A JÁRVÁNYOK EREDETE – G. Vielmetter, ZEIT Hamburg/RózsaS

Georg Vielmetter (57) filozófus, szociológus. Nemrég jelent meg könyve a »Die Post-Corona-Welt«.

Mit tanulhatunk Kína hibáiból? Hogy ne rakjunk egy veszélyes üzemű biológiai labort egy állatpiac mellé egy milliós városban? Hogy ne válasszunk olyan politikai rendszert, mely „autoriter vakságtól” (Zeynep Tufekci) szenved és egy induló járványt megpróbál represszióval, megfélemlítéssel, üldözéssel és ignorálással agyonhallgattatni? Mindezt nem tudtuk a pandémia előtt?

Jan Alexander Casper (ZEIT, 21. 10. 2021) szerint, akik Kína hibáit ignorálják, nem képesek a víruskatasztrófa helyes következtetéseit levonni. A pandémia csak az ökológiai válság következménye és a kapitalista globalizáció mellékhajtása, így a megoldás csak a radikális rendszerváltás.

Casper kidobja a gyereket a fürdővízzel. Aki csak Kína hibáiból indul ki (melyek kétségkívül a lokális epidémiánál döntő szerepet játszottak) elsiklik afölött, milyen pandémia okok lépnek föl már évtizedek óta egyre gyakrabban.

Három fázist különböztetünk meg:

1. Zoonózis, vagyis a kórokozó átugrását állatról emberre.

2. A járvány kitörése (ebben Kína jelentős szerepet játszott).

3. A globális pandémia kialakulása.

A zoonózisok száma az elmúlt évtizedekben magasba szökött. 586 emlősökben előforduló kórokozó vírusból 263-at találtak meg emberben (Kevin Olival, Nature-cikk). 188 vírusfaj zoonózis eredetű és köztes gazda révén vagy direkt a gazdaszervezetből került át emberre. (Nem laborból). Kate E. Jones brit zoológus föltárta, hogy az 1960-2004 közti időszakban az embernél 335 új betegség jelentkezett és ezek 60%-a állatról lépett át. Ezek: Machupo-vírus (Bolívia, 1962 -1964); Marburg-vírus (Deutschland, 1967); Ebola-vírus (Zaire és Szudán, 1976); HIV/Aids-vírus (USA, 1981); Sin-Nombre/Hanta-vírus (USA, 1993); madárgrippe H5N1 (Hongkong, 1997); Mers (Szaudi-Arábi, 2012) – csak a legfontosabbak.

Bár a múlt évszázadok zoonózisairól keveset tudunk, számos ok mutat a jelenség szaporodására a háború után. Ezek egyike a nedves piacok (wet markets) sokasodása, melyeken élő állatokat adnak-vesznek, levágnak. Másik ok az ipari állattartás. Az 1918-as spanyol nátha valószínűleg baromfi- vagy sertéstelepről indult ki (Kansas-ból). A 2009-es sertésinfluenza a sertésekről ugrott át és megölt 360 000 embert. A szarvasmarha kergekór szintén állatoktól ered. Az állat-epidemiológus Honglei Sun, a PNAS szaklapban írja, hogy a kínai sertéstelepeken minden 10. dolgozó érintkezett a veszélyes G4 vírussal, amely minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami pandémia-vírussá teheti.

Az ember behatolása lakatlan területekre és az ökológiai rendszer megváltoztatása is kedvez a járványoknak. A Charité-virológus, Sandra Junglen írja, a XVI. századi afrikai esőerdő-irtások következménye lehetett a sárgaláz kitörése. A vírus addig csak a szúnyogok és a majmok között ugrált. A rabszolgakereskedők a vírust egészen Amerikáig vitték. A klímaváltozást jelző fölmelegedés is elősegíti a kórokozók terjedését ott, ahol eddig hideg volt. A Robert-Koch-Intézet 2009-ben figyelmeztetett: „Statisztikai elemzések jelentős összefüggést mutatnak az élelemmel terjedő zoonózis-kórokozók és a fölmelegedés között.” Már Svédország és Norvégia északi részein is megjelentek a kullancsok. A tigrisszúnyog, mely a Dengue-, Chi-kungunya- és a sárgalázért felelős, már Közép Európában is szaporodik.

Ezen direkt okok mögött történelmi háttér-változások is állnak. Iparosítás, urbanizáció, népszaporulat, növekedés és globalizáció együttesen kedveznek a pandémiáknak, de kulturális hagyományok, mint a karnizmus (húsevő kultúra) szintén.

Mindez nem jeleni, hogy Kína hibáit tagadjuk. (Ezt akkor sem kellene, ha más magyarázatok jobban illenek világképünkbe). Ám az igazi tanulságot akkor vonhatjuk le, ha minden ténnyel szembe nézünk. Igen, Kína megakadályozhatta volna az epidémiát, ahogy a többi ország is, ha olyan példásan reagálnak, mint Izland, Új Zéland, Tajvan, Finnország. Határozottan, világos stratégiával, cselekedtek, empatikus kommunikációval, közösségi érzéssel. A tanulság: a zoonózisokat kell megakadályozni. Természetesen történelmi folyamatokat, mint az iparosítás, a megatrend globalizáció, nem olthatók ki gombnyomással, de húsevő kultúránkat, a tömeg-állattenyésztést felülvizsgálhatjuk, ahogy egész életmódunkat szintén – más okokból is.

ZEIT, 28. 10. 2021

Ursprung des Coronavirus: Made by Menschheit

BÖRTÖNBE KÖRNYEZETBŰNÖZÉS MIATT – ZEIT Hamburg/RózsaS

Amikor az ítélet elhangzik, Jair Bolsonaro elsápad a vádlottak padján. Az NGO AllRise följelentése után 15 év börtönt kap emberiség ellen elkövetett bűntettért.

Ám ez sajnos csak egy szcenárió, a brazil elnök továbbra is büntetlenül irtja az esőerdőt és az ott lakókat. 2021 okt. 12-én az osztrák AllRise pert indított ellene a hágai nemzetközi bíróságon. A vád: Az erdőirtás egész régiók kiszáradásához vezet, életalapok semmisülnek meg, éhínség és kiűzetés a következmény.

Vasárnap kezdődik Glasgow-ban a 26. UN-klímakonferencia. Boris Johnson: „Az emberiség fordulópontja.” 6 éve a párizsi ígéretek után ennek semmi jele. Most konkrét tettek kell, hogy következzenek: Az emissziókereskedelem szabályozása, pénz szegény országok zöld transzformációjára. A helyzet nem rózsás: A kibocsátások továbbra is növekednek, a szerződött államok messzemenő klímacélokat hirdettek meg, ám meg sem közelítették. Kína tovább építi szénerőműveit, Ausztrália folytatja a szénbányászatát. Németország továbbra is a világ legnagyobb barnaszén-termelője marad és tovább pénzeli az olaj- és gázprojekteket. A fölmelegedés prognózisa 2100-ra: 2*C. Az 1,5*C cél nem valósul meg.

Ön-elkötelezettség nem elég, kényszer szükséges, vagyis bírósági ítélet. A márciusi német alkotmányvédőbírósági ítélet alapvető és irányadó. Világszerte perek indulnak vállalatok, államok, politikusok ellen. Némelyek tárgya a klímaszerződések betartása, mások kártérítést követelnek, megint mások politikusokat és cégvezetőket akarnak lecsukatni. A perelő jogászok egyre kreatívabbak, újra definiálják az emberi jogokat, innovatív perstratégiákat tesztelnek. Lehet-e a természet maga jogi szubjektum, fák és folyók rendelkeznek-e joggal, a természetrombolás bűntett-e – egy ökocid?

