Új-Zéland: „A vírust legyőztük.” Az ország föllélegzett, újra szabad és mindenki dolgozik, Az iram lefékezve, az óvatosság maradt. Nincs több covid-19, halott és új fertőzött is csak 1-2 naponta. Összesen 21 halt meg. Az 5 milliós szigetországnak, persze, könnyebb a védekezés, mint Németországban. Jacinda Ardern minszterelnök, határozott és egyben szívélyes is volt: „Kérem, legyenek erősek, barátságosak és egységben a vírus elleni harcban!” Azonnal beutazási korlátozást, karantént és országos tesztet rendelt el, március 21-én, amikor még csak 52 fertőzött volt.

Új-Zéland kétségkívül a legsikeresebb, az alábbi mércék szerint:

1. Empatikus eljárás

Hivatalosan 187 országot ért el a vírus; 4,5 millió fertőződött meg, 307 000 halt meg. Utóbbi negyede (89 000) USA-beli. Ahhoz képest, hogy a világnépesség csak 4,3%-a amerikai, mutatja, hogy az USA a monumentális feladatot elégtelenül végezte el.

A statisztikusok sokat mesélnek a látszatról és a valóságról. A kritériumok különböznek, ismeretlen halálokokat nem vizsgálnak, nem regisztrálnak. Belgium pl. azért jelent magas halottszámot, mert a gyanús eseteket is, vizsgálat nélkül, ide sorolták.Világszerte sok a rejtett vagy eltussolt eset. Pl. Moszkva több elhalálozást jelentett, az elmúlt évekhez képest, mégis alacsony fertőzésszámról beszél, „Mindent kézben tartunk”.

Mi a küzdelem tanulsága?

Tesztek és adatok precíz elemzése, gyors és kitartó intézkedések; félelem nélküli, őszinte kommunikáció; gyász és empátia segít. Hübrisz és ignorancia, a tesztek hiánya, az adatok mellőzése, hektikus irányváltás, eltussolás és hazugság, valamint a közöny és az érzéketlenség megbosszulja magát. A technokraták józansága legyőzi a populistákat, akik csak a szakadásra játszanak: itt vagyunk mi, a jók - amott a hazugok, a gonoszok, az idegenek. Ez a módszere Bolsonaro-nak és Trump-nak. Nem a megosztottság, hanem az egység visz sikerre.

2. Női és más vezetés

Taiwan, Dél-Korea, Izland, Dánia, Németország és természetesen Új-Zéland voltak az első irigyésre méltó államok. Határozottan ás átláthatóan közzétették, hogy akarnak eljárni és gyorsabban értek el javulást, mint a többiek. Dél-Korea január végén jelentette be az első fertőzéseket, az USÁ-val szinte egy időben, azonnal országos tesztelésbe kezdtek és ezzel rögtön messze maguk mögött hagyták az USÁ-t.

Sok ország, mely statisztikailag jól vizsgázott, női vezetés alatt áll. „A kihíváshoz fölnőttek, határozottságot mutattak; bátorság, együttérzés, a tudomány tisztelete és alaptisztesség jellemezte őket.” (Editorial Bord, NY Times). Foreign Policy: „Felejtsük el Washingtont és Pekinget. Ma a globális irányadás Berlinből jön.” Németország szakértelemmel, technológiával, de sürgősségi műtétekkel is segít a világnak. Április 28-ig 229 halálos beteget vett át (44 olaszt, 55 hollandot, 130 franciát), fedezte a kezelési költségeket; 7,5 t segédanyagot, lélegeztetőgépeket küldött Olaszországba. A Bundesrepublik ezt egyszerűen megteszi, de nem beszél róla. Ezt senki sem tudja meg, még az az olasz sem, aki a németeket egoistának tartja.

A miniszterelnök asszonyok Mette Frederiksen (Dánia), Sanna Marin (Finnország) és Erna Solberg (Norvégia) a közvélemény-kutatásokban csak dicséretet kapnak, amiért ilyen gyorsan reagáltak a járványra.

Két szélsőséges stratégiára példa Svédország és Kína. A svédek védik az öregeket, a fiatalok tovább dolgozhatnak és átfertőződhetnek, innét a 70%-os nyájimmunitás. A vírusforrás-Kína hetekig lezárta városait és régióit, szigorú karantént és ellenőrzést rendelt el, minden gyanús esetben. Ám az is igaz, amikor orvosok figyelmeztettek és a vírust még megállíthatták volna Wuhan-ban, inkább titkolóztak. Hszi Jin Ping elnök ezzel időveszteséget okozott minden más nemzetnek.

A svéd módszert megítélni még korai, a kínai számok pedig megbízhatatlanok. Populista rendszerek, mint a brazil és az USA, egyszer ilyen egyszer olyan kurzust hirdetnek, a vírust nem veszik komolyan, hol Svédország, hol Kína akarnak lenni, hangulat és napi trend szerint. Ha 2 héttel korábban elkezdik a social distancing-ot, a halálesetek 90%-át meg lehetett volna előzni, mondják amerikai epidemiológusok. A John-Hopkins-Uni., Baltimore, tavaly októberben azzal kérkedett, hogy az USA a legjobban fölkészült egy pandémiára. Ma ugyanez az egyetem úgy véli, az USA eredményei a legrosszabbak.

3. Demokratikus erősség

Megkérdeztünk tudósokat, mely államforma a legjobb a járvány leküzdésére?

Nicholas Burns politológus (Kennedy Scool Gov. Harvard): 4 hónap után láthatjuk, hogy azok a kormányok voltak a legerősebbek, amelyek korán fölismerték a veszélyt, határozott intézkedéseket foganatosítottak, hogy lelassítsák a társadalmukat és döntéseiket az adatok és a tudomány alapján hozták. Kis híján valamennyi demokrácia: Dél-Korea, Tajwan, Szingapúr, Új-Zéland, Ausztrália, Izrael és az EU-ban Németország, Ausztria, Dánia. Csak a demokráciák nyitottak annyira, hogy az autoritásokat ellenőrizzék és saját irányukat korrigálják. Az autoriter rendszerek nem ismerik be hibáikat és akkor sem korrigálják magukat, ha ez szükséges.

Constanze Stelzenmüller jogász (Senior Fellow Brookings Inst. Wash.) : „A demokráciák a legjobbak, ha nem engedik őket ebek harmincadjára jutni. Vagy Benjamin Franklint idézve: 'A Republik, if you can keep it.'” Magyarul, a demokrácia akkor erőteljes és robusztus, ha előtte kellőképpen gondozzák.

Michael Werz, politikatudós (Center f. Am. Progress): „A demokrácia az egyetlen rendszer, amely megengedi az önrendelkezést és az érdekérvényesítést – legalábbis néha – úgy szervezi, hogy a versenyökonómia legpusztítóbb kihatásait mérsékelje. Épp ez a válság mutatja, hogy végül is minden a fölvilágosult egyesek magatartásán múlik”. Ami Kínában történik, az egy „archaikus disztópia”, az autoritarizmus hatékonyságáról szóló mende-monda teljesen történelem-vak. Wuhan-t bárki elbarikádozhatja, de embereket rávenni a helyes magatartásra sokkal nehezebb – de egy jobb társadalmat teremt. Az autoriter államokban, „konkurencia-társadalmakban”, a kapitalizmus – Hegel értelmében – magához tér. Ez nem az a perspektíva, amely egy szociális vagy ökologikus jövőt enged meg.

4. Ellenállóképesség

Végeredményt hirdetni még korai, mert egy döntő kérdés még tisztázatlan: Melyik állam, melyik rendszer fog hosszú távon is okosan viselkedni, kollektív fegyelmezettséget tanúsítani, minden finomhangolást és változtatást kiállni, az iskolák, munkahelyek és a többi nyitását napokig, hetekig baj nélkül átvészelni? Ezt ma még nem tudhatjuk, mert a föladat megváltozott. A pakliban benne, hogy liberális államokban, mint Németország az önfegyelmezés után a türelmetlenség kerekedik fölül és a számok épp akkor fognak emelkedni, mikor a győzelem ott van az orrunk előtt. Ez is lehetséges, ez sem biztos.

Ám meglepő, hogy egy Oxford-stúdium szerint, a fiatal és meggyötört kelet-európai országok ellenállóbbnak mutatkoztak, mint a gazdag Nyugat. Görögország és Horvátország pl., a 17 indikátorral dolgozó Strenge-tanulmány (Stringency index, Oxford Covid-19 Gov. Response Trackers) szerint megelőzi Francia- és Spanyolországot, Angliát. A varázsszó a „resilience”, vagyis ellenállóképesség. A keleteurópai társadalmak kormányaik intézkedéseit arányosnak tartották, ez bizalmat és együttműködést gerjesztett - végül szívósságot.

5. Végül az elszomorító

Nemzetállamokról beszélünk, most nemzetállamok cselekednek. Nem G7 vagy G20, mert most az USA és Kína csak egymást szidalmazzák. Sem az ENSz, létezik még a Biztonsági Tanács egyáltalán? A WHO-ról beszélünk, de csak azért, mert az USA beszüntette pénzelését.

Hol volt Ursula von der Leyen, mikor Viktor Orbán Magyarországon önmagát kiáltotta ki egyeduralkodónak? Mit akar most az EU, milyen irányt?

Köztudott, hogy multilaterális szervezetek csak olyan erősek, mint tagjaik összessége. Hogy ezekben a hetekben a globális válság leküzdését valójában 187 nemzetállam egymagában, saját javára folytatja, nem jó hír mindannyiunknak és a világklímának sem.

ZEITonline, 2020. május 16.

DÜH ÉS ŐRJÖNGÉS A KARANTÉN ELLEN Stuttgart, Berlin

Piactereken és a neten heccelik a népet a korlátozások ellen. Konteó-gyártók, szélsőséges balosok és jobbosok rájátszanak a polgárok bizonytalanságára és mérgezik a vitát. Ez gyorsítja a lazítást.

A Pegida is otthon marad („patrióta européerek”). 6 évig, minden hétfőn masíroztak Drezda belvárosában, hogy megállítsák a „Nyugat iszlámosítását”. Most a járvány miatt csak mini-demók engedélyezettek: 50 fő, azok is egymástól 2 m távolságra, rácsos kerítés mögött. A Pegida-vezér, Lutz Bachmann, ezt inkább kihagyja. Ehelyett videó-livestream-on uszít, repertoárját kibővítve, most a korlátozások ellen - a migránsokat és az iszlámot kissé visszafogva. A szélső jobb rugalmas, egy a fő: Merkel húzzon el. Nagy mozgósítási potenciált lát az emberek dühében, amit a korlátozások, a szociális és gazdasági következmények kiváltanak. „Valami mocorog Németországban, még odaát, Nyugaton is kezdenek ébredezni.”

És valóban: országszerte egyre többen tiltakoznak a kormány ellen, nemcsak a megszokott pegidások. A vírus olyan embereket is egyesít, akikben eddig nem volt egymással semmi közös: szélső-jobbosok, oltásellenesek, antiszemiták, konteósok, balos radikálisok, régi autonómok és ezotérikusok. És tök normál polgárok, akik eddig kerülték a politikát. Május 6-án, kb. 400 ilyen vonult föl a Bundestag elé Berlinben. Stuttgartban, május 2-án, 4000 tüntető alkotta az eddig legnagyobb korona-demót. Néhány tucatjuk több kisvárosban is összegyűlt. Tettlegesség is volt, rendőrök és újságírók ellen. Berlinben rátámadtak az ARD és a ZDF stábjára. Egy beadványban kezdeményezték egy új, tábor-átívelő párt alapítását, „Widerstand2020” néven.

Az interneten vad összeesküvés-elméletek terjednek nagyban. Influenszerek, mint az énekes Xavier Naidoo, a showszakács Attila Hildmann, az énekesnő Senna Gammour corona-fake-new-oket terjesztenek közösségi oldalakon. A WHO „infodémiáról” beszél, német biztonsági szakértők korona-információs háborútól tartanak. Orvosok és virológusok (Christian Drosten, Charité Berlin) nyílt levélben fordulnak a tech-óriásokhoz, hogy keményebben lépjenek föl az álhírek ellen. Oroszbarát médiumok fake new-okkel próbálják a demokráciát destabilizálni. Ehhez szélső balosok és AfD rajongók is csatlakoznak, hogy összepaktáljanak és a klasszikus polgári miliőt is bevonják. Bár még elég szervezetlenek, sok embert visznek ki az utcára.

A tiltakozások a politikusokra is kihatnak, a héten föloldott korlátozások részben a dühös tüntetőktől való félelemre vezethetők vissza. „Ebben az a veszélyes, hogy ezek a tüntetők olyan embereket is elérnek, akik valójában szilárd alkotmánytisztelők.” - mondja Andreas Geisel, SPD, az ún. higinénés tüntetésekről. „Ők aztán beállnak az összeesküvés-elméletek terjesztői közé.”

Ám a miniszterelnökök között némelyek tartanak a közhangulat-váltástól, ezért kértek további lazításokat a szerdai megbeszélésen Merkel-nél. Egy hete ez még szóba sem jöhetett.

Dehát kik is ezek az emberek, akik most ezt a politikát tolják? A válasz Stuttgart-ban keresendő. 10 éve itt indultak el vehemens tiltakozások a Stuttgart21 mélypályudvar építése ellen. Nem balos radikálisok, hanem gazdag polgárok protestáltak, akik életminőségüket féltették. Ma hasonló a helyzet. Május 6-án a Markplatz-on több száz ember gyűlt össze, „figyelmeztető alkotmányőrködés” ürügyén, a „Querdenker711” fölhívására. Nemcsak notorikus Merkel-gyűlölők és oltásellenesek gyűltek itt össze, hanem olyanok is, akik elvesztették munkájukat. Egyedül nevelő anyák, zárva tartó vendéglősök jöttek, akik a korlátozásokat aránytalannak tartják. Tiltakoznak az „állami önkény” ellen, az „alapjogok visszaállításáért” vagy a Stuttgart-i éjszakai élet megmentéséért demonstrálnak. (És két szüzet az ágyukba? RS20V13).

