld forradalom” címmel. Ma az általa alapított Zentrum Liberale Moderne nevű intézetet vezeti.

Persze, így F., a modern destruktív oldala is működik. Ez kezdettől fogva kísérte az iparosodást. A XVIII. századi London levegője mérgezett, ivóvize sárga, folyója kloaka volt. De a modern nagyszerű sikertörténet. Goethe idejében mintegy 1 mrd ember élt a Földön, Európában az átlagos életkor 37 év volt. Ma 7,5 mrd ember él, az átlagos életkor világszerte 70 év fölött van. (? Tényleg?RS19XII12). 2050-ig az ENSz szerint 10 mrd ember lesz a bolygón. Már most évente 140-170 millió tornázza föl magát a globális középrétegbe és pontosan azt teszi, amit mi kiátkozunk: autóznak, repülnek, húst esznek, örülnek a divatnak, komfortosabb lakásokat szeretnének. Egyre többen költöznek be a városokba. A városbaözönlés folytatódik, 30 év múlva a városok lakossága megkétszereződik. Nekik sokat kell építeni: épületeket, utakat, metrókat és ehhez rengeteg acélra és cementre lesz szükség – olyan termékekre, melyek a környezetet rendkívülien megterhelik. Fücks: Hogy egyáltalán esélyünk legyen, ezt a növekedéshullámot környezetbarát sínre rakni, anélkül, hogy bolygónkat tönkre tennénk, a természetfogyasztást le kell választanunk a növekedésről. Ez pedig az autókról és a repülőutakról való lemondással aligha érhető el. Amit itt viselkedéssel nyerünk, ismét elviszik a küszöbállamok növekedéshullámai.

Tehát mindenki tegye azt, amit eddig? A sarki boltba autóval? Londonba repülni shoppingolni? Ezt persze F. nem gondolja, ő maga Berlinben autót nem vezet, és repülőre is csak akkor ül, ha nagyon muszáj. „Mindenki tegye meg, amit személyes életterén megtehet.” Ám az ingázó nem csaphatja el addig autóját, míg nem lesz számára vonzó tömegközlekedési hálózat. És a bel-repülőútról való lemondás is a vonatkapacitások nagy mértékű megnövelését föltételezi. F. ezért óva int a klímakérdés privatizálásától, mert ez a „pokol konyhájába vezet” - egy kultúrharchoz klímavédők és autózók, repülőzők, húsevők között.

Az „Extinction Rebellion” csoporttal ez a polarizálódás már megkezdődött. Aktivistái Berlinben egy hétig odaláncolták magukat terek, utcák, hidak csomópontjaihoz, hogy megbénítsák a közlekedést; Párizsban egy bevásárló központot is elfoglaltak. Tervezik, hogy hagyományos óriásvállalatok és a kormány épületeit is megszállják. Követeléseik radikálisak: A politika kiáltsa ki a klímavészhelyzetet és az üvegházgázok kibocsájtását nem, mint a kormány, csak 2050-re, sem, mint a Fridays for Future, 2035-re, hanem már 2025-re nullára vegyék vissza.

F. attól tart, hogy ez egy világvége hangulatba csap át – vagy rezignációba, vagy radikalizálódásba. „Kell egy olyan utat keresni, amely a klímaváltozást nem bagatellizálja, de nem is vezet szalmaláng-akciókhoz. A legnagyobb kihívás: Az összetett társadalom átépítésének lassúságát szinkronizálni kell a konzekvens irányváltással. Radikális realizmusra van szükség”. (Fából vaskarika?RS19XII12).

Az Aachen-i mérnök és professzor, Achim Kampker, ehhez hozzá akar járulni: „Az nem segít, ha félelmet és rettegést terjesztünk. Nem tilthatunk be mindent. Egy ökodiktatúra erőszakhoz és terrorhoz vezetne. A mérnökök adták az eszközt a klímaváltoztatáshoz, most akadályozzák is meg a katasztrófát.” Ehhez alapította meg az „Ingenieure retten die Welt” (Mérnökök megmentik a világot) egyesületet. Ez kissé fennkölten hangzik és gyerekes is. De K. nem álmodozó, hanem egy macher. Céget gründolt, mely e-transzportereket épít, postai küldemények kézbesítéséhez. Ilyen járművek tízezrei már futkorásznak a német városokban. K. célja: CO2-semleges városok és városrészek. Az ún. humanotópok energiájukat maguk állítják elő, forrásfogyasztás nélkül. (Perpetuum mobile? A napelem a könnyű- és nehézipar élősködője.RS19XII12). Ezek persze utópia-városok, de egyes elemei már ma megvalósíthatók: kerékpárkölcsönzés, teherbringák, car sharing, megújuló energiatermelés, városi barnamezős élelemtermelés – már ma léteznek városi farmok. Hosszú távon a tiszta ipar visszatelepíthető, amit egykor kiraktak, mert túl hangos és piszkos volt. Kampker-t városok keresik meg, így a Würtenberg-i Backnang, ahol a belváros átépítését tervezik. K.: „Ott megvalósíthatjuk ötleteinket.” Az erre célra alapított akadémián mérnököket képeznek ki, a helyszínen. A mintaprojektet más városok átvehetik, mobilitásukat reformálhatják, energiájukat maguk termelhetik meg.

Ám egy CO2-mentes jövő csak akkor lehetséges, ha az egész gazdaságot, tehát az ipart is sikerül dekarbonizálni. „Szinte minden, amire a modern nemzetek ma épülnek, megkérdőjeleződik: olaj, földgáz, szén, kémia, műanyagok, építőanyagok – a mobilitás 90%-a” - mondja Holger Lösch, a Budesverband der Deutschen Industrie (BDI) üzletvezető helyettese. A gazdaságot olyan házzal hasonlítja össze, amelynek alapját úgy kell kicserélni, hogy közben a ház ne omoljon össze. Ezt defosszibilizálásnak mondja; az olaj, a szén, a gáz helyébe kerüljenek megújulók, biotüzelő, hidrogén. Ám ezeket honnét vegyük? Már csak a mobilitás és a fűtés átállítása olyan megújuló energia-kapacitásokat igényel, melyek nincsenek. Ellenkezőleg: Németországban a megújulók kiépítése akadozik, az engedélyezési eljárások és a lakosság szélturbina és vezetéképítés szembeni ellenállása miatt is.

Aztán itt a tárolás problémája. Megújuló energiák csak időnként jönnek, ha fúj a szél, vagy ha süt a nap. Néha sok van, néha kevés. Hogy akkor is legyen energia, mikor semmi sem jön, az energiát tárolni kell. (Az energiát tárolni nem lehet – ekkora fogyasztásra.RS19XII13). A vegyész Martin Schichtel kifejlesztett egy hőtárolót „Kraftblock” néven. Ez betonszerű granulátumokból áll, mely képes hőt tárolni, 1300*C-ig. Ezeket a szemcséket tölti be egy konténerbe, ez egyenként is, de összekapcsolva is használható. Főleg a nehézipar (üveg-, acél,- kerámiagyár) hulladékhője menthető így meg. „Óriási kapacitások a klímavédelemre, a szénerőművek munkahelyei és infrastruktúrái újra hasznosulnának”. Áramot hővé és a végén ismét árammá alakítanának. Technikailag nem probléma. (Csak közben a java elvész!RS). A gond a törvényes előírásokkal van. A két átalakítás két adót jelent: egyszer, mint áramtermelő, egyszer, mint áramátalakító. „Ha Németország a tárolást meg akarja oldani, ki kell találnia valamit, különben külföldre kényszerülünk”.

Még sok föltaláló-leleményesség és politikai akarat szükségeltetik, hogy a német ipart CO2-semleges energiával lehessen ellátni. Az elektromos energia nem elegendő, az acél és a vegyipar folyékony tüzelőanyagot igényel. Elméletileg ez áramfölöslegből előállítható, pl. hidrogén formájában. (1988-ban tartottunk egy H2-konferenciát Kölnben. Rögtön kiderült, ez is perpetuum mobilé.RS) Az átalakításoknál sok energia vész el, legalábbis a jelenlegi technológiáknál. A német acélipar éves energiaszükséglete legalább 130 Twh zöld H2 lenne, hogy a 40 millió tonna acélt legyárthassa. Ekkora mennyiség csak összesítve (Ausztráliában, Afrikában és a Közel-Keleten) lenne lehetséges előállítani. De ha ez az energiamennyiség rendelkezésre is állna, hogyan versenyezne a német ipar azokkal, akik a kohókat továbbra is szénnel fűtik? A vállalkozásoknak be kell fektetni, de nem tudják, hogy a többiek is hasonló terhelést kapnak, vagy ezek a hátrányok csak őket húzzák le, a csődig.