Johannes Wesemann (50), AllRise-alapító: „Úgy gondoltam, ezt csinálom egy évig, aztán megint teniszezem.” Egy előadása címe: Mindent kétségbe vonni. Szokásokat változtatni. Újdonságokat megengedni. Miért ne menne ez a nemzetközi joggal is? „A bolygó Bolsonaro ellen” egy éve indult, 300 oldal a perirat. Brazil környezetvédők szolgáltattak adatokat az Amazonas-vidékről, nemzetközi jogászok kerestek fogódzókat, Fridericke Otto csoportjával Oxford-ban az erdőirtás következményeit tárta föl. 1,7 mrd t CO2 kobocsátásáért perelik a brazil elnököt, az évszázad végéig 180 000 hőséghalállal kell számolni.

Ám még az sem biztos, hogy a túlterhelt Hágai Nemzetközi Bíróság egyáltalán befogadja a vádat. Kétséges, hogy a bírák ezen bűntett új értelmezését elfogadják-e? Emberiség elleni bűntett eddig csak a civil lakosság vonatkozásában elfogadott, a környezet ellen nem. Ám az AllRise-nek és vádló társainak épp ez a céljuk: A környezetrombolás értessék úgy, mint az emberi jogok durva megsértése.

Sokan nem helyeslik, hogy a bíróságok legyenek a klímaharcok hadszínterei. Nem mindenütt vannak független bíróságok. Nem mindenütt ismerik el a politikusok és a vállalatok az ítéleteket. Németországban a koalíció rögtön reagált a Karlsruhe-i ítéletre. Politikusok azt vetik a bíróságok szemére, hogy túllépik kompetenciájukat és a politikusokra, parlamentekre saját klímapolitikájukat kényszerítik rá. Ha politikai többség nélkül juttatnák érvényre a klímavédelmet, ez jót tenne a klímának, de ártana a demokráciának.

Ami közvetlenül a klímaperek ellen szól: évekig tartanak. Míg végre 2019-ben a holland legfelsőbb bíróság a kormányt szigorúbb klímavédelemre kötelezte, 4 év telt el. Az emelkedő tengerszintek és az olvadó gleccserek nem várják meg a bírósági ítéleteket.

Ahol a veszély a legnagyobb, egy csoport jogász és egyetemista, a több ezer km-re levő bíróságtól várja a megoldást. Solomon Yeo (26) segít faluja lakóinak a klímaváltozásra való fölkészülést – a Salamon szigeteken. A Csendes óceán miniállamait „fuldokló” szigeteknek nevezik. A betörő tenger már ültetvényeket, házakat, szántókat, temetőket nyelt el. A sós víz tönkre teszi az ivóvíz forrásait. Az egyre hevesebb viharok egyre több települést pusztítanak el. „Az emberek újjáépítik, de nem bírják örökké.” - mondja Yeo társa, a Fidzsi szigeteken élő Vishal Prasad (Pacific Islands Students Fighting Climate Change).

Ők olyan országokban élnek, melyeket a világközösség gyakorlatilag leírt. Reményük a hágai bíróság, az ENSz legfelsőbb igazságszolgáltató szerve. Prasad és társai nem a nagy kibocsátókat, az USA-t, Kínát akarják perelni, hanem egy jogi szakvéleményt kérnek, mely az államokat kötelezné, hogy a mai és a jövő nemzedékeket megvédjék a klímaváltozásoktól. Ilyen szakvéleménynek nagy ereje lenne, segítene megváltoztatni a nemzetközi normákat, amennyiben a klímavédelmet emberjogi védelemnek mondaná ki. Ebből állami kötelezettségek lennének levezethetők, az államügyészek világszerte jogi fegyvert kapnának ahhoz, hogy az erdőirtást, mint környezeti bűntettet üldöznék.

Ez segítene a károsult embereknek, akiknek pénzre van szükségük, hogy a partokról áttelepülhessenek, szántókat bérelhessenek, gátakat építhessenek, gazdaságukat megújulókra állíthassák át. A korábban eldöntött összegek csak hiányosan folytak. Yeo és társai hónapokat kampányoltak, tüntettek, miniszterekkel vitatkoztak, míg Vanuatu sziget kérvényezte a jogi szakvéleményt. Egy a „fuldokló” szigetek közül, Palau, már 2011-ben tett egy ilyen próbálkozást, de visszakozott, miután megfenyegették, hogy megvonják tőlük a fejlődési segélyt.

Időközben a helyzet kedvezőbb lett, jogilag jobban fölkészültek, hivatkozhattak a párizsi egyezményre és az USA-ban, Európában is viharok, aszályok kezdtek kárt okozni. 2023-ra várják a 15 bíró döntését Hágából. A fosszilisok égetése azonban addig is tovább folyik, az olaj- és a szénüzlet magas profitokkal csalogat. Ha meglesz a hágai döntés, az sem rettenti el a politikusokat és a vállalatvezetőket. Ami biztosan hat rájuk: Ha magatartásuk sokba fog nekik kerülni.

Az óriás olajcégek jogászai sosem gondolták volna, hogy egy rákfajta, a kaliforniai tarisznyásrák fog nekik gondot okozni. A tenger fölmelegedése az USA nyugati partjainál lehetővé tette mérgező algák elszaporodását, melyek az ínyenc rákot is megmérgezték. Sok halász elvesztette munkahelyét. A Pacific Coast Federation of Fishermen’s Associations beperelt 30 olajcéget, köztük a Chevron-t, az ExxonMobile-t és a BP-t is. A halászok mellett a tengerparti városok, New York, San Francisco és Baltimore is bíróságra mentek, hogy tengervédelmi költségeiket fizessék meg az olajcégek. A perui gazda, Saúl Luciano Lliuya, beperelte a német RWE-t, hogy fizessen neki árvízkártérítést. Városa, Huarez fölött egy tó növekszik, az olvadó gleccserek miatt. A feljebbviteli bíróság Hamm-ban megalapozottnak ítélte a vállalat felelősségét. Ha a gazda nyer, az ítélet precedens lesz.

2021 májusában egy holland bíróság arra kötelezte a Shell-t, csökkentse 45%-kal CO2 kibocsátását. 7 környezetvédő szervezet és 17 000 polgár perelt. A bírák az európai emberjogi konvencióra és az élethez való jogra hivatkoztak. Ha az ítélet jogerős lesz, a konszern vagy zsugorodik, vagy áttér a megújulókra. A fölmelegedés versenyt fut a felelősségre vonással. Légi társaságok, kémiai és agrárcégek is büntethetőek lehetnek. Gyors klímavédelmi intézkedésekre kényszeríthetik őket.

A brit jogász, Philippe Sands, egy lépéssel tovább akar menni. „Ha egy konszern pár száz millió €-t fizet, az egy dolog. De más, ha a főigazgató attól retteg, hogy az államügyész kopogtat az ajtaján.”

A brit Stop Ecocide NGO-val kezdeményezi, hogy az ökocid büntethető legyen. Ez a nemzetközi bütetőjog új tényállása lenne, a népirtás és az emberiség elleni bűntett mellett. Akkor nem kellene arra várni, hogy pl. Bolsonaro esetében, egy már fennálló tényállás új értelmezést kapjon. Sands: „Higgyék el, semmi más nem hat jobban, mint a börtönnel való fenyegetés.” Hónapok munkája után bemutatták a jogilag elfogadható tervezetüket, amely a legnagyobb környezetrombolásokat állítja fókuszba. A római nemzetközi büntetőbíróság tanácsa (Römisches Statut für den Internationalen Strafgerichtshof)123 tagja közül 80 államnak kell a javaslatra szavazni. Sands optimista, sok pozitív reakciót kapott, köztük az ENSz főtitkáráét is.