A biztonsági hivatalok épp emiatt a miliő-keverék miatt aggódnak. Észlelik, hogy alkotmányellenesek kapják föl a témát. „Extrém csoportok saját ideologikus narratíváik terjesztésére és erősítésére használják föl a tüntetőket” - áll egy bizalmas belügyi papírban. A türingeni belügyminiszter, Georg Maier, SPD, társadalmi hangulat-átcsapást vél látni. Míg a járvány elején a konzekvens intézkedéseket a lakosság üdvözölte, mára sokak szembefordultak „Azok ellen, ott fent”. Maier a témát a következő belügyminiszter-konferenciájának napirendjére akarja tűzni. „Ha az emberek kritizálnak, az rendben van, végülis az alapjogok korlátozásáról van szó. Ami riadóztat, hogy szélsőségesek kaparintják meg a mozgolódást.” Az is nyugtalanító, mennyire el tudtak terjedni a corona-konteók. „Az az elképzelés, hogy a pandémiát tudatosan idézték elő, hogy a népet ellenőrizhessék és e mögött Bill Gates és más sötét hatalmak rejtőznek, fölszivárog egészen a középosztályig. Ez gyorsan antiszemitizmusba csaphat át.”

Markus Kerber a belügyminisztérium államtitkára, munkája az „alapkérdések és társadalomösszetartás”. (Nálunk 99 ezzel szemben dolgozik!RS20V13). „A vírus körül információs háború dúl világszerte.” Csapatával már a pandémia kezdetén dezinformáció és propagandahullámot észlelt, némely külföldi állami forrásból is. „Ellent kell tartanunk tényekkel, átláthatósággal, a tudomány védelmével”. Az elnyúló krízis táptalaja minden összeesküvés-elméletnek.

Pia Lamberty szociálpszichológus ebből írta doktoriját és könyvét. „A pandémia nagyon nagy ellenőrzés-veszteséget vált ki, ezért menekülnek egyesek a konteókba.” Ez a hatás egy láthatatlan vírus esetében még erősebb is, mint terrormerényleteknél vagy sztárok váratlan halálánál, mely körül mindig konteó-mítoszok keletkeznek. „Némelyek számára könnyebb azt hinni, hogy mindezek mögött sötét gonosztevők állnak. Ők egyszerű válaszokat keresnek és különlegesnek érzik magukat, ha úgy vélik, olyasmit fedeztek föl, amit a széles tömegek nem látnak.

Ezt a krízisjelenséget a politikai aktorok megpróbálják meglovagolni. Az AfD együtt vonul, vagy maga jelenti be a demót. Steffen Janich, körzeti képviselő (Kreisrat) Pirna-ból (szász Svájc), szerdai „véletlen sétákra” szólít föl. A Landtag-képviselő, Gunnar Lindemann, Berlinben együtt vonult. Az országos AfD képviselő, Hansjörg Müller is egy táblával tiltakozott München-ben: „ A kormány hülyét csinál belőletek”. A szélsőjobb egyesület, „Zukunft Heimat” (Jövő Haza), az utcai tiltakozások specialistája, szintén együtt kavar, vezérük a Brandenburg-i Landtag AfD képviselője. Martin Sellner, a szélsőjobb identitás-mozgalom szószólója is tüntetésekre szólít föl: „Legyen egy nagy, átfogó közös szövetség.” Így nő össze, ami nem tartozik egybe.

A „Hygienedemo” a berlini népszínház előtt startolt, március végén, amikor Anselm Lenz, a polgári jogok védelmére szólított föl, az „új totalitarizmus terjedése ellen”. A dramaturg és újságíró antikapitalista színházával lett ismert. Mára egy olyan mozgalom élére állt, amely a pandémia mögött hatalmi elitek összeesküvését hiszi. Lenz és elvtársai rendszeresen találkoznak a berlini Rosa-Luxemburg-Platz-on, a „demokratikus ellenállás kommunikációs pontján”. Ott saját reklámújságukat és az alkotmány szövegét osztogatják. Utóbbihoz nem minden résztvevő tartja magát. A berlini alkotmányvédő hivatal megfigyelte, hogy szélsőjobbosok tucatjai is megjelennek, mint az ex-NPD-pártvezér, Udo Voigt. Ám ez a mozgalmat nem zavarja. Stresszt eddig inkább belső viták okoztak, pl. amikor a szervezők az alkotmányszövegek beszerzésénél az Országos Politikai Képzési Központ kooperációjára hivatkoztak. A Központ erélyesen kikérte magának. Ahogy az olasz filozófus, Georgio Agamben is: „Nem vagyok kiadó-társa a 'Demokratischer Widerstand' nevű újságnak.”

A protestálók oldalán három médium is ügyködik: a Querfront-Magazin Rubikon és egy orosz állami médiavállalat két német nyelvű szervezete, az RT Deutsch és a Sputnik. A Kreml-propagandisták korai érdeklődése nem meglepő. Az oroszbarát újságíró, a két médium munkatársa, Ulrich Gellermann a Demokratikus Ellenállás kemény magjához tartozik. Kérdésünkre elismeri, hogy a berlini demonstrációk egyik kezdeményezője és a szervezőkkel rendszeres, tanácsadói kapcsolatban áll. Ám más „partnerei” is vannak, legalábbis így nevezi a két konteo-portált, a KenFM és a Weltnetz.tv csatornát. Utóbbi a Linkspartei-jal ápol szoros kapcsolatot, amelynek egyik alapítója Diether Dehm országos képviselő. Ő tagadja, hogy köze lenne a tüntetésekhez. A vírust veszélyesnek tartja, de szerinte fontos, hogy az emberek megfélemlítés nélkül kinyilváníthassák véleményüket. Eltekintve az echte fasisztáktól „Mindenki terjeszthet bármely óriási képtelenséget, anélkül, hogy denunciálnák. A corona-tagadók nem Auschwitz-tagadók!” Pártja egy másik igen határozott vonalat képvisel, Katja Kipping elnök „lazítólobbyról” beszél.

A Rubikon a tiltakozók egyfajta házi médiuma. 2017 óta publikál összeesküvés-ideologikus cikkeket. A szaktanácsban ugyanazok ülnek, akik a Weltnetz.tv-nek és az RT Deutsch-nak is dolgoznak. Más fake-news terjesztőkkel keresik a kapcsolatot, pl. Ken Jebsen-nel, akinek youtube csatornája, a KenFM a járványból jócskán profitál. Ő példa arra, mennyire keresettek a konteók ezekben a hetekben. A néhai rádiós tavaly havi 5-6 ezer új előfizetőt nyert, most márciusban 35 000, áprilisban 75 000 – húszszor több jelentkezett be nála. Videó-lehívásai áprilisban 12 millióra ugrottak föl. A szcéna más youtube-csatornái is virágoznak.

Az összeesküvés-mesék terjedése részben a közösségi hálóművek munkatárs- hiányára is visszavezethető. Az FB, Twitter vagy Google külsősöket alkalmaz „tartalom-moderációra”, vagyis a gyűlölet, az uszítás és az erőszakábrázolások kiszűrésére. A pandémia azonban a tech-óriásokat is homeoffice-ra kényszeríti. A német FB-nek bedolgozó Majorel több száz alkalmazottja járt így. Otthonról pedig jogi okokból és az adatvédelem miatt feladataik csak egy részét végezhetik el. „Csak kiemelt tartalmakkal és ezekkel is automaták bevetésével foglalkozhatunk” - mondja egy FB szóvivő. Ám az automata szűrők tévednek, különösen az olyan necces eseteknél, mint a konteók. „Késve reagálunk, saját szabályainkat sem tarthatjuk be”. Hangsúlyozzák, mégis 40 millió esetben küldtek figyelmeztetést, mire 95%-ban álltak el az internetezők a ráklikkeléstől. Az FB és a Google szigorított szabályain: illegális gyülekezésre való fölhívásokat, corona-tagadó és egészségkárosító szerek javasolásait eltávolítják – ha ezek föltűnnek vagy valaki jelzi őket. Így nemrég számos olyan videót dobtak ki, amelyekben a vírus terjedését az 5G mobiltechnikára fogják és ezért Angliában és Hollandiában embereket és póznákat támadtak meg. (Az 5G a WHO szerint is veszélyes emberkísérlet.RS20V14). Az óriási lehívás-számok némely konteo-csatornánál azonban nem saját algoritmusaikra vezethetők vissza. A felhasználó célzottan névre kattintanak rá.

A konteó-ideológusok rögvest reagáltak és olyan „szabadabb” platformokra költöztek át, mint a Bitchute és a Telegram. Ott zavartalanul tovább folytathatják tudósításaikat a „biofegyverekről”, a „szükségállapot-kormányról”, álmodozhatnak óriási tömeggyűlésekről, a Bundestag elfoglalásáról „míg a kormány le nem köszön.”

Míg vissza nem látják egymást az utcán, egészen normális polgárok között.

SPIEGEL, 2020. május 9.

ZOMBI-GAZDASÁG Wirtschaften auf Pump – Adósságrekord – RózsaS, kölcsönző

Államok és jegybankok segélycsomagokkal próbálják megmenteni a vállalkozásokat és a bankokat, 2008 fenyeget

Már a járvány előtt a világ adóssághegye 250 billió dollárra rúgott, a világgazdaság-teljesítményének háromszorosára. Ehhez jönnek most az óriási segélycsomagok. Az Európai Központi Bank és társai nyakló nélkül öntik a pénzt a gazdaságba, a kollapszust megelőzendő. Ám ezt az adósságot ki és mikor fogja visszafizetni? A végén – ettől tart néhány közgazdász – ez a mentőpolitika egy végzetes infláció-stagnáció állapotba visz, egy válságba a válság után, amely a következő generációkat fogja terhelni. Ez a pandémia csak egy előjátéka a nagy globális pénzügyi válságnak, mely vállalkozásokat, bankokat, államokat fog magával rántani?

2020 adósság-prognózisa (% GDP)

Japán 253,7%

USA 130,6%

EU 102,7%

D 75,6%

A kép sötét: vállalkozások hitelre szorulnak, dolgozókat bocsátanak el. Polgárok, akik már a járvány előtt is nagy adósságba verték magukat, nem tudnak majd törleszteni. Főleg az USÁ-ban, ahol legtöbb a részletfizetési hitel, sok millió adós autó-, ház- és stúdiumhitelét nem tudja a jövőben visszafizetni. Ám sok német is, az alacsony kamat vonzásában, nyakig eladósodott. Ha polgárok, cégek és államok dőlnek be, újabb 2008 fenyeget.

Hans-Joachim Ziems, kölni vállalkozási tanácsadó, már sok csődöt látott. 2002-ben Leo Kirch médiacsoportját mentette meg, 2009-ben pedig Adolf Merckle impériumát próbálta visszahozni. Ennek zászlóshajója, a Heidelberg Cement und Ratiopharm túlélt, de a selfmade milliárdos szégyenében öngyilkos lett. Ziems: „Ilyen méretű recesszió – a kereskedelemtől kezdve, az iparon át, a szolgáltatásokig – nekem is új terület”. Némely ágazat vesztesége már most végzetes. A válság földuzzasztja az eladósodást és egész sor fizetőképtelenséget von maga után.

Hogy a likviditás milyen gyorsan elillanhat és követi az adósság, azt Ziems most éli át. Pár hónappal a járvány előtt az autó-beszállító Leoni bízta meg szerkezet-reformmal. A cég kábeleket és műszerfalakat gyárt az autóiparnak, de túlvállalta magát. Ziems kibrusztolt 200 milliót a bankoktól, ekkor jött a lockdown. Most az állam segített 330 millió euró kezességgel. Leonihoz hasonlóan számtalan vállalkozás került kutyaszorítóba. A Lufthansa, utazási, gasztronómia és kiskereskedelmi cégek veszítették el forgalmuk 90%-át – míg béreik, költségeik maradtak. „Ez új hitelfölvételekre kényszeríti őket” - mondja Jörg Krämer, a Commerzbank fő közgazdásza.

A Nemzetközi Fizetések Bankja adatai szerint semmilyen más recesszió nem ütötte ki ennyire a cégeket, mint a mostani. Minden második nem tudna fizetni állami segítség nélkül, cash-hiánnyal küzdene. Aki tehette, még időben tartalékolt a tőkepiacokról vagy a bankoktól. Az Európai Központi Bank (EKB) lazított a tőkeszabályokon és további 1800 mrd euró hitel folyósítását engedélyezte a bankoknak. A Daimler, Bertelsmann, E.on és konszerntársai március közepén 100 mrd értékű kötvényt adtak el. Akik ezt nem tehetik, azokon segít az állam. A kormány a KfW (Kreditanstalt für Wiederaufbau) révén 1 billió hitelt és kezességet kínál. Eddig 25 500 kérvény, 33 mrd euróra futott be a KfW-nél.

Ám ezzel csak a közeli veszélyt hárították el. Mindezt a cégeknek kamatostul vissza kell fizetniük. Ilyen óriási teherrel indulnak neki a föllendülésnek. A hitelképességet olyan intézetek vizsgálják, mint a Standard & Poor's (S&P). Mostanában a bonitást egyre lejjebb srófolják, az általános adósságemelkedés miatt. A kiesés kockázata nő. Az új hitelek kamatai megugranak, ez tovább súlyosbítja a pénzválságot. Föllendüléskor a cégek több tőkét igényelnek, hogy a termelést ismét csúcsra járathassák. „Gyakran a válság utáni föllendülés töri ki a vállalkozások nyakát.” - mondja Tobias Mock, S&P. „Sokan többet nem jönnek ki az ördögi körből”. A következő hónapokban szaporodni fognak a fizetésképtelenségek, 2021-ben tetőznek. Idén a „spekulációs” kötvények bedőlése 10% lesz, szemben a decemberi 2%-kal.