Hogyan és egyáltalán sikerülhet-e a német ipar transzformációja, ezt a BDI a Boston Consulting Group-pal (BCG) és a Prognos Institut-tal vizsgáltatta meg. A tanulmány „Klímaösvény Németország számára” pozitívabbra sikerült, mint várták. Jens Burchardt, klíma-szakértő: Már ma is rendelkezésre álló technikákkal sok elérhető, e-autókkal a közlekedésben és hőszivattyúkkal a fűtésben. (Még két perpetuum mobile, a villanyautó és a villanyhőszivattyú táplálására valahol fosszilist égetnek, vagy, ami még rosszabb, sugárzó fűtőelemeket. RS19XII14). Utóbbinál 10-15% CO2-redukció akkor lehetséges, ha nagyobb innovációk előzik meg. Még egy pozitív eredmény: sok vállalkozásnál a dekarbonizáció a versenyképességet alig befolyásolja, mert az értékteremtés nagy része olyan területeken valósul meg, ahol az energia csak kis szerepet játszik. (Nincs ilyen terület, a lánc elején mindig óriási fosszilis-égetés történik.RS). A Siemens pl. már 2015-ben elkötelezte magát, hogy 2030-ra a német energiafogyasztásának 90%-át megújulókból fedezi. 2020-ig az óriáskonszern 100 M eurót energiahatékonysági projektekbe invesztál. Ez gazdaságilag is ésszerű, mert így energiaköltségeit csökkenti (Joe Kaeser, Siemens-vezér). A Bosch már 2020 végére klímasemleges akar lenni és új termelő berendezésekbe, épületszigetelésbe és megújuló energiákba fektet be.

Némely ilyen önkéntes vállalás azonban csak óvatosan kezelhető. A vállalat nem mindig csökkenti úgy a CO2-emisszióját, ahogyan megígéri, hanem kompenzációs üzleteket bonyolít, pl. erdősítésekre ígér pénzeket – ám valójában fölmentésüket vásárolják meg.

A vállalatok CO2-csökkentési fáradozásai korántsem elegendők. Aki meg sem mozdul, megérezheti a tőkepiac nyomását. A szeptemberi klímacsúcsot kihasználva, egy sor cég megalapította az „UN-convened Net-Zero Asset Owner Alliance” érdekszövetséget. A tagok, köztük az Allianz AG, 4 billió dollárt kezelnek. Kötelezték magukat, hogy 2020-ig alvállalataikat klímasemlegességre állítják át. Aki ellenáll, azt kirakják a befektetésekből. A CO2-semleges jövőre való átállást nem mindegyik vállalat lesz képes saját erőből megvalósítani. Azok az ágazatok szorulnak, melyek nagy energiákkal dolgoznak: fémgyártás, vegy- és cementipar. Ezek teszik ki a német bruttóértékhozzáadás 2-3%-át. Ilyen ágazatok védelmére Brüsszelben barkácsolják a „Carbon Border Tax” nevű adót. Ám a CO2-vel terhelt importáruk megadóztatása nehezen fogadtatható el. Nem látszik a terméken, mennyire „zöld” módon állították elő. (Ezért kérvényeztük Bonn-ban, 1990-ben, a szürke kWh-deklarációt, de visszaküldtek egy brosúrát a margarin energiatartalmával.RS19XII12). A kereskedők egy ilyen adót öko-protekcionalizmusnak fognák föl és harcolnának ellene. A klímaváltozás tehát kereskedelmi háborút is szítana. Trump egyszerűen letagadja az emberokozta klímaválságot. Az USA kivonul a párizsi egyezményből. Európa viszont, Leyen asszony szerint, az első klímaneutrális kontinens kell, hogy legyen.

A politika itt nem támogatja az ipart. „Hiányzik a megbízható keretprogram, a következő évekre és évtizedekre.” - mondja Sabine Nallinger, a 2 fok alapítvány elnöknője és egykori zöld főpolgármester-jelölt Münchenben. „A befektetési ciklusok 20-30 évig tartanak, nincsenek fedésben a választási periódusokkal.” Az alapítványban olyan vállalkozók találtak egymásra, melyek a klímavédelmet, mint esélyt látják. A megújuló energiatermelés tömeges kiépítését és olyan CO2-árat követelnek, amely kormányrúd szerepet kapna. A kormány CO2-tarifája ezt a feladatot képtelen elvégezni, ehhez a 10€/t CO2 édeskevés. „A politika nem közvetít egy modern, CO2-semleges Németország-képet, nincs pozitív jövővízió.” - figyelmeztet a BCG-szakértő Burchardt. „Az egész politikai vita kizárólag a korlátozások, megterhelések és a nehézkes folyamatváltoztatások körül kering. A végén az emberek jobban fognak félni a klímavédelemtől, mint a klímaváltozástól. Németországnak minden föltétel megadatott, hogy az ipari társadalmak megújításában vezető szerepet játsszon. Bénító politika helyett a klímavédelmet, mint egy óriási korszakváltás történetét kellene, hogy elmeséljük, mint egy zöld gazdasági csodát.”

(DER SPIEGEL 2019. nov. 30.)

/Nem járja, hogy az arabok krőzusok, mert véletlenül olajmezőkön telepedtek le. Az olaj nem csak az övéké, hanem mindenkié. Az olajat eladják, de a levegőt ingyen kapják. Fizessenek érte! Vagy ne vegyenek levegőt. RS)

OPEmagyarűrhajós ORSZÁGOS PECH ÉS BALEKSZÖVETSÉG (OpeBaSzö)

-Magyar űrhajóst lőnek föl az űrbe. A közvélemény-kutatás szerint ez csak egy személy lehet.

-Magyar műhold is követi: többen Matolcsy-t javasolták, hogy utolérje a forint árfolyamát.

-A világ 8. csodája: hogy nem dől be az az ország, melynek első számú bankvezetője csak egy valamihez ért?

-Helyettes államtitkárrá nevezték ki Szabó Juliska 6 éves óvodást. Az ellenzék tiltakozott, mondván, Juliska járja ki először a jogszabály által előírt általános iskola első osztályát.

-6 éves óvodások tüntettek a korai beiskolázás ellen. -Mi a mozgalmuk célja? - kérdeztük az egyik fiatal demonstrálót, a Sült Nyuszi csoportból. -Dá-dá, Ovi, dá-dá! Pá-pá, Ovi, pá-pá! - nyilatkozta a kis harcos.

-Az EP-képviselők tovább folytatják a magyar igazságügy-miniszter meghallgatását – egy munkareggelin. Hát jó, ha bent is marad... (mármint a reggeli).

-Eredményt hirdettek az Országos Snyaló Verseny (OSEVER) pályázatának lezárultával. Az első díjat - fölényesen, szinte vetélytárs nélkül - az Országos Bírósági Hivatal nyerte „Elnöki köszönet” c. pályaművével.

-Semjén kérvényezte, hogy lova is kapjon valamilyen állami posztot. Történelmi példát is hozott rá.

-Jönnek a török egyetemisták. Már itt állt, így kell ezt csinálni, nem, mint Szulejmán...

-Bróker Marcsit elengedik. Itt állt: Ejnye-bejnye, Marcsika, hát nem mutattuk, hogy kell ezt csinálni? Most egy kicsit bekasztnizunk, aztán előszeheted a dugi pénzed!

-Karácsony kirúgta a Főtáv-vezért is – elővigyázatosságból, nehogy sittre kerüljön, mint elődei.

-Lányokat szervezett a kormány legújabb kampányarca. Egy lány megkérdezte: Önnek mennyi a tarifája, képviselő úr?

- A János kórházba vigyünk WC-papírt? Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy bementem vizsgálatra, mire felül bedugtak egy Bergmann-csövet, alul kihúzták és azt mondták, rendben, milyen urnát választok?
- Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy bementem műtétre, mire az aortám bekötötték a végbelembe,
a végbelemet pedig a fülembe és kitoltak a hullaházba, mert elfelejtettem a borítékot.
-Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy összecseréltek a műtőben, mert veszekedtek a sebészek,
de mázlim volt, mert a boncnokok is veszekedtek a hullaházban és visszacseréltek az eredetire.
- Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy mikor beálltam rendőrnek, megbírságoltam egy pacákot 300 pénzre, de bevittek műtétre, hát nem fölismert a sebész!
- Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy műtét előtt megkérdezték, miért zöld a köpenyük?
Hogy nyugtasson, mondtam, de kijavítottak: Mert jól fest rajta a piros vér, vazze!
-Kitiltották az orosz sportolókat, csak a focistákat nem. Tehát ők nem sportolók?