A nemzetközi jog forradalma lehetne, ha politikusokat és vállalatvezetőket lehetne lecsukni környezetkárosításért. Az ökocid nemcsak olyan környezetbűntetteket foglal magába, mely emberekkel kapcsolatos. Sands: „Akkor is bűntett, ha egy embert sem károsít. Pl. egy faj utolsó példányának kiirtása. Antropocentrikus helyett ökocentrikus szemlélet felé tartunk.” Néhány nemzeti igazságszolgáltatásban ez a koncepció már helyet kapott. Kolumbia és Ecuador államokban a bírák a környezetrombolás-perekben az erdőket és a folyókat jogi alanynak tekintették. A belga, a svéd, a spanyol parlamentekben az ökocid, mint büntetendő tényállás, már napirenden volt. Franciaország hozott is egy ilyen törvényt, bár puskaporos hangulatot váltott ki.

Sands 2016-os könyvében (Visszatérés Lembergbe) két jogász küzdelmét írja le, akik 1945 után azért harcoltak, hogy a népirtás, mint tényállás kerüljön bele a nemzetközi jogba. „Bolondoknak nézték őket, erre nincs precedens, az indítvány kilátástalan. Mára a genocid bűntettnek számít. Így lesz az ökociddel is. A nyilvános vita a bírákat is befolyásolja, ők is emberek, akiknek gyerekeik vannak. Ezért hiszem, hogy a változás visszafordíthatatlan. Az idő szorít. A kormányok el kell, hogy kötelezzék magukat. Németországnak fontos szerepe lesz.” Sands reméli, az új német kormány javaslatát támogatni fogja.

ZEIT, 28. 10. 2021

Zeugen der Anklage

MIÉRT KEVESEBB A KOVIDHALOTT ÁZSIÁBAN? - K. Mahbubani – SPIEGEL/RózsaS

Kishore Mahbubani, politológus, volt Szingapúr nagykövet, a Nyugat hanyatlását, Ázsia fölemelkedését elemzi könyveiben („Kína már győzött”).

A járványáldozat legtöbb Nyugaton ( 1 millió lakosra): Belgium 2218, USA 2187, Itália 2181, Németország 1131. Ezzel szemben Japán 144, Dél-Korea 53, Szingapúr 42. (Our World in Data).

A covid-19 az ember történelmének egyik legnagyobb megrázkódtatása. A gyorsuló globalizáció az utazás és a turizmus összeomlásával hirtelen leállt. Milliók haltak meg, milliók zuhantak szegénységbe. Le kell vonnunk a tanulságokat, akkor is ha ezek a nyugati olvasóknak kellemetlenek lehetnek.

Az első fázisban, amikor a járvány valószínűleg egy Wuhan-i piacon kitört, Kína megbotlott, mert a veszélyt csak lassan realizálta. A 2. fázisban a nyugati országok, elsősorban az USA, Trump-pal az élen először kárörvendően figyelték Kína küszködését, aztán a halálesetek száma náluk is emelkedett, holott megakadályozhatták volna. A 3. fázisban, az oltás után, a nyugati társadalmakban a helyzet stabilizálódott, ám a nagy fejlődő országok, Brazília, India inogtak meg. Ez mutatta, hogy a társadalom védelméhez erős állami szerkezetek szükségesek.

Egy rendszer vagy kormányzási forma nem állíthatja magáról, hogy természeténél fogva, másokkal szemben, fölényben volna. Mégis, számos nyugati állam kovidhalottjainak száma (kb. 2000) messze fölülmúlja az olyan kelet-ázsiai társadalmak ilyen számait, melyeknél direkt vagy indirekt a konfucionista ethosz érvényesül.

Felületes magyarázat, miszerint a nyugati demokratikusabb társadalmak több szabadságot engednek meg. Ám Japán, Dél-Korea, Szingapúr hasonlóan liberális, mégis kevesebb az áldozat. Ez a különbség kevésbé politikai, inkább kulturális és értéktisztelő okokra vezethető vissza. A nyugat a polgári jogokat jobban kihangsúlyozza, mint a kötelességeket, míg ez Kelet-Ázsiában egyensúlyban van. Trump pl. akkor is megtagadta a maszkviselést, a személyi szabadságra hivatkozva, mikor ennek védőhatását a tudomány egyértelműen igazolta.

Japánban már a kovid előtt maszkot viseltek a zsúfolt metrókban, hogy másokat védjenek. 1998-ban Helmut Schmidt, ex-kancellár, az ENSz egyik ülésén, az általános polgári kötelezettségekhez a következő kiegészítést javasolta: „Mi, polgárok, nemcsak, hogy élhetünk jogainkkal, hogy mások önkényétől védve legyünk, hanem kötelességeket és felelősséget is kell vállalnunk azokkal szemben, akikkel együtt élünk. Nincs olyan demokrácia, mely a szabadság és a felelősség kettős elve nélkül túlélhetne. Ha a nemzetek és államok, politikusok és vallásvédők nem tanulják meg más vallási, kulturális és civilizációs örökségeit tisztelni, ha nem tanulják meg a két kategorikus imperativusz (szabadság és felelősség) közötti egyensúlyt fölállítani és megtartani, akkor a béke ténylegesen veszélyben van.” Akkor azt hittem, Schmidt indítványa napirendre kerül, de megakadályozták.

„Az erényes embert a felelősség mozgatja, a nem erényest a profit.” Henry Rosemount filozófus: „A konfucionista gondolkodásban nincs elszigetelt „én”, melyet elvontnak lehetne tekinteni. Kínában történelmi gyökerű, hogy a szociális rendnek magasabb értéket tanúsítanak, mint az egyéni szabadságnak. A nép jobban szenvedett, mikor káosz volt, mint mikor erős központi uralom. Ha Nyugaton sokan is úgy hiszik, a kínai kommunista párt azért marad hatalmon, mert a népet elnyomja, tények mutatják, hogy a KP erős támogatást élvez. Az Ash Center for Democratic Governance and Innovation Harvard Kennedy School szerint 2003-ban 86% volt, 2016-ban 93%-os volt a KP elfogadása. (?? RS). A kormány járványkezelése tovább erősítette a bizalmat. Egy másik körkérdés 2020 áprilisából , a Wuhan-i shutdown után néhány hete, azt mutatta, hogy 20 000 kínai közül 49,2%-nak növekedett a bizalma a kormányban. (?? Miután járványt kaptak a nyakukba? RS).

A nyugati világnak nehezére esik elfogadni, hogy a kínai nép kész „szabadságát” föladni, hogy a KP szerint éljen. A történelmi tapasztalatok Nyugaton és Kínában különböző fajta „szabadságokat” produkáltak. Nyugaton az autoriter hatalomtól való szabadságot hangsúlyozzák, Kínában a „valamiért való” szabadságot. Ez egy boldog élet családban és barátok között, egy erős központi hatalom által védve, mely gondoskodik a rendről.

Amikor 1980-ban először Kínába utaztam, a kínaiak nem dönthettek arról, mit tanuljanak, hol lakjanak, mit dolgozzanak, milyen ruhát viseljenek. Ma mindezt megtehetik. 2019-ben 130 M turista utazott külföldre és tért vissza önként. A kínai nép az utóbbi 40 évben élte át személyi szabadságának legnagyobb növekedését, 4000 év óta. A kínai népnek is van egy „Weltanschauungja”, világnézete, de ezt nem akarja a Nyugatra rákényszeríteni. Örülne, ha a nyugati társadalmak megmaradnának autentikusnak, mert kreatív képességeket fejlesztenek. A vakcinákat nyugati tudósok dolgozták ki rekordidő alatt és ezzel milliók életét mentették meg. Az egész világ ünnepelte őket, különösen a fejlődő országok, melyeket erősen sújtott a járvány.