Ilyen vállalkozási magatartást már többször lehetett tetten érni. 2000-ben a new economy crash, 2007-ben az ingatlanbuborék kipukkanása és 2012-ben az euró válság után a cégek visszafogták befektetéseiket, dolgozókat bocsátottak el. Most is ez várható. Hogy kapnak-e elég időt a kilábaláshoz, ez a bankoktól függ. Ha Mock-nak és kollégáinak igaza lesz, nemsokára szaporodni fognak a romlott hitelek a bankok mérlegeiben. Ekkor válik el, mint 2009-ben, ki lesz elég erős talpon maradni. Már a járvány előtt az európai bankoknál 600 mrd euró labilis hitel ragadt bent. A görög bankok hiteleinek 30%-a, az olaszoké 6,7% visszahozhatatlannak tűnik.

A bankrendszer stabilizálása a politikát is foglalkoztatja. Az EU-ban lazítani tervezik a 2008-as bankmentési szabályokat, hogy az adófizetők pénzével megakadályozzák a bankcsődöket. A végén a kockázat amúgy is az államnál landol. A kormányok egy gazdasági csődhullámot épp úgy nem engedhetnek meg, mint a bankszektor bedőlését. Az állam, ezt javasolta Mario Draghi, ex-EKB-vezér, a magángazdaság veszteségeit kötelezően magára kell, hogy vállalja. Ezzel az államok eladósodása háborús idők szintjére ugrik föl. Csak ebben az évben az állami hitelek 8 billió dollárral fognak nőni (IWF). Ez a növekmény a világgazdaság teljesítményének 100%-a lenne, annyi, mint a görögöknél az akkori krízis előtt.

Tehát a vírus fölborítja az állami költségvetést? Több közgazdász ezt nem tartja valószínűnek. Olivier Blanchard (Petersen Inst. NY) szerint, a hitelek probléma nélkül viselhetők. Az alacsony kamatok sok kormánynak lehetővé teszik, hogy hitelekből éljen. Ez ellen menni nem érdemes - minél több kredit, annál jobb.

Nem minden közgazdász véli úgy, hogy a krízis könnyen legyőzhető. Pl. Hans-Werner Sinn, Ifo-Inst. München, célszerűnek tartja az átmeneti krízist állami hitelekkel kezelni, de aggályos, hogy a jegybankok nagyvonalúan vásárolnak állami papírokat. A központi bank pénztömege az eurótérben a négyszeresére hízik. A vírus az áru- és a szolgáltatás-kínálatot visszanyeste, túl sok pénz és túl kevés áru visszahozhatja a mára kiirtottnak hitt gazdasági lépfenét, az inflációt. Ez ugyan direkt nem fenyeget, de ha az árdrágulás beindul, nehéz lesz megállítani.

Már a kései rómaiak arra használták a pénzromlást, hogy megszabaduljanak az állami adósságoktól. Később is sok kormány inflációval rázta le kötelezettségeit. Sinn és kollégái előrejelezték az euró-eladósodás utáni inflációhullámot. Ez nem jött, helyette a kamatok nullára, részben az alá zuhantak, legalábbis az inflációráta alá. Ez zsugoríthatja, ha lassan is, az eladósodást. Ám egyben azok takarékait is fölemészti, akik pénzüket kamatígérő számlákba vagy papírokba rakták.

A járvány miatt a kamatok még évekig vagy évtizedekig lenyomva maradhatnak, mert az államok, bankok és cégek így képesek adósságaikat hordozni, anélkül, hogy becsődölnének. Az államcsőd főleg ott fenyeget, ahol a vírus előtt is magas volt az eladósodás. Sok fejlődő és küszöbállam nagyvonalúan vett föl krediteket, gyakran dollárban is. Pénzeik most romlanak, mert a nyersanyag-árak és a turizmus visszaesik. Ez nehezíti törlesztéseiket, bár ezeket az IWF, 25 legszegényebb ország esetében, szünetelteti. Ám ez csak egy szimbolikus gesztus. Ha nem követi teljes adósságtörlés, egész sor állam, főleg Afrikában, Latin-Amerikában vagy Ázsiában, csődbe jut. Ez katasztrofális lenne a pénzpiacokra.

A pandémia Európában is kettészakadáshoz vezet. Míg az északi országok milliárdos segélycsomagokat dobhatnak be, több déleurópai állam a csőd felé tart. Spanyolországot a recesszió 116%-os GDP-adósságkvóta felé viszi, Itáliát 159% fenyegeti. Míg az euró-államok a corona-bond-ról és újjáépítési kreditekről vitáznak, a valutaegység tarthatósága ismét megkérdőjeleződik. Míg a Dél úgy érzi, Észak cserben hagyja, Hollandia, Ausztria és Németország attól tart, hogy Dél, elsősorban Itália az adósságteher alatt összeroppan. Az euró-szkeptikusok néhány fontos országban ismét előre törnek, mondja Holger Schmieding, a Berensberg Bank közgazdásza. A valutaúnió ezen „politikai kockázata” idegesíti a pénzpiacokat. A német és az olasz államkötvények kamat-távolsága február óta megkétszereződött – és ezzel a valutakrízis veszélye is Európában.

Így az új adósságvilág globális kétosztály-társadalmat hoz létre. Sok ország szépen megél sokáig nyakig eladósodva, mások számára a corona-kreditek végzetesek lehetnek. Számukra ez veszélyes kötéltánc: Egyik oldalról depresszió és munkanélküliség fenyeget, másik oldalról az államcsőd. Mások Japán sorsára juthatnak, amely évek óta óriási államadósságokkal és ultra-laza pénzpolitikával él. Sinn közgazdász: Itt egy „zombi-gazdaság” fenyeget, egy „belopódzó leállás”, tele maródi bankokkal, lusta vállalkozókkal, gyönge növekedés-számokkal. „Németországnak ez ne legyen példa.”

SPIEGEL, 2020. május 9.

HÁROM FENEGYEREK AZ AfD HANGJÁN – GRÜNE, SPD, CDU zavarban – RózsaS

Thilo Sarrazin (SPD), Hans-Georg Maaßen (CDU) és Boris Palmer (GRÜNE) rasszista és embertelen kijelentései szembe mennek pártjuk demokratikus érték-kánonjával. Sarrazin-t ki is zárták. Boris Palmer, Tübingen főpolgármestere (több könyvsiker szerzője): Mért védjünk olyan embereket, akik amúgy is gyorsan meghalnak? A zöld pártvezetőség elhatárolódik, kizárással fenyegeti, ha kissé megkésve is: Palmer a 2015-ös menekültkrízis óta igencsak AfD-szerű kijelentéseivel tűnt föl. A CDU-Maaßen, ex-alkotmányvédő-bíró, enyhébb eset: jobb-populista és konteo-pozíciója az ún. érték-únió (Werteunion) szárny támogatását élvezi. A szankció – kizárás – eléggé körülményes és nem célravezető eljárás.

Senki sem kérdezi, ez jelenség mennyire típikus nyugatnémet, férfi-gesztus, a politikusi 2. sorból? A pártok tétováznak a „kitáncolókkal”, mert egy kimondatlan társadalmi konszenzusról van szó, vélt kisebbségi véleményről, amit el kell tűrni? Palmer csak azt mondja ki, amit a többiek el akarnak hallgatni? Talán tudat alatt, ez mindnyájunk álláspontja, csak nem merjük kimondani.

Erről vitát nyitni kockázatos, mert akkor történelmi kontinuitásokra, szerkezetekre, a társadalom tűrésfokára kellene rákérdezni. Állásfoglalásra kényszerítene és sokan megszólítva éreznék magukat. (Itthon „Antiszemitizmus nincs, de igény az van rá.”RS20V9). Az ilyen kérdéseket illetlennek éreznénk, polemikusnak, eltúlzottnak és megengedetlen általánosításnak. Kétségkívül, azok is. Mégis mindig fölbukkannak a közvitákban – de csak marginális csoportok vonatkozásában.

A német-törököknél és a keletnémeteknél a vita másképp folyna. Amikor a futball-szupersztár, Mesut Özil fölkereste Erdogan-t, óriási vita pattant ki a migrációs németek (Deutsche mit Migrationshintergrund) vélt dezintegrációjáról. Úgy tűnt, Özil több millió német-törökök nevében is beszélt.

Amikor a Pegida 2015-ben Drezdában az utcára ment, az egész keletnémet társadalmat demokrácia-deficittel vádolták meg. 25 éve a fal után, még mindig nem fogták föl, mi a demokrácia. Barna Keletről folyt a vita. Senki sem vette a fáradtságot, hogy szétválasztja a demokratikus miliőt a nem demokratikustól. Igen, a Kelet több zavaró AfD-szavazót produkál, továbbá nyilvános hétköznapi rasszizmust és rasszista merényleteket. Ám a migrációs németek ugyanolyan arányban választanak demokratikus pártokat, mint az országos többség. Mindkét csoport önmagával való szembenézésre van kényszerítve, a nyilvánosság által. Bármilyen fölőrlő és fájdalmas is ez, mert gyakran jár előítéletekkel és megbélyegzésekkel, mégis politizáláshoz és politikai önszerveződéshez vezet. Így jöttek létre az antirasszista migrációs csoportok. Ezzel magyarázható, hogy pl. türingiai miniszterelnök megválasztása, AfD-szavazatokkal, spontán demonstrációt váltott ki. A Tübingen-i várostársadalmat fölszólították valaha, hogy határolódjon el a főpolgármesterétől?

A Palmer-hez írt nyílt levelet nyilván migrációspárttagok is sokan aláírták.

A három fenegyerek megszólalásait persze rögvest becsületes, demokratikus fölháborodás követte, ezek azonban csak mentegetőzési rituáléknak tűntek, minden következmény nélkül. Ellentmondásos: Hirtelen megengedett, sőt, kívánatos legyen, hogy egy társadalmi vitában általánosító kérdések kerüljenek napirendre? Szinte senki sem kérdezett rá, hogy emögött is strukturális problémák (rasszizmus) rejteznek, melyekről beszélni kell, elemezni, leküzdeni. Mivel ezek a viták elmaradtak, a párt csöndben kivárt – míg a következő kisiklás nem jött.

Egyszerre szalonképes lett migrációs és keletnémeteket általános gyanúba keverni? Akkor is, ha az a cél, hogy ilyen érvmintákat a nyugatnémetekre is alkalmazzunk? Természetesen nem. Inkább itt társadalmi szenzibilizálásról van szó, önkritikus vizsgálatról, diszkurzív eszközökkel. Valójában ez egy egyenlőségi ill. igazságossági védőbeszéd. Azt sugallja, a jövőben kérdezzünk rá ilyen jelenségekre, ezeknek strukturális és egyéni aspektusaira. Így nyilván minden társadalmi vitában egy kiegyensúlyozott középútra juthatunk és egy adag egészséges tisztázásra.

ZEITonline, 2020.05.08.

EURÓPAI BÍRÓSÁG vs NÉMET ALKOMÁNYVÉDŐ BÍRÓSÁG ("Cour de Justice de l'Union Europeene",

Der Europäische Gerichtshof /EuGH/ vs Bundesverfassungsgericht)

Az Európai Központi Bank 750 mrd € értékű állami kötvényeket vett, a járvány-recesszió kompenzálására. Erre a Karlsruhe-i alkotmányvédő bírók áldásukat adták – nem úgy az Európai Bíróság: Ez ellentmond az európai jognak és más tagállamokat – főleg Lengyel- és Magyarországot arra ösztönözhet, hogy ne tartsák be az Európai Bíróság ítéleteit. Ez gyöngítené a független bíróságok védelmét a növekvő hatalmi befolyásokkal szemben a keleteurópai országokban. Az EU-bizottság szintén bírálta az alkotmányvédőket és eljárással fenyegette meg Németországot. Az esetet szakértők vizsgálják.

SPIEGELonline, 2020.05.08.

A KÖZÉPOSZTÁLY VÉGE D. Goffart könyve

Daniel Goffart (61) jogász, újságíró, a Focus hírmagazin szerkesztője Berlinben. Könyvei: „Steinbrück – die Biografie”, „Der Aufstieg der Ursula von der Leyen”. Lásd még: Das Ende der Mittelschicht, videó SWF; Precht: Vadászok... az ökobetyár-on, Collier: „Soziales Kapitalismus”.

Források: Tagesspiegel, sozialnet.de, rezensionen.ch

A szerző keményen indít: Jön a „teljespályás megsemmisítés” (Vernichtungsfeldzug) és a „digitális cunami”. Szerencsére aztán ezzel a riadóztatással fölhagy és józanul javasolja, hogy a digitális revolúcióra minden társadalmi erőnek föl kell készülnie, még pedig igen gyorsan és a fennálló rendszert bátran újra kell gondolnia. „Egy digitális korszak küszöbén állunk és nem akarjuk látni, hogy az eddigi világ pár éven belül el fog tűnni, vele a megszokott keresőmunka is (Erwerbsarbeit).

Bár a társadalom jövedelem szerinti felosztása alsó-, közép- és felsőosztályra egyszerűsített kép, Goffart mégis telibe talál, mikor a középosztályt emeli ki („Itt forr valami.”)

Középosztály, mi is az?

„Akinek évi jövedelme a német médián 70-150% között van, vagyis 16 000 – 33 000 euró nettó/fő.” (Ön föltornázhatja magát a felsőosztályba, ha 30 440 euró nettója van!)