-Ha megkérdezem, mért nem elég egy embernek egy ing, akkor kommunista vagyok.

-Ez nem mehet adásba! - mondtam a feleségemnek egy kissé túl hangosra sikeredett „interjú” után. -Hülye vagy? Ez élő műsor volt! - mondta és mérgesen becsapta az ablakot.

-Elvittem a feleségem nászútra, utólag – a felcsúti kisvasútra.

Kettesben, zavartalanul akartam élvezni az utazást.

DAX-KONSZERNEK CO2-SZCENÁRIÓJA

Mekkora lenne a fölmelegedés, ha minden vállalat annyi szén-dioxidot bocsátana ki, mint az RWE, a Beiersdorf vagy az Allianz?

- 30 Dax-konszern klímamérlege -

A Right tanácsadó cég 30 Dax-konszernre (Deutsche Aktien Index: a német tőzsde 30 legfontosabb vállalata) készített szcenáriót, amelyben kiszámolja, ha mind élne a jogával, hogy annyi CO2-őt bocsátana ki, mint a legszennyezőbb német cégek. Ha pl. a Siemens-et követnék, 2050-ig 4,5*C fölmelegedés jönne, ha pedig a Heidelberg Cement lenne a példa, 10,7*-kal melegedne a légkör. Az energiaóriás RWE vezet: ha őt utánoznák, 13,8* felmelegedés biztos pusztulást hozna az emberiségre.

Valójában azonban a német konszernvilág igen sokrétű, nemcsak energiaszolgáltatókból és építőanyag-cégekből áll. Ám ha 1,75*-on belül akarunk maradni, egyes konszernek vagy ágazatok erőfeszítései aligha lesznek elegendők. A Right cég tanulmányát a 30-ból kb. a fele támogatta, a többiek falazni próbáltak, de ezekről sikerült más nyilvános forrásokból elég adatot begyűjteni. Az eredmények szembeszökően tárják elénk, merre tart a német gazdaság. A 30-ból csak 8 dolgozott ki olyan klímatervet, melyek 2050-ig a 2 fokos fölmelegedés alatt tartanák az atmoszférát. Néhány vállalat, bár nagy erőfeszítéseket tesz, hogy emissziómérlegét javítsa, de a kutatás szerint ez jelentős változást nem fog hozni.

Egy, a legbuzgóbb klímaterveket aktuálisan bemutató cég, az RWE óriás. Erre fölkapjuk a fejünket, hisz ez a vállalat bocsátja ki még mindig a legtöbb szén-dioxidot. Ám ha minden tervüket is realizálják, amit magukra kiróttak, - pl. 2040-ig az össz-áramtermelést teljesen klímasemlegesre állítani – klímaterhelésüket csupán egyharmaddal csökkentenék. Még mindig maradna egy jókora kibocsátás és ha ennyit az összes többi cég is 2050-ig megengedne magának, akkor is még mindig 9,5 fok emelkedéssel kellene számolnunk. Ennek oka, hogy a számítás nemcsak a cég direkt emisszióit veszi figyelembe, hanem az összes többi beszállítóiét is. Az RWE-nél ezek nemcsak saját erőművei kibocsátásai, hanem a hozzávásárolt áramok forrásainak emissziói is belekerülnek a korrekt számításba. A jelentés azt is bekalkulálja, hogy egy cég kibocsájtása évente 0,5%-kal emelkedik. Mivel a cégek forgalma jelentősen e fölött lehet, ezért ez még egy igen konzervatív becslés.

Egy energiakonszern persze nem hasonlítható össze egy szoftver-fejlesztővel (SAP 1,6*C) vagy egy pénzintézettel (Deutsche Bank 2,8*C). Ezért a tanulmány figyelembe veszi a különböző üzleti területeket, ahol a Dax-konszernek aktívak. Right e célra olyan szcenáriókat használ, melyet a Nemzetközi Energiaügynökség (kormányok szervezete) fejlesztett ki. Minden ághoz egy klímacélt rendelnek. Összességében ezek a fölmelegedést 1,75* alatt kell, hogy tartsák. Kevésbé energiaintenzitású vállalatok, pl. a pénz- és a telekommunikációs szektorban, a végén kevesebb, míg az autó- és a cementgyáraknak több emisszió engedélyezett. A jelentésben az RWE még így is igen rosszul áll. (Most 13,82*C a 2040-re prognosztizált érték, ha céljaikat elérik, akkor 9,5*C, a megengedett viszont csak 5,2*C. Az eon számai: 8,2; 8,1; 5,2) Az eon leválasztotta erőmű-üzleteit és átvette a volt RWE innogy-t.

Ám a kevésbé energiaintenzitású vállalatoknak sem könnyebb. Jó példa erre a gyógyszeripar (1,6;1,4). Más a helyzet a vélt klímabarát biztosítóknál, a 2,8*C-tól még igen messze vannak. A Munich RE 5,7 fokkal a legrosszabb. Ennek oka nem a saját direkt emissziója, hanem a befektetései. Az Allianz messze kirí (3,23; 2,8; 2,5), de a kibocsátás 54%-át vissza tervezi venni, még pedig úgy, hogy biztosítási pénzeit teljesen klímasemlegesen kívánja elhelyezni.

Táblázat: ------ (fekete) prognózis a jelenlegi üzleti gyakorlat alapján

------ (kék) prognózis saját klímacél megvalósításakor

------ (sárga) prognózis 1,75*C alatt maradni

autó, kémia, elektronika, pénz, gyógyszer, biztosító, egyéb

(Süddeutsche Zeitung, 2019. nov.27.)

MÉRT NEM VAGYUNK KLÍMAMENTŐK? Armin Falk, Bonn 

Mindenki a klímáról beszél, de senki nem tesz semmit. Miért nem? A viselkedés-ökonómia szolgál néhány magyarázattal.

Prof. Armin Falk (Uni Bonn, briq-inst.) a viselkedés és az egyenlőtlenség szakembere kap szót.

Az ember okozta éghajlatváltozást senki józan ember nem vonja kétségbe. Mégis közösen tesszük tönkre bolygónkat. A fajra nézve, mely magát szívesen a teremtés koronájának nevezi, ez eléggé nyomasztó viselkedés. Mért rohanunk így, kiút híján, a szakadékba? Mért esik nehezünkre politikailag és egyénileg is klímabarátként cselekedni? Van remény, hogy mégis egy józan életmódra váltunk? A viselkedés-ökonómus kételkedik, ami azonban nem mentség a tétlenkedésre, inkább alkalom egy nagy feladatra.

A klímabarát viselkedés minden olyan változtatást foglal magába, amely a klímakárosító gázok (szén-dioxid, metán, kéjgáz) kibocsátásának csökkentését eredményezi. Pl. kevesebbet autózni, repülőutakat kerülni, húsfogyasztást visszafogni, kevesebbet fűteni, hőszigetelést erősíteni, kevesebbet tusolni és fürdeni, régiótermékeket vásárolni. Vagy választáskor klímabarát pártra szavazni – tehát ne legyen ingázó-átalány, hanem CO2-adó.

Mindez érezhető költségekkel jár, de a klímaterhelő gázok csökkentését eredményezi. Ám ezek az ún. extern hatásokat az egyén alig érzi meg. Ezt a közgazdaságtan a klasszikus kooperációs dilemmának nevezi. A cselekedeteim nekem költséget okoznak, de a „klíma-haszon” számomra szinte nem létezik. De: magatartásom összhaszna kb. 7,5 milliárddal nagyobb – ezen bolygó minden lakójának hasznára válik. Egyénileg tehát a nem-kooperatív viselkedés lenne racionális és minél többet repülni, ami mindannyiunkat csődbe visz.

Kooperáció

Tehát a kooperáció mindig a klímabarát viselkedés egy aktusa. Ez az egoista hajlamú embereknek nagyon nehezére esik és könnyű a kooperatív, altruista lelkületű emberek számára. Ők mindig mások jólétére is gondolnak. Ám ez az önmagát erősítő fejlődés a klímamentésre aligha elegendő. Az ember akkor kooperál, ha környezetében is a legtöbben ezt teszik. Végül is senki sem akar „bolond” lenni. (Ez úgy országokra, mint egyénekre is vonatkozik.) Ezért már egy egoista kisebbség elegendő ahhoz, hogy szétzúzza a kooperációt. Ezt mutatják a megfigyelések. Ezenkívül, minél nagyobb a csoport, annál nehezebb fönntartani a kooperációt és itt az elképzelhető legnagyobb csoportról van szó – tehát a Föld minden lakosáról.

