AZ IGAZSÁG SZÉTZÚZÁSA – J. Rauch – SPIEGEL/RózsaS

Dezinformáció, fake news, konteók és cancel culture – miért nem képesek többé a liberális társadalmak egy közös realitásban megegyezni?

2021. január 6-a az US-demokrácia legsötétebb napja. Fölheccelt emberek rohanták meg a kapitóliumot, hogy megakadályozzák a hatalomátadást. Ez a republikánus párt válsága, melynek követői kiábrándultak, radikalizálódtak és vezetőik sem akarták őket megfékezni.

Ez egyben egy hitháború is, melyben emberek képtelenek egy közös realitásban megegyezni. Episztemologikus polgárháborúnak is lehetne nevezni. Az ismeretelmélet azt kérdezi, honnét tudjuk, amit tudunk? Mi a valóság? Mi az igazság? Még ma is a republikánusok fele azt hiszi, Trump nyerte meg a választásokat és még a demokraták a felelősek a zavargásokért. A »The Misinformation Age«, »Truth Decay«, »Post-Truth«, »The Death of Truth« azok a könyvek, melyek szerint elveszítettük a képességünket az igazság megkülönböztetésére a nem-igazságtól. Obama: „Ha a valót a falstól nem tudjuk megkülönböztetni, demokráciánk többé nem működik.”

Európa sincs biztonságban. Ott is államok terjesztenek dezinformációkat, szélsőséges pártok erősödnek, konteók burjánzanak a közösségi oldalakon. Nő az elégedetlenség a politikusokkal és az elitekkel szemben. Avagy a brexit-kampány megtévesztő információi nem a Trump-győzelem előhírnökei voltak? A corona-tagadók Reichstag-megrohanása tavaly augusztusban nem jan. 6 előszele volt?

Németországban a pandémia alatt a konteókból, rögeszmékből, oltásellenes ideológiákból egy alternatív valóság állt össze. Keleten pedig olyan demagógok és zsarnokok, mint Orbán, Erdoğan és Putin a valóság saját verzióit rakták össze.

Emberek csak kevés dologban képesek megegyezni. Eddig konszenzus volt, hogy a nézetkülönbségeket szabályokon alapuló társadalmi vitákban rendezik. Ezt „Constitution of Knowledge”-nek nevezem. Ez a tudás íratlan alaptörvénye. Minden társadalom rendelkezik szociális rendszerekkel, melyek a nyilvánosságnak olyasvalamit produkálnak, mint az igazság. Régen tekintélyek, hercegek, papok, politirodák adták ezt az igazságot, míg az USA-alkotmány az uralkodók helyébe a kutatókat és a szakértőket tette. A kitáncolókat többé nem, mint eretnekeket üldözték, hanem a hibakeresők és kritikusok kultúraművelőiként fogadták el. Ez a tudás, a szabadság és a béke generátor-rendszere a legnagyszerűbb szociális technológia, amit valaha az ember megalkotott. Arra alapul, hogy ütköző véleményeket nemcsak eltűr, de véd is, legyenek azok bármennyire is megtévesztők, felforgatók, szentségtörők vagy bigottak. Egy teljesen kontraintuitív elv, egyenesen paradox, mert minden emberi impulzus ez ellen védekezik.

Ez a rendszer nem marad fenn magától: az elitek integritása és a nép támogatása élteti. Ma az USA-ban mindkettő veszélyben - a modern információs hadviselés finomodása által, amikor eszközöket vetnek be szétszakítás, összezavarás és demoralizálás céljából. Mi vagyunk a célcsoport.

A fenyegetés két irányból jön. Egyik a trollkultúra, mely virális dezinformációt és alternatív realitásokat terjeszt. A másik a cancel culture, mely kényszerű konformitást akar és kiközösíti a másként gondolkodókat. A troll jobbos és populista, káoszra és összezavarásra épít. A másik balos, eliter; alkalmazkodásra és szociális nyomásra számít. Szándékaik hasonlók, furcsamód úgy agitálnak, mintha az ismeretprodukció szabályainak megdöntésében szövetségesek lennének. Mindkettő expanzív, emberi gyöngéinket használja ki; a modern információs háború eszközeivel él. Fontos intézményi pozíciókat szerzett meg, úgy a Fehér Házban, mint az akadémikus világban. A digitális technológia irama és ütőképessége fontos fegyverük.

A filozófusok Platón óta tudják, hogy érzékeink és hitünk becsaphat. Mégis sokáig abból indultak ki, hogy az ember természeténél fogva az igazságot keresi és az értelem vezeti. Észlelésünk torzít, elfogultak vagyunk. Agyunk olyan sejtéseket és előrejelzéseket kreál, melyekkel időt és energiát spórolunk meg.

A szavannán, a kis törzsközösségekben, az ember, hogy a halálos veszélyektől megmeneküljön, mások információira és védelmére volt rászorulva. Ez így van a modern társadalomban is. Alig valaki veheti magának az időt, hogy egy politikusról vagy más emberről teljes képet kapjon. Elfogultságaink nemcsak, hogy félrevezethetnek, de tévedéseinkről sincs tudomásunk. Azt hisszük, ami nekünk megfelel és meggyőzőnek tűnik. Ehhez keresünk bizonyítékokat és érveket. Ha látunk három fekete macskát, azt hisszük, minden macska fekete és nem vesszük a fáradtságot, más színűeket keresni. Pedig olyan információkat és véleményeket kell keresnünk, melyek sajátunkat megkérdőjelezik. Sajnos, ez az utolsó, amire rászánjuk magunkat. Hibáinkat megtalálni és kijavítani nehéz és kellemetlen.

Ha közös meggyőződés alapján összeáll egy csoport, könnyen a vallás szerepét veheti át. Velünk egynézetűek véleményét elutasítani nehéz. A csoport átveszi helyettünk a gondolkodást. Mint a szavannán: a törzs gondolkodik. Jonathan Haidt, szociálpszichológus: Erkölcsi vitákban a beszélőnél inkább a látszatra és a reputációra ügyelünk, semmint arra, amit valóban vél.

Szókratésznek fontosabb volt, hogy igaza legyen, mint, hogy kedveljék. Sokan közülünk jóhírüket igyekeznek megőrizni a törzstagoknál. Szókratészt polgártársai kivégezték. Csoportok, közösségek, egész népek képesek személyi kultuszt kifejleszteni és ideológiáknak hinni, melyek szembe mennek a realitással. Ezek a rendszerek nem képesek önmaguk szétzúzása nélkül megújulni, lásd náci Németország és a Szovjetunió. Az ember történelme során sok vér omlott ki, míg hibáit sikerült kijavítania. Karl Popper: Hagyjátok az elméleteket meghalni, ne az embereket!

Ma egy tudós sem fizet életével hibáiért. Naponta új hibákat követ el, ez a tudásprodukció nyersanyaga. Az elméletek mutálódnak, legtöbbje elbukik, néhány sikeres lesz és az evolúciót hajtja. Ha a hibákat kiszűrjük, ismeretekhez jutunk. A tudomány hibakereső rendszer (Popper), hasonlít a mai hálózatelmélethez. Egy bizonytalan világban az objektív tudás nem egy zseniális egyén ismeretein alapszik, hanem egy szociális hálóművön. Olyan fejlett és békés világban élünk, mely képes az elfogultságokat és törzspreferenciákat kicselezni. Nem hiszünk el mindent, amit mesélnek nekünk. Az evolúció lehetővé tette számunkra nagy mennyiségű információ szortírozását és a tévesek és károsak elvetését.

Hogy mikor gondolkodunk jól és helyesen, az társadalmunk alakította szociális környezetünktől függ. A liberális világ nem tökéletes, még csak megközelítőleg sem. Ám története során iszonyú iramban tengernyi tudást szerzett, gyűjtött és terjesztett. Ma bármely napon ehhez a tudáskánonhoz több adódik hozzá, mint Galilei előtt 200 000 éve. (Olyan, hogy pl. a macskabolha kisebbet ugrik? RS). Nem véletlen, hogy ott születnek úttörő innovációk, ahol a gondolat szabad. A tudás alaptörvénye első szabálya, hogy senkié nem lehet az utolsó szó. Egy ismeret mindig csak átmeneti és addig áll meg, míg kiállja a vizsgálatot. A másik szabály megköveteli a személyes autoritásról való lemondást. Minden kijelentést mindenki fölülvizsgálhat. Mindkét szabály kizárja a retorikai manővereket, melyeket naponta átélünk. Ha egy vita túl veszélyes, túl elnyomó vagy traumatizáló, mindig sérti a szabályt – ne legyen utolsó szó. A „mint zsidó”, „mint miniszter”, „mint pápa” kezdetű mondatok helyénvalóak, ha összefüggéssel vagy referenciával szolgálnak, de érvként megsértik az autoritást kizáró alapszabályt.

Intézményes csomópontokat képzelek el, szűrő és pumpa-állomásokat, melyeken át az elméletek és ideák folynak. Minden állomás begyűjti és értékeli őket, egybeveti a tárolt tudással , hibákat keres és továbbítja a többi állmásokra, melyek ugyanezt teszik. Ezek az állomások hálóműveket alkotnak, de nem hierarchikusan. Nem egyes gatekeeper dönti el, mi kerülhet be a rendszerbe. Elégtelenül alátámasztott tézisek rövid életűek lesznek, nem mennek tovább. A szivattyúk és szűrők összjátéka az információkat az igazság felé terelik.

Most képzeljük el, hogy ezt a rendszert egy démon megbabrálja. A rendszer, ahelyett, hogy a hibákat kiszűrné, tovább adja. A téves és félrevezető állításokat nem fékezné le, hanem fölgyorsítaná; a személyes támadásokat bátorítaná, a szaktudást dilettantizmussal helyettesítené. A megalázást előbbre tartaná a kommunikációnál. Ez a rendszer sem ismereteket, sem igazságot nem produkálna – nem információs, hanem dezinformációs technológia lenne.

Ezt senki sem látta előre. Azt vártuk, hogy a digitális technológia az ideák piacát szélesíti és elmélyíti. Több elmélet, több vizsgáló, több tudás. Sajnos elfelejtettük, hogy a valósághoz való viszonyunk a szabályoktól és az intézményektől függ. Kognitív és törzsi elfogultságaink attól függnek, mennyire tiszteljük ezeket a szabályokat és intézményeket és nem degradáljuk őket „platformokká”. Az információs technológia nagyban különbözik a tudástechnológiától. Információt nagyon egyszerűen továbbíthatunk, a tudás komplex szociális interakció terméke. A tudásért meg kell dolgoznunk.

Hogy egy digitális világban az információt tudássá változtassuk, fontos koncepcionális döntéseket kell hoznunk. Sajnos, a digitális médiumok rosszul döntöttek: olyan publikumra optimalizálódtak, melynek az információ helyessége csak mellékes. A metrikák, algoritmusok és optimalizációs szerszámok érzékenyek a tartalmak népszerűségére, de az igazság nekik mindegy. Kizárólag klikkelésekre és oldalbehívásokra vannak kihegyezve. Az az információs technológia, mely téves és helyes eredményeket szállít, de nem képes e kettő között különbséget tenni, zsákutcába visz. Pedig nem pont olyan információs rendszerre van szükségünk, mely megvéd bennünket a tévedéstől és elfogultságtól? Az intézményeket és a modern tudomány standardjait nem épp erre állították föl? A digitális médiumok üzleti modellje szavatolja a figyelem iránti versengést. Ám ez mellett olyan tulajdonságokat fejlesztett ki, mely nemcsak vak a téves információkra, hanem még erősíti is ezeket.