Goffart elfelejti, hogy a társadalmi státusznál más kritériumok is mérvadók, pl. a képzettségi fok.

( TAGESSPIEGEL, 2020.01.23.)

„A háború utáni német társadalom évtizedekig hagyma-alakban volt ábrázolva. A felső és az alsó réteg csak egy csücsök volt, a többség a kép hasas részén szerepelt. Mára a hagymából inkább körte lett, az alsó réteg fecnije meghízott, mely nagy átmenet nélkül a soványodó középrétegben folytatódik.” (15. o.).

ELŐSZÓ

A babyboomer-tól a golf generációkig. A jóléti gyerekek nyomás alá kerülnek.

1. A német átlag félreismert sármja – Miért számít a német középréteg, sikerei ellenére, kifutó modellnek?

2. „Megcsináljuk!” - Valóban? A politika és az önelégült németek múlasztásai

3. A jobkiller digitalizálás – Avagy a teljes foglalkoztatottság illúziója

4. Ki ígér többet? - A digitális optimisták nagyotmondásai

5. A platformgazdaság – Rombolók korlátolt felelősséggel

6. Szép új világ – A szabadság mint csapda. Clickworker, digitális nomádok és az ember-gép

7. Az autótól az app-ig? - Életveszélyben a német gazdaság – A revolúció 4.0 esélyei és kockázatai

8. A perfekt vihar - Hogyan rombolja szét a demográfia, a digitalizálás és az alacsony kamat a dolgozó középréteg idős gondoskodását

9. A Kita-tól a Capital Club-ig – Az oktatás privatizálása leértékeli a felemelkedés ígéretét

10. Zárt társadalom – Members only – A „nulla óra” utáni 3 generáció ismét egymás között marad és egyre gazdagabb lesz

11. Lehet demokrácia középréteg nélkül? - A demokrácia a széles középrétegre épül. Félelem, elbizonytalanítás és düh bénítja meg a politikát és tüzeli föl a radikálisokat

12 Marketing, manipuláció, hatalmi visszaélés – Az algoritmusok félelmetes hatása a tömegeket kiskorúsítja és veszélyezteti a szabad piacgazdaságot, valamint a demokráciát

KILÁTÁSOK Mi a teendő?

A forradalmak nem ismernek szabályokat de szabályok nélkül fenyeget a következő lázadás. Roadmap a digitalizált társadalmi szerződéshez. „Beszéljünk egymással!” - interjú Hubertus Heil (SPD) munkaügyi miniszterrel, aki, szemben a Siemens-vezér Josef Käser-rel, elveti a feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA), nem akar egy „leállási prémiumot” (Stilllegungsprämie): „Tiszteletem Käser úré, de a politika nem engedheti meg, hogy a gazdaság a digitalizálással szerzett nyereségeket zsebre tegye, a veszteségeket pedig az államra hárítsa és a munka nélkül maradt tömegeket FNA-val, vagy hasonlókkal támogassa. Ez a vállalatok fölmentése volna szociális kötelezettségeiktől.” (391.o.) Käser-nek sok mindent lehet a szemére hányni (14 milliós évi jövedelem), de azt nem, hogy ne lenne szókimondó: „Mi történik azokkal, akik a digitalizálással utcára kerülnek? A digitalizálás meg fogja semmisíteni a középosztályt. A digitalizálás 1-0-1-0-1-0 és nem analóg fejlődés bizonyos idő alatt. Nem mindenki szoftver-mérnök. Polarizálódás lesz: 10 közül egy fölemelkedik, 9 lezuhan.”

Sehol másutt nem tárul föl ilyen élesen a középosztály-digitalizálás szoros összefüggése, mint ebben a könyvben. A mű saját profilt kap és kiemelkedik a többi hasonló elemzés közül. (Pl. Ch. Butterwegg: Die zerissene Republik.)

Goffart a KILÁTÁSOK zárófejezetben, a tízparancsolat mai változatát fogalmazza meg:

-”A jog fölfogása... az új társadalmi szerződés első és legfontosabb fejezete, amivel a digitális jövőnek kezdődnie kell (346.o.)

-”Multilaterálisan cselekedni! Legalább európai keretek között, de még jobb az OECD és a G-20 szintjén.” (354.o.)

-Az új társadalmi szerződés 3. pontja az oktatási rendszer alapvető kiépítése kell, hogy legyen.

-4. pont: „Mit tegyünk a digitális oktatásból kimaradókkal?” (361.o.)

-5. pont: „Hogyan történjen a digitális piacgazdaság növekménye és hozama igazságosabb elosztása? Legyen digitalizáció- és tőzsde-adó” (369.o.)

-6. pont: „A digitális etika koncepciója.” (368.o.)

-A jövőagenda 7. pontja a hazug árakat érinti, másképp: a digitalizálás ökologikus dimenziója. ((370.o.)

-Új és holisztikus gondolkodás szükségeltetik, nemcsak a digitális rés meghaladásához, tehát az ipari és a fejlődő államok közötti digitális árok áthidalásához, hanem mindenekelőtt, a jóléti árok betemetéséhez.

-8.: Minden társadalmi jövőszerződéshez föltétlen politikai akarat (unbedingte Politik) tartozik, hogy a globális problémákat gyökereiknél kezelhessük – minden elérhető technikai és pénzügyi eszközzel. Meg kell szakítani a végzetes konzekvenciák láncolatát, kezdve a maláriánál, bakteriálisan fertőzött ivóvíznél, stb. (372.o.)

-Nem kizárólag, de főleg a fejlődő országok tekintetében, a 9. pont fogalmazza meg a „feltétlen akaratot” (unbedingte Wille, 374.o.).

A következő években minden megfelelő erőt a tudományban támogatni és fókuszálni kell. A szegényebb országokban sok probléma technológiával és pénzzel megoldható (375.o.)

-A digitalizált társadalmi szerződés utolsó pontja a demokrácia megvédése kell, hogy legyen - főleg Kína tekintetében.

Goffart politikai rokonszenvét két idézet tükrözi:

1. „Hogy az állam kirabolja a középosztályt, bizonyítja a csúcsadó kivetése 54 950 eurónál, holott 60 éve ennek húszszorosa volt az alsó határa. Ma ehhez az átlagjövedelem 1,3-szorosa elegendő. Ehhez jön, hogy az adóhivatal minden takarékot is megsarcol, legyen az a gyerekek taníttatása vagy a privát nyugdíjalap. 2005 óta az életbiztosítások és a gondoskodás-takarékok adóztatása a félre tett pénz jó részét megsemmisíti. Másrészt öröklési adó úgyszólván alig van, az igazán gazdagok tőkehozamára pedig átalányban 25% az adó (38.o.)

2. „Komolyan kérdem, az amerikai adatrablók mért kapnak ekkora rokonszenvet, holott Európában adót alig fizetnek és piaci hatalmukkal sok kis céget kiszorítanak vagy fölvásárolnak. Mért engedjük a burjánzó kartelleket tovább kaszálni és adathálózatait fű alatt tovább kiépíteni? Mért engedjük meg, hogy bennünket kiszipolyozzanak, kikémleljenek, manipuláljanak, eladjanak? Mért nem kényszerítjük őket átláthatóságra? Abszurd és veszélyes, hogy 2-3 magáncég az egész nyilvános teret elfoglalja , ezt saját szabályai szerint alakítja és kizsákmányolja?” (353.o.) /GAFÁk: Google, Apple, FB, Amazon;RS20V7).

(socialnet.de, Heekerens, 2020.03.02.)

„Még ma sem foghatom föl, hogyan sikerült apám közepes alkalmazotti fizetéséből, anyám félállásából, saját házat, rendszeres nyaralásokat és 4 gyerek stúdiumát pénzelni? 'Takarékosak voltunk' – mondja apám. De amikor az akkori fizetéseket és inflációt, ház-árakat egybevetem a mai árakkal, apám beismeri: 'Akkor nyilván többet kaptunk a pénzünkért.'”

A középréteg eróziója már évek óta téma. Így Marcel Fratzsche, a Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung (DIW), /Német Gazdaságkutató/ vezetője régóta foglalkozik a bér- és jövedelemszerkezetek változásával és a növekvő egyenlőtlenséggel. A szociológus Stefan Liebig (Sozio-Oekonomischer Panel, SOEP) társaival 20 000 középkeresetű embert kérdez anyagi és munkahelyi helyzetéről, hangulatáról. Egyre inkább igazságtalannak tartják nettó/bruttó keresetük arányát, ez mérgezi a társadalmat.

Goffart a politikát vádolja, hogy olyan trendnek ad utat, ami az UK-ban és az USÁ-ban is látható és ami bomlasztja a társadalmat. „Aki megteheti, kerüli az állami szektort és gyerekeit drága magániskolákba adja.” Veszélyben az öregségi takarékalapokból való kifizetés, jövőfélelmek keltődnek. Az amúgy is magas tb-járulékok csökkentése helyett - a demográfiai helyzet és az orvostudományi haladás miatt - inkább növelése várható. A szociálisan biztosított, állandó munkahelyek száma csökken, helyükbe prekárius állásformák, mint a crowd- vagy a clickwork-ok lépnek. Ez a szociális biztosító rendszerekre végzetes.

Goffart összes tézisét nem kötelező elfogadni. A nyugdíjak megadóztatása lehet botrány, de Rürup szerint, nincs arra jó érv, hogy a nyugdíjasok mért részesüljenek kedvezőbb bánásmódban, mint a fiatal dolgozók. (rezensionen.ch, Müller-Hedrich, 2019.05.25.)

A BETEGEK NAGYON GYORSAN ELCSENDESEDNEK Egy ápolónő a lélegeztetésről 

Svenja Vögeli (30) nyolc éve dolgozik egy bajor intenzív osztályon.

SPIEGEL: Milyen az állapota egy covid-páciensnek, mikor az intenzívre kerül?

Vögeli: Előtte nagyon gyorsan, nagyon rossz állapotba került. Erős légszomja van, de ezt többnyire nem kíséri nyugtalanság, félelem vagy pánik. Gyorsan csendesek lesznek. Olyan, mintha a tüdejükben egyszerűen nem történne gázcsere.

Sp: Ekkor mi az eljárás?

V: Azonnali intubáció, tehát mesterséges légzés. Más betegeknél, akik szintén nehezen lélegeznek és állapotuk romlik, még van egy kis idő. Ez a legnagyobb különbség.

Sp: Hogyan készülnek erre föl?

V: A covid-betegeknek előkészített szobákban készen áll egy kipróbált lélegeztető gép, a szükséges csövekkel, továbbá gyógyszerkészlet, katéter be- és kivezetésre. Utóbbit akkor készítjük elő, ha már ott a beteg és valóban intubálni kell.

Sp: Az Önök osztálya most mennyire megterhelt?

V: A 16 ágyból aktuálisan 12 foglalt, de vannak még tartalék lélegeztető gépeink is.

Sp: Tekintettel mindezekre, Ön föloldaná a vészhelyzetet?

V: Semmiképp. Túl korai lenne, azért is, mert a betegség nem fogható meg. Keveset tudunk, a lefolyások igen elérőek. Volt egy betegünk, aki 90 éves anyjánál fertőződött meg, aki kezdettől fogva a normálosztályon volt. 30 évvel fiatalabb lánya olyan beteg lett, hogy gépre kellett kapcsolni az intenzív osztályon.

Sp: Ha hoznak egy beteget az intenzívre, hogyan fognak hozzá?

V: Először monitoringre kerül, kivetítjük vérnyomását és pulzusát. Utána többnyire jön az intubáció. Végül „bekábelezzük”, kap egy központi vénakatétert, amin keresztül állapot-stabilizáló gyógyszereket kaphat. És csinálunk még egy tüdőröntgent is.

Sp: A beteg ebből mennyit vesz észre?

V: Még jön egy fejbólintás vagy fejrázás. Természetesen elmagyarázzuk neki, milyen kezelést kap. Elmondjuk, hogy most lefektetjük aludni, és géppel segítjük a légzését, hogy a tüdő gyógyulhasson. A legtöbbje bólint és hálás, hogy segítünk. Igazán nemet mondani ebben az állapotban már nem tudnak, ha akarnának sem.

Sp: Mennyire fontos a lelki támogatás ebben a helyzetben?

V: Ez az ápolás egyik legfontosabb feladata. Az orvos még egyszer beszél a pácienssel vagy telefonál a hozzátartozókkal. Ezekben a percekben nem hagyjuk egyedül a beteget, elmondjuk ismét, egyszerű szavakkal, a kezelést vagy csak egyszerűen fogjuk a kezét. Ha a mesterséges lélegeztetéskor mélyálomba merülnek, akkor is beszélünk hozzájuk. Pl. szólunk, ha bejövünk a szobába, vagy kimegyünk, vagy ha testhelyzetét változtatjuk. Sosem tudható, mennyi jut el a tudatalattijukhoz.

Sp: Reagálnak a betegek?

V: Néha kissé emelkedik a vérnyomásuk vagy a pulzusuk. De a covid-betegek erősen le vannak szedálva, hogy elviselhessék a lélegeztető csövet és az előírt hasrafekvést.

Sp: A hasra fektetés mért jó?

V: A cél a tüdő vérkeringésének és légáramlásának megkönnyítése, ezzel erősödik a légcsere. Minden más tüdőelégtelenségnél is ugyanígy járunk el.

Sp: Mit jelent az olyan páciens ápolása, aki gépre kerül?