Diszkontinuális jövő

Tehát a kooperatív viselkedés nehéz ügy. A klímavédelemnél még az is nehezíti, hogy a haszon csak a jövőben várható. Mivel a jövőbeni haszon számunkra kevesebbet ér, mint az azonnali, ez még kevésbé teszi vonzóvá a klímavédelmet.

De mennyit is ér nekünk a jövő? Kutatásunk kevés bátorító lelettel szolgálhat, ahogy azt a reprezentatív körkérdés 76 országban (a világlakosság 90%-ánál) mutatja. A németek egy évvel később 1/3 értéktöbbletet várnak el a maihoz képest; a világlakosság pedig majdnem 50%-ot. Hogy ez mit is jelent, egyszerűen egy példával illusztrálható. A kérdésre, mennyit vár el egy német 10 év múlva, ha most 1000 euróról kellene lemondania? A válasz: 54 000 eurót! És világviszonylatban, az átlagos földlakó 329 000 eurót kérne vissza. És 20 év után? 3 millió eurót ill. 109 millió eurót. Tehát ezek a számok azt mutatják, hogy egy átlagos német akkor vállal ma 1000 € költséget, ha ezért 20 év múlva 3 milliót kap. (Többet is kaphat, a jegybank nyomtat akármennyit. Lásd: 2023, minden idők legnagyobb krachja.RS19XII3).

A klímavédelem szempontjából ezek igen nyomasztó értékek, mert a költségek most keletkeznek (Ha levesszük a fűtést? RS), a haszon pedig csak a messzi jövőben várható. Másként: a legtöbb embernek smafu, mi történik 20 vagy 30 év múlva. És ez még csak nem is függ a fenti összegektől. Amíg az emberek a ma és a holnap között ilyen óriási különbséget látnak, a jövőbiztosító kooperáció igen nehezen jön létre. (A rendszer lusta, telhetetlen, türelmetlen fogyasztókat nevel, lásd Precht, RS).

Klíma-mentegetőzések

Ráadásul még egy csapda van fölállítva: a mentegetőző narratívák arra, mért is nem cselekszünk. Ezek ártalmatlanító, tagadó, gyalázkodó hozzáállások. Igen hatásosak és maguktól terjednek, mert az önző magatartást fölmentik. Emberek jók akarnak lenni, mégis SUV-ot vesznek. Ezzel semmi baj, ha klímaváltozás nincs is és az autó „tiszta” dízellel megy. Ezek a lózungok a lehetetlent teszik lehetővé, haszonlesésből cselekedni és mégis magunkat jó embernek tartani. Bármennyire is tévesek ezek a sztereotípiák, elég, ha kézenfekvőként hangzanak, igazak is lehetnének és könnyen kommunikálhatók. Ekkor virágoznak, burjánzanak, könnyen terjesztésre kerülnek és megölik a kooperációt.

Egy ilyen történet direkt a klímáról szól: „A klímaváltozás tudományosan nem bizonyított.” Tehát viselkedésemen nem kell változtatnom. Ez a kijelentés részben helytálló, mivel a tudomány csak valószínűségeket közvetít. De a passzivitás erre teljesen abszurd, mert a tudomány ebben az esetben teljesen egyöntetű. Ha Ön tudná, hogy egy részvény ára 99%-os valószínűséggel növekedni fog, és csak 0,1%-ban csökken, nyilván befektetne. És mégis a mentegetőzés, „nincs bizonyítva”, működik.

Más történetek az egoizmust mentik föl, egy csoda igéretével: „A klímaproblémát technológiai innovációkkal meg fogják oldani”.

A másokra hárító viselkedések is elodázó hatásúak: „Nemzetközi megoldásra van szükség.” Ez azért ilyen hatásos, mert alapjában véve igaz és tartalmilag azok is mondják, akik a klímával komolyan foglalkoznak. Ám ez lebénít bennünket, hogy azonnal aktívak legyünk. („Tilos minden globalizációvita, mért szednéd a világ összes gondját a nyakadba? A világot nem válthatjuk meg, de saját lelkiismeretünket igen.” A sasadi tsz levele a pestiekhez, 2008, RS).

További kimagyarázkodás, az egyéni tehetetlenségre való hivatkozás. „Én egyedül úgy sem tehetek semmit”. Ez nem igaz. Mi multiplikátorok vagyunk, viselkedésünkkel megváltoztathatjuk az embereket a környezetünkben. Minden vegán tudja ezt.

Végül vannak a leminősítő támadások: a klímavédők „bolond szamaritánusok”, gazdag elitek, vagy egyszerűen ökofasiszták. Rágalmazással klímabarát ideákat és embereket akarnak hiteltelenné tenni. A pánikkeltés elleni hozzáállást kiáltják ki derék dolognak és hőstettnek.

ÉS MOST?

Igen valószínűtlen, hogy az emberek tömegével klímavédőkké váljanak. Egyrészt, mert ez megköveteli az önzetlen kooperációt, másrészt kéznél van igen sok kimagyarázkodási panel, melyek egoista cselekvésünket fölmentik.

És ezért megbocsátható, ha semmit sem teszünk?

Úgy vélem, nem. A viselkedés, mely pszichénk alapján valószínű, nem lehet egy morális értékelés mértéke. Ha nehezünkre esik is, erkölcsileg az a helyes, ha az egyén kooperál és az összjólétet növeli. SUV-ot használni olyan, mint abba a patakba vizelni, amelyből lejjebb isznak. Nemcsak költség/haszonról van szó, hanem főképp a helyesről és a helytelenről. Erkölcsileg fontos kérdés - Kant nyomában - hogyan választok egy olyan fogyasztói utat, melyről azt akarhatom, hogy 7,5 mrd ember szintén válassza. Hogy nézne ez ki? Mennyi hely lenne itt SUV-oknak és repülőutaknak? („Ökoremete – egy új emberideál?” Levél György Lajos-Pirosnak, 1996,RS).

Bármennyire is nehezünkre esik, a kooperáció az összjólét szempontjából a helyes. Ezért remélhető, hogy a társadalom a környezet-kooperációs normát mihamar kialakítja. Szociális normák épp ott keletkeznek, ahol kooperációs problémákat kell megoldani. Hatásukat a bűn- és szégyenérzet, továbbá a büntetés, a szankció és a szociális kiközösítés után érik el. Erre jó példa a köztereken való dohányzás. Nemrég még teljesen normálisnak számított a pályaudvarokon vagy a kocsmákban való dohányzás. Ma ez szociálisan megvetendő.

Mikor kezdik el az emberek magukat szégyellni vagy szociális szankciókat eltűrni, ha nemcsak dohányfüstöt, hanem klímakárosító gázokat is eregetnek a levegőbe? A tudomány semmit sem tud arról, milyen szociális normák milyen sebességgel keletkeznek, terjednek és mennyire hatékonyak. Sajnos, sejthető, túl lassúak ahhoz, hogy a kooperációt decentrálisan megoldják.

Remélhetőleg tévedek.

(DIE ZEIT, 2019. nov. 21.)

2023: MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB KRACHJA Friedrich/Weik könyve

A jegybankok nyomtatják a pénzt, mintha nem lenne holnap, a takarék nem hoz kamatot, a konjunktúra elvérzik: ez a krach-próféták aranykorszaka. Mégis, mennyire lehet nekik hinni?

A piacok mágusa, Alan Greenspan, az USA jegybank FED elnöke szerint a spekulációs árbuborékot csak akkor lehet fölismerni, amikor kipukkadt.

Marc Friedrich (44) és Matthias Weik (43) szerint ők már most tudják: legkésőbb 2023-ban jön a Nagy Krach. („Lesz-e Bp 30 év múlva?” - ez volt egy előadásom címe, 1993-ban. 1993+30=2023;RS19XI30). A pénzpiacokról átcsap az egész társadalomra.

Ezer ember gyűlt össze a Göppingen-i Stadthalle-ban, ahol a két közgazdász bemutatja könyvét. Ez, amint megjelent, rögvest a SPIEGEL bestseller-lista élére hágott. „Ki hiszi, hogy a 2008-as krízis megoldódott?” Egy-két kéz lendül. „Ki hiszi, hogy valami félremegy ebben az országban?” A fiatalos outfit-ű szerzőkkel a polgári közönség egyhangúlag egyezik. Tapssal üdvözlik a bejelentést, miszerint az országot bohócok vezetik és az Europäische Zentralbank (EZB) meg akarja szüntetni a készpénzt és menteni a menthetetlent, aminek a vége az egész pénzrendszer összeomlása, a polgárok vagyonának megsemmisülése - a pénzreform után.