Mivel a Nyugat mindig jótevőnek adta ki magát, a fejlődő államok úgy hitték, a vakcinákból gyorsan nekik is adnak. Biden Ausztrália, India és Japán vezetőivel tervbe vette, hogy egy mrd vakcinát ad Délkelet-Ázsia 700 M lakosának. Nulla oltás érkezett. Kína viszont 2021 júliusáig 120 M adagot adott, részben ajándékba, holott 1,4 mrd saját lakosát is be kellett oltania.

A kovid nagy leckéje: Nyugat érdeke mindenki más érdekéhez kötött. Senki sincs biztonságban, míg mindenki nincs biztonságban. A Nyugat jobban járna, ha az egész világ be lenne oltva. A világnépesség beoltása az IWF szerint 50 mrd $-ba kerülne. Ez két szempontból is aprópénz. Először: A G7 országok 12 billió $-t adtak ki vállalatok és polgárok támogatására. Másodszor: Ekkora összeget Kína is fölajánlott az USA által generált 2008-as pénzügyi válság elhárítására.

A múltban az emberiség 193 hajóban élt, ma azonban egy hajó 193 kabinjában, ahol a vírus könnyen terjed. Ha egy kabinban tűz üt ki, minden utast az eloltásra kellene rávenni, nem azon vitatkozni, ki okozta a tüzet. A Trump adminisztráció ez tette, a szövetségesek pedig nem mondtak ellent. Az USA és Európa önmaga felelős azért, mert a járvány náluk is tarolt. Nyugat nem járt el racionálisan és ésszerűen. Csődöt mondott.

Bagatell 50 mrd $ elég lenne, hogy a Nyugat és Kína egymásra találjon. Európa föl kell, hogy szólítsa az USA-t és Kínát, tegyék félre geopolitikai kakaskodásukat, mely az amúgy is bajban levő világunkat veszélyezteti. Az egész világ nagy köszönetet mondana Európának. Kiváló alkalom, hogy Európa globális vezető szerepet vegyen át.

SPIEGEL, 23. 10. 2021

Warum China und andere Staaten Ostasiens das Virus erfolgreicher bekämpften als der Westen

KOMMENT

Mintha Peking írta volna ezt a cikket. Kínának sok a bűne: Tibet lerohanása, az ujgurok üldözése, Tajvan és Hongkong fenyegetése, agresszív nyomulása Európában, Mo.-on. A járvány Kínában tört ki, ott fékezhették volna meg először. Semmi konfucianizmus nem segített. Nevetséges a felelősséget a Nyugatra hárítani. Másrészt elvitathatatlan a nyugati polgárok felelőtlensége és szolidaritás-hiánya. Az oltás és a maszk megtagadása, mely mások halálát okozza, nem bocsátható meg. Ugyanez az önzés vezet a klímakatasztrófához is.

RS

HIDROGÉN ÉS AZ ENERGIEWENDE – K. Reiche, CDU – ZEIT/RózsaS

Katherina Reiche (48) 2015-g CDU Bundestag-képviselő volt, most a Westenergie igazgatója. Választ keres arra, milyen gyorsan lehet az energiaszektor klímasemleges.

DIE ZEIT: Reiche asszony, Németország az első félévben több szén-áramot fogyasztott, mint ökö-áramot. Miért ilyen kevés a zöld-áram?

Katherina Reiche: A megújulók kiépítése nem haladt olyan gyorsan, ahogy azt a politika akarta és ahogy azt a vállalatok tervezték. Ennek oka, többek között, a természet- és a környezetvédelem. Az engedélyezési eljárások olyan hosszasak és komplikáltak, hogy egy kis szélpark építése is 7 évig tart. A következő kormány feladata olyan kerettörvények meghozása, amely az érdekek között egy ésszerű egyensúlyt tesz lehetővé.

Z: 2020-ban 545 TWh áramot fogyasztottunk, 2030-ra 645 TWh-val kell számolnunk. Ehhez 30 000 szélturbina szükséges. De hát hol lesz hely nekik?

R: A szélerőre több területet kell rászánni. A klímacélok eléréséhez okosan kell a javakat kiegyensúlyozni.

Z: Természetvédelem a klímavédelem ellen. Az anti-szélerő mozgalom hasonló lesz, mint az anti-atom-mozgalom?

R: Ma sok projektnél a polgárokat intenzíven bevonják. A gazdaság tanult a múltból. Bár a klímasemlegességnél nagy társadalmi konszenzus van, a különböző peres eljárások a végtelenségig elhúzódnak. Ez nem mehet így tovább.

Z: Ezt hogy lehetne fölgyorsítani?

R: Minden projektnél űrlapok százait kell benyújtani. De ha ezeket lelkiismeretesen be is nyújtottuk, nem jelenti azt, hogy a hatóság biztosan megadja az engedélyt. Országosan egységes, kötelező normaelőírások kellenek. Világos, gyakorlatias irányvonalak. És ha mindez megvan, befektetők számára jogbiztonság kell. Továbbá az is segítene, ha a tervezési és engedélyezési folyamatokat konzekvensen digitalizálnák.

Z: Egy napelem-tető gyorsabban elkészül, mint egy szélturbina.

R: Itt is hiányzik a politikai ambíció. Napelemek a középületeken inkább ritkaság, pedig ez kevésbé ütközik konfliktusokba. Ösztönzők segítenének a befektetőknek.

Z: És miért ilyen sok a szénnel készült áram?

R: Ez az év rendkívül szélszegény. Az első félév szél-áram termelése harmada az előző évinek. A hiányt pótlandó, hagyományos erőművek ugranak be. Ha teljesen át akarunk állni a megújulókra, nemcsak a napi ingadozásokat kell kiküszöbölni, hanem az éves változásokat is. Figyelembe kell venni a téli és a nyári igényeket is. Ehhez sürgősen több áramtárolókra van szükségünk, melyek most nem gazdaságosak. (Áramot nem lehet tárolni – ilyen mennyiségben. Víztornyok és magas tavak sem elegendőek, a H2 pedig többet visz, mint hoz. RS). Az energiatörvény eddig nem ismerte a tárolókat, két készülékként kezelte: egyszer, mint fogyasztót, egyszer, mint termelőt. Így készeres járulékterhet róttak ki rájuk. Ezt csak a ciklus végén kezdték elkerülni. A következő kormány feladata, hogy anyagilag ösztönözze azt, aki áramot tárol és ezzel stabilizálja a rendszert. Ez nagy teher a kormányzatra. Óriási a különbség, 2050-re klímasemlegesnek lenni 80-90%-ban vagy már 2045-ben 100%-ban, ahogy most eldöntötték. A célokhoz kell az eszközöket alakítani. Mai teljesítményünk 220 GW fosszilis és megújuló. Ebből 93 GW szén, olaj és gáz. 2038-ig 50 GW szén-áram fog kiesni. A szénstopot még előre is hozhatják a koalíciós tárgyalásokon. Ekkor ezt az 50 GW-ot pótolni kell, az energiagazdaságnak ez holnaputánt jelent. Ha továbbra is egy szélpark csak 7 év után lesz kész, legkorábban 2028-ra ad áramot. Ezután csak 2 évünk marad, ha 2030-ra szenet többé nem használhatunk.

Z: Ha az E-autómat szénárammal töltöm, szennyezőbb, mintha dízelest hajtanék. Mi erre az energiapolitika válasza?

R: Nem szabad az E-mobilitással addig várni, míg az utolsó kWh is zöld lesz. Bár a klímamérleg nem stimmel, ha ennyi szénrész van a mostani energia-mixben, mégis most kell befektetnünk E-autókba, töltőállomásokba, akkumulátorokba. Senki nem vonhat ki egy gombnyomással 40 millió benzinest, hogy helyükbe E-autókat tegyen. Nálunk, a Westenergie-nél 1400 töltőállomás várja ügyfeleinket. Júliusban 260 000 kWh, augusztusban 290 000 kWh ment ki rajtuk. A növekedés rendkívüli. Ilyen iramban kell a szél- és a napenergiát is befognunk, hogy az E-autókat zöld-árammal működtethessük.