V: Kezdetben óránként csinálunk vérgáz-analízist, adott esetben változtatjuk a légnyomást, a légzésritmust és az oxigéntartalmat. Ezenkívül gyógyszereket adunk be, mosdatjuk és gondozzuk a pácienst, időnként elforgatjuk, hogy elkerüljük a fölfekvést. Egy műszak alatt szem-, orr- és szájápolást is végzünk, a lélegeztető csövet átrakjuk a másik szájszegletbe. És természetesen figyeljük az értékeket a kijelzőn; pulzusát, vérnyomását, oxigén-telítettségét. Szolgálat előtt beállítjuk a riasztási határokat, hogy időben értesüljünk, ha az értékek romlanak, vagy ha a beteg elkezd rálélegezni.

Sp: Ez előfordulhat?

V: Igen, de nem kellene. Épp hasfekvésben mélyen kell aludniuk, semmit ne észleljenek és engedjék magukat probléma nélkül lélegeztetni. Ezt biztosítandó, minden ébredő jelre ügyelünk, pl. mozgásokra.

Sp: Lehet egyáltalán ilyen beteget magára hagyni?

V: Néha el kell hagyni a szobát, gyógyszert fölszívni vagy pótolni. De van egy központi monitorunk, amelyen az összes páciens értékeit láthatjuk. Ezenfelül a covid-szoba folyosóján van egy egyféle babytelefon, hogy rögtön reagálhassunk, ha egy lélegeztető gép riadóztat vagy kiürül egy infúzió.

Sp: Egy ápoló hány beteget láthat el egyszerre?

V: A covid-betegeknél kettőt maximálisan. Többet nem is lehet. Egyrészt mert ők teljesen intenzív gondozásra szorulnak, másrészt belépéskor mindig védőmaszkot kell föltennünk. Ez nagyon sok időt vesz el és az FFP -maszkokban, védőszemüvegben dolgozni rendkívül megerőltető. Amikor egy beteget leválasztunk a gépről, még 1:1 gondozás is szükséges lenne, de ez sajnos nem realizálható.

Sp: Hogyan működik a „leszoktatás”?

V: Kezdhetjük többféle képpen. Többnyire először csökkentjük az altatókat és várunk. Mutat a beteg ébredő jeleket? Látunk grimaszolást? Kezd saját lélegzése beindulni? A cél, megtalálni az egyensúlyt. A páciens kellőképp ébren kell, hogy legyen ahhoz, hogy önállóan lélegezzen, ugyanakkor kapjon még elég gyógyszert, hogy a stresszt elkerülje.

Sp: Hogyan reagálnak a betegek, amikor fölébrednek?

V: Gyakran nem várható el céltudatos reakció, nem ébrednek föl egyik pillanatról a másikra. Némelyek még napokig egy közbenső világban akadnak fent, mivel a testnek időre van szüksége, hogy a beadott szereket lebontsa. Sokan magas vérnyomással, gyors pulzussal reagálnak, izzadni kezdenek, a lélegeztetés ellen nyomnak vagy a lélegeztető csőhöz kapkodnak. Ez az ápolót nagyon igénybe veszi.

Sp: Ugyanakkor meg kell tanulniuk, ismét önállóan lélegezni.

V: Pontosan. Mi megkíséreljük a beteget a géppel összhangban egy spontán légzésmódba segíteni, tehát visszaállítani az önálló légzést.

Sp: Milyen szerepet játszik eközben a psziché?

V: Sok begyógyszerezett betegnek egyszerűen csak szüksége van valakire az ágya mellett, aki a légzésre biztatja. Ezt én „cheerleading”-nek nevezem. Másokat nyugtatni kell. Különösen nehéz, ha a páciens nem beszéli a nyelvedet és nem tudod neki elmagyarázni, hol van és mi történik vele.

Sp: Meddig tarthat ez a vissza-szoktatás?

V: Ez a beteg korától és az eltelt napoktól függ. Fiatal emberek, akiknek nincs más betegségük, egy-két nap alatt helyre zökkennek. Idősek azonban, akik több idült betegségben szenvednek és légzőizmaik gyorsan legyengülnek, a visszaállás napokig, sőt hetekig elhúzódhat. Sokan nem képesek ismét folyamatosan lélegezni vagy más komplikációk miatt ismét intubálásra szorulnak. Ez több covid-betegnél előfordult már. Akinek az oxigénhiány miatt veséje sérül, dialízisre szorul.

Sp: Többet talán nem is lehet egy betegért megtenni.

V: Ez gyakran tényleg a maximum, ám nekünk, szakápolóknak, ez sikerélményt is jelenthet. A legfiatalabb covid-páciensem 35 éves volt. Idült tüdőelégtelenséggel érkezett és visszahoztuk.

SPIEGEL online, 2020. április 30.

Amikor egy kölni kórházban, a műtét után fölébredtem, egy órát reszkettem a kihűléstől. Bordámból raktak át egy porcot az orromba. Elborzadtam, amikor megtudtam, hogy egy géptől függött az életem. Csúcs-kondícióval feküdtem be és másnap járni sem tudtam. Mindenkinek át kell élni ilyesmit, hogy vigyázzon az egészségére?

RózsaS

SÖTÉT NAPOK JÖNNEK J. Farrar, infektológus

Dr. Jeremy Farrar évtizedek óta foglalkozik fertőző betegségekkel. 2004-ben fölfedezte a madárvírus H1N1 újbóli kitörését. 2013 óta a tudományt támogató Welcome Trust alapítványt vezeti, előtte a trópusi betegségek professzora volt az Oxford-i egyetemen. 2017-2019-ben a Bundesregierung világegészségügyi stratégia-tanácsadója volt.

ZEIT ONLINE: Farrar úr, egy éve, hogy egy ismeretlen kórokozó, új koronavírus pandémia veszélyéről beszélgettünk. Most bekövetkezett. Meg van lepődve?

JEREMY FARRARI: Ezt kérdeztem magamtól, többször is. Tudtam, hogy amit ma látunk, be fog következni. A pandémia veszélye megnőtt. Az ökológiai változások a vadállatok és az emberek közelségéhez vezettek, tovább folyt a városiasodás, az emberek többet utaznak. De ha őszinte akarok lenni, azt nem vártam, hogy a pandémia még az én életemben be fog következni. Még decemberben sem tudtam elképzelni, hogy a vírus 100 nap alatt ilyen katasztrofális méretekben képes lesz az egész világon elterjedni. (Ugyan mit vártunk a globalizáció után? A pénz jöhet, a vírus nem?RS20IV28)

Z: A világnak nem sikerült lefékeznie, miért?

F: Bár már az emberiség hasonlókat átélt – spanyol nátha, malária, pestis – a mostani járvány rendkívül gyors terjedése egyedülálló.

Z: Ebből következik, hogy a járvány kivédői gyorsabbak kell, hogy legyenek a vírusnál.

F: Igen. Ezen kell magunkat mérni. Képesek vagyunk-e gyorsan, tömegesen tesztelni, fertőző osztályokat, klinikai berendezéseket üzembe helyezni és a nyilvánosságot informálni – mindezt gyorsabban a vírus terjedésénél. Ha továbbra is a meredek görbe után futunk, nehéz lesz győzni. Ezt már többször láthattuk, legutószor a 2015-ös ebolánál, amikor nem sikerült megállítani. A járvány fölgyorsult, elszáguldott mellettünk és a végén ott volt 11 000 halott.

Z: Még valami teszi a covid-19-et ilyen veszélyessé. Sokszor olyanok terjesztik a vírust, akik semmilyen vagy csak kevés tünetet mutatnak (New England Journal of Medicine, Gandhi et al., 2020). Mégis megpróbáljuk az egész járványt, lehetőség szerint, komplett elfojtani. Volt már ilyen?

F: Van néhány ilyen kórokozó, a TBC is ilyen. A fertőzöttek csak erős tünetek után fordulnak orvoshoz. De teljesen hasonló járvány még soha nem volt. Elképesztő, milyen hosszú ideig fertőznek a tünet nélküliek. És a betegség súlyossága is rendkívül különböző: lehet nagyon enyhe és halálos is. Mindez megnehezíti a járvány leküzdését.

Z: A gripa vírusa is terjedhet tünet nélkül (Lancet Respiratory Medicine: Hayward et al., 2020). Ennek kezelése azonban más, mint a koronavírusé. A gripahullám következményeit próbáljuk meg enyhíteni, ahelyett, hogy teljesen megállítanánk.

F: Így van. Gripánál azt tanácsoljuk, aki betegnek érzi magát, maradjon otthon. Vannak tesztjeink, kezelési lehetőségeink, még védőoltásaink is. Ilyenek a koronavírusnál még nincsenek. Kezdettől fogva hiányzik a jó teszt, hatékony gyógyszer még mindig nincs és védőoltás sem. És még egy különbség van az influenzához képest. A szezonális influenzánál a népesség bizonyos mértékben immunis, mert ezen már sokan átestek. A test gyorsabban eliminálja a kórokozót, így az nem marad sokáig fertőző. A covid-19-nél, úgy tűnik, nincs immunitás. Nincs keresztimmunitás, tehát védelem azoknál, akik egy egyszerű nátha koronavírusos fertőzésen már átestek.

Z: Sok ország ezért próbálja mindkettőt: egyrészt lefékezni a vírust, másrészt enyhíteni a károkat, pl. a kórházak kapacitásának emelésével, nagy mennyiségű védőöltözet biztosításával az ápolóknak, orvosoknak?

F: Igen. Most helyes mindkét stratégia – containment és mitigation – melyek a kitörés ellenőrzésében történelmileg el voltak egymástól választva.

Z: Akkor mért különböznek sok ország eljárásai?

F: Minden országnak meg kell találnia a saját útját. Egyes dolgokat meg lehet tanulni a tankönyvekből és a lezajlott epidémiákból. Ám most egy újszerű fertőzéssel állunk szemben. Ezért nincs egy megbízható alaptudás. Hiszem, hogy ilyen pillanatban a lényegesre kell koncentrálnunk. Az alapvető járványtan és a közegészségügy egy jó kiindulási pont.

Z: Mit ért pontosan lényeges alatt?

F: Nézzük meg Dél-Koreát. Eddig nagyszerűen jártak el. Ezt mondták: Amíg nem ismerjük jobban, ezt a fertőzést ugyanúgy kezeljük, mint minden más veszélyes fertőzést. Olyan sok embert olyan gyakran tesztelünk, amennyire csak lehet. A kontaktszemélyeket maradéktalanul kiderítjük és karanténba küldjük. És gondoskodunk a betegekről. Mindez egyszerűen hangzik, de nagyon nehéz megszervezni.

Z: Dél-Koreának van tapasztalata...

F: Pontosan. 2015-ben átéltek egy mers-kitörést. Ez a covid-19-hez nagyon hasonló vírus. Akkor Közel-Keletről berepült egy fertőzött és megfertőzött 200 embert, amint klinikáról klinikára járt. Dél-Korea számára ez egy rendszerösszeomlás volt. Az esetet földolgozták és reformálták a járvány-védekezést. Ma létezik egy összefüggő, nem fregmentált, nem nacionális válasz betegségkezelésre. Dél-Korea, talán Új Zéland és Németország mellett, az egyetlen ország, ahol, úgy tűnik, valóban sikerült lenyomni a fertőzésgörbét.

Z: Némely országok és szakemberek úgy vélik, helyes lenne egy lassú, ellenőrzött átfertőzés.

F: Kétlem. Túl keveset tudunk. Egy nyájfertőzés eléréséhez a népesség 60-70%-a immunis kell, hogy legyen. Ettől azonban nagyon, nagyon messze vagyunk. Még azokon a területeken is, ahol széleskörű a fertőzés és összeroppant az egészségügy. Ellentestek keresésénél csak kevésre bukkantak.

Z: Egyesek javasolják, a reprodukciós rátát kissé 1,0 alá beállítani, ekkor egy ember kevesebb, mint egyet fertőz meg és ezzel egy lassú nyájfertőzést érhetünk el, anélkül, hogy az egészségügyet túlterhelnénk.

F: Ekkora érték nem lenne elég alacsony. Csak egy szikra, a teszt-infrastruktúra rövid idejű összeomlása és máris 1,3-1,5-nél lennénk, meredek emelkedésnél, ami egy ismételt lockdown-t vonna maga után. Ilyen csiki-csukit, hetente, havonta nem bírna el a társadalom. Ezért a legjobb stratégia, az R-t annyira lenyomni, amennyire csak lehet és közben tanulni Dél-Korea, Szingapúr, Németország példáján. Végtelen sok tesztelésről kell gondoskodnunk. Kontaktusokat kell követnünk és föl kell készítenünk az egészségügyet. Az emberekkel meg kell értetnünk, hogy enyhe tüneteknél maradjanak otthon – ugyanúgy láz, izomfájdalom, fejfájás esetén is. És míg mi mindezt tesszük, valódi kiutakat kell keresnünk.

Z: Ez sok munkával járhat. Ugyanakkor sokan gyorsan ki akarnak jutni a lockdown-ból.

F: Érthető. Ez is fontos, mert a lockdown következményei súlyosak. Kihat az emberek lelki egészségére, de az egészségügy leterheltsége folytán, régi betegségeikre is. Az emberek félnek orvoshoz fordulni. A rákos és a cukorbetegek ellátása alulmaradhat. Több klinika jelzi, hogy kevesebb a mellfájdalom panaszú beteg. Lehet, ők szívinfarktust hordoznak. És természetesen a lockdown a gazdaságra is pusztító hatással van, amely visszahat az egészségügyre.

F: Már most láthatjuk, hogy sok országban az elhalálozás az év első hónapjaiban jelentősen az átlag fölött van. Egyrészt az emberek direkt a covid-19-től halnak meg, másrészt közvetett halálok is vannak. Melyik súlyosabb?

F: Nem tudom eldönteni. Ha becslést kellene leadnom, azt mondanám, hogy az erősen fertőzött államokban 60-70% hal meg a vírustól. Nemsokára többet fogunk tudni, ha megkapjuk a kórházi statisztikákat és az elhalálozási adatokat.