Valami tényleg nem stimmelhet, ha már ennyien reagálnak ezekre a tézisekre. „Egy lázmérő arra, milyen időket élünk.”(Friedrich). 300 könyvet adtak el, egy látogató egyszerre 15-öt dedikáltatott, „karácsonyi ajándékként”.

F&W irodájában vagyunk, Lorch-ban (Schwäbische Alb), még a padlón is a friss könyv százai, épp föllépésük előtt egy nappal érkeztek. „Nem mi tüzeltük föl a hangulatot – az emberekből jön. A teremben a középréteg volt, anarchisták nem voltak.”

Ez a réteg fél. Félti a pénzét. Fél a lecsúszástól.

A világon mindenütt emberek tódulnak ki az utcára, Franciaországban hetente. „Nem gyönge legények. A helyzet errefelé is megszorulhat, ha recesszió vagy pláne depresszió jön. Vagy az euró összeomlása. Akkor lesz itt 'Rambazamba'”

Recesszió még nincs, de 10 év konjunktúra után sokasodnak a krízis jelei, épp itt, Stuttgart térségében. Az autóipar, több tízezer dolgozóval, teljesen bizonytalan jövő előtt áll. Schuler beszállító gépgyártását itt, Göppingen-ben beszünteti. Bosch és Mahle karcsúsításokat tervez. „A jólét világát nem béreltük ki örökre.” (Weik). Ahogy Detroit „destroyed” lett, úgy Stuttgart-ból is „Kaputtgart” lehet. A régi bizonyosságok elpárolognak és épp itt, a sváboknak volt a legfontosabb, hogy a takarék gyümölcsözik. Ám kamat nincs többé, legalábbis pozitív. Aki pénzét az államnak vagy egy vállalatnak kölcsönzi, a kifutás után kevesebbet kap vissza. (Az semmi, a magyaroknál azt se: Postabank, Quaestor, ...RS19XI30). Elsőként a Raiffeisenbank Fürstenfeldbruck számít föl minden új ügyfélnek -0,5% kamatot.

Csoda, hogy a crash-próféták ennyire keresettek? Max Otte 600 oldalas könyve, „A krach világrendszere” szintén fölkúszott a SPIEGEL-listára. Otte azzal lett ismert, hogy a 2008-as pénzügyi válságot „Der Crash kommt” c. könyvével igen pontosan előrejelezte. (És hány könyv nem találta el? RS). Soká nem folytatta, de most érettnek látja az időt, amikor „a világ olyan irányt vett, amelyet előző könyvemben halkan jeleztem, de rémálmaim számára tartogattam”: az adósságállomány történelmi szinten, háború és válság, migráció- és terrorizmushullám. Európa egyre széthúzóbb és polarizáltabb. Ezért nemcsak egy pénzügyi válság fenyeget, hanem teljes világrendszer-krach is.

Míg Otte reménykedik, hgy a Nagy Összeomlás még elhárítható, F&W sötéten látók. Könyveikkel hiába figyelmeztettek és reformokat követeltek – semmi sem történt. Ma már késő – a krach elháríthatatlan. Első könyvükre 2012-ben még kiadót sem találtak („A történelem legnagyobb rablóhadjárata”). Mára összesen fél millió példányt adtak el. Legújabb könyvük az utolsó ebben a műfajban, „utána nem jöhet semmi” (Friedrich), vagy összeomlik az uralkodó rendszer és teljes a káosz az országban, vagy elvesztik hitelességüket.

Mindez igencsak merész föltételezés. (És szokatlan a crash-prófétáknál).

/1986-ban jött át hozzánk Aachen-ból Helmut Creutz, a Pénz-szindróma szerzője, hogy beavasson a pénzrendszer furcsaságaiba. Óvott attól, hogy a krachra időpontokat mondjunk.RS19XII1/.

F&W meglehetősen biztosak a dolgukban. Érvelésük: 2008 óta alapjában véve semmi sem változott, a világadósság kétharmaddal nőtt. A politikusok elmulasztották a pénzszektort átépíteni, ehelyett a bankokat mentették meg, az adófizetők számlájára. Így lettek a gazdagok még gazdagabbak, a kríziskiváltók pedig krízisnyertesek. Ezután a polgárok elveszítették bizalmukat a bankárokban és a politikusokban is.

A jegybankok nyomtatják a pénzt, hogy a legrosszabbat megakadályozzák. A kamatokat levitték rekordszintre, így időt vesznek maguknak – a polgárok terhére. Az alacsony kamatokkal – és az állampapírok EZB általi fölvásárlásával – tartják mesterségesen életben a dél-európai államokat, mellette egy sor gazdasági zombicéget.

Ezt az elemzést lényegében egy közgazdász sem vitatja. Kérdezik, ebből a slamasztikából hogyan akarnak az államok és a jegybankok kimászni? Egyáltalán: lehetséges-e? Ilyen aggodalmak terjedtek el épp a pénzügyi szcénában.

Ám amit a szerzők ebből a helyzetből levonnak, az több, mint merész. „A rendszer összeomlása elkerülhetetlen, 2008 egy szellőcske volt, most jön a cunami.” Ez pedig mindent magával ragad. A tőzsdék 80%-ot zuhannak, a munkanélküliség 10-20%-ra nő. Egy új nekifutás pénzreformmal elkerülhetetlen lesz. A lavinát az euró bedőlése indíthatja el, a túlélési esélye semmi, mondja F&W. Vagy jöhet egy új menekülthullám, aminek Európa nem lesz képes útját állni. (Majd Orbán önkioldó lövegei!RS19XII1). Vagy jön egy új bankválság – csak idő kérdése. Hogy mi és hogyan fog történni, nyitott, de a végén, a tézis szerint, az államok az adósságokat a polgárok kirablásával elégítik ki, mivel az EZB terve, olcsó pénzzel a gazdaságot futtatni, nem működik. „Minden idők legnagyobb jegybank-kísérlete bukásra van ítélve. Az összes buborék szülője, az állampapírok lufija, ki fog pukkadni.” Addig persze az EZB mindent megkísérel, hogy a „rágógumit tovább nyújtsa.” A pénzcsapokat teljesen kinyitja, hogy a recessziót megállítsa. Mínusz 4-6% kamatot vezet be. És ha ez nem sikerül, mert a polgárok a készpénzt a párnacihában fölhalmozzák, jöhet a készpénz megadóztatása. (Ismét furcsa találkozások: hát nem mi akartuk a kamatot megszüntetni, „lejáró” bankókat bevezetni? Lásd: szabad schilling, Wörgl, 1933.RS) És pont ezért – így az összeesküvés-elmélet – rakták Lagarde-ot az EZB élére.

F&W szemszögéből mindez igen kézenfekvő. Az IWF-nél tényleg létezik egy tézispapír, miszerint a készpénzt be kell vonni és a magánszemélyekre negatív kamatot kell kivetni. És pedig úgy, hogy a készpénz-kivételt korlátozzák és minden kivételnél negatív kamatot vonnak le. (Ehhez képest, dec.15-től kisebb lesz a kivételi díj.RS).

A készpénz elleni háború, ha hihetünk a szerzőknek, már rég elkezdődött. A „háború” erre erős kifejezés, egyelőre csak az 500€-s bankjegyek kibocsátásával álltak le és ha az ember több ezer eurót akar kivenni, ferde szemmel nézik a bankban és kérdezik, mire föl? „Ezt magam is átéltem.” (Friedrich). Közönsége egyetért, mert a legnagyobb taps erre jött: „Senkinek semmi köze, hogy mit milyen áron veszek.” F&W és közönségét a pénzért való aggódás és a hatalmasok iránti bizalmatlanság köti össze: „Balfácán elitek, inkompetens politikusok, manipuláló média. Nem engedjük, hogy befogják a szánkat, (mintha ezt valaki megkísérelte volna!) kimondjuk a dolgokat.” (Friedrich). Tévhit és őrület, ahová csak nézel, az egész „Kasperletheater”, agyszellentés, az összes politikus clown és komikus, F&W mindenütt a kezdődő diktatúra jeleit látja. Ez a populisták nyelve.