Először agyunkat darálták le

2009-ben a Twitter bevezette a „Re tweet”, a Facebook a „Nekem tetszik” funkciót, amik standardok lettek a hálón. A „megosztani” kombinálásával a felhasználók tetszőleges tartalmakat azonnal kritikátlanul terjeszthettek az egész szociális hálóműveken. „Egy négyéves kezébe adtunk egy töltött pisztolyt.” - mondta Chris Wetherell, a Re tweet kifejlesztője. Ennek a dinamikának köszönve, kevés vagy nulla ráfordítással és kockázattal, névtelenség mögé rejtőzve, bekapcsolódhatok egy támadásba, ha emberek egy csoportja fölháborodik. Az áldozat és én talán nem is ismerjük egymást. Eszembe sem jut, hogy talán elveszítheti munkáját, vagy kiközösítik, mert az együttérzés és a felelősségérzet megütközéssel és anonimitással van helyettesítve. Míg megszégyenítéstől és rágalmazástól szenved, azt fogom hinni, rászolgált. A dühöm nem megszokott düh, nem szemtől-szembeni érzés, mely interakciót tehet lehetővé és megbékéléshez vagy új ismeretekhez vezet. Mi, csoportbeliek, azt hisszük, az áldozat áruló, fenyegetés számunkra. Ha jó szándékú is volt, megszégyenítése intés másoknak. Így szítják a fölháborodásokat a clickbait-médiumok, aktorok és állami trollfarmok, egy olyan szoftverrel, mely minden klikket figyel. Az ilyen rendszer megakadályozza, hogy olyan emberekkel kommunikáljunk, akik a valóságot másképp látják. Még furcsább, hogy a bennünket befolyásoló szoftver nem magyarázza meg, mit mutat nekünk. Megtanulja, mire kattintunk mi és a hozzánk hasonlók rá, egy virtuális avatart készít rólunk. Utána mindazzal etet bennünket, amit az avatarunk akar. Senki sem göngyölítheti föl, miért azt látjuk, amit látunk. Senki sem tudja, mit látnak a többiek. Még a gépek sem tudják, mit csinálnak algoritmusaik. A digitális médiumok nem úgy vannak megtervezve, hogy rákényszerítsenek egymástól való különbségeink fölismerésére és mindnyájunk egyesítésére. Nem akarnak közös realitást előállítani. Az információözön lelassítása, vizsgálata, tesztelése helyett a direktséget és az impulzivitást jutalmazza, érzelmeket tárgyilagosság helyett. A személyes támogatásokat támogatja, megvetése helyett.

Kb. 2016-ig a digitális világ vezetőinek mellékes volt, hogy az információk, melyeknek platformot adtak, igazak-e vagy sem. Trump győzelme, az US-választások befolyásolása jobbos hálóművek, destruktív, külföldi aktorok által sok mindent megváltoztatott. A Facebook nemcsak egy platform, hanem egy community is és a közösségek összeomlanak, ha szociopaták ámokfutásba kezdenek. A Facebook egy vállalkozás is és nem lesz nyereséges, ha ügyfelei vagy a társadalom számára toxikussá válik.

Ha a felhasználók olyan anyaggal árasztják el a hálót, amely másokat elbizonytalanít és elriaszt, reklámügyfeleket üldöz el, márkát mérgez és rendszeresen hazudozik, a vállalat arra kényszerül, hogy tartalmakat vagy felhasználókat tiltson ki. A régi szerkesztőségi átdolgozást kell alkalmazni a killer app-oknál. A nagy közösségi hálóművek már rég egy intézményes köntöst öltöttek fel. A felhasználók magatartását normákkal és ösztönzőkkel próbálják megváltoztatni. Egy globális hálómű jött létre, mely a Facebook-kal, Google-lal, Youtube-bal együttműködik. Egyes szakértők elvitatják, hogy a fact-cheking eredményes. Fontosabb, hogy a korábbi kommerciális döntések és ideológiai előítéletek tető alá kerülnek. Mára világossá vált, hogy a platformok semlegessége csupán mentség.

Az a szociopata, aki a szociális normákat nem fogadja el.

Szabálysértések és egy kevés szemérmetlenség lehet építő, mert a gazdaság, a politika, a művészet innovációi határok ignorálásából élnek. Ám túl sok vétség egy békés társadalmi rendet szétzúzhat, főleg egy liberálist, melyet mindenki szabálykövetése tart egyben.

Amikor digitális anonim seregek jelentek meg és ezek állami aktorokkal szövetkeztek (Putyin, Orbán, Trump), a digitális dezinformáció jelentősége megnövekedett. 2016-ban az oroszok beavatkoztak az US-választásokba. Nem hitték, hogy Trump-ot sikerre viszik, de remélték, hogy az USA-t polarizálják és kevésbé kormányozhatóvá teszik. Ez sikerült.

A támadások nem egyes személyeket vagy témákat vesznek célba, hanem a teljes információs teret. Steven Bannon, Trump-stratéga: „Az igazi ellenzék a média. A velük való eljárás: Flood the zone with shit.” A közösségek bizalmi hálóművekre vannak ráutalva, hogy kiszűrjék, mi igaz és mi nem. Tudniuk kell, ki a szavahihető. A bizalom és a hitelesség veszélyben, ha a tér el van árasztva. Amikor 2016-ban Skripal-t és lányát megmérgezték, az orosz médiumok az UK-t tették felelőssé. Vagy Ukrajnát. Vagy mindkettőt. Vagy baleset volt. Vagy öngyilkosság. Vagy bosszú. Economist: A Kreml-propaganda ellentmondásos állításai nem hiba, hanem szándék. Így próbálták a nyugati titkosszolgálatokat vad állítások kakofóniájába belefojtani – egy koherens tagadásmese összeállítása helyett. A siker kulcsa, hogy a megtámadott társadalmak az álinformációkat fölkapják és terjesszék. Az újságíró Peter Pemerancsev Moszkvában élte át az orosz propaganda változását. A kommunizmusban arról akarták meggyőzni az embereket, hogy milyen ragyogó szocialista jövő áll előttük. Az új propaganda arra koncentrál, hogy zavart keltsen és konteókat terjesszen. A Kreml médiahatalmát nem arra használja, hogy a népet a kormány támogatására motiválja, hanem, hogy demotiváljon. Ha összeesküvés elméletek vesznek körül, az az érzésünk, semmit sem tehetünk; semmi nincs, ami irányt adna. A meta-narratíva: Putin mellett nincs alternatíva.

A hagyományos cenzúra abból indul ki, hogy az információk szűkösek és ezek terjedését korlátozni lehet. A digitális korszakban az információ tengernyi. Figyelmet az kap, amiből kevés van. Tehát az információk helyett mért ne gátolnánk a figyelmet? Ha a teret elárasztjuk elterelésekkel és szeméttel, a publikum figyelme kimerül és kihuny.

Mi történik, ha nem tudjuk biztosan, manipulálnak-e vagy becsapnak-e bennünket? Abból indulunk ki, hogy mindig átvernek. Vagy online barátainkkal elbújunk a valóság egy privát verziójába. Vagy fölülünk egy demagóg politikusnak és minden szavát elhisszük.

Trump már 2013-ban hihetetlen mértékben terjesztett valótlanságokat és elferdítéseket, naponta 22-őt. Ezek nevetségesek is voltak. Senkit semmiről nem akart meggyőzni, csupán demonstrálni, hogy normális szabályok már nincsenek és a vezető a legjobb autoritás. Trump támogatói az információs teret cirkusszá változtatták. Paranoiát szítottak azzal, hogy konteókat ismételgettek és erősítettek. Minden tárgyilagos ellenvetést, minden vádat visszautasítottak és az összes realitásalapú médiumot fake news-nak kiáltották ki. Nem kívánt tudományos kutatásokat politikai hecckampánynak minősítettek. A fölháborodást fegyverként vetették be, manipulálták a digitális agendát és meghatározták a nemzeti vitát. Korruptságukról és inkompetenciájukról sikerült a figyelmet elterelni. Trump a 30-as évek után a legügyesebb dezinformátor, „a legjobb troll”.

Az információs teret a másik, inkább balról jövő befolyásolás is veszélyezteti. Ez eliternek tűnik, konformitásra és szociális kényszerre épít.

1989. február 14-én Khomeini „cancel”-te Salman Rushdie-t, a Sátáni versek szerzőjét. K. fölszólította a muszlimokat, öljék meg az írót és mindenkit, aki a könyvhöz hozzájárult. A japán fordítót meg is ölték, ezután írók, kiadók, tanárok nagyon vigyáztak, mit mondanak – az öncenzúra kezdett működni. K. megmutatta, hogy egyik napról a másikra, a tömegmédia segítségével, mindenkit elérhet.

John Stuart Mill leírta, miért fontos a vélemények sokfélesége:

-Bármennyire is biztosnak érezzük magunkat, tévedhetünk.

-Főképp az erkölcs és a politika területén szinte sosincs úgy, hogy egy vélemény abszolút helyes és a többi abszolút téves.

-Ha egy nézet érvényre is jutott, mindig újból ütköztetni kell ellentétes véleményekkel.

„Ha nem vitatjuk rendszeresen, átfogóan és félelem nélkül, halott dogma lesz és nem élő igazság.” Mivel az emberi szellem nem lehet tökéletes, az igazsághoz sokféle vélemény szükséges.

Az ismeretelmélet előrejelzi: Ha egy közösség az intellektuális konformitás áldozatául esik, egyfajta episztemologikus gödörbe jut. A szociológus Elisabeth Noelle-Neumann ezt „hallgatás-spirálnak” nevezi. Az emberek félnek a szociális elszigetelődéstől. Meggyőződésüket és észleléseiket öntudatlanul is a körülöttük levő emberekkel egyeztetik. Az autokraták állami eszközöket arra használhatnak, hogy elhitessék, a vezetőt a sokaság támogatja és alig van valaki más véleményen.

Online propagandisták algoritmusos erősítéssel, hamisított identitással igyekeznek kis csoportot, pl. oltáselleneseket nagy, tekintélyes gondolkodás-iskolának föltüntetni. A kisebbség azt föltételezi, véleménye kioltódik. Minél jobban elszigetelik magukat, annál inkább visszatartják véleményüket és alkalmazkodni kényszerülnek. Minél többen teszik ezt, annál jobban tűnik az egyik frakció dominánsnak, a másik hanyatlónak. Egy rész nyilatkozik, a másik rész inkább hallgat – ez egy spirálszerű folyamat, amelynek végén az uralkodó vélemény rögzül.

Cailin O’Connor és James Owen Weatherall a »The Misinforma-tion Age« c. könyvben leírják, hogy ez a perverz dinamika hová vezethet. Képzeljük el, hogy egy tudományos közösség két ellenséges táborra szakad. Elveszítik bizalmukat egymásban, nem kommunikálnak. Csak saját táboruk eredményeiben bíznak. A másik oldal semmilyen bizonyítékát, érvelését nem fogadják el. A végén csak önmagukkal beszélgetnek.

Ezt csak intellektuális sokféleséggel lehet megakadályozni. Keressen más véleményeket - ha Ön körül mindenki egyetért, valamit rosszul csinál. Nem azt mondom, hogy minden zsidó neonácikkal csevegjen, vagy a pszichiátria vizsgálja meg újra, a melegek lelki betegek-e? A vélemények sokfélesége nem azt jelenti, hogy minden megengedett. Plauzibilitás, hihetőség, egyezés – mind ezen kritérium fontos. Ám a ráijesztés vagy a szociális nyomás, az intellektuális sokféleség csökkentése céljából, a tudás alkotmánya elleni vétség – függetlenül attól, mivel is akarjuk igazolni. Ha szembe jön egy kellemetlen vagy visszataszító elmélet, ne azt kérdezzük, hogyan rázhatjuk le, hanem, hogy mit tanulhatunk belőle?

Egy terápia-irányultságú társadalomban az az elképzelés rögzült, hogy a szavak és ideák érzelmi következménnyel járnak, mert sértőek. Minden beszéd vagy idea, amely valakit sért vagy összezavar, „támadás”. Ha az áldozat egy kisebbség tagja, a támadás gyűlölet-bűntett. Ha jogunk van az utcán a fizikai erőszaktól védve lenni, a nyilvános vitákban is jogunk lenne az érzelmi erőszaktól való védelemre. Tehát nem elég reagálni, ha valaki sértve vagy bosszantva érzi magát, az egész környezetet meg kell tisztítani a bizonytalan ideáktól, nehogy váratlanul, vagy még rosszabb, kikerülhetetlenül beléjük ütközzünk. Ideák és szavak szubjektíven is sértőek lehetnek.