Z: Ön ismételten kiemeli, hogy az exit-terv a védőoltás. Mi lesz, ha a tudomány egyáltalán nem, vagy csak késve fog biztos és hatékony vakcinát kifejleszteni?

F: Én személy szerint hiszem, hogy lesz egy jó védőoltás. Mi ezért a Wellcome Trust-nál, január 12-én, amikor a vírus génszekvenciája ismertté vált, azonnal fölgyorsítottuk a vakcina kifejlesztését. 12 hónapon belül találni akarunk egy szert, amely legyengíti a jövő hullámokat, ha ez egy meglehetősen becsvágyó cél is. Ám igaz, nem szabad összes reményünket egy megoldásra helyezni. Ha a 80-as években, a HIV globális kiterjedésekor, csak egy védőoltásra tettünk volna, az katasztrofális lett volna. Mert 35 évvel később még mindig nincs ilyen. Ezért ugyanolyan lendülettel más stratégiákon is munkálkodnunk kell.

Z: Melyeken?

F: Jó tesztekre van szükségünk és jó kezelési stratégiákra, pl. hatékony gyógyszerekre. Jól megfigyelő rendszereket kellene fölépítenünk és az embereket rábírni a kézmosásra. Továbbá szociáltudományos kutatásra is szükségünk van. Amit most éppen teszünk, az egy szociális kísérlet. Igazán meg kell értenünk, az emberek mikor és miért változtatják magatartásukat.

Z: Ön magatartás-változtatásról beszél. Németországban is láttuk, hogy a reprodukciós szám kisebb lett, mielőtt a teljes shutdown jött. Az emberek szenzibilizálva voltak és megváltoztatták magatartásukat.

F: Nem hiszem, hogy személyes döntések vezettek volna az R0 drasztikus csökkenéséhez, mint ezt sok országban tapasztaltuk. Úgy gondolom, előírások kellettek. Mégis nagyszerű, hogy az emberek viselkedése az epidemiológiai görbéket ennyire megváltoztatta. És ehhez illik, amire a történelem bennünket tanít. A híres epidemiológus, John Snow, a XIX. században azonosított egy vízpumpát, amelytől a kolera eredt Londonban. De mielőtt Snow erre rájött, az emberek már kezdték kerülni a pumpát. Már korábban észrevették, hogy ott valami nem stimmel.

Z: De egyszeri magatartás-változtatás nem elegendő. Sok türelemre van szükség.

F: Igen, 2020-ban nekünk sok türelemre lesz szükségünk. Sok zavaró dolgot fogunk látni – Afrikában, Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában. Sötét napok fognak jönni, ha a 2. hullám el is marad. És akkor gyorsan, agresszívan, határozottan kell reagálnunk. Mert ha egyszer elveszítjük a kitörés feletti ellenőrzést, abból egy epidémia lesz, amit vadásznunk kell.

DIE ZEIT online, 2020. április 28.

ZÖLD POLITIKA ÉS A VÍRUS A filosz, író, zöld pártelnök, R. Habeck nézetei

DIE ZEIT: Habeck úr, aggódik Ön a kapitalizmusért, most, hogy a járvány tartósan befolyásolja a növekedést?

ROBERT HABECK: Aggódjak a hiperkapitalizmusért? Ellenkezőleg: szükségesnek tartom gazdasági rendszerünk átépítését.

Z: Miért?

H: A krízis közepében vagyunk. Ám már most fölismerhetjük, hogy a közösséget, a létbiztonságot, a gazdaságunk ellenálló képességét többre kell, hogy becsüljük, mint a nyereséget, a sóvárságot, a kapzsiságot.

Z: Mit tanulhatunk a korona-krízisből, amit eddig nem tudtunk?

H: Ez a válság egy antropológiai sokk, ahogy azt egyszer Ulrich Beck nevezte. Egy válság, amely a rég elfojtottat a felszínre hozza. Teljesen megváltoztatja azt a hozzáállásunkat, amely előtte volt.

Z: Előtte, a klímaválságban olyan követelések, melyek ma kötelezőek, kárhoztatva voltak: kevesebb repülés, kevesebb utazás, kisebb fogyasztás. Önök, zöldek, mit csináltak rosszul, mikor ezekkel a pre-korona időben nem voltak sikeresek?

H: A válságok között strukturális párhuzamok vannak. Mindkettő globális, leküzdésükhöz nemzetközi kooperáció szükséges. Mindkettő arra kényszerít bennünket, hogy régi evidenciákat kérdőjelezzünk meg. A populisták ezért is tagadták ezeket olyan sokáig. Mindkettő jobban kezelhető lenne, ha előrelátóan tervezünk. Mindkettőben közös, hogy a görbe emelkedését - a fertőzését és a hőfokét - laposítani kell. A különbség viszont: a járvány közvetlen félelmet kelt. A klímaválságot sokan eltolják maguktól valahová messze, valamikorra. Igazságtalanul, mert a klímaválságra sosem lesz védőoltás. A vírusra való reakció, amilyen szükséges volt, megfelel Greta Thunberg "I want you to panic"-jának. A klímakrízist, mely évtizedekig kihívás lesz, így nem tudjuk leküzdeni: alapjogok szigorú korlátozása, zárt határok, üres belvárosok, munkanélküliség, szociális ínség - ezt egy társadalom sem bírja ki sokáig.

Z: Amikor a zöldek ökológiai befektetéseket követeltek, azt kapták, hogy nem tudnak a pénzzel bánni; amikor tisztább autókat akartak, akkor a növekedést veszélyeztették; amikor nagyon ritkán a hiperfogyasztást bírálták, lemondó-párt (Verzichtspartei) voltak. Most itt a végtelen sok pénz, a növekedés a pincében, a lemondás nagy mértékben folyik. Nem érzik, hogy valójában bolonddá tették Önöket?

H: (Nevet) Nem, de azt hiszem, hogy az Ön által említett viták a jövőben másként fognak lezajlani. Az emberek nem fogják elfogadni, hogy a kipufogó gázok megbetegítsék őket. Más feladatoknál is követelni fogják a cselekvő és gondoskodó államot. Bár már a status quo védelmezői készülődnek. A CDU gazdasági tanácsa követeli, hogy a tervezett CO2 adóemelést vegyék vissza; az unióból kiszivárgott, hogy az alapnyugdíjt halasszák el. Az autóipar SUV-roncsprémiumot akar, Markus Söder a csúcskeresők tehermentesítését tervezi. Válaszúton vagyunk: készek vagyunk tanulni, hogy összességében krízisállóbbak legyünk? Vagy folytatjuk tovább azt a politikát, amely más krízisek felé visz: a klímakrízis, a pénzügyi és az eurókrízis, a demokrácia krízise felé?

Z: Lesz-e visszatérés a normalitáshoz a járvány után?

H: A korona előtti idő is krízis volt. Ezért „egyszerűen vissza és tovább mint régen” hiba volna. Legkésőbb most kellene fölismernünk, hogy az előrelátás biztonságot ad, pl. a forrásokat jobban kellene védenünk. A növekedés minden áron nem lehet tovább a társadalmi jólét egyedüli kritériuma. Meg kell szelídítenünk a kapitalizmust vagyis egy szociális-ökologikus piacgazdaságot kell bevezetnünk.

Z: Akkor egy másik CDU-ra lesz szükségük, mert a jelenlegi valószínűleg többet aggódik a gazdaságért, mint az ökológiáért.

H: Mint párt, most gondoljuk át, mit is jelenthet ez a krízis a politikánkra. Remélem és sejtem, hogy ez más pártoknál is így történik. Mind fölül kell vizsgálnunk önmagunkat.

Z: A zöldek mit tanultak?

H: A vírus teljes gőznél kapott el bennünket. Pár százalékkal voltunk az unió mögött. Épp a bajor kommunális választási hajrában voltam, a termek tele, aztán egyszerre mind odahaza csücsülünk. Ebből aztán egy mentális tréning-láger lett. Most tanuljuk meg, ahogy a klímáért, Európáért, agráriumért és a gazdaságért is küzdöttünk, most a katasztrófavédelemben, az egészségügyben, az alapkutatásban is ott kell lennünk. Nemcsak hajtani kell valamit, hanem védeni is és a társadalom egy új közép. Ám a siker vakká is tehet. Talán többé nem figyeltünk annyira éberen.

Z: Nem is kellett. A korona előtt egy kisebbség erélyesen föl akart lépni a klímakrízis ellen, de a nagy többség nem akarta, hogy ezzel zavarják hétköznapjait. És a zöldek e kettő tetszetős keverékét képviselték. Ez az illúzió most szétpukkadt, nemde?

H: A kép már a korona előtt sem stimmelt. Bár a politikai versenyzőket mindig valami elválasztja, a zöldek ellen egységesek voltak. Ami kijött, az alul- és a túlbecslés keveréke, az ökoszocializmus és a jólérző-párt (Wohlfühlpartei) vádja. Minden klímapolitikai javaslatunkat rögtön életstílus-vitába vitték át. Gondoljunk csak a mai szemmel nevetséges tempó 130-ra az autópályákon.

Z: Beszéljünk a luxus óceánjárókról. Ezek már a járvány előtt elvesztették ártatlanságukat. Ahol az utasok partra szálltak, ott kő kövön nem maradt. Most úszó vírushordozóknak tekintik ezeket. Ez az ágazat valószínűleg a végét járja. Ön ezt jónak találja vagy sem?

H: Kiel-ben, nem messze, ahol lakom, sorban jönnek az óceánjárók. A kikötőnek és a kiskereskedelemnek ez jó, de a Kiel-iek szenvednek, mert a hajók, vezetékes áram híján, dízeljeiket futtatják. Engedje meg ezt így megfogalmaznom: Egy ágazat bedőlésének sem örülök. De sürgős feladat gazdasági ágakat úgy szabályozni, hogy azok a környezetnek és az embereknek ne ártsanak. Itt ez kötelező szárazföldi áramot, a tengeren emisszió-határértékeket jelent. Amit nem akarok, hogy a politika életstílus-vitába csapjon át.

Z: Lehet, de a szabályok, ha hatniuk kell, a végén mindig az emberek életstílusát is megváltoztatják. Hiszi Ön, hogy az emberek a koronakrízis miatt újragondolják életüket?

H: Nehezemre esik a krízisből valami pozitívat kihozni. („A vírus, amely megmentette a világot”RS20IV27). Oly sok félelem van itt. Félelem, hogy hozzátartozók, barátok megbetegszenek és magányosan halnak meg az intenzív osztályokon. Egzisztenciális félelmek. Az emberek sokat veszítenek, stressz alatt állnak. Szociológusok attól tartanak, növekszik a válások és az öngyilkosságok száma. Várható, hogy a családon belüli erőszak nő, gyerekeket és nőket vernek. Világos, hogy némely szolgálati út elmarad. Lehet, hogy a jövőben könnyebb lesz a glifozátot betiltani. Ha van tanulság, akkor az, hogy a felelősség társadalmi feladat. Vagyis olyan szabályok kellenek, melyek mindenkire érvényesek. Ezekkel aztán az emberek megbékélhetnek.

Z: Mit jelent ez politikailag?

H: A korona után az első politikai csata egy védekezés lesz. Attól tartok, a kormánykoalíció egy releváns része meg fogja próbálni a szükséges változtatásokat, az európai green new deal-t, a szén-kiszállást, az acélipar átépítését elodázni, a környezetvédelmi szabályokat fölhígítani. A gazdasági visszaesés lesz az ok, lehetőleg semmin sem változtatni. Az agráriumban sem, pedig ott ismét az aszály fenyeget. A második küzdelem az állami pénzek kiadásánál lesz, mire mennyi költődjön és az ökologikus legyen-e? Ha nem változtatunk erélyesen más irányba, ismét jönnek a régi problémák és hozzá az újak. Ez óriási hiba lenne. Ezért azt tartom szükségesnek, hogy egy szociális és ökologikus konjunktúra és befektetési programot készítsünk, 10 évre, 500 mrd euróval.

Z: Már a klímakrízisnél is megmutatkozott, hogy a globális munkamegosztás így nem folytatódhat. Mert pl. a szállítási költségek jóval drágábbak kellenek, hogy legyenek, hogy az ökológiai mentő-kiadások csökkenjenek. Most a járvány a szállítóláncokat széttépte. A globalizáció túllépte a csúcspontját?

H: Ha a globalizáció azt jelenti, csak az a döntő, hol lehet a legolcsóbban termelni és minden, ami ennek ellentmond, tehát az ökológia és a szociális kérdés, csak, mint a kapitalizmus csúcsra járatással szembeni ellenállást jelenti – azt mondanám, igen. Ám azt is láttuk, hogy a nemzetközi együttműködés ma fontosabb, mint valaha, pl. az egészségügyben. És az is nyilvánvaló, hogy mi, németek arra vagyunk ráutalva, hogy szomszédaink gazdaságilag talpra álljanak. Ezért a nacionalizmus, mint ellentett-válasz, nemcsak igen kényelmetlen, hanem téves is. Szükségünk van egy minőségi, beágyazott globalizációra. A tiszta mennyiségi globalizáció levitézlett.

Z: Némely területen autarkia szükséges?

H: Ellenállóképesség, így mondanám. A maszkok, a gyógyszerek, a védőoltások gyártása ismét itt kellene, hogy koncentrálódjon, akkor is, ha itt drágább. Ez az élelemre is vonatkozik. Kell egy mezőgazdaság, mely nem az exportra van beállítva. Ez a társadalmat robusztusabbá, fenntarthatóbbá tenné. Több helyi ember venne részt a termelésben és jobban védenénk a környezetet, a természetet, az életünk alapjait.