Otte-val ellentétben, aki nem tagadja AfD közelségét, Friedrich elutasítja a vádat: „Nem akarjuk az árkokat tovább mélyíteni.” Még Merkel-t is megvédi: „Biztos vagyok, hogy a legjobbat akarja.” Erre az egész terem fölhördül.

De hogy védekezhet ennyi baj ellen a polgár? Dologértékek az egyetlen biztos értékálló befektetés és „ez az egyetlen, amit a jegybankok nem nyomtathatnak”, tehát arany, ezüst, gyémánt, erdő – még a whisky is (csak biz. fajta és évjárat), továbbá a kriptovaluta bitcoin (amitől Otte kifejezetten eltanácsol). A privátvagyon 20%-a legyen fizikai bankjegyekben, trezorban vagy zárt szekrényben (ahol persze egy pénzreform után semmit sem érnek.)

Akinek mindez túl komplikált, beteheti pénzét Németország első „Sachwertfond”-jába, amit F&W kezdeményezett. Vagy kérjenek személyesen tanácsot a szerzőktől. Ugyan az alap eddig keveset hozott, de nem is ez a cél, hanem a vagyon biztosítása.

És mi van, ha a krach 2023-ig nem is jön? „Akkor kinyitunk egy üveg whisky-t és örülünk.”

DER SPIEGEL 2019. nov. 23.

(10 ÉV IDŐNYERESÉG Mivel a teljes összeomlástól tartanak, amikor mindenük elveszik, a milliárdosok, spekulánsok, bankok lemondanak a nemzetállamok iránti követeléseikről - leírják pénzeiket. Minél több zavargás, annál több leírás, évről-évre. Az EU nagyvárosaiban heves tüntetések, nap mint nap, ám a rendőrség ura a helyzetnek. „Húzd meg – ereszd meg”: a kormány pattanásig engedi feszülni a helyzetet, aztán enged és ezzel időt nyer. Megszorít, de újabb hiteleket vesz föl, ezzel segélyeket, állami munkahelyeket oszt. A normálpolgár nem repül többé Mallorcára, de megmarad a tévéje és a söre. Az EU időt nyer, de Párizs, London, Berlin utcáin állóháború – mint Izraelben. 5 jövőszcenárió, RS, 2013)

Disztópiákat azért írunk, hogy ne következzenek be. Kölnben ezt mondtuk: Inkább vállaljuk, hogy hülyét csinálunk magunkból, semmint, hogy igazunk legyen.

F&W és a többiek veszélyes játékot űznek, így hívják: önmagát beteljesítő prófécia.

RózsaS

ORBÁN, K-EURÓPA, VILÁG Krastev/Holmes könyve

„A fény, mely kihúny”-ban vizsgálják, mért is tekintik magukat a k-európaiak konzervatív avangárdnak, akik az igazi Európát testesítenék meg.

Nyekeregni arról, mivé is lett K-Eu., rutinos gyakorlat. Kb. így megy: Lengyelország, Magyarország, K-Németország még nem fogta föl, hogy a liberalizmus, amely a gyönyörű EU-nak köszönve az ölébe hullott, bizonyos játékszabályokkal is jár. Nemcsak az erőszakmegosztást, a sajtó és az ipar szabadságát is illik megvédeni, hanem ehhez a nyugati csomaghoz egy liberális társadalompolitika és egy liberális világnézet is tartozik.

Éppen a modern Ny-Németország tanult a történelemből, megértette, hogy a bevándorlás a társadalmat élénkíti (Biztos? „Mindenki éljen és dolgozzon a szülőhelyén”, RS19XI23), a szexuális kisebbségek nem fenyegetik a klasszikus házasságot, a feminizmus föl kell, hogy számolja a maródi patriárchátust és a nemzetállamra való beszűkülés meghaladott politika.

Ám a mostani helyzet őrjítő: Ami a Nyugaton szocializáltaknak magától értetődő, az a keleti fafejekbe egy istenért sem akar belemenni. Már évek óta, bizonyos módon, téves fölfogással mennek a szavazó fülkékbe. Orbán egy „új államon” és egy „illiberális demokrácián” dolgozik, a lengyel PiS a bíróságok, az erőszakmegosztás és a sajtószabadság alakításán ügyködik, az AfD pedig történelemrevízióval foglalkozik. Ezekre a nemkívánt fejlődésekre magyarázatot garmadával találhatunk. Az első helyen főleg a túlterhelés-szindróma áll. Utána, kinek-mi: a globalizálás, a szociálállam csődje, vagy a diktatúra átélése utáni mentális sérülés. Ha a keleti polgárok problémává válását paternalista okokra vezetjük vissza, akkor oda jutunk, hogy magából a régióból való rálátás hiányzik.

Ezt a bolgár politológusnak, Ivan Krastev-nek aligha róhatjuk föl. Már első könyvében (Európa alkonya) következetesen keleti perspektívából elemzett és ezzel a lengyel, román és magyar elvándorlást Nyugatra alapvető veszteségnek tartotta. Ha főleg életerős polgárok milliói lelépnek, az otthon-maradottak lelkesedése a menekültek és migránsok iránt nem fog növekedni. A szocializmus által egykor propagált kozmopolitizmus keleten mindig is egy elvont és nem kedvelt dogma volt, az etnikai homogenitás titokban haladásnak számított az I. világháború előtti multikulturális társadalommal szemben. Ezek a kelet-nyugat mentalitástörténeti különbségek a menekültkrízis alatt törtek felszínre. Az „Európa alkonyában” megvilágosodott, hogy az emberjogi diskurzus és a liberalizmus keleten növekvő mértékben a Nyugat dekadencia jelenségeként került fölfogásra.

Krastev és US-szerzőtársával, Stephen Holmes-szal itt folytatja új könyvében. Az 1989-es új világrendet egy új ellentét-párral próbálja értelmezni. Míg régen a kapitalizmus és a kommunizmus állt egymással szemben, ma a liberálisok és a csalódott utánzóik néznek egymással farkasszemet. A kelet utánzóképessége kezdetben óriási volt, villámgyorsan tőkésítették a társaságokat, gazdasági lókurára kényszerítették őket, országaikat elárasztották a Nyugat fogyasztási cikkeivel és fast food-láncaival. A reformok, bár önkéntesen, de a Nyugat „támogatásával” és ellenőrzésével zajlottak le.

Nos, meglehet, ahogy K&H sugallja, az utánzás lényege biztos szégyent és kisebbségi komplexusokat vált ki. Az alattvaló-függőség könnyen agresszióba csap át. De ehhez még az egykor oly bálványozott Nyugatból, az utánzottból magából való kiábrándulás is hozzájön. Ui. az utánzóknak igen gyorsan megmutatkozott, hogy az eredeti nem is olyan, amilyennek a vasfüggöny mögül tűnt. Így pl. a lengyelek a régi szocialista, abnormális, eszelős világból elvágyódtak Nyugatra, mert az számukra a szabadság és a normalitás paradicsoma volt, ahol hagyományokat ápolnak és hisznek istenben. Mára azonban fölismerték, hogy a Nyugat „normalitása” valójában szekularizációt, multikultúrát és homo-házasságokat jelent. Csak demokráciát, utazási szabadságot és kapitalizmust akartak, de egy társadalmi liberalizálást is kaptak, mely jóval kevésbé népszerű, valami radikális és ismét „nem-normális”. A kelet-európaiak különösen azon ütköztek meg (bal és jobb egyaránt), hogy a poszt-nemzeti identitás német verzióját kapják. „K-Európában, történelmi okokból, inkább abból indultak ki, hogy a nacionalizmus és a liberalizmus kölcsönösen védik, nem pedig kizárják egymást.

Ha a K&H szerzőpárost követjük, akkor Kaczyński, Orbán&Co. szemtelenül egy „politikai pszichológia” eszközeivel élnek, csak hogy hatalmukat kiépítsék és bebetonozzák. Egy bosszú-retorikát nyomnak, mely igen termékeny talajra hullik. A kiábrándult utánzók egykori példaképükkel szemben önmagukat tartják igazi européernek, egyfajta konzervatív avangárdnak, akik a nyugati liberalizmus lelketlenségével szemben még valódi kötődéseket, hazát és családi értékeket képviselnek. K&H a parttalan kozmopolitizmus elleni érvet így egyszerűsíti: „Ha mindenki a testvéred, akkor te egyke vagy”. A kiüresedő individualizmus tévút, a jövő a szent múlt, és hogy a kínos utánzást - aminek először fölültek - kiszorítsák, leértékelik a Nyugatot. Az utánzó eltaszítja az utánzottat és önmagát kiáltja ki példaképnek.