Természetesen civilizáltan kell bánnunk egymással, ne személyeskedjünk, hallgassuk meg figyelmesen másokat, állításainkat támasszuk alá. Fenyegetés és személyes sértegetés tilos. Ne alázzunk meg másokat. A kritikákhoz mégis vastag bőr kell, mert fájhat és megalázhat. Maga a nyelv nem képes mágikusan megsérteni bennünket. A mi döntésünk, hogyan értelmezzük mások szavait. Egy pisztolygolyó nem ad értelmezésre teret.

A cancel culture nem egy személy vagy egy mű, hanem motiváció a csoportszolidaritás megrendezésére. A „cancel”-ni egy performatív aktus, egy show, melyet a szociális csoportjuknak adnak elő. Ahol a trollkultúra összezavarni és szétzúzni akar, a cc elriasztani és megfélemlíteni. Egy szociális vagy mediális környezetet akar szervezni, manipulálni, demoralizálni az ellenfelet, elűzni a digitális platformokról. Elszigetelni és megfélemlíteni akar. Egy személy bírálata és elutasítása közötti határ a gyakorlatban nem éles és igen szubjektív. Sokat érdemes volna megvitatni. Aki gyakran Cancel Culture!-t kiált, magát a probléma részévé teszi és egy kölcsönös vádaskodást indít el.

Az információ-forradalom techno-utópistái abból indultak ki, hogy tudás az egyenjogúak közötti interakcióból spontán születik – várható kiábrándító eredménnyel. Intézmények nélkül, ahol szakértők, szerkesztők, tudósok vitákat szerveznek, téziseket hasonlítanak össze, kompetenciákat értékelnek, elszámolnak – nincs ideák piactere, hanem csak szekták, melyek egymással harcolnak és személyek, akik szaladgálnak és lármáznak.

Mi történjék tehát?

Az akadémikus szféra vegye komolyan a világnézeti sokféleséget, ahogy a többi diverzitást. A vállalatok szálljanak szembe az aktivisták cancel követeléseivel. Az óriás techkonszernek a tengernyi tartalmakat szűrjék át.

És a befutott médiumok?

Növekvő nyomás alatt állnak, saját tagjai részéről is, akik a híradásokat az igazságosság felé terelnék, ellentétes véleményeket gyaláznak vagy legalábbis rosszallnak. Konzervatív és mértékletes liberális újságírók bevallják, hogy önmagukat cenzúrázzák, csakhogy kollégáik haragját elkerüljék. Tom Rosenstiel, American Press Institute: „Ahol a történetekről nincs vita, az egy diszfunkcionális szerkesztőség.” Fontos minőségi médiumok balra sodródnak. A hírszerkesztőség legyen ideológiailag sokrétű, különben a termék elfogultságtól szenved, amit az újságírók észre sem vesznek.

A végén azonban az egyénen múlik, ellenszegül-e a cancel-nek és a propagandaháború más, hasonló formáinak.

SPIEGEL, 2.10.2021

Zerstörung der Wahrheit

WALDSTERBEN – Pusztul a német erdő – SPIEGEL/RózsaS

„Nem egy zöld idill” - mondja az erdész Röhl, 11 000 ha erdő gondozója a Wittgenstein Land-ban (Köln-Kassel között). A szárazság és a szúbogár miatt, az utóbbi 3 év alatt, 55,5 M € kár esett. Új, ellenálló erdőket kell telepíteni, ám az eredmény csak évtizedek múlva lesz látható. Eddig főleg fenyőket ültettek, mert gyorsan és egyenesen nő, de ezek nem bírják az aszályt. 80%-uk lombkorona-káros.

Az erdőgyógyításról késhegyre menő viták dúlnak. Egyik oldalon a Peter Wohlleben erdőkönyv-szerző, másik oldalon a minisztérium hardliner-jei. A kérdés, beavatkozzon-e az ember, miután az erdők egy részét likvidálta, vagy bízzon a természet öngyógyító erejében? Gert-Jan Nabuurs (IPCC): „Az erdők és mocsarak fontos CO2-elnyelők. Az erdő megélhet az ember nélkül, de az ember az erdő nélkül nem. Eleve szükséges a légvételhez, de mint építő és fűtőanyag is fontos. Lelkünknek jót tesz az erdőfürdő.”

Ma a német erdők 25%-a fenyő. Beavatkozás nélkül mindenütt tölgy és bükk lenne. A háború után jól jövedelmező fenyőerdőket telepítettek, óriási monokultúrákba. A 80-as évek légszennyezése miatt erdőkihalás indult meg. A tarvágást betiltották, „természetközeli erdőgazdaság” volt a jelszó. Csemeték helyett a magoncokat favorizálták, melyek erősebb gyökérzetet fejlesztenek. 30 éve a luc- és erdei fenyőállományt lombhullajtókkal keverik.

Jörg Müller, erdőökológus, Uni Würzburg: „A német erdő közép-korú, közép-sűrű és rettenetesen unalmas.” Szélsőséges időkre kell számítani, szárazságra és erdőtüzekre. Armin Vogt, faiskola-tulajdonos: „A kereslet a szárazságtűrők irányába megy.” Csak a bükknél, származás szerint, 26 félét lehet megkülönböztetni. Melyik fogja 2065-ben, a Harz-ban, jól érezni magát? Vagy jöjjön inkább a Douglasie? Egyeseknek megmentés, másoknak idegen faj. Amit most Vogt elvet, 2-5 év múlva adhat el. Kivéve, ha közben a fajta kimegy a divatból, mint a török mogyorófa. „Elég volt egy cikk egy erdő-szaklapban, miszerint a délfrancia alkalmasabb. 2 év termését kellett kidobnunk.”

„Egy erdőt átépíteni? Abszurd!” - mondja Susanne Eckert, a »Schützt den Pfälzer-wald« egyesülettől. Elvisz bennünket oda, ahol már évtizedek óta nem vágtak ki fát, hogy igazi erdőt láthassunk. A többi fa-ültetvény. Útközben mutat néhány öreg bükköt, fiatal fák körében. „Ernyőirtás. Túl sok bükköt vágtak ki, elvették a leárnyékoló lombozatot és a fák 'leégtek' – ami végzetes.” A 30 t nehéz Harvester fakitermelő gépek 20 cm mélyen sűrítik a talajt, holott az lyukacsos, lég- és vízáteresztő kell, hogy legyen. Természetvédők ezért vontatólovakat javasolnak. Ám az is igaz, hogy a nehéz gépek visszaszorították a baleseteket. „Az erdők nem fa-gyárak!” petíciót 150 000 írta alá.

Jürgen Bauhus, erdőtelepítő professzor, Uni Freiburg, az erdő öngyógyító erejében való hitet naivnak, homeopátiának tartja.

Közép-Európát meglepte a klímaváltozás és a kórokozók inváziója. Itt a természet alkalmazkodó ereje nem elegendő. Eckert követeli, hogy az állami erdőkben a természetvédelem elsőbbséget kapjon a fakitermelés előtt. „Egy uszodának vagy egy színháznak sem profitszerzés a célja.” 5% erdőt magára kell hagyni. Ennek fele valósult meg. Eckert mindent polgárt figyelmeztet: Mire jók a reklámújságok, ha olvasatlanul mennek a szemétbe? Tényleg muszáj fával fűteni; Kínába, az USA-ba fát exportálni?

1991-ben született a követendő alapelv:

-Vegyes erdő monokultúra helyett,

-Természetes szaporodás ültetés helyett,

-Egyes kitermelés tarvágás helyett.

Míg a Bund nem akar beavatkozni, egyes tartományok több millió adókedvezményt adnak erdő-kitakarításra, telepítésre.

Az 1,8 M erdőtulajdonos egyike Deuthold von Gaudecker, Bad Hersfeld-ben. A szúbogár őt is károsította. Fenyőt és bükköt telepített, de ebből évtizedekig haszna nem lesz, költsége igen: adó, erdőutak, fák gondozása. Gondját egy szélturbina oldotta meg, 4 ha erdőt évi 20 000 €-ért adott 25 évre bérbe. Az erdei szélerőművet Szászország és Türingia tiltja, Rheinland-Pfalz és Baden-Württemberg támogatja.

Az erdőtulajdonosok szubvenciót kérnek, mert erdeik CO2-őt vonnak ki a levegőből, a fa pedig kiváltja a betont és az acélt. Számításuk szerint az elmúlt években 92 M t CO2-őt, a német összemisszió 11%-át fogták vissza. Ezért hektáronként 112,5 €-t kérnek.

Katrin Dahmen erdőfürdő-vezető. Csendben vezeti csapatát, fakérget tapintanak, talajt vizsgálnak. Gyógyszer az urbanizáció, a sürítettség, a digitalizálás okozta stressz ellen. Egyes hatóságok attól tartanak, a látogatók fölriasztják a vadakat és letapossák a friss hajtásokat.

Még egy probléma az erdőben: a vad. Jens Borchers, Fürst zu Fürstenberg erdészet: Az egyetlen fafaj, amit a vad nem bánt, a fenyő. Ez is monokultúrához vezet. A Schwarzwald 9 ha-ját elpusztította a vihar és a szúbogár. Ha ezt a helyet magára hagynánk, fenyő-monokultúra nőne. Egyetlen segítség: ritkítani a vadállományt. Ám a vadászlobby erős, azt állítja, az erdészetnek nincs elég embere, hogy gyapjúval, tinktúrával védje a csemetéket. Sok helyütt az erdészek kénytelenek kerítést alkalmazni. Ez szűkíti az állatok életterét.

Az elmúlt évek fakitermelésének 75%-a ún „kár-fa”, mely sérült fáktól ered és gyönge minőségű. Bad Berleburg 2040-re CO2-semleges akar lenni, ezért mindent kár-fából épít: üléskockákat, buszvárókat, tárolókat. A szúbogár, erdőtűz és az US-konjunktúra miatt a fa világpiaci ára megugrott. A fakereskedelem már évek óta olyan globális, mint a CO2-probléma.

Saar-vidék környezetminisztere szerencsés: a vidék erdeinek 70%-a lombhullajtó. Fenyőnek a talaj nem alkalmas. Jost közvetít a vadászok és a természetvédők között. 2002 óta Saarbrücken kapuja előtt „őserdőt” gondoznak, kijelölt utakkal, gyerekprogramokkal. Saarland erdeinek 41%-a állami, itt a természetvédelem kap előnyt. Jövedelem-kiesés 11 M €, erre kérnek öko-prémiumot a CO2-alapból. A Bund hajlik erre, de a terület-átalány kontraproduktív lehet, mint az agráriumban. Az erdőtulajdonosok szép összegeket kapnának, függetlenül attól, mennyire környezetbarát módon gazdálkodnak.

Az erdőre nincs egyszerű megoldás. Érdekek ütköznek, ezért fontos a párbeszéd. Az agrár- és a környezetminisztérium Berlinben egymást bénítja le. Minden erdő, helyétől, állapotától összetételétől függően más bánásmódot igényel. 300 éve, hogy a német erdőgazdaság fenntartható módra váltott. Az erdészek mentik az erdőt az emberektől, akik az erdőtől egyszerre mindent akarnak.

SPIEGEL, 8. 10. 2021

»Da sind Waldstücke, da steht nichts mehr«

A HATALOMVESZTÉS PSZICHOLÓGIÁJA – B. Deininger – ZEIT/RózsaS

Bernd Deininger teológus, pszichoterapeuta, a Nürnberg-i Martha-Maria kórház főorvosa elmondja, miért esik nehezükre a politikusoknak a vereség.

ZEIT: Deininger úr, a CDU csúnya vereséget szenvedett, a kancellár asszony búcsúlátogatást tesz Ferenc pápánál. Ez egy vigaszutazás?

Bernd Deininger: Pszichoanalitikai szempontból a leány az apánál még egyszer megerősítést akar kapni, hogy jól végezte a dolgát. Valójában egy rakás törött cserepet hagy otthon maga után. A szentatya a papleányt megdicséri, hogy nagyot alkotott.

Z: Azt is tette. De az Ön értelmezése, pardon, nem kissé soviniszta?