Z: Ön a Nemzeti Hidrogén Tanács elnöke. Miért hiszi, hogy a hidrogén jó energiahordozó lehetne?

R: 2045-re az egész gazdaság klímasemleges kell, hogy legyen. Ez annyit jelent, hogy pl. a Thyssenkrupp, Európa legnagyobb acélműve Duisburg-ban, 20 év után semmi CO2-őt nem szabad, hogy kibocsásson. Most a Ruhr-vidék összkibocsátásának 25%-át adja ki. Ezt nem lehet zöld-áramra átállítani. A klímasemlegességhez ilyen nagy fogyasztóknak, de a közepeseknek is hidrogénre van szükségük. Mindenütt, ahol nincs direkt villamosítás vagy nem gazdaságos, H2 kerül fölhasználásra. Olyan ipari államoknak, mint Németország, csak így lehet az értékalkotás-láncok és a munkahelyek megtartása mellett a klímasemlegességbe való transzformáció sikeres.

Z: A H2-termelés is energiafogyasztással jár, ez hiányozni fog másutt.

R: Ezért kell a H2-gyártáshoz más forrásokat is keresni, a szolár-áram és a szél-áram mellett. Átmenetileg földgázból fogjuk kinyerni. Más államok bejelentették, „pink” hidrogént akarnak atomárammal előállítani. Mi „narancs” hidrogént fogunk szemétégetőkben előállítani. Mielőtt zöld hidrogén ipari méretekben állna rendelkezésünkre, más forrásokat kell kihasználnunk. Az út a zöld hidrogénig igen tarka. Ha most elkezdünk minden színűt gyártani, 2050-re csak zöld H2 lesz.

Z: Mi teszi Önt ilyen bizakodóvá?

R: A hidrogénbefektetésbe világszerte 245 mrd $-t helyeztek kilátásba, ebből 83 mrd-ot le is kötöttek. Ez tehát egy globális trend. Egy példa: Kína állami energiaszolgáltatója 3,3 mrd $-t fektet be, 5,5 GW teljesítménybe. Ez több, mint az egész 2030-ra tervezett német kapacitás. Kína célja, hogy versenyképes árakkal, nagy mennyiségű hidrogént dobjon piacra.

Z: Ez még nem válasz arra, honnan jöhet ez a sok zöld áram a hidrogén előállításához?

R: A jelenlegi kapacitás tényleg nem elegendő. Hidrogént – a hazai termelés mellett – importálni fogunk. Már most energiánk 70%-át behozzuk. A jövőben ez nem szén, olaj vagy gáz lesz, hanem hidrogén és szintetikus termékei. Ehhez energiapartnerekre van szükségünk, akik klímakímélően állítanak elő H2-őt. Ilyen kooperációkkal új geopolitikai stabilitást is építünk. Az energiarendszer transzformációját vonzóvá tesszük olyan államok számára, melyek eddig csak olajjal és gázzal kereskedtek.

ZEIT, 14. 10. 2021

Energiewende: "Das ist für uns praktisch übermorgen"

TUDOMÁNYPOLITIKA VAKVÁGÁNYON – ZEIT Hamburg/RózsaS

Álomország: Hidrogénrepülők az égen, E-buszok a városokban. Digitális közigazgatás segít a polgároknak. A fűtés klímasemleges, az 1,5*C-cél elérve. Minden vírus oltással kiirtva. És ahol még valami gubanc van, ott a kutatók villámgyorsan barkácsolnak egy megoldást. Ez tényleg így lesz?

A jövő Ampel-kormánya (piros-sárga-zöld) épp egy új korszakot fabrikál össze. Ez az innováció, a technológia, a tudomány korszaka lesz. Mert ha végleg nem fenntarthatóan gazdálkodunk, a jövő oda. Ám ezen tervek egyike sem sikerülhet képzett szakerők, kutatás, egyetemek nélkül. Mielőtt valamelyik koponyából előugrik egy légitaxi, be is kell, hogy kerüljön oda. Németország tudománynemzet akar lenni és az új kormány ehhez tudományos haladás alapú politikát ígér. De hát akkor mért nem csinál tudománypolitikát? Semmi jele annak a stratégiának, mely a tudományt helyzetbe hozná.

Holott legutóbb a tudomány olyan sikeres volt, mint még soha. A pandémia 20 hónapja hasonlított egy studium generale-hoz. Polgárok ültek az előadókban, professzorok a kormány asztalánál, mindenki megtanulta, mi az exponenciális. Vakcina került kifejlesztésre, jött két Nobel-díj is. Az oktatási minisztérium költségvetése 20 mrd €-ra bővült. Hát megy ez, nemde?

Sajnos nem. Először is: A sok pénz keveset használ, mert sok elszivárog. Másodszor: A német tudománynak nincs határozott profilja. Olyan, mint egy vad bozótos, amelyben főiskolák, kutató intézetek ezrei burjánzanak. Hol a Land illetékes, hol a Bund, hol az EU. A legfrissebb eredmények kiemelkednek, de elterelik a figyelmet a régi agendákról, melyeket most sorra kellene venni. A politikusok csak akkor építenek teljesítőképes tudományt, ha nemcsak pénzt adnak, hanem fölteszik a helyes kérdéseket is. Hogyan lehet idehozni a legjobb kutatókat? Kik kapjanak kevesebb pénzt: a nagy kutató intézetek, vagy a kis főiskolák? Tovább fektessünk-e be a mesterséges intelligenciába, vagy Kína már rég lekörözött bennünket? Hogyan kellene megreformálni az egészségügyet, az egyetemi klinikákat, a Robert-Koch-Intézetet, az orvosi egyetemeket? Milyen törvényeket kell megváltoztatni és engedik-e a tudósokat egyszerűen nyugodtan gondolkodni?

Ilyen politikához több szakértelem kell, mint amennyit a pártok az elmúlt években fölépítettek. A szociáldemokraták visszafogják magukat, mert akadémikus elitizmustól tartanak. A zöldek hajlamosak az ideologizálásra, pl. a géntechnikában. A liberálisok olyan output-ot várnak el, melyet az alapkutatás és a társadalomtudományok nem nyújthatnak.

A szondázó papírokban csak száraz mondatok vannak: „Fontos a jó kutatástalaj, melyből innovációk nőhetnek ki.” „A kutatóintézeteknél több alapozás kell.” Mintha az egyetemek kis gyárak és a kutatók szakerő-robotok lennének, melyek start up-okat gründolnak és rendes GDP-ről gondoskodnak. Az elvárás óriási. Az egyetemek azonban nem kívánság-teljesítő gépek. Aki a tudományt alattvalójává teszi, lealacsonyítja azt. Ez rossz start lenne egy kormánynak, mely a tudósok szövetségére van ráutalva. Ezért a kutatásminisztérium élére a legkiválóbb politikus kell. Akinek tapasztalata, szavának súlya van a kancellárnál, a pénzügyminiszternél, a professzoroknál. Olyan, aki mindenkit képes beállítani a nagy ígéret mögé: Csak egy erős, szabad tudomány biztosíthatja a jövőnket. Vannak ilyen emberek. Ám ők föl is kell, hogy ismerjék ennek a hivatalnak az esélyét. Humboldt és a BionTech hazájában ez csak lehetséges volna?