Ez egy olyan könyv, amiben az olvasó szinte minden oldalon elcsábul, hogy aláhúzzon és kommentáljon valamit. Az utánzó-paradigmával a szerzők egy inspiráló eszköztárra leltek, amivel jelenünk tömegpszichológiai folyamatát föltárják. A meglepő meglátások és megfigyelések tömkelege figyelemreméltó. A mentalitás-eltolódások nincsenek eltakarva antifasiszta fogalmakkal és izmusokkal. Így lesz egyáltalán átvilágítva, hogy az olyan polgárjogi harcosok és demokrácia-úttörők, mint Kaczyński és Orbán, a kelet illiberális főfiguráivá változtak, akiknek időközben még Nyugaton is követői és utánzói akadnak.

Az utánzás mindig visszahat az utánzottra is. Trump a Nyugat utánzóit ellenségeinek kiáltja ki. Avagy Japán és Németország nem az amerikai gazdaság parazitái, melyek az országot szemtelenül termékeikkel árasztják el? Nem próbálják meg ily módon az USÁt saját fegyvereivel megverni? K&H Trump egy alattomos szándékára tereli a figyelmet. Előtérben: az „american exceptionalism” kora lejárt, ideje, hogy az amerikaiak föladják hamis hitüket, miszerint az USA egy morális világinstancia lenne. A régi amerikai meggyőződést, miszerint az általánosan érvényes fölvilágosultság-értékeket az USÁnak mindenhová a világba exportálnia kell, Trump elveti. Őt magát szociáldarwinista módon rablónak tekinti a rablók között és csak az számít, ki itt a legerősebb és a legelszántabb. Ez is kisülhet ebből, mint ahogy majdnem minden humanities departments osztályon a Nyugat etikai univerzalizmusát, mint cinikus hatalompolitikát, leleplezik. A hatalombitorlók örömmel csatlakoznának ehhez – és most épp ez történik.

K&H kitűnő érzékkel hagyják el a kitaposott utakat a szokatlan perspektívák kedvéért. A könyv végén egy nagyszerű elemzést kapunk Kína politikai ambícióiról, amivel az utánzás kora véget ér. Kína külföldi fejlesztési projektjeit nem kísérik „előadások emberi jogokról, szabad és tisztességes választásokról, átláthatóságról, jogi biztonságról és a korrupció bűneiről.” A népek ma ismét nemzeti és etnikai közösségekben barikádozzák el magukat. A szerzők szerint ez „az univerzalizmus elleni populista identitásalapú háborúk” közvetlen következménye.

Külön mesterfogás, hogy könyvüket mindezek ellenére reményteljesen fejezik be.

(DIE ZEIT, 2019. nov. 14., Krastev/Holmes: The Light That Failed)

OPEnemismikulás? ORSZÁGOS PECH ÉS BALEKSZÖVETSÉG (OPeBaSzö)

-Nehéz napok jönnek! - mondta. - A börtönből nem engednek ki focimeccsekre.

-600 mrd EU-pénzt kell visszafizetnünk, de ez „nem büntetés”. Ha majd lesittelik, az ítéletben ez áll: Ez nem büntetés, hanem „tartózkodási helyének korrekciója”.

-Ha 22-ben az ellenzék nyerésre áll, ő hozza ránk a „nehéz napokat” és vészhelyzet miatt a választásokat elhalasztja. (Vagy éppen előre hozza, míg többsége van).

-Amióta Trump és Netanjahu is megindult biztos tartózkodási helye felé, az állami hírekbe ezt valahogy kínos berakni. (A hírolvasót tán csak nem fogják bevarrni?)

-A ferencvárosi polgármesternek titkos kijárata volt a szekrényében.

Az semmi! Orbánnak titkos alagútja van – egészen a felcsúti stadionig!

-Folytatjuk: Bezárjuk a tudományos akadémiát, telerakjuk futball-akadémiákkal az országot és aztán addig focizunk, míg éhen nem halunk.

-A világot megrengette a hír, miszerint egy magyar tudós fölfedezte az 5. természeti erőt, amely híd a sötét világhoz. A kormány rögvest cáfolt: egy erő van, a centrális. (És az sem híd, mert önmagához minek?)

-A jobbikos beült Orbán székébe. De rosszul járt: rágógumi volt benne!

-Putyin: Ha a V4-ek nem kapnak több pénzt az EU-ból, ki fognak válni.

Nem! Előbb fogják őket kirúgni.

-Az angolok megcsinálták a Csalagutat, most meg be akarják zárni. (Hol haragszom, hol meg nem... magyar – angol? - nóta.)

-Mexikói munkások tüntettek Budapesten. Jól eltévedhettek?

-A Belgrád-Bp vasutat kínaiak építik. De a vasút után jönnek a katonák?

-Jön a sárgaság fertőzés a szőlőkre, az amerikai kabócával. Mondom, le kell váltani Orbánt, mert nem tudja megállítani a migránsokat!

-4% GDP növekedés várható, mondta a miniszter azon adatok alapján, melyeket ő állított össze.

-Borkai – még akkor, NOB-elnökként – a fiataloknak ajándékozott plazma tévéket szétosztotta a NOB-tagok között. Azért, mert megsejtette, milyen izgalmas szex-jeleneteket lehet majd rajta látni?

-A Terézvárosi polgármester elvette a parkolókat az oroszoktól „Ruszkik haza!” kiáltással. -Visszajövünk tankkal! - mondták az oroszok.

-Temetkezési vállalatok pénzt kaptak, „rugalmas munkaidő” bevezetésére.

Tehát 5 óra után is nyugodtan meghalhatunk.

-Emberkomposztáló épül Seattle-ban. Egy hónap alatt az emberből egy halom komposzt lesz. Lám ennyit érünk: egy talicska sz...t!

-Oszlóban a norvég alap.

-A gázszerelő apuka, karácsonykor: -Jaj, gyertek gyorsan ki, megindult a hóesés! Esik a hó! Esik a hó...nahát, ez nem is hó. Ezek húszezer forintosok.

-A gázszerelő anyuka: Na, gyerekek, mit hozott a Jézuska? Nahát, egy darab Magyarországot! Aztán nehogy megegyétek egyszerre!

- 5 ezer mrd-ot tartanak a magyarok a „párnacihában”. (Nekem még szalmát tömött az anyám az ágyamba.)

-Életpálya-modell: 30 év gyerekkor, 30 év nyugdíj – közötte meg kicsit dolgozunk.

-Hogy hívják a szórakoztató iparban ténykedőt?

(szórakoztató iparos)

-Mi az a NYET?

(Nyugdíjelőtakarék)

-Smitt Pál, aki naponta olvassa az evangéliumot, valahogy ezt kihagyta:

„Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti doktorotok, a Krisztus.” (Máté 23,10)

-A fiatalok visszatértek a fáraók képírásához. Ház és lábnyom azt jelenti, „haza megyek”. Vajon mumifikáltatják majd magukat?

-A nagyvárosi olyan, mint az állatkerti gorilla – ha visszaengedik a természetbe, nem tud mit kezdeni magával.

-Annyi Columbót nézek, hogy ha bemegyek valahová, én is adom a hülyét, integetek és mindig visszamegyek.

-Bolgár tanító bácsi azért csinálja a Klubrádiót, hogy legyen hol kibeszélnie magát (otthon nem lehet).

-Egy lábon állnak a tyúkjaim! (Betelefonáló, Kossuth Rádió, nov.21.)

Nyilván megesküdtek, hogy az Orbán-érát így is kibírják!

-A szürke marha szeme olyan, mint Kleopátráé, (Koss. Rádió, 19XI24) Hát a marha inkább Caesar és Antonius volt... (Családomban versenyzünk, ki bírja tovább hallgatni az állami rádiót.)

-K-A leveskocka dobozán ezt olvastam: 1% marha.

A többi marha meg én vagyok?

-Milyen teát hoztál? Hát nem láttad, rá van írva: Sara Lee !(szar a lé)

-Fontos, hogy a férfi nagy erővel indítsa el a dákóját. (Riport a snooker-sportról, Klubrádió, nov.19.)

-Feleségem sztrájkot jelentett be, de én kértem a még elégséges szolgáltatást.

-Azt mondta, most még nem rúg ki.