D: Egy férfi kancellárnál a folyamat ugyanez lenne: A fiú menne az apához védelemért. Hogy a pápa egy apafigura, nem tagadható.

Z: A választások előtt Merkelt megcsípte egy papagáj. A kép terjedt, mint a vírus. Mi egy kárörvendő társadalom vagyunk?

D: A nevetés könnyít, főképp, ha egy nagyhatalmúval esik meg a malőr. Ám a mások sikerére való irigységet nem szabad alábecsülni. A művészettörténetben az irigy embert mindig visszataszítónak ábrázolják, mert ő önmagát is gyűlöli. Egy régi festményen megeszi a szívét. Az irigység az egyetlen halálos bűn, mely nem jár élvezettel.

Z: A politika színpadán egyes németek most veszteséget élnek át. Mit jelent, ha valaki önhibájából vagy azon kívül veszíti el hatalmát?

D: Megkülönböztetünk belső és külső hatalomvesztést. A belsőnél az ok, amiért a hatalomvesztés bekövetkezik, lényegtelen. Az érzések, amelyeket kivált, mindig ugyanazok: Nincs már rám szükség, nem vagyok többé érdekes, a munkám semmit sem ér. Ha a hatalmat befolyásként értelmezzük, akkor a fácit: A hatalomvesztés azért fáj, mert az emberek leértékelésként élik meg.

Z: Holott a hatalom megszerzése mindig szerencse is: Egyik megkap egy hivatalt, pedig nincs is képessége hozzá; másik elveszíti, holott nagyot alkotott.

D: A csúcspolitikusok természetesen tudják, milyen könnyen leválthatók. (Kivéve Orbánt, RS). Mégis egyesek Napóleon-szerű hatalomtudatot alakítanak ki. A demokráciában is megjelenik az, ami a királyoknál: Kóros nárcizmus, amely a vereség paranoid földolgozásához vezet, mint pl. Trump-nál. Az igazság ellentmondott önképének, ezért választási csalást hazudott. Hogy magáról továbbra is azt higgye, ő a legnagyobb, azt kellett állítania, a választással nem stimmel valami.

Z: A CDU nem vonja kétségbe a választást. Mégis a Merz-tábor nagyképűen Laschet és Söder fejét akarja.

D: Sok VIP-nél kóros hatalomsóvárság érhető tetten, mely a korábbi tehetetlenség-tapasztalatokból ered. Csodálat iránti túlzott vágyunk gyakran önbecsülésünk hiányát kompenzálja. Mivel gyerekként tehetetlenséget éltek át, ezt most minden áron el akarják kerülni. Ők már az óvodában is kifejezett hatalom-modorral tűntek föl. Söder már 16 éves korában olyan akart lenni, mint Franz Josef Strauß.

Z: Ön hogyan segít a hatalmasoknak, ha elbuknak?

D: Volt egy páciensem, aki 55 évesen ki akart szállni, de félt, hogy kollégái és a média számára nem lesz többé érdekes. Erős karriertörekvése motívumát kiderítettük: Apjának akart megfelelni, aki őt mindig lebecsülte. Az ilyen nárcisztikus igényeket nem lehet egyszerűen kikapcsolni. De ki lehet elégíteni anélkül, hogy egy konszernt vezessünk.

Z: Hogyan? Ma népszerű csúcsigazgatóknál is work-life-balance-t prédikálni. Vannak vállalkozók, akik először túlterhelik alkalmazottaikat, aztán azt tanácsolják, pihenjék ki magukat. Ez nem kerül semmibe.

D: A vezérigazgatónak nem tanácsoltam, erősítse szociális kötődéseit. Túl elfoglalt volt, hogy egy kórusban énekeljen vagy idegenekkel találkozzon. Mint orvos, nem adhatok irreális tanácsokat. Ehelyett egy kolostorba küldtem, hogy megtalálja, mit akar még az életben csinálni. Kiderült, szociális és kulturális szerepet akar vállalni. Tehát tett egy alapítványt. Hatalmát valami újba változtatta át és érezte, lehet őt úgy is kedvelni, ha nem ő a főnök.

Z: Az alapítvány nem mindenki számára járható út. Mit tegyen, aki nemcsak hatalmát, de jövedelmét is elveszíti?

D: Praxisomban mindegy, hogy egy konszern- vagy egy boltvezetőről van szó. A cél, hogy tiszteljék és szeressék.

Z: Ön eddig a hatalmat csak negatívumként írta le, holott Ön is, mint főorvos, hatalommal bír. Avagy dönteni és hatni eleve rossz?

D: Nem. Emberi alapigény a stabil kötődés és a tér a visszahúzódásra. Jóllakottság, érzéki élvezet után fontos az önfenntartás. A vágy, hogy magunkról és másokról gondoskodjunk, semmiképp sem kóros. A kisebbségi érzés állandó elhárítása már igen. Aki a hatalomvesztést sértésként éli meg, az félreismeri a valóságot. Tapasztalt politikustól elvárom, hogy leváltására legyen fölkészülve. Ők nem tisztviselők, tudják jól. Mégis sokan abban az illúzióban élnek, hogy hatalmukat nem kell leadniuk. A CSU-nál Bajorországban ez kiemelkedő, mert már soká kormányoz. Az én körzetemben 23,8%-kal éppen, csak hogy megelőzte a zöldek 23, 6%-át. Mégis bemagyarázza magának, milyen förgeteges győzelmet aratott. Hatalmi viszonyai annyira rögzültek, hogy minden kritika felségsértésnek számít. Ezért Söder elképzelése paranoiás, hogy pártja zuhanásáért Laschet a felelős.

Z: Söder mégis a választás előtt nagyon népszerű volt.

D: Ennek ellenére nem tudja elképzelni, hogy ő felelős pártja veszteségéért. Ez realitás-tagadással határos. A CSU túlazonosítja önmagát. „Mi bajorok vagyunk! Pártunk színe Bajorország színe!” Így azok agitálnak, akik pozíciójukkal annyira azonosulnak, hogy a gyönge gyereket, aki mindnyájunkban rejtezik, teljesen letagadják. Nem látnak különbséget önmaguk és hivataluk között. Ha összecsapnak fejük fölött a hullámok, szívinfarktust kapnak vagy öngyilkosok lesznek.

Z: Önhibából eredő hatalomvesztést könnyebb elviselni?

D: Nem. Depresszív válság üt be, mert az ellenőrzés elvesztését szociális halálként élik át. Ez olyan, mint az elhagyott szerelmes. Racionalizálhatom, hogy én vagyok a hibás, mégis rettenetesen fáj.

Z: Sejtése szerint, Merkel hogyan érzi magát pártja vesztése után?

D: Vélhetőleg egy tudatalatti síkon ez egy vigasz. Nélküle a CDU gyönge. A gondolat, hogy nélkülünk semmi sem megy, tetemes nárcisztikus nyereséget produkál.

Z: És ezért nem gondoskodnak erős vezetők erős utódról?

D: Igen. Ha valaki elégedett azzal, hogy nélküle jobban megy, ez nagy belső érettségről tanúskodik.

Z: Mit tanácsol Laschet-nek, akit még Scholz is megsajnált?

D: Hogyan viseli el hónapok óta ezeket a sebeket, nekem is rejtély. Rendesen ilyenkor lelki károk, kiégések mutatkoznak, de súlyos szervi betegségek is. Leértékelve, félretolva könnyen megbetegszünk. Laschet a semmibe vevést valószínűleg belsőleg védi ki. Ha szembe nézne vele, el kéne futnia. Az illúzió, hogy a világ nem érti, milyen fantasztikus vagyok, segíthet.

Z: És az orvos hogy segíthet?

D: Betegeimnek értésére adom, a hit, hogy csak akkor érnek valamit, ha hatalmuk van, nagy tévedés.

Z: Az Ön logikája szerint Merkel Laschet-et tolta volna, hogy a CDU veszítsen. Ez mennyire kézenfekvő?

D: 16 év után nyilván senkit sem tűrt maga mellett, akit hatalmasnak tartott. Söder elleni döntése már tudatalatti okokra vezethető vissza. Söder egyszerűen ezt sugározta: Én vagyok a legnagyobb! Ez a hübrisz ellentmond Merkel jellemének. Tudat alatt Söder sok bizonytalanságot produkál. Mit is akar valójában?

Z: Ez hogy illik a népszerűségéhez?

D: Tehetség, hogy a többség véleményét sajátjaként tünteti föl. Jó orra van ahhoz, mit kell mondania holnap, hogy mindenkinek tetsszen.

Z: És hogy nézne ki a hatalomvesztéssel való szuverén bánásmód?

D: Ahogy a zöld Robert Habeck-nél. Nárcisztikus hajlamait alárendelte pártja érdekeinek. Ehhez mersz kell!

Z: Bevallotta, hogy igen nehezére esett.

D: Pontosan! Hogy csalódott lehetett, az egészséges. A CDU-ban viszont három lehető jelölt gyerekes hatalmi harcot produkált, mint az óvodában!

Z: Az egyszerű ember hogyan védekezzék a hatalomvesztés ellen?

D: Alázattal. Néha emlékezzen, hogy mit kapott ajándékba. Kellő időben, kellő helyen volt – ne föltétlen saját teljesítményének tudja be. Élvezze visszamenőleg hatalmi helyzetét és ne sirassa. Így távolságot nyer és a boldogság új forrásait találhatja meg, melyek korábban hozzáférhetetlenek voltak számára: barátságok, kedvtelések és minden, amit mindig is csinálni szeretett volna.

Z: Ez a pácienseinél is segít?

D: Igen! Válás után krízisbe jutottak évek múlva írják nekem, hogy jól vannak, olyan boldogságra leltek, amit válás nélkül nem kaptak volna. Ez a belátás belső békét hoz.

Z: Ehhez a terapeuta mit ad hozzá?

D: A terápia segít áttörni a kétségbeesésen, melynek föltárja okait. A páciens le kell, hogy menjen lelke pincéjébe. Én segítek a sötétben kitartani és az önvádat kivédeni. Aki legyőzi saját tehetetlenségét és a mások hatalmától való félelmét legyőzi, belsőleg talpra áll.

ZEIT, 7. 10. 2021

»Machtverlust schmerzt, weil Menschen sich dadurch abgewertet fühlen«

OLTÁSÖSZTÖNZÉS 2.0 – SPIEGEL/RózsaS

A virológus M. Brinkmann és a viselkedés-közgazdász, M. Schreiber az oltáshelyzetről

SPIEGEL: A lakosság csak 64%-a oltott és ez nem növekszik.

Brinkmann: Sokan úgy gondolják, a vakcina még elég új, nem ismerjük eléggé. Mások a kockázatot csekélynek tartják magukra nézve. Végül itt vannak a félreinformáltak.

Sp: Az egészségügyi miniszter szerint sokaknak hiányzik az „egyszerű alkalom”.

Br: Ez némelyekre igaz, de ők az oltást nem is tartják fontosnak. Látok ilyen egyetemistákat. Aztán vannak, akik egyszerűen átaludták. Ám alapvetően a fiatalok oltáspártiak.

Sp: Schreiber úr, Ön egy tanácsadó cég munkatársa, amely feladata a játékelmélet és az ösztönzők gyakorlati alkalmazása. Ön is úgy véli, csak az alkalom hiányzik?

Sch: Alkalom volt elég, de mi az „alkalom”? Ez olyan kötetlen. Elmulasztottunk az embereknek időpontot adni, oltópontot és dátumot. Mi eléggé konform társadalom vagyunk. Ha valaki egy hatósági meghívót kap, érzelmileg nehéz neki azt mondani, nem megyek.

Sp: Mi tartja vissza az embereket?

Sch: Van restség a cselekvésben és restség a döntésben. Az első ellen úgy léphetünk föl, hogy nagy kényelmet kínálunk, pl. oltóbuszt a ház előtt. A döntés már összetettebb, de erre is van eszközünk. Pl. a szervadományozásnál, ha aktívan egy igazolványt kell kérvényezni, csak 20% hajlandó. Ha aktívan a szervadományozás ellen kell dönteni, 80% vállalja a donorságot – minden további ösztönzés nélkül. Ez a helyzet a döntési restségnél. Az oltakozás sokak számára érzelmileg nehéz. Racionális ellenérv nincs.