ZEIT, 21. 10. 2021

Von wegen Tüftler

KOMMENT

Innováció, start up, tudomány? Mégis, mit akarnak még föltalálni? A perpetuum mobilét? A tudomány évszázados diadalának vége. Megfékezte az éhínséget, a betegségeket, a kegyetlen kézi munkát. A nagy fölfedezések korának vége. A technika nem fejlődik, csak szaporodik: Nagy a különbség a semmi és egy bakelit-lemez között, de kicsi egy floppy és egy pendrive között. Zenét épp úgy hallgathatunk tűs lejátszón, mint szalagról, CD-ről, okos telefonról. Üzenhetünk levéllel, távirattal, telefonnal, faxon, email-lel, skype-pal, utazhatunk tucat féle gépen – csupa párhuzamos technika! Ipar, média, oktatás/kutatás mind a tudománybabonából él. Hol a találmány, ami a belátást fejleszti? A klímaválságot a tudomány hozta a nyakunkra. Az autó, a repülőgép, mely nem létfontosságú az ember számára, a termodinamikán alapszik. Nyilván Carnot-t nem tehetjük felelőssé, hisz segített megszabadítani a nehéz fizikai munkától. Az emberi gyarlóság élt vissza a gépekkel úgy, hogy mára ezek egyik fő felelősei a közelgő klímaválságnak.

ENERGIA ÁRDRÁGULÁS KEZELÉSE – ZEIT, Hamburg/RózsaS

Öröljünk az energiaárak emelkedésének? Végül is így a szél és a nap zöld energiája vonzóbb lesz és gyorsítja az energiafordulatot. Ám sajnos nem a legjobb, hanem a legrosszabb energiavilágban élünk. Az árrobbanás a kis jövedelműeknek és a klímának rossz. Ezt már 20 éve a piros-zöld koalíció megtapasztalta. Schröder leállította az ökoadó-projektet, mely drágította volna a CO2-emissziót, csökkentette volna a nyugdíj-járulékot, de az olaj világpiaci ára és az autósok dühe közbe szólt.

Ma az áremelkedés még fenyegetőbb. Az Ampel-koalíció (közl. lámpa) vegyen vissza a klímavédelemből? Új hiteleket vegyen föl az állam, hogy az árakat kompenzálja? Párizs csekket küld a szegényeknek és gázár-plafont vezet be a télre. Prága törli az energiaadót. Berlinben a gazdaság egy újabb konjunktúra-válságtól tart. Az állam vagy még több mrd adósságot csinál, vagy a klímavédelem kerül vakvágányra. Így vagy úgy, az ország ki van szolgáltatva a világpiacnak és az orosz és a szaudi hatalmi játszmáknak.

Teljesen tehetetlenek azonban nem vagyunk. Valójában az árak hosszú távon csökkennek, megszakítva egy-egy drágulással. Ez a piac. Ha sok olaj van, esik az ára. Ha kevesebb a kínálat, mint a kereslet, tartós árcsúcsokról beszélnek – míg újból több lesz a termelés.

Ezt a mintát a megújulók nagy mértékű termelése döntené meg. Az erős ingadozások csak ártanak a környezetnek, mely valójában lassú és tartós áremelkedést igényel. Ehhez igazodnának az emberek és a vállalatok. Ám ennek az energiaárnak nagy része adó, ezt az állam rugalmasan kezelheti. Ha a világpiaci árak emelkednek, automatikusan csökkennek az adók. Csökkenő olajárnál nőnek az adók - így a hullámzás „kivasalható” és egy enyhén emelkedő árgörbe jönne létre. Az ilyen rugalmas reakció ellenzői szerint ekkor nem lehetne a költségvetést tervezni.

Ez a probléma egy alap létrehozásával megoldható lenne. Jó időkben ide folynának be az adópénzek, nehezebb időkben pedig ezeket használnák föl. Volna tehát egy rendszerszerű megoldás – kapkodó szükségintézkedések helyett. Ezzel a következő koalíció egy szociális (SPD) és egy öko (zöldek) gesztust tenne, jelezve, hogy képes valamit tenni a piac vad hullámzásai ellen.

ZEIT, 21. 10. 2021

Der Preis für Gas und Benzin steigt. Muss deswegen der Klimaschutz zurückstehen? Es gibt eine bessere Lösung.

KOMMENT A HIÁNY-HOZ

1955-ben Zentán nem vásároltunk. Boltba csak sóért, petróleumért, gyufáért küldtek. Az élelmet behoztuk a földről és megettük. H i á n y t nem ismertünk! Talán mert nem tudtuk, mi mindent lehet venni (külföldön). Vagy mert egyaránt szegények (gazdagok?) voltunk. Önellátók voltunk kemény, de szabad élettel. A helyzet 1965 táján változott meg, amikor az első Gastarbeiter-ek haza látogattak csillogó autóikon. Egyszerre megtudtuk, mi mindent lehet venni! (Legkapósabb a farmernadrág volt Triesztből). Ekkor csatlakoztunk a nyugati fogyasztói társadalmakhoz és velük a harmadik világ kizsákmányolóihoz. A mindent-lehet-kapni kiöli az emberekből a leleményességet, kreativitást, fantáziát. Azt hisszük, partnert is csak le lehet akasztani a szupermarketben. Ez a rendszer szétszedi a párokat: ketten külön – két hűtőszekrény. Éneklés helyett énekeltetünk, focizás helyett meccset nézünk. Válságkor összeomlunk.

Igenis meg lehet élni 47eFt-ból – ha van nagy kert, nagy rokonság, jó szomszédok. Ám az ember szíve annál kérgesebb lesz, minél többet birtokol. Lelki gazdagságát eladja az anyagiért. A minap meghalt egy utas a 4-es metrón, senki sem segített, inkább lefotózták. 10 000 tárgy egy háztartásban - mennyire boldogít? Úgy halok meg, hogy nem fogom föl, egy embernek mért kell két ingnél több? (Lásd még: Számlafogyókúra).

RS

A HIÁNY ELŐNYEI – A fogyasztáskutató Trentmann – ZEIT/RózsaS

Frank Trentmann (56) történész, a Birbeck College University of London tanára, könyve, a „Dolgok uralma” a fogyasztás történetét tárgyalja, a XV. századtól máig.

ZEIT: Trentmann úr, Ön Londonban él. Állt már bevásárláskor üres polcok előtt?

TRENTMANN: Teljesen üresek előtt nem. Ám kisebb a választék zöldségben, húsban. Igazi probléma, mit adunk a kutyánknak? Majd krumplit főzünk. Magunknak tartalékokat teszünk félre. Részleges hiány eddig is volt. Ha érkezik csokoládé, kávé, kávészűrő – kétszer annyit veszünk.

Z: Itthon is mutatkozik hiány. Ez sokak számára új. A fogyasztástörténet egy különleges pillanatát éljük?

T: A bőségtársadalom bizonyos területein mindig is volt hiány. Új az elvárás: Mindig minden legyen, minden évszakban, minden pillanatban. Egy klikkel ruhát, könyvet, élelmet rendelhetünk meg és máris hozzák. A 90-es években ez elképzelhetetlen volt. És ez szokássá vált. 2020 nyarán pl. azt láttam, hogy sok német ragaszkodott a szokásos nyaralásához. Mintha a fogyasztás alapjog lenne. Európa-szerte lockdown volt, mégis német turisták egy légi folyosóról beszéltek, amelyen át Görögországba jutnának. Elfelejtették, hogyan kell valamiről lemondani. Ez most néhány termék elérhetőségénél mutatkozik meg.

Z: Az ismertnél kitartani, ez nem egy normális reakció a válságra?

T: Történelmileg nézve a lemondást pozitívnak vették, patriotizmusnak vagy közérdeknek számított. Ezt mutatja minden háborús és egyéb válság. Az emberek versengtek, ki jöhet ki kevesebből és ezzel ki szolgálja jobban a vélt nagy ügyet. Akkor is, ha ez a nagy ügy katasztrófába vitt. A 70-es évek két olajválságakor hasonlót lehetett látni. Nemcsak autómentes vasárnapok voltak, hanem helyi kerti-, művész-, és kulturális projektek is, melyek más, közösségi fogyasztás-keresést jelentettek. A járvány alatt viszont sem a politikusoknak, sem a szociális mozgalmaknak nem sikerült a kevesebbet a klíma érdekében pozitívba fordítani.