(Megvárja, míg meghozom a tejfölt…)

NE HALLGASSUNK HÍREKET! A svájci Dobelli „news”-diétás könyvéről

A svájci szerző, Rolf Dobelli egész bestseller „művészete”-sorozatot produkál: Az okos cselekvés... A jó élet... A tiszta gondolkodás... A digitális élet... művészete. A volt vállalkozó mindig egy témát variál, igen ékesszólóan: Hogyan érhetünk el egy jól sikerült életet. Mostani könyvében arra szólít föl, hogy szálljunk ki a news-fogyasztásból. Ő maga már 10 éve hír-absztinens. Szerinte, ami az életben valóban számít, ahhoz hírek nem kellenek.

A Bayerische Rundfunk (BR) beszélgetett vele.

BR: Dobelli úr, Ön hogyan kezdi a napját?

D: A fiúkat kihúzom az ágyból, két gyerekünk van. Aztán segítek a feleségemnek reggelit csinálni, a fúkat ki be kell indítani. Ez a nap főfeladata.

BR: Tehát semmi újság, rádió?

D: Nem, nem! Semmi újságolvasás, rádió, sem online-news, sem reggeliző tévé – teljesen hírekmentes vagyok.

BR: Ön a hírfogyasztást kórságnak tartja, news-junkie-kről beszél. Úgymond, egy kalap alá veszi a hír-hallgatókat az alkoholistákkal. A hír „méreg”, mondja Ön – de hát mi az olyan rettentően veszélyes a hírekben? („Az információ méreg”. Lásd: A Sasadi tsz levele a Pestiekhez, RS, 2008).

D: A news különböző okokból veszélyes, lássunk kettőt-hármat a legfontosabbikból. A news Önnek azt az illúziót sugallja, hogy megértheti a világot. Valójában ez Önnek nem sikerülhet, mert a hírek gyakran nyúlfarknyiak és lényegtelenek - ehhez hosszabb formátumok kellenek. A másik news-betegség: a jelentéktelenség. Önt unos-untalan hírekkel bombázzák, melyek teljesen irrelevánsak. Valahol lezuhant egy repülőgép, a bolygó másik oldalán; valahol kitört egy vulkán, valahol terroristák csaptak le, két elnök kezet rázott, Kína új anyahajót épít, É-Korea rakétákat tesztel. (Honnan tudja, ha nem hallgat híreket?RS19XI19). Ha Ön rákérdez, mindezek mennyire fontosak az Ön magánéletére nézve, azt látja, ezeknek a híreknek a jelentőségkvótája a nulla közelében van.

BR: Ahogy ezt fölsorolta, tényleg kissé litánia-szerű, az emberek mégis szívesen hallgatják. Vajon miért?

D: Ez a kőkorszak-agyunkkal függ össze. Szívesen fogadunk „flashing news”-dolgokat, melyek gyorsan mozognak, ideális esetben jól spékelhetők képekkel, cool videókkal. Ezért a médiumok egyszerűen azt tálalják, amiket az emberek szívesen fogyasztanak. A news olyan mint a cukor: könnyen emészthető, de hosszú távon káros.

BR: Ön minden fejezete végén szinte hipnotikus javaslatokat tesz. „Semmi news többé.” Akkor mi legyen, ami jobb?

D: Sokat nyerek, ha lemondok a hírekről. Helyette olvasok inkább egy könyvet a Szíria-háborúról, ha az egy évet késik is az eseményektől, de mit számít, ha úgy sem tudok beavatkozni. Ám jobban megértem. Ezért jobb döntéseket is hozok. Ami számomra nagyon fontos: a belső nyugtalanság, ami eddig elkapott, mára eltűnt! Lehet, hogy ez a korommal jár, de a belső nyugalmamhoz a news elhagyása is hozzájárult. És a legfontosabb: rengeteg időt nyerek.

BR: Most persze egy rádióval beszél, Ön a mi információ-politikánkat is célba veszi. A rádiók hallgatókat akarnak és ezeket hosszú távon megtartani. Amit Ön a könyvében csinál, az nem egy támadás az újságírás ellen?

D: Nem. Ez egy támadás a news-újságírás ellen. Az events generátorai legyenek fölvilágosult polgárok – és ne csak ezt a felületi kaparászást kapják – itt egy bomba robbant, amott valamilyen elnök valamit mondott – hanem szeretném a generátorokat megérteni, ezeket a láthatatlan mozgásokat. És ehhez több kell. Mindig ezek a rövid kis történetek jönnek, mintha fontosak, lényegesek lennének. Ha Ön ezt a news-diétát kipróbálja, a végén be fogja látni, hogy semmit sem mulasztott el.

BR: Az Ön könyve eredetileg a „News-Diät” címmel indult, aztán lett belőle „Die Kunst des digitalen Lebens”. Ez a news-ipar alapjában véve már akkor itt volt, amikor az első újságokat nyomtatták – és azokat is mindig ilyen blikkfangos cikkcímekkel adták el. Valójában nem az a probléma, hogy a digitalizálás változtatta meg ilyen erősen a médiaipart?

D: Igaz. Régebben minden újságot nyomtattak – volt elég hely hosszabb formátumoknak, elég hely a szerkesztésre, elég pénz oknyomozó újságírásra. Mára mindez kútba esett. Ma minden a figyelemkeltésért megy, minél több embert „linkelésre”, „kattintásra”, „lájkolásra” rávenni. A reklámbevételeket akarják gyorsan optimálni, ez a dolog méregfoga.

BR: Ez a „minél gyorsabban, minél kirívóbban” a médiumok válasza is egyben a megváltozott fogyasztói kívánságokra, tehát a social media, a smartphone, stb. új dolgokra. Könyve olvasásakor úgy érzem, Ön egy tettes-áldozat sémáját követi: itt egy news-zsurnalizmus, ott a szegény fogyasztók. De ez nincs így.

D: Abszolút igaza van. Nincs így, talán ezt kicsit eltúlzom a könyvemben. Persze, a fogyasztók is dolgozzanak meg azért, amit kapnak, de ehhez előbb tudatosság kell. Lássák be, hogy a kurta falatok nem tesznek jót az agyuknak. Ez a könyvem üzenete. A második: ha Ön ki szeretne szállni, tegye most, mert a news-körből egyre nehezebb lesz kiszállni. A mesterséges intelligenciával, új programokkal a news-t egyre inkább testre, Önre fogják szabni és pontosan az Ön érzelmi pontját fogják eltalálni úgy, hogy később szinte képtelen lesz másfelé nézni.

BR: Ön most ismét összefüggést konstruál a növekvő híráradat és a politikai diskurzus lehetséges csökkenő minősége között.

D: Láthattuk, hogy a news, különösen a social media területén, a táradalom polarizálásához vezetett. Az eset teljesen világos. Szórj minél rövidebb botrányos híreket egy társadalomra és az széthasad. Tehát én ma olyan messze mennék, hogy ha Ön jó demokrata akar lenni, akkor lemond a hírekről.

BR: Nos, az újságírás amúgy is a kritika központjában áll. Különösen a jobboldali pártok használják a „hazugságsajtó” (Lügenpresse) kifejezést. Az Ön kritikája ettől miben különbözik?

D: Az egy teljesen más célú vád. Én azért álltam rá erre a témára, mert egy jobb életet szeretnék folytatni és ennek egy része a hírekről való lemondás - jöjjön az bármely oldalról is. Megelégednék 3-4-5 történettel hetente, ha azok igazán fontosak lennének. Többet nem szükséges tudni. (Túl sokat tudunk... Lásd A sasadi tsz levelét, RS, 2008). De ezek tárják föl nekem az összefüggéseket, hogy a világot jobban megértsem. Ennél szívesen beszélek a kompetencia-körről, egy körről, ahol én átlagon felül jó akarok lenni. Ha Ön orvos, vagy építész...

BR: ...újságíró?

D (nevet): Mint újságíró, ebben a kompetenciakörben kénytelen ezeket a híreket beépíteni. Ez egy átok. De ez az egyetlen munka, amiből a news nem hagyható ki, az összes többiből – egész nyugodtan! Nem érdeklődhetünk mindig minden iránt. Legyen tisztában azzal, hol akar átlagon fölüli lenni és ott húzzon be mindent, ami Önnek segít, hogy jobb döntéseket hozzon – minden mást pedig felejtsen el!

(Bayerische Rundfunk, 2019. szeptember 2.

(„Hogyan gazdagodjunk meg?- Hát írjunk erről könyvet!” D., miután cégéből jól kistaffírozta magát, nekiállt írogatni. /Nyilván eljut a „Dobjuk el könyveinket”-ig is./ Véletlen, hogy sok mindent hasonlóan látunk?RS19XI19)