Br: Sokak számára az egész egyszerűen túl gyors. A vakcina nekik hamar jött.

Sch: Ezért már kezdettől fogva részletesen el kellett volna magyaráznunk, hogyan is volt lehetséges ilyen gyorsan ellenszert kifejleszteni. A korábbi szekventált eljárás helyett párhuzamosan dolgoztunk.

Br: Még gyorsabb kell, hogy legyen. Ehhez a vakcinához 300 nap kellett, a következőhöz 100 nap legyen elegendő. De ezt tényleg meg kell értetnünk. Sokakat elbizonytalanított, hogy a vakcinák alkalmazásához mindig új javallatok jöttek. Ez sokakban rossz érzést keltett: „Te jó ég, ezek maguk sem tudják igazán, mit tesznek!” A fölvilágosításra több időre van szükségünk, hogy a bizonytalanságot és a félelmeket visszaszorítsuk. Ám szorít az idő, itt az ősz.

Sp: A kormány szeptember közepén országos oltáshetet indított, buszokkal, social media-val – szinte hiába.

Sch: Nem az állam az, amely növelheti az oltáshajlandóságot. Ehhez olyan síkra kell lemenni, ahol teljesen más bizalom van. Egy futball-klubot pl. nagyobb bizalom övez, mint az államot. Ha az FC Bayern azt mondja, a 2022/23-as szezonhoz tervezési biztonságot akarnak és csak az oltottak kérhetnek állandó belépőt, - nem azért mert büntetni akarnak, hanem mert telt stadionra számítanak – akkor ez bejöhet. Bár a kemény eszközök, mint a büntetés, hathatósak lehetnek, ám elhasználódnak és csak mélyítik a társadalmi árkokat. Minél több pozitív eszközt vetünk be, annál jobb. Eleinte az oltás pozitív volt, még oltás-irígység is jött. Ezt ki kellett volna használnunk. Már akkor gyűjtenünk kellett volna az egyes népcsoportok oltáshajlandósági adatait. Marketing terén tudjuk, melyik autós milyen autót vezet és őket hogyan érhetjük el.

Br: A magánszférában és főleg a peergroup-okban sokat érhetünk el. A 14 éves fiam lelkesen újságolta, 3 cimboráját is rávette az oltásra. Ha minden beoltott beszél erről és a másik félelmét oszlatja, sokat nyerhetünk. Másik terület a munkahely. A munkaadó pl. oltás után adhatna egy szabadnapot. Ezen felül keveset hangsúlyozzuk, milyen jó, hogy egyáltalán van ellenszerünk. Ha még néhány hónapig emeljük az oltáskvótát, mindenkinek több szabadság jut. 33% oltatlannál a vírus képes új hullámokat elindítani. Ezt is erőteljesebben kell kommunikálnunk.

Sp: A Cosmos (Erfurt) és az RKI kutatása mutatja, a nők jobban félnek az oltástól. Ezt is figyelembe kell venni a fölhíváskor?

Br: Föltétlen. Ismételten ijedten észlelem, mennyire terjednek egyes téves információk a nőknél. Pl., hogy az oltás árt a magzatnak, vagy meddőséget okoz. Ilyenkor türelmesen elmagyarázom, hogy ez nem lehetséges – erre nagyon megkönnyebbülnek.

Sch: A nők jobban irtóznak a kockázattól. Ám a családban ők a multiplikátorok, ők döntenek a gyerekek beoltásáról.

Sp: Nemsokára az oltatlanok életét kicsit nehezítik: antigén-tesztjük árát maguk kell, hogy fizessék.

Br: Járvány szempontjából továbbra is fontos a teszt – legalábbis 80% beoltottságig. Így követhetjük a vírus útját és célirányosan beavatkozhatunk. Politikailag a lépést merésznek tartom, nem hiszem, hogy növeli az oltáshajlandóságot. A teszt jó, az oltás még jobb.

Sch: Ha a pozitív ösztönzéssel nem haladunk, igenis, be kell keményítenünk és diszkriminálnunk kell, oltott és oltatlan között. Egyenlőtlent egyenlővé tenni nem az igazságosság formája. A különböző bánásmódra objektív okunk van és az embereken múlik, hogy egyenlőek legyenek. Ám úgy hiszem, még nagyon sokakra hathat a pozitív ösztönzés. Az ostort még nem kell előkapnunk.

Sp: Az hogy nézne ki?

Sch: December 1-től triázs a kórházakban, elsőbbség az oltottaknak. Ezzel sok habozót rákényszerítenénk az oltásra. Kegyetlenül hangzik, de végül is járvány van.

Sp: A kormány túlzottan húzódozik?

Br: Úgy érzem, tart az oltatlanoktól. Ez aránytalan állapotokhoz vezet. 9/11-nél 3000 ember halt meg. Mit tettünk ezután? Minden légi utasra új szabályokat kényszerítettünk rá: Cipőt le, semmi folyadék. Most az USA-ban naponta 2000 hal meg kovidban – mégsem jönnek a szigorítások.

Sch: Jó hasonlat. Persze, különbség, hogy egy potenciális gyilkostól védem az embereket, vagy egy halálos betegségtől. A közgazdászok mindkettőt extern hatásnak tartják. Mindenki, aki megfertőződik, kockázat a többire. Ezért a fertőzés lehetőségének kezelése nem magánügy. Nem tűrhető, hogy kórházi alkalmazottak oltatlanok maradjanak. Nem is beszélve a házi orvosokról. Mint apa, a tanárok oltatlanságát is elítélem.

Sp: A spanyolok 78%-a, a portugálok 85%-a oltott. Mit csináltak jobban?

Sch: Sok-sok halottuk volt; mint hozzátartozók, sokan személyesen érintettek. Ezt az árat nem kellene megfizetnünk.

Sp: Segíthet-e a pénzjutalom? A Bild Zeitung egy „Impf-Fuffi”-t (50 €) javasolt.

Sch: A legrosszabb, amit tehetünk. Nagyon kevés. Az Ifo-Institut München egy oltás társadalmi értékét 1500 €-ra becsüli. Gondolom, 500 € sokakra hatna. De ezzel az összes pozitívumot szétzúznánk, ami az oltáshoz köthető. Beoltottnak lenni legyen privilégium. Ha prémium járna, akkor mindenkinek – visszamenőleg is. Különben az oltatlanok ezt mondanák: „Meg akartok vesztegetni? Akkor az oltástok mit sem ér!” És semmi esetre sem szabadna „oltásprémiumnak” nevezni, ha egyáltalán, akkor „szolidaritásprémiumnak”. Azért kapnánk, mert egymást védjük. Ha erre szánnánk magunkat, biztosra kellene mennünk – csak egy próbálkozásunk lenne.

Sp: Brinkmann asszony, mi a prognózisa, ha a következő hónapokban sem nő az átoltottság?

Br: Ha nem oltakoznak, a télen ismét kontaktkorlátozásokat kell elrendelni – horror mindenkinek. Sok oltatlan számára még nem világos: oltás vagy fertőzés – harmadik opció nincs. A vírus mindenkit megtalál.

Sch: Mikor jön el a nap, amikor kimondhatjuk: Egy oltatlanra sem lehetünk tekintettel.

Br: Aggódom a gyerekekért, akiket még nem védhetünk. 12-17 évesek hajlandók oltakozni, de időbe telik, míg az immunitás fölépül. Hogyan mondhatnám: Nekem mindegy, veletek mi lesz. A vírust még mindig nem értjük egészen, a long covid utóhatásait nem látjuk. Ezért kell egy alap-immunitás.

Sp: Brinkmann asszony, februárban nekünk azt mondta, a vírus még 2022-ben is gondot okoz.

Br: Ha 2024-et mondok, leszedik a fejem. Reálisan nézve, sajnos, a vírus még sokáig itt marad. Hiányzik az erőteljes globális oltáskampány. Ameddig ez nem lesz, járvány lesz, itt, Németországban is. Bizakodunk, hogy 80%-os átoltottságnál ellazulva hátra dőlhetünk.

SPIEGEL, 2. 10. 2021

»Die Keule sollten wir erst später auspacken«

A CO2-VESZÉLY 50 ÉVE ISMERT – ZEIT online/RózsaS

S. Manabe és R.T. Wetherald 1967-ben modellezték, hogy ha a levegő CO2-je megkétszereződik, a Föld hőfoka 2*C-vel megnő. A mai becslés 2,5 – 4 *C.

Az első klímakutatók már 120 éve sejtették, hogy a gyárak és a gőzgépek CO2-je egy láthatatlan plafont húz a fejünk fölé. Egy óriási üvegház keletkezik, amely a napfényt és a hőt átengedi, de a meleget vissza nem.

Mit tesz a CO2 a bolygóval? Mi az ember szerepe ebben? Ezzel komolyabban 1950-től kezdtek el foglalkozni. A hamburgi meteorológus, Klaus Hasselmann, kidolgozott egy módszert, amivel – az ingadozások ellenére – le lehet szűkíteni a jövő klímairányát.

A komplexitáskutató, Giorgio Parisi, a kaotikus atmoszféra megértéséhez szolgáltatott alapot. A legkisebb változás is óriási következményt vonhat maga után. A kavarodás folyamatos – az évszakok, felhők, vulkánok, helyi időjárások miatt. Hogyan lehetséges itt a CO2 hosszú távú kihatását előre jelezni, egy gázét, mely a légkörnek csupán 0,1%-a?

Manabe a 60-as években elképzelt egy karcsú, 40 km magas légoszlopot, amelyben szimulációval emelte a CO2-őt. Akkoriban szobanagyságú számítógépen több száz órán át futatta az előrejelzést. (Ma ezt egy smartphone elvégezné). Végül megjelent az eredmény: Földközelben a hőfok emelkedik, 20 km fölött viszont lehülés várható. Ha a melegedésért direkt a Nap lenne felelős, a légkör egyenletesen melegedne. A modell meglepően pontos volt, alapja lett a további tanulmányoknak. (Journal of the Atmospheric Sciences: Manabe & Wetherald, 1967).

Hasselmann föltette a kérdést: Látható-e már a fölmelegedés? Akkoriban globális klímaadatok alig voltak. Ezért az időjárások és a kevés klímaadatokat kombinálva, egy olyan modellt épített, amelyben az állandóan változó időjárás-jelenségek, nem mint zavaró tényezők jelentek meg, hanem, mint a klímarendszer elemei. A munka sikerrel járt: A modell a klímakutatás alapja lett.

Anders Levermann (Potsdam Institut für Klimafolgenforschung): „Először vált lehetővé a természetes ingadozás jele és a globális fölmelegedés jelének együttes kutatása.” Az időjárás gyors átcsapásai ellenére, a klímarendszer más elemei közötti kapcsolata vált fölismerhetővé, pl. az óceánok lassú klímaváltozása. (Tellus: Hasselmann, 1975).

Ezután Hasselmann az ember „ujjlenyomatait” kezdte keresni az időjárás és a klíma adataiban. Sikerült a természetes klíma-befolyásoló napsugárzást és a vulkánokat leválasztania. (Meteorology of Tropical Oceans: Hasselmann, 1979 / Journal of Climate: Hasselmann, 1993 / Climate Dynamics: Hasselmann, 1997).

Az elméleti fizikus, Parisi, „spinüvegjeiről” híres. Ezek fémötvözetek, melyek összetevői konkuráló erőknek vannak kitéve. Ezáltal az egyes atomok spinjeinek mágneses irányultsága állandóan változik. Hosszú távon ez a véletlen alapzizegés az egész ötvözet tulajdonságaira kihat, ahogy a helyi hőfok- és légnyomás-ingadozás a nagy légköri jelenségekre. Parisi 1979-ben egy matematikai látásmódot fejlesztett ki, hogy a spinüvegek káoszát rendezze. Ma a módszert mindenütt használják, ahol kis változások nagyokat okoznak, pl. a biológiában és az agykutatásban.