Z: Ennek a rész-autarkiának melyik lenne az edénye: a régió, a nemzet, Európa?

H: Tudom, hogy ez most bután hangzik, de egy erősebb EU kell. A kormány miatt az euró veszélyben van, Európa szétesés előtt áll. Olaszországban, Spanyolországban naponta nő a frusztráció Európa miatt. Náluk ez a jel érkezik meg: Ti, németek, mindig profitáltok, a kríziskor pedig benne hagytok bennünket a pácban. Oroszország és Kína kész segíteni. Ez végzetes. Minden az mellett szól, hogy több európai kooperációra és szuverenitásra van szükségünk, hogy világpolitikailag valamilyen különbséget mutassunk és megőrizzük a békét a kontinensünkön. Putyin, Trump, Xi Európát, mint politikai aktort, akadályozni próbálja. Nagyon ügyesen teszik. Ideje belátni, hogy Európa nemcsak egy közös gazdasági tér, hanem egy közös politikai tér is. Ezt ki kell harcolnunk. Európa, a klíma és a globalizáció után a harmadik demarkációs vonal, amely még jobban vitatott lesz, mint korábban. A negyedik kérdés, mennyi köz-infrastruktúrát és szociális igazságosságot akarunk?

Z: A válság láthatóvá tette, hogy az ún. rendszerrelevánsok többnyire azok, akiket a legrosszabbul fizetnek. Ezzel mit kezdenének, ha kormányra kerülnének?

H: Alapvetően jobban meg kell fizetni őket. A bérek gyakrabban kell, hogy mindenki számára kötelezőek legyenek. Ekkor magasabb ágazatspecifikus bérek lehetnének és magasabb minimálbér. Gerhard Schröder diktátuma „A munkanélküliség egyenlő lustaság” már akkor is téves volt, most a krízisben különösen az. Ez annyit tesz: magasabb Hartz-IV-tarifák és a munkanélküli segély I a krízis tartamára, két évre fizetendő.

Z: Ez jó drágának tűnik.

H: Ez következik a tapsból, amit az ápolók, pénztárosok, kamionsofőrök kapnak. Szép szavaktól nem oldódik meg a gondoskodási szükségállapot. De ez még nem minden. Az oktatás és a szociális infrastruktúra szintén nagy fejlesztésre szorul.

Z: Ha Ön több pénzt akar az egészségre és a szociális ügyekre kiadni, a mostani milliárdokon felül, az nagyon sok pénzt visz el a bevételből. Ezt csak kiemelkedő növekedéssel vagy újraelosztással lehet kigazdálkodni. Mit akar tenni?

H: Először tűzoltásról van szó. Ott nem kérdezzük, honnét vegyük a vizet az oltáshoz. Tehát új kölcsönöket kell fölvenni. De ezeket a mai szabályok szerint vissza is kell fizetni. Ez veszélyeztet minden föllendülést. Úgy gondolom, az adósság-fék új formájára van szükség, több rugalmassággal, de közös európai stabilitáskritériumok betartásával.

Z: Helyesnek találja, hogy a BMW rövidmunka-béreit az adófizető pénzelje és nem a tulajdonos, részarányosan, pl. Klatten asszony?

H: Amellett vagyok, hogy azok a vállalatok, melyek állami támogatásra szorulnak, menedzserbér-plafont vezessenek be, osztalékot ne fizessenek és ne fektessenek be adóparadicsomokban. A köz-támogatás feltétele legyen a szabályhűség és a tisztesség. Szerintem a nagyon gazdagok nagyobb mértékben kell, hogy az adójövedelemhez hozzájáruljanak.

Z: Önnek személyesen mi hiányzik a válságban?

H: Apró dolgok, mint a kollégákkal hülyeségeket kitalálni, rövid beszélgetések a fénymásolónál, sörözés munka után és szeretném a szüleimet ismét átölelni.

DIE ZEIT, 2020. április 23.

EMBERÁLDOZAT A KAPITALIZMUSÉRT Haljanak az öregek, éljen a gazdaság? 

Amikor a peloponézoszi háború második évében kitört a pestis, Tyukididész számára ez mellékes volt, őt csak a történelmi események érdekelték. Milyen nyomokat hagy a vész a gondolkodásban és a cselekvésben? Mit vált ki?

Ma a korona-pandémiánál a helyzet hasonló. Bár a vírus természetéről sok szó esik, az igazi lecke mégis szociális - egy lecke, amely önmagunkról szól. A kultúrakutató, Joseph Vogl úgy találja, "A világ egy kép-előhívóba esett, hamarosan látni fogjuk, milyen kontrasztok és kontúrok ugranak elő".

Némely körvonalak már most látszódnak, amikor olyan tabuképek jönnek a felszínre, melyek eddig az újságok lapjain és a tévé-csatornákon kvóta-killernek számítottak: éhezők és hajléktalanok, akikről elfelejtődik gondoskodni. Ezek a képek nem Bengaluru nyomornegyedeiből jönnek, hanem a nyugati jóléti társadalmak gazdag városaiból, 30 évvel a kommunizmus legyőzése után. És ahogy 2008-ban is, most is az ikonikus kép "az emberiség történelmének legnagyszerűbb országából " (Trump). Las Vegas-ban kiürítettek egy menedékhelyet a fertőzésveszély miatt és a hajléktalanokat a közeli futballstadion fehér vonalakkal beosztott betonjára ("keep safe distance") költöztették, míg a szomszédos luxusszállodák üresen konganak.

A képelőhívó mást is a felszínre hoz: intellektuális vitavonalakat, melyek eddig az empíria fölött lebegtek és ezek most konkrét alkalmazást kapnak, pl. az olasz filozófus, Giorgio Agamben szemében. Szerinte a vírus "kitalált" fenyegetése, de főleg a római kormány drasztikus kijárás tilalma bizonyítja a legjobban, hogy a liberalizmus semmi másban, egy közösségben sem hisz, csak a hatalomban és a puszta életben. Itália mutatja meg a világnak, hogy az értelmét vesztett modern társadalom az emberi életet csupán a túlélésre redukálja, minden cselekvés a tisztán bilógiai lét megmentését szolgálja. A halálfélelemtől űzött polgárok az autoriter "kivont kardú Leviatán-szörnyeteg" karjaiba futnak és föláldozzák neki szabadságukat.

Filozófus perpatvar

Az olasz "biopolitika" senkit sem borított annyira ki, mint a francia filozófus Alain Finkielkraut-ot. Agamben az emberi szenvedést bagatellizálja és ugyanolyan "elviselhetetlenül arrogáns", mint a Karlsruhe-i Peter Sloterdijk, aki szerint a covid-19 egyszerű náha és ugyanúgy a fenyegető biztonságállam ördögét festi a falra. Finkielkraut meg van győződve, hogy az állami reakciók civilizációs normákat veszélyeztetnek. "Egy agg élete ugyanolyan értékű, mint egy teljes erejében levő más emberé. Amíg ehhez ragaszkodunk, a kortárs nihilizmus nem győzedelmeskedik végleg és mi civilizáció maradunk." Agamben-hez hasonlóan a kultúrfilozófus Charles Eisenstein, az occupy-mozgalom pionírja, is kérdezi, az intenzív medicina általi halál-késleltetés nem az élet elidegenítése-e? Az életmentés magas gépesítése, a fertőzöttek lélegeztető gépekre való kétségbeesett kapcsolása, nem bizonyíték-e arra, hogy a liberális társadalom a kultúrába ágyazott halált ki akarja zárni és a családi meghittséget gépekkel pótolni? Az orvosi rendszerben a halál a legrosszabb valami, holott mindnyájan tudhatnánk, hogy "a halál, ettől függetlenül, vár reánk. Egy megmentett élet nem más, mint késleltetett halál." Vajon perui őslakosok, kérdi Eisenstein, engednék-e magukat gépre köttetni? Nem, ők sámánjukat kérnék, segítse őket egy jó halálhoz. Ám pár mondattal odébb maga Eisenstein is bevallja, a korona-áldozatoknak segíteni kell - minden eszközzel.

Szörnyű, amint halálos beteg fertőzötteket kórházakba zárnak és a legközelebbi hozzátartozóiknak sem engedik meg, hogy elbúcsúzzanak tőlük. És mégis, a gépmedicina kritikájánál élesen és félreérthetetlenül egy állítást meg kell különböztetnünk: az egoizmus által korrumpált társadalom megtagadja, hogy vészhelyzetben áldozatot hozzon. Másként: Nem áldozza be az öregeket, hogy megmentse a gazdaságot. Abszurd? Nem. A Texas-i kormányzóhelyettes, Dan Patrick, volt az első, aki ilyen áldozatokról beszélt. "Ott kint sok ilyen nagyszülő van, mint én. 6 unokám van. Nem akarom, hogy az egész államot föláldozzuk." Az angol újságíró, Jeremy Warner (Telegraph) hasonlóan gondolja: Az idősek veszélyeztetettsége nem ok az egész gazdaság megfojtására. Ellenkezőleg: Ha meghalnának az öregek, megfiatalodna a gazdaság és a nyugdíjrendszer is jól járna. "Részletekbe nem menve, a covid-19 hosszú távon jó is lehet, mivel aránytalanul sok időst kidob a rendszerből." Warner az élet gazdasága elméletével nincs egyedül. Dominic Cummings, Boris Johnson fő tanácsadója szerint "A gazdaság védelme előnyt kell, hogy kapjon. Pech, hogy erre néhány nyugdíjas rámegy." Az őszintén piacliberális Neue Zürcher Zeitung olyan véleményeket közöl, melyek szerint az öregeket nem kell többé figyelembe venni és le kell számolni a "vörös" és a "zöld" egyenlőségmoráljával. Egy svájci vállalkozó: "A gazdasági öngyilkosságot választjuk, hogy megakadályozzuk, hogy egyes idős emberek néhány évvel korábban szenderegjenek el, mint normális körülmények között. Ha elfogadjuk, hogy az ember halandó, a hosszú élet per se nem lehet célja." És egy bájosan egyszerű közgazdász "influencer" is közbecsicsereg: " Rövid távon a sok ember elvesztése fájdalommal tölt el bennünket. De közép- és hosszútávon a szociális és a gazdasági káosz, amibe engedjük magunkat belezuhanni, jobban foglalkoztatna minket. Az élet megy tovább. A kapitalizmusnak is túl kell élnie. Jólétet teremt és erősíti az emberi jogokat. ("Ezek az élet költségei." - mondta az autóipar képviselője, amikor Klaus Meyer-Abich természetfilozófus, 1989-ben szóvá tette, mért szervezi meg az állam az évente 8000 ember közlekedés közbeni halálát? Mindezen szerencsétlenségek térben és időben egymástól elválasztva, pontszerűen jelentkeznek, így nem kapnak kellő figyelmet. Ha ez egycsapásra valamilyen titokzatos járvány áldozata lenne, fölhördülne az egész ország. Lásd: Energiamenü.RS20IV22).

Az igazi áldozat-vírus

Még az irodalomtudós Hans Ulrich Gumbrecht is megkapta ezt a jobboldali áldozat-vírust. Az ő várható Nietsche-i refrénjét már kívülről tudjuk, ám ez most kiváltképp könyörtelenül hangzik. Attól tart, hogy az egyenlőség-morál - tehát az etikai elv, minden embert megmenteni akarni - a kapitalizmus, hovatovább az emberiség túlélését veszélyezteti. A kormányok szolgálatkészen engedtek a tömegek életmentő moralizmusának és egy populista "vészállapot-államot" hoztak létre, amely azért ilyen keményen intézkedik, mert az egyenlőségelv betartásával senkit sem akar föláldozni. Ám az (érthető) tragédia-elkerülés egy sokkal nagyobb tragédiához vezet és még több áldozathoz: a világgazdaság föláldozásához. Ezért föl kell tenni a "botrányosként ható és nyilván fájó kérdést", minden ember megmentése morálja helyett az emberiség túlélése legyen-e az első? "Milyen mélyre zuhanhatnak a tőzsdék, ahonnan már lehetetlen visszakapaszkodniuk?" Gumbrecht halálmegvető bátorsággal töri meg a tabut és "egy eddig teljesen szokatlan döntési helyzetet" képzel el, amelyben tényleg arról van szó, hogy "az idősebb generációk túlélési esélyeit a fiatal nemzedékek jövőjéért csökkentsék."

Az öregek életét a kapitalizmus "életéért"? Ilyen cinizmust csak akkor lehet terjeszteni, ha komolyan azt hisszük, a gazdaság egy önkény-isten úr, aki ismételten és joggal tragikus döntéseket követel. Áldozni kell neki, hogy a földi világ vég-fogyasztóit kegyelemben tartsa. A konjunktúra és a tőzsde up and down-jában a gazdaság istene fényre lép a felismerhetetlenség sötétjéből és az emberi tudás soha sem lesz képes a piac misztériumát megérteni. Az egyetlen, amit a jelen embere tehet, hogy a mindenhatót antik módon kiengesztelje. Így az öregek, a nem-termelők, a haszontalanok, a rendszer számára irrelevánsak föláldozása, akik nem pattannak a teljesítmény-ösztönzésre és az ár-jelekre, lennének az esedékes ellen-adomány, amely a szeszélyes kapitalista istent és szent piacát jó hangulatra deríti. Mindenkinek nem juthat. (Sakkoztam a téren és odalépett egy rendőr, hogy mért nem emelem a GDP-t? OPeBaSzö, RS20IV22).