Z: Mégis volt egy csináld-magad-boom. Mindenki renovált, befőzött.

T: Ez a fogyasztáskultúra része. Gondoljon a sok tv-főzőtanfolyamra, a sok szakácskönyvre, a modern konyha-kiadásokra. Mindez a 90-es évektől szaporodott. Amikor a vírus jött, ez a színpad már itt volt. Ekkor ezt gondolták: „Jó, most itthon vagyok, kihasználom az új sütőm.” Ez nem fogyasztás-alternatíva.

Z: Mégis a lockdown-ban látszott egy egyszerű életmódra való eszmélés. Hasonló történhet most is, mikor a javak hiánya lép föl?

T: A járvány alatt vezetett naplókat látva ez a motívum tényleg némelyeknél fölmerült. „Különben sem szeretek emberek közé menni; szép ruhára, make up-ra rábírni magam. Most legalább nyugalmam van.” Ám szoknyák és nadrágok helyett, amik amúgy sem látszanak a zoom-meeting-en, az emberek több digitális és elektromos készülékeket vásároltak. A gonosz fogyasztás ott van a német lelkek mélyén. Az igazi minimalisták csak néhány kivétel.

Z: A fogyasztással való perlekedés tipikus német?

T: Ez Koreában is és Japánban is látható, de nálunk kiemelkedő régi hagyomány. Az 50-es években a konzervatívok féltek az amerikai kommersz világtól. A RAF (Rote Armee Fraktion terror szervezet) a népet meg akarta a „konzúmterrortól” szabadítani. A reklámok és az áruk kiskorúsítanak bennünket, ez a felfogás máig rejtett része a német kultúrának. Ez egy kényelmes önbecsapás. Az amerikaiak őrült fogyasztók, mi, németek, józanabbak vagyunk és nem megrögzött vásárlók – ez az önkép nem stimmel. Elég belenézni a kukákba. A klímaválság ugyan rossz lelkiismeretet okoz, de valójában nincs kedvünk alternatívákat kipróbálni. Mehet minden, ahogy eddig, dízel helyett E-autó.

Z: Volt egyáltalán tudatos fogyasztás-lemondás békeidőben?

T: A gyarmatokon voltak szociális mozgalmak, melyek a fogyasztást a birodalom uralkodási eszközeként tekintették és ellene mozgósítottak. Ghandi a külföldi áruk bojkottjára szólított föl, de ennek 1930 után vége lett. A középréteg nem akarta föladni a szociális distinkciót. Kompromisszumként részben Indiában gyártott divatos termékeket fogadtak el. Az 1773-as USA-bojkott az angliai tea és ruha ellen szintén rövid életű volt. A minimalista mozgalmak nem voltak sikeresek. Az NDK a fogyasztás csábításának történelmi laborja volt. A hiánygazdaság csak erősítette a dolgok jelentőségét a kelet-németek identitásában. A hiány erősítette volna a „kevesebből-kijönni”-tudatot? Aligha.

Z: Ma a fogyasztást egyenlővé teszik a kapitalizmussal. Az Ön érvelése: A fogyasztás hatalma sokkal idősebb, több száz éves. Ez így marad a klímaváltozás elleni harcban is?

T: A fogyasztás minden emberi társadalom része és nem fog eltűnni. Ám minősége és mennyisége megváltozott. A XVII.-XVIII. sz. modern kapitalista fogyasztói társadalma radikális ideát hozott: Az új jobb. A természeti forrásokra nézve ez pusztító, de ez nem minden kultúra része. Firenzében és Velencében a reneszánsz alatt szokás volt a dolgokat családon belül tovább adni. A tartósság nagy érték volt. Nem az új volt a jobb. Ebből lehetne egy új körkörös gazdaság, több, mint amit a vintage divat és javító-kávézók jelentenek. A dolgokról való lemondás helyett több időt kellene velük eltölteni.

Z: Ez megbékélés-szerűen hangzik, de ha egy játék karácsonykor nem kapható, nem hivatkozhatunk a körkörös gazdaságra.

T: A fogyasztást nem tartom ördögtől valónak. Saját identitásunk, személyiség-fejlődésünk, együttélésünk szempontjaiból fontos. Ám a kikényszerített vagy a magunk választotta hiánykor csak egy segít: Kevesebbet intenzívebben élvezni. Egy rövidebb kívánságlista több élvezetet jelenthet. Ha mégis a playstation 5-öt valamelyik raktárból megkaphatjuk, az öröm kétszeres. Egyébként a karácsonyi fogyasztási láz miatti siránkozás hozzátartozik az ünnepekhez. Már Loriot viccelődött ezzel és a Hoppenstedt család ajándék-csomagoló papírjait be sem engedte a lakásba.

ZEIT, 21. 10. 2021

»Das Wenige intensiver genießen«

AZ EU LENGYELEK, MAGYAROK NÉLKÜL – NZZ Zürich/RózsaS

A lengyel kormány meg akarja tudni. Alkotmányvédő bírósági ítéletével, miszerint a nemzeti jog fölülírja az EU-jogot, az EU-Bizottságot a végsőkig provokálta. Több éves kivárás és habozás után Brüsszel fölvállalja a konfliktust a jobb konzervatív kormánnyal.

És ez így jó. Lengyelországban, Magyarországon a jogállamot bontják le. Az EU meg akarja őrizni értékközösségét, a két állam viszont, szuverenitásra hivatkozva, demokratikus intézményeit és alaptörvényeit kormányai önkényének akarja alá vetni. Orbán: „Nincs értékegység, ezért politikai egység sincs.” Ez eléggé meglepő kijelentés egy EU-állam kormányfőjétől. Nem jobb lenne akkor Mo.-nak kilépni az EU-ból? Kérdezte a holland Mark Rutte a júniusi EU csúcsértekezleten. És ugyanezt tehetné Lengyelország is? Kinek hiányzik az állandó provokáció Varsóval és Budapesttel? Ez a viszály leköti az EU-t, holott fontos kihívások várnak megoldásra: klíma- és menekültpolitika, véderő és Kína. Ám Kaczynski és Orbán ezt a szívességet nem teszi meg. Kell a brüsszeli pénz és a piac.

A fölőrlő háború lehetősége az EU téves történelmi feltevéseiből, konstrukciójának belső ellentmondásából ered. Az 1989-es eufória gyorsan kihunyt. Bár Kelet és Nyugat közös háza áll, ám a bővítésekkel túl sok tulajdonosa lett. Az értékkánon és a tagállamok szerződései az EU-t nem tették immunissá illiberális tévedések ellen, melyeket Lengyel- és Magyarország produkál. A bővítésekkel nem jár automatikusan mély integráció is egyben. Minél nagyobb az EU, annál nehezebb a nemzeti szuverenitás feladataiban egyességre jutni. Orbánt és Kaczynski-t az EU reformja alapjában véve nem érdekli, csak a hatalom megtartása.