A Nobel-bizottság indoklása: „A rendezetlenség, a variabilitás és a statisztikus oszcilláció figyelembe vételéről van szó, a klíma-modellekben. Csak mióta mi, emberek, ezzel foglalkozunk, azóta értjük, hogy a fölmelegedés reális és saját aktivitásunkra vezethető vissza.”

Ez fölhívás több klímavédelemre, ám, hogy mindebből mi következik, továbbra sem világos. Bár a világközösség a párizsi egyezményben kinyilvánította, hogy legkésőbb 2050-ig megállítja a fölmelegedést, a CO2-emissziók továbbra is nőnek.

A történet egyszerre hősies és drámai. A hősök, tudásuk dacára, az idők ellenállásán buknak el. A döntés az emberiség kezében van.

ZEIT online, 5. 10.2021

Damit niemand sagen kann, wir hätten es nicht gewusst

KOMMENT

PARTEI

Senki sem tudta? Sokkal rosszabb: A többséget a klímaváltozás egyszerűen nem érdekli.

Avatar

"Climate models have been extremely ACCURATE in their predictions of decades of warming (https://climate.nasa.gov/new…). There's no evidence they're 'missing feedbacks' etc. Some IMPACTS (ice melt, sea level rise, extreme weather events) ARE exceeding the original predictions." https://twitter.com/MichaelE…

"Back in 1970, Manabe made the first specific projection of future warming, arguing the global temps would increase by 0.57C between 1970 and 2000. He was spot-on: it warmed 0.54C."…

Spiegelwechsler

Egy szuper-találmányban reménykedni egyszerűen naiv.

Weiterwursteln

Tehát neoliberális FDP-logika. Fő, hogy Christian tovább száguldozhasson Porshe-jával.

ELTÖRÖLNI A NOBEL-DÍJAT! - NZZ Zürich – RózsaS

A Nobel-díj a világ legtekintélyesebb díja. Ha jövő héten a Stockholm-i bizottság dönt, egycsapásra tudósok lesznek világhírűvé, tele lesz velük minden média.

A N-díj öröm és teher is egyben. Egy olyan képet közvetít a tudományról, amilyen nincs és nem is volt soha. Ezért ezt a díjat el kell törölni. Még az Oscar sem hat így a díjazottak önéletrajzára. Mostantól a média, a politika, a társadalom központjába kerülnek.

A ragyogásból mindenki részesülni akar, ezért kiemeli közreműködését – visszafogott finomsággal, vagy csörtető otrombasággal. A City College NY pl. a 60-as években kitüntette a nála végzett biokémikust, Arthur Kornberg-et, azzal az indoklással, hogy a kutató 1959-ben orvosi Nobel-díjat kapott. Vélhetőleg ez volt az első eset a történelemben, amikor valaki azért kapott egy díjat, mert előzőleg egy díjat kapott.

Amilyen fontos a díj, olyan titkos a kiválasztás. Idén valószínűleg a koronavírus ellenszere, az mRNA kifejlesztőire esik a választás. Nobel 1985-ös testamentuma előírja, hogy a díj annak jár, aki előző évben a legtöbbet tette az emberiségért. Hogy az mRNA-oltás erre ideális, senki sem vitatja. A kérdés csupán: Kinek köszönhetjük? Ki találta föl és mikor?

A biokémikus Karikó Katalin és az immunológus DrewWeissman lennének azok? Vagy Derrick Rossi, ÖzlemTüreci és Uğur Şahin, akik voltak bátrak a Moderna és a Biontech gyógyszergyárakat megalapítani? Vagy Pieter Cullis, a kanadai biokémikus, akinek kutatása tette lehetővé, hogy az mRNA egyáltalán a sejtfalon átjusson?

Az igazság: Nincs az az e g y kutató, akinek a vakcinát köszönhetjük. És a díjat csak háromfelé oszthatják. Ha Stockholm az mRNA-nál külön orvosi és külön kémiai díjat is adna ki, a projekt résztvevői közül is sokaknak üresen maradna a keze. Mert a zsákutcás kutatás 30 éve kezdődött, legalább 100 kutatóval. (Lásd Nature szaklap). A legtöbben becsapva éreznék magukat és joggal.

Amikor Nobel a díjat alapította, még voltak magányos zsenik. Némely sikeres föltaláló magát tekintette a jövő díjazott prototípusának. Ma azonban a tudományt „team”-ekben művelik. Egyes területen, pl. a részecskefizikában, ezer kutató is ügyködik. Hogyan lehetne a három legfontosabb kiemelésében megegyezni?

120 éve az első N-díj után a Stockholm-i bizottságnak be kéne látni, hogy az alapító akarata már nem teljesíthető. Egyébként sem ragaszkodtak nagyon a végrendelet betűihez. Már a 2. díjnál két fizikus osztozott az elismerésben – évekkel előtti munkásságukért. Egyszemélyes fizika N-díj utoljára 1992-ben volt.

Épp az mRNA pillanatában az N-díjat ideje obszolétnak nyilvánítani és elbúcsúzni a fikciótól, hogy ma egy igazságos kiosztás lehetséges. Egy tudományos áttöréshez tengernyi pénz kell. Mint a formula 1-nél, akinek nincs gyors autója, nem lehet első. Aztán szerencse is kell, ahogy Röntgen esetében is történt.

A héten beindul a ceremónia, melyet a valóság már rég meghaladott, írja Andreas Hirnstein.

NZZ Zürich, 3.9 2021

Der Nobelpreis gehört abgeschafft

KOMMENT

Guten Morgen, Zürich! 1988-ban jelent meg a „Vissza a Nobel-díjakat!” a Lélegzet és az Igen lapokban. A cikk sérelmezi, hogy atombomba-építők kaptak ilyen díjat. A svájciak a tippel is mellé lőttek. Mai hír, hogy D. Julius és A. Patapoulian a boldog nyertes, a fájdalomérzékelés és a tapintás terén végzett munkájukért. (Nyilván a bizottságnak sokat fáj a feje!). De a díj csak egy tünet. A baj az egész tudománnyal van. Egy problémát megold, kettőt generál. Az a tudomány, amely valaha szegénységet, éhínséget fékezett meg, ma teflonlábossal és tépőzárral nyomja ki a szemünket? Ma a tudomány termékeivel először megbetegít, aztán büszke a botra, amit föltalál, hogy kigyógyítson. Minek köszönhetjük az egész klímaválságot? A nagy találmányok ideje lejárt. Ami most jön, az vagy fölösleges, vagy káros. Elmentek a Holdra, ahol csak sivatag, hideg és légtelenség – aztán jöttek vissza a Földre, ahol minden van: bor, búza, szerelem. (Nem is mentek többet!) A tudománybabonában tömegek hisznek. Csak ne csalódjanak!

GAZDAGODNI VAGY KLÍMÁT MENTENI?- FDP és a zöldek - ZEIT Hamburg/RózsaS

Christian Lindner (FDP) királycsináló akart lenni, de Laschet-je (CDU) elbukott. Most a zöldekkel egyezkedik.

Az a vélekedés, hogy az szavaz az FDP-re, aki gazdagabb akar lenni. Ám ez többet mond saját előítéleteinkről, mint a valóságról. A liberális klientúra olyan érzéstől szenved, amit a zöldek alig ismernek: a lecsúszás félelmétől. 37% félti eddigi életszínvonalát. (Ezzel érzelmileg közelebb állnak a Linke-hez, mint a zöldekhez). Az FDP-zöld kölcsönös kulturális megvetés az ökológia miatt erősödött. Teherkerékpár vs SUV, tempólimit vs szabad száguldás, hidrogén vs lemondás. A végén az ökológia, mely végül is nagyon anyagi valami, könyörtelenül moralizálásra és ideologizálásra került.

Az ok nem e kettőnél, hanem a nagykoalíció tétlenségében keresendő. Ez vezetett oda, hogy az ökológiai magatartás a privát szférába kényszerült. Az életmódok polarizálódtak, a polgárságban polgárháború tört ki: képmutatók egoisták ellen, becsületes Porsche-tulajok farizeus teherbringások ellen, akik mélygarázsukban hibridautót rejtegetnek.

Ám épp egy sárga-zöld dominált kormány rejtett potenciálja, hogy végre keretet adhat a tényleges klímatettekhez – szájhősködés helyett. Az emberek ökológiai magatartásukat összhangba hozhatják önérdekeikkel. Ezzel megszűnne az ökológia túlmoralizálása, a magánszféra túlpolitizálása és vele a polgárközi kultúrharc is. Egy fajta „gyógyulás” (FDP) lenne, nemcsak a két párt és támogatói számára. Enyhe gender-gyakorlat is társulna a jó hangnemhez.

Az FDP-zöldek kényszer-barátkozása nem elsősorban mentalitás, hanem inkább realitás kérdése. Külpolitikailag a Linke sem kell ahhoz, hogy a transzatlantizmus és a nyugati szövetség politikája néhány alapvető kérdését tisztázzák. Aztán itt a digitalizálás-lemaradás, ami örök téma. Végül minden a klímavédelembe torkollik, mely nemcsak a koalíciós gondolkodás és cselekvés minden területét hatja át, hanem egy új elvet is meghonosít.

A jövőben minden koalíciós szerződés, minden törvény, egy sereg szakértő által CO2-csökkentő számításon esik át. A politika hirtelen objektiválható lesz, amit demokrácia-szempontból érdekesnek vagy aggasztónak lehet találni. Tény, hogy a molekulákat mérni lehet és ezzel a kormány klímapolitikai intézkedései hatékonyságát is. Az aktorokat szavukon lehet fogni, beváltják-e ígéreteiket? Míg a kampányban mind bátran állíthatták, hogy kiszállnak a szénből, a rövid légi utak és a benzinárak maradnak, most meg kell válaszolniuk, hol akarnak CO2-őt visszafogni? A párizsi egyezményt retorikailag helyeselni, gyakorlatilag szabotálni – ez többé nem megy! Kevesebb kultúrharc – több szubsztancia – ez vezetheti a következő kormányt. Épp a nagykoalíció megszabott törvényes részlet fogja a klímapolitika logikáját meghatározni, kevésbé a hozott pártprogram.

Minden év márciusában a különböző szektorok (energia, ipar, közlekedés, épületek, agrárium) CO2-redukcióját prezentálni kell, és ha nem elégségesek, javítani. Idén már látható volt: A kormány az épületek energia-szanálását további összegekkel kellett, hogy megtoldja. 11 mrd €-t biztosítanak összesen 2 M t CO2 visszafogására. Drágábban sehol a világon nem teszik! Mivel a politikai és pénzügyi utóköltségek óriásiak, a koalíciós szerződésben ezt a márciusi toldozást-foltozást meg kell akadályozni, különben fuccs a sárga-zöld-pirosnak. Ténykényszer és hatalom-megtartás hozhatja össze a sárgákat a zöldekkel. Más területen nincs is szükség kényszerre, a héten meghozandó konszenzus kézenfekvő.

Az FDP pl. fél millió bevándorlót akar, hogy legyen munkaerő a vállalatoknak. Ehhez egyszerűsíteni kell a bevándorlási törvényt. A német képviseletek több vízumot kell, hogy kiadjanak. Tanuló vagy dolgozó menekültek itt-tartózkodási engedélyt kell, hogy kapjanak. A zöldek valójában ugyanezt akarják: Egy „tehetségkártyát” a szakmunkásoknak, kevesebb bürokráciát a bevándorlóknak és „sávváltást” a menekülteknek. Nyugdíjnál az FDP közelebb áll a zöldekhez, mint az SPD-hez. Egy ún. részvénydíjat terveznek, hogy a nyugdíjbiztosítás egy része állami alapba kerüljön. A zöldek a Riester-nyugdíj egy részét egy állami „Bürgerfond”-ba vinnék át. A digitál-politikában direkt megegyezhetnek: gyors hálózatkiépítés, a készlet-adattárolás eltörlése, a közigazgatás digitalizálása.

És itt vannak még a konzervatívokat bosszantó apróságok: Szavazati jog 16 éveseknek, a fű legalizálása; a 219a, az abortusz-reklám tilalmának föloldása, a Bafög-ösztöndíj függetlenítése a szülők jövedelmétől, a Hartz IV szocsegély-családban a fiatalkorúak munkaengedélyezése, stb.