Hasonló mítoszgyártás már történt egyszer, a gilded age-ban, a XIX. századi USA kemény kapitalizmusában. Nem véletlenül paktált le a szociáldarwinizmussal, mely hullákon át gázolt. Ezt tudni kellene annak, aki fölpanaszolja, hogy a társadalom a gépesített egészségügyi rendszer zsarnoksága alatt, a családi "gondoskodás kultúrájában" a meghalást elfelejtette. Ez a jogos vád ui. muzsika azok fülében, akik a piacért emberáldozatot követelnek és a történelmi pillanatot nyakon akarják csípni, hogy a demokrácia születési hibáját, az egyenlőség minden polgár számára elvet korrigálják. Iszonyatosan kell vigyázni, hogy a "biopolitikus rezsim" Agamben és Foucault kritikája, nehogy rossz kezekbe kerüljön, azokéba, akik számára "a hosszú élet nem lehet per se cél". Ezért kérem, áldozatot kell hozni, ha nem is a hazáért, de a haza gazdaságáért.

Kapitalista kultusz-vallás

Az USA bebizonyította a világnak, mennyire a "gazdasági egyenlőtlenség, a vagyonelosztás, a jövedelem-különbségek, melyek nemcsak a kivételes helyzetek elviselhetőségéről, hanem élet és halálról döntenek." Az egészségügyi rendszer, Joseph Vogl szerint, "a piaci logika lakmusz-tesztjévé vált, mely a súlyos betegek intenzív-ágyakért és a maradék életévekért való versenyében folytatódik." Donald Trump, az emberré vált kapitalista szellem, minden pandémia-figyelmeztetést mellőzött. Néhány pártbarátja titokban eladta részvényeit, mielőtt az elhalálozás elkezdődött, ezzel teljesítmény nélküli nyereségüktől estek el.

A piac egy intelligens, bár erősen sérülékeny szabályzó eszköz, és aki azt követeli, ennek emberáldozatokat kell hozni, az belőle egy barbár mitikus kultuszt csinál. A kapitalista kultusz-vallás ünnepli a vak fölhalmozódást, a már végtelen gazdagok további gazdagodását és a pénz átváltoztatását még több pénzzé. A kapitalista kultuszban az élet értelme a halottakhoz való alkalmazkodásból áll.

DIE ZEIT online, 2020. április 21.

A TUDOMÁNY ESETE A MASZKKAL -Mennyire higgyünk a szakértőknek? 

A tudományban való bizalom egyike azon oszlopoknak, amin demokráciánk nyugszik. Az abszolút tudományhit azonban végzetes volna, a korona-krízisben is. Minő tudást ad most a tudomány? Erről van szó, ha kissé ironikusan kérdezik, a berlini virológus, Christian Dorsten, lehetne-e vajon kancellár is , miközben megigézve várják, hogy mit tanácsolnak a Leopoldina szakértői az igazi kancellárnak, vagy mikor botrány, hogy a Heinsberg-i tudományos stúdiumot egy storytelling vállalkozás is támogat, mintha a tiszta, szent tudomány a kommunikációs szakértők érintésével kontaminálva, szentségtelenítve lenne. Mindezen esetekben megbízunk a tudomány irányadó szerepében. (Kivéve egy pár ún. armchair-epidemiológust, akik néhány Wikipédia és újságírói elemzés nyomán magukról azt hiszik, beleszólhatnak.)

Hogy a tudomány demokráciánk eleme, azt már Karl Mannheim tudományszociológus 1923-ban leírta ("Utopie und Ideologie"). Eszerint a modern társadalomnak, melynek jellemzője a munkamegosztás, a tagoltság és az érdekütköztetés, egy minimálkonszenzusra van szüksége. Ezt legjobban az autonóm és szkeptikus tudomány biztosíthatja. Másképp a szavak, melyeket használunk, megszűnnének mindenki számára ugyanazt jelenteni. Ekkor az ésszerű megértés politikája, pluralisztikus környezetben lehetetlenné válna és tiszta hatalompolitika lépne föl: a leghangosabb dönt.

Az autoriter csábítása legyengül

A történelem igazat adott Mannheim-nek. Az autoriter politikai gondolkodás mindig ott győzedelmeskedik, ahol a tudományt megfosztják autoritásától, mert, mint a diktatúrákban, alakja nem progresszív és revideáló, vagy mert megszerzett ismeretei elfogadását szervezett tagadással akadályozzák (lásd USA/Trump). Hogy Németországban az autoriter csábítása kevésbé tettenérhető, Mannheim tudománykoncepciójának köszönhető. A vak, irracionális náci-idők után Németország egy szkeptikus nemzetté változott, ahol az autonóm tudomány, a közvélemény és a tudásalapú politika mutatta az utat a valóság felé (legalábbis a klímakrízisig).

Mannheim koncepciója és a mai tudományhit hiátusa, hogy erősen elit-irányultságú. Mannheim számára az időleges, valódi tudás hordozói a tudományban, de a médiában és a politikában is az értelmiségiek, pontosabban az érdeknélküli, a dolgok fölött lebegő entellektuelek. Ám ekkor a kérdés: tényleg olyan hideg, tárgyilagos és a dolgok fölött lebegő mindaz, amit az értelmiségiek mondanak és tesznek?

Semmiképp. Ennek kritikáját először Max Horkheimer fogalmazta meg, 1937-ben ("Der neueste Angriff auf die Metaphysik"). Szerinte a legszigorúbb természettudományos ismeretekbe is belopakodhatnak nem reflektált társadalmi előfeltételezések. A tudományos fixálódás apró absztrakciókra, az egész elméleti rekonstrukció terhére, nem csupán egy tudományfüggő módszer, hanem a kapitalista munkamegosztásos társadalom polgári termelési viszonyait is tükrözi - minden korlátozásaival és tapasztalatszegénységével. Ezeket a gondolatokat radikalizálták Franciaországban a filozófus Michel Foucault és a szociológus Pierre Bourdieu. Foucault arra jutott, hogy nincs olyan tudás, amely egyszerre ne tételezné föl és ne teremtene hatalmi viszonyokat, amivel az érdeknélküli objektív tudás meghaladottá válik. Bourdieu szociológiai szempontból hasonló eredményre jutott, amikor megvizsgálta a tudományos üzem szokásait. Úgy találta, hogy a tudományos elméletek és eredmények többnyire az értelmiségi munka feltételeiről, a homo academicus-ról és habitusáról többet árulnak el, mint magáról a kutatás tárgyáról. Innét vezet aztán egy direkt vonal a gender-elmélethez és napjaink posztkolonializmusához, ahol mindig a beszélő pozícióját is firtatják, hogy abból levonjanak valamit: ő nő vagy férfi, vagy aközött valaki? Fehér vagy színesbőrű? Munkásgyerek vagy a művelt polgárság leszármazottja?

És a Leopoldina szakértő grémiuma legerősebb kritikája épp ebből az irányból jött. Ezek fehér férfiak, tehát szakvéleményük, tudásuk erősen korlátolt. (Leopoldina-grémium: A Nemzeti Tudományos Akadémia 24 tagú tanácsadója, Merkel rendelkezésére.RS20IV20).

Ezen tudáskritika rövid történetének két olvasata van. Az egyiket bizalmatlanság és ellenszenv szüli: Horkheimer, Foucault és összes követői nyomán a kétely annyira radikalizálódott és önállósodott, hogy ma már egy megosztott (?) tudás nem lehetséges. Nagy a katyvasz és az oltásellenzőket, a klímaváltozás-tagadókat épp úgy kevésbé lehet meggyőzni, mint a fake-news-gyártókat, Putyintól Trump-ig. És a fundamentalista feministákat egyáltalán nem, akik mindent arra vezetnek vissza, hogy pl. valakit Hans-Dieter-nek hívnak és 72 éves.

Ki ül a grémiumban?

A másik olvasat jobb szándékú és a tudáskritikában a tudomány ön-felvilágosodás mozgalmát véli fölismerni. Ha minden kritikus ellenvetést, a legfundamentalistábbat is, figyelembe vennénk, a kutatásba bevennénk, átláthatóvá tennénk - talán akkor lehetne a tudás objektivizálásáról beszélni. Akkor talán lehetne terhelhető tudást megszerezni, amely pluralisztikus nézőpontból, mint egy puzzle rakható össze. Azzal a korlátozással, hogy ez a tudás is csak pillanatnyi, mindig alakulóban van és egy paradigmaváltás bármikor leválthatja.

Pluralisztikus tudás: talán ez a pozíció, amelyből a genderkutató Paula-Irene Villa Braslavsky, a Leopoldina szakértő grémium és a túl olcsó kritika ellen fordult. Mintha már a "túl sok férfi" biológiai marker "pozicionális fundamentumizmus" lenne. (Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy maga Armin Nassehi sajnálta jelenlétét a grémiumban). Végülis senki sem definiálható teljesen egy biológiai pozícióból és a nők nem hoznának automatikusan új perspektívákat a körbe. És mégis, írja Villa, "lett volna elég női szakértő, tapasztalt, intézeti hátterű tudós, akit meghívhattak volna - mért nincsenek ott?"

Ezt az inget a Leopoldina magára kell, hogy vegye, azzal a kétellyel, hogy ezen szakértők tudását tényleg tágíthatták és ezzel teherbíróvá tehették volna. Mindenekelőtt azért, mert az a benyomás keletkezett, hogy ezt a tudást rögtön transzformálták a politikába. A szövetség és a tagállamok mindjárt szerdán lazításokat jelentettek be. Kivételt képeztek az óvodák, ahol a lockdown idején a gyerekek sorsával a tudomány és a politika keveset foglalkozott. Mert a grémiumban női tudósok nem kaptak helyet?

A jó tudósok azonban ismerik korlátaikat. Christian Dorsten ismételten kihangsúlyozta, amit ő mond, az csak ideiglenes és csupán szakterületére, a virológiára vonatkozik - más tudományos perspektívák bekapcsolása sürgetően szükséges. Ebből azonban jön a következő probléma. Mert valamit tudni, még nem jelenti ennek a tudásnak érvényt szerezni és alkalmazni. És ez az ellenőrzés pontja, ahol a tudás tényleg számít és cselekvésbe megy át. Itt lép be a politika és a média.

Ez az eddigi teoretizálással szemben legjobban egy konkrét eseten, a maszk-kérdésen illusztrálható. Kezdetben a Robert-Koch-Intézet, Dorsten és a WHO is világosan kimondta, maszk igen, de csak az egészségügyi személyzetnek és a fertőzöttek számára. Virológusok ismételten kijelentették, nincs tudományos evidencia arra nézve, hogy az átlagpolgárok maszkot viseljenek. ("Tudomány" volt a fejükben, a józan ész helyett.RS20IV20). A virológusok még figyelmeztettek is, hogy a maszk káros is lehet, mert hamis biztonságot adhat. Ez a hozzáállás uralkodott, mint előzetes tudományos konszenzus. Ezt a politika és a média kritikátlanul átvette. Aztán április elején egy új vonal kezdett erősödni: maszk mindenkinek, akár saját készítésű is. A politika elkezdte szemérmesen ajánlani. A fordulat későn jött. Már januárban körvonalazódott, hogy tünetmentes fertőzések is előfordulhatnak. Hogy milyen fontos az általános maszkviselet, már 2011-ben tudható volt (Cochrane-hálózat). Ezt több tanulmány is kiemelte, a 2003-as Hongkong-i Sars-járvány kiértékelése után.

Elsietett konszenzus

Meglehet, a virológusok jó szándékkal tanácsoltak el az általános maszkviselettől, mondván, a kevés maszkra először az egészségügyben van szükség. Ám ez az érv is kérdéses volt, ahogy azt a szociológus Zeynep Tüfekci a New York Times-ben megvilágította, március közepén. Ha azt mondják az embereknek felülről: Nektek nem kell maszk, annál inkább fogják keresni. Jobb lett volna világosan fogalmazni: A maszk mindenkinek ajánlott, de legjobban az orvosoknak, nekik a termelést rögtön föl kell gyorsítani, a többiek varrjanak maguknak. A legerősebb érv azonban a kelet-ázsiai országokból jött.

A maszk példája azért olyan tanulságos, mert egy korai, téves konszenzus hetekre megbéníthatja a tudományt, a politikát, a médiát. Akkor is, ha ez a három tudja és fogadkozik, milyen fontos a pluralitás, a kétely és az ellenvetés. Utóbbi gyakran kívülről kell, hogy jöjjön, ahogy Tüfekci esetében is.

De ő honnan tudta, minden virológustól korábban, hogy milyen fontos a maszk? Speciális tapasztalatból: Hongkong-ban tanított és rokonszenvezett az ottani demokrácia mozgalommal. Ott az emberek nem felsőbb utasításra, hanem a Sars-járványból okulva kezdtek el újból maszkot viselni. Az eredmény: a világ egyik legsűrűbben lakott városában (7,5 millió) eddig csak 4 covid-halottat gyászolnak.

Valójában egy pillantás Kelet-Ázsiára és egy csöppnyi józan értelem elegendő lett volna a virológusok, a tudományos újságírók és a hivatalos politika konszenzusát megkérdőjelezni és megtörni, ahogy ezt sok laikus meg is tette.

Miféle tudást termel tehát a tudomány? Olyan szakértői tudást ad, amely demokráciánkhoz nélkülözhetetlen, de önmagában nem állhat meg. Szüksége van korrigáló tudományos pozíciókra, ilyen tudományos újságírásra, a laikusok értelmére. Ha minden instancia egymást kiegészíti, akkor a politika sem tehet sok téves lépést.

Akkor kancellár alapvetően mindenkiből lehet.

DIE ZEIT online, 2020. április 18.

Nem meri kimondani: tudománykritika - Russel, Popper, Kuhn, Feyerabend, Jungk. Pedig én a németeknél tanultam és 30 éve próbálom itthon is elültetni. Objektív tudás ide-oda, a tudomány tette lehetővé a globalizációt, az pedig a klímakatasztrófát. A Szelíd Energia Füzetek mutatják, mennyi technikát szabad beengednünk az életünkbe.

RózsaS