Tagállam kizárása nem volt előrelátva. Ez egy nehéz út, 2017/18 óta nem halad előre. Ha önként nem távoznak, volna egy megoldás: elárasztani őket eljárásokkal, pénzbüntetéssel addig, míg becsapják maguk mögött az ajtót. Kb. 50 eljárás folyik ellenük külön-külön. Ezek zömében az EU-direktívák nem-követése, kisebb részük a jogállami elvek megsértése miatti eljárások. Ez sokba kerülhet nekik, Lengyelország pl. naponta 500 e €-t kell, hogy fizessen, mert az Európai Bíróság ítélete nyomán nem zár be egy felszíni barnaszén-fejtőt a cseh határnál. Mivel a fizetést megtagadják, valószínűleg a corona-segélyből kerül levonásra. Ezeket a pénzeket az EU-Bizottság visszatartja, hogy nyomást gyakoroljon rájuk. Bár ez EU erősebbnek tűnik, előfordulhat, hogy mégis veszít. Ha az EU tétlen és eltűri, hogy Orbán és Kaczynski az EU játékszabályait megváltoztassa, saját politikai fundamentumát ássa alá. Ezzel nem lenne többé liberális demokráciák szövetsége, hanem egy kereskedelmi egyesület.

Ha Brüsszel a két renitens ellen még több legális fegyvert vet be, kockáztatja, hogy maga ellen fordítja a keleti lakosságot. Ám egy „polexit” és egy „hunexit” nem vonzó. Gazdasági okokból és nem a politikai értékek miatt ragaszkodnak az EU-hoz, melynek révén megszerzett jólétet meg akarják tartani. Ezért ezt a meccset az EU nyerheti meg.

NZZ, 17. 10. 2021

Will die EU nicht untergehen, muss sie mit Polen und Ungarn brechen

A KÖZSZOLGÁLATI ADÓK DILEMMÁJA – T. Buhrow, WDR- ZEIT/RózsaS

Vitakultúránk súlyosan sérült: Több kellemetlen szembefordulás, vélemény-sokféleség, kontroverz diskurzus szükséges és kevesebb fölháborodás. Tom Buhrow (63) 2013 óta a WDR intendánsa.

Van autója? Hol nyaralt? Eszik még húst? Ezek a régen még ártalmatlan small-talk-kérdések mára kockázatosak lettek – gyorsan befagyaszthatják a beszélgetést. Egyre több téma kap morális töltetet. Válaszok, melyek saját értékmércéinktől eltérnek, kiesnek az érdeklődésből, vagy legalábbis vállvonogatást érnek el. Ezek alkalmak a rendreutasításra, ingerlékennyé vált társadalmunkban.

Németország mindig is a „Besserwisser”-ek (jobban-tudók) országa volt. Ám mára a hangulat annyira elfajult, hogy kontroverz, de tisztességteljes vita már nem lehetséges. Legyen az sokféleség, patriotizmus, klíma vagy gender, sokan rögtön ingerültek lesznek. A különböző táborok árgus szemmel vizslatják a talk show-okat, interjúkat, híradásokat arra nézve, hogy valaki az egyik vagy a másik oldalhoz sorolható-e.

Ezt természetesen mi is átéljük a közszolgálati rádióknál. Alig akad egy adás a nyaralásról, a húsfogyasztásról vagy a bevándorlásról, melyet ne vizsgálna meg keményen minden politikai tábor: Eléggé differenciált-e? Kiegyensúlyozott? Túl piros, túl fekete, túl zöld? Ki kell bírnunk. Ám engem aggaszt a vita kegyetlensége: A más véleményen levő ellenfél lesz, a vita csírájában elfojtódik – méreg a demokráciára.

Az Allensbach-Institut szerint az emberek 70%-a több összezavarást, türelmetlenséget, agresszivitást észlel. A szétszakadt társadalomban az ingerültség válik alapérzéssé. A szakadás több oka között van a digitalizálás, ahogy a világ nagy válságai is. A régi bizonyosságok meginognak, erre a járvány is rásegít. Ezt érezzük mi is, hadszínterré váltunk. A közösségi oldalakon dühöngő kölcsönös támadások sokat foglalkoztatják kollégáimat.

Az UK-ban fizikai atrocitásokra is sor került. A BBC egyik irodáját lerohanták az oltásellenesek. Hollandiában a közszolgálati rádió NOS jeleit le kellett szedni járműveikről. A „Reporter ohne Grenzen” (Újságírók határok nélkül) tavaly ötször szenvedtek el erőszakot, főleg a corona-korlátozások elleni tiltakozásoknál.

A társadalom egy nagy csoportja azzal vádolja a médiumokat, hogy manipulálják a híreket és elferdítik az igazságot. Egy „rossz” félmondat egy egész shit-storm-ot indíthat el. Mi történt, hogy a másik véleményét személyes támadásnak veszik?

A „visszhangkamra”-modell leírja, hogyan falazzák be magukat sokan saját információ- és véleményterükbe. Belefáradnak a realitások viharába. A sokrétű híreket úgy passzírozzák át egy szűrőn, hogy azok beleilljenek homogén világképükbe. A közösségi oldalak algoritmusai mindezt csak heccelik, amikor jutalmazzák a polémiát. Így ez gyorsan egzisztenciális kérdéssé válhat. Egyes médiumok az ilyen társadalmi polarizálásnak teret adnak. A sokk klikk gazdaságilag nyereséget hoz nekik, de ez játék a tűzzel. Az összes médiumokban való bizalmat ássák alá és tovább, a szabad társadalom intézményeiben való hitet is megingatják.

A rádiódíjak emelése körüli vita ezt jól példázza. Az alkotmányvédő bíróság elnöke olcsó polémia céltáblája lett. Amikor azt kívánom, hogy az ilyen polémiáknak elejét vegyük és a vitát sportszerűbben, kiegyensúlyozottabban, széleskörűbben folytassuk, akkor nem gondolom, hogy az ARD-t le szabadjon kritizálni. Mi is követünk el hibát és higgyék el, fáj nekünk!

A rádiódíjak ügyében a bíróság szigorú kritériumokat rótt ki ránk. Feladatunk, ezekben a nehéz időkben, hogy az autentikus, gondosan szerkesztett információkban a tényeket élesen elválasszuk a véleményektől, a valóságot ne torzítsuk és a szenzációst ne hozzuk az előtérbe. A fennálló vélemények sokfélesége széleskörűen és teljességgel kell, hogy helyet kapjon adásainkban. Ez a feladat természetesen minden médiumnak kötelessége, mert ez a legjobb orvosság betegeskedő diskurzusunkra. Ez a magas minőségi elvárás magunkkal szemben jogosít föl intézeteink megfelelő pénzelésére, mely nem szabad, hogy egyes Land-frakciók által megkurtítva legyen, mert nem tetszik nekik a program.

Most fut az ARD-jövőpárbeszéd, amelyben közönségünk kinyilvánította, több vélemény-sokféleséget és kontroverz vitákat szeretne. Soha nem szabad egy visszhangkamrához, egy vélemény-miliőhöz csatlakozni, legyen az jobbos vagy balos. Mi az embereket képezni akarjuk, nem kioktatni. Ehhez minden témánál elfogulatlanul mélyre kell ásnunk. Tudatában kell lenniük tanult, zömében nagyvárosi szerkesztőinknek, hogy életvalóságuk nem az egyetlen mérce. Programjainkban tehát figyelembe kell vennünk a szociális rétegek helyzetét és a különböző lakásviszonyokat is.

Az ARD platformot kínál egy jó vitakultúrának. Senkit sem zárunk ki, aki valódi és tiszteletteljes véleménycserében érdekelt. Ám nem akarjuk a túl érzékeny és gyakran túl eliter szenzorok szerepét játszani, amelyek a visszhangkamrákban működnek. Ezek beszűkítik a vitát és csak az ingerültséget emelik az országban.

Digitális platformjaink, az ARD Mediathek és Audiothek, nemcsak „more of the same”-t ajánl, hanem horizont-szélesítést és talán egy más perspektívát is. A szidáskultúra helyett a vitakultúrához kell visszatérnünk. Mert minél hangosabb valaki, annál kevésbé hajlandó a másikat meghallgatni.

ZEIT, 14 10. 2021

Wir brauchen mehr unbequeme Haltungen!