Mindezek mellett a „barátkozó” FDP-Grüne pontosan tudja, milyen mély árkok választják el őket. Először is a teljesen ellentétes állam-értelmezés. A zöldek az évek során állambarát lettek. Mindkét fél a jövő problémái miatt jóval több államot akar.

Ezzel szemben az FDP álláspontja, hogy a pénzpolitikai fenntarthatóság csak további állam-eladósodás elkerülésével érhető el. Az adócsökkentés növekedéshez vezet, ez növeli az állam bevételeit és az össztársadalmi jólétet. Az állam szerepe csupán a gazdaság kiszabadítása kötelékeiből, szükséges a gátak lebontása és kevés, de okos szabályok meghozása.

Ehhez a világképhez több út is vezet, nagyban és kicsiben. Lindner-nek is föltünhetett az állam felé fordulás. A szocializmussal nem vádolható Economist nemrég summázta a Merkel-korszakot. Az ország elmulasztott elég pénzt beszedni infrastruktúrája jövőképes kiépítésére. A pfennig-fukarkodás szerkezeti probléma és a Lindner által védett adósságfék az állam cselekvőképtelenségéhez vezet. Az FAZ is követeli 40 év pálfordulását, az állam erőteljes föllépését a gazdaságban. Az öko-transzformációhoz egy tervvel és tőkével rendelkező állam kell. Az állam utáni kiáltás nem ideológiai, hanem reális szükségesség. Több liberális közgazdász is ezt vallja.

Mégis borítékolható, hogy itt az SPD és a zöldek a helyest addig forszírozzák, míg ismét rossz lesz. Az FDP ennek kikürtöléséről gondoskodik.

Másodszor: A felek régóta aranyhidakat barkácsolnak, amik átsegítenek a világnézeti különbségeken. Az öko-transzformációkhoz pl. befektetési társaságokat lehetne gründolni. Ezek állami pénzekből infrastruktúra-projekteket indíthatnak, hiteleiket azonban nem állami adósságként könyvelnék el. Így az FDP-nek meghagynák az adósságféket és a zöldek mégis befektetési pénzekhez jutnának. Az adópolitikában megegyezhetnének abban, hogy a kis- és középjövedelmeket tehermentesítik. Ezzel teljesítenék az FDP régi óhaját és a csúcsjövedelmeknél is eltörölnék a szoli-járulékot. A zöldek a vagyonadóról is lemondhatnának.

Bár mindez nem a beígért nagy adóreform lenne, de egy okos kompromisszum, ahogy a szociálpolitikában is alakul. A 12 €-s órabér a zöldeknek fontos és az FDP-nek sem nagy probléma. 2022-re, már a mai szabályok szerint is, 10,45-re emelkedik. Mikor érné el a 12-őt, abban gyorsan megegyezhetnének.

A klímavédelemben dúl a befektetni vagy tiltani vita. De már dolgoznak egy közös nyelven, amelyben a „bürokráciamentesítés”, „fölgyorsítás”, lehetővé-tevés” kifejezések nyüzsögnek. Gyorsabb tervezés, egyszerűbb kérvényezés és a megújulók kiépítése a következő évek feladata. A robbanó-motor vita is már okafogyott. Az FDP helyesli a fosszilisek kiváltását CO2 nélküli szintetikus üzemanyagokkal. Bár egy szakértő sem jósol ennek nagy jövőt a piacon. Tehát: A belső elégésűt nem tiltjuk, de nem maradhat!

Több szerződéshűség kívánatos, főképp a klímavédelemben, ahol Párizs, Karlsruhe és Brüsszel adja meg a kereteket. És minden szerződésszegés jogilag (Karlsruhe) vagy pénzügyileg (EU) szankcionálásra kerül.

Közvetlenül a kabinet fölesketése után a zöldek és az FDP között egy verseny indulhat meg a gazdaság avanzsált részeiért és viszont. Most, hogy mindenki klímasemleges akar lenni, a lojalitások újra kiválasztódnak. Az Unió belátható időn belül semmit sem oszthat, a zöldek és az FDP hirtelen érdekes lehet, mert kezük a pénzcsapokon. A verseny serkenti a produktivitást, ezt senki sem tudja jobban az FDP-nél.

Ám mindez szociális is lesz? Vélhetőleg aligha. Végül is a szociálpolitika a jobban kereső ökológusoknak, bár morálisan fontos, de nem létkérdés, míg az FDP szociális lelkiismerete teljesítmény-irányultsága miatt eléggé visszafogott.

Ám, hála istennek, itt van még az SPD, amit elfelejtettünk megemlíteni. Neki is részt kell venni a kormányzásban!

ZEIT, 30. 9. 2021

Das Leuchten der Ampel

KOMMENT

És mindez „für die Katz” - ha marad az SPD-CDU nagykoalíció!

RS

KORAI RÁKFELISMERÉS – Minden tünet előtt – ZEIT Hamburg, RózsaS

A „Galleri”-szűrésre 140 000 brit kap meghívót. Az orvosok egy csepp vérből 50 fajta rákot ígérnek diagnosztizálni.

Évente 200 000 német hal meg rákban, pedig „Korán fölfedve – gyorsan gyógyítva!” Korai felismerésre kevés rákféle alkalmas, így pl. a vastagbélrák, tükrözéssel. (Mikor megtudtam, ez hogy megy, gondoltam, inkább eszem sok rostost. Káslernek volt egy kísérlete, küldjünk be postán egy kis szart. RS).

A Galleri kifejlesztője, az US Grail cég azt is megmondja, melyik szervből indul el a tumor. Nem a hasukra ütöttek, már évtizedek óta vizsgálják a rákbetegek túlzott DNS koncentrációit a vérben. Az elhalt burjánzó sejteket az enzimek földarabolják, így kerül a veszélyes jel a vérbe. Ezzel sokáig nem tudtak mit kezdeni, csak a 90-es évektől kezdték el komolyabban vizsgálni.

A fiatal genetikus, Dennis Lo gondolatmenete: Egy tumor a test tápanyagaiból él, ahogy egy embrió is. Sok a közös bennük. Ha a tumor örökítő anyaga a vérben kering, akkor a magzat DNS darabjai is kimutathatók a vérben? Telitalálat – köszönve az új DNS-dekódoló technikának. Lo kifejleszti első tesztjét a Down-szindrómáért felelős trisomic 21-re.

A teszt világszerte terjed, de néha talányos eredményt hoz: a North Carolina-i klinika egy páciense terhes, noha kromoszómájában egyszerre 2 hibát is találtak, melyek a magzatra halálosak. Az orvosok kivárnak. Hónapokkal később makkegészséges fiúcska születik, ám az anya csípőfájdalomra panaszkodik. A diagnózis: előrehaladott csontrák. A teszt nem tévedett, csak épp egy rákot jelzett. Dr. Osborn után Mereditte Halsk Miller (Illumina San Diego) hasonló leletekre bukkan.

Valóban jelezhet egy teszt korai rákot? Az Illumina mérlegel, aztán 2016-ban megalapítja a Grail-t, az kidolgozza a Galleri-t.

A befektetők között Bill Gates és Jeff Bezos, 100 M $-ral. (Ezeknek kegyétől függ emberek élete? RS). A cél egy pan-cancer-teszt, valamennyi rákfajtára. Ettől még messze vannak, hisz 100 fölött a rákfajok száma.

Az Illumina átvette az egész céget, 7 mrd $-ért, 2035-ig évi 35 mrd-dal nőhet az értéke. A konkurencia a nyakában, pl. az Exact Sciences (Madison, Wisconsin). A brit National Health Service (NHS) lecsap a tesztre és tudni akarja, hogyan vizsgázik a valódi életben. A korai rákfölismerést (100 rákféléből) 50%-ról 75 %-ra akarja föltornázni. Ekkor a terápia nem annyira terhelő és olcsóbb is.

Ha az első kísérlet beválik,1 millió briten próbálják ki. A gyanús eseteket egy study nurse továbbítja – a téves riasztásokat elkerülendő. A tesztre más betegségek is reagálhatnak. Pozitív lelet esetén következik egy teljestest-szcintigráfia, hogy megtalálják a tumor helyét.

A Galleri eddig csak az USA-ban írható föl, ott is csak a magas kockázatú betegeknél és a vérvonalon terhelteknél. A 948 $ tesztköltséget néha a betegsegélyző állja. A 4000 önkéntesen kipróbált teszt csak 5 fals pozitívot eredményezett, 1000 esetnél. (De azok nem aludtak többet! RS). Elkerülendő az emberek halálra ijesztése. Nem cél a bejáródott régi szűréseket (béltükrözés, mammográfia) helyettesíteni, hanem azokra a rákokra fókuszálnak, melyekre nincs szűrési technika (tüdő és hasnyálmirígyrák, tumor a fejen és a nyakon, nyelőcsőben).

Sonja Loges, Deutsche Krebsforschungszentrum Mannheim: „A cég igen gondosan járt el.” Előszötr tipikus DNS-mutációkat kerestek a vérben, melyek a növekvő rákról árulkodnak. Ez működik, de a találatszám korlátozott. A továbbiakban az elfajult sejtek más jelét keresték: A DNS 4 elemén történt metilezéseket. Ezek a minták tipikusak és gépileg könnyen elválaszthatók. A végén egyfajta genetikus QR-kódot kapnak, mely nemcsak a rákfajtát, hanem a helyét is megadja. A teszt bővíthető, egyes rákok sok DNS-t ürítenek a vérbe, mások kevesebbet.

Másrészt a mikro, friss rákgócok kevés DNS-t produkálnak, amelyeken a Galleri gyakran átsiklik. Itt a találat 20%, szemben az „öreg” rákok 75%-ánál – mindez rákfüggő. Ez nem lelkesítő, de mindenképp örvendetes, ha egyáltalán nincs előrejelző vizsgálat.

Rejtett betegségek diagnózisánál nagyon óvatosnak kell lenni. A leletek értelmezéséhez kiváló szakértelem kell. Maga a Galleri elképesztően pontos: a hibás diagnózis 0,5 %. A tévedés nemcsak rémisztő a betegre, de sok fölösleges vizsgálatot is von maga után.

A jelmondat „Korán fölismerve – gyorsan gyógyítva” nem áll meg minden esetben. Mell- vagy tüdőráknál igen, de pl. a gliobastrom agytumornál hiába a korai fölismerés. Mit sem sejtő embereket nyilvánítanak túl korán beteggé. A brit tömegteszt erre is keres megoldást. Addig is Németországnak lenne elég ideje előkészíteni az új vérelemzést. A korai fölismerés kiterjesztésére nálunk is még lehetőség van. Itthon, 2016-ban, 500 000 ember betegedett meg rákban. 2030-ig, az öregedés miatt, további 100 000 rákossal kell számolnunk.

ZEIT, 30. 9. 2021

Ein Tropfen Hoffnung

A PROGNÓZIS LEHETETLENSÉGE – Nehéz az epidemiológusoknak és a közgazdászoknak – ZEIT Hamburg/RózsaS

A Devs-sorozatban egy milliárdos fölbérli a legjobb programozót, csavarozzon össze neki egy masinát, ami a jövőbe lát. A program bemutatásakor a programozók egy nagy képernyő előtt ülnek, melyen önmaguk kísérteties, behavazott torzított képét látják, egy régi csöves készüléken, görbe szoba-antennával. Ezután a képernyőn fölismerni, hogy az egyik képmás fölemelkedik a székében és átint. A programozók egyike döbbenve szintén fölemelkedik és – mintha tükörképe reakciógyorsaságát akarná ellenőrizni – ő is int egyet. Miután fölocsúdott meglepetéséből, fölfogta, mi történt: Az integetés a képernyőn volt a gép megbízható előrejelzése, mely pár pillanatig a jövőbe látott. Előrelátta, mit fog a programozó tenni: integetni fog. Amit a masina körülményes kalkulációval kihozott, nem volt más, mint egy „self-fullfilling-profecy”. Az előrejelzés úgy vált valóra, hogy egyáltalán előrejelzést produkált. A programozó rettentő körülményes módon önmagának integetett.

Mi modern emberek előrejelzésekre vagyunk ráutalva. Ezek legyenek megbízhatóak és objektívek. Ám mi a teendő, ha az előrejelzés és az előrejelzett világ egy visszacsatoló szalagba fut bele és többé nem különböztethető meg?

Amikor a Devs-jelenet a Hulu US-platformon megjelent, a WHO épp akkor nyilvánította a kovidfertőzést pandémiának. Sejthető volt, hogy a következő hónapokat és éveket a számítások és a modellek fogják előrejelezni. Hogy a Devs-csapda fenyeget, csak később derült ki. A corona-hullám modellezői az év elején ütköztek a problémába. Incidenciákat és halottszámokat modelleztek azzal a feltétellel, hogy a polgárok viselkedésükön nem fognak változtatni. Barátokkal találkoznak, ugyanúgy fognak mozogni, mint azelőtt. Az ilyen prognózisok azonban, közzétételük után, viselkedésváltozásokat provokálhatnak ki. Ha bíznak az előrejelzésekben, levonják saját következtetéseiket és ezek szerint cselekednek. Nem akarom, hogy sok ember megbetegedjen, tehát korlátozom magam. Egy sejtés elképzelhető: A sokkoló hatás miatt a drasztikus modellek bizonytalanná váltak. Ilyenkor egy self-destroying-profecy-ről volt szó. Hogy egy előrejelzés tényleg bejön, már azáltal bizonytalanná válik, hogy ez az előrejelzés egyáltalán létrejött.

Ez az önmegsemmisítő mechanizmus kiiktatható? Nagyon nem. Ha a modellezők munkájuk ijesztő hatását már eleve beáraznák és alacsonyabb esetszámokat vennének alapul, az ijesztő hatás nem lépne föl. A modellezők kénytelenek a lakosság előtt kapitulálni, mint a nyúl a sün előtt, amelyet sosem képes utolérni. Magas számokat prognosztizálnak, a számok alacsony szintre állnak be. Alacsony számokat jeleznek előre, a számok nőni fognak.

Eddig az elmélet. Nem tudjuk, mely prognózisok milyen ijesztő hatást váltanak ki. Ezt a teljeskörű kutatás deríti majd ki. Egy már mondható: a fenyegető circulus vitiosus sok különösen jelenlevő színben csillog.

A közgazdászokat is kínoz egy paradoxon-prognózis. Mennyiben függ az infláció az infláció-elvárástól? Egy központi bank infláció- előrejelzése is visszacsatoló viselkedés-változáshoz vezethet. Ha a munkások magas áraktól tartanak, fölverik béreiket. Senki sem akar rosszabbul járni. Aki tehát áremelkedést jósol, előidézi azt. (Soros így nyert az angol fonttal szemben. RS).

Mért szaporodnak ma ezek a paradoxonok? A statisztika finomodik, az adatözön kimeríthetetlen. Válaszaink jobbak, ha valaki megkérdezi: Milyen jövőre számítsak, milyen feltételekkel? Utóbbiakat is már mi, emberek gyártjuk. Az antropocénban a jövőnk ritkán függ csak a fizikai törvényektől. Ma az előrejelzések főleg a választókon, a részvényeseken, a fogyasztókon múlnak. Ám ezek döntéseiket az előrejelzésektől teszik függővé – a kör bezárul.

A prognózisnak már eleve tudnia kell, hogyan reagálnak rájuk – a jövő integet felénk és mi vissza integetünk. A Devs-jelenet megragad, mint egy beszorult felismerés-helyzet, ahonnét politikát akarunk csinálni. Egy folyamatos meeting résztvevői vagyunk, amely képernyőkön emberek jövőjét vetíti ki nekünk, míg ezekben az árnyakban egyszer önmagunkat ismerjük föl.

Amikor Isaac Asimov az 50-es években kitalálta a pszichotörténelem c. tudományt, mintha megsejtette volna a mai helyzetet. Ez a tudomány megengedte, hogy társadalmak jövőjét hosszú távon biztosan előre lehessen látni. Matematikával ui. a pszichológiát és a történettudományt annyira föl lehet fújni, hogy statisztikai prognózisai megterhelősége elérje a fizikai törvényekét. „Ez a nagy teljesítményű tudomány csak addig működhet, míg az emberek a pszichotörténeti elemzést nem észlelik és a kiértékeléshez hamisítatlan reakciókat lehet fölhasználni.” (Asimov a Foundation-ban). Az a népesség melynek a jövőjét előrejelzik, nem szabad, hogy ismerje ezt az előrejelzést. Asimov futurisztikus feudális világrendjében, titkosrendőrséggel és uralkodó arisztokráciával, a tömegek megtévesztése tényleg sikeres.

A mai demokratikus és digitális társadalmunkban ez aligha megy. Liberális jogállamban a tévében arról vitatkozunk, milyen viták befolyásolnak bennünket. Mindent látunk egész nap, de főleg önmagunkat. Ám a paradox prognózisok problémája nem a demokráciákból nő ki. Ellenkezőleg: Az Apple TV+ sorozatot indít „Foundation” címmel, amelyben a jövő kutatói és prófétái beszélnek. (Rólunk? RS).

Eddig főképp a piacokon láthattuk, hogyan csapkod ez az őrület. Ott már régóta megfigyelhető a brutális öndinamika, amit minden előrejelzés kifejt. Ha valaki egy részvény esését megjósolja, az tényleg esni kezd. Amikor Elon Musk egy kriptavaluta mellé áll, önmagát igazolja, mert a valuta értéke valóban négyszeresére ugrik. Ha mindenki kiveszi pénzét a bankból, mert csődtől tart, a bank tényleg válságba jut.

Hogy a politika egyre inkább „piac-alakú” lesz, az ezt is jelzi: A paradox prognózisok ma már nemcsak a pénzipart befolyásolják, ahol amúgy is csupa szubjektív önérdekeket sejtünk. A piacokon túl, ahol a politika ütközik a tudománnyal, az objektivitás meginog. Ha a self-destroying prophecy és a self-fulfilling prophecy között nem kap helyet olyan prognózis, amely nem hajlítja el önmagát, ha a valóság az előrejelzéshez igazodik és nem csupán a valóság utáni előrejelzés – hogyan tudna a kutató objektíven dönteni?

Választás elé állítva, sokan közülünk a túlzott esetszám modelljét választaná, mely kevesebb beteget produkál. Aki episztemikusan veszít, mért ne nyerhetne etikusan? Ez persze arra a konzervatív vádra hasonlít, miszerint a kutatók már nemcsak a valóság ügyvédjei, hanem „egészségideológia”-gyártói is. A tudomány csak ismereteket szállítson, az értékelést és a mérlegelést bízza a politikára. Tehát objektivitás agyő? A valóság ott kint azonban tényleg létezik, amit a tudósok valóban értékmentesen igyekeznek leírni. Gyakran sikerül, néha nem. És néha az előrejelzés alakítja, ahelyett, hogy csak leképezné. Tehát a kutató döntés előtt áll: „Milyen valóságot akarok okozni?” Asimov egyik hőse kételkedik a pszichotörténetben. Lehet, ma jobban megértjük ezeket a pszichotörténészeket, mint az 50-es évek olvasói.

Lehet véletlen, hogy az Apple TV+ épp most szedi elő Asimov-ot, bár lehet, az előrejelző technikáiról hírhedt techóriás már régóta kiszúrta a Foundation-t.

ZEIT, 23. 9. 2021

Ich sehe dich, wie du dich siehst

Warum fällt es Epidemiologen und Volkswirten heute so schwer, das Verhalten von Menschen vorherzusagen?

NÉMET OLTÁSÖSZTÖNZÉS – Bréma elöl, Brandenburg hátul – SPIEGEL/RózsaS

A szövetségi egészségügyi miniszter, Spahn (CDU), országos kampányt indított, de befuccsolt vele. Ursula Nonnenmacher, Brandenburg egészségügy-minisztere: „Minél tovább tart a kampány, annál kisebb a heti oltásszám.” RKI: Még a tél előtt 5M embert kétszer is be kell oltani, hogy meg legyen a 73% (12-59 évesig) és a 90%, a 60+ -osoknál. Ha ez nem sikerül, a pandémia fulmináns folytatásba kezdhet.

Ezért indította el Spahn az „oltáshetet”, különböző akciókkal és ösztönzőkkel. Az eredmény: az összlakosság átoltottsága 66,25-ről 66,68%-ra emelkedett. Ha továbbra is legalább ilyen iramban oltanának, az sem akadályozná az őszi delta-hullámot. Spahn arra kérte a német tagállamokat, jelezzék, mekkora a siker. Csak két Land jelentkezett a 16-ból. Holott a kis Bundesland Bréma megmutatta, hogyan lehet habozókat oltásra rávenni. Egy orvosnő egy pékségben a nap végéig 6 vásárlót beoltott.

Néhol az érdektelenség a kisebb baj. Nonnenmacher: „Telefonáltak, hogy az oltóbusznál várakozókat megfenyegették.” Azóta rendőrök portyáznak a környéken. Martin Sauter (Universität der Bundeswehr München) elektronikusan követi az oltáshetet: „Így ebből semmi sem lesz.”

Aki eddig be akarta magát oltatni, az már megtette. A többiekkel komolyabban kell foglalkozni – náluk nem elég az ingyenkolbász. Hiányzik a fölvilágosítás, ami elveszi a félelmet. Spahn-nak nincsen könnyű dolga: az oltatlanok nemcsak kevésbé iskolázottak, de bizalmuk is megingott a kormányban. Cornelia Betsch, pszichológus, Erfurt: „Értésükre kell adni, hogy ez nem politika.” Katrin Schmelz, viselkedés-közgazdász, Konstanz: „A csökönyös ellenzők 5-10% lehet, 20% pedig egyszerűen nem kerítette sorra.”Az ITT OLTUNK!-akciók ezeknek segíthetnek. Az oltósátornál, Berlin Wedding-ben, sorban állnak. „Először oltás, aztán ingyen kebab!”

Bréma a jó példa - legkisebb, de legnagyobb átoltottságú. Sok mindent másképp csináltak, mint a többi Land – még jóval az első vakcina előtt. Claudia Bernhard, egészségügyi szenátor (Linke): „2020 nyarán fölmértük, hol a legtöbb kovidos brémai, ennek megfelelően készítettük elő kampányunkat. Amikor megérkeztek a vakcinák, prioritás szerint oltásra hívtuk őket. Átlagos várakozási idő pár mp. A fölvilágosítás és az információ központi szerepet kapott. 200 000 flyer-t nyomtattunk, 7 különböző nyelven, valamint kinetikus beszéd alapú és egyszerű szövegűeket is, hogy a lehető legtöbb réteget megszólíthassuk.”

Az év elején szakorvosok és -asszisztensek mentek a fertőzött negyedekbe, fogadóórákat, esti előadásokat tartottak különféle nyelveken. Májusban, amikor sok vakcina érkezett, Bréma oltósátrakat állított föl a kritikus városrészekben. „Ide célzottan mentünk és ott egy hétig oltottunk. Pár hét múlva másodjára is.”

Június óta két átépített nyergesvontató funkcionál mozgó oltópontként. Ezek lehorgonyoznak a forró pontokon, frekventált utcákon, pályaudvaron, piactereken. Itt bárki oltakozhat, bejelentkezés nélkül, szabad vakcinaválasztással.

Eredmény: a brémaiak 77,5%-a egyszer, 73%-a kétszer oltott. (Nyilván nem kínaival. RS). Oltandó és oltható felnőtt szinte alig maradt. A szegénynegyed Grohner Düne 80%-ban átoltott. „Egy imámmal jártuk az utcákat, ajtótól ajtóra. Az vezet sikerre, ha minden aktort bevonunk.”

SPIEGEL, 18. 9. 2021

Spahns Chaos-Tage

KOMMENT

Nagyon kilóg a lóláb! Így elverni a port a CDU-n, pár nappal a választások előtt? Bréma úgy dicsekszik az oltásokkal, mint Orbán – közben egy szó, egy szám sincs a fertőzésekről, a karanténokról, az intenzívről, az elhunytakról.

RS